Beállítás kezdőlapnak! Hozzáadás a kedvencekhez! Az összes hírt látni akarom!  
Nyitóoldal Autó-motor Blogok Bulvár Életmód, egészség Gazdaság Kultúra, művészet Női témák Politika, közélet Sport Technológia Tudomány Videó
 

Praxisblog

2015. november 30. 6:15

Van-e jövője a magyar egészségügynek?

Ha azt szeretnénk, hogy az orvosaink itt maradjanak, és a betegeink gyógyuljanak, akkor össze kell fognunk. Tisztelt blog!   Két éve olvasom önöket, olykor szörnyülködve, olykor dühösen, néha pedig csak megszokásból. Nem mondanám, hogy én találtam fel a spanyol viaszt, de az a véleményem, hogy a beteg orvos ellentét rendkívül jól megfigyelhető a hozzászólásokon keresztül. Ne menjünk bele, ki a hibás úgy nagy általánosságban, tyúk és a tojás esete forog fenn. Egészen egyértelmű, hogy egyik fél sem hajlandó még csak engedményeket sem tenni a másik irányába, csak és kizárólag a másikra mutogatás és a sárdobálás működik. A betegek saját rossz tapasztalataik okán hajlamosak az általánosításra, ennek kapcsán azokat az egészségügyi dolgozókat is simán bunkó parasztnak titulálják, akik lelkiismeretesen és odaadóan végzik munkájukat. Egyértelmű, hogy mindez ellentétet, haragot szül a kritizált orvosok és nővérek körében, akik simán ugyanígy állnak a levélírókhoz is. Még azokhoz is, akik személyeskedés mentesen írják meg tapasztalataikat. Mert bár lehet, hogy ők nem sértegetik és alázzák meg a betegeket és családtagjaikat, de mivel kollégáikat, sorstársaikat éri támadás, hát mögéjük állnak.     Persze előfordul sokszor az is, hogy ők lendülnek támadásba egy-egy beteg sztorival kapcsolatban. Azonnal hazugságot, ferdítést kiáltanak, még akkor is, amikor tények állnak szemben az ő álláspontjukkal. Ez is rendkívül elhibázott hozzáállás és ezért (is) tart ott a magyar egészségügy, ahol. Mert ez a blog egyfajta szimulációja is a magyar állapotoknak. Így, ezzel a mentalitással a magyar egészségügynek nincs jövője. A betegeknek több fájdalom és szenvedés van előirányozva, az orvosoknak pedig az eddiginél is kevesebb megbecsülés, ha minden marad ebben a kerékvágásban. Észre kellene végre venni, hogy a két réteg nem egymástól elkülöníthető, csak szoros együttműködéssel, szimbiózissal lehetséges a jelenlegi folyamat lelassítása, megállítása. És ez mindkét fél érdeke lenne.    Mindenekelőtt érdemes volna betegnek, orvosnak, nővérnek is engedi a 48-ból. Legalább itt, a Praxis blogon. Azok az orvosok, akik általában nem személyeskedő megjegyzéseikkel tűnnek ki, sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendenek itt a blogban is. Mert szerencsére vannak ilyenek is. Lehet szakmai véleményt formálni, kételkedni, még kritizálni is, de tegyék a többiek is mindezt olyan hangnemben, amelyet ők maguk is elvárnának. Azok pedig, akik ide írnak, legyenek kedvesek végiggondolni, csak negatív élményeik voltak-e, ha pedig nem, ne hallgassák el a jó tapasztalatokat sem. Mert azokra is szükség van! Semmi sem fekete, vagy fehér, így az egészségügy sem az. Lássuk meg egymásban a partnert, a sorstársat és akkor talán könnyebb némi empátiával viszonyulni a másik fél felé.   Természetesen amit most leírtam, nem váltja meg a világot. Nem lesz több a fizetés, az orvoshiány sem fog csökkenni, de mégis sokat számíthat, ha legalább mindannyian elgondolkodunk egy röpke perc erejéig. Ha azt szeretnénk, hogy az orvosaink itt maradjanak, és a betegeink gyógyuljanak, akkor össze kell fognunk. Úgy gondolom, az egészségügyben még a pénznél is nagyobb szükség volna a társadalmi szimpátiára, mert anélkül minden törekvés hiábavaló, ha nincs mögötte egyetértés. Volt annak idején egy könyv, "Miért beteg a magyar futball" címmel. A futball kilábalóban van ebből a kórból, de az egészségügy elesettebb, mint valaha. Ne rontsunk hát mi is tovább a helyzetén, főleg, ha mi magunk is tehetünk a kezelésért. 


2015. november 29. 9:57

A táltos nőgyógyász és a többiek

Első furcsaság: az asszisztens a felesége, az asztala olyan szögben beállítva, hogy premier plánban lát mindent. Doki vizsgál, utána félreültet adminisztrálni. Feleség felpattan, megkér, hogy álljak fel széttárt karokkal. Hó, nekem annyi érdekes sztorim volt nőgyógyászokkal, hogy csak na. De inkább megmaradtak vicces anekdotáknak. Egyetemistaként együttlét alatt rosszul, rossz szögben mozdult a partner, nekem pedig megrepedt a bőröm. (Később egy normális orvos elmondta, hogy aránylag vékony ott a bőröm, így jártam, tudjak róla, hogy könnyebben sérülök.)   Egy női nőgyógyászhoz estem be. 10 perc vita után, hogy ő most rendőrt hív, mert megerőszakoltak (ott voltam, tudnék róla ha ez történt volna), közölte, hogy ő most varrni fog. Újabb tíz perc vita, hogy a lóf..t fog varrni ilyen érzékeny területen. De ő azt csinál, amit akar. Nem, önrendelkezési jognak hívják, nem vagyok életveszélyben, nem járulok hozzá. Végül leszálltam a vizsgálóasztalról és inkább hazamentem.   Pár évvel később ismeretlen eredetű vérzés. Újabb nőgyógyász, találja már ki, hogy mi vérzik, mert nem menstruáció lesz. Nézi, nézi, nem jön rá. Kopogás nélkül beront egy másik orvos, odainti. Ketten nézik. Nem tudják. Telefon, prof jöjjön le, keresztrejtvény. HÁROM orvos, összeérő fülekkel szemléli az alvázamat. Akkor már javasoltam, hogy láttam kint egy karbantartót, esetleg hívjuk be őt is, hogy teljes legyen a buli. Ha már engem nem kérdeztek meg, hgoy hány embernek szeretném mutogatni az alvázamat. Végül kiderült, hogy bagatell sérülés csak, spontán meggyógyul, no problem. De a kedvencem a táltos nőgyógyász volt. Fővárosba költöztem, új dokit kerestem emiatt. Első furcsaság: az asszisztens a felesége, az asztala olyan szögben beállítva, hogy premier plánban lát mindent. Doki vizsgál, utána félreültet adminisztrálni. Feleség felpattan, megkér, hogy álljak fel széttárt karokkal (WTF?). frankón, egy bicikliküllővel végigmért.   Diagnózis: vízéren van az ágyam, meg Hartmann vonalakon. Kezelési javaslat: tegyem máshová az ágyamat.Próbáltam nem hangosan röhögni. Másnap új orvos. Ő egyszerűen adott egy gyógyszert a fertőzésre, amitől pikk-pakk meg is gyógyultam. Őt megtartottam.


2015. november 27. 9:09

Bármikor meghalhat az édesanyám

Anyukámon életmentő műtétet kellett végrehajtani és hosszú ideig az intenzív osztályon ápolták. A szívének elhalt része olyan nagyfokú lett, hogy az orvosa szerint, ha legközelebb hasonló történik, azt szegény már semmiképp nem fogja túlélni. Tisztelt Praxis!   Sajnos az a tapasztalatom, hogy az ügyelet nem csak kisebb panaszok esetén, vagy betegségeknél nem érkezik ki a beteghez, hanem sokkal nagyobb baj esetén sem számíthat rá az ember. Édesanyám rosszul lett még márciusban, verni kezdte a víz, nehezen szedte a levegőt, ezért telefonált az ügyeletnek, hogy nézzenek már rá. Természetesen a panaszait rendesen elmondta a diszpécser hölgynek, ahogy azt is, hogy a szívére és vérnyomására évek óta gyógyszereket szed, de ennyire rosszul nem érezte még magát.   Ahelyett, hogy kimentek volna hozzá, vagy mentőt küldtek volna, csak annyit mondtak neki, hogy vegye be a gyógyszereit, feküdjön le, majd jobban lesz, ők nem érnek erre rá. Ha pedig nem javul az állapota, akkor a következő munkanapon, vagyis hétfőn keresse fel a háziorvosát, majd ő tudni fogja, mi a teendő. Anyukám kérte őket, hogy hát mégis csak tegyék meg, hogy kimennek hozzá, végtére is ez lenne a dolguk, de erre nem voltak hajlandóak.     Aztán az állapota a gyógyszerek és a pihenés ellenére nem hogy javult volna, de egyre rosszabbul lett, minket sajnos nem értesített, mert bízott abban, hogy nem lesz nagy a baj. Végül lett, még szerencse, hogy a telefon az ágya mellett van elhelyezve, így ha nagy nehézségek közepette is, de a mentőket fel tudta hívni és el tudta nekik mondani, hogy rosszul van. Ők már a telefonban is mondták, később, amikor kiérkeztek személyesen is, hogy az ügyeletesnek mindenképpen ki kellett volna menni hozzá, ráadásul elsőbbséget élvezve az állapota miatt és amennyiben ezt nem tudták megoldani, már akkor, jó órával anyukám telefonja előtt nekik kellett volna értesíteni a 104-et és kocsit küldeni, mert egyértelmű érelzáródás volt a gyanú már csak az elmondottak alapján is.   Kórházba kellett vinni anyukámat, a mentők pedig voltak olyan rendesek, hogy minket is értesítettek. Anyukámon életmentő műtétet kellett végrehajtani és hosszú ideig az intenzív osztályon ápolták. A szívének elhalt része olyan nagyfokú lett, hogy az orvosa szerint, ha legközelebb hasonló történik, azt szegény már semmiképp nem fogja túlélni. Most édesanyám itt él velünk, igyekszünk nagyon odafigyelni rá, de közben rettegünk, mikor történik legközelebb hasonló, nagyon féltjük és nem akarjuk elveszíteni. És szörnyű belegondolni, hogy azok az emberek, akik mások életét kellene, hogy vigyázzák, egy egyértelmű szívrohamnál nem tudják, vagy nem akarják tenni a kötelességüket. Mert nem a betegnek kell tudni, aki ráadásul idős is, hogy mi a teendő, ha az élete veszélyben van. Ő az ügyeletet szokta hívni, ha éppen rosszul érzi magát és hétvégén a háziorvosa nem rendel, az ügyelet meg feltételezem már találkozott hasonló tünetekkel. Ha akkor ők küldik egyből a mentőt, talán a segítség gyorsabban érkezik és most nem minden nap azon kellene aggódnunk, mikor megy el örökre az anyukám.     Erzsébet  


2015. november 26. 10:08

A nőgyógyász miatt nem szülök soha gyermeket!

A mostani generáció felelőtlen, a lányok mindenkivel ***nak, mint a nyulak, nem gondolnak a következményekre és hogy meg is érdemlik, hogy az egész életük tönkre menjen.  Kedves Praxis blog!   27 éves fejemmel nem rendelkezem nagy tapasztalattal a magyar egészségüggyel kapcsolatban, mégis 2 olyan esemény is történt velem, amely miatt nem csak a bizalmamat veszítettem el, de úgy gondolom, az egész további életemben meghatározza majd a világképemet. és nem a pozitív irányba. Az első eset még tini fejjel ért, az akkori háziorvosom üvöltözött velem, mindössze azért, mert egy influenza miatt csak a betegségem második napján mentem el hozzá, az elsőn nem volt hozzá erőm. Ordibált, hogy csak lógni akarok az iskolából, és szimulálok, egyáltalán nem értettem a kirohanását, soha semmi konfliktusunk nem volt, mégis nekem esett. Teszem hozzá, mindez őszi szünetben történt, szóval teljes mértékben érthetetlen számomra a mai napig, mégis mi volt a baja az orvosomnak. Nem is kerestem fel később gyakran, csak, ha tényleg nagyon muszáj volt.   Aztán egyetemre mentem, felkerültem Budapestre, megismertem a páromat, komolyra fordultak a dolgok. A záróvizsgám előtt pedig terhes lettem. Eleinte nem tudtam, hogy most örüljek, vagy sem, igazából annyira új volt a dolog, leginkább megijedtem. Ameddig nem voltam biztos egészen, a páromnak sem mertem elmondani, elmentem hát a nőgyógyászati rendelésre. Kivártam a soromat és egy 50-es orvos fogadott. A nevét csak azért nem írom le, mert minden bizonnyal még mindig ugyanott rendel és hiába írok én igazat, valószínűleg magára ismerne és talán még ő perelne engem be, holott miatta tartok ma ott, ahol. Miután elmondtam neki a gyanúmat, hogy gyermeket várok, először csak a szemét ráncolta, majd megkérdezte, mennyi idős vagyok. Megmondtam, persze, hogy nem volt titok. Majd a vizsgálatok közepette elkezdett egészen bunkó és lekezelő stílusban oktatni, persze nem személy szerint nekem beszélt, hanem általánosságban. Hogy a mostani generáció mennyire felelőtlen, a lányok mindenkivel ***nak, mint a nyulak, nem gondolnak a következményekre és hogy meg is érdemlik, hogy az egész életük tönkre menjen. Hogy az "úgynevezett férfiak" pedig úgyis lelépnek, ha kitudódik a dolog, végtére is csak arra kell nekik a nő, semmi másra. Aki nő és már volt nőgyógyásznál életében legalább egyszer, márpedig mindenki volt, tudja, pontosan az a hely a nőgyógyászati rendelés, ahol egy nő a legkevésbé sem szeretne ilyesmiket hallani. Ott védtelenek vagyunk, kiszolgáltatottak, leginkább nyugalom és némi odafigyelés, amire szükségünk lenne. Nem fellengzős általánosításra.     Miután végeztünk és igazolódott a sejtelmem, ahelyett, hogy örömmel újságolhattam volna a páromnak a dolgokat, begubóztam, magamba zárkóztam. Kétségeim lettek magammal kapcsolatban, a párkapcsolatommal, a világgal, folyamatosan fulladtam, pánikrohamok törtek rám. Konfliktusokba keveredtem a barátommal, a családommal, senki sem értette, miért, csak én tudtam, hogy az orvos bogarat ültetett a fülembe. Aztán ennél is rosszabbra fordult a dolog, egy februári délután éppen haza értem, amikor megtörtént a baj. Egész nap rosszul éreztem magam, görcsöltem, az okát nem tudtam. Amikor haza értem, és megpróbáltam lepihenni, még rosszabbra fordult minden, erősen vérezni kezdtem. Egyedül voltam, hívtam a mentőket. A legrosszabb történt, ami történhetett, vetélés, kórház, végül pszichiátria. Bizony, a mai napig gyógyszereket kell szednem, bár folyamatosan igyekszem más módon kijönni a gödörből, egyelőre sajnos kisebb sikerekkel csak. Ráment a kapcsolatom is, a családom viszont mellém állt, amiért rendkívül hálás vagyok. Remélem, sikerül azért kilábalnom ebből a helyzetből, de nem egyszerű feladat.   Mindenben a legrosszabb az, hogy eltört bennem valami. Korábban vágytam a nagy családra, gyerekekre, még jobban is, mint bármi másra, karrierre, akármire. De a történtek után ez teljesen megváltozott. Nem akarok gyereket szülni soha. Nem akarok átélni hasonló borzalmakat, nem akarok még egyszer kiszolgáltatva lenni, nem akarok ilyen emberek közelébe sem kerülni. Nem tudom, ez volt-e a célja a nőgyógyászomnak, de ha igen, elérte. Azóta is természetesen járok vizsgálatokra, közben egyébként kissé hipochonder is lettem, a betegségektől is rettegek, fizetős ellátásra járok, az orvosom kedves, mégis félek tőle, bár igyekszem nem mutatni. egyszerűen nem bízom benne, félek, ő is egyszer kifordul magából. Pszichológushoz is járok, rengeteg módszert próbáltam már, hogy az állapotom javuljon, de nem volt még áttörés, és félek, mi lesz, ha soha nem is lesz. Nem tudom, élhetek-e még teljes életet, visszakaphatom-e még az életkedvemet, az álmaimat és tudok-e még normális nőként élni valaha. Sokkal többet kellene foglalkozni az efféle dolgokkal, nem szabadna megengedni, hogy hozzám hasonló dolgok essenek meg másokkal is. Mert minden nap újra és újra eszembe jut az egész, és ha kicsit jobban is vagyok, mindig ugyanoda jutok vissza.   Köszönöm, ha időt szenteltek nekem. Nem fogom a hozzászólásokat elolvasni, nem hiszem, hogy lenne értelme. Leírtam őszintén, amit gondolok, amiket megéltem és megélek ma is. Mindenki vigyázzon magára és soha ne kerüljön bele ebbe a helyzetbe. Szép napot!   Adry


2015. november 25. 8:06

Együttérzésből elégtelen!

Ha behívott volna az orvos és 2 mondatban elmondja mi okozta a nem egyértelmű diagnózist és megnyugtat, hogy minden oké, akkor talán köszönet is járna érte. De emberségből én erre a 3 órás "előadásra" csak egy elégtelent tudok adni! Tisztelt Praxis!   Együttérzésből elégtelen! Okt.16-án voltam a dunakeszi tüdőgondozóban tüdőszűrésen. November 11-én (tegnap)kaptam egy sms-t, hogy keressen fel a gondozót, mert probléma van! Teljesen bepánikolva rohantam a rendelőbe. Csináltak egy újabb felvételt és vártam. Egy óra múlva még egy felvétel és vártam! Eddig eltelt 2 óra a teljes bizonytalanságban!       Aztán még egy felvétel és meg egy óra. Tehát 3 órát stresszelhettem a kicsit sem barátságosnak mondható rendelőbe.(leszámolva már az élettel is!) Végül kijön az asszisztens és kezembe nyom egy leletet és közli, negatív. Persze nagy megkönnyebbülés részemről   De 1 percre, ha behívott volna az orvos és 2 mondatban elmondja mi okozta a nem egyértelmű diagnózist és megnyugtat, hogy minden oké, akkor talán köszönet is járna érte. De emberségből én erre a 3 órás "előadásra" csak egy elégtelent tudok adni!   Ui:37. évig az egészségügyben dolgoztam.   Magdi


2015. november 22. 7:10

Az egészségügy egy vágóhíd

Az egészségügy egy vágóhíd, ahol a kiszolgáltatott embereket függetlenül nemtől és kortól ide-oda dobálják. Én tudom, hogy nem a legnagyobb a fizetésük, tudom a körülményeket is, amiben dolgoznak. De aki a hivatásának érzi, az dolgozzon is annak megfelelően. Tisztelt Praxis!   A Facebookon találtam a Gödöllő csoportban.    "És akkor megint a Gödöllői orvoslás. A héten kedden történt. Két gyerekem van, a kisfiamat bölcsibe hordom a Kossuth L. Utcába. Egy kicsit nagyobb lányom az Erkelben elsős. Szokásos reggeli menetrendünk van, első a bölcsi. Ahol közvetlen a bejárat előtt egy nagyon jól szituált, igényesen öltözött 55-60 felé járó úriember ül a járdán, körülötte minden csupa vér.   Első reakció: miben segíthetek? Második: mellettem van a kisebbem, nem kéne feltétlen ezt látnia. Volt ott még egy hölgy, aki próbált segíteni. Mondtam neki, hogy hívjon mentőt, én berohanok, leadom a kisfiamat, kérek valami papírtörlőt, és már jövök is. Így is volt. Csak mire visszaértem, az úr már a kerítés 'párkányán' ült, és reszketett, mint a nyárfalevél. Szörnyű volt látni az elesettségét. A hölgy mentőt nem hívott, mert nem tudta eldönteni, kit hívjon. (a mentőt, nem?)   Mindegy, léptünk tovább. A lányom még az autóban volt. Akkor mondom, irány az ügyelet. A lányomat felküldtem az iskolába egyedül, ami számunkra újdonság volt, de Ő nagyon élvezte, hogy önállósodhat, én meg aggódtam, hogy minden rendben legyen. Hozzáteszem, a kisfiam, míg törlőkendőért mentem a bölcsiben, ügyesen át vette a ruháit. Szóval mind 2 gyerekre nagyon büszke vagyok, hogy krízis helyzetben is nagyon profin viselkedtek.   A lényeg, hogy az ügyeleten 7:45kor már nem fogadnak senkit. Ezt pont olyan hangnemben közölték velem, amit pont nem érdemeltem meg. A zárómondata az 'úriembernek': jó lenne, ha nézném az órát, és leesne, hogy már nincs ilyenkor ügyelet, ilyenkor már csak sebészet van. Rendben, köszönöm! Legyen további nagyon szép napjuk-kal eljöttem. Irány a sebészet.   Mivel a szálloda mélygarázsa előtt álltam meg, muszáj volt autóval tovább menni. SZTK rendelő recepció: regisztráció, majd a hölgy betelefonált a sebészetre, hogy eléggé sürgősségi állapotban a 'sérültem', aki menet közben kiderült, hogy német.  Angolul is beszélt kicsit, így próbáltam neki mondani, hogy ha itt van a felesége, vagy gyereke, hívja fel őket, hogy jöjjön valaki érte.   Érkezésünk sem volt leülni, már szólították is. Ezt nagyon tudtam díjazni, mert saját meglátásom szerint az Úr nem volt tiszta tudatállapotba. Lehet, hogy csak a sokk hozta ki belőle. A sebész dokinak elmondtam a szitut, h az utcán találtam rá, és h német az Úr. Mindeközben, persze szegény ember végig csöpögtette vérrel a rendelőt. Persze ezen a doki rögtön kiakadt. Ne vérezzen már össze mindent felkiáltással. Na, mondom, egész biztosan direkt csinálja szegény ember! Következő kérdés: látta, amikor elesett? Mondom nem. Akkor honnan tudom, hogy nem epilepsziás, vagy nem szívbeteg? Mondom én sehonnan, azt hittem, ön az orvos. Jó, de akkor ő honnan tudja? Újra feltettem neki a kérdést: akkor nem ön az orvos? (tisztában volta vele, h ő az orvos ezt megelőző két héttel már találkoztunk a bokám kapcsán, akkor is ilyen nagyon kedves volt.) Beszélt a sérülthöz magyarul.   Mondom neki, hogy német az Úr, és egy kicsit angolul is beszél. Orvos: nem hiszem el, h itt él Magyarországon és nem beszél magyarul. Hát én kezdtem eltátani a számat. Mondja végül angolul, hogy akkor hívja fel a valakijét (feleség, gyerek), hátha tudnak segíteni. Próbálkozott az úr, de sokktól, a remegéstől, kb alig ismerte fel a saját telefonját. Erre felordított ismét az orvos: nem beszél magyarul és még telefonálni sem tud. Nagyon jó! Kívántam, hogy nyíljon meg a föld, mert én nagyon szégyelltem magam helyette is. És közben nagyon bíztam benne, h tényleg nem ért az Úr egy szót sem. Már csak halkan jegyeztem meg: egész biztosan nem direkt csinálja szegény! Közben az asszisztens kiderítette, h a fül-orr-gégészetre jár kezelésre a magyarul nem beszélő, német Úriember.   Ezzel a lendülettel az orvos nekem megköszönte a segítségemet, majd eljöttem. Sokkolódva, dühösen, csalódottan. De automatikusan mentem a lányom iskolájába, hogy megtudakoljam, minden rendben volt-e. A portás hölgy készségesen segített, bement az osztályba és megkérdezte. Minden rendben volt. És akkor elindultam dolgozni.   Annyit fűznék csak hozzá, hogy aki ismer, tudja, hogy egészségügyi végzettségem van! Aki ismer, tudja, hogy miért nem maradtam a szakmában! Többek között ezért! Mert egy vágóhíd, ahol a kiszolgáltatott embereket függetlenül nemtől és kortól ide-oda dobálják. Én tudom, hogy nem a legnagyobb a fizetésük, tudom a körülményeket is, amiben dolgoznak. De aki a hivatásának érzi, az dolgozzon is annak megfelelően. Aki meg csak ott ragadt, viselkedjen azért emberként az embertársaival. Annyira nem kerül semmibe egy mosoly, egy kedves szó. De aki bajba kerül annak meg annyira, de annyira sokat jelentene ez."   ÖN BEVEZETNÉ ÚJRA A VIZITDÍJAT? SZAVAZZON


2015. november 20. 5:55

Rendszerezze az életét és csak utána szexeljen!

Azt mondta, rendszerezzem az életemet és akkor kezdjek el szexelni, az élet nem úgy működik, hogy csak élvezzük a jó dolgokat és amikor reggel felkelek és megiszom a reggeli kávémat a cigimmel, akkor vegyem be a fogamzásgátlót. Olvastam sok történetet és most rászántam magam, hogy én is megosszam a sajátomat.    Még nyár elején történt, már túl voltam a vizsgáimon és nem volt túl sok teendőm a napokban, csak dél körül keltem fel és éjfél után feküdtem le aludni, de volt ez fordítva is. Akkor aludtam és keltem fel, amikor kedvem tartotta. Akkor már második hónapja jártam a barátommal és mivel komolynak ígérkezett a dolog, úgy döntöttem, hogy itt az ideje más fogamzásgátlót használni, mint az óvszer.   Úgyhogy nagy nehezen bejutottam a háziorvosomhoz aki egy nagyon kedves nő és kértem ajánljon nekem egy jó nőgyógyászt. Százhalombattára küldött el.  Másnap fel is kerekedtem és 40 perc utazás után 50fokban sikerült eljutnom a nevezett nőgyógyászhoz. Szerencsémre csak 30 perc volt a várakozási idő, ami aztán tényleg rekord. Bementem, közöltem milyen céllal jöttem, majd felültem az ágyra és megvizsgált a doktor. A legfurcsább az volt, hogy közben, oké, az asztalnál ül az aszisztens aki nem lát, de egy másik nő ott rohangált és nyitogatott ajtókat egyik szobából a másikba. Annyira ledöbbentem, hogy nem is tudtam mit szólni. Csak bámultam, hogy ez most komolyan megtörténik, miközben én bugyi nélkül fekszem egy ágyon és valaki engem vizsgál?   Felöltöztem és leültem az asztal mellé, és véletlenül kiesett a cigim a táskámból. Ekkor megkérdezte, hogy tényleg dohányzom-e, mondtam, igen. Utána elkezdtem kifejteni, hogy nem szeretnék tablettás fogamzásgátlót, mert most nem valami rendszeres az életem, és elfogom felejetni bevenni. És, hogy hallotam injekciós fogamzásgátlásról is és tudna nekem valami más lehetőséget felajánlani-e. Ügyet sem vetve rám megírta a receptet egy tablattához és közölte, hogy nekem nem fog semmilyen injekcót beadni és rendszerezzem az életemet akkor kezdjek el szexelni, az élet nem úgy működik, hogy csak élvezzük a jó dolgokat és amikor reggel felkelek és megiszom a reggeli kávémat a cigimmel akkor vegyem be. Erre csak annyit tudtam kinyögni, hogy én nem kávézok.   Természetesen megértette és azt mondta, hogy akkor vegyem be, amikor berakom a piercingeimet. Hozzáteszem három fülbevaló van a fülemben, arra célzott. Majd az asszisztens a kezembe nyomta a receptet amiről azt se tudtam, hogy milyen gyógyszerhez tartozik és közölték, hogy a viszontlátásra. Annyira megdöbbentem, hogy nem tudtam mit reagálni kimenet közben.   Később utánanéztem a gyógyszernek amire receptet kaptam. Kifejezetten nem ajánlják ezt a készítményt depressziós embereknek. Már három éve szenvedek depresszióban, szóval szóba sem jöhetett, hogy én szedjem azt a gyógyszert.   Utána egy héttel elmentem egy magánrendelőbe. Az doktornő egyszerűen meghallgatta miért jöttem és, hogy a tabletta nekem nem a legideálisabb. Leült és elmondta az összes lehetőséget ami csak létezik és kérdezte melyiket választom. Akkor tudtam meg azt is, hogy az injekció nem ajánlott az én koromban, de ezt az előző orvosnak nagyon nehezére esett volna elmondania, én meg mint laikus nem tudhattam.    Mai napig megéri kifizetni a magánorvosomat, ő írta fel nekem az első hüvelygyűrűmet, ami tényleg a legideálisabb megoldás lett nekem. Hálás vagyok neki, hogy többet nem kell átélnem az előző borzalmakat.


2015. november 18. 5:33

A betegek életét veszélyeztették

A műszakvezető a beteg osztályra küldésére utasított az én mellkasi angio-CT vizsgálat javaslatom elutasításával, ezután műszak közben elhagytam a Sürgősségi Osztályt, mivel nem voltam hajlandó a továbbiakban ebben részt venni. A beteg életét vesztette tüdőembóliában. Tisztelt Címzettek!   Dr. L. vagyok és jelen levelemben szeretnék felháborodásomnak hangot adni a korábbi (tulajdonképpen jelenlegi, de a felmondási időmet töltöm, illetve lehet, hogy elbocsátottak egy Orvos Igazgatóság e-mail címéről küldött levél alapján) munkáltatóm, a Dél-pesti Kórházat illetően.     2014 november 15-én kezdtem az I. Pszichiátriai Osztályon dolgozni, mint általános orvos, majd január 1-től, mint rezidens orvos, de ez utóbbiról a Semmelweis Egyetemtől semmilyen visszajelzést nem kaptam eddig, ami a többi rezidens kolléga, illetve ezen, valamint a székesfehérvári kórház Humánpolitikai Osztály dolgozói szerint teljesen normális dolog. Az Egyetem Szakképzési Tanulmányi Csoport vezetője azt se tudta megmondani, hogy ki az ügyintézőm.   2015 tavaszán K.  (idei első felvétele során) a részlegvezető és az osztályvezető főorvos külön-külön és együtt is olyan hatóanyag (valproát) adását rendelte el, az én többszöri, laboreredményekkel is alátámasztott tiltakozásom ellenére, ami alapbetegségéből (hepatitis C) adódó állapotának rosszabbodásához vezetett, nem mellesleg az alkalmazási leiratban a szer adása ezen alapbetegség mellett kontraindiált, amire úgyszintén felhívtam a fenti szakorvosok figyelmét. Látva a beteg folyamatosan romló állapotát, önként megkértem a szérum ammónia laborvizsgálatát, ami jelentősen emelkedett értéket mutatott, igazolva a hepatikus enkefalopátia feltételezésemet, majd belgyógyászati konzílium után, az ammónia-mentesítő terápia hatására állapota javult, de mint a részlegvezető utólag megjegyezte ekkor kezdődött állapotának olyan súlyosbodása, ami végül is belgyógyászati osztályos áthelyezését és ezzel együtt számos gyógyszer azonnali leállítását tette szükségessé.     2015. szeptember 22-én az osztályvezető főorvos arra utasított, hogy ne vegyem fel az aznapi ügyeletemet, erről tájékoztattam a szuperesemet (felügyelő szakorvos), mire közölte, hogy neki is szólt az osztályvezető. A reggeli megbeszélésről elküldtek, hogy tudjam intézni a Sürgősségi Betegellátó Osztályra való áthelyezésemet. Az osztályon, az osztályvezető főorvos előzetes tájékoztatása ellenére helyettes ügyeletes orvos nem lett kijelölve, aminek következtében kb. 150 beteg marad ügyeletes orvos nélkül és egy életét vesztette.   2015. október 23-án egy egyértelmű tüdőembóliában szenvedő beteg vizsgálatára utasított a műszakvezető, az osztályvezető főorvos egy olyan vizsgálóban, ahol sem ápoló, sem monitor nincsen. A beteg mélyvénás trombózis iránydiagnózissal került beutalásra, a felvétel során 60 Hgmm-es parciális artériás oxigénnyomást találtunk, az elkészült EKG-n tipikus jobb kamrai terheltség jeleit láttam.     Az elkészült alsó végtagi Color-Doppler ultrahang, mélyvénás trombózis igazolt, legutoljára a beteg a kórházunk egyik belgyógyászati osztályán feküdt, ahol leállították az orális antikoaguláns terápiáról, amit visszatérő mélyvénás trombózisai miatt kapott, ez a terápia nem lett újból visszaállítva. A műszakvezető a beteg osztályra küldésére utasított az én mellkasi angio-CT vizsgálat javaslatom elutasításával, ezután műszak közben elhagytam a Sürgősségi Osztályt, mivel nem voltam hajlandó a továbbiakban ebben részt venni. A beteg életét vesztette tüdőembóliában.     Ezek után nem voltam hajlandó újból műszakot felvenni, mivel az ápoló kollégák (kifejezetten a triage-nővérek) nem voltak hajlandók az én kérésemre sem a szakmai szabályoknak megfelelően dolgozni, és ezáltal a betegek életét rendszeresen veszélyeztették.   Időközben beadtam a felmondásomat és mivel nem mentem vissza dolgozni, az orvos igazgatásról kaptam egy e-mail, hogy november 3-ával el fognak bocsátani, a nem igazolt hiányzásaim miatt, ugyanakkor a Humánpolitikai Osztálytól kapott e-maile alapján még mindig állományban vagyok. 2015 december 1-től a székesfehérvári kórházban állna szándékomban munkát vállalni, de egyelőre nem tudom igazolni a munkaviszonyom megszűntét a Dél-pesti Kórháznál.   Feltételezésem szerint, melyet alátámaszt a tavaly december közepe-vége óta tapasztalható kiközösítésem a fenti események aljas indokból történtek meg, az én szakmai munkám és jövőm ellehetetlenítése érdekében.   A fentiek egy részében már történt ÁNTSZ bejelentés. Ez ügyben kérem a Tisztelt Címzettek segítségét az ügy megoldása, illetve a későbbi hasonló esetek elkerülése érdekében!  


2015. november 17. 5:43

A német egészségügy semmivel sem jobb

Az elfekvő kemény volt, dilis öreg lányok fazonok éktelen bűz a folyosón haldokló betegek stb. Ez az ország ugyi az álom ország? Tisztelt Praxis!   Mint törzsvendég a múlt évben kipróbáltam a Német egészségügy vendégszeretetét immár harmadszorra. Van ott valami, ami vonz ehhez. Először egy megyeszékhely Rems-Murr Kreis közkórházát, majd Stuttgart Bethesda intézményét tavaly a Madeburg-Uniklinik volt soron.   Erős hasi fájdalmakkal hányással kerültem be az ottani elfekvőbe, kis bonyodalom a hiányzó EU-Card miatt, amit sikerült pótolni ha nem akkor fizetős lett volna, de így a cehh nagy részét az AOK beteg biztosító fizette, így nem volt akadálya egy a kórháznak jól fizető hasi műtétet megcsinálni. Van önrész, ami nem sok csak 60 EURO, a mentő az már drágább érdemes taxival menni 450EUR, volt utasbiztosításom így ezeket az fizette. Felvétel a kórházba vizsgálatok, vakbél gyulladás jobb vese hasnyál mirigy epe hólyag reflux mind egyszerre, na melyik a fő baj?     Doki, tudja a tököm volt a válasz, egy nap gyógyszeres kezelés labor eredmény radikálisan javul, persze antibiotikum infúzióban. Másnap egy kis ultrahang has nyomkodás, doki még mindig gőzöm sincs, mi van. 10 perc múlva hoz egy műtéti ismertetőt és kér egy nyilatkozatot a műtéthez hozzájárulok és minden felelősség az enyém nyugodtan kísérletezzenek a medikusok, aláírom vagy kiraknak az utcára. Na de milyen műtét lesz, az majd a műtő asztalon kiderül. Közben ott felejtettek a folyosón a műtét előkészítésekor. Ébredés fuldoklás elhaló hangon kérdezem mit vettek ki belőlem az epehólyag nézett ki rosszul azt vették ki.   Elbocsátáskor kaptam egy pár Clexanne kórházi kivitelű alvadásgátló injekciót. Egy sötét bőrű migráns doki mondja, hogy neki nem tetszik a labor eredményben a hasnyálmirigyre vonatkozó adat, meg ad néhány tanácsot, majd rákérdez az injekciókra ezek balfékek adjam oda neki, majd hoz rendes automata verziót. Az elfekvő kemény volt, dilis öreglányok, fazonok, éktelen bűz a folyosón, haldokló betegek stb. Ez az ország ugyi az álom ország?   A propaganda szerint. Persze van még pénz, ott van WC papir folyékony szappan fertőtlenítő kézmosó, meg németül nem tudó takarítónő, meg nővérek meg ostoba hozzá nem értő német dokik, de van egy két profi migráns orvos is. A Waiblingeni közkórházban a bal láb hüvelyk új körmét szedték le, német doki nem tudta elérzésteleníteni, hívot egy ázsiai dokit, akinek sikerült közben mondja hülyék ezek itt. Az osztályos doki jobban beszélt magyarul, mint én Budai sváb volt.  


2015. november 15. 9:39

A gyermekorvos bántotta a kislányomat

Egy gyereket nem lehet rángatni, szidni, mint a bokrot, szenvedést okozni neki, legalábbis normális ember ilyet nem tesz. Egy orvos pedig főként nem tehetne, ilyet, mert őt egy eskü köti, amely a gyógyításhoz és az emberek egészségének megőrzéséhez köti őt. Tisztelt Praxis blog!   Sokan sokféle elvárással közelítik meg a magyar egészségügyet, olykor egészen túlzók az igények. Én a magam részéről mindössze annyit várnék el, hogy nagyjából gördülékenyen történjen a betegállátás, a gyógyítás és mindehhez emberi hangnem párosuljon. Azt hiszem, ezek nem irreális kívánságok, mégis azt mutatja a gyakorlat, hogy ezek a természetesnek tűnő kritériumok sem teljesülnek.   Adva van egy gyermekorvos, aki a közhiedelem szerint arra teszi fel az életét, hogy a leginkább védtelen betegeken segítsen, gyógyítsa és egészségben megtartsa őket. Én magam is ebben a hitben voltam, egészen a legutóbbi tapasztalatokig. A kötelező oltás ellenére a kislányom rózsahimlős lett és 4 évesen ez bármilyen meglepő, eléggé megviselte. A kiütéseken túl fájt a feje, lázas és kába volt, a torka is kapart, szóval a tipikus tüneteket hozta. Első körben szerettük volna, ha a doktornő kijön házhoz, hátha mégsem kellene ilyen állapotban egy kisgyereket utaztatni, még akkor is, ha van autónk és a rendelő sem a világ végén van. Miután a doktornő ezt minden indoklás nélkül, szigorú és lekezelő stílusban megtagadta, kénytelenek voltunk valahogy összekapni Orsit, és elindulni vele. Akinek van gyermeke és volt már beteg, tudja, ez mennyire nem egy hálás feladat. Ruhát ráimádkozni, lázcsillapítót belediktálni, plüss állatot a kezébe nyomni, slusszkulcsot előkeríteni, teáért vissza rohanni, nagy nehezen elindulni és megérkezni. Teljes káosz a köbön, a gyerek pedig azon túl, hogy beteg, érzi, hogy ideges vagyok, hogy kapkodok, ettől ő is még inkább szétesik.   A rendelőben tengernyi beteg kisgyerek és szülő, háromszor kell szólnom csak azért az asszisztensnek, hogy a gyerekemet az elkülönítőbe kéne vinni, mert minden bizonnyal fertőz és valószínűleg a többi szülő meglincselne, ha az ő csemetéik közelében lenne az enyém. Harmadik kérés után szájhúzogatás közepette végre mehetünk a különítő helységbe. Barátságtalan és rideg, de ez lenne a legkevesebb. Nagyjából másfél órán át várakozunk, lányom többször elalszik, az arca teljesen kipirult én pedig csak reménykedek, hogy túljutunk valahogy a vizsgálaton. És akkor végre mi következünk. Doktornő köszönni elfelejt, mint egy rossz kereskedelmi dolgozó, vagy udvariatlan piaci kofa, mutatja, hogy mondjuk a problémát. Kellemes belépő, de ezen sem akadunk fent, mondom a tüneteket, amelyek egyébként amúgy is láthatóak, illetve az időpontokat, amikor megjelentek.     Idegesen és durván félbe szakít, hogy látja ő, ne ragozzam túl, az értetlenkedés valószínűleg kiül az arcomra, hiszen ő utasított, hogy soroljam a részleteket. Oda se neki, a lényeg, hogy ott vagyunk, megnézik a gyerekemet és kap gyógyszert is. Szokásos vizsgálatok következnek, bár a hangnem és a stílus egyáltalán nem szokványos, főleg nem egy gyermekekkel foglalkozó orvostól. Durva és rideg, a spatulával úgy nyomja le a lányom nyelvét, hogy öklendezni kezd, majd természetesen sírni. Ugyan eddig már több tucatszor el lett mondva a doktornőnek, hogy a kislány nehezen viseli ezt a vizsgálatot és jó nagyra ki tudja nyitni a száját, eddig mindig tudott rá figyelni, most valahogy, amikor amúgy is fáj a torka, mégsem sikerült. Csoda, hogy elkezd sírni? Állunk ott négyen (illetve van, aki ül), mindenki ideges és zaklatott és valószínűleg mindenki arra vár, hogy végre túl legyünk az egészen és mindenki mehessen a maga útjára. Orsi és én egész biztosan így gondoltuk. De a tortúrának még koránt sincs vége, jön a mellkashallgatás. Zaklatott, síró gyermekről leimádkozni a télies ruhát, miközben rázza a sírás, megint csak nem leányálom, de küzdünk vele, és közben hallgatjuk a bántó megjegyzéseket, hogy miattunk kell másoknak várakozni órákig és egyéb bölcsességeket. A cérna már foszladozik, az idegeim romokban, de valahogy kitartok és nem szólok egy rossz szót sem, vetkőztetem a lányomat tovább. Miután nagy nehezen megoldjuk a feladatot, elkezdi hallgatni a szívét elöl, majd a hátát szeretné elérni, de közben nem hagyja, hogy Orsi forduljon meg magától, fogja, jól megszorítja a kezét és úgy fordít rajta egyet. Több sem kell a gyereknek, újult erővel kezd sírni én pedig a maradék türelmemet, szolidaritásomat, és talán a józan ítélőképességemet is elveszítem, majd neki esek a doktornőnek. Természetesen verbális támadásról, vagyis jobban mondva védekezésről van szó, magyarázatot követelek a tettéért, és tudni akarom, hogyan merte venni a bátorságot, hogy a kelletlen és bántó stílusa után fizikailag is fájdalmat okozzon egy védtelen kislányak, aki történetesen az én gyermekem. A doktornő is ordítani kezd, szíd, mint a bokrot, de valójában semmiféle érvet, magyarázatot, vagy indokot nem hoz fel tettére, csak általánosságban fröcsög, már-már nem is minket, hanem az összes gyereket, szülőt, beteget sértegeti. Nem tart sokáig ez tragikomikus szócsata, mert ahogy fogy belőlünk a szufla, engem valamilyen magyarázhatatlan nyugalom jár át és teljesen racionálisan kezdek gondolkodni és hideg fejjel, átgondoltan közlöm vele, hogy azonnal írja fel a szükséges gyógyszereket, illetve azt is, hogy a kontroll alkalmával már egészen biztosan nem hozzá jövünk. valamint azt is kilátásba helyeztem, hogy hivatalos panasszal fogok élni ellene. A válasza annyi volt, gúnyos nevetés közepette, csak próbáljam meg nyugodtan. Minekután kisebb gondom is óriásibb volt annál, hogy estig vitatkozzak vele, nem szóltam vissza újra, felöltöztettem Orsit, majd elviharzottunk.   Telefonálgattam, leveleket írtam és persze semmit sem sikerült elérnem, ha csak nem azt, hogy egy másik körzeti doktornőt választottunk, mert ehhez a nőhöz semmi pénzért nem vittem volna vissza a lányomat. De a hivatalos panaszomat úgy lesöpörték az asztalról, mint ahogy az annak a rendje. Kaptam választ persze, amelyben azzal nyugtattak, hogy bár ők másként értesültek a helyzetről, felhívták a doktornő és asszisztens figyelmét a következetes türelemre az idézem "zaklatott szülői magatartás" irányába. Vicc, bár már szinte az is csoda, hogy vették a fáradtságot és valamit válaszoltak. Ennek ellenére nem akarom elfogadni, hogy bárki, aki gyermekekkel foglalkozik, legyen szó óvónőről, pedagógusról, vagy orvosról, az ilyen hangnemet és efféle viselkedést engedjen meg magának következmények nélkül. Nem a középkorban élünk, nem is egy eldugott szigeten, a gyerek nem tárgy, hanem érző, önálló személyiség, akire oda kell figyelni. Főként akkor, amikor a szervezete le van gyengülve a láztól és a betegségtől. Egy gyereket nem lehet rángatni, szidni, mint a bokrot, szenvedést okozni neki, legalábbis normális ember ilyet nem tesz. Egy orvos pedig főként nem tehetne, ilyet, mert őt egy eskü köti, amely a gyógyításhoz és az emberek egészségének megőrzéséhez köti őt. Márpedig az egészségbe nem csak fizikai, hanem lelki tényezők is közrejátszanak. Ha Orsi félni fog az orvosoktól, fóbia alakul benne ki az egészségügy irányába, akkor ez nagy részben ennek a doktornőnek lesz köszönhető. Akkor ő nem gyógyította elsősorban, hanem betegé tette, azaz esküt szegett és már csak ezért is alkalmatlan a pályára. És minden egyes szava, mozdulata hosszú évek keserves munkáját rója majd más orvosokra és persze a szülőre is, hogy ismét félelem nélkül tudjon bízni azokban, akik az egészségügyben dolgoznak.   Tamás Éva


2015. november 13. 8:00

Háborús állapotok az egészségügyben

Minden a háborús időkre, filmekre emlékeztetett. A betegek csak jöttek jöttek, ki hordágyon, ki tiszta tudattal, ki zavartan, ki lebénultan. Tisztelt Praxis! Férjemnek magas vérnyomása ,és erős orrvérzése miatt mentővel a Dél-pesti sürgősségire kellett mennie. A mentősök kedvesek voltak, a végén úgy éreztem kicsit várják a paraszolvenciát , de nem volt pénzem. A sürgősségi előtt az orr-fül gégészeten alaposan megvizsgálták, orrát tamponálták és leküldték beteghordóval sürgősségire, hogy ott beállítsák a vérnyomását , mert krízis állapotban nem akarták haza engedni.Megrendültem amikor olvastam a rendelő falán több helyre kiírt , hogy".... mennyi idővel büntethető az a beteg és hozzátartozó aki a sürgősségin a dolgozókat ,  szóval vagy tettlegesen bántalmazza....." Minden a háborús időkre, filmekre emlékeztetett.   A betegek csak jöttek jöttek, ki hordágyon, ki tiszta tudattal, ki zavartan, ki lebénultan. Férjemmel a körülményekhez képest időben foglalkoztak, majd várnunk kellett, hogy láthassák a vérnyomása  mikor megy le megy. Láttam közben azt az embert próbáló munkát ami itt folyt a szemünk láttára. Arra gondoltam ha gazdag lennék egyszer meg kellene szerveznem , hogy ide bejövök és megajándékozom ezeket az embereket, vagy filmet kellene  készítenem, vagy hogyan is... mondjam el hogy látom azt a hősiességet  ami mozgatja őket.   Közben azon gondolkodtam férjem ezt látja, átéli sortársai állapotát,  hogyan megy le így  a vérnyomása? A rendelőből kitolták a betegeket és a  hozzátartózók az infúziókat tartották, mert állvány nem volt .Agyvérzésesek kómás állapotban, hozzátartózójukkal együtt  várták  mikor is kerülnek a sürgősségi ellátás után arra az osztályra ahol  folytatják a kezelésüket. Öt órát töltöttünk az ambuláns sürgősségin, miire haza mehettünk .A  vérnyomás csökkentők és vizelethajtók és az ima öt óra után megtettek a  magukét. Ima a dolgozókért,hogy bírják és ki ne égjenek és ne verjék őket össze,  hogy szeressék a munkájukat. Ima a betegekért, magunkért hogy gyorsan  szépen menjünk el ha eljön az idő.Ima a gyerekeinkért akik még valószínű tovább maradnak mint mi itt.


2015. november 12. 7:40

Nem mindenhol bánnak úgy az emberrel, mintha állat lenne

Csak azt szerettem volna megosztani az emberekkel. hogy nem mindenhol bánnak úgy az emberrel, mintha állat lenne, van ahol tényleg emberszámba veszik őket és emberségesen viselkednek. Tisztelt Praxis blog!   Annyi rossz történetet hallani a magyar egészségügyről, flegma orvosokról és nővérekről. Én most nem ilyet akarok leírni.   Férjemnek az aorta billentyűjét kellett kicserélni mechanikus billentyűre ez év októberében. Már egy éve tudtuk, hogy műteni kell. Megtörtént minden vizsgálat, ami kellett, csak az időpontra vártunk. Többször érdeklődtem telefonon a Debreceni  Szívsebészeti Klinika adminisztrátoránál, hogy mikor lesz a műtét. Minden egyes alkalommal nagyon rendes volt az adminisztrátor, soha el nem küldött a fénebe, hogy majd szólnak, hanem rendesen válaszolt.   Elkövetkezett a műtét ideje. A műtét előtti napon a szívsebész behívott bennünket egy szobába, és mindent elmagyarázott türelmesen, lehetett tőle kérdezni is. A műtét napján ( délután volt a műtét) az egész délelőttöt bennt tölthettem a férjemmel, senki nem zavart el, egy rossz szavuk sem volt. Műtét után a szívsebész mindent elmondott, hogy zajlott a műtét. Még 24 óra sem telt el, már osztályra vitték a férjemet. Segítettem a nővérkének férjem dolgait kipakolni a kórteremben, amit nagyon kedvesen megköszönt, mondván ha nem lennék ott, akkor ezt neki kellene megcsinálni. Véltelenül a WC-ben a villanykapcsoló helyett a nővérhívó gombot nyomtam meg. Pillanatok alatt jött valaki, hogy mi a gond. Egy durva hang nem volt, hogy miért nem figyelek oda a kapcsolókra. Mindenki -  nővérek, orvosok -  nagyon kedvesek minden beteggel és a hozzátartozókkal. Nem hallani sehol egy hangos vagy kioktató szót sem a betegekkel, pedig elég sok idős ember van ezen az osztályon (kb.80%), és hát ugye műtét után elég nehéz az első pár nap. Csak barátságos megnyilvánulással találkoztunk.   A műtétet végző orvos pár nap múlva szabadságra ment, és akinek átadta a férjemet nem pattintotta le magáról. Nem engedte haza a férjemet, azon a napon, amikor az első orvos megígérte, hogy ha jók az eredmények, akkor hazamehet. Az eredmények jók voltak ugyan, de az INR érték kicsit magasabb volt, ezért még nem engedte el. De bármelyik orvos jött vizitre, mindenki nagyon kedvesen beszélt minden beteggel. Csak pozitívat tudok mondani az egész osztály munkájáról. Nagyon szépen köszönünk Nekik mindent! Neveket csak azért nem írok, mert nem akarok senkit megsérteni, ha esetleg kimaradna a felsorolásból. Minden orvosnak és nővérnek  nagyon-nagyon sok köszönet.   Viszont a Debreceni Klinika SBO osztályán kicsit más a helyzet. Vérvételre kellett mennünk az egyik hétvégi napon. Férjemmel minden rendben volt. De a többi beteg hiába ült a váróteremben, a dolgozók csak ki-be járkáltak a vizsgálóból úgy, hogy meg sem kérdezték, kinek mi baja, mire vár. A Kenézy Kórház SBO osztályán levő dolgozóktól tanulhatnának a Klinika SBO dolgozói. Szégyellni való a hozzáállásuk.   Csak azt szerettem volna megosztani az emberekkel. hogy nem mindenhol bánnak úgy az emberrel, mintha állat lenne, van ahol tényleg EMBERSZÁMBA veszik őket és EMBERSÉGESEN VISELKEDNEK.   Üdvözlettel


2015. november 9. 8:23

Hagyták volna meghalni a földön fekve

Amit sérelmezek, a visszakövethető és leellenőrizhető hívás ellenére a mentők semmiféle segítséget nem nyújtottak számára a bajban, hagyták volna meghalni, ha nincs szerencséje és a szomszéd jóindulatú figyelme. Tisztelt szerkesztők és olvasók!   A célom semmiképpen nem az egészségügy szapulása, vagy az általánosítás, viszont nem szeretnék abba a hibába sem esni, hogy a minket ért sérelmeket szó nélkül hagyom. Az eset miatt hivatalos panasszal is éltem, levelem megírásáig semmiféle választ nem kaptam. 2015. október 18-án vasárnap idős, 83 éves édesanyám vidéki házában megbotlott a konyhában és elesett. Idős kora és fizikai állapota miatt valószínűleg megszédült, a fején és a lábán sérült meg komolyabban. Szerencsének volna mondható, hogy a kötényében volt a mobiltelefonja, amelyet a kezdeti sokkhatás után meg is talált, és hívta a mentők telefonszámát. Elmondta a történteket, a címét és hogy segítség nélkül meg sem tud mozdulni. Sajnos, hogy mit válaszoltak neki nem tudjuk, mert édesanyám mindkét fülére nagyothall, emelt hangon kell vele a telefonban is beszélni, úgy megérti, amit mondanak neki.  Valószínűleg nem sikerült neki elmagyarázni a központból, hogy mi fog történni, ő abban a hiszemben tette le a telefont, hogy érkezik a segítség. Ezek után a sérülések és a fájdalom miatt többszöri eszméletvesztés történt nála, nem volt magánál hosszú órákon át, ráadásul a telefonja is kikapcsolt, a vezetékes készülék pedig elérhetetlen távolságban volt tőle, így csak nyöszörgött szegény, hátha meghallja valaki. A ház és az ajtók is nyitva voltak, végül ennek köszönheti, hogy a szomszédja nagyjából 7-8 órával a történtek után figyelmes lett a szokatlan állapotra és bement hozzá, majd megtalálta véresen, rettenetes állapotban. Ő azonnal riasztotta a mentőket ismét, akik ezt követően 47 perccel később a helyszínre érkeztek. Közben értesített engem is, én már a kórházba siettem, lévén 2 órányira élek tőle.   A megyei kórházban kiderült, combnyaktörés, koponya sérülés, agyrázkódás is történt, amennyiben még egy kicsit tovább ellátatlan maradt volna, akár az életébe is kerülhetett volna ez a baleset. Természetesen műteni kellett azonnal, azt meg nem kell nagyon ecsetelnem, egy combnyaktörés mekkora kockázati tényező ilyen idős korban. Szerencsére a műtét sikeres volt, ugyanakkor monstre hosszúság rehabilitációs időszak vár majd rá és egyáltalán nem garantált, hogy valaha újra járni fog még. Mindez természetesen lelkileg is teljesen összetörte, elveszítette korábbi töretlen jókedvét és magabiztosságát, attól félünk, hogy bár a fizikai sérülések még javulhatnak, de lelki állapota és letörtsége akár az életét is veszélyezteti, ezért folyamatosan igyekszünk lelket önteni belé és mellette lenni.   Amit sérelmezek, a visszakövethető és leellenőrizhető hívás ellenére a mentők semmiféle segítséget nem nyújtottak számára a bajban, hagyták volna meghalni, ha nincs szerencséje és a szomszéd jóindulatú figyelme. A diszpécsernek kötelessége lett volna felmérni a helyzetet és leszűrnie azt is, hogy egy hallássérült, idős emberrel kell kommunikálnia, aki a súlyos helyzetében kér segítséget. Mindez nem történt meg, és ez akár nagyon sokba is kerülhetett volna.   Várom az önök véleményét, illetve az illetékesek hivatalos válaszát is az eset kivizsgálását illetően. Egyelőre ők semmilyen csatornán nem voltak hajlandóak reagálni, holott azt gondolom, az eset után ez minimum kötelességük volna.   Tisztelettel, Árpád


2015. november 6. 5:10

Tiszta horror a Jahn Ferenc kórház

Semmiképpen nem az orvosokat szeretném hibáztatni, de egy rémálom volt ez a 2 éjszaka még egészségesen is, nemhogy kiszolgáltatott, nem kezelt beteggel. Tisztelt Praxis! Csak megerősíteni tudom azt, amit itt olvastam.   http://praxis.blog.hu/2015/11/03/orakig_szivatjak_a_betegeket Sőt! Két alkalommal ennél sokkal durvább dolgokat láttam először 73 éves édesanyámmal, utána 18 éves fiammal.   Tiszta horror a Jahn Ferenc kórház és semmiképpen nem az orvosokat szeretném hibáztatni, hanem a magyar egészség(?)ügy borzalmas helyzetét.   Először 7, majd 9 órát ültem végig, mint kísérő. Estétel hajnali, illetve reggelig.   A folyosókra kitolt, magára hagyott betegek, idős emberek mindennapi látványt nyújtanak. Vakbélgyanús, görcsölő gyerekemet a regisztráció után több mint másfél órával (!) látta először orvos, akkor is csak a szokásos "beutalókat" kaptuk meg, amelyeket hajnal 3-ra már teljesítettünk is (ultrahang, vérvétel stb.). Reggel fél nyolc körül látta olyan orvos, amelyik meg is vizsgálta. Addig a hajnalban lehűlt váróban, kényelmetlen koszos, műanyag székeken vártunk.   Mindkét alkalommal tanúja voltam a magára hagyott, széken kuporgó vagy gurulós ágyra fektetett idős, folyosón hagyott betegeknek. Annak is tanúja voltam, amikor egy ilyen gurulós ágy oldalsó támláját elfelejtették feltenni és a valószínűleg belgyógyászati problémákkal bekerült idős bácsi lezuhant a gurulós ágyról - immár fejsérülésekkel, csakhogy a sebészetnek is legyen dolga.   Ott találkoztam volt tanítványommal, aki németországi brazil származású huszonéves srácnak tolmácsolt, aki kapuérázott és sportsérülést szenvedett. Egy ágyra fektették, órákat várt kínzó derék és hát fájdalmak mellett, de nem ez volt a legborzalmasabb. Az ágy mellett volt 2 bőröndje (reggel utaztak volna haza). Egy rendkívül agresszív nővér (?), kórházi alkalmazott kiabálva, káromkodva viharzott ki, majd magyarul ordibálva kezdett kommunikálni a szemmel láthatóan minden mozdulatra felnyögő, ágyon fekvő sráccal. Mivel magyar nyelvtudás hiányában a srác nem reagált azonnal (tolmácsolni kellett neki), az agresszív alkalmazott káromkodva belerúgott bőröndjébe, illetve ezzel az ágyba, majd elrohant.   Órákon keresztül szagoltuk a terjengő bűzt a folyosón, az állandóan nyíló-csukódó ajtó által generált huzatban ültünk. Semmi információt nem kaptunk, azon kívül, hogy "Várjunk türelemmel".     Egy rémálom volt ez a 2 éjszaka még egészségesen is, nemhogy kiszolgáltatott, nem kezelt beteggel.   Tisztelettel: Bálint István  


2015. november 4. 5:28

Inkább lökjenek a villamos alá

A minap bevitte a mentő az egyik ismerősömet, erre a belgyógyászatra pedig kérte ide ne. Hívott taxit és haza ment! Sajnos nagyon sok rossz tapasztalatom van erről az osztályról, lehet, csak egy ember pozícióját kellene megváltoztatni és jól működne minden!  Tisztelt Praxis!   Őszinte leszek, az Édesanyámmal szinte majdnem így jártam, amikor mentem anyukámhoz látogatni, éppen a nővérke ordibált vele, folyamatosan leszedálták, pedig szepszissel került erre az osztályra...( a szepszis ebben a kórházban kapta meg egy vizsgálat alkalmával ) a betegek ápolták anyukámat, amíg nem értem vissza a kórházba. Sajnos hiába kéri ki bárki is a kollégái nevében az általánosítást, én is egészségügyi szakközépiskolát végeztem, és ha a családalapítás miatt, nem tudok egészségügyben dolgozni, hiszen nem fért bele a 12 órázás az anyai teendőimbe.  Amikor a kollegina megtudta, hogy szegről végről az egészségügyben jártas vagyok, anyukám lett a kedvenc beteg... ez is csak idéző jelben amíg látogatni voltam. Vese betegként pl: a meg mért vizelet mennyiséget nem írta be másnap anyukámnak 6 ampulla vízhajtót adtak volna be, ha nem érek oda a vizitre és nem mondom, hogy amikor kiürítette a nővérke éppen 1.5 liter vizelete volt anyumnak! És sorolhatnám, az osztályon bűz, kosz, a tányérját levitték a konyhába, a mai napig várhatnám a nővért, hogy visszahozza. Még sorolhatnám, én még fényképeket is készítettem az egyik 92 éves néni ágyáról, aki napok óta nem tudott aludni, mert nyomta az ágy! Hiába szólt inkább benyugtatózták.   Aztán anyukámnak is inkább tapaszokat ragasztottak, mint meg vizsgálták volna mi is a baj, egy hatalmas decubitus alakult ki a keresztcsontjánál. Semmi hosszú napokig kértem, hogy kezeljék süket fülekre találtam. Aztán, jött a telefon a főorvos asszonytól, ezzel a kérdéssel...--- hova postázzuk az anyukáját?..... Ja letelt az 5 hét amit aktív osztályon tartható egy ilyen beteg... nem ők intézték, hogy ápolási osztályra kerüljön anyukám, nekem kellett. Felvetettem előjegyzésbe, de a mai napig senki nem hívott ez mind Júliusban történt.    Haza került anyukám, és egy volt munkahelyemen sikerült elintéznem, hogy felvegyék, mert nagyon rossz állapotban volt és kéz műtét előtt álltam nem tudtam gondozni anyumat.A két kórház ég és a föld. Azonnal decubitus matracot kapnak azok a betegek, akik fekvők, amikor megérkeztünk azonnal kötözték a decuját, és az ápoló azonnal hívta az osztályos orvost, aki el volt hűlve a látványtól, hogy ki és miért adta ki az anyukámat, ha nem gyógyította meg, és miért nem intézett neki ápolási osztályt, hogyan engedhette haza?    Anyukám ezen az osztályon egy kicsit jobban lett, hiszen gondozták ápolták, evett is magától, de sajnos a decubitus által okozott szepszist nem élte túl! Itt hagyott örökre pedig még fiatal volt, és én is azt kértem a mentős unokatestvéremtől, és a rokonaimtól, ha ebbe a kórházba akarnak vinni, mert belgyógyászatilag ide tartozom, inkább lökjenek a villamos alá. De én ide nem!  A minap bevitte a mentő az egyik ismerősömet, erre a belgyógyászatra pedig kérte ide ne. Hívott taxit és haza ment!    Sajnos nagyon sok rossz tapasztalatom van erről az osztályról, lehet, csak egy ember pozícióját kellene megváltoztatni és jól működne minden!   Sajnálom, hogy ilyen hosszúra kerekedett, és nem az összes megalázó, dolgot írtam le! Sajnos ez a történet igaz, és nagyon sok tanúm van, és sajnos a betegjogi képviselőnek hiába írtunk, válasz sehol, állítólag nem kapta meg a levelet! Itt kell elnézést kérnem, ha valaki úgy érzi általánosítva lett, nem szándékos, nekem ezzel az osztállyal van problémám!


2015. november 3. 6:35

Csatlakoztunk a Blog Angyalokhoz

A Blog Angyalok legfőbb vállalása, hogy szabad hirdetési felületüket egy általuk választott civil, vagy jótékonysági szervezetnek ajánlják fel.  Csatlakoztunk a Blog Angyalok közösségi kezdeményezéshez és felajánlottuk az egyik hirdetési helyünket jótékony célra. Első körben a Bátor Tábor bannerét tettük közzé, de terveink szerint folyamatosan, havi szinten fogjuk cserélni a kreatívokat, így minden hónapban más-más szervezetet igyekszünk a magunk módján támogatni.    A Blog Angyalok legfőbb vállalása, hogy szabad hirdetési felületüket egy általuk választott civil, vagy jótékonysági szervezetnek ajánlják fel.      A közösség további tervei között szerepel többek között civil és jótékonysági szervezetek bemutatása, népszerűsítése, események és rendezvények beharangozása, a jó ügyek felkarolása. Minél többen leszünk, annál többet tudunk valóban segíteni a közösség erejével.   Amennyiben te is szívesen csatlakoznál hozzájuk, látogass el a blogangyal.blog.hu oldalra!


2015. november 3. 4:48

Órákig szívatják a betegeket

6,5 órát ültük a váróban, közben több beteget is behoztak mentővel, félholtan szintén a váróba tolták a többi ember közé, és 2 óra elteltével se nézett rájuk a kutya se. Tisztelt Praxis!   82 éves nagymamámat tüdőgyulladással és bevizesedett tüdővel kezelték a Dél-pesti Kórházban úgy, hogy az intenzív osztályról kitolták egy huzatos hideg folyosóra, és takaró gyanánt volt rajta egy vékony lepedő. Rá 2 hétre meghalt.   Párommal sürgősségire be kellett menni egyik éjjel, felháborodva megkérdezték, hogy miért nem szakrendelésre mentünk, mire én közöltem, hogy ha nem lenne sürgős, nem lennénk itt, majd pofákat vágva sarkon fordult a nővérke és elviharzott. 6,5 órát ültük a váróban, közben több beteget is behoztak mentővel, félholtan szintén a váróba tolták a többi ember közé, és 2 óra elteltével se nézett rájuk a kutya se. A nővérszobában láttam, hogy 4 nővérke lábukat felpakolva, kényelmesen elhelyezkedve, vidáman beszélgettek, még hangosan vihorásztak is, plusz nyomkodták a telefonjukat...     A csecsemő osztályon a csecsemős leüvöltötte a fejemet, mert mit képzelek én magamról, hogy nem tudom a házirendet, mikor mi van, és hogy képzelem, hogy kérdezni merek tőle, az már csak zárójeles hogy semmit nem mutattak meg még kérésre sem. A műtét alatt pedig igen csak hentes munkát végeztek, úgy szét szabdaltak.   Akinek nem tetszik, amit leírtam, az lapozzon tovább. Nem kívánom senkinek, hogy átélje ezeket! Rá lehet fogni ezt a helyzetet a birka emberekre, politikára. Stadionra, új utca, terek, reptér nevek változtatására van pénz, egészségügyre nincs, vagy csak nagyon kevés. Ez mondjuk minden kormánynál így van.   Ennyi....igyekeztem finoman fogalmazni.


2015. november 2. 6:00

Ennyit az orvosokról

Nem akartam ilyen hosszú siránkozást írni, de tényleg elképesztő, az ember milyen akadályokkal találja szembe magát, ha egy náthánál komolyabb dologgal van dolga.  Tisztelt Praxis!   Nekem is vannak már kellemetlen tapasztalataim a magyar egészségüggyel. Sajnos nem is egy.  Vidéken járok gimnáziumba, ezért kollégista vagyok. Még tavaly tavasszal esett meg, hogy borzalmasan fájni kezdett a torkom, és egyre rosszabb lett, a végére alig ettem. Felkerestem a kollégium orvosát, aki megvizsgált, ajánlott szopogatós cukrot és méltóztatott adni egy cataflamot. Azonban az állapotom tovább romlott ezért másnap ismét elmentem az orvoshoz. Kis fehér hólyagokat látott a torkomon, de még mindig nem tudta mi bajom lehet, Szerencsére jött a tavasz szünet és haza tudtam menni. Otthon is panaszkodtam a fájdalomra, és édesanyám tüszős mandulagyulladásra kezdett gyanakodni. Kiderült, hogy igaza van, meg is kezdtük a hólyagok ecsetelését, hogy a sebeket megtisztítsuk a gennytő. De addigra olyan rossz állapotba kerültem, hogy 5 napig képtelen voltam enni.    Persze egy orvos is tévedhet, megértem, de azt már nehezebb volt, hogy amikor később megbetegedtem, miért állt az orvosnak és a nevelőknek feljebb, hogy miért nem voltam hajlandó bemenni be a doktornőhöz. (Főleg, hogy télen is mikor panaszaimmal felkerestem hét elején, majd pénteken ismét, és megállapította, hogy arcüreg gyulladásom van, megjegyezte, hogy több vitamint kéne szednem, mivel látja, hogy, a hét elején is a rendelőben voltam, túl sokszor vagyok beteg. Persze biztosan egy hét alatt két egymástól független betegségem volt...)   Egy másik kellemetlen élményem még mindig tart. Évekkel ezelőtt kezdődött, hogy futás közben a lábszáramban bekeményedtek az izmok, hetedikes-nyolcadikos koromra már egy kúpert sem tudtam lefutni, annyira fájtak a befeszült izmok. Végül időpontot kértünk egy ortopéd orvoshoz (és valamikor jó messzire kaptunk is, lévén, hogy magánklinika). Ott megállapították, hogy gyulladt mindkét boka ízületem. Különféle kivizsgálások után sem jöttek rá okára, de azért lézerkezelést és gyógyszereket kaptam (gyakori mellékhatások közt szívrohamot írtak WTF?!) de ezek után is fent állt a baj. Majd tavaly ilyentájt jött a ráadás, rosszul léptem le az útpadkáról. A bokám borzalmasan bedagadt, alig bírtam ráállni. Kollégiumunk zseniális orvosa nem volt rest, mikor meglátogattam, jegelést ajánlott, és ha nem javulna, másnap látogassak vissza. Mikor ismét meglátogattam már diagnosztizált is, teljesen biztos benne, hogy nem tört el de a szalagszakadást nem zárná ki el kéne mennem röntgenre. (Persze hivatalosan nem mehettem egyedül, bölcs nevelőm szerint pedig lesétálom azt a pár utcát a kórházig.) A rezidens orvos a röntgen alapján megállapította, hogy csak rándulásom és húzódásom van, de szakadt szalag nincs.    Egy ideig nem is volt baj, aztán nyáron rosszabbodni kezdett a helyzet, így ismételten felkerestük az ortopédiát, injekciót kaptam a korábban sérült bokámba, és mindkettőre lágylézel kezelést írtak fel, a gyulladásra. Átmenetileg javult a helyzet, de az iskola kezdete óta egyre rosszabb lett, mindenféle terhelés nélkül is kínlódtam a bokámmal. Október közepén ismételten felkerestük az ortopéd orvost, aki megállapította (egy évvel a baleset után!!) hogy egy szalag el van szakadva a bokámban, És meg is mutatta, hogyan képes az ízületem könnyű szerrel elmozdulni. Újabb injekció (a túlterhelés miatti gyulladásra) és ajánlottak nyárra (nyárra!?) egy szalagpótló műtétet. Ismerve ezt a diagnózist, utánanéztünk, Így kiderült, hogy a szalagok teljes gyógyulása fél-egy évig is tarthat, tehát jelen állás szerint másfél-két évig nem sportolhatok. (Legalábbis bokát terhelőt. Kár hogy hobbyból lovaglást és korcsolyázást választottam.) És ezek után is ott van az ismeretlen eredetű gyulladás, amiről az orvos már szót sem ejtett...   Nem akartam ilyen hosszú siránkozást írni, de tényleg elképesztő, az ember milyen akadályokkal találja szembe magát, ha egy náthánál komolyabb dologgal van dolga. 


2015. október 31. 10:29

Megnyomorítottak az orvosok

Undorító az egész és majd bele döglök, alternatíva nincs, mert elmúltam ötven. A leírtakat bizonyítani is tudom leletekkel mindenféle papírokkal katonakönyvvel. Ha lesz pénzem azonnal perelni fogom az egészségügyet, mert egy életre megnyomorítottak. Tisztelt praxisblog!   Egy elég döbbenetes történetet írok le. A 60 években voltam egy kórházban, mert a körzeti gyermekorvos olyan képzetlen idióta volt, hogy beutalt skarlát gyanúval a László Kórház gyermekosztályára. Teljesen egészséges voltam! Ez kb. 64-66-ban volt akkor voltan 4 éves. Ahol voltam egy elkülönített kórterem volt, nem tudtam kimenni, belül az ajtón nem volt kilincs. Nem tudtam beszélni senkivel, a szomszéd kórterembe át lehetett látni egy nagy falba épített üvegen. És aki ott feküdt, annak csak mutogatni lehetett. Bejött két nővér, nem szóltak semmit az egyik lefogott a másik meg belém nyomta a tűt. Vérvétel. De nem mondtak semmit nem magyaráztak semmit. Olyan voltam ott mint egy állat. Mindennap sírtam. Szüleim is csak az üvegajtón keresztül láthattak. Volt, hogy megtömtek valami főzelékkel mert nem nagyon ettem, ezt ki is hánytam amiért üvöltöztek velem. Amúgy is vagy nem szóltak semmit vagy üvöltöztek, durván rángattak fürdetés stb. Egész idő alatt halálfélelmem volt, 4 évesen készültem a halálra, úgy gondoltam innen élve nem kerülök ki. Majd jönnek értem és elvisznek valahova ahol nagyon rossz dolog történik velem és bele is halok. El sem hittem amikor a szüleim el tudtak vinni. Szépen cseperedtem és a pályaválasztásnál orvosi alkalmassági vizsgálatra került sor. Nem lettem alkalmas bőrdíszművesnek, intarziakészítőnek, ötvösnek. Minden orvosin megbuktam magas lett a vérnyomásom, szapora a pulzusom, nem tudtam pisilni, a vérvételtől elájulok, még most 55 évesen is. Egyszer mentőt akartak hívni mert a rohadék orvos úgy vélte kihagy a szívem is. Persze eljöttem. Olyan munkahelyeket kerestem ahol nem nagyon van orvosi vizsgálat. Fehérköpeny fóbiám van a mai napig is, egy életre megnyomorítottak ezek a rohadt Mengelék. Amikor már 18 lettem örültem is ennek hiszen nem leszek katona. És lám megtörtént a csoda A kategóriával lettem alkalmas orvosilag. Egy első lépcsős helikopter ezredhez kerültem, ahol volt egy szívbeteg srác is. Tőle az összes orvosi papírját elvették, és a gyógyszereit is. Ha beteg nem baj majd helyrejön a rohampályán. Egyik este rosszul lett, és a kórházban meg is halt.   De volt halál bőséggel leginkább öngyilkosság őrségben. Szakaszvezetőként szereltem le. Egy év múlva kaptam megint a behívókat. Közbe meg is házasodtam és született egy fiam is. Feleségem a BM kórházban dolgozott, mert ő egy ápolónő, ez a leírtak alapján nem hangzik túl jól de ez van. A Néphadseregtől csak úgy tudok megszabadulni, ha disszidálunk, vagy átmegyek a belügyhöz, disszidálni nem tudok mert nem kaphatok útlevelet.     Ekkor műszerészként dolgoztam telefon rendszerekkel, alközpontokkal foglalkoztam A végzettségeim estin szereztem mert ott nem volt orvosi. Az alkalmassági vizsgálatokat feleségem intézte protekcióval. Végeredmény alkalmatlan vagyok orvosilag arra amit már több éve csinálok. Majd bele őrültem. Ezen a területen összesen 22 évet dolgoztam ezek szerint alkalmatlanul. Telt múlt az idő, én persze a körzeti orvoshoz sem jártam soha, mert útálom azt is. Megoldottam magam ha valami bajom volt, a feleségem meg szerzett gyógyszert. Ezek a betegségek csak megfázások voltak, makk egészséges vagyok még most is ötven felett. Jött a rendszerváltás és megszűnt a munkahelyem, sokáig munkanélküli voltam ez volt a legjobb időszak az életemben. Családi nyomásra biztonsági őr lettem, ahol csak azért feleltem meg orvosilag mert fizetős volt az egész. Jó szar volt éhbérért dolgozni. A főnököm rendes ember volt de kirúgták és mentem én is. A feleségem talált egy képtelen munkahelyet, egy klinikán legyek portás, ez egyszerűen nevetséges. Annyira de annyira útálom az orvosokat egészségügyet, hogy még a rokonaim sem mentem látogatni a kórházba ha betegek voltak.   Felhívtam az állás meghirdetőjét, aki közölte velem az állás már betelt. Nagyon örültem neki, de azért azt is mondta vigyem be személyesen az önéletrajzom. Gondoltam ennyi még belefér, majd erőt veszek magamon és bemegyek egy klinikára. Odaadtam az önéletrajzot amit meg sem nézett, és mivel tudtam, hogy nem vesznek fel, beszélgettünk pár mondatot. Erre közölte, hogy fel vagyok véve és jöjjek be orvosira. Még jó, hogy nem estem össze. Bementem hiszen az orvosin tuti meg fogok bukni. Ha meg vérvétel lesz egyszerűen ott fogom őket hagyni a francba és kész. Először EKG volt azt hittem beledöglök és még a gépből is kifogyott a papír. Ezután nem tudtam mi a fene lesz de valami labor vizsgálatok ami nem hangzik túl jól. Egy nagyon aranyos nő mosolygott rám, én meg arra gondoltam ha talán vérvétel is lesz lehet most nem ájulok majd el mert azt mindig a feleségem csinálta. Szóval egy nagyon hibás és perverz ötlet volt. Még meg is kérdezte okoz e problémát a vérvétel. Én azt mondtam de jó, hogy ezt meg tetszett kérdezni, mert ezt még soha senki sem kérdezte meg tőlem. Igen okoz a vérvétel után 5-10 perccel elájulok. Egész visszahőkölt úgy megdöbbent. Hoztak egy pohár vizet is. A fene sem tudja hogy minek. Korán vette le a karomról a szorítást ezért már nem jött vér. Nekem lecsökken bárhol a testemen a vérnyomás is ahol sérülés ér ezért normálisan vért sem lehet venni tőlem. Mivel még kevés volt a mennyiség közölte akkor megszúrja a másik karomat is. Nagyon örültem neki. De nem baj a két szúrástól is csak egyszer ájulok el. Mivel közbe néztem is a másik rám szólt, hogy ne nézzek oda. Ezek annyira hülyék, hogy azt hiszik a vér látványa okozza a problémát, én ezt nem is értem. Disznóvágásból volt vagy 60 és a hagymás vért is nagyon szeretem. Utána nem azt mondták ha ennyire hülye vagy akkor ülj le egy kicsit, nehogy összeess, hanem a kezembe nyomtak egy poharat, mehetek mintát adni, csak egy ujjnyi kell az aljára, azt nem mondták viszont, hogy mi. Egész el voltam bizonytalanodva. Amikor a vc-ben voltam és sikerült a minta produkálása is. Elkezdett zúgni a fülem és már foltokat láttam, a poharat nagyon fogtam el ne ejtsem. Ezután sötét lett minden de nyitva volt a szemem, elájultam egy pillanatra lehúzott sliccel a legrosszabbkor. Szerencsére épp hogy csak nem estem össze és a pohár is a kezemben volt. Kis híján kiejtettem a poharat és megfetrengtem a saját vizeletemben. Mivel kihúzták nyáron a fogam amit a fogorvosnő szándékosan tört bele mert nem a maszek rendelőjébe mentem, mehettem a szájsebészetre a város másik végébe ahol jól ki is vésték, kb. fél óráig műtöttek. Ennek nyoma viszont látszott a véreredményemen és a végén csak ideiglenesen lettem alkalmas portásnak. Nem baj majd megbukom a felülvizsgálaton. A vérvételt meg persze meg kell ismételni. Ezt már a feleségem csinálta a konyhába, mert otthon mégis csak könnyebb ájuldozni. És a rohadt anyjukat a végén alkalmas lettem. Most ott szívok 120 pulzussal magas vérnyomással egy rohadt klinikán, csoda hogy nem döglöttem eddig bele. Ezek a rohadékok meg fehér köpenybe meg mindenféle orvosi ruhákba flangásznak. És rajtam is fehér köpeny van, a wc-ben van tükör is, soha nem nézek bele mert még saját magamtól is elhánynám magam. Gondoltam felkeresek egy pszichológust hátha segít valamit ezen nyomorult helyzetemben, de azt meg nem lehet csak fizetősre.   Az egész fizetésem rámenne. Undorító az egész és majd bele döglök, alternatíva nincs, mert elmúltam ötven. A leírtakat bizonyítani is tudom leletekkel mindenféle papírokkal katonakönyvvel. Ha lesz pénzem azonnal perelni fogom az egészségügyet, mert egy életre megnyomorítottak.   Szar szemét Magyarország. Rohadék barbár fehérköpenyes állatok. Ez a véleményem.   Soha senki nem kért bocsánatot semmiért, egy jó szót sem kaptam. Tegyétek közzé és kérek visszajelzést is. Üdvözlettel Zalka Béla festőművész  


2015. október 30. 8:01

Gyalázatos állapotok a magyar egészségügyben

Nem az 500 Ft-os NET adó miatt kell utcára vonulni, hanem értük, értünk, a dolgozókért, a betegekért, az idős megfáradt kórházba kényszerült szüleinkért, a gyerekeinkért, unokáinkért, a súlyos fogyatékkal élő hozzátartozóinkért. Tisztelt Praxis!   Sajnos, szappanoperát tudnák írni a mai gyalázatos, béka segge alatt levő egészségügyről, a nívó alatti ellátásokról. Vannak tapló orvosok, még taplóbb nővérek, de vannak köztük bizony normálisak is, akik erejükön felül látják el a sokszor hisztis betegeket. A betegek zöme azt hiszi, csak ő fekszik az osztályon, és csak velük kell foglalkozni. A hozzátartozók leszarják, hogy reggel 6 vagy este 10 óra van, csapatostul ülnek, állnak, a beteg ágya körül, hangosan vitatják meg a pletykáikat, miközben ott reggeliznek, ebédelnek, vacsoráznak, a kisebb gyerekek üvöltenek, futkosnak...stb.   E közben a beteg csukott szemmel pihen, mert unja, és mert fáradt, de legfőképp beteg, akinek pihenésre lenne szüksége. A többi beteg nem mer kikelni az ágyból, ágytálat még véletlenül sem mer kérni, mert a hozzátartozók fel vannak háborodva, ha a nővérek ilyen esetben kiküldik őket. A WC-k, fürdők zöme koedukált, villany nincs, akasztó az ajtókon nincs, és bizony borzasztó kellemetlen, ha fürdés közben a másik nem közül valaki besétál.   Gyógyszert jobb, ha mindenki minden eshetőségre tart magánál, mert sokszor még algopyrin sincs az osztályokon. A sürgősségit, aki kitalálta, kívánom neki, hogy mielőbb minél több hozzátartozója tapasztalja meg azt a fejetlenséget, a leszarom stílust, a majd csak megdöglik a beteg hozzáállást. Tök mindegy, hogy valaki krónikus, súlyos beteg, vagy épp csak szeretné magát kivizsgáltatni, 3-8 hónap a várakozási idő. Hiába megy időpontra, jobb, ha hideg-meleg élelmet visz magával, de sokat ne igyon, mert a régi latrinák is tisztábbak voltak a járóbeteg rendelésen található angol WC-k-nél.     Az elfekvőkben, a krónikus belen ...stb... szintén nővér függő hogy a magatehetetlen beteget megetetik-e, megfürdetik-e, vagy csak épp akkor tüsténkednek, egy kis ajándék reményében, mikor a hozzátartozó megjelenik. Az orvosok futószalagon, normára műtenek, ezért egyre több a műhiba. Perelni kevesen tudnak, mert a betegeknek, hozzátartozóknak olyan papírokat kell aláírni, hogy zömében a tök hülye hozzá nem értő orvos is védve van. Sorolhatnám a jó és rossz tapasztalatokat, de azok, akiknek fingjuk nincs az egészségügy kritikán aluli teljesítményéről, azok ezt nem fogják egész addig felfogni és megérteni, míg oda nem kerülnek. De tapasztalatból írom, ők lesznek a legrosszabb, leghisztisebb, legarrogánsabb betegek. Nekik üzenem: a diliházban, a börtönben és a kórházban mindenkinek van 1 téglája, ami rájuk vár.   Aki meg átéli és tapasztalja ezeket a dolgokat, azok maximálisan tisztában vannak a fent leírtakkal, és még ennél sokkal többel is! Senki számára nem mentség, hogy orvos és nővér hiány van! Az esküt letették, és tudásukat kamatoztatva lássák is el a betegeket minden paraszolvencia nélkül! Az intenzív és szubintenzív osztályokról,orvosaikról,nővéreikről, ahol én feküdtem, kizárólag csak jókat tudok írni! Nem igazán szeretnék politikát belemagyararázni, de sajnos kihagyhatatlan. Nem az 500 Ft-os NET adó miatt kell utcára vonulni, hanem értük, értünk, a dolgozókért, a betegekért, az idős megfáradt kórházba kényszerült szüleinkért, a gyerekeinkért, unokáinkért, a súlyos fogyatékkal élő hozzátartozóinkért.. stb...-   Még sok minden másért sem ártana lázadoznunk, de most a jobb emberközpontibb Magyar Egészségügy a téma -aminek javítása elsősorban a mindenkori kormány kutya kötelessége lenne! Amit magas lesről leszarnak!


2015. szeptember 23. 8:36

Nem számít, ha a beteg szenved?

Édesanyám 92 évesen fekszik combnyaktörést követően a Hódmezővásárhelyi kórház Krónikus osztályán, ahol nem sikerült megakadályozni a felfekvés kialakulását, de ha már nem sikerült akkor miért kellet megvárni, hogy a karján is kialakuljanak olyan súlyos sebek, amelyek már szagosak és levedzenek? Tisztelt Cím!   Tudom, hogy az élet múlandó, a korral jár a betegségek elleni védekezés gyengülése, de ha már kialakul a súlyos probléma nem kellene egyéb járulékos elváltozásokkal tetézni a bajt. Írom ezt azért, mert édesanyám 92 évesen fekszik combnyaktörést követően a Hódmezővásárhelyi kórház Krónikus osztályán ahol nem sikerült megakadályozni a felfekvés kialakulását,de ha már nem sikerült akkor miért kellet megvárni hogy a karján is kialakuljanak olyan súlyos sebek, amelyek már szagosak és levedzenek- mondom a karján!!!!????   Hogy fürdették, hogy pelenkázták, ha ilyet nem vettek észre?   A vizitek alkalmával hogy nem derült ez ki, mivel Ő már nem tudja mondai, legyengült állapota miatt nem tud beszélni, csak a fájdalmat jelzi az arca eltorzulásával.   Úgy gondolom ez nem pénz kérdése, hanem a hanyag munkavégzés eredménye.   Tisztelettel: Gézabá  


2015. szeptember 15. 8:11

Nem akartak mentőt küldeni az eszméletlen nőhöz

A feleségemnek egyébként súlyos agyrázkódása volt, ráadásul a fejét ért seb is elég mélyre sikeredett, így nem engedték haza, csak több nappal később. Vagyis valóban kórházi ellátásra szorult, tehát nem szórakozásból kértük mi a mentőket, hogy legyenek kedvesek segíteni nekünk. Mégis látatlanul úgy döntöttek kétszer is, hogy nem tesznek eleget a kérésünknek. Tisztelt blog!   Olvastam legutóbbi cikküket a mentők lassú reagálásáról, sajnos velünk is történt hasonló augusztusban. Biciklizni voltunk, amikor baleset érte a feleségemet. Megcsúszott és egy kisebb lejtőn elveszítette az irányítást és lerepült a bicikliről. Elég nagyot esett, így mondanom sem kell, megijedtem, amikor láttam, hogy vérzik a feje és az eszméletét is elveszítette egy rövid időre. Hozzáteszem, természetesen bukósisakban tekertünk, mindig igyekszünk megelőzni, illetve kiküszöbölni az esetleges baleseteket, ennek ellenére megtörtént a baj. Az eszméletvesztés nem tartott szerencsére sokáig, talán, ha fél perc lehetett, de tudtam, hogy azért ez nem tréfadolog, így hívtam a mentőket.   Háromszor kellett beszélnem velük, mindhárom alkalommal el kellett mondanom részletesen a történteket, ugyanis az első két esetnél érdemben nem voltak hajlandóak segíteni. elmondtam, hogy mi történt, hogy vérzik a párom feje és azt is, hogy bár fel tud állni segítséggel, de a balesetnél elveszítette az eszméletét és finoman szólva sincs jó állapotban. Az első beszélgetésnél annyit tanácsoltak, hogy menjünk haza és pihenje ki a feleségem a történteket. Ugyan magyaráztam, hogy szerintem azért ennél többről van itt szó (vérzés, ájulás), de konkrétan belém fojtották a szót, majd megszakadt a vonal. Másodszor sem volt nagyobb sikerem, ekkor annyit mondtak, ha nem lesz jobban a nap folyamán (mitől lett volna?), vigyem be kocsival a területi kórházba. Végül megpróbáltunk haza indulni, de ez biciklit tolva, vérző fejjel és szédülésekkel tarkítva nem ment épp zökkenőmentesen. Így harmadszor is telefonáltam.   Lehet, hogy én szúrtam el az első két esetben, mert túlságosan kedvesen, udvariasan igyekeztem a segítséget kérni, harmadszor sokkal határozottabb voltam. Ugyan ismét próbáltak lerázni, mondván nem indokolt a mentő küldése, de már eléggé ki voltam akadva, így semmiképp nem voltam hajlandó beletörődni, hogy elutasítják a bajba jutottak segítségkérését. Ezért mondtam, hogy már kétszer telefonáltam, hogy a feleségem állapota továbbra is aggasztó és mindenképpen küldjenek orvost és kocsit, ellenkező esetben jogi lépéseket fogok tenni. Így hát sikerült elérnem, hogy bő 20 perccel később megérkezett a segítség.   A helyszínre érkező mentők tényleg kifogástalanul bántak a feleségemmel, sőt, még meg is jegyezték, hogy jól tettem, hogy értesítettem őket. Nem számoltam be nekik arról, hogy ez komoly erőfeszítésbe került, hiszen nem ők tehetnek arról, hogy nem tartották fontosnak a bejelentésünket a központban. A feleségemnek egyébként súlyos agyrázkódása volt, ráadásul a fejét ért seb is elég mélyre sikeredett, így nem engedték haza, csak több nappal később. Vagyis valóban kórházi ellátásra szorult, tehát nem szórakozásból kértük mi a mentőket, hogy legyenek kedvesek segíteni nekünk. Mégis látatlanul úgy döntöttek kétszer is, hogy nem tesznek eleget a kérésünknek.   Vajon ez így helyénvaló? Ezt simán le kell nyelni? Jó, persze, az ember látva és mérlegelve a helyzetet, tud változtatni, hogy célt érjen, ahogy én is módosítottam a hangnemen. Ugyanakkor mi történik azokkal, akik kétségbe vannak esve, vagy alapvetően nem tudnak így reagálni stressz okozta környezetben? Nem könyörögni kell, hogy kijöjjenek, hanem minél határozottabban, elszántabban lépni fel, csak ez lehet a hatékony.   János


2015. szeptember 14. 7:37

Könyörögni kell, hogy mentőt küldjenek

Vártunk is becsülettel, nagyjából fél óra múlva (amikor még mindig eszméletlen volt és én kezdtem aggódni), felhívtam én is a mentőket és udvariasan megkérdeztem, hogy elindult-e már a mentő. Az előbbi hölgy válaszolt, elmondta, hogy tud az esetről, a mentők foglaltak, nem tud küldeni, de ha ennyire nagyon sürgős nekünk, akkor hagyjuk ott a férfit. És ha lehet, fejezzem be a számonkérést. Tisztelt Praxis!   Egy nem olyan régen történt esetet szeretnék megosztani.  A párommal épp egy közös programra tartottunk Kispesten keresztül, autóval, amikor megláttunk egy földön fekvő férfit a járdán. Az illető egy nagyáruháztól nem messze, az emeletes házak közelében feküdt. Ott olyan a füves rész kialakítása, hogy van a járdához képest nagyjából 50 cm szintkülönbség. Természetesen van lépcső, de aki toronyiránt rövidít az egyszerűen le- illetve fellép itt. A férfi helyzetéből (számomra) egyértelműen látszott, hogy megbotlott és leesett, pechjére arcra (szó szerint pofára esett). Először én is bizonytalan voltam, hogy megálljunk vagy se, de aztán szóltam a páromnak, hogy forduljunk vissza, ha nem mozdul, nézzük meg, mi van vele. Elég gyér volt a forgalom éppen, járókelőt nem láttunk. Óvatosan megnéztem közelebbről is, mozdítani persze nem mertem. Eszméletlen volt, de lélegzett, a feje körül vértócsa, orra láthatóan lehorzsolva, fülénél is egy kis vér, de úgy tűnt nem a füléből szivárgott.   Tiszta, ápolt ruházata volt, alkoholszagot nem éreztem (gondoltam a mentősök is máshogy állnak hozzá a dologhoz, ha nem egy részeghez kell kimenni, hallottam már ilyen történeteket). Párom elővette a mobilját és tárcsázott, a 112 továbbirányított a mentősök központjába, ahol egy hölgy vette fel a telefont. Elmondtuk mit látunk, pontosan hol vagyunk. A högy első kérdése az volt miből gondoljuk, hogy eszméletlen. Párom mondta, hogy abból, hogy szólongatásra nem reagál, természetesen nem rázogattuk, légzése van, egyenletesnek tűnik, szeme csukva. Ígérte, hogy küld egy mentőt, ha gondoljuk, várjuk meg a helyszínen. Vártunk is becsülettel, nagyjából fél óra múlva (amikor még mindig eszméletlen volt és én kezdtem aggódni), felhívtam én is a mentőket és udvariasan megkérdeztem, hogy elindult-e már a mentő. Az előbbi hölgy válaszolt, elmondta, hogy tud az esetről, a mentők foglaltak, nem tud küldeni, de ha ennyire nagyon sürgős nekünk, akkor hagyjuk ott a férfit. És ha lehet, fejezzem be a számonkérést.   Elmondtam, hogy ez utóbbi eszem ágában sincs, azt pedig ugye nem gondolja komolyan, hogy egy magatehetetlen embert, aki mellett ott vannak az ingóságai is (elejtette a táskáját) majd csak úgy otthagyok egy vértócsában? Én hülye még elnézést is kértem, ha félreérthető volt a hangnemem, de ideges vagyok, mert még soha nem voltam ilyen szituációban (remegett kezem-lábam). Erre egy szó nélkül lerakta. Újabb negyed óra múlva a párom megelégelte a dolgot és felhívta a rendőrséget, elmondta a férfi helyzetét illetve, hogy már hívtunk mentőt, de nem jönnek. A férfi közben lassacskán kezdett magához térni, bár ekkor még csak nyögdécselt. Úgy öt perc múlva magához is tért, próbált felállni, de összecsuklott. Borzasztó zavarban volt amiatt, hogy az ájulás közben eleresztett a hólyagja és ennek látható jele is van, de nyugtatgattuk, hogy semmi gond. Elmondtuk, hogy hívtunk mentőt, ne aggódjon, ne mozogjon. Ebben a pillanatban a párom észre is vette a szirénázva közeledő mentőt, úgy tűnik mégis akadt egy (lehet a rendőrök is hívták) - ami teljes gázzal elsüvített mellettünk. Kétszer.   A szirénázó rendőrautóval már rutinosabbak voltunk, mikor láttuk, hogy jön párom leintette őket (megjegyzem senki más nem volt az utcán, egy kereszteződésnél álltunk és nincsenek rálátást akadályozó tereptárgyak sem, villogott az elakadásjelzőnk, nem eldugott utca, hanem kétsávos út melletti nyílt terület). A mentő épp a harmadik kört tette mikor meglátták a rendőröket, akkor sikerült nekik is leparkolni. Míg a mentősök odamentek a férfihoz és elkezdték kérdezgetni a rendőrök felvették a párom adatait, majd mondták, hogy elmehetünk. A mentősök pedig közölték a férfival, hogy: "Bevisszük, na, szálljon be". Csak akkor segített egyikük mikor megtántorodott és félő volt, hogy a mentőkocsi oldalának esik.  A történtek minősítése nélkül nekem csak egy kérdésem van: miért kell szabályosan kikönyörögni, hogy egy rosszul levő emberhez kijöjjön a mentő?  


2015. szeptember 10. 6:00

Bunkó helyettesítő orvos

Amikor bejutott hozzá a barátnőm, vele is bunkó módon viselkedett. Miután elmondta, hogy lázas és mik a panaszai, első körben megjegyezte, hogy nem látszik betegnek (mert ez ugye csupán látszat kérdése), másodsorban nem írt fel semmiféle gyógyszert. Még egy nyamvadt köptetőt sem, annyit mondott, igyon teát és kész. Tisztelt Praxis!   Orvoshoz mentünk augusztus végén, mert a párom elkapott valamit. Köhögés, láz és minden, ami kell. Elég sokan estek ebbe bele a környezetünkbe, kollégák, barátok, lehet, hogy máris járvány van? A lényeg, hogy nem tudott bemenni a munkahelyére, ezért mindenképpen le kellett vinnem a háziorvoshoz, egyrészt a gyógyszerek miatt, másrészt ugye a táppénz miatt is azonnal be kellett jelentkezni.   A gond azzal volt, hogy a háziorvos szabadságon volt, ezért egy helyettesítő hölgyhöz kerültünk, aki nem állt épp a helyzet magaslatán, sem emberileg, sem orvosilag, úgy gondolom. Már várakozás alatt kiderült, hogy nem lesz egyszerű a helyzet, mert minden egyes beteggel pokrócként bánt. Csapkodta az ajtót, amikor ki-kinézett, és nagyon csúnyán nézett mindenkire.   Amikor bejutott hozzá a barátnőm, vele is bunkó módon viselkedett. Miután elmondta, hogy lázas és mik a panaszai, első körben megjegyezte, hogy nem látszik betegnek (mert ez ugye csupán látszat kérdése), másodsorban nem írt fel semmiféle gyógyszert. Még egy nyamvadt köptetőt sem, annyit mondott, igyon teát és kész. Nem küldte laborba, nem nézte meg a torkát, semmi. És a hangnem olyan volt, mint egy munkatábor felügyelőjének stresszesebb munkanapján.   Nem nagy dolog az egész, a barátnőm azóta jobban van, de mondjuk a másfél hetes otthoni gyógyulás idejét talán kissé lecsökkentette volna, ha esetleg pár perc figyelmet szán rá a doktornő és megvizsgálja, netán felír valamit. Szóval elvégzi a munkáját, amiért fizetik. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy elvárás volna, ha mégis, akkor én kérek elnézést. Mindenki nehéz anyagi helyzetben van, senkit sem becsülnek meg, mégsem mindenki teheti meg, hogy a munkáját félvállról vegye és még emberi hangnemet se üssön meg.   Megjegyzem, alapvetően nincs bajom az egészségügyi dolgozókkal, sokan erőn felül teljesítenek, de épp az ilyen oda nem való egyének rontják a többség renoméját. Nem tudom, mi a megoldás, az ilyen orvosnak nem való személyek kiszűrésére, de nem ártana valamit lépni a többség érdekében.   Üdv,   B


2015. szeptember 9. 6:00

Meg kell várni, míg az ember helyzete súlyossá válik?

Akkor ezek szerint meg kell várni, míg a panaszkodó beteg ember helyzete súlyosabbá válik? Avagy megint el kell menni magánrendelésre, ahol pontos felvilágosítást adnak a miheztartás végett? Szeretném tudni a betegséggel kapcsolatos tennivalókat.  Tisztelt Címzett!   2 tip.cukorbeteg vagyok.Tablettát szedek, a vérnyomásomra is. Tavasszal volt egy hiatus hernia műtétem a Semmelweis Egyetemen.    A házi orvoshoz rendszeresen járok. Sajnos a műtétre is úgy került sor,hogy magánrendelés keretén belül derült ki - addig refluxszal kezelt - hogy mi a probléma. Nos, ez megoldódott.Szeretném megjegyezni,hogy soha életemben nem fájt a lábam, nem is végeztem nehéz munkát, mindig oda figyeltem az egészségemre. Ezért a cukorbetegségem is rendben van a megfelelő tartományom belül.    Pár hónapja a lábamban először a jobb vádliban majd a bokában szúró,nyilaló fájdalmat éreztem ami később a combomra is átterjedt. Elmentem a háziorvoshoz.      Elküldött uh-ra. Ott megállapították,hogy állítólag ciszta van a bokámban. Kérdeztem,hogy most ilyenkor mi van? tekintettel arra,hogy elég gyakran járás közben is meg kell állni a fájdalom miatt pár percre avagy nagyon-nagyon lassan szinte húzva a jobb lábam elindulok, de csak lassan.  A térdemben állítólag porckopás van. Pontosan nem derült ki. Tehát az ízületi nedv kevés. Aztán a hajszálerek itt-ott meggyarapodtak. Erre kaptam kenőcsöt - amit a gyógyszertárban készítettek el, több mint négyezer forintot fizettem -., és másik krémet ami lábfrissítőként hat.  Kérdeztem a házi orvost,hogy hogyan tudnék a végére járni a betegségnek.  Legalább tudjam konkrétan,hogy mi is a probléma.    Elküldött nyaki uh-ra, mondja,hogy ez kimutatja  az ér elmeszesedést. Pontosabban ebből is meg lehet állapítani az erek állapotát.    Kértem,hogy szeretnék elmenni doppler vizsgálatra - tekintettel arra,hogy nem vagyok már éppen fiatal 68 éves nő beteg vagyok - szeretném tudni a betegséggel kapcsolatos tennivalókat.  Mondja,hogy doppler vizsgálatra csak azokat küldik el akiknél már súlyosabb az érszűkület.  Akkor ezek szerint meg kell várni, míg a panaszkodó beteg ember helyzete súlyosabbá válik? Avagy megint el kell menni magánrendelésre, ahol pontos felvilágosítást adnak a betegségről pontosabban a mihez tartás végett?   Elnézést a kissé hosszúra sikeredett írásért de szeretnék a fentiekre választ kapni.  Válaszukat megköszönve: Darabos Erzsébet


2015. szeptember 8. 6:44

Orvosi mulasztás miatt fog meghalni

Azt mondta a főorvos, aki operálta, ha időbe jövünk, időbe felfedezik jó eséllyel meg tudták volna gyógyítani! Mondtam neki: Doktor úr április óta jártunk orvoshoz, vizsgálatokra. Nem elég időben? A beteg kérjen vizsgálatokat, ha az orvos magától nem utalja be sehova? Jó napot kívánok. Végső elkeseredésemben írok. Véleményt, tanácsot szeretnék kérni, tényleg ennyire nemtörődömök az orvosok? Vagy mi betegek csinálunk valamit rosszul.  Az édesapám április óta jár orvoshoz. Minden evés után visszahányta az ételt. Májusban már a vizet is kihányta. Elment a háziorvoshoz, kapott beutalót ultrahangra, vérvételre, urológiára(!?) . A vérképében volt kisebb eltérés, az ultrahang nem mutatott semmi komoly eltérést. Az urológián közölték semmi urológiai ok nincsen az állandó hányására.    Kapott beutalót a ceglédi kórház gasztroenterológiai rendelésére., időpontot is Július 21-re(!!??)  Emellett kisebb nagyobb megszakitással jár a háziorvos nyakára, hogy már ha vizet iszik azt is kihányja. Jött a nyár a nagy meleg, gondoltuk mi naivak, hogy akkor esetleg beutalják kivizsgálásra, kap esetleg infuziót ki ne száradjon. Ez nem történt meg. Július elején helyettes háziorvosnál volt, szintén elmondta mi a panasza. az orvos azt mondta nem utalja be kórházba túl jó (!) fizikai állapotba van. Az édesapám 94 kg volt még április elején. Ekkor már csak 73 kg(!)    Majd visszament a saját háziorvosához, aki nyugtatót (Jól olvassák) irt fel, mondván gyomorideg miatt hány és fogy!     Július 21-én a gyomortükrözésnél kiderült rosszindulatú daganat van a nyelőcsővén illetve a gyomorszáján!!   Augusztus 3-án mentünk CT-re ahol velünk kiabáltak miért nincs friss 1 hónapnál nem régibb vérvétel?? Mondtuk bocsánat nekünk ezt honnan kéne tudni? Talán mert egyik orvos sem küldte el!!!  Augusztus 6-án befektették a kórházba kapott infúziót ki ne száradjon!!! Csináltak újabb szövettant, melynek eredménye : ÁTTÉT A HASNYÁLON   Közölték velünk nem műthető! Kapott a SOTE 1 számú sebészetére beutalót építsenek be neki egy nyelőcső stent. Ez meg is történt 08.27-én délelőtt beültették neki, délbe (!) hazaküldték mindenféle fájdalomcsillapító nélkül!! A háziorvos amit felir attól folyamatosan hányt újra, annyira rosszul volt hogy 29án éjszaka a ceglédi kórház sürgősségi osztályára kellett vinni. Ott úgy ordítottak velünk hol a fájdalomcsillapító amit a műtét után kapott? Mondtuk NEM KAPOTT!!   Amit szedett a háziorvos írta fel, amiről kiderült nem is szedhette volna, mert hányást okoz!?  Ott vettek vért, Ct, Röntgen. Közölték nagyon nagyfokú gyulladás van a szervezetébe, de nem tudják ez valami fertőzés vagy már a tumor miatt van. Csütörtökön (09.03) Délután meg kellett műteni több mint 3 órás műtét, kilukadt a vastagbele, illetve egy 20 cm-es szakaszon el volt halva , 4 liter gennyt szívtak le neki. Szintén nem tudják mitől. keringési probléma vagy a daganat miatt? Jelenleg infúzión van. Igazán meggyógyítani nem tudják!  60 kg.    Azt mondta a főorvos, aki operálta, ha időbe jövünk, időbe felfedezik jó eséllyel meg tudták volna gyógyítani! Mondtam neki: Doktor úr április óta jártunk orvoshoz, vizsgálatokra. Nem elég időbe? Azt mondta az orvos is ezt nem hiszi el? Hol volt idáig?? A beteg kérjen vizsgálatokat, ha az orvos magától nem utalja be sehova???


2015. szeptember 2. 7:17

A választott orvos egy bunkó volt és csak a markát tartottat

Kis idő múlva otthon megmértük a kapott vérnyomás csökkentő után, alig hittem el! 218/... Azonnal irány a kórház, útközben felhívtam a választott orvost, aki azt javasolta, hogy tartson a feleségem fehérjedús diétát. Erre lecsaptam a telefont, az ügyeletes orvos pedig megcsászározta a feleségemet ahogy beértünk. Másnap persze jött a választott orvos(dr. K.L.) aki kissé gúnyosan megjegyezve odadszólt nekünk, hogy de gyorsan ki akart jönni az a baba! Na ennyit arról hogy 8 hónapig több mint 10.000 ft ot elhordtunk hozzá a vizsgálatokra.   Tisztelt blog!   Nem szeretnék részletekbe bocsájtkozni, a feleségem 8,5 hónapos terhes volt, amikor egy reggel arra ébredt, hogy fáj a feje. Ezen a napon kellett pont menni a védőnőhöz aki 165 ös vérnyomást mért nála, majd mondta hogy menjünk be azonnal a kórházba (Kecskemét). Ezt meg is tettük, ott a választott orvos nem volt elérhető, majd az ügyeletes orvos mért egy vérnyomást ami nem volt már 165 de túl sokkal jobb sem, ezt követően vérnyomás csökkentővel hazaküldtek minket.       Kis idő múlva otthon megmértük a kapott vérnyomás csökkentő után, alig hittem el! 218/... Azonnal irány a kórház, útközben felhívtam a választott orvost, aki azt javasolta, hogy tartson a feleségem fehérjedús diétát. Erre lecsaptam a telefont, az ügyeletes orvos pedig megcsászározta a feleségemet ahogy beértünk. Másnap persze jött a választott orvos(dr. K.L.) aki kissé gúnyosan megjegyezve odadszólt nekünk, hogy de gyorsan ki akart jönni az a baba! Na ennyit arról hogy 8 hónapig több mint 10.000 ft ot elhordtunk hozzá a vizsgálatokra.   Persze "rengeteg" számlát is adott róla hmmm.! Tehát a neves választott sem mindig jó! De azóta már szalad a mi kis csöppségünk, és egy nagyon vidám  mosolygós kisfiú!   K.  


2015. augusztus 5. 8:30

Közröhej a sürgősségi néven futó halálgyár

Aki anno kijelölte ezeket a területileg illetékes központi kórházakat az tutira meg sem nézte, hogy alkalmasak e ekkora forgalom lebonyolítására. Nem nézte meg, mert ő bizonyára egy magánklinikára jár, ha bármi baja van, vagy a Honvéd kórházba, ahol érdekes módon mindenre van pénz, még ilyenekre is, hogy ROBOT hordja ki lifttel az ételeket.   Pár évvel korábban férjem nagymamája került oda és akkor volt szerencsém 12 órát lehúzni ott a sürgősségin és azóta semmit sem változott a helyzet. Szó szerint egy halálgyár. Agyvérzéses beteg lógó kézzel 5 óra múlva kapott infúziót, amit ülve egy széken kellett megvárnia, hogy lefolyjon. Kiszáradásos 102 éves nénike 6. órája várt a folyosón családja körében egy hordágyon, hogy megkapja a hőn áhított infúziót. Fulladásos rohammal mentő által behozott idős nénikét többi beteg pátyolgatta a váróban, úgy hogy többször majdnem leesett a magas hordágyról, félrebeszélt rohama volt, majd 2x-i felszólításra, mikor már szó szerint úgy kellett levágni a ruhát a nénikéről a sokktalanítóban és küzdeni az életéért, na, akkor már eltolta onnan a morcos nővér.     Na és ami a legszebb volt, hogy férjem nagymamáját, mint egy teniszlabdát átpasszolták a Szent Lászlóba, ahonnan 3 nap múlva azok visszapasszolták. Akkoriban egy kis mitugrász (kisbetűvel) doktor S. A. volt ott az atyaúristen a sürgősségin, aki leugatott engem, hogy nem úgy van az. Lényegében a nagyinak volt egy nyílt seb a lábán, ami miatt szó szerint lefolyt vérről, mire megtaláltuk, már alig élt és a mentősök is úgy vitték el, hogy azonnal vért kell kapnia.   Na S. doki azt mondta, hogy nincs nagy vérveszteség és rámutatott a nagyi lábára, amit ők varrtak össze , hogy nézzem meg, most sem folyik a vére!!! (csak azért mert ő dr. én nem vagyok hülye) de mit tud ilyenkor tenni az ember lánya? Nem úgy van az, hogy felkapom az alig életképes hozzátartozómat és viszem másik kórházba. Nem ám.  Én mondtam neki, hogy 1 m magasságban odahaza mindent bevérzett és már nem volt magánál, ki volt fehéredve mikor rátaláltunk és keringése is alig volt, majd egy órát dolgoztak rajta a mentősök, hogy el tudjanak vele indulni, de S. doki meg az ő H. doki társa megnyugtattak, hogy a nagyinak nincs szüksége vérre.   Áh, ez egy hosszú sztori még most is alig merem leírni......inkább hagyjuk, mert újra felkavar. Ami még ott akkor feltűnt, hogy miért van 4 vizsgáló, ha csak 1 doki dolgozik? Egyedül a sokktalanítóban lévő 1 max 2 beteggel foglalkoznak, az összes többi le van sz.rva odakint. Az egyszem vizsgálóba meg, ha meg is állapítják valakinek, hogy mi a baja, akkor fogják és kiültetik a folyosóra. Közröhej az a sürgősségi néven futó emberi szeméremérzetre fittyet hányó halálgyár. Súlyos, sokszor bepelenkázott betegeket több órányi várakozás közben a család által lefizetett nővér egy ÜRES vizsgálóban rakja tisztába. Aki anno kijelölte ezeket a területileg illetékes központi kórházakat az tutira meg sem nézte, hogy alkalmasak e ekkora forgalom lebonyolítására. Nem nézte meg, mert ő bizonyára egy magánklinikára jár, ha bármi baja van, vagy a Honvéd kórházba, ahol érdekes módon mindenre van pénz, még ilyenekre is, hogy ROBOT hordja ki lifttel az ételeket. És ez a robot illedelmesen figyelmeztetett, amikor útjába tévedtem. Illedelmesebben, mint bármelyik orvos vagy nővér (tisztelet a kivételnek, mert azért akad) a DÉLTEPSIBEN. IGEN :::Dél-TEPSI-ben::: mert erre felénk csak így hívják az emberek.


2015. július 31. 7:41

Legközelebb hagynak meghalni?

Sajnos mostantól attól félek, ha bármi történik velem, csak a családomra, vagy magamra számíthatok. Egy szívrohamnál, vagy agyvérzésnél is arra kell felkészülnöm, hogy nem fognak segíteni a bajban? Soha nem voltam komoly beteg, nem történtek velem balesetek, de 40 évig dolgoztam tisztességgel és fizették utánam a járulékokat. Csak nem értem, akkor miért kell ezek után így bánni velem. És attól tartok, nem én vagyok az első, akivel hasonló történt.   Tisztelt Praxis!   Örülök, hogy újra működik az oldal, mert a saját rossz élményemet le szerettem volna már írni nagyjából egy hónapja, de nem tudtam, hogy végleg leálltak-e a munkával. Történt ugyanis, hogy június utolsó hétvégéjén egy családi összejövetel végén, amikor a romokat takarítottam el, megcsúsztam az unokám egyik eldobált játékán és bevertem a fejem a lépcsőbe. Pillanatokra elveszítettem az eszméletemet, majd éreztem, hogy folyik valami a fejemből, természetesen csupa vér volt körülöttem minden. Még soha, 63 év alatt egyszer sem történt velem hasonló sem, így nagyon megijedtem. Mivel már mindenki elment, ezért csak magamra számíthattam, ezért elég nagy erőfeszítések árán valahogy feltápászkodtam és leültem egy székre, a vért pedig próbáltam felitatni, egy abrosz volt csak a közelemben, azt tekertem a fejemre.   A telefonom a zsebemben volt, ezért nem kellett nagyon mászkálnom, szerencsére, hiszen a fájdalom mellett erősen szédültem is. Első körben a mentőket hívtam, hogy segítsenek. Az ijedtségtől és a fájdalomtól nyilván nem voltam túl összeszedett, de azt gondolom, érthetően elmondtam, mi történt velem. Ennek ellenére, vagy épp ezért, de azt a választ kaptam, hogy nem elég komoly a balesetem, ezért sajnos nem áll módukban mentőt küldeni. Én teljesen meg voltam illetődve, mert hát akkor mikor kell mentőt hívni, ha ez sem elég komoly indok hozzá.     Természetesen a család volt a második, akiket hívtam, a vejem vette fel a telefont, végül neki kellett visszajönnie több, mint 120 kilométer távolságról, hogy segítsenek nekem, mert egyedül alig bírtam lábra állni, annyira szédültem és rosszul éreztem magam. Elég hamar visszaért hozzám, gyorsan elsősegélyben részesített, a vérzés ekkor már nem volt annyira intenzív, de azért nem állt el. Beültünk a kocsiba és a kórházba hajtottunk, ahol azonnal szörnyülködni kezdtek és megszidtak minket, hogy miért nem szakemberrel jöttünk, miért nem a mentőket hívtuk. Persze mondtuk, hogy mi hívtuk őket, de szinte nem akarták elhinni. Azonnal kezelni kezdtek, végül majdnem egy teljes hetet kellett bent töltenem az agyrázkódásom miatt. A kórházban (Debrecen) nagyon kedvesek és szakszerűek voltak, az, hogy milyen volt az étel és a körülmények, az nyilván a pénzhiánynak tudható be.   Sajnos mostantól attól félek, ha bármi történik velem, csak a családomra, vagy magamra számíthatok. Egy szívrohamnál, vagy agyvérzésnél is arra kell felkészülnöm, hogy nem fognak segíteni a bajban? Soha nem voltam komoly beteg, nem történtek velem balesetek, de 40 évig dolgoztam tisztességgel és fizették utánam a járulékokat. Csak nem értem, akkor miért kell ezek után így bánni velem. És attól tartok, nem én vagyok az első, akivel hasonló történt. Legközelebb hagynak meghalni?  


2015. július 30. 6:41

Katasztrofális helyzet a magyar egészségügyben!

Kihalnak az igazi jó orvosok!! Ha valaki igazán a hivatásának érzi a munkáját, a szívvel lélekkel csinálja,s azt a betegek is meghálálják!Itt nem volt gond azzal, hogy kinek adjunk pénzt,mert a munkához ,s  betegekhez való hozzáállás ennél alacsonyabb szintre már nem süllyedhet! Kedves Dr. Ralovich Zsolt Főigazgató , ennél lejjebb is süllyedhet még a betegellátás? Miért nem tesznek valamit? Tisztelt Oldal! Dél Pest Jahn Ferenc Kórház Sürgősségi Osztálya: Édesanyámat pitvar fibrilláció miatt ( 35 pulzussal) az Örkényen található ügyelet beutalta a fent nevezett Kórház " sürgősséginek nevezett osztályára!   kb.16 órakor állítólag az ügyeletes orvos megrendelte a mentőt,de  19 órakor még nem érkezett meg Táborfalvára. Hozzáteszem anyukám nagyon rosszul volt. Azért csak az élet "motorjáról" van szó, s nem egy hasmenésről. Nagyon idegesek voltunk,de 19.20 órakor megérkezett a várva várt mentő. Én Budaörsről mentem a kórházhoz,s ott vártam a mentőt, ami éppen előttünk parkolt be az osztály bejáratánál.(20 óra volt) A mentőben már jobb értékeket mértek,s picit jobban is volt. A megérkezésünkkor kb. 7-8 beteg várakozott. A hordágyról egy székbe ültették anyukámat,s a mentősök leadták a felvételen a papírokat. A váróterembe 5 hányás folton jutottunk be, melyet az orvosok is vidáman kerülgettek! Felháborító, vérlázító! Azt a sok unott fejű betegápolót,s fekete és minden színű pólóban, szaladgálónak nem mondható valakit ,akit ott láttam az valami borzalom. Amikor elindult a "folyamat" mit sem sejtve bizakodva vártuk a fejleményeket.Azért csak egy életveszélyes dologról van szó!! 20 perc elteltével elkezdődött az első vizsgálat.  Természetesen azt még nem említettem, hogy a várakozóban 38 fok, egyetlen víz adagoló, mely üres, a szükségletek elvégzése után, nem sikerült megmosnunk a kezünket, mert a mosdón nem volt csap. Papír az luxus, ehhez már hozzászokott az ember!!!   Első ajtón be aztán ki. Egy aprócska vizsgálat orvos a közelben sem. Kitolták édesanyámat,a váró közepére,ahonnan én egy picit odébb toltam.. Kaptam is érte leb...t. Visszatoltam a többi betegágyon várakozó mellé.   15 perc elteltével újabb ajtó nyílt: betolták,s egy vérvétellel megspékelték az estét. Orvos sehol!  Aztán ezután ami jött az egy rémálom! 20.40 perctől 03.40 percig egy soha véget nem érő várakozás!! Vártunk , vártunk, és vártunk étlen, szomjan. Édesanyámat nem azért vitte be a mentő,mert éppen nem volt jobb dolga, hanem azért ment sürgős megfigyelésre, ellátásra lett volna szüksége, mint annak a többi betegnek akik ott várakoztak.    A várakozás ideje alatt összesen 2 olyan beteget hoztak a mentők akiket esetleg intubáltak, illetve az életükért küzdöttek, állapotukat stabilizálták! Tehát a 7 óra alatt összesen 2 sürgős eset volt!!!! Ki van írva nagy betűkkel hogy nem érkezési, hanem sürgősségi sorrendbe látják el a betegeket.  Nagyon sok idős ember feküdt a betegágyon. Az embereket tárgynak, egy darab fának tekinti, orvos és betegápoló egyaránt.    Felfoghatatlan ennyire közönyös, érzéketlen TUSKÓ hogy dolgozhat az egészségügyben????!!  TEHETETLENÜL VÁRTUNK ÉS VÁRTUNK MINDANNYIAN!   Az egyik idős nénit a mentősök beültették egy tolószékbe,de szegényt úgy tették bele, hogy 3 perc után már a Földön csúszott. Nekem kellet szólni valakinek, hogy segítsen felültetni újra. Őrület ami az egészségügyben van!!! Emberek, hogy lehet ez?????   Természetesen orvost nem nagyon láttam az idő előrehaladtával sem!! A várakozás ideje alatt érdeklődtem a többi betegtől, illetve hozzátartozótól mióta várakoznak? Volt olyan aki déli 12 óra óta tartózkodik a sürgősségi osztályon. Felfogod ??? 10 órája!!!! Egy másik idős bácsi, aki szintén 12 órakor érkezett mentővel, 22 órakor arra vár, hogy hazajusson(mentővel). A mentő nem érkezik!!! Türelmes,de a többiek egyre türelmetlenebbek!! Édesanyám azt mondja kérjük el a papírjait,s menjünk haza. Ezt nem lehet idegekkel bírni!!!! Egy beteg embert így megalázni, semmibe venni, életét kockáztatni!   Nagyon sok időnkbe telt mire megtudtuk, hogy egyáltalán itt ki az orvos?? Hát ki más lett volna, mint egy igazi tuskó nő, akinek az orvosláshoz nem sok köze van!   A várakozás ideje alatt jól szórakozott, betegápoló,s orvos egyaránt, természetesen a beteg volt a legutolsó!   Létezik még IGAZ ORVOS aki szívből a hivatásának érzi a munkáját,és empatikus a betegek felé?? Ezalatt az este alatt ilyennel nem találkoztam!   A hosszú várakozás ideje alatt mindenkinek "forrt a vére". De tehetetlenül vártunk,mintha tudatosan csinálnák, hogy megunja az ember,s hazamenjen. Volt egy kanülös, nikotin függő néni.(elég rossz állapotban volt) akinek már visszafele fojt a vére az infúzióba,de senkit nem zavart,s miután 6 óra után sorra került,s ránéztek a "távolból"megkérdezte a doktornő(hajnali 2 órakor), hogy haza tud menni egyedül? Mire Ő közölte, hogy nem ,s nincs senkije, mert egyedül él. Ezek után nagy kegyesen felvették az osztályra! EMPÁTIA TERMÉSZETESEN SEHOL, SEMMIKOR!   Egy hosszabb cigiszünet után miután eltűnt  mindenki,s egy baseballos beteg tologató közölte ott néhány emberrel, hogy most a rendszer bedöglött, mert adatmentés van!! Kérdés meddig? Azt sajnos már nem tudta megmondani. Orvos, betegápoló, nővér a friss levegőn(persze eddig sem törték össze magukat), a beteg meg vár!!! Aztán  mikor már a kötélből lévő idegeim is kezdték felmondani a szolgálatot, még vagy újabb egy óra.. Hajnal 2 óra után , a cigi szünet, vihorászás végén a betegfelvételen lévő összes beteg papírját egybe fogták,s bevitték az orvosi szobába, ahova mi is várunk már egy fél napja. Ekkor összedőlt bennem a világ, mert előtte már majdnem sorra kerültünk volna ( a betegfelvételen lévő Hölgy szerint),de most összekeverik a papírokat,s soha nem jutunk be. Elindult valami,Szólítottak ,de nem bennünket Addigra anyukám már nagyon ki volt idegileg, ami aztán nem hiányzott. Attól féltem újra rosszul lesz. Aztán szólították,de már alig voltak a várakozóban.   Ekkor egyszerre volt bent talán 2 unott fejű orvos,s egy nővér a szobában, mely 2 helyiségből állt,de összenyitható. Egyikben még bent volt egy fiatal lány" hasfájással-érted hasfájással, na meg persze a várakozók között volt egy beteg lány aki meg azért jött be szegény, mert pöttyös a lába!!   Tehát bejutott anyukám,s elkezdte mondani a doktornőnek,hogy élete legborzasztóbb napja,s hogyan tudnak így bánni a betegekkel,s miért kell 7-8 órát várakozni egy sürgősségi osztályon????Erre a sok okos "gyógymadár" kioktatta az anyukám, hogy ez itt megszokott dolog. Megszokott dolog,s nem tesznek semmit azért, hogy ez ne így legyen??? Nekik ez a természetes??? Abba belegondol, hogy neki kellene veszélyes állapotban 7-8 órát tölteni egy sürgősségi osztályon, Ő mit tenne???? Nem , hogy szép szavakkal elnézést, és megértést tanúsítan. még kioktat!!! Örkényben az ügyeleten 2 orvos utasítására került be az osztályra, melyet a kedves doktornő megvétózna!! Azt közölte édesanyámmal, hogy nem is kellet volna bejönnie, mert jó a pulzusa, Persze egyszer jó egyszer nem!!! Rákérdezett, hogy rosszul volt-e?  NORMÁLIS EZ????? Akkor nem lenne itt!!!   Miután a gyógymadarak okoskodtak a türelmesen várakozó beteggel, kezdett kint felmenni a pumpa bennem! Kimentem az udvarra,s a sötétben jól láttam amint az édesanyám éppen nevetett a doktornő irányába!   Mikor kijött elmesélte, hogy 10 perc beszélgetés után vette észre a doktornő, hogy nem is az ő aktáját nézte, hanem egy teljesen más betegét!! Ő EGY ORVOS???!!!!!Azt sem tudja kit vizsgál!! Tulajdonképpen semmi nem érdekli őket, nem foglalkoznak semmivel, csak vannak, hogy kitöltsék a munkaidőt!!     Kihalnak az igazi jó orvosok!! Ha valaki igazán a hivatásának érzi a munkáját, a szívvel lélekkel csinálja,s azt a betegek is meghálálják!! Itt nem volt gond azzal, hogy kinek adjunk pénzt,mert a munkához ,s  betegekhez való hozzáállás ennél alacsonyabb szintre már nem süllyedhet!!!! Kedves Dr. Ralovich Zsolt Főigazgató , ennél lejjebb is süllyedhet még a betegellátás???? Miért nem tesznek valamit??????    Mi elhagytuk a kórházat,de az idős bácsi még 04 órakor is várta a mentőt,s miután megkérdezte közölték, hogy csak reggel 8 órakor fog jönni érte. Szegény nem tudom haza jutott-e már??!!!!  


2015. július 29. 6:49

A jászberényi kórház két arca - elvesztettük a nagymamát

Borzasztó, felháborító es elkeserítő, hogy a jászberényi kórház belgyógyászati osztályán a nővérek és orvosok szeme láttára ez tud történni egy sebbel.... Meg tud történni, hogy nem veszik észre: a beteg nem alszik, hanem a cukra miatt eszméletlen. Szégyellje magát a belgyógyászati osztály es Y.A. "doktor úr"!!!!  Nagymamám múlt csütörtökön került be a jászberényi kórház belgyógyászati osztályára. 84 évesen súlyos szív-és keringési problémái voltak, jelen esetben a víz miatt nagyon bedagadt lábai miatt került be, szivárgott a víz a lábából... Egy nagyon beteg, magatehetetlen, állandóan jajgató néni mellett feküdt a kórteremben, akihez jó, ha napi egyszer benéztek a nővérek. Mivel a nagymamát járóbetegnek titulálták, nem kapott sem pelenkát, sem ágytálat, Így egyedül kellett le-és felmásznia az ágyról/ágyra, ha épp nem volt ott családtag. Ennek köszönhető, hogy vasárnap hajnalban, amikor egyedül próbált kijutni a mosdóba, leesett az ágyról. Kék-zöld volt a bal oldala és a bal lábán lett egy nagyon csúnya seb.  Egy ideig nekünk, a családnak azt mondták, hogy víztől dagadt lábán nem az eséstől lett seb, hanem annyira dagadt volt, hogy szétrepedt a bőr... A hálóįng,amit vasárnap viselt, véletlenül eltűnt. (Valószínűleg eltüntették, mert annyira véres volt - az ágy is nagyon véres volt a lába miatt.) A belgyógyászat annyit tett, hogy 12 órával az esés után elvitték megmutatni a traumatológiára, majd bekötötték, jegelték a lábát, közben szegénykémnek iszonyatos fájdalmai voltak.    Kedden reggel a lánya (aki 40 évig volt Eü dolgozó) amikor beért a kórházba, észrevette, hogy a nagyi nem alszik, hanem behipozott a cukra miatt. (A nővérek szerint csak aludt...) veszekedni kellett, hogy azonnal nézzenek nála vércukor szintet. Kiderült, hogy a lányának volt igaza. Kapott injekciót, infúziót, végül órák alatt sikerült felébreszteni... Közben veszekedni kellett azért is, hogy az ágynemű huzatot cseréljék ki, mert véres... Másnap, szerdán a lánya követelte a röntgent és hogy lássa traumatologus a sebes lábat. (De ehhez a szép szó ismét nem volt elég és fontos hozzátenni, hétfőtől csúsztattuk a nővéreknek a pénzt rendesen, ennek ellenére ugyanúgy nem kapott nagyobb figyelmet)  Közben a nagymamánk állapota egyre rosszabb lett, a fájdalmai miatt nem akart enni, egyre gyengébb volt. (Holott lassan ugyan, de saját lábán sétált be múlt csütörtökön a kórházba, abban a reményben, hogy kap erősebb vízhajtót, hogy ne szivárogjon a lábából a víz...) Amikor Biró főorvos úrhoz került szerdán délután a nagymamánk, felvilágosított bennünket, hogy annyira csúnya a lába (ezt a belgyógyászaton nem vettek észre) hogy ha nem műti meg azonnal, akkor 24 órán belül elveszíti a lábát (!!!) és lehet, hogy az életét is.  Felkészítették a műtétre, majd fel 5-kor mar bent is volt. Az a profizmus és EMBERSÉG, amit a sebészeten Biró főorvos úr  és csapata tanúsított, leirhatatlan. A műtét jól sikerült, a doktor úr nagyon bizakodó volt. Szerdan este fel 10-kor ő maga vette fel az osztályos telefont és kedvesen, türelmesen adott tájékoztatast a nagymamank állapotáról. Éjszaka mégis összeomlott a nagymamám keringése és 1:40-kor elment. Reggel 6:30-kor Bíró foorvos úr telefonon tájékoztatta a családot, olyan emberséget és együttérzést tanúsítva, amilyennel állami kórházban ritkán találkozik az ember.  Ezúton is köszönünk neki es csapatának, a nővéreknek a sebészeten mindent, mert abban a 12 órában, amíg az ő kezei között volt a nagymamank, többet kapott, mint 6 nap alatt a belgyógyászaton. Ott csak azt tudta makogni a Y." főorvos úr", ha kérdeztük, hogy már idős  a mama... Borzasztó, felháborító es elkeserítő, hogy a jászberényi kórház belgyógyászati osztályán a nővérek és orvosok szeme láttára ez tud történni egy sebbel.... Meg tud történni, hogy nem veszik észre: a beteg nem alszik, hanem a cukra miatt eszméletlen.    Szégyellje magát a belgyógyászati osztály es Y.A. "doktor úr"!!!! Augusztus 20-an lett volna 85 éves... :(((((((


2015. július 12. 9:45

Felesleges és drága gyógyszereket írnak fel

 Ha nem nézek utána a gyógyszereknek,és csak bemegyek a patikába kiváltani,csak akkor szembesültem volna a felesleges pénzkidobással ha már itthon vagyok,és a kezembe van a gyógyszeres doboz.Teljesen távol áll tőlem,hogy bárkit is rágalmazzak,de kezdem elhinni ezt a pontgyűjtő mendemondát a feleslegesen felírt drága gyógyszerek körül.   Üdvözlöm a blog olvasóit !!   Megszeretném tudni,hogy valós-e az a hír,hogy az orvosok egy része azért ír fel felesleges és sokszor méregdrága gyógyszereket,hogy a kiváltott gyógyszerek után pontokat kapjanak,vagy ez csupán rémhír. A gyanúm alapja a következő:   A minap a 10 éves gyerekem -mint mindig-éhesen jött haza a napköziből. Látván a frissen sütött rántott húst azonnal kért belőle,kétszer is.Nem kellett volna tudom,de kapott másodszorra is.Este lefekvés után nem lepett meg,hogy fájt a gyomra,tudom én tehetek róla.Szerencsémre nagyobb baj nem lett,így másnap nyugodt szívvel elengedtem a suliba.Másnap dél körül hívtak az iskolából,hogy a gyerek nem érzi jól magát,fájlalja a hasát,egész nap nem is evett semmit,ha tudom hozzam el.Természetesen siettem érte.Itthon már hányt is,és percenként szaladt a vécére úgy ment a hasa.   Persze a körzeti gyerekorvos aznap már nem rendelt,így maradt a szigorú diéta,és széntabletta.Délutánra javult,mert kezdett éhségérzete lenni,és a hasmenése is kezdett ritkulni.Reggel már teljesen jól volt,és ha nem lett volna szükség az igazolásra,el sem mentünk volna az orvoshoz.Délutánig volt időm megfigyelni-a rendelési idő elkezdéséig-jól érezte magát,semmi panasza nem volt.Délután elmentünk a rendelésre ahol az orvos megvizsgálta, majd közölte,hogy ez egy vírusfertőzés,melyre kétféle gyógyszert írt fel-legalábbis én akkor azt hittem-de nem,mert hazaérve az interneten rákerestem és a két felírt gyógyszer gyakorlatilag egy és ugyanaz. Mindkettő erős hasmenésre van,csak az egyik egy régebbi ismert gyógyszer,a másik egy új,granulátum formájú gyerekeknek.Lementem a patikába megkérdezni a patikus hölgyet,hogy van-e értelme kiváltani két olyan gyógyszert 3200 Ft-ért amire már semmi szükség.Mosolyogva közölte,hogy semmi értelme ha a gyereknek elmúlt a hasmenése,és jól érzi magát,felesleges pénzkidobás,és mit is akarunk elállítani ha az megszűnt. Egyébként ő sem értette,hogy miért kell kiváltatni gyógyszereket több ezer forintért,hogy utána meg bontatlanul a kukába kerül.Mint ahogy a gyógyszerész sem értette,én sem nagyon értem.   Kizártnak tartom,hogy nem hallotta az orvos amikor szóltam,hogy a gyereknek minden panasza rendeződött,már étvágya is lenne ha hagynám.A mondókámat már úgy kezdtem,hogy hirtelen megevett két nagy szelet forró rántott húst krumplival,amit tudom nem kellett volna,de utána kezdett el fájni a gyomra meg a hasa.Másnap kif...ta a lelkét,hányt,de hál'istennek rendeződött. Ha nem nézek utána a gyógyszereknek,és csak bemegyek a patikába kiváltani,csak akkor szembesültem volna a felesleges pénzkidobással ha már itthon vagyok,és a kezembe van a gyógyszeres doboz.Teljesen távol áll tőlem,hogy bárkit is rágalmazzak,de kezdem elhinni ezt a pontgyűjtő mendemondát a feleslegesen felírt drága gyógyszerek körül.   Itt jelzem,hogy nem először fordul elő,hogy a körzeti gyerekorvos a lehető legdrágább gyógyszert írja fel mindkét gyerekemnek egy esetleges betegségnél,és még véletlenül sem kérdezi meg,hogy kitudom-e váltani,esetleg írjon-e fel egy olcsóbb kategóriájú gyógyszert.Legalábbis a mi gyerekorvosunk ezt még soha nem kérdezte,pedig hallottam olyan orvosról aki elsőként megkérdezi a szülőt,hogy nem gond-e ha az adott gyógyszer pl: 2-3-4 ezer forint.   Az ember ott a gyógyszertár pultjánál szembesül azzal,hogy finoman szólva grammra aranyat vett.Én most megfogadtam,hogy legközelebb "résen leszek" és elsőnek azt kérdezem meg,hogy mennyibe kerül,majd ha az árkategória több ezer forint,akkor kérni fogom az olcsóbbat.


2015. július 10. 8:44

Gusztustalan, pökhendi stílusban beszélnek az emberrel

Gusztustalan, pökhendi, undorító stílusban beszélnek az emberrel, amikor az mozogni nem tud. Különösen arrogáns az illető, aki mai napon veszi fel a rendeléseket. A felügyeleti szerv címét nem volt hajlandó megadni.   Tisztelt címzett!   Szeretném, ha segítséget nyújtanának. Harmadik napja fekszem magas lázzal, betegen. (38,7 fok.) A haller utcai ügyelethez tartozom, a VIII. Kerületben. Háziorvosom az V. Kerületben van, M. D. Most ki fog jönni hozzám, de ez speciális eset. Az ügyelet kötelessége lenne. Teljesen felvagyok háborodva az ügyeletet illetően, 30 év alatt egyszer nem voltak még képesek kijönni. 39 fokoslázzal akarnak berángatni, de édesapámhoz se tudtak gyakran megmozdulni, aki 2002-ben rákban hunyt el.   Gusztustalan, pökhendi, undorító stílusban beszélnek az emberrel, amikor az mozogni nem tud. Különösen arrogáns az illető, aki mai napon veszi fel a rendeléseket. A felügyeleti szerv címét nem volt hajlandó megadni. Nekem a munkahelyem múlik azon, hogy mikor írnak ki antibiotikumot, mennyit fekszem itthon.... úgy gondolom a TB nem fedezi, hogy taxival utazgassak, mert egy lusta, rossz indulatú ember nem képes cselekedni.   Szeretném, ha mozdulna valamit előre a dolog, mint mondtam évek óta ezt csinálják. 18 éves korom után egyszer nem jöttek még ki, hiába volt lázam. Ez nonszensz.   Köszönöm a segítséget, ha lehet panaszom továbbítsák egy felügyeleti szerv felé névtelenül. Köszönöm, minden jót kívánok!   A blog akadozásának oka, hogy a notebookom garanciális javítását az egyik piacvezető gyártó másfél hónap alatt sem volt képes eszközölni, csere készüléket pedig természetesen nem kaptam.    Despota 


2015. június 16. 12:02

Felesleges műtét és fájdalom

Mennyivel jobb lenne a világ, ha senki, kiváltképp egy orvos nem engedhetné meg magának, hogy hanyagságból, figyelmetlenségből, önhittségből kárt okozzon, esetleg tönkretegye a másik ember életét! Tisztelt Praxisblog! Igen, van egy történetem:) Sajnos nem jó, de hiszem, hogy ha csak egyetlen embert megmentek egy hasonlóan kellemetlen élménytől, már megérte megírni. Bízom abban, hogy közzéteszik, és előre is köszönöm, ha így lesz! Tavaly novemberben műtötte férjem visszeres lábát az A.M. vezetője, hogy 5 hónappal később, idén áprilisban újra műtsék a Honvéd kórházban, miután az első beavatkozást hivatalosan is orvosi műhibának minősítették.  Már a kezdetek is aggodalomra adtak okot. Bár nem feltétlenül szimpátia alapján választ az ember orvost, az az arrogancia és felsőbbrendűség, amely az orvosból sugárzott, mindkettőnket megdöbbentett. Miután azonban kizárólag az A. --ban végeznek TB támogatással visszérműtétet, félretettük idegenkedésünket. Bár ne tettük volna! A "doktor úrral" csupán egyetlen alkalommal találkoztunk, amikor az első "bemutatkozó" vizsgálatot végezte. Sem a műtét előtt, sem azt követően nem látta, így nem is vizsgálta meg a férjemet, a sebkötözést, sőt, a kontrollt is egy asszisztensre (!) bízta.  Ami még döbbenetesebb, a műtét előtt egyetlen kötelezően előírt vizsgálatot sem végeztek el a klinikán, elmaradt tehát mind az ultrahang vizsgálat, mind a Trendelenburg-teszt, mind a Perthes-próba (a beteglapra viszont mindet felírta, s a TB-felé el is számolta ezek költségét), így pusztán egy 30 másodperces (túlzás nélkül), ám 15 ezer forintba kerülő szemrevételezéssel döntötte el, mely ereket kell kiműteni a férjem lábából. Nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, milyen döbbenetes hanyagság, mulasztás a - nem véletlenül - kötelező vizsgálatok el nem végzése! Nos, a műtét természetesen nem sikerült. Már a kötés levételekor egyértelmű volt számunkra, hogy valami nagyon nem stimmel. Akkor még csak annyit észleltünk, hogy a legcsúnyább visszerek továbbra is ott virítottak férjem lábában. Bizalmunkat vesztve azonnal bejelentkeztünk a Honvéd Kórházba kontrollra. Az orvos épp csak rápillantott a férjem lábára, ám ennyi elegendő volt, máris küldte ultrahang vizsgálatra. Emlékeztetőül: ez az a vizsgálat, amelyet kötelezően el kell(ett volna) végezni az A. M-ban a műtét előtt! Nos, az ultrahangon kiderült, aminek már tavaly novemberben ki kellett volna derülnie: a fő felszín alatti véna billenytűi rosszak, így a legfontosabb feladat e véna eltávolítása lett volna. A véna azonban ott maradt férjem lábában, 5-6 egyéb, hatalmas visszérrel egyetemben. Gyakorlatilag fogalmunk sem volt sem nekünk, sem az orvosnak arról, vajon mit szedhettek ki az A. M-ban a beteg lábból. Természetesen azonnal újraműtötték a férjemet, ezúttal jóval szakszerűbben, figyelmesebben, és - nem mellesleg - jóval udvariasabb, kulturáltabb, a másikat partnernek tekintő közegben. A mérleg: -          1 felesleges műtét -          3 nap felesleges betegszabadság, -          2 hónap felesleges fájdalom és mozgáskorlátozottság -          mínusz 60 ezer forint (ugyan TB által finanszírozott műtétet végeztek az A. M-ban, de ilyen-olyan címszóval - kb. 3 órányi "hotelszolgáltatás", betegvizsgálat - 60 ezer forintot ki kellett fizetnünk -          rengeteg utánajárás, idegeskedés, megaláztatás Természetesen nem fogjuk szó nélkül hagyni ezt az esetet. Hivatalos orvosi szakvéleményt kértünk a Honvéd Kórháztól, amelynek alapján pert fogunk indítani a Klinika ellen. Értelemszerűen nem az a célunk, hogy visszakapjuk a 60 ezer forintot (ami történt, azt sajnos nem lehet pénzzel helyrehozni), hanem az, hogy minden erőnkkel harcba szálljunk az ilyen önhitt, mások életével játszadozó kontárok ellen. Bár mindenki venné a fáradságot, bátorságot, hogy hasonlóképp járjon el! Mennyivel jobb lenne a világ, ha senki, kiváltképp egy orvos nem engedhetné meg magának, hogy hanyagságból, figyelmetlenségből, önhittségből kárt okozzon, esetleg tönkretegye a másik ember életét! Üdvözlettel, Krisztina Kedves Olvasók! A blog átmenetileg időszakosan működik, technikai okok miatt, hamarosan újra napi rendszerességgel jelentkezünk.


2015. május 28. 10:08

Tényleg ennyire embertelennek kell lenni?

Csak addig vagyunk fontosak amíg fizetjük a TB-t adót, stb-t. Nem csodálkozom, hogy az emberek sorra halnak meg, éppen a mai KSH jelentésben olvastam erről a szomorú statisztikáról. Tisztelt Praxisblog !   Elolvastam a Dél-Pesti Kórházban készült apuka 18 éves fiának rémtörténetét. Nekem is van egy-két élményem, de nem az orvosokat hibáztatom, és nem csupán azért, mert évekig egy Rendelő Intézetben dolgoztam, de nem asszisztensként, hanem adminisztratív munkakörben(munkaügy+ titkárnő). 2013. áprilisában abba kellett hagynom a munkát, mivel az eszetlen Tisztelt törvényhozók, pontosan a még jó erővel és nagy tapasztalattal rendelkező orvosokat kényszerítette arra, hogy hagyják abba a munkát. Nem tudom, hogy ki volt ennek a finoman szólva is eszement törvénynek a megalkotója?!!   Kívánom, legyen beteg de olyan mint én rákos áttétes tüdőrákkal. Akkor aztán a saját bőrén tapasztalhatja meg, hogy milyen eszement módón, kizsigerelik azokat az orvosokat akik nem menekültek még el külföldre tripla 10-szeres fizetésért. Ki az a szakember aki a "teljesítmény volumen korlátot kitalálta, és bevezette? Persze, hogy eladósodtak és fognak is a kórházak, mert pontozásos rendszerben fizet az OEP. Nekem úgy rémlik, hogy Horváth Ágnes + kórházi tapasztalattal nem rendelkező eü.államtitkár. Ha jól tudom volt olyan eü. államtitkárunk is, aki életében nem dolgozott kórházban. Rá igaz az a mondás aki tudja csinálja aki nem az tanítja. Ki akarta MERTE kinevezni az egészségügy élére?!!! Nem véletlen, hogy itt tart a magyar egészségügy!!!! Még szép, hogy a fiatal orvosok kimennek külföldre dolgozni tízszer nagyobb munkabérért. Hogyan lehet az, hogy Londonban, Ausztriában 3-4 ezer fontot vagy eurót kap az orvos, és nem kell a hálapénzt szégyenkezve elfogadnia. Én sajnos a rákos betegségem óta egyetlen orvossal egy kézsebésszel találkoztam, aki a legnagyobb csodálkozásomra nem fogadott el hálapénzt még a műtétért sem. Óriásit csalódtam, de pozitív értelemben. Ez maga a csoda volt számomra, hogy van még olyan orvosnő, ráadásul főorvos is, aki nem fogad el hálapénzt. Ez volt 2014.novemberében.   Aztán még egyszer megtörtént ismételten a Csoda, mert a csepeli tüdőgondozóban is van egy lelkiismeretes főorvosnő. Kérem a nevét ne jelentessék meg az újságban, csak akkor, ha Ő engedi. Türelmes alapos, rendesen és lelkiismeretesen végzi a munkáját, pedig neki se könnyű, mert nagyon sok a tüdőbeteg ember. Persze Ő még azt tanulta, hogy be kell, illik betartani a Hipokratészi esküt. Ő a beteg embert látja és nem nyűgös, ha meg kell vizsgálnia egy beteget. Most jönnek a N E G A T Í V döbbenetes példák, amelyeknek fül és szemtanúja voltam: 1.) 2015.május 19-én a Dél-Pesti Kórház Kardiológiai ambulanciáján történt az alábbi eset: kb. du.14 órakor. Elengedték a kórházból a szívbeteg idősebb kb.55-60 év körülinek néztem én. Vele mármint a beteggel volt a lánya a lánya férje + egy 18 év körüli unoka. Az asszisztensnő rámordult, egy beteggel hányan jöttek, és mi a fenéért üvöltöznek? Jöttek mentek a betegek kit tolókocsiban ott is felejtettek a beteghordók, mert természetesen beteghordóból is nagyon kevés van, mert nagyon hálátlan munka, és állítólag havi nettó:80.000.-Ft-ért dolgoznak nem 168 órát, hanem 250 órát, azt nem kérdeztem meg, hogy túlóra pénzt kapnak-e? Hát néha csurran csöppen a beteghordóknak is egy kis alamizsna, de a legtöbb beteg olyan állapotban van mind fizikai mind anyagi értelemben, hogy nem nagyon tud jattot adni.     Folytatom tovább a történetet, a kezelő orvos már hazament, jött az osztályos orvos akit" letámadtak" szó szerint, mivel kiderült csupán csak a vérhígító injekció adagját kellett volna a recepten átírni. Hosszas kiabálás alkudozás után a letámadott orvos ezt válaszolta: asszonyom csak nem gondolja, hogy itt a folyosón meg fogom Önt vizsgálni, meg se várta, hogy a hozzátartozó kinyögje, mi a problémájuk hát csak annyi volt: csak a receptet kellett volna átírni illetve egy újabb kisebb adag vérhígító injekciót felírni a szerencsétlen betegnek aki menni se tudott ketten támogatták. Már-már feladta az asszony lánya az értelmetlen küzdelmet amikor jött egy jobb érzésű nővér és a műszakot kezdő orvost megkérte írjon már fel az asszonyságnak egy vérhígítót. Mindez a tortúra tartott kb. kedd délután 14.00 órától 15,20 ig. Tényleg ennyire embertelennek kell lenni? Mi a fenéért ment az orvosnak, akinek nyűg még kettő percre is meghallgatni a beteg panaszát?!! Ja ennek az "esetnek" kb. 25-30 an fül és szemtanúi voltunk, és mindenki csak nézett és nem akarta elhinni, hogy létezik ilyen betegellátás. 2.) a másik eset velem történt meg. 2015.május 21-én csütörtök éjjel iszonyúan fulladtam és a tüdőrák miatt levegőt sem kaptam.     Én eléggé tűröm a fájdalmat, de ez a csontokig tetőtől talpig egész testemet átjáró fájdalmat, ilyen intenzív fájdalmat eddig még nem tapasztaltam. Pedig átestem már jó pár műtéten. Kínomban, félig sírva, dadogva elnyögtem az ügyeletes orvosnak, - ( szerintem pályakezdő volt), hogy mi a problémám. Első kérdése azt volt, nagyon fiatalos a hangom hány éves vagyok, mondom hogy 64. éves és rákos beteg. Erre Ő, mármint az ügyeletes férfi hang ,( mert be sem mutatkozott, doktoréknál ez már nem DIVAT, ) pedig illett volna megmondania, x.y doktor vagyok. Ehelyett azt mondta a telefonban: nem tudok mit kezdeni magával, nem is tudok segíteni, ( szerintem nagyon álmos volt) és egyébként is az OEP megmondta, hogy a nyugdíjas beteghez nem szabad kimenni az ügyeletnek. Ha nem a saját fülemmel hallom és még jó pár ismerősömtől is, kb. hasonló történetet -( akiknek elmeséltem ) - ezt a " vérfagyasztó mai történetet" nem hiszem el.     Ugye ez képtelenség? Sajnos nagyon is igaz a dolog, és több mint felháborító!!!! Még azt mondta, a doktor úr", hogy vegyek be dupla fájdalom csillapítót és az is lehet, hogy biztosan az időjárás miatt vagyok rosszul. Most jön a még döbbenetesebb mondata: ha nagyon erősködök, akkor, esetleg ha éppen lesz ideje a kolléganőjének , akkor esetleg, talán mégis? Kijön a lakásomra és ad majd valami fájdalomcsillapító injekciót. Na ekkor 190 lett a vérnyomásom és letettem a telefont, Viszont megfogadtam, hogy minden újságnak meg fogom írni ezt a velem történteket. Nagyszerű dolog ugye? Csak addig vagyunk fontosak amíg fizetjük a TB-t adót, stb-t. Nem csodálkozom, hogy az emberek sorra halnak meg, éppen a mai KSH jelentésben olvastam erről a szomorú statisztikáról.     Kérem adják le és vizsgálják ki a dolgokat, mert ez így nem mehet tovább. Megálljt kiáltok és igenis kell lennie még tisztességnek, emberségnek ebben a számomra, még így is oly mélyen szeretett imádott hazámban, amelynek neve: Magyarország!!!!  


2015. május 27. 8:55

Fiktív fogászati kezelések TAJ-kártya adatok lopásával

Szeretném, hogyha minél több emberhez időben eljutna az az információ, hogy a TAJ-kártya számával és személyes adatokkal az OEP és az Ügyfélkapu oldaláról is lekérdezhető ez a betegéletút, ami tételesen jegyzi a kapott és az állam által finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat. Tisztelt Praxis blog szerkesztők! Nemrég egy hivatalos ügyben az egészségügyi biztosításom ellenőrzésére volt szükségem online az Ügyfélkapun keresztül. Közben megláttam az OEP a funkciójának a felületén egy úgynevezett "betegéletút" nevű gombot, amelyet kíváncsian megnyomtam, mert érdekelt, hogy milyen egészségügyi szolgáltatások igénybevételét jegyzi az OEP a részemre. Az ellátásokat a rendszer 2000-től jelzi. Az én listámon az első egy gyermekfogászati ellenőrzés volt, mivel az említett évben 14 éves voltam. Ez még belefért, talán voltam a gyermekfogászaton, de ami ezután következett a listán teljesen megdöbbentett.   2000 és 2007 között, amíg végig tanuló voltam és nem vettem igénybe a TB-vel fogorvosi ellátást, a nagyváros egyik legnépszerűbb fogorvosa az én adataimmal - amit a már említett középiskolai fogászati ellenőrzésen szerezhetett be - virtuálisan 32 fogat tömött be: 22 fogat amalgám töméssel, 10-et esztétikus töméssel. Ezenkívül polírozás, finírozás, fehérítés is van még a listámon úgy, hogy összesen csak 27 maradó fogam van jelenleg, amelyek már 29 éve lekopogom, elég jók. Belőlük csak négy tömött (NEM MIND A 32) - a saját magánfogorvosom által -, amit bizonyítani is tudok az OEP felé egy szimpla röntgennel. Nos, ami miatt a Praxis bloghoz fordulok az ügyben a következő.Először is felháborítónak tartom, hogy valakinek az adataival annak tudta nélkül visszaéljenek, főleg ilyen esetben, amikor valaki pénzt is szerez ebből az állam rovására. Igazából azért még nem lennék mérges, ha csak azt látom, hogy egy kórház egy sürgősségi ellátást vett igénybe utánam, mert valakit hirtelen TAJ-kártya hiányában nem tudtak ellátni, de az mégiscsak felháborító, hogy valaki éveken át, szinte minden hónapban betömte, polírozta és fehérítette képzeletben a fogaimat. Szeretném, hogyha minél több emberhez időben eljutna az az információ, hogy a TAJ-kártya számával és személyes adatokkal az OEP és az Ügyfélkapu oldaláról is lekérdezhető ez a betegéletút, ami tételesen jegyzi a kapott és az állam által finanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat. Hogy miért írom, hogy időben? Ugyanis az én esetem az OEP irányából már nem valószínű, hogy a fogaimról készült röntgenen kívül mással ellenőrizhető lenne. Az információim és az OEP által kiadott közlemények alapján az ilyen ügyek ellenőrzése csak 5 éven belül biztosított és az ügyem sajnos már több, mint 5 éve történt. Hiába jogos a kérésem, hogy ellenőrizzék a lopott adatokkal dolgozó, jelenlegi is aktívan praktizáló, magánrendelést végző fogorvost. Valószínűleg semmi hatása nem lesz már a panaszomnak, akkor is, ha a fogorvos pénzben nagyon is sokat vett el az államtól az adataimat felhasználva. Ami számomra szomorú, hogy nem tudom, hogy ha egyszer mégis csak szükségem lesz TB által finanszírozott fogászati ellátásra, ha például idős leszek, akkor nem fognak-e azzal a kifogással élni az orvosok, hogy papíron már a nem létező fogaimat is betömték vagy túl sok ellátás fogászati ellátás van a nevemen.  Kétségbe vagyok esve, hogy egy ilyen ügyekkel, amelyek bizonyíthatóan fiktívek az OEP 5 éven túl már nem tud ellenőrizni. Mindenesetre más remélem, sokkal körültekintőbb lesz, és rendszeresen figyeli a "betegéletútját" és időben észreveszi, hogy jogosulatlanul használták-e a kártyáját és a személyi adatait. Üdvözlettel: Sándor  


2015. május 22. 13:21

Nem jött a betegszállító a mozgásképtelen beteghez

A kórházi osztály betegszállítást rendelt a délelőtti órákban haza szállításához, a Borsod Mentőtől. A betegszállítók délutánra igérték a szállítást. 17 óra körül meg is jelentek, de miután kiderült, hogy a betegnek húgyúti fertőzése van megtagadták a szállítást. Tisztelt Praxis!   Mélységes felháborodásomat szeretném megosztani. Édesapám a B-A-Z megyei Kórház urológiáján feküdt prosztata műtét miatt. A tegnapi napon haza engedték. A papám mind két lába combközépnél amputálva van, emellett szívbeteg és inzulinos cukorbeteg. A kórházi osztály betegszállítást rendelt a délelőtti órákban haza szállításához, a Borsod Mentőtől. A betegszállítók délutánra igérték a szállítást. 17 óra körül meg is jelentek, de miután kiderült, hogy a betegnek húgyúti fertőzése van megtagadták a szállítást. A kórházi ápolónő beszélt az OMSZ-szel is ők azt mondták, hogy a Bordsod Mentő köteles elszállítani a beteget. Édesapám kerekesszékben ülve,kórházi elbocsájtóval este 8-ig várt. Végül személyautóval elmentünk érte hiszen nem maradhatott a kórházban, és nagy nehézségekkel végül sikerült megoldanunk, hogy átsegítsük a kerekesszékből az autóba, két láb nélkül ez nem egyszerű. Sajnos az elkövetkező időben még többször vissza kell járnia a kórházba, ezután nem tudom még mire kell felkészülnünk.   Üdvözlettel: Erika


2015. május 14. 7:05

A nővérhiány csak az első lépés

Alapellátás, hogy az ember ne haljon meg az utcán, bevigyék kórházba infarktussal, megműtsék gyulladt vakbéllel, stb., és védené a rászorultakat. De ne kaphasson ingyen protézist, luxusvizsgálatokat, stb. és ne kapjon pluszt, aki önmaga rontja az egészségét. Csak ez a megoldás!    A haverom 20 éve kint orvos Füssenben. Főorvos, 6 500 Euro-t keres. Síbalesete volt, kifordult a térde. Együtt dolgozik, ebédel, kollégája a radiológus főorvos, aki megröntgenezte. Mondta neki, nem tud így diagnózist felállítani, kell MRI. Mondta a haverom, persze, rajta. A kolléga meg mondta, a te biztosításod ezt már nem fedezi, 500 Euro-t kell fizetned pluszban.   Amikor több mint 10 éve bevezették az autókra a kötelező biztosítást, fél évig óriási felháborodás volt belőle. Mára meg mindenki tudja, a kocsira van egy alapbiztosítás, mely véd másoktól és erre ráépítve lehet casco-val a kocsin drága pénzen mindent biztosítani. Alapellátás, hogy az ember ne haljon meg az utcán, bevigyék kórházba infarktussal, megműtsék gyulladt vakbéllel, stb., és védené a rászorultakat. De ne kaphasson ingyen protézist, luxusvizsgálatokat, stb. és ne kapjon pluszt, aki önmaga rontja az egészségét. Csak ez a megoldás!       Ezt tudják a minisztériumban is és tudják, hogy vagy 3 millió ember azonnal kiesne ebből a kategóriából. Kiesnének az önhibából kövérek, a dohányosok, az alkoholisták, a lumpenek, a soha sem dolgozók, a nagyon szegények. Szóval, azok, akikre minden évben másra szavaznak, akik pár forintért bármire képesek. A kormány bukna egyből. De 10 év múlva nem lesz más megoldás, mert megdöglünk!     Ez a rendszer előbb, utóbb úgy is bejön, mert a ténylegesen dolgozó, önmagát és gyermekeit biztonságban tudni akaró lakosság ki fogja kényszeríteni. Első lépés a nővérhiány lesz, majd ezt az orvosok hiánya fogja követni. Az orvosok vissza fognak jönni, de csak hosszú évek múlva.        


2015. május 10. 10:37

Az egészségügy az utolsó szocialista nagyvállalat

Mitára a leszarom az ügyfelet hozzáállás szinte kizárólag az állami hivatalokban és az egészségügyben fordul elő. Ennek pedig az az oka, hogy ők azok akik akkor is megkapják a pénzüket, ha az ügyfél akiből végsősoron élnek finoman szólva is nem teljesen elégedett az általuk nyújtott szolgáltatással. Igazából az a baj ezzel az egésszel, hogy a kórházak és általában az egészségügy az egyik utolsó szocialista nagyvállalat ami még a Kádár-rendszerből itt ragadt. Aki még emlékszik rá az tudja, hogy anno az egész rendszer ilyen volt: ha bementél Pl. egy boltba akkor unott, a vevőt magasról leszaró, fásult eladók fogadtak, akik max. akkor váltak valamennyire készségessé, ha a borítékot a zsebébe dugtad. Mert hogy anno nem csak az egészségügy működött hálapénz alapon, de a kereskedelemben is ezt kellett tenni, ha valami ritkábban beszerezhető termékre fájt a fogad.   Mára a leszarom az ügyfelet hozzáállás szinte kizárólag az állami hivatalokban és az egészségügyben fordul elő. Ennek pedig az az oka, hogy ők azok akik akkor is megkapják a pénzüket, ha az ügyfél akiből végsősoron élnek finoman szólva is nem teljesen elégedett az általuk nyújtott szolgáltatással.   Persze ez csak az állami intézményeknél van így: a magánrendeléseken általában embernek nézik a beteget, én legalábbis ott még nem találkoztam bunkó alkalmazottal.   Erre az egészre csak egy megoldás lehet: az egészségügy privatizációja. De nem a pénztárakat kell privatizálni, ahogy anno az MSZP akarta - ez nem oldana meg semmit. Az intézményeket kell privatizálni, és versenyeztetni a betegekért. A beteg pedig a lábával szavaz: oda viszi a pénzét (azaz a TB pénzét), ahol a legjobb szolgáltatást kapja. Azok az intézmények pedig ahol amatőrök az orvosok, bunkók a nővérek, és szarul dolgozik az adminisztráció, és általában nem ügyfélközpontú a rendszer, szép lassan csődbe mennek.   Ez amúgy a munkájukat jól végző, arra igényes egészségügyi alkalmazottaknak is az érdeke lenne - ez ugyanis az egyetlen módja annak, hogy a jobb munkáért jobb fizetés is járjon, és annak is hogy az intézmények ésszerűen működjenek, Pl. az orvos ne kódexmásoló legyen, és ne papírokkal szaladgáljanak a népek emeletről emeletre egész nap.    


2015. május 8. 6:34

Megaláztak és megkínoztak a Merényiben

Megértem, hogy van aki egy idő után belefásul, megértem, hogy kevés az a fizetés amit kapnak, teljesen együtt érzek velük és én is fel vagyok háborodva de itt nem ennek a nyomát láttam. Itt úgy sétálgattak, mintha ők lennének az istenek. Pökhendik voltak és mindenkit lenéztek.  Zsófi vagyok, 18 éves és szeretném megosztani veletek a történetem egy bokasérülés után. Röviden az előzményekről: Röplabdáztam és rosszul érkeztem a padlóra ezért kiment a bokám.  biztonság kedvéért elmentünk a sebészetre, hogy nincs e komolyabb bajom. Megröntgeneztek ám az orvos azt mondta ebből ő nem látja, hogy elszakadt e a bokaszalagom és erre neki pedig erős gyanúja van, ezért beutaltak a Merényi Gusztáv Kórházba a leleteimmel és a röntgen felvételemmel együtt.  Nos a történet izgalmas része innen kezdődik.   Hideget és meleget is hallottam már a kórházról, de nem feltételeztem először róla semmi rosszat ez azonban szertefoszlott mikor bejelentkeztünk.Egy nő fogadott minket aki látva  a papírjaimat és a cd-re kiírt röntgent elfintorodott. Meglepett a reakció, de úgy voltam vele biztos a mai nap folyamán én vagyok a sokadik beteg ilyennel érkezve. Fél óra várakozás után  (senki sem volt előttünk) behívtak, hogy megvizsgáljanak. Apukám jött volna be velem ugyanis lábra se tudtam állni csak segítséggel. Ekkor azonban egy pökhendi pokerface megkérdezte ő ki, mire elmondtuk hogy az apám. Erre megkérdezte undok közönyösséggel, hogy hány éves vagyok. Mikor megmondtam a korom flegmán kiküldte apukámat a teremből (nem szívesen de eleget tett a kérésnek). Ezután megvizsgálta a lábam amit úgy hajlítgatott hogy a könnyem is kicsordult. Természetesen értem , hogy neki is látnia kell, de az előző orvos aki ide küldött kevesebb fájdalom mellett is megtudta ezt tenni. A vizsgálat után bicegve kiküldött a "narancssárga székre", hogy ott várjak. Menni nem tudtam de még az ajtót se nyitották ki nekem. (Tudni kell hogy itthon is a dédim mankójával közlekedtem, ha nagyon muszáj volt).   Hát leültem narancssárga székre és vártam...és vártam...és vártam. Magunktól kilogikáztuk, hogy újra megfognak röntgenezni, még jó hogy szóltak róla. 45 percet vártunk erre.Előttünk egy ember várakozott még elmondása szerint már egy órája. Eközben bentről nevetgélést hallottunk és rengeteg beszélgetést. Lehet nem tudták, hogy ott várunk?   Eközben volt időm felmérni a terepet. Mindenki rengeteget sétált fel s alá, de hát biztos dolguk van. Ám amikor ugyan azzal a papírral 6 kört megtettek elgondolkoztam, de biztos én nem értek hozzá hiszen nem látok bele teljesen  a rendszerbe. Mikor hoztak egy beteget tolókocsiba háromszor tolták fel le mert nem tudták hová küldjék őt. Láthatóan rosszul volt de csak betolták egy sarokba és otthagyták (vele akkor foglalkoztak mikor mi már indultunk). Mikor már nem bírtam úgy fájt a lábam (mivel felpolcolni se tudtam) apa úgy döntött elég volt, haza megyünk. Ekkor aztán behívtak. Egy nő röntgenezett meg. Se mosoly, se kedvesség, se segítség ahhoz hogy bevánszorogjak a terembe. Még be sem értem épp csuknám be magam mögött az ajtót amikor undok hangon megszólal, hogy "Jó napot! " Itt felment bennem a pumpa, hogy rám se néz, nem is segít még alpárin is viselkedik -mint a többi kollégája- de azért udvariasan és kedvesen visszaköszöntem (nem mintha nem tettem volna meg amúgyis is, de első célom az volt hogy bejussak a terembe a legkisebb fájdalommal).   Miután elvégezte amit kellett csak annyit mondott a már megszokott közönyös lekezelő hangnemben hogy kint várjon. Eleget tettünk a kérésnek nagyjából fél óráig mikor kétségbeestem. Fáradt voltam majd' leszakadt a lábam és amit láttam az elborzasztott. Ezek összhatására majdnem sírni kezdtem, de inkább csak nevettem az egészen. Ezt apa látva rajtam úgy döntött inkább hazamegyünk. Mikor visszakérte volna a leleteimet csak ennyit mondtak neki : " jó mindjárt" és rácsukták apára az ablakot.    Nem elég, hogy ilyenkor az ember ilyenkor kiszolgáltatott, fél, fáradt és fájdalmai vannak de még itt vannak a kedves ápolók és még mások akik így bánnak az emberrel. Emellett koszos volt minden.  Én egészségügyi szakközépbe járok nem véletlen. Úgy érzem nekem ez a hivatásom és tudom hogy a szakma iránt alázattal kell lenni a beteggel empatikusnak kell lenni és a lehető legjobb körülményeket kell nekik biztosítani. Itt nem ez történt. Megértem, hogy van aki egy idő után belefásul, megértem, hogy kevés az a fizetés amit kapnak, teljesen együtt érzek velük és én is fel vagyok háborodva de itt nem ennek a nyomát láttam. Itt úgy sétálgattak, mintha ők lennének az istenek. Pökhendik voltak és mindenkit lenéztek.  Voltam már a Honvéd Kórházban is. Ott aztán volt pörgés, volt munkájuk az ott dolgozóknak de ott senkinél sem láttam azt, hogy egy-egy kedves mosolyt ne ejtettek volna meg a várakozó betegek felé vagy ne kérdezték volna meg hogy vagyok nem érzem e magamat rosszabbul. Leszögezem kivételek természetesen mindenhol vannak lehet én csak a rossz napjukban lévőket láttam akkor,de ez akkor is nonszensz.   És még nem is meséltem mikor apukám a térdével került be és már fél órája feküdt a vizsgáló ágyon mert a kedves úrfi az angol barátnőjével beszélgetett telefonon. Akármi történik is majd velem könyörgök mindenkinek hogy ne a Merényibe küldjenek mert ott nekem végem lesz. És más is imádkozzon, hogy ne oda kerüljön.


2015. május 6. 6:32

Istentelen élmények a Szent János Kórházban

Dávid füléből kifolyt valami feketés zselé és én már tudtam mi a baja, már megint fülgyulladása volt. Itt a fájdalmas sírás, a láz, a nyűgösség oka. Visszanézve egyszerű volt a diagnózis, és én piszok dühös lettem. Háromszor vették fel az összes adatunkat, kórelőzményt, ahol mindenhol elmondtuk, hogy másfél hete náthás, és hogy novemberben a náthája fülgyulladásba fordult. Mindezek ellenére egy szűk nap alatt ez nem tűnt fel egyetlen orvosnak sem. Szombat este Dávid belapátolta a megszokott adag kajáját, aztán elkezdtem altatni. Nagyon vergődött, aztán elcsitult és azt hittem túl is vagyunk rajta. Ilyenkor még a karomban marad, amíg a nővére is elalszik, csak aztán teszem a kiságyba. Most hirtelen felriadt és egetverő, panaszos sírásba tört ki. Időről időre fájdalmasan sírt, panaszkodott. Látszott rajta, ahogy hullámokba érkezik a fájdalom. Aztán hányt egyet és mi kezdtünk komolyan aggódni. Zsófi feltúrta az internetet, hogy mit mond az ilyen panaszokról, mindkettőnkben a vakbél gyulladás félelem mozgolódott. Nem tudom jó-e a sok webbeteg oldal, mert az ember hajlamos a legkisebb, legegyszerűbb hascsikarásban is vastagbél rákot látni, de ha a kezedben visít a gyerek, azért megnézed, hogy most mi van.   Végül a becsatlakozó nagymamával hárman úgy döntöttünk, hogy bevisszük a Jánosba az ügyeletre. A gyerkőc elaludt a kezemben, beburkolva a vastag pokrócokba és nem tűnt kimondottan betegnek, mindkettőnkben felmerült, hogy forduljunk meg és menjünk haza vele. De ha már ott voltunk, akkor megmutatjuk egy orvosnak, győzött a józan ész. Az ügyeleten Bár végig azt gondoltam, hogy biztos hülye-aggódós szülőnek néznek majd, az ügyeletes orvos kedvesen megvizsgálta a gyerkőcöt, aki elég hangos nem tetszését fejezte ki az atrocitások ellen. Elkérték az adatait, Zsófi adatait, a gyerek kórtörténetét. Miután az orvos mindezt bepötyögte a számítógépbe felénk fordult és mondta, hogy ő puhának találja a hasát, szóval nem irányíthat át a gyerek sebészetre, de azt ajánlja, hogy az ő papírjával azért próbáljunk bepofátlankodni, mert a szimptómák alapján lehet bélbetüremkedés is. (Remélem jól emlékszem a betegség nevére, az a lényeg, hogy a kisgyerek izomzata még nem elég fejlett és a bele, mint a ruha ujja, magába visszacsúszik. Elég vacakul hangzik.) Megmutatta melyik épület, majd elindultunk. Ez volt az a pillanat, mikor újra elgondolkodtunk, a vidáman nézelődő Dávidot látva, hogy szükség van-e az egészre egyáltalán. Aztán újra a már fenti logika szerint döntöttünk, ha már itt vagyunk csináljuk végig.   Bekerülünk a rendszerbe A gyerek sebészeten hamar fogadtak és nem érdekelte őket a beutaló hiánya, megnézték Dávidot. Nekik is gyanús volt az ügy és alapos vizsgálódás után a doki azt javasolta, hogy maradjunk bent a gyerekkel, mert ha ez tényleg bélbetüremkedés, vagy mi, akkor szükség lehet sürgős beavatkozásra. Ki kell vizsgálni, kizárni, satöbbi. Kicsit hezitáltunk, de kedvesen rábeszéltek, végül az döntött, hogy ők az orvosok, csak jobban tudják. A vizsgálat után felvették az adatokat, Dávid, Zsófi, lefutottuk újra ugyanazt a kört: kórelőzmény, allergia, satöbbi, satöbbi. Mivel Dávid Zsófinál volt én írtam alá, és egy kis ajtón átvezettek a fekvőbetegekhez. Én maradtam bent első éjszaka Dáviddal, aki kapott egy infúziót és mondták, hogy tegyem le aludni. Jó vicc volt, Dávid altatós baba, szóval leültem egy kis fotelbe, odahúztam az infúziós állványt és elringattam a vizsgálatok megpróbáltatásaitól zilált kölyköt. Nagyon sajnáltam szegényt és nagyon aggódtam érte. Közben Zsófi mielőtt elindult volna harmadszor is elmondott, kitöltött és aláírt mindent.   Az éjjel fennmaradó 5-6 órája egy megadott minta ismétlődésével telt, elaltattam Dávidot, megpróbáltam letenni, de a bekötött infúzió miatt az első fordulásnál felébredt és óbégatott. Ekkor ki az ágyból, elcsitít, elaltat, és újra. A harmadik alkalom után elaludtunk ketten a fotelben, Dávid a kezemben, a nyakam hátrabicsaklott, szóval 40 perc múlva erős tarkótáji fájdalmakra ébredtem, folytattuk tovább a fenti programot. Így talált a reggel, Zsófi korán érkezett vissza, a vizit előtt leváltott. Az én éjszakám se volt egyszerű, Dávidé sem, de tisztelettel figyeltem a nővéreket, akiknek megállásuk sem volt, állandóan sírt valaki, jött új beteg, segítettek mindenkinek. Ismerve az anyagi helyzetüket, meg az egész rendszer szörnyű állapotát, amiben dolgoznak nap, mint nap: le a kalappal előttük. Fázósan sétáltam ki a kora-májusi reggelbe, éjjel csak egy pólót és egy vékony pulóvert vettem az autóúthoz, ami most nem volt elég. Kisétáltam a Fogas felé, de a tábla szerint 24 percet kellett volna várnom rá, szóval elindultam hegynek fel. 22 perc múlva már otthon voltam, közben ki is melegedtem, azt hiszem azért is jó döntés volt, mert egy megfázást sikerült kikerülnöm így. Igaz, egy porcikám se kívánta a hegymenetet akkor.     Otthon lezuhanyoztam és örömmel nyugtáztam, hogy Cili még vidáman alszik, bebújtam mellé az ágyba és másfél boldog órát aludtam a lányom mellett. Arra ébredtem, hogy közelről az arcomba bámulva a testvéréről és az anyjáról érdeklődik. Az egész éjszakai hercehurcából semmire nem emlékezett. Reggeli után játszottunk kicsit a kisvonattal, rajzoltunk anyák napi ajándékot Zsófinak, majd elmentünk a játszótérre, ahol én leginkább ücsörögtem egy fatörzsön míg ő fel-alá rohangált. Elég nyúzott voltam. Délután a János kórházban   Ebéd után váltottam Zsófit a János kórházban, Dávid már lekerült az infúzióról és nagyon vidámnak tűnt. Az, hogy nincs bélbetüremkedése már a délelőtti röntgenen kiderült, az ultrahangot ezért le is mondták: vírusfertőzés lesz. Miután átvettem a kölyköt elég nehéz délutánom volt, mert szegényke mászkált volna. Szóval fel-alá sétálgattam a karomon a gyerekkel aki hangos nyögésekkel és heves kézmozdulatokkal instruált, hogy merre akar menni. Aztán két kézen fogtam és jó fél órát maga totyogott a hosszú folyosón. Egyet nem bírt 5 percnél tovább: megülni a rácsos ágyban.   A körök alatt kiismertem az osztályt és a jó benyomásom fokozódott. Látszik, hogy nincs sok pénzük, de kedvessé igyekeztek tenni a környezetet. Vidám színek, sok rajz, játszó szoba, az épület előtt játszótér. Látszik, hogy amit tudnak, azt megteszik. Valószínűleg Dávid már nem volt túl érdekes eset, hisz alapvetően úgy tűnt nincs baja, de nekem egyre gyanúsabb volt, hogy lázas. Jeleztem a nővéreknek, egy idő után került egy lázmérő, de az nem mutatott rossz értéket. Gyanakodva pusziltam meg újra a homlokát, aztán annyiban hagytam. Elaludt a gyerkőc és amikor felébredt még mindig melegnek tűnt. Addig rágtam a személyzet fülét míg került egy lázmérő, amit a kezembe nyomtak, hogy én mérjem meg a gyerek fenekében vele a lázát. A nővér állt mellettem. Ez nekem fura volt, oké, otthon megmérném én, dehát azért vagyunk kórházban, hogy ők csinálják. Mindenesetre láza volt, amit felírtak.   Azt furának tartom, hogy nélkülem a hőmérés nem jutott volna eszükbe. Morgolódtam is Anyámnak, aki bejött meglátogatni az unokát. A másik furcsaság az volt, hogy a három (és fél) foggal rendelkező, pár nap híján egy éves gyereknek reggelire vajas zsemlét, vacsorára májkrémes kenyeret adtak. Egyszerűen esélytelen, hogy ezen megéljen a kekszeket nemrég kezdte rágcsálni, de leginkább csak pépesíti és kiköpdösi. Vittünk be neki mindent, hiszen semmit nem tudtak adni, így aztán kaját is, de gyakorlatilag a kórház csak orvosi ellátást tudott biztosítani, egyebet nem. Akkor ez mégis fülgyulladás   Az az igazság, hogy egy idő után én már kezdtem hülyének érezni magam, a gyereknek valami egyszerű vírusos baja van, aztán itt bohóckodunk vele a kórházban. Ennyi erővel otthon is lehetnénk. De olyan 5 körül, az egyre nyugtalanabb és nyűgösebb Dávid füléből kifolyt valami feketés zselé és én már tudtam mi a baja, már megint fülgyulladása volt. Itt a fájdalmas sírás, a láz, a nyűgösség oka. Visszanézve egyszerű volt a diagnózis, és én piszok dühös lettem. Háromszor vették fel az összes adatunkat, kórelőzményt, ahol mindenhol elmondtuk, hogy másfél hete náthás, és hogy novemberben a náthája fülgyulladásba fordult. Mindezek ellenére egy szűk nap alatt ez nem tűnt fel egyetlen orvosnak sem. Ha ehhez még hozzáveszem a lázméréses tapasztalatokat, akkor azért az ellátás színvonala sem olyan rózsás, mint ahogy elsőre éreztem. Nem nagyon foglalkoztak aztán azzal, hogy most kifolyt a cucc a gyerek füléből, ja akkor fülgyulladás jött az első reakció.   Nem akarok túl nagy feneket keríteni a dolognak, valószínűleg mi is túl pánikoltuk kicsit, de ez érthető talán ha ott ordít a gyereked és nem tudod mi a baja. Emellett az ügyeletről, de legkésőbb a sebészetről át kellett volna irányítani a Heim Pál füll-orr-gége ügyeletre és nem felvenni tök feleslegesen Dávidot. Aki végül hétfő reggel jutott el egy szakorvoshoz, két éjszakával a panasz után, egy éjszakával az után, hogy az egész ellátás okafogyottá vált. Kapott antibiotikumot és jöjjön vissza pár nap múlva, erre minek a befekvés, az infúzió, az egész hacacáré. Szóval sok baj van az egészségüggyel, kevés a pénz is, de az ellátás is hagy kívánni valót maga után. Ambivalens élményeim voltak a János kórházban, hol nagyon ügybuzgónak tűntek, hol meg úgy éreztem, hogy le vagyunk szarva. Ha ehhez hozzávesszük a körülményeket, az aggódást meg a fáradtságot: istentelen vacak egy élmény volt az egész.


2015. május 4. 6:00

Hagyták meghalni és nem segítettek

"Mélységes fájdalom és harag van bennem, mert hagyták a férjemet, akivel már 34 éve voltunk házasok meghalni. Nem érdemelte meg azt, hogy az egészségügy így bánjon vele és magára hagyja. Én nem tudtam segíteni rajta, akinek pedig kellett volna, nem segített. Hogyan fordulhat elő, hogy a bajba jutott emberhez nem jönnek ki és hárítják a felelősséget?" Tisztelt Praxis!   Mélységes fájdalom és harag van bennem, mert hagyták a férjemet, akivel már 34 éve voltunk házasok meghalni. Nem érdemelte meg azt, hogy az egészségügy így bánjon vele és magára hagyja. Én nem tudtam segíteni rajta, akinek pedig kellett volna, nem segített. Hogyan fordulhat elő, hogy a bajba jutott emberhez nem jönnek ki és hárítják a felelősséget? Április 25-én a férjem rosszul lett. Előtte soha semmi baja sem volt, orvosnál, ha évente egyszer járt, sokat mondok. Elkezdett szédülni és erős fejfájása volt, majd hányt is. Előzőleg nehéz ételeket ettünk, mert vendégségben voltunk a húgomnál, ennek tulajdonítottuk a dolgot. Szépen lefektettem, borogattam a fejét, de egyre zavartabban kezdett viselkedni, remegett is. Majd úgy tűnt alszik, de közben látszott, hogy nagyon rosszul van. Így hívtam a mentőket. Nekünk nincs kocsink, külterületen élünk, így nem volt senki, akihez segítségért fordulhattam volna, hát maradtak a mentők.   Akik miután elmondtam, a férjemmel mi a helyzet, azt mondták, nem az ő dolguk egy sima rosszullét, hívjam az ügyeletet. Így is tettem, de az ügyelet a városokban is elég lassan érkezik meg, külterületre még annál is lassabban. A férjem folyamatosan rosszabbul lett, félrebeszélt, dadogott. Én próbáltam tartani benne a lelket, de nem tudtam segíteni neki. És az idő csak ment, több, mint 2 és fél órán át hiába vártam az ügyeletet. Majd végül kiértek, először nagyon indulatosak voltak és lekezelőek, de miután meglátták a férjemet, azonnal észlelték, amit már én is mondtam nekik is és a mentőknek is, a férjem nagyon rossz állapotban van. Ők riasztották a mentőket, akik ekkor már nem kerestek kifogást, hanem indultak. Kérdezgettem az orvost, mi lehet a baj, agyvérzésre gyanakodott. És igaza is volt.   A mentők kiérkezés után nálunk elkezdték a férjemet kezelni, de szinte egyáltalán nem reagált már. Miután tudták, betették a férjemet a mentőbe és a megyei kórházba szállították. Én is velük mehettem, közben tudatosult bennem, hogy szegény férjem mennyire rossz állapotban, életveszélyben van. A kórházban intenzív osztályra vitték és gépekre kötötték, majd a kezelőorvosa néhány órával később, amikor tudott rám időt szakítani elmondta, imádkozzak, ha van hitem. Ekkor már ki voltam borulva és zokogni kezdtem. Még aznap este, miután nagy nehezen haza értem, jött a telefon, a férjem nem sokkal azután, hogy haza indultam, eltávozott. Mintha minden egy pillanat alatt szétszakadt volna, összetörtem. És én is rosszul lettem. 34 év egy pillanat alatt szakadt meg. Ráadásul a lányunkat is értesítenem kellett, aki a férjével Németországban él.   Nem tudom, ha másnap nem jött volna haza hozzám, mi lett volna velem, nem bírtam volna elviselni. Még mindig nem vagyok képes úgy élni, mintha mindez valóság lenne, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ő már nincs. Pedig a temetés még hátra van. De ha a mentők kijönnek, megmenthették volna. Miért nem akartak segíteni? Hát ki szorul rá, ha nem az, aki épp a halálán van? Miért nem hittek nekem, amikor a férjem állapotáról beszéltem nekik? Az ügyeletes szavára persze jöttek, de nem akkor kellett volna. Nem tudok nekik megbocsátani. Elvették azt, aki nélkül már semmi sem lesz soha szép. Bocsássanak meg nekem, de ezt nem lehet soha elfelejteni és kiheverni. Esélyt sem kapott tovább élni és az én életemet is tönkre tették.   P.   Használd KÓRHÁZÉRTÉKELŐNKET, vagy keress ORVOSAINK között!


2015. május 1. 6:00

A tahó orvosnak másdszorra sem sikerült a porckorongsérv műtét

                                                          "2013 szeptember, égő sugárzó fájdalom, mozgáskorlátozottság, de akkor is, amikor aludni szeretett volna. Sőt, levegőt nem tudott venni, hogy ne érezte volna  a lábában az egészen pontosan megszámolható 200 db tűzforró kés pengéjét, ahogy forog, és szurkál. Orvos, MRI, kérem ez sérv és kettő.Remek, műtét. Nem, köszönjük, kétszer volt már. Akkor pihentessék, volt már példa remisszióra. Most már azt is tudjuk, hogy ez is rossz megközelítés, de nem pihentünk, hanem kerestünk." [...] Bővebben!


2015. április 30. 6:49

Szívatnak a táppénzzel

"Ha nekem van egy látleletem, miszerint centit nem tudok (szabadna) mozdulni péntek reggel óta, milyen jogon bírálja felül döntésével egy megyei kórház egyértelműen leírt "terhelési tilalom; műtétre javaslat, ha nem javul"-t azzal, hogy hát bocs.. "nem jelentél meg időre" jelszóval valaki? Tényleg nem ugrálni szeretnék, csak nem értem, hogy akkor most ez itt hogyan is megy? Egy egészségügyi intézmény kiad valamit, a másik meg úgy veszi, hogy... ha-ha-haaaa.. nem kúsztam be vele időre? Ennyire flottul működik nálunk minden?!" Tisztelt Praxis Blog!     Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy állást foglalni szíveskedjenek az esetemben, mert én már magam sem tudom, hogy normális-e az, ami velem történt.   A történet április 23-án kezdődött, amikor is a kora esti órákban egy szerencsétlen mozdulat következtében elvétettem egy lépcsőfokot, és egyet "lejjebb csúsztam" és rosszul nehézkedtem a lábfejemre.   Akkor nem tulajdonítottam neki nagyobb dolgot, különösebben nem is fájt (na jó, éreztem, hogy fáj, de nem éreztem vészesnek), haza is sétáltam valahogy; azt hittem, csak meghúztam kicsit.   Másnap péntekre viszont iszonyatosan bedagadt, gyulladt volt. Szóltam a főnökömnek bőven a munkaidő megkezdése előtt, hogy bajok lesznek... Ő el is vitt a közeli kórházba. Ránézés után röntgen, ami megállapította, hogy törésem van. Kaptam fekvőgipszet azzal az áldással, hogy ha mire visszamegyek nem javul, akkor ez műtét lesz. Eddig OK minden.   Ez történt pénteken délelőtt. Édesanyám vidéken lakik, szóltam neki, jöjjön fel, ha tud, mert kb. 10 métert nem tudok mászni se nagyon, jó lenne egy kis segítség. Hétvégén készített nekem a puszta fennmaradásomhoz szükséges élelmet, stb.. majd hétfőn hazament, hogy a háziorvosomnál bejelentse: nem hogy munkaképtelen vagyok, gyakorlatilag ágyhoz vagyok kötve. Vitte magával a látleletemet is.   Mire odaért volna: ZÁRÁS. Kedden újrapróbálkozva: 24 órán belül kellett volna bejelenteni a dolgot. A péntekem ugrott, hétfőtől írt ki az orvos. Megjegyzés: valahol azt olvastam, hogy: "Táppénzt visszamenőleg legfeljebb 6 hónapra lehet igényelni, azaz az ellátást legkorábban az igénybejelentés napját megelőző 6. hónap első napjától lehet megállapítani."   NA ITT JÖN amit nem értek.... Nem is az az egy nap kiesés érdekel, hanem a hozzáállás! Ha nekem van egy látleletem, miszerint centit nem tudok (szabadna) mozdulni péntek reggel óta, milyen jogon bírálja felül döntésével egy megyei kórház egyértelműen leírt "terhelési tilalom; műtétre javaslat, ha nem javul"-t azzal, hogy hát bocs.. "nem jelentél meg időre" jelszóval valaki?   Tényleg nem ugrálni szeretnék, csak nem értem, hogy akkor most ez itt hogyan is megy? Egy egészségügyi intézmény kiad valamit, a másik meg úgy veszi, hogy... ha-ha-haaaa.. nem kúsztam be vele időre? Ennyire flottul működik nálunk minden?!   Nem várok jogsegítséget. Nem várok sajnálatot. Lesajnálom az egy nap mínuszt. De megijedtem, hogy nálunk ez így megy.  Csak világosítsanak már fel, ha megkérhetem szépen, hogy:   Én miben hibáztam, mit kellett volna tennem Tényleg ennyire mellébeszél manapság az egészségügyben orvos és orvos?!     Köszönöm.       Tisztelettel,   B.   Használd KÓRHÁZÉRTÉKELŐNKET, vagy keress ORVOSAINK között!


2015. április 28. 8:23

Káromkodott és a beteg kislányt rángatta a gyermekorvos

A konklúzió az lett, hogy én hülye vagyok, a gyerek is hülye, feltartjuk, egyébként is keveset keres és elege van mindenből. Sziasztok!   Korábban, talán másfél éve írtam nektek egy pozitív beszámolót a Heim Pál kórházról. Most sajnos az érem másik oldalával is szembesültünk, ezért ismét jelentkezem. Nem vagyok elfogult, bármilyen eü. intézménybe megyek, először igyekszem a pozitívumokra fókuszálni. Többnyire sikerül is. sajnos most legutóbb a gyermekorvosi rendelőnkben bármennyire is szerettem volna, nem tudtam kellemes dolgokat találni. A gyerkőc sokat nőtt az eltelt idő alatt, szerencsére a kisebb megfázásokon kívül semmi baja nem volt, így orvosnál sem nagyon jártunk. De április elején sikerült beleesnünk az influenzába, pedig már elméletben túl voltunk a járványon, mikor máskor kellene hát elkapnunk. Levittem a kislányomat a rendelőbe, és ott tudtam meg, hogy a nagyon kedves doktor bácsink már nem rendel jó fél éve, elment nyugdíjba. Erről mi nem tudtunk, és nagyon sajnáltam, mert szerintem nála kedvesebb és figyelmesebb és alaposabb gyermekorvos nem nagyon volt még. Ugyanakkor nem gondoltam, hogy ez nagy probléma lesz, pedig bizony az lett. Zuglóiak vagyunk emberemlékezet óta, én is ebbe a rendelőbe jártam gyerek fejjel, csak jó tapasztalataim voltak. Egészen eddig.     Az új doktornő ugyanis nem tudom szépen megfogalmazni, de egyáltalán nem való a pályára. Nem az orvosi képességeit szeretném én megkérdőjelezni, hiszen lehet, hogy kiváló szakember, de a gyerekekhez nem ért és még csak a leghalványabb kedvesség szikrája sincs benne. Ellenkezőleg. Bementünk hozzá, bemutatkoztunk, pontosabban én, mert a kislányom a magas láztól elégé bágyadt volt, nem volt túl kommunikatív. Otthon is sírdogált, mit tesz isten, a rendelőben is elkezdte, nem volt jól, fájt a feje is. Ne egy hisztiző gyerkőcre gondoljatok, aki elkezdi magát a földön csapkodni, amiért nem kapott csokit a boltban, szép csendesen pityergett. Na ez valamiért annyira felháborította az orvos hölgyet, hogy rögtön az elején nekünk támadt és rám ripakodott, hallgattassam el, mert így nem fogja megvizsgálni, ameddig hisztizik. Teljesen ellenséges és idegbeteg volt, én pedig egyáltalán nem tudtam ezt mire vélni. Ő volt az első gyerek, akit látott? Nem hinném. Mondtam a tüneteit, hogy nincs jól, fáj a feje és lázas, ezért érzékeny, egyébként nem szokott ilyen lenni. Hát ez őt nem érdekli, egy gyereket nevelni kell, meg hasonló dolgokkal dobálózott.   Aztán elkezdte vizsgálni. Amikor a torkát akarta nézni és a spatulát használta, a gyerek öklendezni kezdett és próbálta elhúzni a fejét. Erre korábbi doktor bácsinknál is így reagált, de ő tudta, hogy csak meg kell kérni, hogy nagyra nyissa a száját és úgy is meg tudta vizsgálni. Én próbáltam erre felhívni a hölgy figyelmét, de elengedte a füle mellett, mert ő jobban tudja. A gyerek persze öklendezik, húzza el a fejét, a doktornő meg olyan agresszívan rángatta a fejét, hogy muszáj volt közbe szólnom és kértem, ezt lehetőleg ne tegye. Kivette a gyerek szájából a spatulát, lecsapta és idegesen és persze jó hangosan azt mondta, akkor tanítsa meg viselkedni a gyerekét. Itt vitatkozni kezdtünk, mert már kezdtem elveszíteni a türelmemet, a gyerek nyilván nem reagált erre jól, még jobban sírni kezdet. A konklúzió az lett, hogy én hülye vagyok, a gyerek is hülye, feltartjuk, egyébként is keveset keres és elege van mindenből. Mivel szabadulni akartam, főként a kislányom miatt, a recepteket kértem és közöltem, többet hozzá nem jövünk. A távozásnál még kaptunk egy szép kis káromkodást is, mert ugye egy kisgyereknek feltétlenül ezt kell hallania.   Többet egész biztos nem megyünk ehhez a hölgyhöz. Aki ennyire nem ért sem a gyerekek, sem a szülők nyelvén, akinek ekkora nyűg a munkája, az jobb, ha máspályát választ. Nem hiszem, hogy a viselkedését bármi is menthetné, mert nem rángathat egyetlen beteg gyereket sem, nem káromkodhat előttük és egyszerűen nem teheti meg, amiket velünk. Én sem kezdtem panaszkodni, hogy a munkahelyemen kilóg a lóláb és hogy csökkent a fizetésünk, hogy mennyi családi problémánk van, mert nem oda tartozott. Igazából azt az egyet remélem, hogy nem sérült annyira a lányom, hogy a jövőbeli orvos látogatások során félelemmel kelljen állandóan küzdenie. Én továbbra is azt hiszem, és remélem, hogy ez csak egy egyedi eset és igyekszem a jövőben is elsősorban a pozitív tapasztalatokra figyelni. Ígérem, írni is fogok róluk. De ezt most nem tudtam lenyelni.   K-né Ildikó


2015. április 27. 6:42

Németországban is a kártya a fontos, nem a beteg élete

Üvöltenem kellett a német doktornővel, hogy vágja már bele a srácba az injekciót, mert mindjárt megfullad! Németország,2011 nyara. Logisztikai ügyintézőként dolgoztam egy 800 hentest foglalkoztató cégnél. Feladatom volt orvoshoz vinni a henteseket,pl vágott sérülés,2havonta labor stb. Egy alkalommal jött a telefon hogy az egyik húsüzemben darázscsípés ért egy kollégát,már kocsival hozzák a cloppenburgi kórházba,menjek én is az Ambulanciára.   10perc múlva ott voltam,a srác már kiütésekkel tele ült egy tolószékben.Mivel méhész vagyok tudom mi az elsősegély eljárás: calcium(már megkapta a húsüzemben) illetve adrenalin injekció.   Az ügyeletes doktornő(német) hozzá sem nyúlt,mert az AOK kártya(német TB) a srác öltözőszekrényében maradt az irattárcájában. De már úton voltak vele a kollégák 15km-ről. Üvöltenem kellett a német doktornővel, hogy vágja már bele a srácba az injekciót, mert mindjárt megfullad!!!! Erélyes fellépésemnek volt köszönhető hogy a doktornő ezt megtette.     Kb 15perc múlva pedig ott volt az AOK kártya, beolvashatta a chipet. Németországban is ez van sajnos, akár át is lépnek valakit,amíg nincs ott a kártya, addig nem foglalkoznak a beteggel.  


2015. április 26. 7:57

Az ügyelet hagyta meghalni a beteget, mert nem volt TB kártyája

A szomszédasszony hiába kérte őket, legalább nézzék meg, ha kell fizet is érte, nem voltak rá hajlandóak. Kedves Praxis!   Egy szomorú és tragikus történettel jelentkezem, a szomszédasszonyunk férjének tragikus haláláról írnék pár sort. Az úr 54 éves volt, két hete volt a temetése. A halál oka szívroham, az út, amely a halálhoz vezetett, több, mint elkeserítő. Április 4-én rosszul lett, hányt, fájt a gyomra és kicsit nehezen kapott levegőt. A felesége, aki arra kért, írjuk le ezt a történetet, mert nincs internetük, felhívta az ügyeletet, mert szombati napról beszélünk. A néhai férje nem igazán volt nagy orvoshoz járó, ezért ő ellenkezett, de a felesége hajthatatlan volt. Fontos részlet, hogy a férjének a TB kártyája elveszett, de ezt a telefonban nem mondták el, csak miután kiérkezett az ügyelet. Viszont nagy baj lett a dologból, vélhetőleg ez vezetett a halálhoz is.   Miután megérkezett az ügyelet és kérték a személyes iratokat és a TB kártyát, közölték, hogy az sajnos nincs, de a számot tudják fejből és mivel a férj dolgozik, így jogosult az ellátásra is. Na, ebből vita kerekedett, végezetül az ügyeletes orvos kijelentette, hogy a kártya nélkül márpedig nem hajlandó megvizsgálni az urat, egyébként is egy "gyomorrontáshoz" nem kell az orvos, majd jobban lesz. Mindezt elég indulatosan mondta, néhol alpári kifejezésekkel megtoldva, nagyon idegesek voltak, végül el is viharzottak. A szomszédasszony hiába kérte őket, legalább nézzék meg, ha kell fizet is érte, nem voltak rá hajlandóak. Kórházba nem tudta vinni, a férje nem volt olyan állapotban, nem is akart volna menni, kocsijuk sincs. Hozzánk próbált átjönni segítségért, de sajnos nem tartózkodtunk mi sem itthon. Mindez olyan délután 14-15 óra között történt, de 18 óra környékére nem hogy nem javult a férj állapota, egyre rosszabbul lett. Elkezdett szorítani a mellkasa is a többi szűnni nem akaró tünet mellé.   Ekkor a szomszédasszony már a mentőket riasztotta, látván, hogy nagyobb a baj, mint hitték. Ők jöttek is körülbelül 10-12 perc után. Megvizsgálták és azonnal látták, hogy a szívével vannak gondok, így vitték is a kórházba az urat, de sajnos már menet közben bekövetkezett a tragédia, hiába próbáltak küzdeni az életéért. Mindez a felesége szeme láttára, hiszen ő is a mentőben utazott. A férje mellette halt meg a kocsiban. A boncolás, amelyet végül a kórház és a szomszédasszony is kért megállapította, hogy súlyos infarktus volt a halál oka.   A szomszédasszonyunk teljesen összezuhant, ami érthető, azt gondolom. Sem ő, sem mi nem értjük, az ügyeletes orvos miért nem volt hajlandó megvizsgálni őt. Csak ránézett, és megtagadta az ellátást. Valóban nem volt TB kártyája, de mint kiderült, már akkor életveszélyes állapotban volt. Ha esetleg veszik a fáradtságot és a hivatásuk és az esküjük szerint járnak el, megmenthették volna. De nem, mert nem volt kártyája. Persze biztosítva volt, de elveszítette, ez pedig az életébe került. Ez megengedhető ma Magyarországon, hogy biztosítással rendelkező, életveszélyes állapotban levő betegeket a sorsukra hagynak, csak mert elveszítik a kártyájukat? Ha nem lett volna biztosítása, akkor is felháborítana az eset, mert az orvos nem hatóság, nem bíróság, hogy ítélkezzen, a gyógyításra tesz fogadalmat, életek megmentésére. Ehhez képest volt biztosítása, de semmit sem ért, mert hagyták meghalni. Ki fogja ezért a felelősséget vállalni? Ki fogja megakadályozni, hogy ez másokkal is megtörténjen? Egy élet ennyit ér?   A szomszédasszonyom feljelentést fog tenni az ügyben és azt gondolom, jól is teszi. Csak sajnos félő, hogy a következmények nem lesznek egyensúlyban a történtekkel. Már ha egyáltalán lesznek következmények, mert sokkal valószínűbb, hogy az egészet szépen besöprik a szőnyeg alá és hallgatnak majd róla.   K. I.


2015. április 26. 7:57

Az ügyelet hagyta meghalni a beteget, mert nem volt TAJ kártyája

A szomszédasszony hiába kérte őket, legalább nézzék meg, ha kell fizet is érte, nem voltak rá hajlandóak. Kedves Praxis!   Egy szomorú és tragikus történettel jelentkezem, a szomszédasszonyunk férjének tragikus haláláról írnék pár sort. Az úr 54 éves volt, két hete volt a temetése. A halál oka szívroham, az út, amely a halálhoz vezetett, több, mint elkeserítő. Április 4-én rosszul lett, hányt, fájt a gyomra és kicsit nehezen kapott levegőt. A felesége, aki arra kért, írjuk le ezt a történetet, mert nincs internetük, felhívta az ügyeletet, mert szombati napról beszélünk. A néhai férje nem igazán volt nagy orvoshoz járó, ezért ő ellenkezett, de a felesége hajthatatlan volt. Fontos részlet, hogy a férjének a TB kártyája elveszett, de ezt a telefonban nem mondták el, csak miután kiérkezett az ügyelet. Viszont nagy baj lett a dologból, vélhetőleg ez vezetett a halálhoz is.   Miután megérkezett az ügyelet és kérték a személyes iratokat és a TB kártyát, közölték, hogy az sajnos nincs, de a számot tudják fejből és mivel a férj dolgozik, így jogosult az ellátásra is. Na, ebből vita kerekedett, végezetül az ügyeletes orvos kijelentette, hogy a kártya nélkül márpedig nem hajlandó megvizsgálni az urat, egyébként is egy "gyomorrontáshoz" nem kell az orvos, majd jobban lesz. Mindezt elég indulatosan mondta, néhol alpári kifejezésekkel megtoldva, nagyon idegesek voltak, végül el is viharzottak. A szomszédasszony hiába kérte őket, legalább nézzék meg, ha kell fizet is érte, nem voltak rá hajlandóak. Kórházba nem tudta vinni, a férje nem volt olyan állapotban, nem is akart volna menni, kocsijuk sincs. Hozzánk próbált átjönni segítségért, de sajnos nem tartózkodtunk mi sem itthon. Mindez olyan délután 14-15 óra között történt, de 18 óra környékére nem hogy nem javult a férj állapota, egyre rosszabbul lett. Elkezdett szorítani a mellkasa is a többi szűnni nem akaró tünet mellé.     Ekkor a szomszédasszony már a mentőket riasztotta, látván, hogy nagyobb a baj, mint hitték. Ők jöttek is körülbelül 10-12 perc után. Megvizsgálták és azonnal látták, hogy a szívével vannak gondok, így vitték is a kórházba az urat, de sajnos már menet közben bekövetkezett a tragédia, hiába próbáltak küzdeni az életéért. Mindez a felesége szeme láttára, hiszen ő is a mentőben utazott. A férje mellette halt meg a kocsiban. A boncolás, amelyet végül a kórház és a szomszédasszony is kért megállapította, hogy súlyos infarktus volt a halál oka.   A szomszédasszonyunk teljesen összezuhant, ami érthető, azt gondolom. Sem ő, sem mi nem értjük, az ügyeletes orvos miért nem volt hajlandó megvizsgálni őt. Csak ránézett, és megtagadta az ellátást. Valóban nem volt TB kártyája, de mint kiderült, már akkor életveszélyes állapotban volt. Ha esetleg veszik a fáradtságot és a hivatásuk és az esküjük szerint járnak el, megmenthették volna. De nem, mert nem volt kártyája. Persze biztosítva volt, de elveszítette, ez pedig az életébe került. Ez megengedhető ma Magyarországon, hogy biztosítással rendelkező, életveszélyes állapotban levő betegeket a sorsukra hagynak, csak mert elveszítik a kártyájukat? Ha nem lett volna biztosítása, akkor is felháborítana az eset, mert az orvos nem hatóság, nem bíróság, hogy ítélkezzen, a gyógyításra tesz fogadalmat, életek megmentésére. Ehhez képest volt biztosítása, de semmit sem ért, mert hagyták meghalni. Ki fogja ezért a felelősséget vállalni? Ki fogja megakadályozni, hogy ez másokkal is megtörténjen? Egy élet ennyit ér?   A szomszédasszonyom feljelentést fog tenni az ügyben és azt gondolom, jól is teszi. Csak sajnos félő, hogy a következmények nem lesznek egyensúlyban a történtekkel. Már ha egyáltalán lesznek következmények, mert sokkal valószínűbb, hogy az egészet szépen besöprik a szőnyeg alá és hallgatnak majd róla.   K. I.


2015. április 24. 5:56

Újabb kikötözés az Orosházi Kórházban

Szomorú vagyok és csalódott...Tényleg nem értem. A kikötözéses módszer mióta megengedett? Tisztelt Mindenki, újabb orosházi story..újabb kikötözéssel! Szomorú vagyok és csalódott... Tényleg nem értem. A kikötözéses módszer mióta megengedett? Szeretném megtalálni az erről szóló jogszabályt, de sajnos csak fórumokon tudtam véleményeket, hozzászólásokat olvasni. Édesapám története nem annyira brutális, mint a korábbi cikkben említett demens nénié.   A tata sem nem demens, sem nem pszihiátriai kezelés alatt álló beteg. Csak elesett szegény és combnyaktörést szenvedett. Igaz már napok óta nagyon zavart, nem érti, mi történik vele, de azt igen, hogy gorombák a nővérek. / persze mindig van kivétel és minden tiszteletem az övék / Nem tudom mi történt, mi jogosította fel az ápolókat, hogy a papát kikötözve lássam. Érdekes módon az ügyeletes orvos kedvességére az édesapám egyből készségesen reagált. Nocsak! Mégsem annyira bolond az öreg!? Annyi helyen olvasom, hogy kedvességgel és verbális megnyugtatással sokkal gyorsabb a gyógyulás. De erre ugyebár nincs kapacitás.     Hiszen több időbe telik kedvesnek lenni, mint lekezelőnek. Arra viszont nagyon is van kapacitás, hogy nap, mint nap a kicsi kuckójukba behúzódva cseverésznek, dohányozzanak az ápolók. Nem vicc, saját szememmel láttam, mint ahogy szembesültem a kikötözéssel is. Szegénykém...kiszáradt torokkal..elvékonyodott hangon beszélt hozzánk. Megitattuk a kislányommal és  nem írtuk alá a nyomtatványt, amit az orrunk alá dugtak, hogy hozzájárulunk a barbársághoz. Természetesen mindezt a beteg érdekében, tetszik tudni..   Szomorú vagyok és csalódott...ismét orosházi kórház...ismét egy story, ami tényleg jó story is lehetne, egy kicsivel / csak egy kicsivel / több humanitással.   Köszönöm, hogy megírhattam a történetünket. Remélem, hogy legalább egy olyan ember is elolvassa majd ezt a cikket, aki talán tesz is valamit annak érdekében, hogy minimum olyan jogokat élvezhessen a kiszolgáltatott, ágyhoz kényszerült beteg, mint az ember által bántalmazott jószág. Jó egészséget kívánok, üdvözlettel


2015. április 23. 6:18

Azt akarják, hogy minél előbb meghaljon?

Nem tudom, mivel tudnám felgyorsítani a dolgokat, sem ismerősöm, sem rokonom nincs az egészségügyből, ráadásul pénzzel sem áll módomban kicsit motiválni, mert sajnos nagyon kevés van belőle. Kedves blog! Nagyon el vagyok keseredve a nagymamám miatt, közben pedig dühös is vagyok. Szeretnék hangot adni véleményemnek, személyeskedés nélkül, tárgyilagosan, de sajnos indulatoktól nem mentesen. A nagymamám itt él velem, gyakorlatilag ő nevelt fel, a szüleim kisgyermek koromban egy balesetben meghaltak. Még nagyon fiatal a nagymamám, 63 éves lesz májusban, már ha megéri szegény. Három és fél héttel ezelőttig semmi baja sem volt, dolgozni is eljárt, aktív életet élt. Aztán egyik napról a másikra ledöntötte a lábáról valami, amiről azt sem tudtuk először micsoda. Csak azt láttam, hogy szegény folyamatosan fekszik, fáj a feje és fél óránként jár a wc-re (aztán már oda sem, maradt a vödör) hányni. Valami fertőzésre gyanakodtunk, a nagymamám pedig mondogatta, ne aggódjak, jól lesz.   Eltelt egy nap, majd kettő, végül három, de semmi javulás nem történt. Enni és inni nem tudott, így én attól féltem, hogy kiszárad a szervezete, ezért folyamatosan kérleltem, hívjuk ki a háziorvosát, de nem akarta, majd a harmadik napon, amikor végre beadta a derekát, kiderült, a saját orvosa szabadságon van, a helyettes pedig nem hajlandó (?) kijönni. Ezt végképp nem értettem, de nem kezdtem vitatkozni, mert felesleges lett volna. Az ügyeletet hívtam végül szombat reggel, a 4. napon. Ők sem mutattak nagy hajlandóságot arra, hogy segítsenek, végül 14 perc (!) győzködés után, amikor már túl voltam a könyörgésen is hajlandóak lettek rá. Még 5 órát vártunk, és meg is érkeztek. Megvizsgálták a nagyit, a vérnyomása az egekben volt. Kapott is gyógyszert, majd azt mondták, inkább kórházban kellene vele foglalkozni, mert nincs jó állapotban, így be is vitték ide a megyei kórházba. Nem részletezem az állapotokat, meg a hozzáállást, mert akkor az ígért tárgyilagosságomat nem tudnám tartani. A lényeg, hogy több, mint 2 héten át nem történt semmi javulás. És ami nagyobb baj, igazából több, mint másfél hétig érdemi vizsgálat sem. Nézték a vérképét, cukrát, kapta a hányáscsillapítót, de nagyjából ennyi. És nem lett jobban egy hangyányit sem szegény. Aztán utána végre voltak érdemi vizsgálatok, többek közt CT is. Kiderült, hogy folt van a tüdejének bal felén. Szóval nagy valószínűséggel daganat. Most hétfőn pedig egy koponya ct is el lett végezve, amiből megállapítást nyert, agyi áttét a szomorú helyzet. Erre a diagnózisra vártunk majdnem 3 egész hetet. Utána olvastam a tüneteknek és szinte mindenhol elsőre ezt a rettenetes párosítást dobta ki a kereső, de nekünk 3 hetet kellett rá várni és arra is, hogy szteroidokkal elkezdjék csökkenteni az agyában levő nyomást, hogy ne hányjon. Addig csak iv kapta a tápanyagot, persze teljesen lefogyott és összeesett szegény.   Most arra kell várnunk, hogy reagáljon a szervezete a gyógyszerre, hogy utána el tudják kezdeni esetlegesen kezelni, de nem tudjuk, hogy ennek mekkora az esélye, így teljes mértékben kétségek közt vagyunk. A nagymamámat borzasztóan megviselte a betegség fizikailag és természetesen lelkileg is. Megmondom őszintén, fel vagyok készülve a legrosszabbra is, de ez a bizonytalanság a legnehezebb. És persze az, hogy hiába kérdezek, próbálok részletesebben informálódni, vagy azért küldenek el, mert épp nincs idejük rám, vagy csak kedvük, türelmük nincs az adott pillanatban. Nem kívánom senkinek ezt a helyzetet. Minden nap úgy alszom el, hogy görcsöl a gyomrom az idegtől. És rettegek a holnaptól. És rengeteg idő elment, pedig azt hiszem, a mi helyzetünkben minden másodperc számít. Mégis úgy tesznek, mintha ez lenne a legtermészetesebb a világon. Mintha csak arra várnának, hogy szegény meghaljon, és ne kelljen tovább foglalkozni vele. Egyszerűen kétségbeejtő. Nem tudom, mivel tudnám felgyorsítani a dolgokat, sem ismerősöm, sem rokonom nincs az egészségügyből, ráadásul pénzzel sem áll módomban kicsit motiválni, mert sajnos nagyon kevés van belőle. Maya


2015. április 21. 6:00

Van visszaút az SM(sclerosis multiplex)-ből

Sorstársaimmal együtt a legkülönfélébb alternatív gyógymódok esetén gyakran tapasztaltunk kezdeti váratlan javulást, majd hosszú távon a megszokott lassú romláshoz való visszatérést. Kedves Praxis blog és Sorstársaim!   1999-es diagnosztizálást követően kezdetben relapszáló-remittáló, majd kb. 2007 óta szekunder progresszív szklerózis multiplexben szenvedek. 2012 karácsonya óta, tehát több mint két éve csaknem folyamatosan használok egy Magneter Professsional készüléket. Higgadt és tárgyilagos mérnökemberként az ilyenkor szokásos lelkendező-hálálkodó beszámolóktól eltérő stílusban, de nem kevésbé pozitív tartalommal írom meg tapasztalataimat.     A Magneter készülék kedvező hatásán túl azt is értékelem, hogy a vásárlást megelőző tájékozódás során nem hangzott el semmiféle, hiú reményeket keltő túlzott ígéret, a készülék túldicséréséről szó sem volt.   Prognózisként: rendszeres Magneter-használat mellett várható eredményként a betegségre jellemző lassú, de biztos rosszabbodás megállítása hangzott el.   Nos, az elmúlt 2 év során állapotom valóban nem rosszabbodott, a betegségre jellemző kisebb-nagyobb hullámzások kissé tompítva ugyan, de megmaradtak. Tárgyilagosan pozitív beszámolómmal azért is vártam hosszabb ideig, mert a betegséget ismerők számára csak így lehet hiteles.   Sorstársaimmal együtt a legkülönfélébb alternatív gyógymódok esetén gyakran tapasztaltunk kezdeti váratlan javulást, majd hosszú távon a megszokott lassú romláshoz való visszatérést. Szükség volt erre a 2 évre, hogy biztonsággal állíthassam, a Magneter igen nagy valószínűséggel valóban hatásos hosszú távon is. Remélem, megbocsátják, hogy nem szándékozom ellenpróbát végezni, nem kívánom kipróbálni, hogy Magneter-terápia nélkül is megmarad-e a stagnáló állapot, vagy elkezd romlani. Inkább kitartóan használom tovább!   Érdeklődő betegtársaim számára még egy, nem is jelentéktelen apróság: az "SM Spasticus paresis" kezelések rövid távú, azonnali hatása is van, közvetlenül használat után mintegy 20-30 percig a legerősebben bénult jobb lábammal néhány olyan mozdulatot is végre tudok hajtani, amit általában nem.  Azt hiszem, a legtöbb krónikus betegség esetén nincs ilyen azonnali hatás, ez talán segít néhány betegtársamnak a Magneter megkedvelésében, de lényegesebb a hosszú távú hatás!   Mindannyiuk munkáját megköszönve, tisztelettel   Bodnár Miklós   Természetesen ezeknek a tapasztalatoknak az eredeti kivonata illetve továbbiak a www.magnetermed.hu oldalon megtalálhatóak.   További hasznos információkért kérjük látogasson el a www.magnetermed.hu oldalra, vagy keressen elérhetőségemen:   Bokk Zoltán Magneter szakértő-tanácsadó 06-20-440-8000 A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót vagy kérdezze meg Orvosát, Magneter szakértőjét!


2015. április 18. 8:14

Aljas gyilkosnak nevezett a nőgyógyász, mert el akartam vetetni a gyermekemet

Olvasónk hiába szedte a fogamzásgátlót, teherbe esett. A nőgyógyász, aki a tablettát is felírta aljas gyilkosnak nevezte, mert el akarta vetetni a gyermeket. Kedves Szerkesztő!   Most fedeztem fel a Praxis blogot, látom, elég régen működik már. Kicsit olvasgattam a korábbi cikkeket, de hozzám hasonló történettel nem igazán találkoztam. Első éves egyetemista vagyok, és mióta egy komoly kapcsolatban élek a párommal, fogamzásgátlót szedek. Már nagyjából fél éve, hogy felírattam a tablettát és februárig minden rendben is volt, szedtem, ahogy kell, szerencsére az előzetesen a tájékoztatóban írt mellékhatások sem jelentkeztek nálam.   Viszont február közepén késni kezdett a menzeszem. A barátnőim, akik szintén ezt a fajta tablettát szedik megnyugtattak, hogy ez nem ritka dolog, ne ijedjek meg. Így nem is görcsöltem rá túlzottan, de azért volt bennem egy kis félsz, de próbáltam elhessegetni magamtól a gondolatot. Aztán, miután már közel egy hónapja nem jött meg, elmentem a nőgyógyászomhoz, aki a tablettát is kiírta nekem és beszámoltam neki a fejleményekről. Magán rendelésen voltam, tehát nem a TB alapú ellátást vettem igénybe, de azt hiszem túlságosan naiv voltam, mert azt gondoltam, a fizetős egészségügyben csak jó szakemberekkel és jó emberekkel hoz össze az élet.   Miután megvizsgált a doktor úr, csináltunk egy ultrahangot is, gratulált, mert az 5. hétben voltam. Először csak kerekre nyíltak a szemeim, mert fel sem fogtam, hogy mit jelentenek a szavai. Abszolút letaglózott, hogy teherbe estem, hiszen rendesen, kihagyás nélkül, az előírtaknak megfelelően szedtem a gyógyszert. Kérdeztem, hogy biztos-e benne, hogy tényleg terhes vagyok, erre megismételte, hogy egészen biztos. Nem akartam elhinni és szinte nem is voltam magamnál. Egyáltalán nem voltam/vagyok abban a helyzetben, hogy most, minden háttér nélkül fel tudjak nevelni egy gyermeket, iskolába járok, a szüleim segítségére sem számíthatok, a párom szintén hasonló cipőben jár, mint én. Talán egy kicsit pityeregtem is szótlanul, de mivel az egész sokkhatásként ért, ebben már nem vagyok teljesen biztos. Abban viszont igen, hogy kérdeztem az orvost, miként lehetséges, hogy teherbe estem, hiszen a tabletta az egyik legbiztosabb fogamzásgátló módszer, de csak annyit mondott, előfordul. Hát köszönöm szépen.   Azt kérdeztem ekkor, hogy mégis akkor most mit csináljak. A válasz pedig annyi volt, mit csinálnék, megszülöm a gyereket és még egyszer gratulált az orvos. Totál összezavarodtam, mert, mintha nem akarta volna megérteni, hogy teljesen kétségbe estem. Mondtam, hogy nem tudom felnevelni a gyereket és kértem, mondja meg, mi a teendőm ebben az esetben, merre kell tovább mennem. Igen, a terhesség megszakítás már ott megfogalmazódott bennem, mint egyetlen megoldás. Nem azért, mert nem szeretnék gyereket valamikor. De nem 19 évesen, zűrös családi háttérrel, pénz, lakás, munka és minden egyéb lehetőség nélkül. Éppen ezek miatt kezdtem fogamzásgátlót szedni. De az orvos csak erősködött, hogy márpedig nekem kutya kötelességem megszülni azt a gyereket, ha már így alakult. Próbáltam kétségbeesetten magyarázni neki a helyzetemet, de meg sem hallgatott és egyre indulatosabbá is vált menet közben. Nem emlékszem minden szóra, hiszen tényleg teljesen össze voltam zavarodva, de arra tisztán és világosan, hogy többször is emelt hangon szajkózta, ha az abortuszt választom, akkor egy "aljas gyilkos" vagyok. Más sem hiányzott persze, mint hogy ilyeneket vágjanak a fejemhez, amikor érzelmileg a padlón voltam. Végül kijelentette, hogy amennyiben így döntök, rá semmilyen formában ne számítsak. Ezzel engedett utamra, persze a vizsgálati díj kiegyenlítését követően.   Egy egész hétvégén át őrlődtem a helyzeten, nem tudtam aludni, rémálmaim voltak, ha épp mégis elaludtam egy kis időre. Aztán felhívtam a páromat és kértem, találkozzunk, mert beszélnem kell vele. A beszélgetés nem volt épp egyszerű, ő is fal fehér lett, miután részletesen elmeséltem neki az egész szitut. És ő is azon az állásponton volt, mint én, hogy egyelőre sem mi, sem a körülmények nem adottak a gyerekvállaláshoz. Azt meg szinte alig hitte el, amit a nőgyógyászom művelt. Végül abban maradtunk, hogy szépen utánanézünk a továbbiaknak és a nőgyógyászomhoz, aki egy ilyen nehéz helyzetben segítség és megnyugtatás helyett aljas gyilkosnak nevez, többé soha még csak be sem teszem a lábam.   A továbbiakról nem szeretnék beszámolni, mert igen csak megviseltek a dolgok érzelmileg, jelenleg problémáim vannak a tanulással, a koncentrációval, rosszul is alszom, azt mondta egy barátnőm, akinek volt hasonló tapasztalata, hogy ez sajnos velejáró dolog. Ha ez állandósul, pszichológushoz kell fordulnom. Csak azt nem tudom megérteni az egészből, hogy egy nehéz helyzetben lévő, érzelmileg sokkolt pácienssel, vagyis velem miért kellett így bánnia egy orvosnak. Az egy dolog, hogy úgy ítélkezik, hogy nincs tisztában az életemmel, a lehetőségeimmel, de még ha nem is ért velem egyet, esetleg ellenzi a döntésemet, hogy teheti meg, hogy rám förmed, és gyilkosnak nevez majdnem kiabálva? Mondhatta volna akár azt is, hogy nem segíthet rajtam, mert ellenkezik az elveivel, szóval lehetett volna ezt kulturált formában, emberségesen tálalni. Egyszerűen érthetetlen.   Köszönöm, ha elolvassátok a levelemet, remélem sikerült valamennyire indulatmentesen megírnom. Nem volt célom senkit megbántani vele, vagy általánosítani, csak szerettem volna elmesélni, milyen nehézségekbe futhat bele egy kiszolgáltatott, fiatal lány. Nevet pont azért nem írok, mert nem célom, hogy sárral dobálózzak, ha valakit annyira érdekel, az elérhetőségemet a blog szerkesztői tudják. Remélem, hamarosan újra tudok majd teljes és nyugodt életet élni, de egyelőre folyamatosan kavarog bennem ez az egész.   Zita  


2015. április 16. 6:00

Az ügyeletes anyázott és nem segített a beteg gyermeken

Ha a jóérzésű egészségügyi dolgozók esetleg az efféle söpredéket kilöknék maguk közül, magának az egészségügynek is jóval jobb lenne a megítélése. Tisztelt Praxis!   Az én esetem szerencsésebb kimenetelű, mint másoké, akik önöknek írnak, de egyben felháborító is. Nemrég egy márciusi hétvégén kiskölyök belázasodott, majdnem 40 fokig ment a láza. Csak a feleségem volt otthon, én külföldön élek és csak 2 havonta megyek haza. Beszéltünk telefonon, megnyugtattam és mondtam, hogy elsődlegesen csináljon neki hűtőfürdőt és itasson vele sok folyadékot. Nem mintha ezt magától nem tudná, de aggódó típus, ilyenkor a szíve és nem a józanész vezeti. Beszéltünk újra kb. 2 órával később, a gyerek még mindig rosszul van, kijött belőle minden folyadék, folyamatosan bömböl, semmivel sem rózsásabb a helyzet, mint délelőtt. Na, mondom, akkor ügyeletet kell hívni, egy 2 éves gyereknél hirtelen jöhet bármi, szóval jobb, ha orvos látja.   Feleségem nemsokára sírva hívott vissza és elég sokáig tartott, mire megértettem, hogy mi is történt. Szóval hívta az ügyeletet, elmondta a panaszokat, hogy mivel csillapította a lázat, és hogy szemernyit sem lett jobban a gyerek. Először vagy vonalhiba, vagy egyéb okok miatt lecsapták a telefont. Másodszor újra hívta őket, ismét elmondta a gyerek állapotát és az előzményeket, ekkor pedig egy kimért nő elkezdett szívózni vele. Nem tudom másnak nevezni, mert tényleg szívatás volt minden, amit kérdezett a nejemtől. Például afelől érdeklődött, miért nem munkanapon a háziorvoshoz vitte, majd miután harmadszor mondta, hogy nem vihette előbb, hiszen pár órája kezdődtek a tünetek, ismét a tüneteket kérdezte, valamint azt, hogy hány éves a gyerek. A feleségem megjegyezte, hogy ezeket a dolgokat már többször is kihangsúlyozta, amire az volt a válasz, hogy "legyen már közreműködő, mert megint leteszem a telefont".   A feleségem amúgy is érzékeny, már itt kiborult és valószínűleg némileg hangosabban, ugyanakkor megtörve próbált valami megoldást, segítséget találni, de vélhetőleg nem is akart a nő segítőkésznek mutatkozni, mert ekkor azt mondta, idézem "anyuka kussoljon már, ilyen egy hisztis nőt még nem láttam". És letették a telefont. Így, ezekkel a minősíthetetlen szavakkal. A feleségem ezek után hívott engem sírva, hogy most mit tegyen, mert a gyerek állapota egyre rosszabb. Nagy nehezen sikerült elmondanom neki, hogy kérje meg a szomszéd hölgyet, vigye be őket kocsival a kórházba, ha kell, fizesse ki, taxi az nem annyira jó, de ha más nincs, akár az is lehet megoldás. Végül szerencsére a szomszéd otthon volt és mivel elég jóban vagyunk, be is vitte őket.   Miután megnézték a gyereket, megdicsérték a feleségemet, hogy bevitte, mert ki volt száradva és végül kiderítették, hogy egy elég csúnya fertőzés okozta a tüneteket. És szerencsére el tudta intézni a feleségem, hogy ott is maradhatott a fiunkkal, aki egyébként nagyon meg volt ijedve, mivel korábban nem volt még hasonló kaliberű betegsége sem. Úgyhogy érthetetlen számomra, az ügyelet mégis mi a francnak van és az olyan emberek, akik ott dolgoznak, hogy jönnek ahhoz, hogy egy beteg gyerek édesanyjával így beszéljenek és hagyják szenvedni a beteget, aki kezelésre, valamint kórházi ellátásra szorul. Mindenféleképpen jogi útra fogom terelni a dolgot, mert a hangfelvételt gondolom kötelesek megőrizni, abból pedig és a gyerek zárójelentéséből világossá válik, hogy milyen bánásmódot kellett eltűrnünk. Ez a gyógyítás? No meg az elhivatottság? Gusztustalan egyszerűen. Ha a jóérzésű egészségügyi dolgozók esetleg az efféle söpredéket kilöknék maguk közül, magának az egészségügynek is jóval jobb lenne a megítélése. Ha viszont valaki ezt megpróbálja megmagyarázni, annak azt hiszem nincs ki mind a négy kereke. Üdv, Csaba    


2015. április 15. 6:00

A német egészségügy lényegesen jobb a magyarnál

Az egészségügyi alkalmazottak nincsenek a végletekig leterhelve, minden rendelő olyan, mint egy szállodai recepció, mindenki türelmes és kedves. Nekem egy kis hasi görccsel 3 napot kellett kórházban maradnom Bajorországban és nemrég némi telefonálgatás után másnapra kaptam szakorvosi időpontot Berlinben, arról nem is beszélve, hogy mivel itt nincs állami társadalom biztosi tás, mindenki magáncégeknél fizeti a járulékot, pl. AOK.   Az igaz, hogy pl. a háziorvosnál, ahol interneten lehet előre időpontot kérni, táblázatban lehet kiválasztani a még szabad időpontokat, lehet, hogy aznapra, vagy arra a hétre nincs időpont, de akkor is oda lehet menni aznap és igenis fogadnak, rendesen megvizsgálnak, hiszen itt pl. van ultrahang is egy sima háziorvosi rendelőben. Egyszer velem is volt olyan, hogy hasi görcsökkel bementem az ügyeletre, ahol éppen nem volt nőgyógyász, ezért este tíz és hajnali 1 között a többi beteggel együtt várakoztam, de akkor is felajánlotta az ügyeletes nővér, hogy felvesznek az osztályra, aludjak a körházban és várjam meg ott, mire reggelre lesz szakorvos.   Magyarországon, ha nem magánorvoshoz megy az ember 10-15000 ft-ért, hanem állami rendelésre, ott igenis 3-6 hónapokat kell várni egy időpontra. Arról nem is beszélve, hogy mind a munkamorál, mind a felszereltség fényévekkel jobb itt. Az egészségügyi alkalmazottak nincsenek a végletekig leterhelve, minden rendelő olyan, mint egy szállodai recepció, mindenki türelmes és kedves, a kórházi kosztról nem is beszélve, vagy arról, hogy a nővérke egy nap után rám szólt a kórházban, hogy miért nem csengetek sosem, ha valamire szükségem van, miért csinálom meg egyedül a teámat.   És igen, várni itt is kell, itt is sok az idős, és van olyan háziorvos, akinek annyi betege van, hogy újakat már nem tud fogadni a rendszer, de egy kis utána nézéssel ez megoldható, van google, van telefon, próbálkozni kell, lehet, hogy egy másnapi időpontért hármat is telefonálni kell, de az ellátás színvonala összevethetetlenül jobb.      


2015. április 13. 13:06

Elviselhetetlen fájdalommal kell élnie

Sajnos a fájdalomcsillapítóktól van, hogy rosszabbul érzi magát, pedig már nagyon sok fajtát kipróbáltunk. Tisztelt Praxisblog,   Profi ortopéd sebészt keresek, édesanyámnak Magyarországon, aki minél jobb a szakmában, vagy ötleteket, hogy hol keressek. Köszönök minden segítséget.   A sztorija:  2006. 04. 29. szombaton történt a baleset-combnyaktörés. Csak május 2.-án műtötték meg a szentesi Bugyi István Kórházban (mivel ünnepnap volt), mint utóbb kiderült, a törés szilánkos volt, protézis kellett. 2007-ben újra meg kellett műteni, mert a protézis szár kilazult. A protézis kemény műanyag, cementtel ragasztott, majdnem a térdig elér. 2008-ban újra el kezdett fájni neki, de a röntgen nem mutatott lazulást. Az izotópos vizsgálat viszont lazulást mutatott ki mind két részében. Most, 2015. április 13.-án viszem egy újabb izotópos vizsgálatra.   Aki az első két műtétet hajtotta végre, legutóbb nem merte 3.jára megműteni, már beadták anyának az infúziót is, amikor megnézték a röntgenképet, és lefújták a műtétet. Másik orvoshoz fordultunk, ő azt mondta (2014-ben!) Hogy minimum 6 évnek el kell telnie a legutóbbi műtét óta, várjunk még vele...hátha javul az állapota, és hogy szedje csak a fájdalomcsillapítót.   Sajnos a fájdalomcsillapítóktól van, hogy rosszabbul érzi magát, pedig már nagyon sok fajtát kipróbáltunk. Két bottal jár, de még így is mindennapos a fájdalma, ami elviselhetetlen. Olyan orvost szeretnék találni, aki komolyan veszi a problémát, az embert, és meg szeretné oldani azt. Bármire hajlandó vagyok, hogy meggyógyuljon! Köszönöm szépen.    Remélem, közzé teszitek, mert tényleg szeretnék egy profit találni, mert már nagyon félek rábízni bárkire i    


2015. április 11. 9:55

Nem ismerték fel az agyvérzést, a beteg meghalt

Mire beért a kórházba, addigra beállt nála az agyhalál és 17 napi kóma után hunyt el édesanyám. Tisztelt Praxis!   Édesanyám lassan 1,5 éve agyvérzést kapott. Nagyon fájt a feje, hányt. Azonnal hívtuk a mentőt és elmondtuk, hogy Éppen mi történik. Vonalban voltak, miközben eszméletét vesztette. Ez este fél9 körül történt. Majd kb. 2óra múlva kijött az ügyelet (mi mentőt hívtunk) hogy na, hol van az a hányásos hasmenéses beteg? Csak néztünk, hogy miről beszélnek. Ezek után elkezdték rugdosni a földön a hányást undorodva.     Nem ismerték fel az agyvérzést, azt hitték epilepszia. Hívták a rohammentőt, akik szintén nem ismerték fel, hogy mi baja van édesanyámnak ott álltak körülötte nézegették... Nem hordágyon vitték ki a mentőautóba. Az egyik a kezénél fogta, a másik a lábait és V alakban vitték ki. Ahogy az autóba értek vele kapott még egy agyvérzést. Éjfél után ért be vele a mentő.   Hívtuk a diszpécsert, mert mi már rég ott voltunk a kórházban és vártuk, de azt a választ kaptuk, hogy nem tudják, merre vannak, és mi van vele. Mire beért a korházba, addigra beállt nála az agyhalál és 17 napi kóma után hunyt el. 43 éves volt. Feljelentést tettünk, de nem foglalkozott az üggyel senki, mert nem vallottak egymás ellen sem az ügyeletről jövő orvosok, sem pedig a mentősök.  


2015. április 10. 11:21

Az AIDS-el veszik el a kedvet a véradástól

Közlik velem, hogy potenciálisan HIV pozitív vagyok, üljek a seggemen még 2 hónapig, majd utána vesznek vért és ellenőrzik. A minimum lenne, hogy ilyenkor felajánlanak egy azonnali újabb tesztet. Jó estét, az alábbi történetet szeretném elküldeni. Kérem, hogy csak a monogramom jelenleg meg, a történet sajnos minden porcikájában igaz. Rendszeres véradó vagyok. Ezeken az alkalmakon midig hallom, hogy egyre kevesebb a véradók száma, a városban közlekedve értetlenséggel látom a sürgősségi vérszállító autókat szirénázva. Azt gondolom, hogy minimális PR-rel lehetne ezen segíteni.   Azonban úgy tűnik, hogy nem jelenlegi Véradó Szolgálattal. Hátborzongató történetem múlt héten kezdődött, amikor megkaptam a Vérellátó levelét arról, hogy múlt havi véradásom során a véremben olyan anyagot találtak, amely egészségemet veszélyezteti, menjek be hozzájuk megbeszélni az eredményt. A múlt hetet végigaggódtam és a héten az első utam oda vezetett. Közölte velem a doktornő, hogy ne ijedjek meg, de a tesztem reagált a HIV fertőzésre. Azt is mondta, hogy mostanában sok ilyen levelet küldtek ki, mert érzékenyebbre állították a vizsgálati szűrőt.     Ezen felül még annyit mondott, hogy fáradjak vissza a véradásomtól számított 3 hónap múlva, akkor újra értékelik az eredményemet, addig kizárnak a véradásból. Ennyi. Közlik velem, hogy potenciálisan HIV pozitív vagyok, üljek a seggemen még 2 hónapig, majd utána vesznek vért és ellenőrzik. A minimum lenne, hogy ilyenkor felajánlanak egy azonnali újabb tesztet.   Nem, én mentem el 2 nap nem alvás után tesztre egy másik intézménybe, amely negatív eredményt hozott. Felháborítónak tartom ezt az eljárást, ők azzal, hogy kizártak a véradásból 3 hónapra, részükről megoldottnak tekintették az ügyet. Feltételezem, hogy hozzám hasonlóan azok járnak vért adni, akik nem tartoznak veszélyeztetett csoportba, rémálmukban sem képzelnek efféle fertőzést.   Ilyen embereket megijeszteni anélkül, hogy azonnal felajánlanának egy újabb mintavételt vérlázító. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a véradás ellen kampányoljak, de amíg nem érkezik reakció erre az ügyre, én vért nem fogok adni.   Még egyszer: semmi problémám azzal, hogy védik a leendő vérátömlesztetteket, de ha egy donornál gondot -és utólag kiderült - inkorrekt módon jelez a vizsgálatuk, a minimum az, hogy azonnali megismételt vizsgálatot ajánlanak. Ezek az emberek szó szerint a donorok véréből élnek, kicsit talán jobban meg kellene becsülniük őket. Nem kell túlragozni, de azért jártam eddig vért adni, hogy tudjak segíteni akárkin. A legjobb motivációt kaptam érte.   K.G.


2015. április 10. 11:21

Az AIDS-szel veszik el a kedvet a véradástól

Közlik velem, hogy potenciálisan HIV pozitív vagyok, üljek a seggemen még 2 hónapig, majd utána vesznek vért és ellenőrzik. A minimum lenne, hogy ilyenkor felajánlanak egy azonnali újabb tesztet. Jó estét, az alábbi történetet szeretném elküldeni. Kérem, hogy csak a monogramom jelenleg meg, a történet sajnos minden porcikájában igaz. Rendszeres véradó vagyok. Ezeken az alkalmakon midig hallom, hogy egyre kevesebb a véradók száma, a városban közlekedve értetlenséggel látom a sürgősségi vérszállító autókat szirénázva. Azt gondolom, hogy minimális PR-rel lehetne ezen segíteni.   Azonban úgy tűnik, hogy nem jelenlegi Véradó Szolgálattal. Hátborzongató történetem múlt héten kezdődött, amikor megkaptam a Vérellátó levelét arról, hogy múlt havi véradásom során a véremben olyan anyagot találtak, amely egészségemet veszélyezteti, menjek be hozzájuk megbeszélni az eredményt. A múlt hetet végigaggódtam és a héten az első utam oda vezetett. Közölte velem a doktornő, hogy ne ijedjek meg, de a tesztem reagált a HIV fertőzésre. Azt is mondta, hogy mostanában sok ilyen levelet küldtek ki, mert érzékenyebbre állították a vizsgálati szűrőt.     Ezen felül még annyit mondott, hogy fáradjak vissza a véradásomtól számított 3 hónap múlva, akkor újra értékelik az eredményemet, addig kizárnak a véradásból. Ennyi. Közlik velem, hogy potenciálisan HIV pozitív vagyok, üljek a seggemen még 2 hónapig, majd utána vesznek vért és ellenőrzik. A minimum lenne, hogy ilyenkor felajánlanak egy azonnali újabb tesztet.   Nem, én mentem el 2 nap nem alvás után tesztre egy másik intézménybe, amely negatív eredményt hozott. Felháborítónak tartom ezt az eljárást, ők azzal, hogy kizártak a véradásból 3 hónapra, részükről megoldottnak tekintették az ügyet. Feltételezem, hogy hozzám hasonlóan azok járnak vért adni, akik nem tartoznak veszélyeztetett csoportba, rémálmukban sem képzelnek efféle fertőzést.   Ilyen embereket megijeszteni anélkül, hogy azonnal felajánlanának egy újabb mintavételt vérlázító. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a véradás ellen kampányoljak, de amíg nem érkezik reakció erre az ügyre, én vért nem fogok adni.   Még egyszer: semmi problémám azzal, hogy védik a leendő vérátömlesztetteket, de ha egy donornál gondot -és utólag kiderült - inkorrekt módon jelez a vizsgálatuk, a minimum az, hogy azonnali megismételt vizsgálatot ajánlanak. Ezek az emberek szó szerint a donorok véréből élnek, kicsit talán jobban meg kellene becsülniük őket. Nem kell túlragozni, de azért jártam eddig vért adni, hogy tudjak segíteni akárkin. A legjobb motivációt kaptam érte.   K.G.  


2015. április 9. 5:54

Lázasan akarták hazazavarni az Alzheimer-kóros, szívbeteg nénit

Anyukámat magán kívül találtam, nem volt magánál. Mint kiderült, egész nap nem kapott folyadékot és a nap még mindig tűzött rá. Az ágyban betakarva, ruhástól feküdt. Az arca tűzpiros volt. Tisztelt Praxis!   2011. legforróbb júniusa. Édesanyám, aki Alzheimeres beteg, szívbeteg és magas vérnyomásos, rosszul lett. Mentő vitte be otthonról a Dél-pesti kórházba a sürgősségire kb. de11 órakor. Mentem autóval utána. Vérvétel, rutin vizsgálatok után befektették a sürgősségi megfigyelőjébe az ablak alá, ahol kintről tűzött rá nap. Kinti hőmérséklet 35 fok. Kértem adjanak neki folyadékot, mert mint Alzheimeres betegnek, fontos a vízfogyasztás. Ott volt a 2 l ásványvíz mellette.   Haza küldtek, hogy du 3-ra menjek vissza akkora lesz meg az összes vizsgálati eredmény. Anyukámat magán kívül találtam, nem volt magánál. Mint kiderült, egész nap nem kapott folyadékot és a nap még mindig tűzött rá. Az ágyban betakarva, ruhástól feküdt. Az arca tűzpiros volt. Tiltás ellenére bementem a szobájába, megfogva kezét, lázasnak találtam. Kértem, mérjék meg a lázát, mert szerintem lázas. "Jönnek" volt a válasz. Ez ment du 17 óráig. Addig beletöltöttem anyukámba majd két liter folyadékot és végre megszólalt,"hol vagyok?"   Lázmérőt úgy kaptam, hogy a végén kivertem a cirkuszt, hogy lehet ilyet csinálni." megfigyelő szobában, állandó nővéri és orvosi jelenlét mellett nem veszik észre, hogy egy Alzheimeres maga tehetetlen beteg kiszárad, megsül a melegtől és a láztól? Ugyan is 39,5 fokos láza volt. Mire 38,7-re lemert a láza, és úgy ahogy kommunikálni tudtam vele, este 8 óra lett.   Ekkor jött a sürgősségi osztályvezető orvos kb 1/29-kor, hogy vihetem haza anyukámat, menjek, írjam alá a zárójelentést. 38,7-s lázzal. Na, itt szakadt el igazán a cérna nálam. közöltem: Amennyiben bele írja, hogy kiadja 38,7-s lázzal és vállalja a felelősséget az esetleges későbbi komplikációkért, aláírom és haza viszem. Ellenkező esetben addig nem viszem haza, amíg láztalan nem lesz és ki nincs vizsgálva, mitől lázasodott be. Na, azt látni és hallania kellett volna, milyen stílusban kezdett velem beszélni és ijesztgetni, hogy haza viteti betegszállítóval.   Váltottam én is és kikértem magamnak a hozzáállását és közöltem: anyukám lázasan marad! Ha jön a betegszállító, küldöm a drága jó anyukájához és viheti, ahova akarja. Ja és ilyen hangon is az édesanyjával beszéljen. Megkerestem a kórházvezető, ügyeletvezető főorvosát és elmondtam neki a panaszomat.   A Belgyógyászatra fektette fel az anyukámat este 10, 25-kor. A láza ekkor 38,3 volt. Egy hétig kezelték az osztályon és adták haza u.m. Egészségesen. Ennyit a rémtörténetekről. Ja, igen! Az ominózus zárójelentés a mai napig nincs aláírva. Sem az orvos, illetve kórház nem írta alá, pecsételte le, sem én!    


2015. április 9. 5:54

Lázasan akarták elküldeni az Alzheimer-kóros, szívbeteg nénit

Anyukámat magán kívül találtam, nem volt magánál. Mint kiderült, egész nap nem kapott folyadékot és a nap még mindig tűzött rá. Az ágyban betakarva, ruhástól feküdt. Az arca tűzpiros volt. Tisztelt Praxis!   2011. legforróbb júniusa. Édesanyám, aki Alzheimeres beteg, szívbeteg és magas vérnyomásos, rosszul lett. Mentő vitte be otthonról a Dél-pesti kórházba a sürgősségire kb. de11 órakor. Mentem autóval utána. Vérvétel, rutin vizsgálatok után befektették a sürgősségi megfigyelőjébe az ablak alá, ahol kintről tűzött rá nap. Kinti hőmérséklet 35 fok. Kértem adjanak neki folyadékot, mert mint Alzheimeres betegnek, fontos a vízfogyasztás. Ott volt a 2 l ásványvíz mellette.   Haza küldtek, hogy du 3-ra menjek vissza akkora lesz meg az összes vizsgálati eredmény. Anyukámat magán kívül találtam, nem volt magánál. Mint kiderült, egész nap nem kapott folyadékot és a nap még mindig tűzött rá. Az ágyban betakarva, ruhástól feküdt. Az arca tűzpiros volt. Tiltás ellenére bementem a szobájába, megfogva kezét, lázasnak találtam. Kértem, mérjék meg a lázát, mert szerintem lázas. "Jönnek" volt a válasz. Ez ment du 17 óráig. Addig beletöltöttem anyukámba majd két liter folyadékot és végre megszólalt,"hol vagyok?"   Lázmérőt úgy kaptam, hogy a végén kivertem a cirkuszt, hogy lehet ilyet csinálni." megfigyelő szobában, állandó nővéri és orvosi jelenlét mellett nem veszik észre, hogy egy Alzheimeres maga tehetetlen beteg kiszárad, megsül a melegtől és a láztól? Ugyan is 39,5 fokos láza volt. Mire 38,7-re lemert a láza, és úgy ahogy kommunikálni tudtam vele, este 8 óra lett.   Ekkor jött a sürgősségi osztályvezető orvos kb 1/29-kor, hogy vihetem haza anyukámat, menjek, írjam alá a zárójelentést. 38,7-s lázzal. Na, itt szakadt el igazán a cérna nálam. közöltem: Amennyiben bele írja, hogy kiadja 38,7-s lázzal és vállalja a felelősséget az esetleges későbbi komplikációkért, aláírom és haza viszem. Ellenkező esetben addig nem viszem haza, amíg láztalan nem lesz és ki nincs vizsgálva, mitől lázasodott be. Na, azt látni és hallania kellett volna, milyen stílusban kezdett velem beszélni és ijesztgetni, hogy haza viteti betegszállítóval.   Váltottam én is és kikértem magamnak a hozzáállását és közöltem: anyukám lázasan marad! Ha jön a betegszállító, küldöm a drága jó anyukájához és viheti, ahova akarja. Ja és ilyen hangon is az édesanyjával beszéljen. Megkerestem a kórházvezető, ügyeletvezető főorvosát és elmondtam neki a panaszomat.   A Belgyógyászatra fektette fel az anyukámat este 10, 25-kor. A láza ekkor 38,3 volt. Egy hétig kezelték az osztályon és adták haza u.m. Egészségesen. Ennyit a rémtörténetekről. Ja, igen! Az ominózus zárójelentés a mai napig nincs aláírva. Sem az orvos, illetve kórház nem írta alá, pecsételte le, sem én!    


2015. április 8. 4:17

A magyar egészségügy fényévekkel jobb, mint a német

Csak nevettem milyen naiv feltételezések vannak a külföldi ellátásról. A magyarországi még most is fényévekkel jobb, mint máshol. Sokan tévedésben vannak a külföldi egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban nálunk.   Németországban tanulok és dolgozom több mint 3 éve. Itt fizetek egészségügyi járulékot is. Mikor ide kerültem még vizit díjat is (10 euró).   Januárban, délután mikor hazamentem minden előzmény nélkül elkezdtem hányni.   Éjfélig folyamatosan hánytam, elestem, elájultam. Ezután édesanyám német ismerőse kórházba vitt. Itt nem szokás ilyesmiért mentőt hívni. Előtte a kocsit kibélelte és lefedte festőfóliával. Körbetekert kukazsákokkal. Folyamatosan hánytam az úton is. Megérkeztünk a kórházba. Itt kerekesszéket kerített és eltolt az SBO-ra. Indokoltnak tartották a megjelenésem, ezért 5,5 órát vártam. Végig hánytam öklendeztem ekkor már csak nyálat. Az orvos megvizsgált, poénkodni próbált. Lefektettek egy vizsgáló ágyra EKG-t és vérnyomásmérőt csatoltak rám. Branült raktam a kézfejembe, kaptam hányás csillapító injekciót. Két óra múlva azt mondták nem tudnak felvenni kórházi osztályra. Ekkorra az ismerős már elment.  Ha rosszabbodna az állapotom, akkor menjek vissza, de most menjek haza. Kis faluban élünk nincs  busz, és itt erre célra nem lehet beteg szállítást kérni. Feküdtem még 1 órát a vizsgáló ágyon. Majd felöltöztem, kerestem valakit, aki kivette a kezemből a branült.   Kimentem a távolsági busz állomásra megvártam az első buszt és haza utaztam. Öklendeztem, de már nem volt mit hánynom. Az ismerős férje kijött elém a buszállomásra. Mivel 3 napig hánytam, ha fél dl-nél több vizet ittam elmentem a háziorvoshoz. Ő azt mondta diétázzak és kanalanként fogyasszam el a napi folyadék mennyiséget, amire szükségem van. Mivel Magyarországon a nevelőapám orvos, azt mondta érjem el, hogy vizsgáljanak ki, legalább 1 CT-t kérjek. A német házi orvosom nem igazán akarta, de a nevelőapám felhívta telefonon megvitatták az estem és kaptam egy beutalót CT-re. Kerestem radiológiai centrumot. Mindenütt 3-8 hétre vállalták csak a CT-t. Kivéve, ha privát biztosított lennék, akkor 1 héten belül. Kivártam a 3 hetet, folyamatosan hánytam, csak 1-1 falatot ettem és 1-1 korty vizet ittam.   3 hét után elmentem a CT-re. Után az egyik orvos elmagyarázta mi a bajom. és gyógyszert írt fel.   Nyáron hazajövök és kivizsgáltatom azért magam. Itthon 35-40 000 forintért megvehetek egy vizsgálatot és azonnal el is végzik. Édesanyám és a nevelőapám is azt mondta itthon 1 héten belül kaptam volna CT-vizsgálatot, mint bárki más, és ilyen állapotban nem küldnek haza senkit, mert már másnap az összes híradóban és az ombudsmannál ott lenne a hírekben a kórház vagy az orvos. Itt Németországban az a szokásos, amit én leírtam. Nincsenek nyelvi problémáim, mielőtt bárki is azt hinné. C2-es Németországban szerzett nyelvvizsgám van, és itt járok főiskolára. Gondolkozom, ha végzek, átmegyek Ausztriába orvosira, ott ingyen lehet tanulni és mellette tudok dolgozni, hogy megéljek. A célom: orvos leszek Németországban, vagy Svájcban. Nem fogok hazajönni fillérekért dolgozni, rossz munkakörülmények közé, családot szeretnék és nem heti 80-90 óra robotot. Megbecsülést. Németországban, a kórházban vagy orvosi rendelőben a betegeknek nem szabad úgy viselkedni, mint nálunk.   Ha valakinek nem tetszik, a magyar egészségügy próbálja ki a németet sírva könyörögne az itthoniért. Nemrég volt itt egy felmérés arról, hogy mennyi idő alatt lehet szakorvoshoz jutni. Riportot is készítettek. A riportban 2 szereplő volt 1 privát biztosított és egy állami. Az állami biztosított 6 hónapra privát biztosított 1 hétre kapott időpontot nőgyógyászhoz. Olyan, mint nálunk, nincs. Itt azonnal nem lehet szakorvoshoz jutni semmiféleképp, ha csak nem a halálán van valaki. Valóban a halálán.   6-12 hónap a várakozás a szakorvosi vizsgálatokra, reumatológushoz, endokrinológushoz inkább 9-12 hónap. Nem az orvosokat szidja senki. Tudomásul veszik a privát beteg előrébb való. 5-6 ezer eurós jövedelem fölött lehet valaki privát biztosított, ezért is szeretnék orvos lenni így én és a családom majd az lesz. A levelet azért írtam, mert a családom nőtagjai olvassák ezt a blogot időnként. Én is beleolvastam. Csak nevettem milyen naiv feltételezések vannak a külföldi ellátásról. A magyarországi még most is fényévekkel jobb, mint máshol.      


2015. április 7. 12:07

Majdnem halálba segítették az apámat

A legtöbb orvos sajnos az állam hóhérja. Nyilván vannak kivételek, becsüljétek meg! Tisztelt Praxis és olvasók! Apámmal a történtek előtt 6 évig nem beszéltem, édesanyám tartotta a kapcsolatot vele, egy faluban élnek. Édesapám bekerült a ceglédi kórház belgyógyászatára, ahova pedig bőrproblémával ment be. Hétfőn. Kedden kivizsgálták, szerda este anyukám már nem érte el őt telefonján. Csütörtökön miután betelefonált a kórházba, közölték vele, hogy életveszélyes állapotban van, levitték a pszichiátriára. Apám festő, fizikai munkás, bivaly, semmi sem teríti le, egyszer kért meg és kísértem el a mellékhelyiség ajtajáig és azonnal hívtam a mentőt, mert tudtam, nagy a baj (2002)! Akkor több mint 50% tüdőembóliája volt épp. Kijött, simán belőle!   Tehát közölték, életveszélyben van. A párom elment anyámért, azonnal vitte a kórházba. Addigra a belgyógyra visszavitték. Velük alig közöltek valamit. Mikor hívtam a doktornőt, egyszer rám tette(?). Semmit nem mondott telefonon, csak hogy delíriumos és le kellett gyógyszerezni! Megígérték szólnak, ha újra le kell vinni, itt még majdnem hittem is nekik, de mikor másnap megtudtuk újra a pszichiátriára vitték anélkül, hogy szóltak volna (3db telefonszámot adtunk meg), minden egyértelművé vált számomra is. Ekkor már tényleg félrebeszélt a nyugtatóktól.   Felhívtam az osztályvezetőt, persze az is mondott mindent, hogy megkergetett egy nővérkét. Ilyet biztos, hogy nem tenne! Tudtuk, hogy ki kell hozni! Estére tettem magam szabaddá (3 hónapos babával voltam itthon, akit nem vittem volna sehova), hogy megyek vidékre apámat lehozni a gyógyszerekről. Anyámmal vonalban voltunk mikor a konzíliumnak vége lett, és hallom könyörög. Negyven éve ismerem, mondta, soha nem volt ilyen állapotban, engedjék ki, hazaviszem! Erre az orvosok, azt merték mondani, hogy nem viheti, mert életveszélyes az állapota!   Igen az lett, mert szétgyógyszerezték, és nem adtak neki enni! Lekötözték, bepelenkázták, se enni, se inni nem kapott szerda este óta, csak amit anyám sebtiben adott neki. Az egy majd 2 méteres szikár embernek a nagy büdös semmi! Pláne úgy, hogy tele nyomják erősebbnél erősebb gyógyszerekkel! Pénteken mikor hallottam, a telefonon keresztül, hogy hogyan beszél félre, egyből leesett, hogy ez minimum egy haloperidol! Sajnos ismerem. Mikor így rákérdeztem, érdekes a főorvos úr hirtelen mondhatott gyógyszerneveket telefonon. És mondott azon kívül még másik kettő erős nyugtatót, amit adtak neki! Itt egész este azon imádkoztunk, hogy túlélje.   A hajnali első vonattal mentem. Senkinek sem kívánnám, hogy hasonlót átéljen! Amikor megláttam, sok év után azt a nagy testet, hogy a feje, másfélszer akkora, mint a mellette lévő ágyon fekvő betegnek, hiába van lefogyva, hiába nem szép a bőre, hiába nem volt jó apa, de az apám az és a haláltusáját vívja. Igen, azt!   Alig tudott levegőt venni, remegett, rögzítettem. Nagyon közel volt. Szóval nővérke fosott, mert nem kicsi, és ez épp elég is ahhoz, hogy megöljenek valakit! Először kétségbeestem, aztán érdeklődtem. Azt merték mondani, hogy azért alszik, mert az eddigi gyógyszerek felhalmozódtak. Találkoztam egy kezdő doktornővel, aki tényleg segíteni akart, beszélgettem vele és közölte, hogy akkor leveszi a szedatív szerekről!   Miről pofázott akkor addig az a gerinctelen? A vérem, nekem nem mondja meg, sőt, a pofámba hazudik? Altatókat kapott nyugtatókkal, ami egy elefántot is leterítene! Némi infúzió, de csak látogatási időben! Beszélgettem a szobatársakkal! Du. 3 órára ébredt fel! Azt mondta járt a pokolban! Jah, a novemberi időben a szoba ablak nyitva volt, éppen csak egy vékony lepedő volt rajta, az ágya vizes volt, pelenka félrecsúszva. Mindent elintéztettem, amiért szó szerint pofákat vágtak. Remegett! Azt mondta a nővér, azért mert derivál! Akárki lett volna ott, abban a hidegben akkor mindenki derivált volna. Kértem takarókat. Étlen, szomjan, legyógyszerezve, kiszolgáltatva.Senkit, egyik szeretetteket se engedjétek kórházba (, pláne ha nyugdíjas), ha nincs orvos családtag, vagy nem nagyon közeli ismerős az orvos! Szombat vasárnap egész nap etettük, itattuk és érdekes, hétfőre semmi baja sem volt! Mert a kezdő doktornővel megbeszéltük, mindent abbahagyat! Ugye?   Ki okozta az életveszélyes állapotot? Azért vitték a belgyógyra, mert kiderült ismét trombózisa van. Csakhogy erről egyik nővérke sem tudott. Nem kaptak róla tájékoztatást, sem papírt. Semmit! Nekem pedig nem hittek. Ez csupán annyit jelent, hogy egy rossz mozdulattal megölhették volna.   Remélem felfogtátok! Nem jó kedvemben írtam, hanem azért, hogy figyelmeztesselek benneteket. Ha elkezd félrebeszélni a családtagotok a kórházban, legyen gyanús. Bealtatni ne hagyjátok, bármit be tudnak adni nektek, hogy így meg úgy, ne legyetek hülyék, nem kell mindent elhinni. Apámba erőszakkal tuszkolták bele az első nyugtatókat. Lefogták többen, több férfi.   Nagyon nehezen hoztuk ki. Hétfőn a régi a doktornője kissé Isten komplexusos, úgy beszélt hozzám, mintha egy pondró lennék vagy mi.. kb. Ezek nem emberek már... Rengeteg "tepsi" mozgott, mert gyógyítás az nincs, inkább halálba segítés. A legtöbb orvos sajnos az állam hóhérja. Nyilván vannak kivételek, becsüljétek meg!


2015. április 6. 11:20

Az orvosoktól 2 méterre halt meg

Miközben a folyóson ültek, a nővérem meghalt, bár orvosok voltak tőle 2 méterre. Tisztelt Praxis blog!   Előre szeretném bocsátani, hogy ismerőseim egy része egészségügyben dolgozik. De ez konkrétan a rendszerváltás után történt, mikor még tűrhetőbb volt az egészségügy. Először nevelő anyám került érszűkülettél kés alá. Műeret raktak a combjába, amit 1 évig (!) kötözték át, mert gennyesedet! Havonta járt kontrollra. Majd az orvosa szabadságra ment és a prof. helyettesítette. Egyből műtét lett megint belőle. De sajnos már addigra késő volt.Jött az amputáció, majd a halál   Másik eset a nővérem volt. 5 gyerekes családanya. A sok TB csaló miatt közölték, hogy ha nem jelenik meg a felülvizsgálati bizottság előtt elveszik a rokkant nyugdíját.   Mikor jelezte, hogy olyan beteg hogy nem utazhat akkor csak elintézték azzal, hogy ilyen fiatalon nem lehet ilyen nagyon beteg, mint ahogy a papírjain áll (szívbeteg volt!). Így, mivel kellet a pénz, felutaztak a városba, ami több mint 2 órás út volt. Ott, miközben a folyóson ültek, a nővérem meghalt. Bár orvosok voltak tőle 2 méterre.   Azóta csak rosszabb lett a helyzet reformoknak hála a rendszer. Ma már inkább nem járok orvoshoz, főleg, mióta volt, hogy az orvost a nővér tolmácsolta, mert nem értettem mit kérdez és csak reméltem, hogy érti, mit válaszolok.   Szó szerint nem egy nyelvet beszéltünk.      Használd kórházértékelőnket és legyen tiéd a SONY PLAYSTATION 4, vagy a többi értékes nyeremény egyike!  


2015. április 4. 11:26

Haláltábor a 21. században

Egyik néni azt mondta, ha lenne annyi ereje, kiugrana az ablakon, mert ezt nem lehet elviselni. Édesanyám betegsége január elején kezdődött. Nem volt étvágya, néha hányt, de fájdalma nem volt. Háziorvosunk vett tőle vért, mely vashiányt, és vérszegénységet mutatott. Be akarta küldeni kivizsgálásra, de anyukám nem akart kórházba menni. Elvittük egy magánklinikára, ultrahangra, de nem találtak semmi bajt. Kérdeztem a doktornőtől bevigyük-e a kórházba, de azt mondta "csak oda ne"! Ajánlott egy belgyógyászt, hozzá vittük el. Az úton rosszul lett az autóban. Megvizsgálta a doktor úr, de azt mondta, vigyük be a kórházba, mert ínfúzióra van szüksége, fel kell erősíteni. Bementünk a sürgősségire, ott már újra hányt, és hasmenése is volt. Végre ránk került a sor, az orvos megvizsgálta, és az infektológiára küldte, hiába mondtam, hogy azért hoztuk be, mert nem tud enni. Végre felkerült az osztályra, és ínfúziót is kötöttek be. A nővér mondta, hogy orvost ne várjunk, mert öt osztályon van egy ügyeletes. Másnap mentünk, a doktornő fel volt háborodva, hogy anyunak nem ott lenne a helye, mert  neki nem ilyen jellegű baja van. Ezt mi is tudtuk, de hiába mondtuk, a sürgősségin. A doktornő mondta ha meglesznek az eredmények, és lesz hely a belgyógyászaton, át fogják vinni. Minden negatív lett, és négy nap múlva, átkerült az 1-es belre.   Délután mikor mentünk, akkor vizsgálta egy fiatal orvos. Elmondta, hogy az eddigi vizsgálatok, semmi ijesztő dologra nem utalnak. A tüdején hall valamit, majd egy mellkas röntgent is csinálnak. Kérdeztem tőle, hogy akkor nincs életveszélyben az anyukám? Ő azt felelte, hogyan lenne. Ez már péntek volt, semmit nem csináltak vele. Szombaton mentünk, teljesen zavart volt. Az ügyeletes orvos azt mondta, hogy az időseket megviseli a helyváltozás. Vasárnap mentünk, már másik szobában volt, mert verekedett a nővérrel. Szobatársa szerint, annyit mondott a nővérnek, hogy ne szorítsa meg a kezét, mert fáj.  Alig vártuk a hétfőt, hogy talán valamit megtudunk. Mikor oda értem, akkor jött az orvos, aki pénteken vizsgálta, de csak annyit mondott sajnálom nem én lettem a kezelő orvosa. Megkerestük az orvost. Levágta elém anyu 2007-es zárójelentését, hogy mi nem mondtuk meg, hogy anyukámnak volt egy  agyi infarktusa és ő azóta folyamatosan leépült. Mondtam neki, hogy semmi más baja nem volt, mint hogy enni nem tudott. Másnap elmondta, hogy csináltak egy mellkas ct.-t, és volt egy tüdő embóliája, de azt nem tudja, hogy mikor kapta. Kérdeztem tőle, meg tudják-e gyógyítani? Azt felelte, igen a mai orvos tudománynak köszönhetően megtudják, csak képzeljek el lyukas vödröt, amibe felülről öntik a vizet, lyukon meg ki folyik. Anyu is így van, valahol van egy daganata, amit meg kell keresni.   Csinálnak gyomor, bél, urológiai és nőgyógyászati vizsgálatot. Ideggyógyász meg vizsgálta, és kérte koponya ct elvégzését, de ezt a kezelő orvosa nem tartotta fontosnak, mert csak a daganatot kereste. 11 nap után elvégezték a gyomortükrözést, 18 nap után a béltükrözést. Ekkor a kezelőorvos azt mondta, hogy negatív lett az eredmény, még lesz egy nőgyógyászati vizsgálat, és beszélhetünk hazabocsátásról, és a vérhígítást is meg kell beszélni, mert az nem lesz egyszerű, és elfutott. Volt hogy órákat vártam rá, nem jött ki a szobájából. 24 nap után a nőgyógyászati vizsgálatot is megcsinálták, az is negatív lett, daganat sehol. Közben felfekvései lettek a lábszárán, sarkain. Én minden nap mentem, és kenegettem, etettem, itattam.  Vettem neki sarok gyűrűket, decubitusz párnát, de még arra sem voltak képesek, hogy arra tegyék a lábait. Egyik nap jól volt, másik nap, beszélni sem tudtunk vele. Itthonról vittem minden nap a teát, és az enni valót. Minden nap megvártam a vacsorát, és megetettem, beadtam a gyógyszereit. Volt, hogy úgy tele volt nyugtatózva, hogy fel sem tudtam kelteni, csak perceket volt ébren. Megkértük a nővért, ha éjjel nem alszik, altatót adjanak neki, ne nyugtatót, de ő azt felelte majd az éjszakások eldöntik, mire van szüksége. Egy hónapig volt bent, de én ez alatt mit éltem át, nem kívánom senkinek. Ami ezen az osztályon folyik, az nem emberhez méltó.   Hallottam ott a betegektől, hogy "haláltábornak" hívják. Egyik néni azt mondta, ha lenne annyi ereje, kiugrana az ablakon, mert ezt nem lehet elviselni. Mielőtt este eljöttem tele öntöttem a poharát teával, az másnap ugyan úgy volt. Amíg olyan szobatársai voltak segítettek neki, de ezt az utolsó esélyt is elvették, mert mindenki fekvő beteg volt. Mentünk a tesóimmal vasárnap, nem voltak meg a sarokgyűrűk, sem a párna. A nővér azt mondta, azt hitték a kórházé, és elküldték a mosodába. Akkor mondta a nővér, hogy már anyunak péntekre ki volt állítva a zárójelentése, de nekünk senki nem szólt. Hétfőn mentem, de a kezelőorvosa nem volt, állítólag beteg lett, vagy csak velem nem akart találkozni?!   A doktornőnek mondtam, hogy szeretném hazahozni anyukámat. Mondta, hogy nem fogom tudni itthon ápolni, de mondtam neki, hogy megoldom. Megegyeztünk, hogy szerdán haza hozatja. Kérdeztem tőle milyenek a felfekvései, azt mondta, hogy csak felületi sebei vannak, mert már azt is bekötötték, hogy ne lássuk. Anyukám nagyon fáradt volt, csak aludt. Kedden elmentem a ruháiért, még beszélgetett, de azt mondta nagyon fáradt. Szerdán vártuk a betegszállítót, négy órakor hozták meg, de hogy milyen állapotban, azt leírni nem lehet. Láttam a betegszállítók is szégyellték, de talán örültek, hogy addig életben maradt, míg hazaértek. Letisztítottam az arcát próbáltam itatni, de nem tudott. Nedvesítettem a száját, de nem reagált semmire. Este már be is lázasodott szóltam a testvéreimnek, kihívtuk az ügyeletet. Megvizsgálta az orvos, és azt mondta beküldi a kórházba, de mondtam neki, hogy pár órája hozták meg a bel-ről. Csak annyit mondott, sajnos tudom, mi van ott. Kérdeztem tőle, hogy Celldömölkre nem lehetne-e? Erre elmondta, hogy akárhova küldi, meg fog halni, mert teljesen ki van száradva, vérszegény, nincs oxigénje, tüdő gyulladása van, és a felfekvései miatt is lehet lázas. Ezt a kórházban senki nem vette észre. Olyan felületi sebei voltak, hogy az ökleim belefértek volna, de azok sem bekenve sem kezelve nem voltak. Másnap fél 11-kor elhunyt. Panaszommal megkerestem a betegjogi képviselőt, elmondtam a történetünk, de nem kaptam választ. Azt mondta neki anyu kezelőorvosa, hogy azért beszélt velem úgy, mert én minden nap zaklattam. Egy orvosnak hogy lehet így beszélni,  mert, ahogy ő beszélt velem, és a betegekkel, azt hallani kellett volna! Nagyon sok mindenre szerettem volna választ kapni, leginkább arra, hogy mi baja volt anyukámnak, mert annyit tudunk, hogy daganata nem volt. A zárójelentésén olyan betegségek vannak, amik eddig is megvoltak, és jól volt. Vérszegény volt, de vért nem kapott, igaz a zárójelentésén rajt volt, de biztos valamelyik magán betegnek adták.   Az utolsó héten már az infúziot is elvették tőle, nem etették nem itatatták. Nem csináltak koponya ct-t. Építhetnek akármilyen új tömböt, ha így állnak a betegek mellé. Egyik nővér megígérte, hogy a párnákat beleteszik egy zsákba, valaki menjen be érte, de nem emlékeznek rá, hogy valakinek elveszett volna. Ha tudnám, hogy betegnek adták, nem is érdekelne, de gondolom már valaki haza vitte. Egy olyan ápolónővel találkoztam, aki kedves volt a betegekhez (Kati) neki köszönöm, de én a helyében elmennék onnan. Voltak ott olyan betegek, akik sokat voltak más osztályon, és mondták ott nem így bántak velük.  Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy elvittem, és nem tudok belenyugodni, hogy a 21. században ilyen megtörténhet. Már bánom, hogy nem jelentettem fel a kezelő orvosát. Talán könnyebben beletörődnék, és másokat megmenthetnék ettől az orvostól. Vigyázzatok magatokra!   Használd kórházértékelőnket és legyen tiéd a SONY PLAYSTATION 4, vagy a többi értékes nyeremény egyike!    


2015. április 3. 19:30

Húsvét előtt halt meg az édesanyám - A kezelőorvos válasza

Sajnáltam a nénit, ha valamit másképp csinálnék most, az az lenne, hogy az első lehetséges alkalommal hazaengedném, hogy ne keseredjen úgy bele a kórházi létbe. Tisztelt Hozzátartozók és Hozzászólók! Szeretném a beteg kezelőorvosaként elmondani, én hogy láttam ezt a szomorú történetet. Akkor kezdjük az elején a koszos WC ügyével. Kb 10 perccel azelőtt, mielőtt a néni és családja megérkezett, kísértem ki a szobában fekvő másik beteget a WC-re. Szintén nehezen mozgó, idős néni volt, nem tehet róla, hogy úgy hagyta ott a WC-t ahogy. A takarítónő meg erről a feladatáról még nem is értesülhetett. Talán egyszer majd lesz szemetes is a fürdőkben, most örüljünk annak, hogy minden szobához saját WC és zuhanyzó tartozik, hiszen most költöztünk az új épületbe, rosszabb körülmények közül. Nekem is az első perctől kezdve az volt a véleményem, hogy a nénit nem kellett volna felvenni az osztályra, meg is állapodtunk a családdal, hogy egy-két nap múlva hazamegy. Az, hogy mégis ott ragadt, annak volt betudható, hogy egy ennyi idős emberben, ha jobban megvizsgálja az orvos, mindig lehet több-kevesebb kezelendő eltérést találni.Így, ha a hozzátartozó és maga a beteg nem elég határozott, az orvos azt látja, a család nem bánja, ha a beteg még marad, találunk indokot arra, hogy maradjon. Valahogy így volt ez az említett beteg esetében is, eleinte az alacsony nátriumszint szorult korrekcióra, máskor étvágytalanságra panaszkodott, megint máskor arra, hogy nem javul a köhögés. Nyilván nem is ivott eleget, ezért kellettek az infúziók. Itt hadd térjek ki arra, hogy az infúziók mennyiségének és összetételének meghatározása orvosi feladat, higgyék el, megvan az oka, hogy mikor mennyit adunk. Egyébként a néni 4 litert sosem kapott egy nap, talán 4 palackra emlékszik a hozzátartozó, ezek viszont fél literesek voltak. Az infúziókat valóban nem veszik le azonnal a nővérek és a pelenkát sem cserélik minden esetben azonnal. Attól tartok, ez így is marad még egy ideig, hacsak nem jut jóval több nővér egy betegre. Erre viszont mostanában semmi esélyt nem látok. A nővér amúgy nem cseléd. Sem az orvos, sem a beteg, sem a hozzátartozója utasítására nem fog jobban dolgozni. Minél durvábban szólnak hozzá, annál kevésbé. Viszont, ha kedvesen szólnak hozzá, szívesebben megteszi, amit kérnek tőle. Általában csak akkor azonnal, ha az tényleg halaszthatatlan dolog. Természetesen mindenkinek a saját dolga a halaszthatatlan, így ebből sok nézeteltérés szokott lenni.   Egyébként, ahogy lehet, segítettük a beteget. Amint a szobában felszabadult egy alacsonyabb ágy, átköltözhetett arra, közelebb a WC-hez is. A tüdőgyulladás diagnózisa a 3. röntgenfelvételkor született meg, ekkor persze ismét nem lehetett hazaengedni a beteget, hiszen le kellett telnie az egy hetes antibiotikum kúrának. Én nagy változást a köhögés, nehézlégzés terén nem láttam a néninél. Annyival volt rosszabbul, mint előtte, hogy már kezdett belefáradni az egészbe. Elkezdte fejébe venni, hogy ő már meghal, nem kerül innen haza, nem is várja otthon senki. Ezen mindig csodálkoztam, hiszen naponta látogatta a család és tudtam, hogy várják haza. Próbáltam vígasztalni, de hajthatatlan volt. A halála előtti napon hosszasan siránkozott a viziten azon, hogy 42 évig lakott ugyanott, de most nem mehet oda vissza, mert a lányához kell költöznie és a fiáé lesz a lakás. Ismét vigasztalni próbáltam, hogy nyilván azért kell a lányához költözni, hogy ő segíteni tudjon neki, ne legyen egyedül, hiszen nem tudná ellátni magát. Mondtam azt is, hogy örüljön, hogy a fiáé lesz a lakás, nem idegené. Mondtam, örüljön, hogy a lánya magához veszi és nem kell idősek otthonába menni. Nem tudtam megvigasztalni, kijelentette, hogy itt fog meghalni. Látszott, hogy ki kell őt mozdítani ebből a kórházi környezetből, úgy terveztük hétvégére most már tényleg hazaengedjük. Másnap reggel viszont ébreszthetetlen volt, az eredményei alapján lélegeztetésre szorult, ezért kértünk intenzives konzíliumot. Ott helyet kellett csinálniuk (kihelyezni más beteget), mire lett volna helyük, betegünk elhúnyt. Ha átkerül, még lehet, hogy pár napig él, de tapasztalatom szerint azt már kevéssé lehet életnek nevezni. Sajnáltam a nénit, ha valamit másképp csinálnék most, az az lenne, hogy az első lehetséges alkalommal hazaengedném, hogy ne keseredjen úgy bele a kórházi létbe. Tisztelettel: dr. Ágota Katalin


2015. április 2. 9:13

Reggelig hagyták meztelenül feküdni

Nem számított, hogy megfázik, hogy mindez rettenetesen megalázó, csak az volt a lényeg, hogy ne kelljen vele annyit törődnie a nővérnek és ne zavarja őt állandóan. Tisztelt Praxis!   Nemrég kórházba kellett feküdnöm egy kivizsgálás miatt. Nem is ez a lényeges, mert nem a saját problémámat szeretném nagydobra verni. Már öt napja bent feküdtem, amikor a mi kórtermünkbe hoztak egy idős, szellemileg majdnem öntudatlan nénit. Befektették az ágyba, bemonitorozták, hogy a szívritmusát és a többi testfunkcióját mérni lehessen. A néni teljesen öntudatlan volt, ugyanakkor nem volt teljes mozgásképtelen, de egészen késő éjszakáig nem volt vele komolyabb probléma.   Éjjel azonban elkezdett mocorogni, ficánkolni az ágyban és vetkőzni, ennek következtében valahogy sikerült letornásznia magáról a műszert, pontosabban az egyik tapadókorongot. A gép sípolni kezdett, ami nyilván nem kellemes hang, ezért az éjszakás nővér is hamar megérkezett. Először hangosan veszekedett ("A franc egye meg magát, megint mit csinált?!") a demens nénivel, aki ugye ebből egy kukkot sem értett sajnos, majd fogta és leszedte róla az összes korongot egyenként, hogy az éjszaka további részében nyugta legyen tőle.   Ez sem egyszerű, de a néni ugye félmeztelenre levetkőzött menet közben és reggelig úgy is maradt, a nővér váltás után öltöztették csak fel. Nem számított, hogy megfázik, hogy mindez akkor is megalázó, ha egyébként éjszaka van és a kórteremben csak mi, a többi beteg fekszünk és a néni amúgy sem fogta fel, ami vele és körülötte zajlik. Csak az volt a lényeg, hogy ne kelljen vele annyit törődnie a nővérnek és ne zavarja őt állandóan.   Hát kérem, ilyen a hozzáállás a mai egészségügyben, tisztelet a kivételnek persze. Ha idős vagy, elesett, ha segítségre szorulsz és a családod nem tud ott lenni veled reggeltől estig, akkor erre számíthatsz. Megaláznak, úgy beszélnek és bánnak veled, mint egy állattal és örülhetsz, ha legalább a gyógyszereidet megkapod. Nem hiszem, hogy ezekre a dolgokra mentség lenne a kevés pénz. Az, hogy az idős és magatehetetlen betegeket is embernek tekintsék, talán elvárható lenne. De arrogancia, az van. Úgy beszélnek sokan a nővérek, néha az orvosok közül is, mintha a hátsó felükből rángatták volna ki a betegeket. Aztán csodálkoznak, ha a tisztelet már megkopott irántuk. El kéne már gondolkodni azon, ha a társadalom nagy része ilyen feketének látja az egészségügyet és benne a dolgozók egy részét (megint tisztelet a kivételnek), akkor esetleg nem a társadalom a korlátolt és csőlátású. Kicsit magukba kellene nézni!   E. Katalin   Használd kórházértékelőnket és legyen tiéd a SONY PLAYSTATION 4, vagy a többi értékes nyeremény egyike!


2015. április 1. 10:28

Húsvét előtt halt meg az édesanyám

Miért kell az idős embert megalázni? Megkerestük a betegjogi képviselőt, ő is csak csodálkozott, hogy hogy lehet így bánni egy beteggel, és intézkedni fog. Tisztelt blog!   Édesanyámat a házi orvosa beutalta a kórházba tüdőgyulladás gyanúval, a Szombathelyi Markusovszky kórházba, ahol végül kiderült a röntgen után, hogy erős bronchitisze van, már a sürgősségin azt kérdezte az orvos minek vittük be. Nagy nehezen felkerült az I belgyógyászatra, ahol újabb sok ért bennünket, édesanyámnak pisilni kellett, benyitottunk a vécébe, ami tiszta kakis volt az ülőke, a járólap. A sógornőm kiment a takarítónőt megkeresni, akit meg is talált, EBÉDET osztott. Kért vödröt, kesztyűt és kitakarította a vécét, ekkor ért az újabb meglepetés a szobában, a vécében nem volt szemetes, otthon betett szemetes zsákot neveztünk ki szemetesnek.   Végre édesanyám letudott feküdni, másik naptól kapott napi 4 liter káliumos infúziót, neki egy veséje volt, és az is zsugorodott. 34 üveg infúziót kapott. Ha  lefolyt az infúzió és csengetni, mert megkérdezték tőle hova siet, mozi jegye van? Eltelt egy hét, még rosszabbul volt, mint mikor bevittük, ő az ablaknál feküdt, és egy csütörtöki napon lefolyt az infúzió csengetett, de senki be se ment, szegény be volt pelenkázva, de nagy volt rá a pelenka, bepisilt, kifolyt az ágyra, a hálóingére és a pelenka is csupa pisi lett. Eltelt 3,5 óra mikor sírva telefonált menjünk be, mert megfagy, akkor még látogatási tilalom volt a kórházba. Az öcsém rohant be és leteremtette a nővéreket, akkor mentek be tisztába tenni. Az öcsém elmondása szerint kint üldögéltek a nővér szoba előtt.   Ekkor kapott tüdőgyulladást, egyre romlott az állapota. Jeleztük a főorvos felé hogy mi történt, de ő a főnővérhez küldött bennünk azzal ő nem foglalkozik ilyen dolgokkal, beszéljük meg a főnővérrel, amit meg is tettünk. Édesanyám oly mértékben köhögött, hogy nem tudott lefeküdni, mert megakart fulladni, csak ülni. Többször beszéltem az orvosával, ő szerinte az állapota kielégítő volt, és azt mondta hazaengedi március 27-én. Március 26-án jött a telefon menjünk, mert nagyon rosszul van, és az intenzív osztályra viszik át. Hajnalban kómába esett, {ezt a zárójelentésből olvastam ki} de a 3 nővér szerint még reggel beszéltek vele. 9 óra 50 perckor eltávozott. Tudom, hogy a nővérek leterheltek, kevesen vannak, de könyörgöm, mikor tudják, milyen betegről van szó akkor csak lett volna 2 perce, míg lekapcsolja az infúziót, hogy az a beteg kitudjon menni elvégezni a dolgát!   Még egy egészséges vesével is 4 liter folyadék után ki kell menni nem egy beteg vesével!  Az édesanyámnak nem kellett volna meghalnia hisz a saját lábán ment be a kórházba, a végén olyan gyenge volt, hogy még az ülés is nehezére esett. Megkerestük a betegjogi képviselőt ő is csak csodálkozott, hogy hogy lehet így bánni egy beteggel, és intézkedni fog, mindez a most átadott új belgyógyászati tömbbe történt. Azért írom le, hogy ez mással ne történhessen meg, a hozzátartozó figyeljen a legkisebb panaszra a beteg részéről, mert amit mondanak igaz. Senkinek sem kívánok olyan húsvétot, mint amilyen nekünk lesz!   Nagyon kérem, önöket tegyék közzé, hogy más tehessen ellene, ne legyen ilyen értelmetlen tragédia!                   Tisztelettel: Bársonyné Használd KÓRHÁZ ÉRTÉKELŐNKET és NYERD MEG az értékes ajándékokat! Fődíj egy Sony Playstation 4!    


2015. március 31. 9:21

Brutálisan kötözték ki a magatehetetlen beteget

De kérdem én, emberrel ezt meg lehet tenni? Micsoda őrült fájdalommal járhatott ez, szegény anyukámnak? Kedves Ismerőseim, és kedves Ismeretlenek, akikhez eljut ez a néhány gondolatom! Nem szoktam saját életem gondjaival terhelni a közösséget, de most úgy érzem, meg kell osszak Veletek egy történetet. Nem segítséget kérek, de ha van valakinek jó gondolata, azt megköszönöm. Inkább a figyelmet szeretném felhívni valamire, amivel sajnos nem tudom, mit lehet tenni! Le kell írjam a történetet, mert nem tudom magamban tartani. Nem rég külföldön voltam egy hétig. Ez idő alatt beteg édesanyám tüdőgyulladással kórházba került. Idős, demens emberről beszélünk, aki már sajnos nincs egészen tisztában cselekedeteivel, és avval sem, ami körülötte történik. Amikor haza értem és meglátogattam őt a kórházban, már jobban volt, és mondták, hét végén ki is engedik. Speciális ellátást igénylő betegsége miatt Ő egy otthonban él, ahová most szombaton vissza is vitték. Tegnap mentem hozzá meglátogatni őt! És itt "sokkolódtam". A gondozó nővérke felemelte a takaróját, és a lábára mutatott: "Tetszik ezt látni? Így kaptuk vissza a kórházból" - mondta nekem zavart, és részvét teli arccal. A bokája fölött a lába szára fél kerületén mély, (egy gyermek ujját kb. bele lehetne tenni) seb tátongott! Elborzadtam. "Ugye tetszik tudni, mitől van ez?" - monda újra a nővérke! "Mi mindig mindenkit átnézünk, hogy kapjuk vissza a kórházból, és jegyzőkönyvezzük" Hmmmmmm, ezek szerint van mit! Ha valaki számára még nem világos igen, kikötözték! Nem vagyok orvos, így nem áll módomban megítélni, hogy ez-e az egyetlen mód, egy együttműködni már nem tudó beteggel szemben. De azt tudom, ha egy állatot így kötnek ki, hogy a húsába vág mélyen, amivel kikötötték, az kimeríti az állatkínzás fogalmát - amiért ugye az állatvédelmi törvény értelmében akár börtönbüntetés is járhat. (imádom az állatokat, egyetértek a törvénnyel!) De kérdem én, emberrel ezt meg lehet tenni? Micsoda őrült fájdalommal járhatott ez, szegény anyukámnak? És mindenki másnak, akivel ugyan ezt teszik! Azért, mert valaki magatehetetlen, és nem tudja megvédeni magát, avval így kell bánni? Ilyen emberhez méltatlan megalázó módon? Ha már nem találtak más módot a beteg csillapítására, akkor talán a kikötözés módjára kellett volna! Ez az emberi méltóság lábbal tiprása! Kedves Ismerőseim, Barátaim! Mit lehet tenni, hogy ez mással, máskor, velünk ne történjen meg? Ezt szó nélkül kell tűrni? És nem konkrétan egy "személyi" felelőst keresek, mert a "balhét" könnyen rá lehetne verni 1 orvosra, vagy 1 nővérre! De szerintem itt sokkal többről van szó! Általános hozzáállásról, ami még csak nem is pénzkérdés! És még valamit! Aki ismer engem, tudja, hogy nem általánosságban írtam, nem orvos ellenes vagyok! Már csak azért sem, mert egyetlen Kislányom orvos és igen csak kiakadt Ő is a történeten. Igaz, Ő Európa civilizáltabb felén dolgozik, ahol nem lehet így bánni a beteggel, de még a halottal sem! Természetesen nem akartam megbántani senki, hivatását szívből és szeretettel végző Orvost, vagy Egészségügyi dolgozót! Csak méltóságot szeretnék magunknak embereknek, mindenkinek, azoknak is akik már sajnos nem aktív hasznos tagjai társadalmunknak! Aki viszont ilyet tesz, jól gondolja meg! Ő is kerülhet egyszer ilyen helyzetbe! (És hogy senki ne általánosítson: a történet Orosházán játszódott! Orosházi kórház) Köszönöm annak, aki elolvasta és vigyázzunk magunkra!


2015. március 30. 11:17

Ennyi erővel a sarokba is hugyozhatnánk

"Jól tükrözi a magyar egészségügy jelenlegi állapotát ez a fotó, ami a Baleseti sebészet férfi mosdójában készült. Amint az jól látszik a képen, mindkét piszoárnak hiányzik a szifonja! Így gyakorlatilag az ember a saját lábára pisál!" "Jól tükrözi a magyar egészségügy jelenlegi állapotát ez a fotó, ami a Baleseti sebészet férfi mosdójában készült. Amint az jól látszik a képen, mindkét piszoárnak hiányzik a szifonja! Így gyakorlatilag az ember a saját lábára pisál! Ennyi erővel a sarokba is hugyozhatnánk... "  


2015. március 30. 7:44

Nincs baj a magyar kórházakkal

Hálát adok a jó sorsomnak, hogy nem egy német, vagy egy olasz kórházban kellett feküdnöm. Lehet-e ezen a blogon jó véleményt mondani?  Németországban élek, és sajnos már volt alkalmam megtapasztalni az itteni kórházi körülményeket, szerencsére nem saját bőrön.  Februárban síelni voltam a családommal Olaszországban, utána még pár napot a fiaméknál töltöttem Székesfehérváron. Az ő lakásukban ért a  baleset, leestem egy székről és onnan nem tudtam lábra állni.    Már az, hogy egy panellakásban voltam egyedül, mégis jött segítség a jajgatásromra, az sem semmi, mert ugye mindig azt lehet olvasni, hogy nem segítő készek az emberek. De itt az idős nyugdíjas szomszéd jött segíteni.  Mentőt hívtam, mondja a menyem, hogy tuti 2-3 órába is bele telik mire jönnek, de nem, nagyon hamar ott voltak, pedig mondtam, hogy nem vagyok életveszélyben, nem vérzek, nem vesztettem el az eszméletemet.    A Szent Györgybe vittek. Azt leszámítva. hogy majdnem sikerült elejteniük, amikor a hordágyról átpakoltak, igazán nem mondhatok semmit, de ezt sem fogtam fel tragikusan. Végül is nem történt baj.  Kedvesek, segítő készek voltak.  A sürgősségin készséggel elláttak, annak ellenére, hogy csak egy ideiglenes betegkártyám volt, az is rosszul kitöltve, minden vizsgálatot, úgy is, mint röntgen, egy CT, megkaptam.    10 napig feküdtem, az osztályon, nem küldtek haza varrat szedésig, mert nem tudtam volna a fiamék lakásában magamat ellátni. Egy kétágyas szobában feküdtem, többnyire egyedül.  Megkérdezték, hogy mit szoktam enni, mondtam, hogy lisztes-tésztást ha lehet nem, amúgy meg folyamatosan fogyókúrázom. Tényleg nem lehetett panasz a kosztra sem, mert ha az enyém kímélő menü volt, vajon mi lehetett a roboláló étrendben.   Na jó, a kaja mire hozzám került már langyos volt, de hát a folyosó végén volt a szobám, egyébként meg az ágyban fekvéshez nem kellett nagy kaja.  Nagyon kedves gyógytornászt kaptam, aki segített talpra, az az mankóra állni.  Az ápoló személyzetre egy szavam nem lehet.    Maga a műtét egy elég hosszú és bonyolult valami volt, de az itteni orvosok is elismerően nyilatkoztak róla a röntgen kép alapján. Egy kedves, fiatal adjunktus operált. A varrat szedéskor szabadságon volt, mondta, hogy bejön. Mondtam, hogy ezért nem érdemes, ezt egy rezidens is meg tudja csinálni, és így is volt. A végén minden felvételt megkaptam egy DVD-n, még fizetni sem kellett érte.    A betegkártyám másolatát csak az utolsó napra sikerült elküldetnem e-mailben, ennek ellenére mindent meg kaptam, sőt megnyugtattak, hogy ha nem tudom beszerezni, akkor kiállítják a számlát nekem, és majd én nyújtom be a biztosítónak.    Hálát adok a jó sorsomnak, hogy nem egy német kórházban, vagy nem egy olasz kórházban kellett feküdnöm.  Én úgy látom, hogy olyan nagy baj nincsen a magyar kórházban, már ha a többi is ilyen. A probléma szerintem a munka szervezésében van.    Csak egy példa: olyan ágyneműt kaptam, amit folt hátán folt. Én meg tudtam becsülni: azt a foltozás többe került, mint egy új paplan huzat, szerintem azt gazdaságosan nem lehetett megjavítani.    Szerintem sok feladatot ki lehetne szervezni, és az ápolókat tehermentesíteni, mert pl, szerintem luxus hogy egy képzett ápoló húzza az ágyat.     Ezzel együtt nagyon meg voltam mindennel elégedve. Egy rossz szót nem tudnék mondani. Összehasonlítva az itteni kórházakkal, hát lehet, hogy az ágynemű foltozott, de  az ellátás sokkal jobb.    Csak egy példát mondok: itt pl minden nap más és más volt a menü, a  10 nap alatt nem volt 2x egyforma. A német kórházban általában minden nap ugyan az kapja a beteg. Sorolhatnám még hosszasan a különbséget, de nem akarok messzemenő következtetést levonni abból a 3-4 német kórházból, amit ismerek, és csak remélni tudom, hogy a magyar kórházak mind hasonlatosak a Szent Györgyhöz, és akkor olyan nagy baj nincsen. 


2015. március 27. 6:00

Mentős és mentős között van különbség

Tizenkétszer mentették meg a páromat, a tizenharmadik alkalommal azonban egy idegen kórházba vitték. Ezt már nem élte túl. Sajnos volt alkalmam megtapasztalni, hogy mentős és mentősök között is van különbség. 18 hónap alatt 12 szer a mentősöknek és az orvosoknak, nővéreknek köszönhetően szív és COPD beteg Párom életét megmentették. 13. alkalom sajnos az utolsó is lett. A mentősök nem a megszokott terápiát a kézi intubálást alkalmazták és nem is a saját orvosunk kórházába szállították (Dél-pesti) ellenkezésem ellenére. Mély altatásba gépi lélegeztetőre tették és egy számunkra vadidegen kórházba (Péterfy ) szállították. Miután az orvosok így darab darab számba vették és majdcsak nem azt mondták, hogy csak foglalja a helyet a lélegeztető gépen, mert erről már nem igen tudják levenni.     Csak megjegyzem a team-ben működő orvos és nővércsoport, kedvesen mindig megköszönte ajándék vagy kp. -ban napi két látogatás alkalmával lerótt hálám, nem felhánytorgatás, csak még azt sem lehet mondani, hogy nem volt motiváció a hozzá állásukra.) 4 nap után közölték lassan búcsúzzak el tőle. Ennyi volt.   Sajnos azóta is 2 hónapja bánt, hogy elkeseredésembe leblokkoltam és nem tettem semmit. 130/70/70 vérnyomás és teljes normál vese működés és lélegeztető gép által 97 oxigén szint mellett állítólag 2 nap múlva leállt a keringése. Holott így utólag már előttem van a kép, békésen aludt keze puha meleg és arcszíne sem a végzetre utaló volt.   Viszont visszagondolva már felkészítve volt a távozásara, hisz, hogy kivették a karjából kanült és az oxigén ellátást sem mutatta már a gép, mikor de. 9 órakor közölték, hogy már így is 1/2 órával tovább maradhattam, vége a látogatásnak. 10 óra 45 telefonon közölték, hogy mit, azt már nem tudom, mert onnan, hogy a hang bemutatkozott dr.......... és sajnos rossz hírt.... elhangzás után nekem elsötétült a világ   Még 2 hónap eltelte után sem vagyok képes feldolgozni elvesztését, és az érzést, hogy lekapcsolták a gépről. Az érzés, hogy ha a megszokott módon a mentősök saját orvosához viszik, lehet, hogy ma is még mellettem lenne, még inkább nehezíti fájdalmam elviselését. Miért nem vettem fel a harcot velük szembe? Kicsit hosszúra sikeredett hozzászólásom, de ki kellett írjam magamból.  


2015. március 25. 9:33

Megsértődtek, mert nem vett hallókészüléket

Lehetséges, hogy már a háziorvos is bele van keverve a hallókészülék bizniszbe? Tisztelt Praxis!     Édesanyám a háziorvosa tanácsára felkereste a Pestszentlőrinci Hallásközpontot. Nagyon kedvesek voltak vele addig a pontig, amíg a hallókészülék javaslatukat elutasította mivel a korához képest 70+ évesen elég jól hall, nem érzi a szükségét egy hallókészüléknek.   Meglepődött azon is, hogy a tájékoztatót, amit elé raktak árak nélkül voltak a feltüntetve a készülékek és igen agresszív ügynöki taktikákkal próbálták rábeszélni "digitális" hallókészülékre.   Az elutasítása után rendkívül barátságtalanul beszéltek vele, olyan volt, mint ha a nem sikerült üzlet miatt megsértődött volna az ápolónő. A történtek után egy környékbeli ismerősével beszélgetve kiderült, hogy hasonló szituációt élt át ugyanabban a Hallásközpontban.   Érdeklődnék, hogy kinek mi a tapasztalata ezekkel a "Hallásközpontokkal". Lehetséges, hogy már a háziorvos is bele van keverve a hallókészülék bizniszbe?   Üdvözlettel G.S.    


2015. március 24. 10:24

Haldokolni kell, hogy orvoshoz jusson az ember

Miután eljutott az orvoshoz az ember, újabb két lehetőség van, vagy belehal betegségébe, sérülésébe, bajába, vagy vár tovább, hogy eljuttassák a megfelelő kórterembe. Tisztelt Blogíró, Blog-felelős-szerkesztő!   Egy jó ismerősöm ajánlotta az Ön oldalukat, hogy frissen szerzett tapasztalataimat, mint hozzátartozó,  megosszam Önökkel, mert nem tudom szó nélkül hagyni. Már betegjogi képviselőhöz is fordultam az ügyben.   Bizonyára köztudomású, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház beceneve: Dél Tepsi. Igazából eddig, azt gondoltam, hogy annyira rossz orvosok vannak ott, de meglepődve tapasztaltam, hogy nem emiatt kapta ezt a nevet.   Arra jutottam, hogy tulajdonképpen, aki eljut egy orvoshoz egyáltalán, annak két oka van: 1. haldoklik 2. ki kell várnia, mert nem tud mást tenni.   Miután eljutott az orvoshoz az ember, újabb két lehetőség van: 1. belehal betegségébe, sérülésébe, bajába 2. vár tovább, hogy eljuttassák a megfelelő kórterembe     Nos, mi, édesanyámmal, aki fekvőbeteg lett közel 10 órát vártunk, mire eljutottunk egy orvoshoz, aki szakorvoshoz irányította. Addig viszont volt egy műszakváltás és most másnap délelőtt háromnegyed 11-kor még nincsen semmi eredmény. Közben volt egy rohama (epilepsziáshoz hasonló, de nem tudják megállapítani, hogy milyen eredetű) és kapott infúziót estére.   Körülöttünk is szörnyűségeket láttam, egy beszédképességét elveszített (később kiderült agydaganata van) férfival és nejével beszélgettünk, hogy ez mindig így van. Ezt a részét egyszerűen nem lehet megkerülni. Mi a 10 órás várakozásunkkal még enyhébb esetnek számítottunk; egy idős házaspár reggel fél10-től várakoztak. Amikor én, hajnali fél1-kor elmentem, még mindig ott vártak. Számukra már nem is az volt a kérdés, hogy mikor jutnak be valahova, hanem hogy hogyan megy haza a feleség, ugyanis vidékiek voltak. Az ápolónők arra panaszkodtak, hogy csak két orvos dolgozik, és valóban össze-vissza szaladgáltak, egyáltalán nem lustálkodtak.   Mi is, körülbelül 7 óra várakozás után  kerültünk egy fiatal neurológus doktornőhöz, aki barátságosan, türelmesen meghallgatott minket. Ekkor azt hittük már sínen vagyunk, mert ő azt mondta, hogy konzultál egy főorvos asszonnyal, aztán megtudja mi lesz. De nem történt semmi, egészen éjfélig, azaz további 3 óra várakozás után. Ekkor betolták mindenestől édesanyámat egy kórterembe a sürgősségi osztály mellé és most is ott van. Állítólag belgyógyászra vár.   A betegek között rengeteg öreg volt. Egy bácsi sokáig hiába könyörgött, hogy valaki segítsen neki WC-re menni, süketnek tették magukat az ápolók és a bejövő mentősök is. Nagyon sokára, amikor már káromkodott és átkozódott hangosan, akkor sikerült egy fiatal ápolót megkérni, hogy tolja ki és segítsen neki. Édesanyám pedig nem mert inni, pont ezért, illetve a WC állapotától való félelmében, mert ha elesik, akkor a vizelettől ragacsos padlóval érintkezik. Azért sikerült meggyőznöm, hogy menjünk el, el is toltam a hordágyat a WC-ig, rosszul is lett, de sikerült megtartanom. A takarítónő segített a hordágyat visszatolnom, ami nagyon jól esett.    Sokan szidták a kormányt és egyes minisztereket ott a környezetünkben. Nem tartom ezt se megoldásnak, mert ettől biztosan nem lesz még jobb. Másrészt nem csak ez alatt a kormány alatt nem működött ez a kórház.   Viszont ezekre az óriási mulasztásokra megoldást kell találni, nem csak véleményem szerint. Más kórházakban is kell várni, de még soha nem vesztettem el a türelmemet, csak itt. Az ápolók, orvosok munkáját nagyra értékelem. Akivel találkoztunk kedvesek és segítőkészek voltak, de a szervezéssel, a hatékonysággal elbukik az egész kórház becsülete.   Kérem, ha tud, terjessze fel panaszomat, panaszunkat az illetékes szerveknél! Köszönettel és reménykedve: Viktória  


2015. március 23. 10:18

Egy mentős vallomása - A felelősség hatalmas, a fizetés alacsony

Az elégedetlenség, párosítva a híresen alacsony fizetéssel, a nagy szakmai felelősséggel, az OMSZ vezetőségének morált romboló intézkedéseivel, kipusztítják az önbecsülést és a munka iránt érzett bármilyen szeretetet. Tisztelt Praxis!   Levelemmel a korábbi, "Trágár, bunkó mentők Miskolcon" című cikkükhöz szeretnék hozzászólni, azaz inkább némi háttérinformációt fűzni hozzá, ha névtelenül is (az ember félti az állását, akármilyen keveset keres is ott), Borsod megyei mentődolgozóként.   Először is szeretném elmondani hogy nem mentegetni szeretném kollégáimat, szerintem sincs mentség az ilyen viselkedésre, még ha az ember meg is érti miért mondhat valaki ilyet, a bocsánatkérés hiánya végképp elfogadhatatlan. Amiről írni szeretnék, inkább azt világítja meg a laikus számára hogy mi az -pontosabban egy dolog a sokból-, ami ennyire negativisztikussá teszi a mentőket, mi az ami kiváltja belőlük a munka-, sőt időnként az életundort is.   A tavalyi évig Miskolc város lakói részére a Semmelweis Kórház nyújtott sürgősségi ellátást, a városban először ott alakult Sürgősségi Osztály (SBO), amelynek feladata a bármilyen (kivéve trauma, fertőző esetek ill. szülészeti-nőgyógyászati problémák) panaszokkal jelentkező ill. beutalt betegek első kórházi ellátása volt. Itt történt meg a betegek "osztályozása", azaz a triage, az első orvosi vizsgálat, az esetleges képalkotó- és laborvizsgálatok kérése ill. értékelése, majd ezek eredményétől függően a beteg vagy a kórház egyik osztályára került, vagy hazamehetett ellátás után, a további teendőkre tanáccsal ellátva.   Természetéből adódóan egy ilyen osztály eléggé forgalmas, és a magyar "betegkultúra" hiánya (a betegek legtöbbjének fogalma sincs arról hogy mikor kell orvosi ügyelethez, sürgősségi osztályhoz, mentőkhöz fordulni, és mi az amivel a háziorvoshoz kellene menni, illetve milyen betegségeket képes otthon, akár vény néküli gyógyszerekkel akár "népi gyógyászattal" kezelni) plusz terhet ró a dolgozókra, valamint növeli az amúgy sem csekély várakozási időt a páciensek számára. Egy ilyen osztályon fontos a kellő számú ellátó személyzet, a megfelelő műszeres- és eszközös ellátottság, a zökkenőmentes betegirányítás. Tipikusan magyar módon persze mindenen spórolnak az egészségügyben amin lehet, ezért is van hogy a sürgősségi osztályok rendszere hazánkban nem sikertörténet, hanem sokak szerint egy felesleges megálló az ellátási rendszerben, amit ki kellene iktatni és a régi rendszert visszaállítani. Jómagam ezzel nem értek egyet, én inkább szeretnék jól felszerelt és simán működő sürgősségi osztályokat, ami a mentők munkáját is egyszerűbbé teszi. Egy bonyolultabb esetnél például nem kell a mentőnek mérlegelnie hogy ez inkább sebészeti vagy belgyógyászati eset-e, esetleg urológiai, vagy nőgyógyászati ellátás lenne a fontosabb, hanem a sürgősségi osztályra szállíthatja a beteget, ahonnét orvosi vizsgálat és ellátás után a megfelelő helyre irányítják majd tovább. A mentőegység pedig felszabadul, optimális esetben sokkal rövidebb várakozás után, ami nagyon sokat jelent egy bizonyos terület mentővel fedettsége szempontjából.   2014-ben azonban változott a rendszer Miskolcon. A Megyei Kórházon belül létrejött új "Csillagpont Kórház", egészségügyi dolgozók által viccesen, a kórházigazgató nevére utalva Csiba-palotának vagy Csiba-plázának nevezett új épületegyüttes, ami több kórházi osztály mellett egy sürgősségi osztályt is magába foglal, amelynek a feladata a megye területéről érkező betegek ellátása helyett -ami a megyei kórház elsődleges feladata-, a Miskolc területén élők sürgősségi ellátása, vagyis a korábban Semmelweis Kórházban lévő, ezzel megszűnő  SBO feladatát vette át. A probléma, amit minden beteg és mentődolgozó ezzel kapcsolatban érez abból adódik, hogy az itt ellátott betegek végleges elhelyezése továbbra is az 5km-re lévő Semmelweis Kórházban történik, a megfelelő osztályokon, így az új sürgősségi osztályra érkező betegeknek ellátás és vizsgálat után át kell menniük a másik kórházba, ahol felvételre kerülnek. Aki ezt saját erőből nem tudja megoldani, annak betegszállításra van szüksége. A megyei kórház szerződést kötött valakivel az OMSZ-tól (hogy kivel, és pontosan milyen szerződést, milyen kötelezettségekkel és milyen ellenszolgáltatásért azt nekünk egyszerű mentődolgozóknak nem kötötték az orrára. Ahogy azt sem, hogy erről egyáltalán az OMSZ budapesti vezetősége tud-e vagy az egész a hátuk mögött zajlott?), hogy minden ilyen átszállítást az OMSZ fog végezni a kórházi, ill. kórházközi betegszállítók helyett. Ennek a módszernek jó néhány eredménye lett. Először is a betegek többet várnak. Az OMSZ mentőgépkocsi-állományát a betegszállítási feladatkörök leadása óta annyira karcsúsították, ami a mentőfeladatok ellátásása (hellyel-közzel) még elegendő, de ilyen mennyiségű kórházak közötti átszállításra már nem. Másodszor a területen riasztható mentőegységek száma csökken amíg a mentőkocsik az átszállításokat végzik, ami logikus mert nem tudnak egyszerre két helyen lenni. Emiatt a mentésben is előfordulnak késések, aminek jó eséllyel előbb vagy utóbb ismét "nem jött ki időben a mentő, a beteg meghalt" stílusú híradófelvételek lesznek az eredményei. Harmadszor, a megnövekedett terhelés miatt vidéki kocsikat rendeltek be a megyeszékhelyre, kimondottan az átszállítások elvégzésére ami a megyében okozhat ellátási nehézségeket. Negyedszer pedig ezt a megoldást minden mentődolgozó a háta közepére kívánja, mert a munkaterhük jelentősen növekszik, gyakorlatilag minden beszállított beteget később még egyszer tovább kell szállítani, ami jelentős plusz munka, és adminisztrációs feladat. Egyik oka ez lehetett annak, ahogy a mentő érzett a fenti esetben is, amikor egyszerre három ilyen beteget kellett vinnie, és gondolom nem ők voltak aznap az elsők, és nem is az utolsók akiket ezen csodás új rendszer miatt kellett szállítania. Sokan a mentődolgozók közül is úgy érzik szakmailag degradáló feladat az ilyen, bár nem értek velük egyet, de az való igaz hogy ezen betegek döntő többségének csakugyan elegendő lenne a betegszállító, mentőfelügyeletre állapotuk miatt szükségük nincs.    Ez az elégedetlenség, párosítva a híresen alacsony fizetéssel, a nagy szakmai felelősség miatt érzett nyomással, az OMSZ vezetőségének morált romboló intézkedéseivel (ellenőrző csoportok felállítása, melyek egyetlen célja hogy a dolgozót szekálják jó pénzért, növekvő elvárások, átalakított, nagyobb követelményeket támasztó oktatási- továbbképzési- és vizsgarendszer, ahol a képzéseket úgymond "saját időben" sokszor önköltségen kell elvégezni, stb.) hatásosan kipusztítják a munkakedvet, az önbecsülést és a munka iránt érzett bármilyen szeretetet és büszkeséget azokból a mentődolgozókból is, akikből eddig még nem sikerült.   Egyelőre még nem tudatosult senkiben "odafent", hogy nem jó dolog, ha az életünk alulfizetett, alulmotivált, túlterhelt, sokszor életunt emberek kezében van. Remélem, nem lesznek sokan azok, akik egészségükkel, Isten ments életükkel fognak fizetni ezért.   J.  


2015. március 21. 8:11

Talán jobb, ha az ember otthon meghal

24 óra étlen-szomjan, betegen, 65 évesen. Ez borzasztó! Az ember végigdolgozza az életét és ez jár? Bár nem gondolom, hogy következményei lesznek a történésnek, amit leírok, de muszáj megtennem a saját nyugalmam érdekében. 2015. március 16-án reggel 8-9 között mentőt hívtam az exférjemhez, mert úgy ítéltem meg, hogy súlyos az állapota. Fájt a feje, vérzett az orra, nem tudott beszélni és elferdült a szája. Én a stroke tüneteit véltem felfedezni.   A mentő elég gyorsan kijött. (Ez volt az egyetlen pozitívum a történtekben) Egy fiatalember, aki be sem mutatkozott és egészen biztosan nem orvos, elkezdte vizsgálni, majd közölte velem, hogy csak magas a vérnyomása. Elég lett volna a körzeti orvos. Ennek ellenére ragaszkodtam hozzá, hogy kórházi ellátásra van szüksége. Beleegyezett, hogy bevigye. Úgy becsapta előttem az ajtót, hogy köszönni sem tudtunk egymásnak. Egész nap várakoztunk, gondoltam vizsgálják.   Délután 4 óra után már felhívtam telefonon, mert sokalltam a várakozást. Sajnos csak a tizedét értettem a beszédnek, amiből sikerült kihámoznom, hogy a sürgősségi osztályon ül és várakozik. Még nem vizsgálták meg. Nagyon dühös lettem. Miért mondják akkor, hogy azonnal hívjunk mentőt, ha egy napig várakoztatják?!   5 órakor felhívtam a kórházat, ahol azt mondták, sok a beteg és rangsorolnak, eldöntik, kit kell előbb vizsgálni. Szerintük nem volt sürgős. Azt gondolom, ez a mentőstől származó információ volt. 6 órakor a fiam telefonált. Azt a választ kapta, hogy ha stroke-ja lenne már az osztályon feküdne. Biztos nem az van. Este 7 órakor vizsgálták meg. Egy másik várakozó hívott fel, mert már egyáltalán nem tudott beszélni. Megállapították, hogy stroke-ja van, ezért azonnal CT vizsgálatot kell végezni. 9 óra 30 perc körül beszéltem vele újra. Csak annyit sikerült megértenem, hogy már meg volt a vizsgálat, de még mindig a széken ülve várakozik. Már bele sem merek gondolni, mi várható ma!   Talán jobb, ha az ember itthon meghal szép csendben. Ez a tortúra egy egészséges embert is megvisel. 24 óra étlen-szomjan, betegen, 65 évesen. Ez borzasztó! Az ember végigdolgozza az életét és ez jár?!   Mindezért felelősnek tartom a mentővel érkező fiatalembert, a kórházat, de tisztelt kormányunkat is,mert nem tett semmit azért, hogy ez ne történhessen meg. Nemsokára nem lesz orvos ebben az országban, mert aki maradt, nem fogja bírni a terhelést. Nem új kórházat kell építeni, hanem a színvonalat emelni a már meglévőekben és az orvosokat megbecsülni. Pláne nem magánkórházat, amit az átlagember nem tud megfizetni.   Vállalom a nevemet és szeretném, ha minél több fórumra el tudnám juttatni ezt az írást.   Üdvözlettel Szabó Éva  


2015. március 20. 11:37

Trágár, bunkó mentők Miskolcon

Megengedhetetlen, trágár hangnemben beszéltek a betegekről a Miskolci mentők. Tisztelt Praxis!    Bocsánat, ha kicsit hosszú lesz. Apukám súlyos beteg, hétfőn nem tudott menni sugárkezelésre, mert, menni nem bírt, nem érezte jól magát. Kedd délutánra befulladt, kékült hörgött, ügyelet kihívva, 1 "rosszul látó " orvos, aki a húgomat kérte meg, hogy melyik ampullára mi van írva, mert nem látta nem tudta elolvasni (bármilyen hihetetlen, de így volt). Adott 2 injekciót apának majd elment, 5 óra múlva újból ügyelet, ugyan az az orvos kikérdezve a fuldokló apámat, hogy mit érez(?)- mikor anyukám rá szólt, hogy ma már járt nálunk, meglepődve tudatosult benne és rákérdezett, hogy valóban, beadta ugyan azon injekciókat és távozott. (Mind ez egy eldugott faluban, Miskolctól 30 km re )- amire csak emlékezhetett volna, de szerintem neki csak darab darab.   Szerdán mentő és nyomatékosan kérve, hogy ne ügyelet jöjjön, bekerült a kórházba, ahol az orvos, nagyon lelkiismeretesen, bár kicsit letolva anyukámat " miért nem látta orvos apát eddig?"- mikor elolvasta az ügyeletes papírjait, meglepve kérdezte miért nem utalta egyből be? Kapott infúziót, oxigént, majd szólt anyukámnak, áttudjuk e vinni saját kezűleg egy másik kórházba? Délután 5 kor kaptam a telefont, mentünk, hogy átvigyük, amikor az orvos közölte, hogy mégis csak mentővel kéne vinni, mert közben is kapnia kell az oxigént.   2 órán belüli szállításra ki van írva. (ez volt negyed 6 kor.) 8 óra előtt párperccel anyukám a recepción érdeklődött, hogy fog e jönni az a mentő, mert mi itt vagyunk és elvinnénk, meg neki is még haza kéne érnie vidékre, ahova nem jár gyakorta busz. Semmilyen érdemi választ nem kapott, csak szét tárt kezeket. Ekkor és ez a lényeg! -megérkezett két mentős, egy "baromi," jó megjelenésű, helyes fiatal srác, és a társa, oda állt a pulthoz és közölte, minősíthetetlen, és soha meg nem engedhető szavakkal " "3 FASZT Viszek! "- ( a férjem egyből szólt, hogy, "-Hogy beszélsz?"- persze ő ezt nem hallotta, töltögette a papírokat, és ami eközben a száját elhagyta, az nyomdafestéket nem tűr! /" Mi a geciért nekem kell ezt csinálnom?" stb.stb. -majd eltűnt, de a társa maradt-és ekkor szólítottak hogy Sallai bácsi hozzátartozóit kérik a pulthoz, ahol közölte, a kis hölgy hogy apa szállításra kerül.   Muszáj voltam beszólni, hogy " tudom az apám az egyik "f@sz". Ekkor a kis hölgy elvörösödött majd újfent széttárta kezeit, hogy ő erről nem tehet. Vissza jött a jóképű, de romlott egyéniségű mentős, akinek megjegyeztem, hogy én vagyok az egyik "f@sznak" a lánya, akit majd szállít, és legyen kedves vigyázni rá. Na, itt még neki állt feljebb, nem, hogy elnézést kért volna, vagy fáradtságra túlterheltségre hivatkozva, valami értelmeset mondott volna, egyszerűen 1 mondattal letudott, hogy "Nem erről volt szó" (gondolom nem a betegekről beszélt) -mert bővebben nem fejtette ki. Viszont nem is tagadta, hisz ott volt a férjem a kislányom, az anyukám, én, és a váróterem megdöbbent hallgatósága.   Természetesen apukám, saját lábán beszállt a mentőben, természetesen oxigén nélkül, amit a mentőben sem kapott. Félóra múlva érkeztek meg a másik kórházba, ahol, amikor a beteg felvétel volt folyamatban, még a mentős, volt az, aki lesújtó pillantásokat vetett rám, és tetőtől, talpig, végig mért, engem a lányom és az egész családom. Kedvem lett volna számon kérni, de nem mertem, féltem, hogy apának lesz rossz, ha mi haza megyünk. Szerettem volna megkérdezni (de anyukámnak megígértem, hogy már nem szólok) Pl. ha az ő édes apjáról beszélnének így, akkor ő mit érezne? (valószínűleg semmit, mert nincs lelke) ha tegnap kint lett volna a tévé, és ma leadnák, igen nagy közfelháborodást okozna a felvétel, mert a mienk "csak" 1 eset volt a sok közül.   Amit tegnap ott láttunk, tapasztaltunk, 3 beteget a folyosón szedáltak le, igen "érdekesen" majd otthagyták őket közszemlén. Egy orvos este 8 kor ordibálva hívta az irányítót, hogy mit keres az a beteg ott azon az osztályon, ( valamilyen Róbert- ennek is biztos nyoma van), amikor délután 4 kor ő utalta be mentővel a körzetéből a neurológiára, hogy bírálhatja felül 1 mentős az orvos döntését, és viszi a sürgősségire?   Ha meg beteg ápoló, akkor meg főleg! 1 bácsi tolószékben ülve a recepció előtt egyfolytában hányt, amit úgy oldottak meg, hogy a takarítónő körbemosta a széket, és kapott egy vese tálat a kezébe, hogy úgy várakozzon tovább. Persze ez még nem minden... ezen a sürgősségi osztályon senkinek nem volt sürgős semmi ! Igen nagy a fejetlenség, pedig csak 3 órát voltunk ott, mi lehet egész nap, és akikkel nincsenek hozzátartozók? "Mi a geciért nekem kell ezt csinálnom?" - Hangzott el a fiatal mentő szájából.  


2015. március 18. 4:20

Rossz a törvény, vagy halálos mulasztás történt?

Az egészségügy oldaláról azzal védekeznek, hogy akkor sem az orvosnak kell segítenie, ha a beteg a kórháztól két méterre esik össze. Üdvözlöm a blog olvasóit!   Megszeretném kérdezni az itt posztolóktól, hogy a pár napja történt Honvéd Kórház bejárata előtti haláleset miatt kit terhelhet a felelősség?    Aki nem hallott az esetről röviden: Az esti órákban egy hajléktalan ittas férfit szállítottak be a Honvéd Kórház X osztályára, Hogy miért az nem derült ki, de a beteg kora reggel saját felelősségére eltávozott. Gondolom-joggal-nem sírtak az osztályon a beteg önkényes távozása miatt, ami érthető a kórház részéről. A kórház bejáratától alig pár méterre a férfivel viszont valami történt, mert az utcán vérző fejjel feküdt, segítségért kiabálva. Hulla részeg már nem lehetett, mert előző este történt a kórházi felvétele, és a kora reggeli órákban történő eltávozás közt eltelt egy pár óra, ami alatt valamennyire kijózanodhatott.   Egy a kórházba igyekvő hölgy, aki látta a földön fekvő vérző fejű embert, beszaladt a kórház recepciójára jelezni, hogy kint a földön egy vérző ember segítséget kér. A recepciós közölte, hogy tudnak az esetről (!!??) és a férfit nem régen engedték ki. A segítséget kérő hölgy két óra múlva már csak a letakart holttestet látta, ahogy helyszínelnek körülötte. Mint kiderült, egy  arra járó idegen hívta a mentőket, akik pár percen belül kint voltak, de segíteni már nem tudtak rajta. Meghalt.   Az egészségügy oldaláról azzal védekeznek, hogy akkor sem az orvosnak kell segítenie, ha a beteg a kórháztól két méterre esik össze. Hihetetlen, hogy ilyen szabályok vannak, de állítólag vannak. A kórházon kívüli "járda" már közterület, és ott a mentősök dolga a betegeket ellátni. Dr. Magyar György ügyvéd szerint viszont foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés történt, mely halált okozott. Hogy a beteg megmenthető lett volna, az egy másik szakértői kérdés. Kérdések: Az orvosok nem mehettek ki a szabályzat szerint, vagy tényleg foglalkozás körében elkövetett gondatlanság történt?   Lehetett köze a segítségnyújtás elmaradásának ahhoz, hogy a vérző férfi egy ápolatlan hajléktalan volt?   Esetleg a recepció hibázott?   Ilyen esetekben a mentőket muszáj még jobban leterhelni, hogy a közterület a mentőké?   Ha az átlagembert megbüntetik a törvény szerint HA elmulasztja a tőle elvárható segítségnyújtást, akkor ez jelen esetben vonatkozik az épületben lévő, és az esetről tudó egészségügyi dolgozókra is? Vagy itt életbe lép az a szabály, hogy a kórháznak semmi köze a közterülethez?   Gabriella  


2015. március 16. 7:01

Orvos helyett egy adminisztrátor dönt a betegek életéről

Az adminisztrátor a felelős, ha elküld olyan beteget, aki később belehal, mert nem látta orvos? Tisztelt Praxis!   A békéscsabai sürgősségi osztályon kellett várakoznunk szerda délután. Türelemmel tettük, hiszen a kiragasztott tájékoztató felkészített bennünket: 2-6 óra a várakozás ideje. Igaz, hogy- kisebb betűkkel az is ott van: az elsődleges ellátás után.   Csakhogy akiből nem folyik vér, vagy nem mentő hozza, az csak  szerencsével, rámenősséggel  jut az egyetlen (gondolom túlterhelt) orvos színe elé, ugyanis az adminisztrátornő veszi a nagyon kockázatos bátorságot, hogy "megvizsgálja" a beteget, "nem akarom, hogy leszúrjanak, mert nem sürgősségi beteget veszek fel" - ő az, aki információs pult mögött vezeti a beérkezőkről az adatokat. Egy idős, kb. 70 éves hölgy esete volt, amit láttam:   - mondta, hogy nagyon fáj a lábszára, erre a feltűzött hajú adminisztrátor kijött a pult mögül, leguggolt az idős nő lábához, elkezdte nyomkodni, kérdezgetni, hogy hol fáj, stb.   - kiderült, hogy az idős hölgy legutóbb tegnap is volt a házi orvosánál, és írtak is fel neki valamit, amit nem váltott ki - az okát nem értettem.   - végül mégis foglalkoztak vele.   A néni lehet, hogy nem jó helyen járt, a problémám az, hogy az adminisztrátor a felelős, ha mégsem "sürgősségi" beteg jut az orvos elé, vagy, ami horror: elküld olyan beteget, aki később belehal, mert nem látta orvos?   G  


2015. március 14. 7:56

Vészhelyzet a váróban

Az orrom előtt zajlott, hogy egy ember meghalt és egy másik ember újraélesztette, és úgy érzem, kell írni erről az oldalról is. Tisztelt Praxis blog!   Az alábbi eset nem velem történt meg, de az "orrom előtt", ma, Kisteleken. Annyira felkavaró és lelkesítő is volt egyben, hogy még most sem tudok aludni, gondoltam, leírom. Ma délután kontrollra mentem a szakorvosi rendelőbe, a sebészetre, a bokám miatt. Szokásos tömeg, csöndes, morgolódó pusmogás. Hosszabb várakozásra rendezkedtem be, a délelőttös sebész már elment, a délutános meg még nem érkezett meg, odébb pedig egy háziorvos rendelt. Így hát a híreket olvastam a mobilomon. Egyszer csak arra kaptam fel a fejem, hogy valaki fojtott hangon, de nagyon izgatottan, kétségbe esetten beszól a háziorvosnak, hogy a váróban egy beteg nagyon rosszul van. És tényleg, ahogy odanéztem a tolókocsiban ücsörgő nénire, a feje félre volt billenve, az arca hamuszürke volt, és valahogy érzéktelenül simák voltak a vonásai. (Elnézést, de a néni ott konkrétan, mintha halott lett volna.)   A törékeny, szőke orvosnő kijött, kirobbant a rendelőből, két pillanatig vizsgálta a nénit, ütőeret a nyakán, figyelte, hogy lélegzik-e, aztán egy mozdulattal kivette, kirántotta a tolókocsiból, le a földre, asszisztensét küldte reanimáló (?) táskáért, oxigénért (?), már rá is került a nénire egy maszk, a doktornő pumpálta, közben a többi fehér köpenyes nő cikázott, és mire felocsúdtam, a néni “fel volt műszerezve".   Pörögtek még ezerrel, maszkot akartak cserélni, de nem volt kompatibilis (?), így a doktornő pumpált tovább, amikor végre a néni gyöngét köhécselt, kicsit jajgatni (bocsánat, valójában inkább “nyöszörögni") kezdett. Ekkor egy táskával feltámasztották a fejét. Aztán megérkeztek a mentősök, beszálltak az ellátásba, majd hordágyra tették és elvitték a nénit. A doktornő visszament a rendelőjébe, és három perc múlva úgy nyitotta az ajtót a nővér, hogy “kérem a következőt", mintha mi se történt volna.   Én akkor bukkantam erre a blogra, mikor nem rég szétment a bokám, és az internetet kezdtem bújni egészségügyi témákban. Annyi - bizonyára jogos - kritika éri itt az orvosokat, annyi felháborító eset kerül itt felszínre, hogy gondoltam jó, ha valaki elmesél egy másik történetet is. Lehet, hogy vannak orvosok, akik belefásultak a munkájukba, lehet, hogy türelmetlenek, lélektelenek vagy arrogánsak. De például ez a doktornő nem. Lehet, hogy azért, mert még csak 35-40 éves körüli, és még nem fásult bele, lehet, hogy azért, mert csak helyettesíti a gyesen lévő állandó háziorvost, de - mint ott a várakozók beszélték - másik rendelésről érkezett, szóval aznap már túl lehetett pár betegen.   Ahogy ott térdelt a néni mellett a földön vagy negyed óráig, járt a keze, mért, vizsgált, instruálta a személyzetet, az arcára volt írva, hogy megszűnt körülötte a világ, elszánt volt és magabiztos. Miért írtam ezt le? Mert ma este is belenéztem a blogba, és bár nem voltam érintett az esetben, de az orrom előtt zajlott, hogy egy ember meghalt és egy másik ember újraélesztette, és úgy érzem, kell írni erről az oldalról is.   Köszönöm, hogy elolvasták.   B. Gy.   Ha közzéteszik az esetet, ha lehet, ne írják ki a teljes nevemet, csak a monogramomat. Az eset a Kisteleki Egészségügyi központban történt, az említett doktornő Dr. Virág Krisztina, de nekem nem nála van a kártyám. Kistelek kis város, mindenki az egészségügyi központba jár, gondolom, a dolgozók meg ismerik a praxisblogot, hát értik. Az eset ma (szerda) történt, mint megtudtam a nénit a lánya hozta be más betegség miatt, és ő szólt a doktornőnek is


2015. március 13. 10:54

Tényleg nem bűncselekmény a pszichiátrián szülő édesanya esete?

A kórház érintett főorvosa szerint azért nem tolták át a vajúdó nőt a pár méterre lévő szülészeti osztályra, mert nem ez volt a "vezető kórképe", vagyis másodlagos dolog volt, hogy a beteg állapotos. Tisztelt Praxis!   A minap olvastam egy cikket, ami mélységesen felháborított, a rendőrség és a kórház véleménye az esetről még inkább.   A Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályán egy beteg magára hagyva a paravánok mögött világra hozta a gyermekét, teljesen egyedül, minden orvosi segítség nélkül. Nem azért nem volt segítség, mert nem lett volna szükség rá, hanem azért, mert nemes egyszerűséggel nem hívtak, és a szomszédságban lévő szülészetre sem szállították át.       A történet tragédiával végződött, mert a baba meghalt. A kórház érintett főorvosa szerint azért nem tolták át a vajúdó nőt a pár méterre lévő szülészeti osztályra, mert nem ez volt a "vezető kórképe" vagyis másodlagos dolog volt, hogy a beteg állapotos.   A belső vizsgálat jelentése szerint a gyermek halva született, amit cáfol a szemben lévő kórteremben fekvő egyik beteg vallomása, aki hallotta a kisbabát felsírni. Így feltételezem, hogy az ellátatlanság miatt halhatott meg, mire egy nővér végre észrevette.   A csak "másnap értesített" rendőrségi szakvélemény szerint nem történt bűncselekmény, ami azért megkérdőjelezhető lenne a fent leírt tények alapján.   Sz.A.    


2015. március 12. 11:01

Az egészségügyet ezek az elhivatott emberek tartják össze

A sok negatív poszt után szeretném megosztani Önökkel a pozitív véleményemet a győri kórház általános sebészeti szakrendelőjéről. Tisztelt Praxis Blog!   A sok negatív poszt után, amelyek itt olvashatók, szeretném megosztani Önökkel a pozitív véleményemet a győri kórház általános sebészeti szakrendelőjéről. Több alkalommal volt “szerencsém" az intézményt meglátogatni évek óta visszatérő mellgyulladás (abscessus mammae) miatt. Nem tűnik nagy betegségnek, nekem mégis megkeseríti az életemet, rendkívül kellemetlen és fájdalmas, általában évente kiújul hol a jobb, hol a bal mellben. Minden más lelet negatív, mégsem tudok megszabadulni ettől az átoktól.   Most fél év alatt kétszer is volt, antibiotikum, narkózisban feltárás, gumicsík, kötözések, hát nem kellemes.     Azokról az orvosokról, akik eddig kezeltek, csak jót tudok írni, szívesen megemlíteném őket név szerint is, csak nem tudom, hogy ezt lehet-e ezen a fórumon. A fiatal sebészek fantasztikusak, rengeteget dolgoznak, gondosak, és humánusak! Az asszisztensek és a nővérek is nagyon rendesek, sőt, a szakrendelőben egy-két kimondottan kedves, igazi angyal is dolgozik, ami igazán jól jön a fájdalmas kötözéseknél.   Az egészségügyet ezek az elhivatott emberek tartják össze szerintem. A betegek, akik kritizálják az orvosokat, gondolkodjanak el a saját hozzáállásukon is, pl. hiába van kiírva, hogy nem érkezési sorrendben hívják be a betegeket, mégis türelmetlenkednek. Az emberek alapvető egészségügyi ismeretei erősen hiányosak, mindent az orvosoktól várnak.    Ennyi lenne, úgy éreztem, ezt meg kell osztanom, mert méltánytalanul szidják sokan az orvosokat, ápolókat, véleményem szerint pedig sok nagyszerű EMBER dolgozik az egészségügyben, köszönet nekik!   Panka    


2015. március 10. 10:20

Az egészségügyet alapjaiban kellene átreformálni!

Mikor fogják már ember számba venni a beteget, és az Őt ápoló családtagokat? Az egészségügyet alapjaiban kellene átreformálni! Pl. azzal, hogy az otthonaikban ápolt betegekre sokkal nagyobb gondot fordítson a Magyar Állam anyagilag! Az ápolási díjon lévők emberfeletti próbákon mennek keresztül! Pont a kórházak hibájából, ahonnan decubitussal, magatehetetlen állapotban adják ki a Rehabilitációs intézetekből az idős embereket!   A XIV., ker. Rehabilitációs Intézetéből is jó néhány ilyen esetről tudok. Közvetlenül is megtapasztaltuk az embertelenség minden formáját, az empátia készség hiányát! Sőt, gyorsan haza adják, mikor már úgy lerontották az állapotát a betegnek, hogy nem tudnak semmit se vele kezdeni! Akkor marad a család gondozónak! Mert másra már nem számíthat a beteg. Mikor lesz már egyszer egy olyan kormány, egy olyan világ, ahol az emberi jogokat komolyan veszik!   És az ápolók védelmét is, akik otthon kényszerülnek helyrehozni, de már nem is tudják, az elszenvedett sérelmeket, amiket okoztak a kórházi kezelések szakszerű hiánya miatt! Az állam nem törődik a magatehetetlenné vált emberekkel, sem a gondozóikkal! Magukra hagyják Őket, nem segítik sem szakápolókkal, sem anyagilag! A mostani önkormányzati szociális támogatások sem gondoltak az ilyen élethelyzetben lévő családokra, akik idős embereket gondoznak otthoni környezetben. Lásd Bp., XI. ker.XIV.ker. sem tesz semmit sem az ilyen élethelyzetbe került családok megsegítésére!   Mikor fognak már végre felébredni a törvényhozók, hogy ezt nem lehet csak a családok nyakába zúdítani az összes betegápolással járó kiadásokat! Mikor fogják végre elismerni munkaviszonyként? Mikor fogják végre legalább a minimálbérrel honorálni a munkánkat? Hiszen 3 nővért váltunk ki egy nap, egy betegápoló, aki nem a kórházban váltott műszakban dolgozik! Hanem teljes felelősséget felvállal magára egyszemélyben. Szakápolói, orvosi segítség nélkül! Mivel az nincs! Sem kéznél, sem a gyakorlatban!   Mikor fogják már ember számba venni a beteget, és az Őt ápoló családtagokat? Illetékesek válaszát várjuk ezügyben! Főleg az egészségügyi tárca részéről!   Köszönjük előre is! Betegápoló családtagok


2015. március 10. 8:59

Nekem is fáj! - Ismert nők sebekkel álltak ki a bántalmazottakért

Magyarországon minden 5. nőt bántalmaznak. A problémáról beszélni kell, és mindenkinek ki kell állni azokért, akik sok esetben nem tudnak kiállni magukért. Magyarországon minden 5. nőt bántalmaznak. Ez annak a négynek is ugyanúgy fáj, aki nem vált erőszak áldozatává, ezért nőnap alkalmából ismert véleményvezérek álltak ki a félelemben élőkért a TATZ sebesüléseket ábrázoló tetoválásai segítségével. A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, de sajnos nem mindenkinek, Magyarországon ugyanis a nők ötöde válik bántalmazás áldozatává.   Az is tény, hogy napi szinten olvashatunk olyan hírt a sajtóban, amely egyértelműen nyomatékosítja: a   problémáról beszélni kell, és mindenkinek ki kell állni azokért, akik sok esetben nem tudnak   kiállni magukért. Az ACG kommunikációs ügynökség Nekem is fáj! kampányának célja az Ökumenikus   Segélyszervezet bántalmazott családokat befogadó menedékházának támogatása mellett az,   hogy olyanok is megmutathassák együttérzésüket, akik személyesen nem éltek át hasonló   inzultust. Mindezt a TATZ limitált csomagjaiban található, foltokat és sérüléseket ábrázoló lemosható tetoválásai segítségével tehetik meg a támogatók, úgy, hogy a közösségi oldalakon fotót posztolnak magukról egy #nekemisfaj hashtaggel.     Így tett többek között Odett, Bakos Piroska, Farkas Franciska, Lukács Gabi és Szegedi Kata is, akik egy különleges portréfotózás során vállalták, hogy lila foltokkal és horzsolásokkal az arcukon állnak a kamerák elé, egyben az ügy mögé, ezzel is arra buzdítva mindenkit: vásároljon ő is tetoválást.   Mellettük szolidaritásukat kimutatva további ismert emberek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Így Csobot Adél, Herrer Sári, Kulcsár Edyna, Lola, Mádai Viven, Metzker Viki, Sarka Kata, Tóth Gabi, Hőrich Nóra és további 100 véleményvezér fényképezte le magát ideiglenes sebekkel nőnap alkalmából saját Instagram, illetve Facebook oldalán.     A Nekem is fáj! támogatói nem csak a fotóikkal segítenek. A többek között a Mono art&design, Insitu, Printa, Kontakt, wonderLAB és NON+ boltokban, illetve a TATZ webshopjában megvásárolható csomagok teljes árával az Ökumenikus Segélyszervezet bántalmazott családokat befogadó menedékházát támogatják.     A kampányról és tetoválások megvásárlásáról bővebben: nekemisfaj.hu   facebook.com/nekemisfaj instagram.com/nekemisfaj


2015. március 4. 9:25

Nem akarom a gyermekemet elveszíteni!

Gyermekem, Danku Zsolt (2006. 06. 16.), születési rendellenességgel jött a világra, hiányzik a hasfalhártyája, így nincs, ami tartsa a hasi belső szerveit. Versenyt futunk az idővel, mert amint elkezdődik a serdülőkori növekedés, az számára végzetes lehet. Gyermekem, Danku Zsolt (2006. 06. 16.), születési rendellenességgel jött a világra, hiányzik a hasfalhártyája, így nincs, ami tartsa a hasi belső szerveit. Versenyt futunk az idővel, mert amint elkezdődik a serdülőkori növekedés, az számára végzetes lehet.         Ezt a rendellenességet egy ausztriai magánklinikán állapították meg, és a műtétet csak Németországban tudják elvégezni. Magyarországon erre nincs lehetőség, ennek ellenére sem kap a család társadalombiztosítási támogatást! A műtét költségét a 7 millió forintot (22.100 eurót, 25.200 $) magunknak kell előteremteni!       Nem akarom a gyermekemet elveszíteni!   Mindent elkövetek, ezért kérem az anyagi támogatást, a műtét az egyetlen esélye a kisfiamnak. A születési rendellenesség mellett még a következő problémákkal kell megküzdenünk, amik azóta alakultak ki Zsoltikánál: reflux, asztma, kétüregű vese, rekeszizomsérv, púp környéki kitüremkedés, nyirokcsomó nagyobbodás (3-7 mm), gyomorfekély, rejtett cukorbetegség. Ezekkel a terhekkel éljük a mindennapjainkat.       Tartalékainkat már az eddigi vizsgálatokra, külföldre utazásokra, a műtét után elengedhetetlen steril szoba kialakítására felhasználtuk, és az elkülönített számlán a műtét költségére nagyon lassan gyűlik a pénz. Kedves jó szándékú segíteni kész ismeretlenek, az Önök segítségére is számítunk. Minden adományt nagy tisztelettel fogadunk, és hálás szívvel köszönünk!     Danku Zsolt 8 éves kisfiú nevében, Danku Ferencné édesanya             https://dankuzsolt.blogspot.com   


2015. március 3. 7:55

Az rendelő elől zavarták el az idős nénit

Szeretnénk tudni azt is, hogy ki volt ez a hölgy, aki a szendvicset ette és közben elküldte édesanyámat? Tisztelt cím!   A levelemet a következők miatt írtam:   A 73 éves édesanyám február 26.-án csütörtökön szájsebészeti műtéten volt. A seb a szokásosnál sokkal nagyobb volt, ami fertőzésveszéllyel járhat.  A fogászaton felírtak az édesanyámnak antibiotikumot: Aktil duo 875/125 mg., és arra utasították, hogy 7 napig kell hogy szedje. Külön figyelmeztették, hogy az antibiotikum kúrát végig kell csinálni!   Édesanyám az első gyógyszert csütörtökön (február 26.) vette be, este. Hamarosan hasmenése lett, görcsölt a hasa.  Pénteken is rendszeresen bevette a gyógyszert, és szombaton reggel is.   A hasmenés nem múlott el, a hasa fájt és görcsölt, ezért kezdett aggódni. Mivel a gyógyszer tájékoztatójában olvasta, hogy ilyen esetben haladéktalanul tájékoztatni kell az orvost, szombaton este 18 és 19 óra között (február 28.-án) elment az orvosi ügyeletre a 1173 Bp. Egészségház u. 3. címen.   Az orvosi ügyeleten nem várakozott senki, a helyiség üres volt.  Édesanyám elmondása szerint, az ajtónál megjelent egy "nagy testű hölgy szendviccsel a kezében"  aki folyamatosan evett és evés közben megkérdezte, hogy mi a panasza.   Édesanyám a rendelő ajtajánál állva kellett, hogy elmondja a panaszait ennek a hölgynek, aki nem mutatkozott be, és nem tudjuk, hogy egyáltalán orvos-e.  A hölgy a szendvicset rágcsálva megjegyezte, hogy az antibiotikum, amit az édesanyám kapott "nagyon erős, mert van benne penicillin" és ezért hagyja abba a szedését, mert ez a két nap szerinte elegendő volt!   Édesanyám ismét tájékoztatta a hölgyet, hogy neki azt mondta az orvos a szájsebészeten, hogy 7 napig kell szedni a gyógyszert. Megkérte, hogy - ha a hasmenés miatt - nem szedheti ezt az antibiotikumot, akkor esetleg írjanak fel neki másikat.   A hölgy válasza: "Nem írhatunk mi fel semmit!"   Ezután elküldte édesanyámat azzal, hogy:  "Vegyen magának valami hasfogót".   A történtekről édesanyám értesített. Ezt a levelet azért én írtam, mert ő idős, beteg, és a számítógépet sem tudja használni.   NEM ÉRTEM: az édesanyám miért nem mehetett be a rendelőbe? Elmondása szerint, ez a "nagytestű hölgy" az ajtóba állt, ott beszélt vele, és onnét küldte el.    Ha ez a hölgy esetleg nem orvos, akkor milyen jogon dönti el azt, hogy az antibiotikumos kúrát valaki 2 nap után abba hagyja?   Tudomásom szerint, az orvosi ügyeleten nyilvántartást kell vezetni a betegekről, akiket ellátnak. Édesanyám miért lett elküldve orvosi tanács nélkül, miért nem kapott semmilyen iratot arról, hogy ott járt, és egyáltalán miért nem látták el?   A szívbetegsége miatt nagyon fontos, hogy ne fertőződjön el a műtéti seb, mert egy ilyen betegség nagyon megterhelné a szervezetét.   Szeretnénk tudni azt is, hogy ki volt ez a hölgy, aki a szendvicset ette és közben elküldte édesanyámat?   Tisztelettel: H. Erika    


2015. március 2. 9:27

Meg fog halni a kisfiam?

A daganat nagyon rossz helyen van. Nem valószínű, hogy műthető és elég nagy is. De mindenképp meg kell operálni, mert különben belehal. 6 éves fiacskám december 30-án felébredt, majd mikor jött a reggeli pusziért megláttam a nyakacskáján, a pocakján és a hátán pici hólyagos foltocskákat… Bizony! Elkaptuk végre a 4 éve hőn várt bárányhimlőt! Én nagyon boldog voltam, mert szerettem volna, ha még iskolás kora előtt túlesik rajta. A következő napokban, ahogy az a nagy könyvben is meg van írva szépet jöttek ki a himlők sorjában, volt, ami már pörkösödött, de a 4. napig jelentek meg friss hólyagok is. Nem vakarta, nem nyavalygott. Az 5. napon már szinte csak pörk volt a testén, így kijelenthettem, ezen is szerencsésen túl vagyunk. 2015. január 3-án Tomi erős fejfájásra kezdett panaszkodni, és estére hányt is miatta 2-3 alkalommal. A gyógyszerek hatására sem szűnt a fájdalma, és kezdett egyre jobban legyengülni. Féltem, hogy ha így folytatja, akkor kórház lesz a vége, mert kiszárad. Este nagy nehezen elaludt, majd egész éjjel panaszmentesen, csendesen pihent. Január 4-én kérte a már jó bevált módszer alapján elkészített meleg 3 dl kakaót. Odaadtam kisfiam miután megitta azzal a lendülettel meg is locsolta vele a szőnyegét….   Szinte másodpercek töredéke alatt mind a 3 dl kakaót kihányta. Közben nagyon erős fejfájásra panaszkodott Én csak ott álltam az előszobában, és gondolatok ezrei futottak át az agyamon. Mi lehet a kisfiam baja??? Mitől hány? Miért fáj ennyire a feje szüntelenül, és miért nem hat rá a fájdalomcsillapító. Mi lesz, ha kiszárad, meddig várjak, hogy oldom meg a kicsit tesót, ha csak kórházba kell menni. 10 perc múlva arra lettem figyelmes, hogy a gyermekem újra hány. Egész kis teste beleremegett, szinte nem volt olyan porcikája, ami ne feszült volna meg. Nagyon sajnáltam, és mindent megtettem, ami tőlem telt. 5 percenként adtam neki fecskendővel 5 ml vizet. Hányások után 1 óra szünet majd kezdtem előröl. De mind hiába. Kora délutánra már 12 hányáson voltunk túl és iszonyat erős fejfájás kísérte. Úgy döntöttem, nincs, mese be kell menni a László kórházba. Bepakoltunk a kocsiba, fiúkat beültettük és irányba vettük a kórházat. Mikor odaértünk, bejelentkezés után fel kellett mennünk a gyermekfertőző részlegre és a váróban csücsülni, míg megvizsgálják a szentem. Nem telt el 10 percnél több és egy nagyon kedves nővérke jelent meg az ajtóba, majd engem és hányós kisfiam beinvitált a doktor bácsihoz. Közel 30 perces vizsgálat és kérdések sora után, kiderült számunkra, hogy innen bizony már csak a Mama és az Öcsi mennek haza. Drágaságom erősen ki volt száradva. 6 szúrás után tudtak neki végre vénát szúrni és bekötni az infúziót. Addigra már szédelgett és ataxiás (részeg) járása volt. Akkor még azt gondoltam, hogy a sok hányás a gyengeség és a kiszáradás miatt. Pedig tegnap még evett ivott…. Fél nap alatt így tönkremenni. Nem is értettem, hogyan. Így történt, hogy Január 4-én Vasárnap délután 14:00-kor befeküdtünk a Lászlóba. Fekvés, infúzió, saját szoba saját fürdővel és Tv-vel… Tiszta wellness. Aznap már nem hányt többet, és mivel másnap délelőtt sem, így 24 órás benntartózkodás után 2015. január 5-én HÉTFŐN délben hazaengedtek minket, mondván tünetmentesek vagyunk. Hogy mi volt a bajunk…. Nem tudni. Ők sem tudják, de a lényeg, hogy elmúlt nem?!   Másnap január 6-án, kedden is remekül érezte magát. A bárányhimlői már teljesen el is múltak, gondoltam akkor következő héten hétfőn már mehet is oviba. Szerdán január 7-én ismét fájlalni kezdte a fejét….. 2. napja voltunk otthon…. Adtam neki gyógyszert, de nem használt. Kezdtem aggódni, hogy ez már megint micsoda. Majd következett a folytatás. Ismételten erősödő fejgörcsök melyeket hányás kísér. Szédülés, kettős látás és ataxiás( részeg) járás. mondom ennek a fele se tréfa, azonnal vissza a Lászlóba, mert nem gondolnám, hogy ebből bármi jó is kisülhetne…  Elmentem a házi gyerekorvoshoz, hogy azért nézzen rá ő is, és egyértelműen azt a választ kaptam, hogy vissza a kórházba, de mindenképp mondjam meg nekik, hogy ne csak a bárányhimlő szövődményeire koncentráljanak, hanem mélyebben nézzenek utána a dolgoknak.  Így is tettem. Gyerekorvostól hazajöttem, most már bőröndbe pakoltam a cuccost. Délután 16:00-kor már bent is voltunk. Ismét a váróban ültünk, majd újfent egy nagyon aranyos és kedves nővérke beinvitált minket az orvosi szobába. újabb 20-25 perces vizsgálat és beszélgetés után, a doki meggyőződött a saját szemével róla, hogy a gyermek tényleg szédül, tényleg hány és fáj a feje, majd megírta a kórházi felvételi lapot és elkísértek minket a lakosztályunkba, ahol már nem voltunk egyedül. Se egy vérvétel nem volt, se egy infúzió a sok hányás véget. Teltek múltak a napok. Cserélődtek a szobatársak, más és más betegségekkel, ami vagy bárányhimlő, vagy valami olyan, ami elvileg nem fertőző. Én pedig napról napra ingerültebb és idegesebb lettem. Vasárnap január 11-én eljutottam egy pontra, ahol kikeltem magamból. Kértem a nővérkéket, hogy hívják ide az orvosokat, mert beszédem van velük. Mikor megjelentek kiosztottam őket, hogy mégis mi a fenéért vagyunk mi itt? Ezt otthon is tudjuk csinálni. Mivel semmi vizsgálat nem történik, csak fekszünk még infúziót se kapunk. Néha benéz ránk egy nővér és aranyosan megkérdezi, hogy mennyit ivott és mennyit hányt a gyerek… A válasz kisagyi gyulladás miatt, ami a bárányhimlő szövődménye. De azt tudni kell erről a szövődményről, hogy a bárányhimlő után lép fel, hirtelen lerombolja a központi idegrendszert, bénulttá válik a gyermek, majd 2-3 hét alatt teljesen regenerálódik. Tehát 2 nap alatt eléri a legrosszabb csúcspontot, majd napról napra javul. A doki elmondása szerint nekünk nem típusos tüneteink vannak, hiszen mi azt a játékmódot választottuk, hogy egyik nap tök jól vagyunk másnap és harmadnap visszaesünk a mélyére. Aztán megint jobban és megint rosszabbul…   Napi 1 hányás garantált, de a napi 6 sem kizárt. Sőt inkább a jellemző. Január 4. óta folyamatos fejfájás, ami hullámokban, napszakokban és pozíciótól függőn erősödik. Besorolás a kicsit fáj, a közepesen fáj, és a hányásig fáj. Majd miután kihányja, magát a gyerek a feje megkönnyebbül megint a következő hullámig. A fejfájás ugyan nem szűnik meg teljesen, csak az első stádiumba ugrik, a kicsit fáj-hoz. Visszatérve a témához, mondom a dokinak, hogy rendben, hogy kisagyi gyulladás miatt vagyunk itt! DE ezt mivel támasztja alá? Se egy vérkép… se egy vizelet… se egy koponya MR.. Semmi nincs a kezében! Mégis mivel akarja nekem indokolni? Mikor még a tüneteink sem típusosak???? Azonnal kérek egy MR vizsgálatot, mert szerintem itt más van a dolgok mögött, és valami akadályozza az agyvíz elfolyását…. Egy vérrög vagy akármi…. Tudom is én. Csak csinálják meg a vizsgálatot, és legyen akár negatív is. Bánom én, legalább megnyugszom! De így, hogy nem is néznek rá azon kívül, hogy 5+2 napja itt fekszünk és minden nap 3x bejön egy nővérke és megkérdezi, hogy mennyit ivott mennyit hányt….. Mondtam a dokinak, hogy történjen már valami érdemben is, vagy legalább lássam azt MINTHA történne, mert kezd nagyon elegem lenni, és a végén elviszem magán úton én a gyereket vizsgálatokra, de ha ott kiderül valami, a kórház gatyáját is perelni fogom!!! Erre a válasz az volt, hogy nem kell a magán út, hisz van fizetve TB, és az által ingyen elvégzik. Majd holnap HÉTFŐN, jön a neurológus és felveti neki a témát. Majd megvizsgálja a kisfiam és meglátjuk, hogy hogyan tovább! Hát köszönöm. Ettől se lettem se okosabb se kevésbé ideges, de nem volt mit tenni. Vártam Hétfőig. 6+2 nap január 12. Hétfő. Eljött a neurológus és mivel látta mennyit hány a gyerek, és napról napra rosszabb a járása, megállni már nem is tud, közölte, hogy akkor kér egy MR vizsgálatot, amit anya kíván, de hozzáteszi azért nem akartak csinálni, mert nincs olyan tünete a gyereknek, ami ezt a vizsgálatot indokolná… NINCS… persze persze…. kettős látás, ataxiás járás, szédelgés, napi min. 6 hányás 10 napja tartó folyamatos, gyógyszerre nem reagáló fejfájás…. Tényleg nincs olyan tünet, ami indokolná… Már nem szóltam be neki, de érdekelt volna, hogy akkor melyik az a tünet ami indokolja…. A neurológus folytatta a mondanivalóját: MR vizsgálatot akár már aznap délutánra is tud kérni, de sajnos nem megoldható, mert ugye ahhoz altatás kell, és nincs most altató orvos aki el tudná vállalni, mert rengeteg a meló. Leghamarabb Pénteken január 16-án lesz, de lehet, hogy csak az azt követő hétfőn január 19-én….. Teljesen kiborultam. Veszekedni kezdtem vele… Mi az, hogy nincs altatóorvos???? Mi az, hogy még egy hetet várjak arra a nyomorult vizsgálatra, miközben azt látom, hogy a gyerekem szépen lassan napról napra elfogy a karjaimban???? Azt mondta, vannak sürgősebb esetek, is mint a fiam, és örüljek, ha péntekre sikerül orvost és asszisztenst keríteni…. Erre majd akkor gondolj, vissza mikor olvasod a későbbieket. Hogy vannak sürgősebb esetek, is mint a kisfiam…. Miután kiment a szobából, folytatódtak a mindennapjaink. Fejfájás… hányás… nem evés…. 7 dl ivás 10 dl hányás/ nap… De továbbra se kaptunk se infúziót, se hányás csökkentőt, se fájdalomcsillapítót…. Semmit. Mindig az volt a válasz, hogy majd pénteken az MR után okosabbak leszünk. És egyébként is jó lenne a kisfiamat mozgatni, levinni, sétálni az udvarra, mert már 7 napja nem kakált (máshol 3 nap tán beöntés), és ha megmozgatom a beleket, akkor biztosan sikerülni fog. Jó anya ilyenkor mit csinál?? Engedelmeskedik, ők a szakemberek, igazuk van, viszem! Természetesen senkit nem érdekelt, hogy mozgatásra hányt a gyerek, hogy a napsütés zavarta és jobban görcsölt tőle a feje…. Szorgosan vittem, mozgattam és szuper játékokat játszottunk az udvaron. Csütörtökön január 15-én ismét felmérgeltem magam, és megint orvost hívattam. Aznap is 7x hányt a gyerkőc és már ülni sem tudott, nemhogy állni. Követeltem, hogy tegyenek be neki egy infúziót, mert holnap úgyis altatják a vizsgálat miatt. Tök mindegy, hogy holnap szúrják meg, vagy ma…. De ki van száradva és ez így nem mehet tovább!!!!! A doki azt mondta, meglátja, mit tehetünk. majd bő 2 óra múlva megjelent egy nővérke és kérte, hozzam a kicsit magammal és bekötik az infut… Hála az égnek! Végre esemény!!! Vittem is a törpét. És jééééééé mit vettek észre? Hát persze, hogy ki van száradva… Csodálkoznak, kérdem én? 9+2 napja vagyunk itt, csak hányunk és ne lennénk?.... Alig vártam már a másnapot. Kisfiam aznap éjféltől már nem ehetett, nem ihatott az altatás miatt. Eljött a várva várt nap január 16. PÉNTEK! Reggel szóltak, hogy jön értünk egy mentő 12:00 fele, ami majd átszállít minket a Semmelweis Egyetemi klinikára az MR vizsgálatra. Étlen, szomjan vártuk a percek múlását, de üres pocakkal nehéz volt.   Természetesen hányni így is tudott a kicsikém. Majd megérkezett a hordárfiú egy camping-székkel. azért írom azt, hogy camping szék, mert tényleg olyan volt, csak lábak helyett kerekei voltak. Addigra én felöltöztettem a fiúcskát és rendbetettem az ágyát, mert altatás után könnyebb csak belehelyezni, mint akkor igazgatni. A kórterem fele a cuccainkkal volt tele. Legók.. ruhák.. meg minden, ami kell egy normális életvitelhez a 10+2. napon, amit ott töltöttünk. szóval elindult a guruló camping szék és leértünk a "mentő" - höz ami átszállít majd minket. itt szembesültem először az egészségügy csodás helyzetével. Egy lerobbant, rozsdás koszos Barkasz….. Mi volt benne? SEMMI! Hátul 2 ülés és a hordágy helye meg kosz. Még az ablakot se lehetett feltekerni. Felirat az oldalán, sürgősségi betegszállítás… Kérdeztem ez?? ezzel megyünk? Ez mi? Az orvos mondta, hogy sajnos most csak ez van. ezt kórházon belül az udvaron szokták használni, de nincs szabad kocsi így ezzel kell beérnünk. Berakták a gyermekem hátra a hordágy helyére a camping székével együtt, majd beült mellé a doki és ő fogta a széket, hogy menet közbe ne guruljon el és ki ne zuhanjon az egyébként is már majdnem magán kívül lévő fiacskám. Beültem melléjük mikor is felvilágosítottak, hogy hazafele az altatás után majd az ölemben kell hoznom, mert akkor már nem ülhet… Köszi!!!! Szép kilátások. Mindegy. már minden mindegy volt, csak érjünk oda, essük túl rajta. Legyen meg az eredmény, derüljön már ki a fájdalmak oka és menjünk hazafele! Nem telt bele 10 perc és megérkeztünk. A camping székkel feltolták a gyereket az MR vizsgálati váróba, majd ott átültették egy másik, immáron modern székbe, mert a camping-re szükség volt egy másik betegnél…. Közel 40 perc várakozás után felszabadult a vizsgáló. elköszöntem a drágámtól és betolták. Mondták, hogy 20 perc körülbelül a vizsgálat. utána jönnek addig várjak. Semmi rosszat nem sejtve megkezdtem a várakozást. Körbenéztem, hogy hol is vagyok. Fura kiáltásokat és őrjöngéseket hallva megpillantottam egy táblát a pszichiátria… neurológia… tovább már nem is néztem. Nyílt az ajtó és kiszólt az altató asszisztens, hogy picit várjak még, mert leállt az MR gép és meg kell várni, míg újra, indul. De nyugodjak, meg a gyerek már alszik, jól van. Pár perc késéssel, de meglesz a vizsgálat. Nem volt mit tenni ittam egy. 40 perc után kiszólt egy másik altató orvos, hogy 2 perc és hozzák a gyerkőcöt. Felkészültem a fogadására, mert ugye azt mondták hazafele karban viszem.  Az idő csak telt, de nem jöttek ki. Már eltel 1 óra….. 1 óra és 10 perc…. 1 óra és 30 perc…. Kezdtem ideges lenni, de semmi rosszra nem gondoltam. Az járt a fejemben, hogy biztos megint leállt a gép és idő, míg beindul, meg a kiértékelést mire kinyomtatják stb…. Majd nyílt az ajtó 1 óra és 35 perc után. Kilépett az orvos és így szólt: Anya jöjjön félre kérem, mondanom kell valamit. Na én akkor nagyon nagyon leírhatatlanul nagyon rosszat éreztem. Másodpercek töredéke alatt átfutott az agyamon, hogy leállt a légzése altatás közben, hogy nem tudták újra éleszteni, hogy oxigénhiányos lett és kómában van…   Nem is tudtam, hogy bír ennyi történet és verzió lefutni ennyi idő alatt. De nem!!!! Egyik sem volt a megfelelő válasz. A doki nyitotta a száját és a következő mondat hangzott el! Találtunk valamit a fejében.  Egy tumort ami terjeszkedik. Hirtelen csípőtől bokáig görcsbe rándultam, könnyek szöktek a szemembe és annyit tudtam válaszolni, hogy MEG FOG HALNI???? A válasz: Anya, higgye el, mindent megtesznek majd érte. A daganat nagyon rossz helyen van. Nem valószínű, hogy műthető és elég nagy is. De mindenképp meg kell operálni, mert különben belehal. Már megrendeltem az intenzív mentőt, mert speciális szállítást igényel! (barkasz ölben) Nem tudtam mit válaszolni csak remegtem teljes testemben és a fejem üres volt. Cikáztak bennem a gondolatok, de nem fogtam fel. Azok a szavak jutottak eszembe, hogy nem kell MR mert nincs olyan tünet, ami indokolná…. meg, hogy vannak a fiamnál sürgősebb esetek is……  


2015. február 28. 7:57

Haza zavarták a kórházból a haldokló asszonyt

Betegszállító már nincs. este lévén, úgyhogy kiülhet a folyosóra és megvárhatja a reggelt, vagy akár haza is gyalogolhat. Tanyán lakom Bács megyében. A legközelebbi település 5 km, ahol van orvos, meg ügyelet. Itt felénk, mivel szórvány tanyák vannak, kell a jármű, mert ha nincs, bizony megdöglik az ember. No, az én kis történetem arról szól, ha nincs valakinek kocsija.   A napokban délben felhívott a szomszédasszonyom, aki bizony, hogy is mondjam, elég egyszerűen él. Mondta, hogy rosszul van, segítsek, mert mindjárt elájul, annyira fáj a feje, meg szédül. Kocsija nincs. Férje, családja nincs, egyedül él egy nagyon szerény kis putriban és várja a halált, tüdőrákos lévén.   Mivel nekem se volt otthon az autóm, így kihívtam az ügyeletet a legközelebbi településről, ami mint leírtam öt kilométerre van. Rendes volt a doktor. Jött is a terepjáróval és csekély három óra alatt stabilizálta a szomszéd 220-as vérnyomását 140-re, aztán mentőt hívott és bevitette a 20, kilométerre levő súlyponti kórházba/Kecskemétre/, hogy vizsgálják meg a beteget magasabb szinten.   Nos, a történet tulajdonképpen itt kezdődik. A szomszédot háromtól este hétig vizsgálták a sürgősségin. Volt vérvizsgálat, EKG délután, csupa rutin dolog. Kapott infúziót és a  140-es vérnyomás leballagott 110-re. Hurrá, mondhatnánk, ha tudta volna bárki is, miért volt az a magas vérnyomás, ami a szédelgést és fejfájást okozta. Mert ugye szakvizsgálat nem történt. Gondolok itt egy pl, CT-re. Aztán este hétkor mondták, hogy lehet hazamenni!   Mondja a szomszéd, hogy nincs már busz, mire az orvos, hát hívjon taxit, itt nem maradhat, mert Ön járóbeteg. Betegszállító már nincs. este lévén, úgyhogy kiülhet a folyosóra és megvárhatja a reggelt, vagy akár haza is gyalogolhat. Szerencsétlennek volt ezer forintja a nyugdíjig, az volt nála. Ott állt a kórházban a sürgősségin kezében a szatyra, amiben a hálóruha volt, mert a mentősök azt mondták, hogy benn fog maradni néhány napot, és nézett a fejéből kifelé, mit csináljon, hogy menjen haza?   Ennyi a történet. A végszó az, hogy visszahívást kért tőlem, lévén elfogyott a pénze a telefonról és megkért jöjjek be érte és vigyem haza. Este nyolckor öltöztem és elmentem érte. Mikor elköszöntem tőle, a markomba nyomta az ezrest. Tessék, itt van, talán kifutja az üzemanyagot!


2015. február 27. 7:14

Rettenetesen szorongok

Diagnosztizáltak engem már bipolárisként, paranoid pszichotikusként, pánikbetegként és generalizált szorongóként is. Kedves ParixisBlog! Teljes kilátástalanságom és kiúttalanságom végett írom meg kedves blogszerkesztőnek a levelemet, segítségkérés gyanánt. Sajnos, képtelen vagyok megtalálni a megoldást, és a külső beavatkozások sem segítettek/-nek. Igaz, nem valami lédús iromány, de mint a Praxisblog olvasója, súlyos és komoly helyzetben jutottam el oda, hogy egy levelet írjak a blogszerkesztőnek.   20 éves, felsőoktatásba felvételizni szándékozó, most májusban emelt érettségiző fiatal vagyok.   "Súlyos" pszichiátriai/pszichológiai problémával küzdök, továbbá diagnosztizált szívritmus-zavarom van.14-15 éves koromban, (az egyébként megszokott és tipikus) iskolai miliőben bizonyos dolgokat úgy éltem meg-saját belátásom szerint a zaklatást, megszégyenítést és piszkálódásokat- hogy ebből az iskola elöli  bujkálás, félelem, rettegés, otthonmaradás, teljes bezárkózás, elszigetelődés és végül-közvetlen oka az otthoni feszültségek miatti dühkitőrés- kórház lett, pszichiátriai osztály,17-18 évesen.   Előtte a mérhetetlen szorongást megannyi gyógyszerrel próbálták ambulánsan kezelni, mint Truxal, Fevarin, Aurorix, Quetilept,Frontin és még egyebek, kevés sikerrel. Kórházban Haloperidolt adagoltak, lóadagban, cseppek, por (?), tabletta és injekció formájában is. Több mint két hónapot voltam bent, nagyon sok gyógyszert kaptam, lítiumot is ezekkel együtt. Állapotom végül is javult, buszra/villamosra/egyébre szálltam, társas/párkapcsolataim is lettek, gyógyszert viszont 6 hónapi tabletta adagolás után-mellékhatásaitól félve-tudatosan elhagytam.     Többször voltam sürgősségi osztályon, mellkasi panaszokkal, több kardiológiai kivizsgáláson is, tizenévesen szívzörejjel vizsgáltak, ez most már "Hiperkinetikus Circulatio"-ra változott, egyik helyen Mitralis Prolapsust is látni véltek, másik helyen (egy időben) már nem láttak semmi (ilyen) eltérést. Utóbbi negyedévben megannyi pszichiáternél voltam, többségüknél magánpraxisban, olykor 45 perce 15.000 egységet  elkérőknél is, kevés sikerrel.   Jelenleg Truxalt szedem, de jóformán semmit nem segít, májusban számonkérés, és sajnos nem tudom, hogy addig miként tudnám például magamat konszolidálni. Sajnos sokszor megfordul a fejemben a haloperidol gyógyszer, de, mivel Holter EKG-n is regisztrált ritmuszavarom van,-24 óra alatt körülbelül 7-8000 VES és rengeteg SVES,+ éjjeli órákban sinus tachikardia, bradychardia- nem tudom mitévő legyek, a legnagyobb baj, hogy mind pénzügyileg, mind időben, mind egészségügyileg szorult helyzetben vagyok.   Csak a haloperidol segített, nem volt különösebb (érezhető) mellékhatása, viszont a ritmuszavarom miatt nemigen van bátorságom ezt alkalmazni, más megoldást viszont nem látok, pszichoterápia addig értelmét veszíti, amíg az utcára nem tudok kijárni mindenféle halálfélelmes testi tünetek nélkül.   Eddigi orvosaim szerint valamilyen különösen terhes személyiségzavarom van, bár, ha hogy őszinte legyek, diagnosztizáltak engem már mániásként/bipolárisként, paranoid pszichotikusként, pánikbetegként, és -ami szerintem inkább közelít a valósághoz-generalizált szorongóként.   Teljesen stagnál minden, sőt, inkább rosszabbodik, egyre komolyabb testi panaszaim vannak, főleg szíves dolgok, de egyéb más is.   Kérem, segítsen.   Van úgy, hogy az ember értékteremtő akar lenni, de nem tud, mert egyszerűen a SAJÁT teste feletti kontrollt elvesztette, hogy tudjon hát így egyáltalán előre nézni, ha még a hátország sincs rendben? Látszólag senki nem érti mi bajom, hallucinációm (szerencsére) sincs, tudatosan felülvizsgált komoly téveszmém sincs, de borzasztóan szorongok emberi lények társaságában, mintha szörnyetegeket látnék, nagyon terhes. borzasztóan szorongok emberi lények társaságában   Esetleges segítségét előre is megköszönöm Egy fiatal  


2015. február 26. 8:00

A politikusok miatt haldoklik az édesanyám

Nem az orvosok miatt történik mindez, mert ők is egy hülye kényszerhelyzetben vannak. Hangsúlyozom, ők mindent megtennének. Sziasztok!   Rövid, de annál szemetebb történetet osztanék meg az olvasókkal, ami a valóságban mégsem oly' rövid. Jelenleg is tart, mint valami kísérleti szappanopera, ahol csak az első részt vetítik hétről-hétre a tv-ben... Tehát: Anyámnál áttétes agydaganatot diagnosztizáltak két héttel ezelőtt a szegedi klinikán, pontosabban az új egészségügyi "játékszabályok" értelmében a Sürgősségi Osztályon, ahol már ömlesztve vártak a különféle betegek valamire. Ez időben kifejezve a mi esetünkben 12 óra volt. Ez eddig, gondolom, egy szokványos történet, nem címlapra érett.   Ami viszont azután történt, történik már az: Kiderült, hogy szerencsére műthető a dolog, ezért felvették az anyámat az osztályra és jelezték az orvosok, mivel súlyos az eset, másnap megműtik. Ja, vagy nem. Pedig orvos van, műtő és szakértelem is. Csak egy apróság hiányzik a történethez. Műtét utáni hely az intenzív osztályon. Aztán jöttek a naponkénti ígérgetések, majd holnap. Aztán a másnaponkénti elutasítások: nincs hely az intenzíven.   És akkor fent leírt szemétség részletezve: azért nincs elég ágy Szegeden, amit azért mindenki ismerjen el, hogy országosan egy elég jó város, mert összevonták azokat, központilag. Úgy áll a dolog, a mi esetünkben lassan két hete, hogy anyám egészsége folyamatosan romlik, alig tud beszélni, már egyedül felállni is képtelen. A betegségéből és abból a stresszből adódóan, amivel két hete szórakoznak vele, hogy mindjárt műtik. És most minden állj! Nem az orvosok miatt történik mindez, mert ők is egy hülye kényszerhelyzetben vannak. Hangsúlyozom, ők mindent megtennének.   Hanem vajon mi miatt? A tetű politika miatt. És most tekintsünk el ennek a pontos nevesítésén. Inkább köszönjük meg ezt a mindenkori tetű politikai elit személytelen ámokfutásának. Illetve azoknak, akik most valós időben részt vesznek ebben. Miközben kifelé megy a tündéri propaganda, befelé meg az "urambátyámozás", ezalatt az anyám, akkor sem írom le, de "azt" csinálja. Mert nincs, ahová vigyék 2015-ben egy agyműtét után. Mert egy inkompetens minisztériumi f@sz kitalálja, mint egy hároméves, hogy vonjuk össze az intenzívet.   Hogy ne lehessen előre tervezni egy komoly műtétet, mert bármikor behozhatnak egy súlyos balesetest, aki nyílván előnyt élvez. Miközben Szegeden üresen rohad a régi körintenzív, miközben az illető háromévesnek a sofőrje éppen levillog valami cselédet az autópályán, hogy odaérjen valami méltóságosoknak rendezett cirkuszra.   Szűkül a kör... Kedves Zombor államtitkár úr, szarok az egész pártpropagandára és a mindenkori elit által kitermelt kápókra, csinovnyikokra. Ha Te nem tartod magadat ezek közül valónak, akkor szeretettel várlak a szegedi idegsebészeten, hogy belekukkants a valóságba. Csak siess, mert az anyám nem bírja sokáig! Üdvözlettel: Varga Bálint


2015. február 25. 7:52

Megalázták a nyugalmazott mentőtisztet

Később a kórteremben megcsördült a telefonom éppen, amikor a doktor úr belépett. Kiabálva rám förmedt, hogy "kapcsolja ki azt a szart, de azonnal. Tisztelt Praxis Platform!   Érszűkület miatt mindkét lábam amputálták, ezért kerekesszékben élem minden napjaim.   Hogy a betegségem tovább ne tudjon terjedni, szinten tartása miatt Angiológus és Érsebész együttes véleménye alapján 3 havonta infúziós kezeléseket kellene kapnom. 2005-től folyamatosan meg is kaptam Budapesten A Péterfi S.uti kórházban. 2013-ban Zala megyébe költöztem.   A nagykanizsai kórház főigazgatójával felvettem e.-mailban a kapcsolatot. Tájékoztatott, hogy van lehetősé itt is megkapnom a szükséges ellátást. A sebészet ov.főorvosa Dr.Sz...nek nem nyertem el a szimpátiáját (véleményem szerint boríték híján) ezért aztán meglehetősen arrogánsan viselkedett és beszélt velem.   Következő alkalommal felvételre berendeltek reggel 7 órára. A folyosón várakoztam, majd 10,30 táján a vizit végén megszólalt a nevezett főorvos és utasította a beosztottait, hogy kezdjenek valamit (idézem: "azzal a kocsis emberrel").   Később a kórteremben megcsördült a telefonom éppen, amikor a Dr. Úr belépett. Kiabálva rám förmedt,(idézem"kapcsolja ki azt a szart, de azonnal"). Megjegyzem a felszólítás nélkül is elutasítottam volna a hívást, pontosan arra való tekintettel, hogy bejött az orvos. Tájékoztatásul közlöm Önökkel, hogy 40 évet voltam eü. dolgozó.1986.ban végeztem a Sote.Orvos Továbbképző Intézet Főiskolai karán,Mentőtiszti Szakon. 30 éven át voltam az Omsz.tagja.   Úgy vélem, hogy ilyen viselkedést, beszédet nem engedhet meg a szóban levő orvos.   Emberi mivoltomban alázott porig ez az ember.   Tisztelettel kérem Önöket, tegyék közzé panaszomat, hogy embertársaim olvashassák, mi  folyik egyes kórházakban.   Tisztelettel: Kisgyörgy József. Nyugalmazott Mentőtiszt.


2015. február 23. 8:38

Mélyvénás trombózis 16 évesen

A Belgyógyászaton egy osztályon töltött éjjel után az intenzívre kerültem, "megfigyelésből", később elmondták, hogy életveszélyben voltam, ezért volt szükséges az intenzív. Január 15-én fájlalni kezdtem a derekam. Mindenki azt mondta: "biztos rosszul mozdultál". Egyre erősödött a fájdalom és 18-án már lábra sem bírtam állni. Hétfőn elmentünk a háziorvoshoz, mikor beléptünk a rendelőbe elájultam, így azonnal sorra kerültem. Vizeletvizsgálatra küldtek, ami alapján vesegyulladást diagnosztizáltak. Estére viszont a bal lábam megdagadt es bíbor lila lett, ezért kihívtuk az ügyeletet. A doktornő rögtön megmérte a lábam és az I. Sz. Sebészeti Klinikára küldött. Este 11 órakor értünk oda. Az orvosok megvizsgáltak, vért vettek, nevetgéltek, úgy tűnt semmi komoly. Majd megjelent az osztályvezető és ultrahangra küldött és CT vizsgálatra. A trombózis egy dolog, na meg a tüdőembóliám is, ami egy időzített bomba volt, és napokig mászkáltam életveszéllyel mit sem sejtve. Mondták, hogy a trombózis nem friss, 1-2 hetes. Az embóliának ugyan volt tünete: 3 hete köhögtem akkor, de mivel asztmás is vagyok a köhögés nem tűnt furcsának. Ezek után komolyság áradt mindenkiből. Hajnali 4-kor jött a mentő, az első kérdésük volt, hogy szedek e hormonális fogamzásgátlót, mert nem az első ilyen esettel találkoznak. Azt nem értem, akkor miért nincs erre egy kicsit jobban felhívva a figyelem. A nőgyógyász kért vérvételt, de sajnos nem vizsgálta meg, pedig akkor kiderül, hogy nem is szabad szednem. A Városmajori Érgyógyászatra vittek. Ott a kezelés nem volt indokolt, ezért délelőtt 11-kor mentőt hívtak és a II. Sz. Belgyógyászatra irányítottak. A mentő délután 5 óra körül érkezett meg. Kivettek, betoltak a portára, majd elirányított az ügyeletes orvos az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikára. Arra hivatkozva, hogy túl fiatal vagyok, sok az idős, rossz a helyzet. A gyerekklinikán a pulmonológiára kerültem. A fűtéssel valami gond volt, de csak abban a kórteremben, hárman voltunk a szobában és szörnyen meleg volt. Január 19. estétől január 23-ig feküdtem egy olyan ágyban, amitől már mindenem fájt, a közepe teljesen be volt süppedve. 23-án ultrahangoztak, kiderült, hogy rosszabbodott az állapotom, mondta a doktornő, hogy visszaküld a II. Sz. Belgyógyászatra, mert itt nem tudnak ellátni, irreális az ottlét. Hívták a mentőt délben, azt mondták maximum három óra és kiérnek. Nem olyan jó tüdőembóliával várakozni, mert akkor már négy napja várakoztam kórházban. A mentő persze nem ért ki háromra, négyre, ötre se. Ekkor édesanyám elvesztette türelmét, ő maga telefonált a mentőknek, hogy azonnal küldjenek egy autót, mert ha meghal a gyereke, akkor rossz vége lesz a dolognak. Tíz perc se kellett, jöttek értem. A Belgyógyászaton egy osztályon töltött éjjel után az intenzívre kerültem, "megfigyelésből", később elmondták, hogy életveszélyben voltam, ezért volt szükséges az intenzív. Itt első nap nyolc vérvételem volt. Figyeltek rám. Vizsgáltak. Aztán minden reggel vért vettek. Ultrahangoztak. Kiderült, hogy rettentő vashiányom van. Két hetet töltöttem itt, várva, hogy végre a saját ágyamban alhatok. Február 5-én haza engedtek. Alapvetően mindenhol kedvesek voltak, az orvosok és a nővérek is, és koromra tekintettel láttak el, ami nem volt könnyű, mert 41 kiló vagyok, és tanácstalanok voltak, hogy mekkora adagokat is kell kapnom. A felháborító a várakozás volt, és amikor a Belgyógyászatról máshova irányítottak, úgy éreztem nem vesznek komolyan, pedig előttem van az egész életem. A lábaimat fáslizni kell, de a klinikának nem volt fáslija, miért lenne, de ameddig bent fekszem, addig nem is írhatják fel receptre, úgyhogy elég sokba került, hogy fásli legyen a lábamon, ami ér és tart is valamit. A Belgyógyászaton már éreztem a biztonságot. Az intenzíves nővérek előtt le a kalappal. Hihetetlen az odaadásuk, amilyen elkötelezetten csinálják a dolgukat. Az intenzív egy külön élmény volt. Megéltem itt sok dolgot ennyi idősen, amit talán nem is kellett volna. Alig várom, hogy vihessek nekik valami apró ajándékot, és mindent megköszönjek. Már itthon vagyok, végre felállhatok, járkálhatok. Szedem a vasat és a vérhígítót. Holnap mehetek kontrollra, szerencsére van érsebész ismerősünk, nem tudom, merre indulnék nélküle. Kicsit átalakulnak a dolgok az életemben, de bármit csak ezt mégegyszer ne.


2015. február 21. 4:49

"Magát már élve felboncolták"

Tisztelettel kérem Önöket, Orvos Hölgyek és Urak, boncoljanak virtuálisan tovább, így hátha elkerülöm az igaz boncolást. Legalább is egyelőre. Tisztelt Praxisblog!   A fenti idézet Házi Orvosomtól származik. Tisztelettel kérem Önöket, Orvos Hölgyek és Urak, boncoljanak virtuálisan tovább, így hátha elkerülöm az igaz boncolást. Legalább is egyelőre. 2011. óta krónikus hasi fájdalmakban szenvedek, ez mellé párosul még a súlyos mozgásszervi betegségem is. Fájdalmaim olyan mértékűek, hogy a fájdalom ambulancia javaslatára Durogesic 25 mkg/ó tapaszt kell használnom ahhoz, hogy mozogni tudjak.   "A Fentanil sokszorosan erosebb, mint a Morphine egy OPIATE ANALGESIC..  Verebey professzor ur valasza. tt a problema az, hogy a holgy sok eros gyogyszeren van Specialisan a Fentanilon, ami sokszorosan potencialisabb, mint az eros Morphine".   Hasi fájdalmaim kísérő jelensége a napi hányinger, amire B6 vitamint szedek. A fájdalom és a hányinger kora hajnalban jelentkezik először, étkezéstől függetlenül. Mindezek mellett gyakoriak az éjszakai verejtékezések (arcom, tarkóm, hátam), és a csontfájdalmak. (Csípő és alsó lábszárcsont) Az utóbbi két hónapban a hasi fájdalmak, hányingerek, verejtékezések felerősödtek. Megfigyeltem, ha leülök, olyankor érzek ezen kívül fájdalmas nyomó érzést is az alhasamban. Elkezdtem a nappali kórházban egy rehabilitációs kurzust, de légzési elégtelenségek miatt abba kellett hagynom. E hónapban volt DOBET vizsgálatom, ugyan is a szorító mellkasi fájdalmakat kifejezett fulladások kísérik. Ez a jelenség visszatérő, 2012-től  minden évben egyszer légzési nehézségekkel visz be a mentő az SBO-ra. Kardiológiai eredmény: "Mitralis insufficientia: jelzett." Nemsokára két vizsgálatom lesz, egy nyugalmi és egy dypiridamol terheléses szívizom szcintigraphia.   A nappali kórházban vettem észre, vízi torna utáni zuhanyzáskor, illetve törülközéskor, hogy  a törülközőn rózsaszín friss vér keletkezett. Ez mindkét nap előfordult. Hepatológus kézzel megvizsgált, de nem tapasztalta a vérzést.   Ezek a fizikai jelenségek. Sokféle vizsgálat történt, házi orvosom azt mondta, hogy engem már "élve felboncoltak"! Ennek hatására már félve megyek orvoshoz, attól tartok, hogy hipochondernek tartanak.   2001.07.10.-én műtötték a pajzsmirigyemet. A műtét során a jobb pajzsmirigy lebenyt teljes egészében elfoglaló tyúktojásnyi, tokos adenomát távolítottak el, ezen az oldalon ép parenchyma alig maradt hátra. A bal lebenyben kisebb göbök foglaltak helyet, de ezek a lebeny subtot. Resectiojával eltávolítódtak. (A zárójelentést szó szerint idéztem, hogy ne maradjon ki semmi lényeges belőle.) Előzmények: pajzsmirigy túlműködés, a jobb lebeny alsó felét egy tojásnyi göb tölti ki, a bal lebeny is a nagyobb a normálisnál.   Pajzsmirigy vizsgálati eredmény 2013-ban: Műtét utáni állapot (2001)  A pajzsmirigy mindkét lebenyét resecalták. A pajzsmirigy jobb lebenye kb. 14x15x21 mm, benne egy kb 17 mm legnagyobb átmérőjű centrálisan echoszegényebb göb ábrázolódik. Ettől centrálian egy 20 mm legnagyobb átmérőjű keskeny echószegény szegéllyel körülvett, elsősorban pajzsmirigygöbnek imponáló képlet ábrázolódik.  A bal lebeny kb. 8x8x17 mm-es, benne göb nem figyelhető meg. Cytol 2013.06.18. :   Cytol 2013.06.13. : Mikroszkópos vizsgálattal a vizsgált kenetekben nagyrészt szemcsés cytoplazmájú, részben barnás haemosiderint tartalmazó macrophagok láthatók. Néhány kisebb sejtcsoportban benignus megjelenésű folliculus hámsejtek is megfigyelhetők. Vélemény: Jobb pajzsmirigy lebeny göb FNA: Benignus jellegű folliculus hámsejteket és cystasejteket tartalmazó kenetek. A minta cysticus degeneratiót mutató strumagöbből származhat. Diagnózis: Nem toxikus többgöbös golyva.   Mellékvese: Jobb mellékvesében kb 20x18 mm-es echószegény képlet - mellékvese adenoma Voltak hormonvizsgálataim, amiről az endokrinológus orvosom azt írta: "…a CT vizsgálat a jobb oldalon 22 mm-es adenomát igazolt, mely miatt cortisol meghatározás történt, ami ugyan beszükült ritmust, de normális értéket igazolt. Aldoszteron és rennin meghatrozás ill. katekolamin nem történt mert hypokalaemia, ill. pheochormocytomára utaló klinikai tünetegyüttes nem jelentkezett.   Epehólyag műtét: Az epehólyag kórszövettani leletét leírnám, mert nekem egy kicsit gyanús, de nem értem teljesen. " Az epehólyag kimetszésekben dysplasiamentes nyálkahártya látható, nagy területen antralis metaplasia. A lamina propriában lymphocytás infiltráció. Az epehólyagnyaki kimetszésben megfigyelhettünk egy nyirokcsomót is: ebben megtartott alapszerkezet figyelhető meg, enyhe sinus histiocytosis látható. Malignitás jelét nem láttuk. Diagnózis/Vélemény Cholecystitis chronica calculosa. Reactív , tumormentes, epehólyagnyaki nyirokcsomó. Idült epehólyag-gyulladás." Mellkasi CT: Mellkasi eredmény: Jobb oldalon a felsőlebeny területén mediastinalisan subpleuralisan kb. 33 mm-es cystosus képlet figyelhető meg. Bal oldalon dorsalisan mérsékelt, egyenetlen pleuramegvastagosodás mutatható ki. A bal basis felett kb. 3 mm-es meszes nodulus ábrázolódik. Egyebütt a tüdők tiszták. Mellkasi folyadék vagy nagyobb nyirokcsomó nem látható. A jobb oldalon a III-as segmentumban 42x20 mm-es emphysemas bulla ábrázolását állapítható meg.   Hepatologus véleménye : nincs végig víve Hasi UH: A máj csak bordaközből vizsgálható, a látótérbe hozható részei echó dúsak. Gastrocopia szövettan: GERD LA-A, polypus subcardialis, erosív antrum gastritis. Colonoscopia szövettan: Noci haemorrhoidales. Tüdőgyógyász véleménye a fulladásról, légzési elégtelenségről: kardiológiai casus.   2012-2013-2014-es évben minden évben egyszer SBO-ra kerültem légzési elégtelenség, fulladás, mellkasi fájdalmak miatt. Infarktus azonnal kizárva, de minden évben a D-dimmer kvantitatív magas volt (0,73, 0,97 uq/ml, GFR2  60. eGFR  57 ))   Magánúton csináltattam egy-két vérvételt, amik a  következők voltak:   DHEA 1,7  nmol/l (7,9-24,8),  DHEA-S 0,38 umol/L  (0,3-7,0) ,   Renin 37,6 ng/ml  , Aldoszteron  288 pmol/l,  A-Dion 1,2 nmol/l,  4Dion 1,2 nmol/l.   ALP 360-411 U/L közötti a mozgás. Parathormon  2,5 pg/ml (12-88), Total 25-OH D-Vitamin  21,8 nmol/L  ( 75-500). Három hónapon keresztül szedtem heti 50000 NE D3 vitamint, utána ez az érték 109,1 lett. Kalcitonin kisebb, mint 0,59 pmol/L  , Tireoglobulin 0,37 ug/L  ( 1,10-35,0) Kromogranin A  CgA 1./ 546 ug/L, PPI elhagyása után 2013-ban 79 ug/L, 2015-ben 109,3 ug/L  (20-98) TSH 0,2-0,51-ig mozog. béta-hCG (66 éves nő vagyok) hCG  2012-ben 3,4 IU/L, 2014-ban 4,5 U/L, 2015/ben 7.5 U/L    /ref. kisebb, mint 2.7/ "hCG Here rák, trofoblaszt rák"   "Csak nagyon kevés olyan tumor marker van, melyet a betegség szűrésére lehet használni (hCG" "Nem-seminomás csírasejtes tumorok, choriocarcinomák, seminomák,hydatidiform mola" "A fetális mellékvese régióból DHEA-S szabadul fel, amennyiben hCG hatásnak teszik ki, így a hCG-nek a fetalis agyalapú mirigy eredetű és a placentalis eredetű ACTH-val együttesen adrenocorticotrop hatása is van."   "A β-hCG a choriocarcinoma igen jó, érzékeny markere.  Referencia tartomány 0-2 U/L."   Endokrinologus véleménye:  “Eredményei kiválóak." Házi Orvos véleménye: “Magát már élve felboncolták." Onkológus véleménye és üzenete: Igazából kellene Önnek egy orvos, aki a kivizsgálását és a kezelését irányítaná. Másként nem fog előrejutni. Szeretettel: L.   Én meg  továbbra is csak szenvedek a fájdalomtól, éjszakákon keresztül "úszom a verítékben", és rettegek, hogy mikor fulladok meg. Kérem Önöket, szedjenek ízekre, hátha közben lesznek használható ötletek, javaslatok, és talán idős koromra lehetnek még fájdalmatlan napjaim is. Tisztelettel és köszönettel: Mária Kiegészítő adatokat szeretnék írni, ami még informatív lehet. További betegségeim: Hipertonia, 2-es tipusú diabetes neuropathia, szövődményekkel, súlyos mozgásszervi betegségek. Lényeges elem: 2014-ben augusztusban és novemberben ülő helyzetben leestem a székről. Az esést szédülés és erőtlen érzés előzte meg. Normál esetben minden alkalommal az esés megelőzése és a fájdalom miatt 2 nordic walkinggal közlekedek.   Szedett gyógyszereim: Letrox, Caduet, MicardisPlus, Nootropil, Cardura, Talliton, Velmetia, Aspirin Protect, Tenaxum, Durogesic fentanil tartalmú tapasz.


2015. február 20. 7:49

Ha nem adunk hálapénzt, elmaradhat a műtét?

Többen is jelezték, hogy ne lepődjünk meg, ha a műtét előtt az orvos közölni fogja a "tarifáját" és ha nem fizetünk, elmarad a férjem műtéte. Tisztelt Praxis!   Majdnem fél évvel ezelőtt kapott a férjem időpontot az egyik budapesti kórházba egy igen rég húzódó egészségügyi problémájának orvoslására, egy ortopédiai műtétre. Most végre közeledik a műtét esedékessége, konkrétan a jövő hétre van kiírva. Beszélgettem ismerősökkel, illetve az interneten olyanokkal, akik hasonló műtétre vártak és ugyanott végezték el rajtuk. Többen is jelezték közülük, hogy ne lepődjek meg, ha a műtét előtt az orvos közölni fogja a "tarifáját" és ha nem fizetek, akkor az is megeshet, hogy különböző indokokra hivatkozva elhalasztják, így végeredményben elmarad a férjem műtéte.   Őszintén megmondom, eléggé kiakadtam és már-már páni félelem lett úrrá rajtam. Nem elég, hogy a műtét is ijesztő azoknak, akik amúgy nem szoktak nagyon kórházba és orvoshoz járni, és akkor most még arra is fel kell készülnünk, hogy pénz hiányában tovább húzódhat a férjem kálváriája. Így is nehéz körülmények között élünk, 2 kisgyermeket nevelünk, minden forintnak meg van a helye és mivel a műtét után van lábadozási időszak is, a férjem pedig táppénzen lesz, így a bevételeink is elég drasztikusan csökkennek majd, pedig így sem keresünk sokat.   Mit tegyek, ha megtörténik az eset és tényleg előre pénzt fognak kérni tőlünk egy TB által finanszírozott műtétért? Hogyan érjük el, ha mindez megesik, hogy ne találjanak ki valamit és ne sztornózzák a műtétet? Nem vagyok rosszhiszemű, sőt, alapvetően optimistának tartom magam, de most nagyon összejöttek a dolgok, lehet, hogy emiatt is görcsöltem rá nagyon a dologra. Viszont tényleg személyes közeli ismerőseink is előhozakodtak hasonló esetekkel, szóval komolyan mondom, már teljesen bizonytalan vagyok. Kérem önöket, hogy ha lehetséges, próbáljanak nekem abban segíteni, miként előzzem meg a leírtakat. Az volna a legjobb, ha el tudnák oszlatni a kétségeimet és ezt a rettegést, amit most érzek, de erre sajnos most nagyon kicsi az esély. Előre is köszönöm a hozzászólásokat és az esetleges segítő szándékú tanácsokat.   Egy 2 gyermekes anyuka, aki a férjéért aggódik  


2015. február 18. 5:30

Nekem kellett tisztába tenni, megetetni, a gyógyszereit beadni

Minden idős embert az isten mentsen meg ezektől, mert itt csak 60-70 éves korig ember az ember.  Tisztelt Praxis!   93 éves édesapámat fulladásos panaszokkal vitték be a PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika sürgősségi részlegére, immár harmadszor. Minden alkalommal legalább 6-8 órát, vagy még több időt vett igénybe, mire eldöntötték, mi lesz vele. Minden esetben felkerült a kardiológiai osztályra, mivel szívelégtelenséget állapítottak meg nála, mozgáskorlátozottsága révén segítségre szorult. Megdöbbenten láttam a nővérek hozzáállását, pofákat vágtak és megjegyzéseket tettek, hogy már megint visszakerült ide.   Nekem kellett tisztába tenni, megetetni, megitatni, a gyógyszereit beadni neki, mert másképp rá sem néztek volna, sőt amikor a segítségüket kértem a pelenkázáshoz, pofátlanul hozzám vágták a kesztyűt, meg a pelenkát és közölték velem, hogy ez nem ápolási osztály. A kezelőorvos is sajnos ugyanilyen formában beszélt velünk, közölte, hogy az apám meg fog halni, nem tudnak rajta segíteni, azon lesz, hogy minél előbb hazaadják, mert nem azért kell bevinni oda a beteget, hogy ott halljon meg. Ha ilyen az orvos akkor nem csoda, ha a nővérek is így viselkednek.   Minden idős embert az isten mentsen meg ezektől, mert itt csak 60-70 éves korig ember az ember.   Sz.  


2015. február 17. 10:17

Ribancnak nevezett a nőgyógyász

Nem tudtam elfogadni, amikor kvázi ribancnak nevezett a vizsgálat után az orvos, amiért elkaptam egy fertőzést. Tisztelt Praxis!   Egy nő életében az egyik legfontosabb ember a nőgyógyásza. Igazi bizalmon alapuló pozíció. Nekem sajnos elég sok idő kellett, mire sikerült megtalálnom azt az orvost, aki betölti ezt a szerepet. Előtte elég kellemetlen élményeim voltak a nőgyógyászokkal kapcsolatban, mondanom sem kell, kivétel nélkül SZTK, TB által finanszírozott rendelésen értek ezek a rossz tapasztalatok. Egy közülük igen kirívó volt, ezt szeretném megosztani az olvasókkal.   Körülbelül 2 évvel ezelőtt tavasszal történt, hogy munkahely váltás miatt költöznöm kellet. Az ország nyugati szegletéből egyik napról a másikra Budapestre kerültem. Persze mikor legyen nőgyógyászati problémám, ha nem akkor, amikor amúgy is fenekestül felfordult az életem. Sikerült ugyanis összeszednem valami nyavalyát, amelyet most nem részleteznék, a lényeg, hogy kénytelen voltam felkeresni új lakóhelyem szerinti szakrendelést. Mentem volna én magánrendelésre is, ha lett volna kihez, ahhoz meg nem volt elegendő időm, hogy alaposabban feltérképezzem a budapesti nőgyógyászokat, vagy utána olvassak a neten, kit ajánlanak. Így felkerestem a körzeti nőgyógyászt.   Mivel minden új volt, nem éreztem teljesen komfortosan magam, de a várakozás közben arra gondoltam, hogy a vizsgálat után jobban leszek és kapok gyógyszert, másrészt legalább hosszú idő után újra kipróbálom a nem fizetős rendelést. Ez utólag nagy hibának bizonyult. Azt még benyeltem, hogy elég faragatlan stílusban tessékeltek be a rendelőbe és azt is, hogy mogorván, lekezelően beszélt hozzám a doktor úr, mindig azt szoktam mondani, hogy a lényeg a szaktudás és a gondos ellátás, nem pedig a mézesmázos stílus, Dr. House sem véletlenül népszerű. Viszont azt már nem tudtam elfogadni, amikor kvázi ribancnak nevezett a vizsgálat után az orvos, amiért megfertőződtem. Azt meg pláne nem, hogy úgy beszélt velem, mint egy buta kis fruskával, 31 éves fejjel nem annyira tolerálom, ha elkezdenek oktatni, pláne arra, hogy ne feküdjek össze mindenkivel. Leginkább pedig azért, mert az élet úgy hozta, hogy egy balesetben 28 éves koromban elveszítettem a férjemet és az eset történtekor már 3 éve nem voltam úgy együtt senkivel.   Szépen felvilágosítottam a doktor urat a helyzetről, aztán a lehető leggyorsabban távoztam is és azóta sem jártam nála, de nem is fogok, az biztos. Nem elég, hogy megalázott, feltépte a sebeimet, de miután elmondtam neki, hogy téved, annyit sem mondott, hogy elnézést. Néha úgy érzem, egyes orvosok olyan magas lovon ülnek, ahonnan a beteg számukra már csak egy pici pontnak látszik. Miért jó bunkón viselkedni, másoknak kellemetlenséget, fájdalmat, bosszúságot okozni? Én nem voltam sem udvariatlan, sem rátarti, igyekeztem egyrészt együttműködőnek mutatkozni, másrészt mindenben segíteni a munkáját. Nyilván, nem fizettem külön a vizsgálatért, mert úgy gondolta, teszek egy próbát, mi jár nekem a befizetett TB után, sajnos olyan kevés, hogy többet biztos nem megyek. Azóta szerencsére már van jó nőgyógyászom, nála ilyen nem fordulhat elő, de akkor is kiakasztó ez a 2 éves történet, sokszor eszembe jut még mindig. Nem is igazán bosszant már, csak a bizalmam veszett el egy kissé.   Zsuzsanna


2015. február 16. 12:30

Hajbeültetés eredményesen

Akit zavar a kopaszodás sokszor gondolkoznak hajbeültetésen, különösen, hogy mai kifinomult módszerekkel (FUE hajbeültetés) nagyon természetes, szép eredményeket lehet biztosítani. Hajbeültetés eredményesenAkit zavar a kopaszodás sokszor gondolkoznak hajbeültetésen, különösen, hogy mai kifinomult módszerekkel (FUE hajbeültetés) nagyon természetes, szép eredményeket lehet biztosítani.Az átültetett haj természetes megjelenése A megfelelő tapasztalattal és műtéti precizitással  végzett hajátültetés-hajbeültetés után teljesen valódi és természetes hatást érünk el. Az átültetett hajszálak beültetési iránya, dőlésszöge a műtétnél szabályozott, megfelel az eredeti állapotnak az adott fejterületen. Az átültetetett terület vizsgálatakor sem távolról sem közelről nem lehet megállapítani, hogy műtéttel került pótlásra a hiányzó haj. A Sikos Hajbeültetés Klinikán olyan ultra-kifinomult műtéti eljárásokat alkalmazunk amely a hajszálcsoportok-hajtüsző egység graftok nagy nagyítással történő kivételét, feldolgozását, teljesen atraumatikus kezelését és beültetési technikáját jelenti. Ezekkel a mikrosebészeti jellegű eljárásokkal tudunk nagy graftszámot és ennek megfelelő hajsűrűséget elérni, illetve problémamentes és természetes eredményt produkálni.Hajbeültetés férfiaknak és nőknek Leggyakrabban a férfias típusú kopaszodásnál végzünk hajbeültetést, akit zavar a hajhiánya, kopaszodása.  Ez az állapot férfiakban és nőkben is előfordulhat. A hajátültetés (hajbeültetés) így egyaránt javasolt és sikeres lehet férfiaknál és nőknél! Nemcsak öröklött kopaszodás miatt végzünk hajbeültetést, hanem jó eredménnyel végezhető “szerzett" hajhiányok eseteiben is. Ez elsősorban sérülés, betegség okozta (heges) hajhiány (helyreállító hajbeültetés), illetve zavaró hatású, vagy elégtelen előző hajátültetés utáni korrekciós hajbeültetés esetekre vonatkozik.Adottságok és lehetőségek-  fontos a hozzáértő konzultáció!Van, aki nagyon szeretne több hajat, de rossz adottságai (nagy kopaszság, kevés adóhely) alapján csak nagyon korlátozott eredmény elérése lenne lehetséges. Mások esetében viszont a jó adottságok kiváló eredmény elérését teszik lehetővé. Ki mire számíthat, miért fontos a tapasztalt szakember által végzett őszinte konzultáció?A hajbeültetés műtét eredményességét mindig a hajas adottságok, a kopaszodás kiterjedtsége és a páciens elvárásai alapján lehet felállítani. Mivel hajbeültetésnél saját hajat ültetünk át, lényeges, hogy milyen adottságokkal rendelkezik a páciens. Amennyiben a lehetőségek szűkek és/vagy az elvárás túl nagy, akkor nem érdemes műtétet végezni és ezt el is mondjuk mindig a pácienseknek. A tapasztalt szakorvos mindig a páciensei érdekét tartja szem előtt és olyan őszinte szakvéleményt nyújt az érdeklődők számára, amely reális és megalapozott még akkor is, ha többet várna valaki a hajbeültetéstől. Jó eredmény garantálható hajbeültetéssel Jó eredmény tudunk garantálni azoknak, akiknek hajhiányuk az átültethető hajmennyiséggel jó összhatással, kellő hajsűrűséggel kezelhető. Szintén jó eredmény várható akkor, ha ugyan a hajhiány nagyobb kiterjedésű, de a páciens részleges fedéssel is elégedett, illetve több műtéttel lehet fokozni az eredményességet.Nagy jelentőségű az adóhely minősége, megfelelő kiterjedtsége és hajsűrűség esetében sok haj ültethető át, ellenkező esetben kevesebb. Ilyenkor mindig mérlegelnünk kell, hogy ez a mennyiség mire elég és az adott páciensnek milyen hajas fedés biztosítható vele.Hölgyek esetében külön mérlegelés tárgyát képezi a műtéthez esetleg szükséges hajvágás vagy a műtét utáni esetleges hajhullás előfordulása. Hölgyek esetében sajnos előfordul, hogy az adóhely lehetőségei és a fedési igény között olyan nagy a különbség, hogy bár tudnánk valamennyit javítani, de biztos, hogy ez nem lenne elég a páciens elégedettségéhez, ezért inkább nem javasolunk műtétet.Összefoglalva: a Sikos Hajbeültetés Klinikán nagy figyelmet fordítunk arra, hogy kinek javasolunk hajbeültetést, és ha igen milyen formában. Amennyiben a felsorolt feltételek alapján a várható műtéti eredmény nem javít érdemben a meglévő állapoton, nem javasoljuk a hajbeültetést.Ha viszont elvállaljuk a hajátültetést, akkor az elvárásoknak megfelelően mindent megteszünk, és biztosítjuk az elérhető legjobb eredményt.További információért keresse a Sikos Hajbeültetés Klinikát!


2015. február 16. 12:28

Meghosszabbítják a feleségem életét

Az utóbbi időben többfelé jártunk kórházba, de sehol sem fogadtak bennünket olyan szeretettel, mint itt. Tisztelt Praxis!   A kórházak működéséről és az ott dolgozó orvosok, nővérek munkájáról sok rosszat lehet hallani. Ezért szeretném megosztani a mi történetünket, amely bizonyítja, hogy vannak még jól működő osztályok is. Feleségem több éve daganatos betegségben szenved, egy véletlen folytán kerültünk Szegedre, a 2-es kórház belgyógyászatára melyet Dr. Piros Györgyike Főorvosnő vezet. Ez az osztály azóta átköltözött, az újonnan épült klinika épületében kapott helyet.   Az utóbbi időben többfelé jártunk kórházba, de sehol sem fogadtak bennünket olyan szeretettel, mint itt. Sajnos több alkalommal vittem feleségemet az osztályra, jelenleg is itt ápolják hosszabb ideje. A főorvos asszony szakmailag is és emberségből is jelesre vizsgázott minden alkalommal, ezzel meghosszabbítva a feleségem életét. Most is a lehető legjobb kezelésben részesül a párom. Az osztályon dolgozó orvosokról is csak jót tudok mondani, mindegyik lelkiismeretesen végzi a munkáját. Természetesen a betegellátásában és a gyógyulásban nagy szerepet játszik a nővérek által végzet lelkiismeretes munka is.   Minden nővér lelkiismeretesen, a beteggel szépen bánva végzi a napi munkájukat. Még szólnom kell Szilvi Főnővér munkájáról, itt bátran kijelenthetem, hogy ő az osztály egyik meghatározó személyisége. Jártunk sok osztályon láttam sok főnővért, így tudok különbséget tenni főnővér és főnővér között. Bátran kijelentem, hogy ilyet még sehol sem láttam, mint a Szilvi, amit csinál. Kézben tartja a dolgokat, mindent elintéz és nagyon beteg barát. Itt az osztályon dolgozók kedvét még a jelenleg ki alakult problémák sem befolyásolják, ami az egészségügyet jelenleg nehezíti.   Hálával és köszönettel tartozom Dr. Piros Györgyi Főorvosnőnek és az egész osztály dolgozóinak, alázatosan végzet munkájukért. Az osztály további munkájához, kitartást és jó egészséget kívánok mindenkinek.   Novák Zoltán  


2015. február 14. 10:46

Aki beteg, az egyből táppénz csaló is?

Nem tudom, mennyire általános ez a jelenség, amely engem most utolért, ahogy azt sem ismerem, mennyien ügyeskednek a táppénz miatt, nálunk ez nem szokás. Tisztelt Praxis!   Múlt hét szerda hajnalban voltam olyan peches, hogy belázasodtam, ezért munka helyett kénytelen voltam a háziorvosomat felkeresni. Habár már jó pár éve ő az orvosom, nem sűrűn látom, szerintem, ha az utcán találkoznánk, ő fel sem ismerne. Na, mindegy, ebből gondolom kiderült, szerencsére ritkán vagyok beteg, kisebb bajjal pedig nem zaklatom az egészségügyi leterhelt dolgozókat, viszont a majd 40 fokos lázam mellett és az állandósuló köhögés miatt úgy gondoltam, muszáj lesz felkeresnem a rendelőt, mert ugyan jobban esett volna otthon feküdni és kihívni, úgy hiányzott a készülődés és utazás (még ha csak 10 perc is), mint púp a hátamra. Teljesen gyenge voltam és elesettnek éreztem magam, de nem is vagyok tisztában azzal, mi indokolhatja, hogy kihívjuk az orvost, így inkább valahogy erőt vettem magamon. Persze várnom kellett eleget, jó 1 és negyed órát körülbelül, de ez egyrészt nem volt számomra újdonság, másrészt meg volt ülőhelyem, így nem panaszkodhattam nagyon. Aztán sorra kerültem és köszönés után elmondtam a panaszaimat, persze kiadós köhögések közepette. Amúgy a feleségem szerint úgy néztem ki egész nap, mint a mosott sz*r. Ennek ellenére, - mai napig nem értem miért, hiszen mint mondottam, nem igazán szoktunk a doktornővel találkozni - nekem esett verbálisan. Ugye hogy furcsa? Gondolom, ti sem értitek, hát én sem tudtam hova tenni, végül nagy erőfeszítések árán valahogy kikövetkeztettem a mondókájából, hogy azzal van baja, hogy táppénzre kell kiírnia. Tudjátok, a doktornő az a fajta hölgy, aki ha belelovalja magát valamibe, elkezd emelt hangon hadarni, így, ha nem lettem volna a kelleténél is tompább a betegségtől, akkor is nehezen dekódolhattam volna a szavait. Szóval, végül csak összejött és leesett nekem is a tantusz. Tehát a táppénz miatt vagyok én egy utolsó ***, mert nem akarok dolgozni, meg lopom a napot, bezzeg ő… Hát anyám borogass! Kezdtem volna védelembe venni magamat, de a köhögés és a doktornő tovább szőtt monológja ezt lehetetlenné tette, így végighallgattam. Hogy neki mennyire elege van az "ilyen" betegekből, mint én, akik "állandóan a saját hülyeségeikkel zaklatják őt", minden sz*rért rohanunk hozzá, és így tovább, legalább 6-8 percen keresztül.   Miután vége lett a hegyi beszédnek, közöltem, hogy egyrészt kikérem magamnak ezt a kioktató és helyenként alpári stílust, másrészt disztingváljon, és ne keverjen össze senkivel, nyugodtan megnézheti, hányszor jártam nála az elmúlt 5 évben és ezalatt hányszor is voltam táppénzen. Egész konkrétan egyetlen egyszer, még 2011 decemberében, amikor sikeresen eltört a lábam, ráadásul a melóhelyen, szóval nem mondanám, hogy a táppénz intézményét olyan hű de sűrűn vettem volna igénybe. Arról nem is beszélve, hogy ha már én tisztelettel és kellő udvariassággal fordultam hozzá, ráadásul ugye a láz is erősen kivette az energiámat, mégis felkerestem őt, hogy tegye, amire felesküdött, amiért, ha szerényen is, de igenis fizetnek neki, akkor legyen oly drága és ne oktasson, ne emelje fel a hangját és lehetőleg ne rabolja a többi beteg és az én időmet sem, mert szeretnék minél hamarabb az ágyamba visszakerülni. Teszem hozzá azonnal, mindvégig nyugodt és visszafogott voltam, nem használtam illetlen szavakat és még csak nem is kiabáltam. Persze nem is tudtam volna, mert a hangom is tovatűnőben volt már, de a lényeg, hogy tényleg emberi hangon reagáltam a doktornőnek. Habár nem reagált semmit, csak elkezdett receptet írni, meg intézni az adminisztrációt, de látszott rajta, hogy sikeresen megértette, nem abba kötött bele, akibe kellett volna. Amikor megkaptam a receptet, papírokat, akkor annyit mondott, ne haragudjak és viszontlátásra. Mivel nem vagyok haragtartó, és udvariasságra is megtanított édesanyám, én annyit válaszoltam, "nem tesz semmit, minden jót".   Mivel csak ritkán fordulok meg rendelőkben, nem tudom, mennyire általános ez a jelenség, amely engem most utolért, ahogy azt sem ismerem, mennyien ügyeskednek a táppénz miatt, nálunk ez nem szokás. Nem mondom, hogy nem hagyott bennem némi ellenérzést a doktornő, de legalább a végén bocsánatot kért.   Üdv, L.


2015. február 13. 15:07

Élőben a Péterfy Sándor utcai kórház sebészetéről

Ma délután élőben jelentkezünk majd a Péterfy Sándor utcai Kórház sebészetéről és beszámolunk a tapasztalatainkról. Ma délután élőben jelentkezünk majd a Péterfy Sándor utcai Kórház sebészetéről és beszámolunk a tapasztalatainkról.   @praxishun tweetjei //


2015. február 13. 12:55

Magával már nem foglalkozok, menjen a háziorvoshoz!

Az egészségügy nehéz anyagi helyzetéhez a mindenféle abszolút hatástalan gyógyszerek kiírása is hozzájárul. Ez csak a gyógyszer gyártóknak hasznos az egészségügynek nem. 61 éves vagyok, az alábbiak történtek velem 2015. Januárban. Mindig is hajlamos voltam a meghűléses náthás fertőzésekre, amióta van influenza elleni védőoltás szerencsére influenza és annak szövődményei tekintetében  nem kell szenvednem, mert azelőtt minden évben ezekkel is szembesültem menetrendszerűen.   Januárban elkezdtem köhögni, ami rendkívül erős torokfájással enyhe hőemelkedéssel párosult. Nem szeretek rögtön orvoshoz menni gyógyszerért, igyekszem erősíteni házi praktikákkal a szervezetem, mégiscsak jobb, ha a saját immunrendszerem győzi le a betegséget. Nem múltak a panaszaim, kb. 10 nap elteltével már beszélni sem tudtam, kínzó torokfájás gyötört, az állandósult görcsös köhögésrohamok teljesen legyengítettek. Mivel 2015. Február 5.-én köldöksérv műtétre volt időpontom kórházban aggódtam a helyzet miatt és bementem a kerületi orr- fül-gége szakrendelésre segítségért. Elmondom, én tisztában vagyok az egészségügy és az orvosok helyzetével, megalázóan alacsony fizetés stb. Korom miatt találkoztam már nagyon sok végtelen áldozatkész lelkiismeretes a gyógyítást hivatásának tekintő orvossal. Nagy a tűrőképességem, nem szóltam az orvosnőnek semmit, aki éppen annyit engedett mondani el nekem a rendelésen "nagyon fáj a torkom." mert belém fojtva a szót a válasza:" nyissa ki a száját!" Belenézett és már írta is a gyógyszert, Flector Rapidot. Közölte napi egyet szedhetek be és csak 5 napig. Mondják a stílus maga az ember, úgy beszélt velem, mint egy kutyával, durván és megalázóan. Ez persze a legkisebb probléma, mert attól még lehetne egy nagyon jó orvos, engem a végeredmény érdekel. A gyógyszer hatása volt a nagy semmi, elolvasva az utasítást láttam napi adagja felnőtteknek 1-3 tasak és emeltem az adagot háromra. Kb. a gyógyszer bevétele után 1 órán keresztül egy picit csökkent a fájdalom, de utána még jobban rákezdett. 5 nap után bementem az orvosnőhöz, aki elbocsájtott előtte a maximum 5 napig szedheti paranccsal (szó szerint katonai stílusban) Amikor meglátott felháborodva kérdőre vont" Magával már nem foglalkozok, minek jött ide, menjen a háziorvoshoz!" Köpni, nyelni nem tudtam, de természetesen egy rossz szót nem szóltam, mert orvossal veszekedni aztán tényleg nincs értelme. Megszégyenülten elmentem, felkerestem a háziorvost, aki viszont valóban egy barátságos a beteg érdekében tényleg maximálisan eljáró ember. Megadta a diagnózist: nem lehet kísérletezni most már magával a kórházi beutalója és a láza miatt és kiírok egy erős antibiotikumot, amit az utolsó szemig be kell szednie. Öt nap után elmúltak a panaszaim, természetesen beszedtem az összes tablettát és be tudtam menni a kórházba, megtörtént a műtétem.   Szeretném megjegyezni az egészségügy nehéz anyagi helyzetéhez a mindenféle abszolút hatástalan gyógyszerek kiírása is hozzájárul. Ez csak a gyógyszer gyártóknak hasznos az egészségügynek nem. Újból el kellett mennem orvoshoz, szerencsére a körzeti orvos tudásának köszönhetően nem történt további súlyos szövődmény nem kellett újabb gyógyszereket beszednem!   A történtek helyszíne VIII. ker. Auróra utca Rendelőintézet.  


2015. február 11. 11:04

5 órát várakoztatták tüdőembóliával

Bennem fortyogott a düh, hogy ha nem egyetlen orvos lenne a sürgősségin, akkor esetleg korábban is rápillanthatott volna arra a véreredményre és sokkal hamarabb lehetett volna intézkedni. Kedves Praxis blog!   Az alábbi történet egy vidéki kórház sürgősségi osztályán történt a mai napon. Édesanyámat a háziorvos a közelünkben lévő vidéki, kisvárosi kórház sürgősségi osztályára irányította át miután erős mellkasi nyomásra, légszomjra panaszkodott, mely az utóbbi időben többször is jelentkezett nála.    A betegfelvételre való bejelentkezést követően megkezdtük a várakozást a sürgősségi osztályon. Rövid időn belül szólították is édesanyámat, EKG-t végeztek, vért vettek tőle, branült helyeztek be és előre szóltak, hogy a vér eredményekre másfél-egy órát kell várni, ezután tudnak többet mondani. Így hát felkészültünk a várakozásra, amire a doktornőn kívül már előre jó nagy tábla is figyelmeztetett. Fél óra elteltével ismét szólították édesanyámat, mert a korábban levett vért nem tudták használni, újat vettek le. Gondoltuk innen újra indul a másfél-egy órás várakozás, majd szerencsésen kiderült, hogy semmi komolyról nincs szó és mehetünk haza... Nem így történt.     A második vérvételre 11:30 környékén került sor, majd hirtelen körülbelül 5-6 új eset is érkezett, gondoltuk súlyossági szempontból természetes, hogy ez megnöveli a várakozási időt. Ezt követően édesanyámat a véreredmény miatt 16:00 magasságában szólították és közölték, hogy az értékei tüdőembóliára és vérrögökre utalnak a szervezetében. Innentől nem állhatott fel, rögtön mentőt hívtak, hogy a legközelebbi diagnosztikai központba CT vizsgálatra szállítsák. Hirtelen minden nagyon komoly lett, annak ellenére, hogy korábban közel 5 órát töltött várakozással a rendelő előtt, innentől úgy éreztük minden másodperc számít...   Bennem pedig egyre fortyogott a düh, hogy ha nem EGYETLEN orvos lenne a sürgősségin, akkor esetleg korábban is rápillanthatott volna arra a véreredményre és sokkal hamarabb lehet intézkedni. Mindenesetre a várakozók között eddigre már nagyon baráti viszony alakult ki, így integetve ültünk a mentőbe, ami szintén nagyon hamar érkezett. A mentősökről és a diagnosztikai központ személyzetéről is csak a legjobbakat tudom mondani, rendkívül barátságosan, profin fogadtak bennünket.


2015. február 10. 9:40

Az orvos ideje drága - a betegé nem

Mikor kikísérte a doktornő a rendelőből a betegeket(?) - hárman voltak benn egyszerre, és hangosan röhögcséltek sokáig - ő is megerősítette, hogy nem ad időpontot, mert influenza járvány van. Tisztelt praxis blog!   Múlt péntek este a vérnyomásom és a pulzusom elkezdett viccesen viselkedni, így felhívtam az ügyeletet. Ők kijöttek, alaposan megvizsgáltak. Akut ellátást nem igényeltem, hétfőig elláttak gyógyszerrel, és mivel az EKG-n láttak eltérést, javasolták, hogy keressem fel a háziorvosom, mert egy kardiológiai kivizsgálás indokolt. Kalapot le előttük, minden szempontból csak jót  tudnék róluk mondani.   Hétfőn reggel újra rendetlenkedett a vérnyomásom, de a gyógyszerekkel formába hoztam magam, hogy el tudjak menni dolgozni. Munka után, ½ 6-kor érkeztem a háziorvosi rendelőbe, ahol 15 ember volt előttem. Gondoltam, nem várom végig, kérek szerda délutánra egy időpontot. Ekkor az asszisztensnő közölte, nem adnak időpontot, mert influenza járvány van. Nem értettem az összefüggést - miért jó ha influenza járványban egy nem influenzás órákat tölt influenzások között? - de csak megismételtem, hogy szerdára szeretnék egy időpontot kérni. Elsősorban nem az influenza járvány miatt, hanem mert 8 órát dolgozom mielőtt ide érkezem (nem négyet mint a doktornő), nem érzem magam csúcsformában, ezért azt a néhány órát, amit megspórolnánk ezzel az ésszerű lépéssel, inkább otthon tölteném pihenéssel, nem egy hideg, kényelmetlen széken gubbasztva a kabátommal az ölemben, a kefét rágva, hogy mikor kerülök sorra.. Mondta az asszisztens, beszéljek a doktornővel.  Mikor kikísérte a doktornő a rendelőből a betegeket(?) - hárman voltak benn egyszerre, és hangosan röhögcséltek sokáig - ő is megerősítette, hogy nem ad időpontot, mert influenza járvány van. Ezen a ponton feladtam, kértem néhány receptet, amivel kihúzom addig, amíg találok egy másik háziorvost. Egészségügyben dolgozó barátnőm megkeresi ma nekem a kardiológust, aki fogad beutaló nélkül.  És természetesen nagyon sokat fizetek be havonta abba a rendszerbe, amiből az időmmel/egészségemmel szórakozó doktornő él.   A cérna most szakadt el, de volt, amikor kivártam a sorom, elég kellemetlen helyzetben - vizeletelakadás, katéter - és a mikor sorra kerültem, a doktornő először a férjével telefonált 20 percen keresztül a lányuk nevelése volt a téma, utána majdnem el tudtam mondani, miért jöttem, mert megérkezett az anyósa személyesen, megbeszélni a karácsonyi menüt.  Ez három éve volt, azóta inkább megoldottam nélküle, ha volt gondom, de most már elég volt.   Üdvözlettel:   Kata


2015. február 7. 6:00

Nem a pénz kevés, hanem a gőg és pénzéhség a nagy

Emberként viselkedni, orvosként megérteni nem pénzkérdés. A János egy külön tanulmány. A röntgenen én is jártam és bár időre mentem azért az nem számított. Akkor is hoztak betegápolók több beteget is tolószéken és volt mindegyiken pokróc nem voltak durvák velük. Az igaz, hogy az ottani személyzet kimért és nyers, mintha haragudnának a betegre valamiért. Ultrahangon én is egy orvosnőhöz kerültem, de a nyerseségén kívül nem volt sértő, és amikor én is kértem, hogy a két éve kimutatott cisztáimat nézze már meg, hogy nőttek-e megvannak-e még, megnézte.   A vizsgáló asztal (fekvő) elhelyezkedése olyan, hogy ahogy fekszem, csak balra lehet leszállni, mert jobbra felül egy nagy doboz van a falon és bevernéd a fejed, és ott ül az orvos, és ott vannak az eszközei is, pl a monitor, ami még régebbi típus, jó nagy és nehéz is lehet. Tehát csak egy irányban lehet felkászálódni és leszállni is az ágyról. Persze mesélhetnék az egyébként fennálló sok sok szemétségről, a sok szívatásról, a rosszindulatú megjegyzésekről, és a pénzéhes orvosokról. Véleményem, nem a pénz kevés, hanem a gőg és pénzéhség a nagy.   Emberként viselkedni, orvosként megérteni nem pénzkérdés. Távol keleten alig volt gyógyszer, nehéz körülmények viszont bőven, de a személyzet és főként az orvos embersége, sugárzó jóindulata, ahogy beszélt, ahogy megvizsgált az többet segített, mint egy János kórház teljes személyzete együttesen. Ott megmentették az életem, itt csak gyógyítgatnak, és közben nézik a pénztárcám a lelki szemeikkel.   Kevés a jó orvos, de ez már egy másik történet.


2015. február 6. 10:14

Fejetlenség a Debreceni Egyetem Klinikai Központban

Sokan csodálják a német szervezettséget, precizitást, de sok területen nem látom jelét, hogy mi magunk is tennénk a szervezettebb környezetünkért, mindnyájunk számára élhetőbb  lakhelyünkért. Tisztelt Praxis! Az alábbi írást mellékelem annak reményében, hogy talán tanul belőle az, aki változtatni tud. A sorsom úgy hozta, hogy szakrendelésre kellett mennem Debrecenbe a Klinikákra endokrinológiai szakrendelésre. Felkészítettek, hogy várni kell,mondották a bennfentesek,hogy az Úr malmai lassan őrölnek. Azt azért nem gondoltam, hogy ennyire lassan. De nem igazán ezért írok. A rendelő ajtaja felett van egy tájékoztató lámpa, amely arra volna hivatott, hogy a betegek/paciensek tudják, hogy hányas sorszámú betegnél tart a rendelés, nem működött. Sehol sem azon a szinten. Többi szintről nincs információm. Az a lámpa azért lett kitalálva, hogy ha valaki jön, sorszámot húz, a lámpa pedig jelez, hogy hányadik sorszámú paciens van bent a rendelőben, tudja még hány sorszám van hátra a jelenéséig. Így tudna tervezni, esetleg addig tudna mást is csinálni kikalkulálva az idejét.   Mondjuk ki tudna menni a büfébe,vagy újságot venni. Sokan csodálják a német szervezettséget, precizitást, de sok területen nem látom jelét, hogy mi magunk is tennénk a szervezettebb környezetünkért, mindnyájunk számára élhetőbb  lakhelyünkért. Üdvözlettel:   S.I.


2015. február 5. 8:38

Megrángatta a kínzó fájdalommal küszködő beteg

Az egészségügyi dolgozó leterheltsége ismert számomra. De a felelőtlenségnek, a kiabálásnak és a tettlegességet súroló durváskodásnak ez a foka teljesen felháborító és elfogadhatatlan Tisztelt szerkesztőség! A mai napon, február 4-én, a páromat hat napja tartó kivizsgálás részeként, diagnosztizált kezdődő derék porckorong sérvvel vitték a János kórház központi röntgen-ultrahang vizsgálójába. Ez a betegség olyan hasító fájdalommal jár, hogy ő többszörös bajnok, sportedző létére a napokban többször elsírta magát. Minden mozdulat egy percekig tartó kínszenvedés. Bár az osztályon, ahol fekszik jó ellátásban részesült, a röntgen-ultrahnag vizsgálóban elképesztő nemtörődömséget és szadisztikus magatartást tapasztalt. Pokróc nélkül szállították többszáz méteren át az udvaron (a mai hidegben) és pokrócot kérésére sem adtak az azt követő két órában, mondván, hogy nincs.   Továbbá tanúja volt, ahogy egy tolószékben ülő idős úr a nehezen járó, vizsgálatra váró öregasszonynak akart segíteni, hogy szólításra bejusson a vizsgálóba. Erre a szállító ráordított, hogy az öregasszony tud járni. Az idős úr szabadkozott, hogy ő a feleségének akart segíteni - tolószéke ellenére. Hosszas várakozás után az áthaladó doktornőnek mondta a párom, hogy nagyon fáj. (Hozzá kell tennem, hogy a derékbántalmaknál a legelviselhetetlenebb pozíció éppen az ülés.) A doktornő rákiabált, hogy ne hisztériázzon. Ezekkel a szavakkal. Ezek után a vizsgálóban a hasüreg ultrahangos vizsgálatának végére érve, amit a napok óta nem csillapodó láz miatt rendeltek el a neurológián, párom megkérdezte, hogy nem akar-e lejjebb is vizsgálódni, amire a doktornő azt mondta, hogy arra "nincs idő". Majd újabb kérésre megvizsgálta és egyből kiderült, hogy két cisztája is van a petefészkén, az egyik kimondottan nagy, ami ha gyulladt, akár oka is lehet a láznak.   Miután párom kérdésére újból durva stílusban jelezte, hogy igen is tudja mi a diagnózis és egy kis porckorong sérv nem olyan nagy ügy (ezekkel a szavakkal), a párom azt kérte, hogy szállhasson le ezen az oldalon az ágyról, mert a fájdalom úgy enyhébb. A doktornő azt mondtam, hogy ő viszont azt akarja, hogy azért is a másik oldalon szálljon le. Majd megrántotta a karjánál fogva a minden milliméternél erős fájdalmat érző beteget, aki a leszálláshoz legkevésbé fájdalmas pozíciót kereste.   A visszaszállításnál a párom vissza akarta fordítani a kifordult házikabátját, de a szállító azt mondta, hogy erre a mozdulatra "nincs idő". Az egészségügyi dolgozó leterheltsége ismert számomra. De a felelőtlenségnek, a kiabálásnak és a tettlegességet súroló durváskodásnak ez a foka teljesen felháborító és elfogadhatatlan. Köszönettel, Sz-G M  


2015. február 4. 9:11

Amikor egy idős beteg már nem mer szólni, mert tudja, hogy nincs kinek

Én már csak azt remélem, hogy a nagymamám nem fog sokat szenvedni, és mivel nem sok esély van a felépülésre, abban is reménykedem, hogy békésen tud majd távozni. Tisztelt Olvasók!   Számos itt megjelent panaszlevelet olvastam már végig. Éppen ezért kételkedek abban, hogy érdemes-e  ide kiírni bármit is magamból. Ugyanis legtöbbször azt tapasztalom, hogy a kedves panaszt író által közölt érdemi információkkal nem foglalkoznak a hozzászólók.  Sokszor a laikus, egészségügyi képzettséggel nem rendelkező emberek igyekeznek megosztani Önökkel az egészségügyben fájdalmasan megélt tapasztalataikat. És ezen tapasztalatok nagy része sajnos elvész, mivel jön a magát védő orvos, vagy a magyar egészségügyi ellátást már csak azért is utáló hozzászóló. Soha nem maradunk a témánál és a lényeges információnál, melyet az író szeretett volna közölni velünk. Így kissé aggódom, hogy a lényeges mondanivalóm nem fog eljutni hozzátok, kedves olvasók. Mert majd jön az első hozzászóló, aki személyes támadásnak véli az írásomat, már csak abból kiindulva, hogy az említett személy éppen ezen a területen dolgozik. Azt előre elárulom, hogy én is közel tíz éve egészségügyi területen dolgozok. Így azt hiszem, kellően tisztáztam azt a helyzetet, hogy nem egy egészségügyet lenéző emberke vagyok. Így szeretném azt kérni, hogy ne értelmezzük félre az általam leírt dolgokat, és ne próbáljuk kiforgatni a szavaimat. Egyszerű elkeseredettség vezetett ahhoz, hogy végül megírtam ezeket a sorokat. Nehéz tehetetlenül bámulni egy általunk szeretett személy gyors ívű leépülését, amely kimondatlanul is a halálhoz vezet. Előre tisztáznám, hogy a nagymamám állapotával tisztában vagyok, és nem is hibáztatok érte senki. Sőt, fontos kiemelni, hogy a nagymamámat ellátó orvosi gárdának örökké hálásak leszünk a családommal. Úgy hiszem, ezek az orvosok a lelkiismeretes munkájukkal megadtak minden olyan szükséges kezelést nagymamám számára, amivel az állapotával járó kínokat enyhíteni lehetséges. A nagymamám kezelése alatt többször kapott vérkényszítményeket, állandó fulladása miatt mellkascsapolás történt, illetve az időközben leálló veséi miatt dialízis kezelésben részesül. A kezelése során számos beavatkozás történt, amivel tényleg csak azt szerettem volna elmondani, hogy az orvosok, akár a kezelőorvosa, akár a hétvégi műszak alatti ügyeletes orvos, mind-mind példamutatóan és elhivatottan végezték munkájukat. És ezt még én is - aki egészségügyben dolgozik - nagyon ritkán látom.   Viszont ilyen orvosi háttérrel rendelkező osztályon olyan nővéri teammel kellett találkoznunk, amire csak azt tudom mondani: a szakma legalja. Amikor elkezdtem dolgozni, én úgy véltem a nővéri munka jelentősége a beteg szükségleteinek kielégítése mellett arról szól, hogy a beteg állapotában bekövetkező változásokat jelzem az orvosnak, ezzel elérve, hogy az orvos a beteg ellátásához szükséges minden információval rendelkezzen. Sokszor támadjuk az orvosokat, ennek oka is van, de azt fontos tisztázni, hogy nem minden percben lehetnek a beteg mellett. Ezért is fontos, hogy a beteg ellátásában résztvevő további képzett szakemberek pontosan dokumentáljanak minden fontos adatot.   De itt van a probléma. Az itteni nővérek szerintem erre a feladatra tökéletesen alkalmatlanok. Többek között azért is, mert ha egy beteg meg meri nyomni a nővérhívót, akkor azt a dolgozó személyes támadásnak véli. Történt ugyanis, hogy nagymamám szobatársa négyszer próbálkozott egy éjszakás műszakban a nővérhívó megnyomásával. A nővérke hamarosan meg is érkezett, mind a négyszer, majd közölte, ha lesz ideje, akkor visszajön. Azóta eltelt két nap, és azon az éjszakán nem érkezett vissza, így fájdalomcsillapító nélkül aludt el a beteg. Várom előre a kommenteket, mi szerint, akkor nem is lehetett nagy fájdalma, ha el tudott aludni.   Ezen az osztályon reggel történik a betegek mosdatása. Az egyik magatehetetlen beteg, nem beszél a néni, csak fekszik az ágyában, és nézi a plafont, egyik este a székletét a pelenkájába engedte, ami amellett, hogy a többi szobatársnak kellemetlen szagú volt, még a beteg bőrének sem tett jót. A szobatársak jelezték ezt, majd a nővérke felhajtotta a paplant, valószínűleg olyan közelről neki is kellett volna éreznie a szagokat, majd távozott azzal a mondattal, hogy jönnek. Ez volt kora este, mint mondtam az érintett néni jelezni nem tud, hiszen magatehetetlen. Másnak reggel érkeztek vissza a nővérkék a mosdatáskor, és akkor cserélték ki a beteg alól a tegnap este széklettől szennyezett pelenkát. Sok egészségügyi dolgozó azt gondolja, hogy a betegek buták, mert idősek vagy vidékiek. Azt viszont nem veszik figyelembe, hogy ezek a betegek alig várják, hogy ezeket a panaszokat elmondhassák valakinek. Így szinte minden reggel egy ilyen történet vár ránk, amelyeket nem is áll szándékomban kétkedve fogadni, hiszen én is ilyen szakmaiatlanságot tapasztalok hetek óta.   A következő dolgokat nem csak a szobatársak, de én is tapasztaltam. Nagymamám egy hatágyas kórterembe került elhelyezésre - közel három hete, hetente változik a szobatársak aránya - , négy ágyon teljes ellátást igénylő beteg fekszik jelenleg. Az étkezés alkalmával mindig tálalják a konyhások az aznapi "fogásokat". Azonban ebédidőben egyetlen nővérke sem érkezik a kórterembe, amiben ismétlem négy olyan beteg fekszik, aki mozgáskorlátozottságából, állapotából kiindulva képtelen az önálló étkezésre. Így általában vagy egy másik szobatárs megeteti a betegeket, vagy a család, ha éppen bent van, és a legrosszabb esetben elviszi a konyhás anélkül az ebédet, hogy bárki ránézzen a betegekre. A vacsora kiosztása pedig fenomenális. Történt ugyanis, hogy egyik nővérke kidobálta az éjjeliszekrényekre a kenyér és májkrém párosítást, majd tíz perc múlva bejön egy másik, megkérdezi, kér-e valaki vacsorát. Négy betegből kettő alszik, azok a kérdést sem hallják, a maradék kettő meg a májkrémet látva inkább visszautasítja a szíves invitálást. Ekkor a nővérke megfogja és összeszedi a vacsorát, nem akarok szemtelen lenni, de gondolom műszakváltás előtt még gyorsan gyűjtögető életmódot élt. Egy óra múlva az egyik alvó néni felkel, és mondja a szobatársaknak, hogy éhes. Bizony ez az a néni, akit senki nem látogat, így az éjjeliszekrénye üresen áll, hiszen a kórházi vacsorát egy lelkes nővérke már eltávolította. A következő momentum, ami ugyancsak a nővéri gárda hozzá nem értését magyarázza. Nagymamám sokat fullad, így oxigén-terápiában részesül. Vasárnap délután öt körül jeleztük, hogy a párásító részből hiányzik a desztillált víz. Másnap reggel - tehát hétfőn - reggel hétkor már nagymamám mellett voltunk, és feltűnt, hogy a tartály most is üres. Később az egyik szobatárstól - aki ép tudatú, megbízható - megtudtuk, hogy a vasárnapi jelzésünk süket fülekre talált. Édesanyám a nővérpulthoz sétált, újra jelezni, hogy mi is a problémánk. Annyit kapott válaszul, hogy majd ha lesz időnk megyünk. Azt szeretném megemlíteni, hogy akkor az osztályon négy nővér tartózkodott. Körülbelül egy óra múlva sikerült megoldani ezt a problémát.   Nagymamám járó-betegként került be a kórházba, közben sajnos az állapota rosszabbodott, így fekvőbeteg lett. Minden reggel hét óra körül megyünk hozzá, és az éppen aktuális családtagunk segít mamának a tisztálkodásban, így elmondható, hogy még ezt a terhet sem rójuk a nővérekre. Azonban azt tapasztaltuk ahogyan teltek a napok, hogy ágyneműt nem cserélnek a beteg alatt. Aki dolgozott már fekvőbeteggel az jól tudja, hogy a decubitusok megelőzésének egyik fontos lépése a tiszta, ráncmentes ágynemű biztosítása. Úgy vélem, hogyha ez az ágyneműcsere akár négy vagy öt napig nem történik meg, akkor nem biztosított a beteg számára a ráncmentesség. Mivel fekvő, így az ágyában étkezik mama, nyilvánvalóan étvágya alig van, így nincs egy kiló morzsa a háta alatt, ami ugyancsak a felfekvés kialakulását segítené elő, de akkor is izzad, főleg fulladás közben. Így mondhatni, hogy ráncos, sokszor nedves ágyban fekszik. Emellett a jobb kezébe behelyezett branül helyén egy igen szembetűnő gyulladás alakult ki. Eleinte megkértek minket a nővérek, hogy a saját törülközőjét nedvesítsük be, majd azzal borogassuk a kezét. Akkor még gondolhattuk, hogy ez múlni fog, hiszen nem minden branül helyén alakul ki súlyos szövődmény. Egy hét elteltével nagymamám keze olyan dagadt lett, hogy behajlítani képtelen, ami azért is súlyosbítja az állapotát, mivel a bal keze egy korábbi sérülése miatt szinte használhatatlan. Az előbb említettem, hogy itt nem igazán szokták megetetni a betegeket, így ezen időszak után nagymamám egyedül már enni sem volt képes. Akkor jut egy kis ételhez, vagy egy kis vízhez, amikor meglátogatjuk, vagy éppen van egy járó-beteg szobatársa, akiben annyi emberség van, hogy ezt megteszi, amikor nem vagyunk mellette.   Még egy problémát megemlítenék. Jeleztem nagyinak, hogy nem kell a beteghordó fiúnak minden alkalommal pénzt adni, ha elviszik egy vizsgálatra. A fiókjába mindig kéri mama, hogy legyenek ötszázasok, melyet aztán odaadhat - keze használhatatlansága miatt, megkéri az adott dolgozót, hogy vegye ki a pénzt a fiókból - azt remélve, hogy így emberszámba fogják venni. Én próbáltam meggyőzni, ugyan, ez nem szükséges, mert én komolyan azt hittem, hogy nem kell. El sem tudom képzelni, milyen ember az, aki egy ilyen elesett állapotú betegtől elszedni napi szinten a pénzét. De ez már az én naivitásom. Körülbelül egy hét alatt meggyőztem mamát, és a következő dialízis alkalmával nem adott pénzt a beteghordónak.  Aki ennek következtében elfelejtett nagymamáért menni a kezelést befejezését követően. A dialízis egyébként sem két perces beavatkozás, és mama utána még órákat várt, mire valaki érte ment. Mondanom sem kell, hogy ideges lett, fulladni kezdett, a vérnyomása egyébként is hajlamos a kilengésekre. Még aznap megbeszéltük ezt mamával, és a szobatárs nyilván hallotta, miről beszélünk, mivel közbeszólt. Elmondta, hogy őt is dialízisre hordják, és ha nem fizet, akkor ő is órákat vár, ha fizet, akkor viszont rövid időn belül megérkezik hatalmas mosollyal a beteghordó.   Lassan három hete, hogy nagymamám bekerült az osztályra. Azt szeretném elismételni, hogy az orvosi munkával elégedettek vagyunk. És csak dicsérni tudom ezeket a szakembereket. Ezért is ide írtam, nem pedig panaszlevelet az igazgatóságnak. Mert nem akarom, hogy az osztályvezetőt is elővegyék egy olyan dolog miatt, ami tulajdonképpen véleményem szerint a főápoló hibája. Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy az osztályvezető orvos hibája is ez, hiszen nem lehetne megengedni ilyen dolgokat.   Én már csak azt remélem, hogy a nagymamám nem fog sokat szenvedni, és mivel nem sok esély van a felépülésre, abban is reménykedem, hogy békésen tud majd távozni. Egyre nehezebben viseli a kórházi létet, megterhelőek számára a kezelések, és rettentően fáj neki ez az érdektelenség, már szólni sem mer.   A dolog érdekessége az, hogy a főnővért ismerem, lehetne azt mondani, hogy alig fél éve még nemcsak munkakapcsolatban álltunk, hanem barátok voltunk. Szólnék neki - megjegyzem nagymamám már kétszer feküdt az osztályon, akkor is jeleztem néhány dolgot, persze süket fülekre talált - de félek, hogy a haldokló nagymamámon csattanna, ha az unokája okoskodna. Csak nagyon nehéz látni, hogy egy nyolcvan évet megélt, tisztesség néni - attól függetlenül, hogy rokonom, vagy sem - ilyen méltatlan körülmények között kell töltse az élete utolsó heteit. Piszkos ágyneműben, sokszor szomjasan, a családot várva, hogy valaki igazítson a párnáján annyit, hogy kényelmesebbnek érezze az ágyat, ami a börtönévé vált.   Amennyiben helyesírási hibákat vétettem elnézést kérek, csak a düh és tehetetlenség annyira intenzíven átjár, hogy nehezen tudok másra koncentrálni.   Egy tehetetlen rokon  


2015. február 2. 13:14

20 ember várt rá, de rendelés helyett politizált és cigizett az orvos

Ahogy ott állt és mondta a magáét, látszódott rajta, hogy tisztában van vele, hogy ő most munkaidőben, elkésve dohányzik és beszélget magánjellegű dolgokról, de ő ezt következmények nélkül megteheti. Sziasztok!   Én valójában érdeklődni szeretnék, hátha az olvasók és hozzászólók tudnak nekem valamilyen értelmes magyarázattal szolgálni. Azzal kezdem, nekem alapvetően semmi bajom az orvosokkal és egészségügyben dolgozókkal. Tisztelem az elhivatottakat és tisztában vagyok az anyagi nehézségekkel, amik az ágazatban napi szinten jelen vannak, mégsem értek mindent. Van ugyanis nekem egy háziorvosom, hölgy az illető és bár egy hölgy esetében nem illik ilyesmivel foglalkozni, de az 50-es évei közepén járhat. Budapest egyik központi kerületében rendel, s, bár nem a személyének szól, szerencsére ritkán látom, mert nem vagyok nagyon beteges alkat. Azért nagyjából kétszer egy évben mégis kénytelen vagyok felkeresni, sőt, a tavalyi évben negatív csúcsot döntöttem, 9 alkalommal voltam nála.   Mindebben semmi érdekes nincsen, abban viszont annál inkább, ami a rendelési idejét illeti. Heti 2 nap 8-10 óráig, ugyancsak 2 nap délután 16-20 óráig, pénteken pedig felváltva hetente. Ez még mindig nem az izgalmas rész. Azért az elmúlt néhány évben sikerült minden napot kihasználnom, ami az orvos látogatást illeti és valahogy mindig kivétel nélkül ugyanúgy jártam. Szeretek időben érkezni és a lehető leghamarabb távozni a rendelőből. Ezért mindig legalább ¾ órával hamarabb szoktam érkezni és az első 3-ban mindig benne vagyok. Csakhogy, ameddig mondjuk szakrendeléseken ennek tényleg van jelentősége, mert hamar sorra kerül az ember, ergo hamar távozhat, itt a háziorvosomnál nincsen. Először is kivárom azt a nagyjából ¾ órát, majd miután elkezdődne a rendelés, még egy jó 1 másfél órát, mert a doktor nő notórius késő. És ez nem csak személyes tapasztalatom, mivel a várakozás összehozza az embereket az orvosnál, több korai érkező is jelezte, hogy ők sűrűbben járnak hozzá, de pontosan talán még soha sem érkezett a doktornő.   Miután a sorszámot megkaptam legutóbb a múlt héten és már jócskán a rendelési időn túl voltunk, közelebb a 17 órához, mint a 16-hoz, lementem a rendelő elé csillapítani nikotin éhségemet. Na, akkor lepődtem meg rendesen, mert nem más cigarettázott és beszélgetett egy másik fehér köpenyes hölggyel elmélyülten, mint az én háziorvosom. Annyira belefeledkezett a beszélgetésbe, hogy még köszönni is elfelejtett, persze érthető, hiszen kézzel lábbal gesztikulált, nagyon mondták a magukét. Igen, politizáltak, de ez teljesen lényegtelen szempont. Én álltam ott, hallgattam őket, majd azon vettem észre magam, hogy már be is fejeztem a füstölést, de ők még mindig mondják a magukét és a doktornő rágyújtott még egy cigire. Mivel elég hideg volt, inkább visszamentem a váróba és nézni kezdtem a vekkeremet. 17 óra és 24 percet mutatott, amikor a doktornő végre megérkezett és 17 óra 41, amikor az első beteg bemehetett hozzá. Vagyis majdnem 2 óra telt el a rendelési idő kezdetétől számítva, ameddig egyetlen beteg sem lett megvizsgálva.   Na már most, én megértem, ha valaki munkakezdés előtt kiéli még gyorsan káros szenvedélyét, mert jó esetben 4 órán keresztül kénytelen ,esz ugye mellőzni. De, ha már alapból igen jelentős késésben vagyok, akkor urambocsá nem állok le jó fél órát még pöfékelni és politizálni a kolléganőmmel, akkor sem, ha fontos a mondanivalóm. Mert ott van 15-20 ember, aki arra vár, hogy foglalkozzanak vele, ráadásul vannak köztük idős, legyengült emberek is, akiknek nem mindegy, hogy csak 1, vagy 2-3 órát kell várakozniuk. Arról nem is beszélve, hogy a doktornőnek ez a munkahelye, nem presszó, vagy pub és azért kapja a fizetését, másoknak pedig az idő pénz. És ha valaki kevés fizetésért dolgozik, nincs kellően honorálva, az még nem jelenti azt, hogy félgőzzel végezheti a rábízott dolgokat. vagy mégis? Én biztos nem tehetném meg, hogy rendszeresen késsek a munkahelyemről, akkor sem, ha egyébként a munkámat jól végzem. Mert 1-2 alkalom után szépen elköszönnének tőlem. És én egyátlagos orvos fizetésénél még kevesebbet is viszek haza, és paraszolvencia (mert ha tetszik, ha nem, egyáltalán nem elhanyagolható tényező) sincs számomra.   Kíváncsi volnék, szerintetek megengedhető viselkedés ez az orvosom részéről? Hangsúlyozom, ha egyedi esetről beszélnénk, akkor egész máshogy állnék én is hozzá, mert persze, nagy ritkán összejöhetnek a dolgok. De! A saját tapasztalataim, a többi beteg véleménye azt mutatja, szinte minden napja így zajlik. És ahogy ott állt és mondta a magáét, világosan látszódott rajta, hogy teljesen tisztában van vele, hogy ő most munkaidőben, elkésve dohányzik és beszélget magánjellegű dolgokról, de ő ezt következmények nélkül megteheti. És ez a legnagyobb baj.   Krisztián


2015. február 1. 6:38

Az egészségügy gyászos állapotban van, de ezúttal kellemesen csalódtam

Még mindig van, aki becsületesen végzi a munkáját, van még remény! Az én történetem annyira friss, hogy csak pár órája értem haza a kórházból. Hirtelen ájulás miatt vitt be a mentő a Jánosba. Nagyot koppantam, bevertem a fejem, szédültem és hányinger kerülgetett. Az egyik fiatal mentős mondta, hogy valószínűleg agyrázkódásom van, és bevisznek a traumára. Az utazás nem tartott sokáig.   A fiatal srác bekísért, majd miután engem leültettek egy narancssárga székre, elváltak az útjaink. Volt bent egy kis sürgés-forgás, úgy öt perc múlva leült velem szemben egy kopasz férfi, kikérdezett az ájulásom körülményeiről. Egy fiatal lányra bízott, hogy kössön be nekem egy infúziót.   Nem volt a legjobb dolog a világon, de túléltem, a csajszi kedves volt. Vércukrot is mért. Viszont alig csöpögött le valamennyi a tasakból, amikor elzárták, és átkísértek a CT-hez. Egy beszédes fickó vezette le a folyamatot, én közben egy kicsit megijedtem, amikor a vérem elkezdett visszafolyni az infúziós csőbe, de megnyugtatott, hogy ez nem baj. A CT-ben megint megijedtem egy kicsit, de ez már csak a nagy zajos gép hatása volt.    Visszatértem az előző helyemre, majd hosszas várakozás kezdődött az eredményekre. Közben a kopasz emberről kiderült, hogy ő a doki, párszor még rámnézett, kérdezett ezt-azt, elmondta, hogy szerinte a kevés folyadékbevitel, hasmenés és hirtelen vérnyomáscsökkenés miatt ájultam el, de tovább vihetnek a Honvédba a belgyógyászatra (mivel nem vagyok bejelentve, csak albérlő vagyok a 13. kerületben), vagy hazamehetek, ha úgy döntök. Mivel a szédülésen és hányingeren kívül semmi bajom nem volt, a hazamenetelt választottam. A doki erre megkérdezte, rendeljenek-e mentőt vagy van valaki, aki hazavisz. Szerencsére az egyik barátom felajánlotta még a mentők kiérkezése előtt, hogy haza tud fuvarozni, így nem volt szükség a mentőkre ismét.    Ezek után már tényleg csak a várakozás maradt. Hallottam, ahogy ellátnak egy nénit a pszichiátriáról, meg egy másikat egy idősek otthonából, aki elesett. Mindenki nagyon türelmes volt, nincs anyázás, semmi horrorisztikus fordulat. Ahogy elfogyott az infúziós tasakból a lötty, úgy én is sokkal jobban lettem. Amikor már csak én voltam bent, a dolgozók arról beszélgettek más országokban mennyi támogatást kapnak a kórházak.    Én is láttam mennyire le van pukkanva a kórház. Jó kis horrorfilmet lehetne itt rendezni, külön díszlet se kell. Ennek ellenére mindenki tette, amit kellett, közben folyt tovább a beszélgetés. " -Ebédelnem kéne már. - Most? Lassan inkább már vacsorázni. - A múltkor ilyenkor reggeliztem."    Hat óra volt mire elfogyott az infúziós folyadék és megérkezett a sofőröm is. Eltávolították az infúziót (fájt), aláírattak egy papírt aztán mehettem is.   Akinek volt türelme végigolvasni, az talán most azt kérdezi: Na és? Mi ebben az érdekes? Hol a fordulat? A fordulat az, hogy a számtalan rémes történet után én is csak a legrosszabbra számítottam, de kellemesen csalódtam. Az egészségügy gyászos állapotban van, de ezt ki ne tudná? Viszont még mindig van, aki becsületesen végzi a munkáját. Van még remény.   Köszönöm, L.    


2015. január 30. 12:34

Az egészségügy minősíthetetlen szinten áll

Iszonyú nyomás van a gyógyítóink vállán és ez azt eredményezi, hogy kellemetlen tüskévé válnak és elvész a hivatottság, emberség belőlük és gépiessé, arrogánssá,esetenként hanyaggá válnak. Tisztelt Praxisblog Szerkesztő! Már egy ideje figyelemmel követem megosztott történeteiket és a hozzájuk szóló véleményeket.Igazából nem tudom eldönteni,hogy mi is a blogjuk célja.Hiszen csak azt tapasztalom,hogy az elitnek nevezett osztályba sorolt orvosok,veszett mód ellenségesek és arrogánsak egy-egy megosztott történet olvastán,ahelyett,hogy inkább tanácsot adnának.Ha az a cél,hogy beteg és orvos ellentétben legyenek egymással,azt sikeresen elérik.Tény,egyes betegek elég provokatívan írnak,amit akár én is megtehetnék elkeseredésemben,de az nem vezetne sehová. Viszont,ha csak esetek elmesélése és abból való tanulság a cél,hát az sajnos kevésbé történik meg.Mint köztudott,a betegek zöme nem ért a betegségekhez és azt sem tudják,értik,mit is mond,tesz egy orvos,csak amit megél és tapasztal,arról tud írni,beszélni.Ezzel nincs is baj,csak a reakciók amik kicsit bántanak számomra. Én nem vagyok orvos,csak egy egyszerű beteg,aki szintén tudna regényeket írni a negatív megélt történésekről és a nagyon elenyésző pozitív esetekről.Több,mint a fél életemet kórházakban,rendelőkben töltöttem és sajnos tölteni is fogom,de amit az utóbbi időben tapasztalok,bizony nem a bizalmat erősíti bennem az orvosok iránt,pont ellenkezőleg.Mi az oka?Természetesen ők is emberek és ők is hibázhatnak,mint mindenki.Ismeretes,hogy az egészségügy elég minősíthetetlen szinten áll,de itt nem az orvosokra gondolok,hanem mint intézmény.Iszonyú nyomás van a gyógyítóink vállán és ez azt eredményezi,hogy kellemetlen tüskévé válnak és elvész a hivatottság,emberség belőlük és gépiessé,arrogánssá,esetenként hanyaggá válnak.Ez utóbbi sajnálatos nagyon!Itt megjegyezném,manapság kevés elhivatott orvosunk van,erre születni kell.   Az is tudott dolog,hogy nagyon sok svindler is próbára teszi orvosaink tűrőhatárát,melynek következménye általánosítás és az alapján kezelnek néha olyan embereket is,akik bizony nem azt érdemlik.Szóval,megértem az orvosokat,mert tudom és látom,hogy mennyire nem egyszerű a helyzetük.Viszont a gyakran lekezelő,nyers és néha embertelen hozzáállásukra nincs mentség.Természetesen ez nem általánosítás,mert nem mindenkire igaz ez,de sajnos egyre gyakoribb viselkedésformává vált köreikben.Ahogy egy orvos cinikusan,lekezelően tud néha bánni a beteggel az se nem építi a kiszolgáltatott helyzetben lévő helyzetét,főként nem javítja állapotát,mi több,brutálisan romboló.Egy orvos is felháborodna,ha egy beteg gorombán beszélne vele és támadóan számon kérné,hogy miért nem gyógyítja meg.Lehet,hogy naivnak tűnök,mert azt képzelem,hogy orvos-beteg tudna harmonikusan együttműködni és eredménye is lenne,mikor már régen nem a gyógyításról szól az orvostudomány,hanem a gyógyszerpiac virágoztatásáról és néhol emberi pozícióról.Megjegyzem,nem vagyok naiv és tudom,látom mi van a színfalak mögött.Bocsánat,hogy ilyen hosszúra sikeredett mondandóm!Igazából,csak szívem szerint kérném a gyógyító embereket,hogy kicsit legyenek emberségesebbek a betegekhez,hiszen nem tudható,hogy családja,szerette,vagy ő maga nem kerül olyan helyzetbe,ahol éppen őt alázzák meg,kezelik félre,vagy csak szimplán nem veszik emberszámba.Nagyon köszönöm,ha elolvassák soraimat,viszont nem szeretném ha közzé tennék,nem járulok hozzá,nem azért írtam!! Köszönettel és Tisztelettel: egy beteg a sok közül,aki már reményt vesztett,de még küzd.


2015. január 29. 14:09

Állítása szerint nem nevezte drogosnak a beteget az ügyeletes orvos

A “drogos" szó el sem hangzott. Mivel a bejárati ajtóig kísértem a beteget, arra figyeltünk fel, hogy nem is a szemben lévő gyógyszertárba veszi az irányt! A 2015.01.26-n “Drogosnak nevezett az ügyeletes orvos" cikkre szeretnék reagálni. Dr. B. vagyok.   A “beteg" valóban megjelent a nagykállói orvosi ügyeleten 00.03-kor, arra hivatkozva, hogy otthonában magas volt a láza (38,2°C!). Megmérve a rendelőben a lázát 37,8°C volt! Ezek után meg volt vizsgálva (amiről több helyen írásos bejegyzések történtek). Az ambuláns napló 1 példányát a beteg aláírásával részére átadtam.   Sz.e. lázcsillapítás volt javasolva (megjegyzem a 37,8°C hőemelkedés még nem tartozik a csillapítandók közé), Illetve háziorvosához volt irányítva. A “drogos" szó el sem hangzott. Mivel a bejárati ajtóig kísértem a beteget, arra figyeltünk fel, hogy nem is a szemben lévő gyógyszertárba veszi az irányt!   Ami pedig az ukrán gyógyszerkereskedelmet illeti a meggondolatlan “firkásszal “ szemben feljelentéssel élek.    Dr.B       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 27. 6:00

A halál küszöbén hagyva

Megtagadta az orvos az életveszélyes állapotú beteg kezelését. Tisztelt Praxis Blog!   A történetünk 2014. március 31-én hétfőn kezdődött, amikor a szegedi 3. emeleti Belgyógyászati Osztályára felvette az édesanyámat az Osztályvezető főorvosnő, Dr. P., mint fogadott orvosa hosszú évek óta kezelte őt. Ezáltal bizalom teljesen újból őt kértem meg, hogy a 82 éves édesanyámnál ez alkalommal jelentkező ödémáját gyógyítsa meg, én szállítottam kocsival, azaz "lábon vittem be". Szokásosan a felvételkor "szobájában" egyeztettünk, s előre hálapénzt adtunk.    Az első nap folyamán semmi sem történt még a gyógyszereit is otthonról hoztuk, mert sem a főorvosnő, sem az általa kijelölt kezelő orvosa Dr. Zs. sem a nővérek nem jöttek be a szobába, Kijelenthető, hogy teljesen elhanyagolták a délelőtti egyeztetés ellenére.  Oxigén terápia túladagolása és a vízhajtás dömpingszerű adását követően, a szervezete 2 nap leforgása alatt teljesen legyengült, mivel sem evés sem ivást nem engedélyeztek neki, infúzió kúrára hivatkozva.   A 3. nap délutánján Dr. T. belgyógyász szív-UH vizsgálat közben olyan erős fájdalmat okozott az anyukámnál, hogy elvesztette az eszméletét. A vizsgálat követően kérdőre vontuk, hogy mi történt az anyukámmal, és ő a szív-billentyű elégtelenségre hivatkozott, a peace-maker-éről szó szerint nem is tudott, a vizsgálat folyamán észre sem vette... Elgondolhatják milyen durván bánt az édesanyámmal - egyébként megállapítható, hogy egy halálosztag, valamennyi nővérrel egyetemben, mint az állatokkal úgy bánnak a súlyos betegekkel. Mint laikusok a szív elégtelenségét a vízhajtók nagy mennyiségű adagolása okozhatta, hiszen ezt megelőzően az otthoni háztartási munkákat, önellátását elvégezte, sőt heti 3-4 alkalommal városi sétára is vittük kis botjával.   A 4. napra a szervezete teljesen összeomlott a gondatlan ellátástól. Ekkor megjelent a 3. emeleten az Intenzív Osztály vezető főorvosa Dr. H., aki az édesanyám állapotát felmérte, és kijelentette, hogy " egy órája van hátra az anyukájának " a kezelő orvosa Dr. Zs. jelenlétében, az orvosnő a feltett kérdésünkre " Meg akarja gyógyítani az édesanyámat?" ezt válaszolta: " Nem akarom az édesanyát kezelni" - így megtagadta a gyógykezelését a halál küszöbén hagyva! Elkezelve!   A főorvos úr felajánlotta, hogy megpróbálja megmenteni az életét! A szavai a fülünkben csengnek könnyek közt írom e sorokat, mert Ő is az Istenre hivatkozott a megmentés sikerességében reménykedve.   Az ITO-n lévő orvosoknak és ápolóknak 2 hónapos szorgalmas csapatmunkájuk, Dr. H. főorvos  kiváló irányításával az élen ,aki kitűnő szaktudású fiatal kora ellenére, mély tisztelettel, köszönettel vagyunk iránta, mert a halál torkából hozta vissza nekünk édesanyámat! Amit a 3. emeleten leromboltak, azt Ő felépítette!   Istenek hála az anyukám él.   Szeretném ezeket a sorokat orvosok és az Orvosi Kamara Elnöke is olvasná, mert orvosok és orvosok közt igen-igen nagy különbség van.   Tisztelettel: Nagy Család  


2015. január 26. 6:00

Drogosnak nevezett az ügyeletes orvos

Semmilyen ellátásban nem részesített, kérésemre annyit mondott, hogy vegyek Rubophent és "dögöljek le..." Tisztelt Praxis!   Tegnap éjjel hosszú szenvedés után elmentem a nagykállói orvosi ügyeletre, mivel a 38.6-os lázamat sehogyan se tudtam lehúzni és egyre rosszabbul éreztem magam. Az "orvos", és a sokat megélt asszisztensnője felváltva kiabáltak és gúnyolódtak velem, hogy ez NEM láz, ezzel nem ILLIK orvoshoz menni!   Mindennek elhordtak, sőt, amikor közöltem, hogy szédülök, akkor undorral annyit mondott, hogy valószínűleg egy utolsó drogos vagyok! Nos, legjobb tudomásom szerint már ezért feljelenthetem rágalmazás és becsületsértés címén! Semmilyen ellátásban nem részesített, kérésemre annyit mondott, hogy vegyek Rubophent és "dögöljek le"...   A dologban az a vicces hogy mindvégig vonalban volt a Párom, kivel egymás közt minden hívást rögzítünk. Erősen gondolkodom a feljelentésen! A dolog további pikantériája, hogy Dr. B. előszeretettel üzletel Ukrajnából átcsempészett gyógyszerekkel.   Egy beteg         HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 21. 9:27

Öt és félmillió forint a Tábitha Háznak

A Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub decemberi jótékonysági akcióján kiárusított süteményekből és a karácsonyi üdvözlőlapok értékéből  közel 2,5 millió forint gyűlt össze, melyet a vállalat további 3 millió forinttal   egészített ki. Az Adni jó! Sütiakció decemberi vásárnapján a Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub munkatársai saját készítésű süteményeiket árulták ki a nemcsak édesszájú, de jószívű adományozók között. A portékák a vállalat elektronikus karácsonyi képeslapjaira kerültek, amelyek küldésenként - szintén a Telekom által fedezett - 100 forint adományt jelentettek. A sütemények értékesítéséből összegyűlt közel kétmilliót és a képeslapküldésből befolyt félmilliót a Telekom további hárommillió forint adománnyal egészítette ki, így összesen 5.474.030 forintot fordíthat fenntartásra, fejlesztésre a törökbálinti gyermekhospice ház. Az adományt január 12-én adták át a Tábitha házban, ahol térítésmentesen nyújtanak segítséget olyan családoknak, akik tartósan beteg, az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermeket gondoznak.   Fábián Éva, a Tábitha intézményvezetője elmondta: a gyógyíthatatlan beteg gyerekeknek és családjaiknak ingyenes ellátást nyújtó gyermekhospice jelenleg kizárólag adományokból működik. A Telekom által nyújtott támogatást fejlesztésre, korszerűsítésre fordítják, többek közt légzésfigyelő készülékeket, véroxigénszint- mérőt, gyógyszeradagolókat és a kritikus állapotú gyerekek megfigyeléséhez való speciális monitorrendszert vásárolnak a befolyt összegből.     A sajtónyilvánosság az elmúlt évben sokat segített abban, hogy a Tábitha ház hiánypótló küldetéséről mind többen tudomást szerezzenek, és ebből az év végén oroszlánrészt vállalt a Fenntarthatósági Média Klub. Egyedül a nyilvánosság biztosíthat lehetőséget a segítő szándékú emberek összefogására - mutatott rá az intézményvezető. “A Telekom kultúrájában hagyományosan nagy szerepet tölt be az önkéntesség.   Kollégáink folyamatosan keresik azokat az alkalmakat, amikor másokon segíthetnek.   Felelős és a fenntarthatóság iránt elkötelezett munkáltatóként támogatjuk és bátorítjuk ezeket a kezdeményezéseket, melyek közül az Adni jó! Sütiakció az egyik legsikeresebb. Külön öröm számomra, hogy idén a Tábitha ház lakóinak segíthettünk!" - mondta el Somorjai Éva a Telekom HR vezérigazgató-helyettese.   A Fenntarthatósági Média Klub felelős médiumok és munkatársaik közössége.   Tagjai olyan sajtóorgánumok képviselői, akik nyitottak arra, hogy a világ negatív jelenségeire nemcsak tényközléssel vagy kritikával, hanem jobbítási szándékkal reflektáljanak, a jó példákat pedig a híradáson túl aktív részvétellel is értékeljék. A Fenntarthatóság Média Klub tagjai a Cemp csoport (index.hu, blog.hu), a Centrál Médiacsoport, a ClassFM, a Metropol, az Origo, a Ringier Axel Springer, az RTL Klub és a TV2. A Klub motorja a Telekom.


2015. január 21. 9:11

Magánrendelésre minek a TAJ szám?

Nem igazán értem, hiszen magánrendelésen a teljes árat fizetik ki a betegek. Tisztelt Praxis!   Lenne pár körkérdésem hozzátok nyilván abból az okból kifolyólag, hogy több kommentelő orvos (vagy annak adja ki magát), így biztos tudja rá a választ:   MAGÁN(!) rendelésen (pl.: bőrgyógyászat, fogászat) mindig elkérik a TAJ számot, azzal hogy minden egyes beavatkozást le kell jelenteniük. Nem igazán értem, hiszen magánrendelésen a teljes árat fizetik ki a betegek.     Kérdéseim:   1. ilyenkor pontosan mit jelentenek le? (beavatkozás megtörténtét? Vagy csak annyit hogy ott járt az ember?) 2. pontosan hová jelentik le? (OEP/NAV vagy valahová máshová?) 3. miért jelentik le? (kapnak pénzt a MAGÁN orvosok  MAGÁN rendelés után is?) 4. és milyen gyakran jelentik le? (egy komplett folyamat legvégén, vagy minden egyes kisebb beavatkozások után mindig? Pl: fogtömés)   Minden kommentelőnek előre is köszönöm az értelmes válaszát!         HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 14. 6:00

Empátia nélküli társaság

Mindenki elutasító és lekezelő volt az osztályon. Tisztelt Praxis!   Édesanyám májcirrózisos, sajnos most már olyan  az állapota hogy alig tud lábra állni egy pár napja kezdődött az is hogy eszméletlen állapotú időnként. Én sajnos 40 km-re lakom.2014.12.13-án mentem hozzá, már nem tudott ajtót sem nyitni, csak feküdt az ágyában, üres tekintettel nézett rám.   Azonnal szóltam a mentőknek be is vitték a belgyógyászatra, Dr H. R. vizsgálta meg, ezek után szerettem volna váltani vele egy pár szó ,de csak nehezen állt velem szóba egy pár szó erejéig. Közölte, hogy édesanyám kezelő orvosa Dr J. A. Lesz, vele beszéljek. Persze ő nem tartózkodott a kórházba. Közben már a H. R-nak elmondtam, hogy édesanyám egyedül van otthon, hogy ameddig nem erősödik meg annyira, hogy legalább WC-re egyedül ki tudjon menni  tartsák bent, illetve a krónikus osztályra vegyék át.   Ez a J.A. már vasárnap haza akarta küldeni, felhívtam telefonon és azt mondta ez nem szociális intézmény, holott neki semmi köze nem volna, ehhez úgy tudom, az ilyesforma ellátás megilleti a beteget. Ezért hétfőn személyesen mentem és beszéltem vele, de ugyanúgy lekezelő és fölényes volt velem. Átmentem a krónikus osztály igazgatójához, de ő vissza küldött az osztályvezetőhöz a belgyógyászatra.   Ő mondta, hogy megpróbálja anyukámat át vitetni a krónikusra, és hogy beszél Dr J.A-val, hogy ne dobja ki anyát, amíg nem veszik át a krónikusra. Senki nem tudott semmilyen konkrét válasszal szolgálni, azt sem közölték, hogy az édesanyámmal mi a helyzet, mindenki elutasító és lekezelő volt az osztályon. Így kétségek között haza kellett jönnöm, mennem kellett a kislányomért az oviba. Még azt leírnám, hogy kértem, vegyék fel az ápolási osztályra felírták az adatait, ennyi.   Dr.  J-ről már több rossz véleményt hallottam, de az egész osztály egy nyers modorú empátia nélküli társaság. Anyukám sajnos nem javult hétfőn is rossz állapotban találtam. Most várom, hogy sikerül-e a krónikusra átvitetni.       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 12. 6:00

Kis műtétből szívhalál

Sajnálom a gyerekeimet, akik elveszítették apjukat és az anyósomat, aki elveszítette a gyermekét, és hogy harcolnia kell egy bocsánatkérésért. Tisztelt Praxis!   Egy éve halt meg a gyermekeim édesapja a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. Kis műtétre ment, sajnos nem kis betegséggel. Aki rábeszélte a műtétre és vállalta a műtétet, átadta az egyik kollégának, aki valószínű nem ellenőrizte a műszert, amit használt a műtéthez, és ez műtét közben elromlott. Így a látszólag kis műtétből nagy műtét lett, intenzív osztály, reoperáció, újabb és újabb beavatkozások, fertőzések, gennyesedés, szívelégtelenség és halál.   A "sajnáljuk"-on kívül csak az értetlenség és a mossuk kezeinket - nálunk mindenki remek munkát végez, jó szakember magyarázat. Amikor dokumentációt kértek a lányok, csodálkoztak és nem igen tudnak magyarázatot adni a hiányzó dokumentumokról, ami a műtéti jegyzőkönyv, mert pont a lényeg hiányzik. Sajnálom a gyerekeimet, akik elveszítették apjukat és az anyósomat, aki elveszítette a gyermekét, és hogy harcolnia kell egy bocsánatkérésért.   Ami személyes tapasztalatom: A kórházban, ami egy patinás épületben lenne piszok, kosz uralkodik, az intenzív osztály ragad, a fertőzések bejutása érdekében a látogatókra egy lepel jut - sem védőmamusz, sem fejfedő, így nem kell csodálkozni a bekerült fertőzéseken. Szerencsémre csak látogatni voltam legtöbbször kórházakban, de ehhez képest a Hetényi itt Szolnokon egy sterilizált, klasszisokkal jobb kórház.   Itt sem keresnek többet sem az orvosok, sem a nővérek, sem a takarító személyzet. Odafigyelést, szakértelmet, emberséget kellene gyakorolni. A felelősségre vonás pedig minden munkahelyen hozzátartozik a feladatellátáshoz, még ha főorvosról, orvosokról is van szó, hiszen, ha ők vétenek, akkor emberéletek mennek tönkre. Sajnálom.           HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 8. 6:00

Ordított, hisztériázott, káromkodott a fogorvos

Ugye elhiszi nekem, ha azt mondom, az élet másnak sem habostorta, és nem Ön az egyetlen, aki elveszítette az édesanyját? Leírom a történetet dióhéjban azoknak, akik nem ismerik a velünk megesett történetet..   Adott egy idős hölgy, aki történetesen a nagynéném. Idén augusztusban töltötte be a 89. évét. Hogyan, hogyan nem, még e jeles nap előtt az alsó fogsora eltörött. Ebben a korban vajmi kevés ember rendelkezik saját fogakkal, úgyhogy ezen még nincs mit csodálkozni. Mivel ez a fogsor már többször is eltört, nagynéném úgy dönt, nem kínlódik vele tovább. Nosza, ideje megválni tőle, s újat csináltatni! Igen ám, de nyár lévén, tombol a kánikula. No, sebaj, azért van még alul pár saját fog is, így inkább ki lehet várni az őszi időszakot, amikor már könnyebben közlekedik. Lévén, lábfájós is már, s így bottal jár szegény.   Ezeken kívül is van neki fogyatékossága, ugyanis 3 éves korában agyhártyagyulladást kapott. Nem halt bele, de a hallását, illetve egyik szeme világát teljesen elvesztette. Mivel ekkor beszélni már megtanult, így elég jól, érthetően kommunikál élete további részében. Siket óvodába, majd iskolába jár. Remekül elsajátította a jelnyelvet, és kiválóan olvas szájról. Sajnos ez utóbbi képessége az ép szemével egyetemben már romlott mostanra. Szemüveggel azonban még most is kielégítően lát, s lehet beszélgetni vele.   No, hogy levelem tovább szőjem, nagynéném megkért, hogy az első fogorvosi vizitre kísérjem már el. Ez csak természetes, hiszen sokat köszönhetek neki. Mondhatni, ez a minimum, amit megtehetek érte. Nosza, az őszi idő beálltával telefon a szakrendelőbe, időpontért.   ÉS EKKOR CSAPOTT LE A SORS ÖNRE DOKTORNŐ!!! Méghozzá a betegirányító hölgy képében, aki az Ön rendelőjébe kapcsolt engem. Első alkalommal még minden simán ment, eltekintve a homályos röntgenfelvételtől, amit a röntgenes hölgy ellenőrzés nélkül kiadott, s utólag még egyszer vissza kellett mennünk a röntgenbe. Ön akkor szinte könyörgött nekem, hogy minden alkalommal kísérjem el a nénikémet. Szinte előre félt már tőle…? Megorrontott valamit, kétségtelen!!!!  Két fogat húzni kellett, s emiatt el kellett mennünk külön a Szentkirályi utcai fog-műintézménybe. Ezen felettébb csodálkoztam, mire fel lettem világosítva, hogy Önöknél az OEP nem támogatja a foghúzást, ezért nem húznak. (Utólag eszembe ötlött, talán ha akkor nem nyomja el a háborgásom a fantáziámat, akkor "pocket to pocket" megegyezhettünk volna egy azonnali húzásban…?) No, késő bánat - eb gondolat, megjártuk hát azt a lepukkant helyet is, és nénikém  megszabadult a két, nemkívánatos fogtól.   Ezután hívtam a rendelőt újabb időpontért, de ott napokig nem vette fel senki a telefont. Felhívtam Önt a névjegyén kiírt mobil számon. Mondta, nem dolgozik, meghalt az édesanyja. Részvétet nyilvánítottam, majd az Ön által mondott napon egyeztettem a rendelőben időpontot az asszisztens hölggyel. Ez alkalommal csapott be a ménkű először. Nagynénémről a szemüveg levetetvén, mindenfajta kommunikációtól elvágatott. Csak ült a székben az ő hatalmas csöndjében, és az így ráereszkedő homályban. Emlékszik, doktornő? Ön kiabálva adta neki az instrukciókat, holott előtte többször felhívtam a figyelmét, hogy ez egyáltalán nem segít. Ráadásul a maszkot is gondosan feltette a szája elé, nehogy véletlenül is leolvasson róla valamit az idős asszony. Mivel ilyen idős korban vélhetőleg a mozgáskoordináció sem működik megfelelően, hogy, hogyan nem, nagynéném bizony ráharapott az Ön ujjára. És Ön csak ordított, hisztériázott, káromkodott, ő meg egyáltalán nem tudta mi van, bár azt észlelte, hogy valami nem stimmel. Végül, nagy nehezen sikerült kiszabadítani az ujját, de mélységesen fel volt háborodva, és szinte hisztériás rohamot kapott. Mármint Ön, doktornő. Mikor azután kiment a szobából, az asszisztensnő kért elnézést Ön helyett, betudván a dolgot az édesanyja halálának. Én is betudtam, s túlléptem rajta.   A mai nap azonban még önmagán is sikerült túltennie viselkedésben, doktornő! Mára ugyanis, eljutottunk a mintavételig. Alsó és felső mintára is szükség van, mivel felső fogsor is kell, a régi nem klappol. Megint kezdődött az ordítozás - kommunikáció gyanánt. A viaszmintát még sikerült bejátszani nénikém szájába. Láttam azonban, hogy Ön már alapból tiszta ideg tőle. Amikor kinyitott, s Ön ki akarta venni a mintát, hirtelen megint összezárta az állkapcsát. Ekkor Ön egy halálsikolyt hallatva kikapta a mintát, majd az asztalkára vágta mérgében, és közölte, hogy Ön ezt nem csinálja tovább. Ezúttal még a múltkorinál is színesebb rohamot produkált nekünk doktornő! Ekkor már én is kezdtem kijönni a béketűrésből, s közöltem, akkor adjon át minket egy másik orvosnak. Erre választ nem kaptam. Kiküldött minket a folyosóra várni, amíg a technikus valamit kitalál. Leültünk kint, nagynéném csendben pityergett. Nem értette mi történt, hiszen ő annyira akart ügyes lenni, annyira meg akart felelni, annyira nem akart Önnek problémát okozni. Fél óra múltán a technikus megoldotta a gordiuszi csomót, szétkapta az összeolvadt alsó+felső mintát. Mehettünk be újra a rendelőbe.   Amíg Ön kiviharzott megmelegíteni újra a viaszt, addig az asszisztensnővel igyekeztünk nagynénémnek elmagyarázni, hogyan is kell csinálja majd a dolgot. Amikor visszajött, visítva lecseszett mindnyájunkat, hogy miért van még nénikém szájában a protkó, mi a fészkes francot csináltunk eddig, már rég ki kellett volna venni. Azt süvöltötte, hogy Ön erre nem ér rá, el kell mennie valahová.   Ilyen előzmények után csoda lett volna, ha a másodszori mintavétel teljes sikerrel zárul. Kisebb erővel ugyan, de nénikém ismét visszaharapott a viaszra. Ekkor Ön, doktornő, egy "isten faszát" kiáltással dührohamot kapott, és a már megszokott műsort ismételte. "Én ezt nem csinálom, én már ehhez öreg vagyok, csinálja más, stb, stb. Azután elkezdte ecsetelni, hogy Önt az utóbbi 5 hónapban mennyi borzasztó dolog érte, min ment keresztül az édesanyja végett. Én ezt mind megértem, és tiszteletben is tartom. Ha nem így lenne, biztos, hogy pofán töröltem volna Önt Drága doktornő!!!! Ugye elhiszi nekem, ha azt mondom, az élet másnak sem habostorta, és nem Ön az egyetlen, aki elveszítette az édesanyját? Sajnos "a lét halál, az élet küzdelem" - Madách soraival szólva.   Azt csak utóiratban jegyzem meg az olvasók számára (hisz Ön tudja), hogy előre kifizettük erre a jó kis folytatásos műsorra a munkadíjat. Ez pár ezer forint híján 130 ezret kóstált. Azt viszont Ön sem tudja, hogy nagynéném nyugdíja még a 80 ezret sem éri el. Számomra hihetetlen bűvészmutatvány az, hogy képes volt ezt zsebből kifizetni, mindjárt az első alkalmakkor.   Köszönöm, ha leközlik!         HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 6. 6:00

Agyvérzéses beteghez nem ment k ia mentő

Egyszerűen letették a telefont. Kétszer is! Tisztelt Praxisblog! Ez év április 24-én este sztrókot kaptam, egyedül voltam otthon, mivel egyedül élek. Tudtam, hogy sztrókom van, ezért azt is tudtam, hogy a minél hamarabb kórházba kell kerülnöm. Lebénult a fél oldalam, nem tudtam rendesen beszélni, de azért hívtam a mentőket. A diszpécser annyit mondott "beszéljen érthetőbben" és letette a telefont. Újra hívtam, és megint letette azzal, hogy "beszéljen érthetőbben". Nem értem, amikor a csapból is az folyik, hogy mik a sztrók tünetei, hogy minél hamarabb kórházba kell, hogy kerüljön a beteg. Amikor vezető halálok a sztrók... Elgondolkodtató, vajon mennyire képzett szakemberek ülnek a telefon mellett a mentőknél. Nem kérdezték meg, mit érzek, fáj-e valamim, olyan kérdéseket sem tettek fel, amire igennel vagy nemmel lehet válaszolni, talán igen-nem válaszokat tudtam volna adni. De egyszerűen letették a telefont. Kétszer is! üdv. Gabriella       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 4. 6:11

Mindenáron le akarták vágni a lábát

Alig várta, hogy hazaengedjék, mert rettegett attól, hogy egyszer csak elaltatják és levágják a lábát. Nekem is vannak nagyon is rossz élményeim a magyar kórházakról. Édesanyám 30 éve lábszárfekélyes, persze ez senkit sem érdekelt ez alatt az idő alatt a magyar egészségügyben. Nem gyógyítható. Ennyi, pedig ahogy felénk mondják, tolnát-baranyát  bejárta, hogy valaki segítsen neki.    Ez alatt az idő alatt olyan fájdalmakat állt ki, hogy volt olyan időszak, hogy hetekig nem tudta, hogy mi történik körülötte. Nem érdekelte semmi, mert csak a fájdalom volt. Nagyon sok kórházban megfordult, mert a reményt soha nem adta fel.    Így telt az élete, egy rakás gyógyszert szedett, mert ahány orvosnál járt mind írt neki valamit.   Két éve beutalták a megyei kórházba,  ahonnan úgy jött haza, mint  egy léggömb. Infúziókat kapott, a cukrát felnyomták 20-24-re, ezért átállították inzulinra és természetesen mindjárt ajánlottak neki helyben megvehető vércukormérőt. Ez még a legkisebb gondunk volt, mert az ottani doktornő minden áron le akarta vágni a lábait, mivel annyira fekélyesek /térdtől bokáig teljesen  körbe/, hogy mást nem lehet kezdeni vele. Alig várta, hogy hazaengedjék, mert rettegett attól, hogy egyszer csak elaltatják és levágják neki. Annyit zaklatta /szó szerint/ a doktornő és minket is győzködött, hogy beszéljünk vele. Na de az én erős anyukám ezt a kezelést is túlélte.   Aztán volt combnyaktörése, bokatörése és utólag már azt mondom, hogy hála Istennek, hogy a medencecsontját is eltörte.   Elhoztuk hozzánk, és innen lett bevíve abba a tolna megyei kórházba ahová a mai napig jár. Igaz, csak egy kis hazugsággal sikerült bekerülnie, mivel azt mondtuk, hogy nálunk esett el, a körzeti orvosát pedig nem tudjuk elérni telefonon. Ezek után felvették a sebészetre, onnan pedig a nefrológiára./elnézést az orvosi helyesírási hibákért, csak úgy írom, ahogy mondom/   Az ottani főorvos egy csodálatos ember, nem biztatott sok jóval, csak annyival, hogy ők mindent megtesznek. Na gondoltam, ezzel már tele a padlás. Aztán eltelt egy hét két hét és az én anyukám csodák csodája egyre jobban  lett. Elmagyarázta, hogy csodára ne várjunk, mert baj van a szívével, a májával a tüdejével, és sajnos a legnagyobb baj a veséjével. /A sok gyógyszer, amit  a 30 év alatt szedett, teljesen tönkretette a szervezetét./    Jelenleg vesedialízisre jár és egy rossz szót nem tud mondani az ottani orvosokról, nővérekről, betegkísérőről. Emberként bánnak vele, és a többi ilyen beteggel is és a segíteni akarásukkal, a kedvességükkel, a jóindulatukkal nagyon jó viszonyt tudnak kialakítani a betegeikkel. Ez is itt van nálunk, van jó példa is a lelkiismeretes egészségügyi dolgozókra, csak sajnos ez nagyon kevés.    Édesanyám azóta újra tud sétálgatni, ellátja magát, és a lábán a fekélye is kezd gyógyulgatni. Fél év leforgása alatt annyit javult, hogy a kerekesszék után ma már csak egy bottal jár.    Hát ennyi röviden, és mi boldogok vagyunk, hogy visszakaptuk az anyukánkat bármennyi időre is, de emberibb életet biztosítottak neki ezek az  emberek.       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 2. 8:53

A mentők nem foglalkoztaka cukorbeteg férfival

Szakmailag is leszerepeltek előttem, mélységesen felháborítónak tartom a hozzáállásukat. Elismerve, hogy nincs könnyű dolguk manapság, nem gondolom, hogy ez minden felelősség alól felmenti őket. Kedves Praxis Blog!   Ha jónak látják, osszák meg a blogon a történetünket. Üdvözlettel.   KK Férjemnek tavasszal hypoglikémiás sokkja lett, hirtelen, egyik percről a másikra nagyon zavartan kezdett viselkedni. Nem inzulinos (hanem gyógyszerrel karbantartott) cukorbeteg, de ilyesmi még soha nem fordult vele elő. Ügyeletet hívtam, ők továbbirányítottak a mentőkhöz. Elmondtam, férjem milyen gyógyszereket szed, és hogy viselkedik, amit egyébként (kontrollt veszítve összevissza kiabálás) a diszpécser is hallott a telefonban.   Amikor a mentősök kiérkeztek, mondtam nekik, hogy sosem volt még ilyen. Ahogy férjem meglátta az "idegen embereket", kiabálni kezdett, hogy "hát, maguk meg mit akarnak?". Erre megkérdezték tőle, hogy "uram, szeretné, ha megvizsgálnánk?". Ő azt felelte, nem. Erre elindultak kifelé a lakásból úgy, hogy semmit nem csináltak. Arra hivatkoztak, hogy a beteg nem egyezett bele a vizsgálatba, hiába kértem, hogy legalább egy vércukrot mérjenek, illetve bizonygattam, hogy éppen ez a zavart viselkedés a probléma, ne haragudjanak rá, hanem vizsgálják meg, kérem. Úgy hagytak ott minket a zavart férjjel, hogy megszólalni sem tudtunk a fiammal, épp csak annyit jegyzett meg egyikük (nem tudom, orvos volt-e, vagy sem): én kérek elnézést, hogy egyáltalán idefáradtunk...   Nagy nehezen (1-2 órás kiabálás, szaladgálás után) férjem elaludt. Másnap reggel a háziorvosunk megerősítette, hogy ez valószínűleg hypoglikémiás sokk volt, aznap még mindig alacsony volt a cukorérték. Férjem egyébként semmire nem emlékezett, csak arra, hogy beszélgettünk a szobában, és "mintha valakik jöttek volna". Háziorvosunk felhívta a figyelmemet arra, hogy ez megismétlődhet, és azt kérte, legyek erőszakosabb a mentősökkel, sőt ha szükséges, kössem őt össze velük telefonon, ne hagyjuk, hogy ilyenkor vizsgálat nélkül távozzanak.   A dolog másnap (minden odafigyelésünk ellenére: mit eszik, mit iszik, gyógyszerek stb.) megismétlődött, még zavartabb lett, mint azelőtt. Ekkor a mentő passzolt át a kerületi ügyelethez (előző nap, ugye, épp fordítva történt), a háziorvost valóban hívnom kellett telefonon, hogy megerősítse: férjem nem alkoholista, nem drogos, ellenben cukorbeteg. Így is eltelt több mint egy óra, mire vércukrot mértek, mert biztos, ami biztos, az ügyeletes orvos rendőri segítséget is kért. (Ő biztos volt benne, hogy valami drog lehet a háttérben, később vérvizsgálat alapján is kiderült, hogy nem. Elhiszem, persze, hogy ezt "bemondásra" nem hiszik el, de rengeteg időt elvett ez a gyanakvás...) Férjem valóban le-föl szaladgált kiabálva, a lakásban tett némi kárt, de magában és másokban nem. Végül 2,1-es cukrot mértek, akkor aztán felbolydult minden, rohammentőt hívtak, és kezdték adagolni neki a glükózt.   Végül kórházba vitték megfigyelésre két napra.   Azóta nem fordult elő ilyesmi, de ami azt illeti, eddig SENKI nem tudott arról meggyőzni, hogy a mentő személyzete megfelelően járt volna el. Emberileg is és szakmailag is leszerepeltek előttem, mélységesen felháborítónak tartom a hozzáállásukat. Elismerve, hogy nincs könnyű dolguk manapság, nem gondolom, hogy ez minden felelősség alól felmenti őket.       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 31. 6:00

Szebbet, jobbat, boldogabbat!

Semmivel sem kívánunk többet Olvasóinknak, mint saját magunknak: Egészségben és Sikerekben Gazdag Boldog Újévet! Január 2-án újra jelentkezünk. "Mit van mit kivánni mégIly áldott időben? -Adjon Isten, ami nincs,Ez uj esztendőben." Arany János  


2014. december 30. 6:30

Finnyás fogorvos

Szörnyen kapzsi, és még éjfélkor is fogad pácienseket, továbbá a NAV-val viccelődik, mert számlát, azt soha nem ad, ha nem kér az ember... Sziasztok,   Az én történetem 10 évvel ezelőtt kezdődött: Kb.20 éves lehettem, mikor megettem egy meggyes rétest, s egy benne maradt magra ráharapva letört egy pici darab a felső nagyőrlő fogamból, ami a bölcsesség fog előtti. Amerikában mar mindenki fizetne ilyenkor kemény kártérítéseket... Elmentem a fogorvoshoz, s fúrt rá egy hatalmas lyukat, majd teletömte amalgánnal.   Rá egy hónapra a tömés mellett letört a fogam, mivel nagyon elvékonyította az orvos. Nem tudtam visszamenni, mivel nemzetközi kamionsofőrként nem könnyű ezt megoldani. Nos, fájni nem fájt, így nem is izgattam magam. Majd fel év után kezdett fájni, de úgy, hogy még az agyam is lüktetett a koponyámban. Nagy nehezen sikerült tehát eljutni újra az orvoshoz, aki Debrecenben egy híres fogorvosi családból származó testvérpár egyike. Nem nevezném inkább meg, csak annyit tennék hozzá, hogy szörnyen kapzsi, és még éjfélkor is fogad pacienseket, továbbá a NAV-val viccelődik, mert számlát, azt soha nem ad, ha nem kér az ember...!!!   Tehát elkezdte kifúrni az amalgán tömést, és nyilván a sok ételmaradék, a sok baktérium picit büdös volt, de nem vészesen. Persze az Ő úri ormánya nem bírta, így megállt a furással és kérdezi, hogy kihúzhatjuk-e inkább? Nekem mar elegem volt a fájdalomból, így persze, igen!!! Utólag, életem egyik nagy hibája volt, hogy engedtem magam rábeszélni, ahogy az is, hogy nem mentem rögtön vissza miután letört újra. De ugye a pénz az nagyúr, és az egészség háttérbe szorul. Nos, ez a hozzáállásom megváltozott.   Nem akarom a felelősséget átruházni, de talán nem volt jó ötlet felajánlani kb. egyből, hogy kihúzza. Főleg úgy, hogy nem mondta el, hogy mivel jár az a fog elvesztése, ami meg gyökér kezelve sem volt!   Állandóan ráharapok a pofazacskómra, besebesedik. Állandóan érzékeny, mert nem pép ételeket eszik azért az ember, és a röntgenek alapján az arccsontom is lesüllyedt... Az implantáció szörnyen drága, fájdalmas, és testidegen. Azt hiszem, drága tanuló pénz volt! Neki pedig az Isten fizesse meg jó szolgálatait!!!


2014. december 29. 6:49

Törött lábbal hajtották el a mentők

Még mindig nem értem, hogy volt ilyen rossz bánásmódhoz lelkiismeretük, ilyet még egy civil, nem hozzáértő ember sem engedhet meg magának. A múlt héten Édesapám sajnos elesett, a tehergépkocsija lépcsőjén megbotlott, valahogy kicsavarodott a lába, és nagyon komolyat esett mind a 120 kilójával és 73 évével jó nagyot esett sajnos. Hazavezetett, a lába nagyon fájt, a térde mindkét oldalon komolyan felsérült, a könyökével egyetemben, délután 5 órakor felhívta a mentőket.   Az unokája - Aki nem szakember - addigra amatőr módon, de Betaisadone és kötszer segítségével felületesen ellátta a sebeit. A nagyobb probléma a jobb fajos lába jelentett, ami egyre dagadtabb és fájdalmasabb volt. - Állítólag a diszpécser más számot diktált be / ??? / A mentő 65 perc múlva érkezett meg, én - a számítógép az asztalra volt helyezve - a skyepon online maradtam - mivel külföldön élek, és nem tudtam sajnos jelen lenni.   Mindent tisztán hallottam, megérkeztek, Édesapám felkelt az ülőhelyzetből kezet fogni - ebben a pillanatban mindkét mentős kórusban rákezdte, hogy : amennyiben fel tud állni,   akkor minden rendben.   Kiabáltam ki a skypeból, kérem nézzék meg a sebeit: Apukám felhúzta a nadrágját, mivel az unokája által rátett amatőr kötés eltakarta a sebeit,   de közölték, ök sem tudják jobban bekötni, és menni is akartak. Ekkor már elvesztettem a türelmem, kiabáltam ki a skypeból, hogy röntgent kell csinálni, addig, míg nem vagyunk az ellenkezőjéről megbizonyosodva, addig mint orvos ez a kötelessége, valamint azonnal egy Tetanus oltás szinte kötelező ilyen esetben   Válaszoltak: szerintük nincs törés, és kb. 6 perc után angolosan távoztak - Apukám még adott is búcsúzóul 2 ezer forintot - még mindig traumatizált állapotban volt. Én diplomás ápolóként dolgozom egy igazan jó svájci intézményben Sem gyógyszert nem hagytak ott, de semmi segítséget nem kapott!!! Azt mondtak, másnap sétáljon át az sztkba !!!   Másnap a kerületileg illetékes kórházban jelentkezett Édesapám/ a testvére vitte el / : a jobb lába 2 helyen eltört!!! Tetanus oltást kapott, a sebeit ellátták es fájdalomcsillapító, illetve gyulladáscsökkentőt, valamint 6 heftig véralvadásgátló injekciót kapott. Gipszet kapott és a kórháznak rendkívül hálásak vagyunk, a mentősöknek viszont egyáltalán nem. Még mindig nem értem, hogy volt ilyen rossz bánásmódhoz lelkiismeretük, ilyet még egy civil, nem hozzáértő ember sem engedhet meg magának, nemhogy egy szakmabeli, ez egyszerűen embertelen magatartás volt. Es akkor meg a 65 perc várakozásról nem is beszeltem.


2014. december 27. 6:00

Hamarabb halt meg, mert mérget szedettek vele

Felháborító, hogy Magyarországon az orvosok nagy része egy felelőtlen pöffeszkedő IQ- nulla, aki emberek ezreit teszi tönkre a téves diagnózisaival! Kedves Praxis blog!   Édesanyám hamarabb halt meg, mint kellett volna, mert Dipankrint szedetett vele a helyi kardiológus. Ő ügyelt a gyógyszereire, mindent beszedett, amit mondtak, és 3-havonta elment megvizsgáltatni magát, havonta pedig vérvizsgálatra. Szívbetegségben szenvedett, műtétje is volt régen. Meg kellett volna még egyszer műteni, de senki nem vállalta azt a kockázatot, hogy a műtőasztalon hal meg. Néhány hónappal ezelőtt súlyosbodott az állapota.   Mégis megpróbáltunk keresni egy orvost, aki valahogy segít rajta, akkor találtuk meg az ország egyik legnevesebb szakemberét, szívgyógyászát, aki számon kérte apukámat hogy miért ilyen későn hozza be hozzá (talán mert egy földi halandó nem jut el egy igazi szakemberhez, csak megfelelő kapcsolatok és hosszas kutatás után), és hogy miért szedettek vele mérget (ő használta ezt a szót) , a Dipankrint, mert az teljesen tönkretette a máját.       Hát mivel azt írták fel neki, és SOHA NEM MONDTÁK NEKI HOGY HAGYJA ABBA, MERT AZ NEKI MÉREG!!! Egy mezei beteg, aki nem végzett orvosit, honnét találja ki, sőt miért feltételezné egyáltalán, hogy nem jó neki az a gyógyszer, amit felírnak??? Édesanyám nemrég halt meg, mert leállt a szíve. Nem csak anyukámat kezelték félre, hanem engem is. Jó drága cukorterheléses vizsgálat alapján az egyik budapesti nőgyógyász elkezdte szedetni velem az Inofolic nevű- 11 ezer Ft-ba kerülő ételkiegészítőt, amitől később derült ki, hogy durván elkezdett hullani a hajam, azt mondta változtassam meg az egész étrendemet, stb. Elmentem szerencsére endokrinológushoz, ő pedig megállapította, hogy egyáltalán nem vagyok inzulin-rezisztens, rosszul értelmezte a vizsgálati papírt a kedves kolléga, és ne szedjem az Inofolic-ot.   Másnap megszűnt a hajhullásom! Egy másik nőgyógyász pedig felíratott pajzsmirigy - alulműködésre egy gyógyszert, ugyanaz az endokrinológus arra meg azt mondta, hogy nem indokolt a pajzsmirigy-gyógyszer szedése, mert a nőgyógyász a leletek alapján tévesen állapított meg alulműködést! De azért szedjem tovább a szert, most már beállt rá a szervezetem, majd kell mindig ellenőriztetni. Kíváncsian várom, mikor fog ez problémát okozni nálam. Szívem szerint abbahagynám a gyógyszer szedését, de ha az orvos azt mondta, hogy szedni kell, ki vagyok én, hogy őt felülbíráljam??? És ami ezekben a nőgyógyászokban külön felháborító, hogy mindkettő fizetős magánorvos volt, és jól megkérte az árát annak, hogy félrekezelt!!!     Persze ez anyukámhoz képest semmi, de ugyanúgy felháborító, hogy Magyarországon az orvosok nagy része egy felelőtlen pöffeszkedő IQ- nulla, aki emberek ezreit teszi tönkre a téves diagnózisaival!       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 24. 5:06

Karácsonyi üdvözlet

"Arra gondoltam, nem veszek többé haldokló kis fenyőfát még hátralevő karácsonyaimra, csak egy ágat, hiszen amiért veszem a kis fákat s a kis gyertyákat, az emlékezés és a szeretet lángja nem bennük, hanem énbennem, magamban van." "Arra gondoltam, nem veszek többé haldokló kis fenyőfát még hátralevő karácsonyaimra, csak egy ágat, hiszen amiért veszem a kis fákat s a kis gyertyákat, az emlékezés és a szeretet lángja nem bennük, hanem énbennem, magamban van." Fekete István   Boldog és szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Az ünnepek után újra jövünk.  


2014. december 23. 6:36

Hamarabb fog meghalni az orvosok miatt

Kerülget a félelem a kétségbeesés, de egyelőre nem hagytam, hogy eluralkodjék rajtam. Kedves Praxisblog!       Az elkeseredésemből fakadóan írtam meg a történetemet.       Üdvözlettel,   József Csupán néhány kérdés, illetve gondolat, amire valószínű soha nem kapok választ a "tudós" doktoroktól.   1) Miért nem küldtek el a reumatológusok egy mindenre kiterjedő vizsgálatra, hogy kiderítsék, mi okozza a több éve vissza-vissza térő ízületi fájdalmaimat?   2) Amikor végre egy a fiatalabb generációhoz tartozó szakorvos ezt megtette, ami után kiderült a diagnózis "RA", miért a gyógyszer gyártók katalógusaiból választott un. bázisterápiás gyógyszert. Miért nem olvasta el a betegség miatt összehívott kongresszusok összefoglalóit a választott gyógyszer(ek)  hatásairól, de leginkább a káros, többnyire az alapbetegségtől is nagyobb bajt okozó mellékhatásokról.   3) Egy a hatodik "X" életkorú embernél felfedezett "RA" minimális, további betegség(ek) indukálása nélküli kezelésével fájdalmakkal ugyan, de többnyire nem csökkenti  az átlag életkor elérésének lehetőségét.   4) Az orvos(ok) azonban ragaszkodtak a jelenleg is érvényes szokásokhoz (utasításokhoz?). Alap: szteroid. További kezelés:  bázisterápiás szer 1. Eredmény: néhány hét után rózsahimlő szerű kiütések. Szteroid marad, mellé egy újabb pirula bázisterápiának. Eredmény dettó, mint az elsőnél.   5) Külön pontba írom a 3. bázisterápiás gyógyszernek nevezett méreg "METHOTREXAT" bázisterápiás szerként való alkalmazását. (Citosztatikum a kemoterápia kiegészítője. Tömény kémiai méreg!)   6) A beteg megbízik a lelkiismeretesnek tűnő orvosban és az előírásának megfelelően beszedi az apró sárga méregtablettát.     7) A sárga ördögpirula szedése már kezdettől lerövidítette a hetet 5 napra, mivel a 24 óra alatt 6 óránként szedett MT iszonyatos közérzetet, illetve munkaképtelenséget okozott. 2 hónap után köhécselni, majd 4-5 hónap után durván köhögni kezdtem. Allergiára gondoltam, így tovább szedtem az MT -ot.   8) Jó fél év után, mikor a köhögés gyakorlatilag állandósult, bejelentkeztem a tüdőgondozóba, ahol 2 és fél hónap múlva mehettem volna vizsgálatra. 9) Felhívtam a tüdőgondozó főorvos magánpraxisát, ahol már aznap délutánra időpontot kaptam.   10) Vizsgálat, röntgen, amelyen elég nagy kiterjedésű tüdőfibrózis látható. Közvetlenül a bázisszerek alkalmazása előtt készült röntgen és CT filmjei teljesen tiszta ép tüdőt ábrázol. A tüdőgyógyász rendelőjéből hívtam fel az időközben másik városba dolgozó reumatológust és elmondtam neki a történteket. Mély sajnálkozásának kifejezésre juttatása mellett a methotrexat azonnali abbahagyását javasolta, és kimondta. 100 %, hogy a methotrexat indukálta a fibrózist!   11) A tüdőgyógyász is kiírta a (tüneti) kezelést. Ugyanannak a szteroidnak a szedését, amit az RA-ra is kaptam.   12) A lényeg. Az RA egy nagyon kellemetlen, időnként kínzóan fájdalmas (autoimmunnak nyilvánított) betegség, de együtt lehet vele élni. Ugyanakkor a tüdőfibrózis többnyire gyorsan terjedő a tüdőszöveteket, hörgőket elrostosító, ezáltal működésképtelenné tevő "halálosztó". Különböző túlélési prognózisokat kaptam. 2-4 év -től 4-6 év -ig, stb. 4 évig viszonylag jól elvoltam, csak lassú romlást konstatáltam. Ekkortájt jött egy kemény megfázás, magas lázzal. Kaptam antibiotikum kezelést, amitől a láz és a megfázás tipikus tünetei elmúltak, de a teljesítő képességem nagyságrendekkel kisebb lett erősödő légszomj kíséretében.   13) Azóta 2x látogattam meg ismét a tüdőgyógyászt, aki újabb hörgőtágítókat írt fel, (millió mellékhatással) amelyeket óvatosan próbaszerűen kipróbáltam. Könnyebbséget nem hoztak, ellenben megtapasztaltam, milyen a hörgőgörcs.   14) Ma már a reggeli -esti tisztálkodás, átöltözés legalább egy óra. Minden helyváltoztatás együtt jár egy köhögési, fulladási rohammal. Kerülget a félelem a kétségbeesés, de egyelőre nem hagytam, hogy eluralkodjék rajtam. Kötelezettségeim vannak a családommal szemben, amiket el kellene intéznem, mielőtt a magyar egészségügy orvosai által előrehozott halálom napja ideér....   Válaszokat igazából nem várok. Inkább a hasonló helyzetbe jutható embertársaimnak szánom ezt az írást. Jussanak eszükbe a soraim, ha netán az élet ilyen helyzetbe hozza Őket.  


2014. december 22. 6:41

Focipálya van,orvos nincs

Nos, én személy szerint ezúton szeretnék üzenni városunk és országunk vezetőinek, hogy talán egy kicsit foglalkozhatnának a kirakat helyett az emberek valódi hogylétével és jólétével. Kedves Praxis Blog és Lelkes Olvasótábora! Mit gondoltok a következőről? Helyszín: Veresegyház, dinamikusan növekvő város új műfüves focipályával, új színjátszó társulattal, jégpályával, nagy CBA-val a Budapesti útnál, új körforgalommal, stb. Édesanyám (nyugdíjas, 70 éves asszony) csípője és dereka fáj néhány hónapja, lépni előre egyik lábával tud a másikkal nem, gyakorlatilag sántít, lépcsőn föl-le menni egyáltalán nem. Elment a körzeti orvoshoz, aki beutalta a szakrendelésre, méghozzá reumatológiára a Misszió Egészségügyi Központba (www.misszio.hu) ahol Dr. Nagynál kapott időpontot. A bejelentkezés 2014. október 07-én történt, időpontot 2015. január 21-re kapott (http://www.misszio.hu/rendel.php#reuma szerint 98 nap az előjegyzési idő, a tájékoztatás korrekt, a várakozási idő viszont, hát, hogy is mondjam, nagyon gáz).     Ezek után ma reggel csörög a telefon (2014. december 08. van, azaz 3 hónappal, 90 nappal a bejelentkezés után). Közölték, hogy Dr. Nagy elment Veresegyházról és nem rendel többet a Misszióban és az időpontot törölték (nem áttették a másik orvoshoz, hanem törölték). És azt mondták anyámnak, hogy telefonáljon megint 2015. januárban, mert keresnek orvost Dr. Nagy helyett, de egyelőre nem találtak, ezért nem is tudnak időpontot adni. Nyilván a 98 nap akkor újra kezdődik, ami akkor már 200 nap fölött, azaz bőven fél év fölött lesz és ez csak a várakozás az első szakorvosi vizsgálatra. Nos, én személy szerint ezúton szeretnék üzenni városunk és országunk vezetőinek, hogy talán egy kicsit foglalkozhatnának a kirakat helyett (amin egyébként mindenki átlát) az emberek VALÓDI hogylétével és jólétével (a szisztematikus jobblétre szenderítésük helyett; mert ez a sztálini út: nincs ember, nincs probléma). Meg lenne más üzenetem is, de azt úgysem közlitek le. Sanyi       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 20. 7:57

A 70 éven felüli már haljon is meg?

Az orvostudomány miért nem foglalkozik a 70 éven felüli korosztályos Myelodysplasia-szindrómával? T, Blog!   Szeretném megkérdezni, hogy az orvostudomány miért nem foglalkozik a 70 éven felüli, vagy talán még a fiatalabb korosztályos Myelodysplasia-szindrómával?   Szóval hol tart az orvostudomány ebben a betegségben? Mert az tragédia, hogy egy betegnek szinte hetente be kell feküdni vörösvérsejt sűrítmény  megkapására? Nekik miért nem lehet csontvelő átültetést csinálni?   Ha kap is vért, akkor a Hemoglobint esetleg 80-ra felemelik és kész, mehet haza. Nem olyan régen, kb. két hónapja még 100-105 re is felpumpálták, akkor elég volt 2-3 hetente a procedúrát végig csinálni, mind a Betegnek, mint az Orvosoknak.   A 70 éven felüli már haljon is meg?   Arról már nem is szólva, hogy hiába mondja a beteg, hogy elől annyira szúr, már alig kap levegőt, meg szorít, erre a zárójelentésre meg pont a fordítottját írják…   Arról már nem is szólva, hogy szinte egész biztos, valamelyik gyógyszer szedés mellékhatására alakult ki a betegség. ((((Doktor mondta, persze csak szóban, az ambuláns lapon nem mindig azt van írva, ami ott és úgy elhangzik)))!   KÖSZÖNETTEL  várjuk válaszukat!   S:O.S       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 19. 6:05

Győrfi Pál és a szokásos magyarázkodása

Vajon hány ember fog még meghalni azért mert a mentők a súlyos esetekhez háromszor annyi idő alatt érnek oda,amennyit nagy hangon reklámoznak? Üdvözlöm a Praxis olvasóit ! Nem tudom ki hogyan van vele,de a most legutóbb történt mentős sztorinak,melyet Győrfi Pál próbált a médiának beadni,valahogy erősen kamuszaga van. Hogy miért? 32 perc után érkezett Szolnokon a mentő egy elgázolt fiúhoz,aki sajnos másnap a kórházban belehalt a sérüléseibe.De lehet nem kellett volna,hogy meghaljon,ha az időben kért segítség időben érkezik. A mentők a közleményükben tudatták-mint általában-hogy szabályosan jártak el.A riasztások azonnal megtörténtek,mulasztás, hiba-már megint-nem történt. Győrfí Pál magyarázata szerint,egymás után három súlyos gázolás történt egyetlen útvonalon,akkor december 1-én a hajnali órákban.A mentőket 5:50 kor riasztották a gázolt fiúhoz.Az esetkocsi azonnal elindult a helyszínre,de útközben leállították őket,egy újabb gázoláshoz,ahol szintén egy súlyos sérültet kellett ellátni. Azonnal visszajeleztek a rádión a központnak,ahonnan 1 percen belül riasztották a másik mentőt,de útközben ezt a mentőt is leintették egy hölgyhöz,akit újra kellett éleszteni. Ezt követően riasztották a harmadik mentőt,aminek végre sikerült odaérni az elgázol fiúhoz 32 perc alatt,annak ellenére,hogy a baleset helyszínétől 9 percre van a mentőállomás. Mind ahogy több fórumon több száz emberben felmerülnek a kérdések bennem is. -Az csak úgy működik,hogy egy szirénázó mentőt le lehet inteni a nyílt utcán? -A mentő az intésre megáll,ahelyett,hogy sietne az életveszélyben lévő sérülthöz akihez eredetileg riasztották? -A másik súlyos sérülthöz,és az újraélesztett hölgyhöz (nyilván riasztott)esetkocsik hova tűntek? -A diszpécser egyesével küldte a mentőket,amikor Győrfí Pál elmondása szerint egymás után három súlyos baleset történt? -Ha 9 percre volt az elgázolt fiú baleseti helyszínétől a mentőállomás,akkor hogy értek oda 32 perc alatt? Esetkocsi hiány nem volt,személyzet hiány sem,mert azt akkor Győrfi rögtön felhozta volna indokként.Mindezek ellenére a  mentők közleménye szerint semmiféle mulasztás,és hiba nem történt.Minden rendben ment a riasztásokkal.Itt rendben ment minden? Nem hinném.Nagyon bízom benne,hogy az ügy még kap nyilvánosságot,és az illetékesek kivizsgálják ezt a grimm-mesét amit a mentőszolgálat szóvivője rögtönzött a kamerák előtt. Vajon hány ember fog még meghalni azért mert a mentők a súlyos esetekhez háromszor annyi idő alatt érnek oda,amennyit nagy hangon reklámoznak. üdv: Hargittay B.       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 17. 6:55

Sírva könyörgött, hogy segítsen valaki

Az Árpád Kórházban a bordatörésemmel röntgeneztek, a hölgy elment a filmmel, engem pedig dőlt szögben, fejjel lefelé felejtett. Én már annyi rossz tapasztalattal vagyok gazdagabb itt Magyarországon, hogy ez mar nevetséges! Pl. a Margit kórházban levették a véremet, ügyeleten, várattak majd 2 órát, ide adták a zárójelentést azzal, hogy semmi bajom, holott iszonyú hasfájással vittek be az ismerőseim! Mivel nem lettem jobban, másnap a Semmelweis kórház következett , ott átadtam a Margiti zárót, kérdezte az orvos, hol vannak a labor leletek, mert hogy elmondtam, hogy ott készítették!   Ő mondta, ha készítettek volna, akkor oda lenne csatolva a záróhoz, de nem volt! Tehát nem elemezték ki a labort! Itt újból kellet csinálni elölről mindent! Míg erre vártunk, ultrahangra vittek a harmadik emeletre, ahol végzés után kitoltak a folyosóra, hogy a betegszállító jön értem! Kb. egy óra múlva jött, miután elkezdtem keresgélni valakit, hogy küldjék mar értem. Mert ugye este 10 órakor egy lélek sem jár már azon az emeleten, máshol se nagyon egy kórházba. A hozzátartozóim már frászt kaptam, hol lehetek ennyi ideig. Nőgyógyászati problémát találtak, amivel meg is voltam műtve sajnos.    Az Árpád Kórházban a bordatörésemmel röntgeneztek, a hölgy elment a filmmel, engem pedig dőlt szögben, fejjel lefelé felejtett, kb. húsz perc múlva jött vissza, én pedig ott sírva kértem, hogy segítsen valaki, mert azt hittem meghalok a fájdalomtól. De senki sem merte egyenesbe állítani a fekvőt, mert hogy nem nyúlhatnak bele kolléga munkájába, elnézést kert a nővér, hogy úgy felejtett és el volt intézve!   A Honvéd kórházban megröntgenezték a bal karomat, holott mondtam, hogy csak izomgyulladás lehet, mert nem ütöttem meg, nem is dagadt, sem kék. 14 órakor röntgenezték, este 20 órakor kikértem a tb-met és haza mentem, még nem volt meg a röntgen eredménye! Holott 3 szor voltam szólni, hogy küldjék már át, mert addig nem vizsgálnak meg! En meg rosszul voltam az idegtől, az éhségtől. És minden mástól!   Másnap mentem az eredményért, 21 óra van ráírva, akkor lett meg! De közben elfelejtettem leírni, hogy 15 óra fele szólítottak, hogy mennyek röntgenre, mondtam, hogy, már megvolt. Ja, akkor jó!   Hát, így működik a magyar egészségügy kérem! Még írhatnék három esetet, de azt legközelebb! Még elmondani is sok, nem hogy megélni…     HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 16. 7:28

Hiába kértük, hogy ne legyen boncolás

A tudomány érdekei nyilván pont az én édesapám máját követelték. Kedves Praxis Blog!   Két év elteltével szántam rá magam, hogy leírjam a történetünket. Azért pont most, mert most már talán meg tudom őrizni a nyugalmamat, és azért írom meg, mert még mindig borzasztóan foglalkoztat, ami történt, és bízom benne, hogy hátha valaki a kommentelők közül mondd valamit, ami segít megérteni a történteket. Próbálok semlegesen írni, és két dolgot le szeretné szögezni:   1. Nem az a célja a levelemnek, hogy bárki felelősségét keressem, ha van felelős, annak a megtalálása nem változtat semmin. Egyszerűen tudni szeretném, mi történt. 2. Az orvosokról, akik a történetben részt vettek, megvan a véleményem, de ez nem lejárató kampány, nem kell arról meggyőzni, hogy vannak lelkiismeretes orvosok.   Tehát a történetem a következő:   Édesapám 2012. nyarán egy esküvőn elesett, és koponyatörést szenvedett. Nem tudjuk, mi történhetett, egyedül dohányzott a teraszon a baleset előtt. Ivott is előtte, illetve a dohányzástól voltak erősebb köhögési rohamai, elképzelhető, hogy pillanatnyi fulladásos szédülés, vagy az ital okozta az esést. A mentő a János kórházba szállította, azon belül a Neurológiára. Már az entré sem volt szerencsés, senki nem volt hajlandó megérteni, hogy egy esküvői elhajlás miatt volt alkohol a szervezetében, kissé az volt az érzésünk, hogy mindenki azt gondolja, na már megint itt egy hülye alkesz, aki leborult valahonnan. A beszállítás után rögtön CT-felvételt készítettek, és felvették a kórelőzményt. Ez azért fontos, mert Apu enyhe diabéteszben szenvedett, emellett magas vérnyomás miatt gyógyszert és enyhe vérhígítót szedett. A CT szerint koponyaalapi törése volt, az agyán vérömlennyel, nem igazán tudott magáról, mégis úgy találták, hogy a Neurológiai osztályon helyezik el, és minden kezelés nélkül várják a vérömleny felszívódását. Ekkor anyukám még mondta is a kezelőorvosnak, hogy ha kijön a kórházból, lesz fejmosás az italozás miatt. A válasz az volt, hogy ne aggódjon, egészen biztos, hogy kijön. Az osztályon kérdeztük a nővérkéket (ők egyébként nagyon kedvesek voltak), hogy nem kellene-e kikötni, mert elég nyugtalannak tűnik, és az orvos szerint feküdnie kell a minél gyorsabb gyógyulás érdekében. Azt mondták, ne, az olyan kegyetlen...     Másnap újabb sérüléseket találtunk rajta, az arcán és a kezén, kiderült persze, hogy fel próbált kelni, és a mosdó mellett találtak rá a földön. A mai napig nem tudjuk, hogy szenvedett-e ekkor újabb fejsérülést. Csináltak még egy CT-t, ami azt rögzítette, hogy a koponyaüreg tele van vérrel. Bevallom, hogy sok más emberhez hasonlóan, nekünk is fenntartásaink voltak a János Kórházzal szemben, ezért mindenkit mozgósítottunk, hogy jó neurológust, illetve agysebészt találjunk. Mindenki megerősített abban, hogy nagyon jó helyen van, ez az osztály állítólag kifejezetten jó a Jánosban. Egy professzor volt csak, aki azt mondta, hogy az a tény, hogy a koponyaűrben vér van, életveszélyes állapot. Megkérdeztük ekkor a kezelőorvost, illetve egy ismerős orvost, hogy akkor most mégis mire számítsunk, de a válasz még ekkor is az volt, hogy nincs életveszély, jók az esélyek. Egy nappal az újabb esés, és két nappal a beszállítás után Apu belázasodott, és több, egymást követő epilepsziás rohamot kapott. Éppen én voltam nála “ügyeletben", igazándiból azt sajnos ki kell jelentenem, hogy a nővérkéken kívül nagyon senkit nem érdekelt az állapota, a rohamok során bementek hozzá, majd vissza az orvosi szobába. Én ekkor már olyan súlyosnak láttam az állapotát, hogy sírógörcsöt kaptam, és bementem az orvoshoz könyörögni, hogy csináljon valamit, mert szerintem haldoklik. Az orvos nagyon kedvesen azt mondta, hogy rendben, ha engem megnyugtat (!), akkor átteszi az Intenzív Osztályra. Így is járt el, az intenzív osztályon aztán szembesültünk az ottani doktornő ki nem mondott, de igen látványos döbbenetével, aki közölte, hogy az édesapám életveszélyes állapotban van, és már rég agyi vízhajtót és antibiotikumot kellene kapnia, és már rég át kellett volna kerülnie az Intenzív Osztályra. Azt mondták, kb. egy hét, és eldől a sorsa. Így is lett, 5 nap altatás után felébresztették, és másnapra elment.   Mind az Intenzív, mind a Neurológiai Osztályon borzasztó kedvesek és empatikusak voltak a nővérkék, igazándiból még ezt a lekötözéses ügyet sem írnám a számlájukra, Apu amikor bekerült még beszélt és amikor magánál volt, viccelődni is próbált, ők nem orvosok, nem tudhatták milyen állapotban van valójában. Sajnos az orvosokról ezt nem tudom elmondani. Végig lekezeltek minket, a folyosón rohanva kellett információért könyörögni, és a haláleset után sem volt senki, aki legalább egy magyarázatot mondott volna. Hozzáteszem, nem vagyunk értetlenek, vagy bunkók, nem vártunk hosszas megbeszélést, csak minimális információkat. Sajnos a Neurológiai Osztályon ezt csak úgy kaptuk meg, ha könyörögtünk érte. Az Intenzíven van egy 10 perc, amikor az orvos végiglátogatja a hozzátartozókat, és felvilágosítást ad a beteg állapotáról. Itt már megkaptuk az információkat, bár az orvosok úgy néztek ránk, mint az ufókra, amikor arról kérdeztük őket, mik az esélyek. Utólag már tudjuk, miért. Hab a tortán, hogy el szerettük volna kerülni a boncolást, főként édesanyámnak fájt arra gondolni, hogy szétvagdalják Apu testét. Sajnos senkinek sem volt ideje elmagyarázni nekünk, hogy mivel baleseti halálról van szó, kötelező a boncolás, ezt csak a panasz e-mailem után tudtam meg a kórház marketing osztályától (mert hogy van ilyen nekik). Rohangáltunk osztályról-osztályra engedélyért, az Intenzív előtt várattak minket egy órát a haláleset napján, mondván, hogy a főorvos úr még nem ért rá a kérelmünkkel foglalkozni. A főorvos úr mindeközben kijött a folyosóra, ahol egy barátja kézsérülését nézte meg, és a gyászoló család mellett cca. fél órás kedélyes beszélgetést folytatott a baráttal a vitorlásszezon tapasztalatairól, ránk sem nézve. Ezt követően bevonult, és beikszelte a kérelmünkön az elutasító rubrikát.   A boncolásra két hét alatt került csak sor, hála Istennek a temetést eleve így terveztük. A boncolási jegyzőkönyv a halál okát nem rögzítette, azt viszont igen, hogy a boncolóorvos döntése alapján édesapám máját az egyetem kapja kutatási célokra. Gondolom ő is látta, hogy nem szeretnénk boncolást, de a tudomány érdekei nyilván pont az én édesapám máját követelték.   A boncolási jegyzőkönyvet megmutattuk egy szakértőként is dolgozó ismerősünknek, egyértelműen kijelentve, hogy csak a miérttel szeretnénk tisztában lenni, nem perelünk, mert azt sem tudjuk, történt-e műhiba, de ha tudnánk is, egy per méltatlan lenne Apu életéhez és emlékéhez. Nyilván nem hitte el nekünk, mert egyszer még felvette a telefont, közölte, hogy két probléma is felmerült a kezelés során, de mondjuk már meg, miért szeretnénk tudni. Valószínűleg az a mai világban nehezen érthető indok, ha valaki csak tudni akarja az okokat, mert többé nem tudtuk elérni.   Sokszor kérdezik a kommentelők, mi az indoka a poszt megírásának. Én egyrészről szerettem volna kiadni magamból a történteket. Másrészről kíváncsi lennék mások véleményére: vajon én látom rosszul, vagy ez a rendszer tényleg valami olyan elképesztő embertelenséggel működik, hogy az felfoghatatlan?   Köszönöm, ha közzéteszik a leírtakat. Nem írom alá, nem szeretnék udvariatlan lenni, de nem szeretném, ha a nevem megjelenne.   Üdvözlettel: egy olvasó     HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 15. 6:41

Kipróbáltam a német egészségügyet

Kellett várni cirka két órát, mire előkerült, az orvos, aki egyedül volt az ambulancián.   A tegnapi nap folyamán, munka közben bemutattam egy dupla leszúrt Alexet, magyarul elterültem, mint Hortobágyon a furulyaszó. Jegyzőkönyv, ittam, nem ittam, szonda, nem ittam, irány az alkalmazom, előttük le a kalappal.   Elvittek kórházba.Bretteni kórház, egy tömb, ambulancia, egy álmos nővér, betegfelvétel, simán megy a dolog, üljek le várjak. Párnázott székek, Telki magánkórház hangulat, asztalokon ásványvíz, poharak, újságok, gyerek játszósarok, amit nem próbáltam ki. Szóval kellemes hangulat, rajtam kívül még 3 ember, szóval nincs tömeg.Háááát kellett várni cirka két órát, mire előkerült, az orvos, aki egyedül volt az ambulancián. Doki fiatal, vigyorog, nyomkodna, nem hagyom, irány a röntgen.   Le sem ülünk, máris szólítanak, vetkőzök, bemegyek, kedves asszisztens, beállít, három képet készít a bordáimról, kijövök, irány vissza a doki. Újabb másfélóra várakozás, doki jön, irány a vizsgáló, most egy másik, vizsgáló asztalra fektet, megnyugtat nem tört bordám, megnyugszom. Vizsgál, gondolom német protokoll szerint, hasi ultrahang, viccelődök vele, kérdezem fiú vagy lány, veszi a poént, még egy kis gél, nézi a "méhemet" vigyorogva és közli fiú lesz, mutatja is monitoron. Eszébe jut még egy két dolog, reflex vizsgálat, kövessem szemmel az ujját, nézzek fel, le, szorítsam meg a kezét, oké mondom neki a fejemet nem vertem be, vigyorog.Vizsgálat után írja a kórlapomat, közlöm vele, allergiás vagyok egy gyógyszeradalékra, mondom a nevét, nem ismerős neki, de valahogy kitaláljuk, hogy miről beszélek. Igazolás munkahelyre, pár napig nem kell dolgoznom, recept, és az asszisztensnő feltankol gyógyszerekkel. Röpke 5 óra alatt sikerült végezni.A végén szót ejtek, a munkáltatómról is, aki adott mellém embert, hogy elvigyen a kórházba, ott segítsen, majd a végén haza vigyen.     Utóélete a dolognak, hogy még kettő kontrollra rendeltek vissza, az már gyorsabban ment, és maximálisan figyelembe vette a kezelőorvosom a kéréseimet.   Lang Alex   HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


Az összes hír