Beállítás kezdőlapnak! Hozzáadás a kedvencekhez! Az összes hírt látni akarom!  
Nyitóoldal Autó-motor Blogok Bulvár Életmód, egészség Gazdaság Kultúra, művészet Női témák Politika, közélet Sport Technológia Tudomány Videó
 

Praxisblog

2015. március 3. 7:55

Az rendelő elől zavarták el az idős nénit

Szeretnénk tudni azt is, hogy ki volt ez a hölgy, aki a szendvicset ette és közben elküldte édesanyámat? Tisztelt cím!   A levelemet a következők miatt írtam:   A 73 éves édesanyám február 26.-án csütörtökön szájsebészeti műtéten volt. A seb a szokásosnál sokkal nagyobb volt, ami fertőzésveszéllyel járhat.  A fogászaton felírtak az édesanyámnak antibiotikumot: Aktil duo 875/125 mg., és arra utasították, hogy 7 napig kell hogy szedje. Külön figyelmeztették, hogy az antibiotikum kúrát végig kell csinálni!   Édesanyám az első gyógyszert csütörtökön (február 26.) vette be, este. Hamarosan hasmenése lett, görcsölt a hasa.  Pénteken is rendszeresen bevette a gyógyszert, és szombaton reggel is.   A hasmenés nem múlott el, a hasa fájt és görcsölt, ezért kezdett aggódni. Mivel a gyógyszer tájékoztatójában olvasta, hogy ilyen esetben haladéktalanul tájékoztatni kell az orvost, szombaton este 18 és 19 óra között (február 28.-án) elment az orvosi ügyeletre a 1173 Bp. Egészségház u. 3. címen.   Az orvosi ügyeleten nem várakozott senki, a helyiség üres volt.  Édesanyám elmondása szerint, az ajtónál megjelent egy "nagy testű hölgy szendviccsel a kezében"  aki folyamatosan evett és evés közben megkérdezte, hogy mi a panasza.   Édesanyám a rendelő ajtajánál állva kellett, hogy elmondja a panaszait ennek a hölgynek, aki nem mutatkozott be, és nem tudjuk, hogy egyáltalán orvos-e.  A hölgy a szendvicset rágcsálva megjegyezte, hogy az antibiotikum, amit az édesanyám kapott "nagyon erős, mert van benne penicillin" és ezért hagyja abba a szedését, mert ez a két nap szerinte elegendő volt!   Édesanyám ismét tájékoztatta a hölgyet, hogy neki azt mondta az orvos a szájsebészeten, hogy 7 napig kell szedni a gyógyszert. Megkérte, hogy - ha a hasmenés miatt - nem szedheti ezt az antibiotikumot, akkor esetleg írjanak fel neki másikat.   A hölgy válasza: "Nem írhatunk mi fel semmit!"   Ezután elküldte édesanyámat azzal, hogy:  "Vegyen magának valami hasfogót".   A történtekről édesanyám értesített. Ezt a levelet azért én írtam, mert ő idős, beteg, és a számítógépet sem tudja használni.   NEM ÉRTEM: az édesanyám miért nem mehetett be a rendelőbe? Elmondása szerint, ez a "nagytestű hölgy" az ajtóba állt, ott beszélt vele, és onnét küldte el.    Ha ez a hölgy esetleg nem orvos, akkor milyen jogon dönti el azt, hogy az antibiotikumos kúrát valaki 2 nap után abba hagyja?   Tudomásom szerint, az orvosi ügyeleten nyilvántartást kell vezetni a betegekről, akiket ellátnak. Édesanyám miért lett elküldve orvosi tanács nélkül, miért nem kapott semmilyen iratot arról, hogy ott járt, és egyáltalán miért nem látták el?   A szívbetegsége miatt nagyon fontos, hogy ne fertőződjön el a műtéti seb, mert egy ilyen betegség nagyon megterhelné a szervezetét.   Szeretnénk tudni azt is, hogy ki volt ez a hölgy, aki a szendvicset ette és közben elküldte édesanyámat?   Tisztelettel: H. Erika    


2015. március 2. 9:27

Meg fog halni a kisfiam?

A daganat nagyon rossz helyen van. Nem valószínű, hogy műthető és elég nagy is. De mindenképp meg kell operálni, mert különben belehal. 6 éves fiacskám december 30-án felébredt, majd mikor jött a reggeli pusziért megláttam a nyakacskáján, a pocakján és a hátán pici hólyagos foltocskákat… Bizony! Elkaptuk végre a 4 éve hőn várt bárányhimlőt! Én nagyon boldog voltam, mert szerettem volna, ha még iskolás kora előtt túlesik rajta. A következő napokban, ahogy az a nagy könyvben is meg van írva szépet jöttek ki a himlők sorjában, volt, ami már pörkösödött, de a 4. napig jelentek meg friss hólyagok is. Nem vakarta, nem nyavalygott. Az 5. napon már szinte csak pörk volt a testén, így kijelenthettem, ezen is szerencsésen túl vagyunk. 2015. január 3-án Tomi erős fejfájásra kezdett panaszkodni, és estére hányt is miatta 2-3 alkalommal. A gyógyszerek hatására sem szűnt a fájdalma, és kezdett egyre jobban legyengülni. Féltem, hogy ha így folytatja, akkor kórház lesz a vége, mert kiszárad. Este nagy nehezen elaludt, majd egész éjjel panaszmentesen, csendesen pihent. Január 4-én kérte a már jó bevált módszer alapján elkészített meleg 3 dl kakaót. Odaadtam kisfiam miután megitta azzal a lendülettel meg is locsolta vele a szőnyegét….   Szinte másodpercek töredéke alatt mind a 3 dl kakaót kihányta. Közben nagyon erős fejfájásra panaszkodott Én csak ott álltam az előszobában, és gondolatok ezrei futottak át az agyamon. Mi lehet a kisfiam baja??? Mitől hány? Miért fáj ennyire a feje szüntelenül, és miért nem hat rá a fájdalomcsillapító. Mi lesz, ha kiszárad, meddig várjak, hogy oldom meg a kicsit tesót, ha csak kórházba kell menni. 10 perc múlva arra lettem figyelmes, hogy a gyermekem újra hány. Egész kis teste beleremegett, szinte nem volt olyan porcikája, ami ne feszült volna meg. Nagyon sajnáltam, és mindent megtettem, ami tőlem telt. 5 percenként adtam neki fecskendővel 5 ml vizet. Hányások után 1 óra szünet majd kezdtem előröl. De mind hiába. Kora délutánra már 12 hányáson voltunk túl és iszonyat erős fejfájás kísérte. Úgy döntöttem, nincs, mese be kell menni a László kórházba. Bepakoltunk a kocsiba, fiúkat beültettük és irányba vettük a kórházat. Mikor odaértünk, bejelentkezés után fel kellett mennünk a gyermekfertőző részlegre és a váróban csücsülni, míg megvizsgálják a szentem. Nem telt el 10 percnél több és egy nagyon kedves nővérke jelent meg az ajtóba, majd engem és hányós kisfiam beinvitált a doktor bácsihoz. Közel 30 perces vizsgálat és kérdések sora után, kiderült számunkra, hogy innen bizony már csak a Mama és az Öcsi mennek haza. Drágaságom erősen ki volt száradva. 6 szúrás után tudtak neki végre vénát szúrni és bekötni az infúziót. Addigra már szédelgett és ataxiás (részeg) járása volt. Akkor még azt gondoltam, hogy a sok hányás a gyengeség és a kiszáradás miatt. Pedig tegnap még evett ivott…. Fél nap alatt így tönkremenni. Nem is értettem, hogyan. Így történt, hogy Január 4-én Vasárnap délután 14:00-kor befeküdtünk a Lászlóba. Fekvés, infúzió, saját szoba saját fürdővel és Tv-vel… Tiszta wellness. Aznap már nem hányt többet, és mivel másnap délelőtt sem, így 24 órás benntartózkodás után 2015. január 5-én HÉTFŐN délben hazaengedtek minket, mondván tünetmentesek vagyunk. Hogy mi volt a bajunk…. Nem tudni. Ők sem tudják, de a lényeg, hogy elmúlt nem?!   Másnap január 6-án, kedden is remekül érezte magát. A bárányhimlői már teljesen el is múltak, gondoltam akkor következő héten hétfőn már mehet is oviba. Szerdán január 7-én ismét fájlalni kezdte a fejét….. 2. napja voltunk otthon…. Adtam neki gyógyszert, de nem használt. Kezdtem aggódni, hogy ez már megint micsoda. Majd következett a folytatás. Ismételten erősödő fejgörcsök melyeket hányás kísér. Szédülés, kettős látás és ataxiás( részeg) járás. mondom ennek a fele se tréfa, azonnal vissza a Lászlóba, mert nem gondolnám, hogy ebből bármi jó is kisülhetne…  Elmentem a házi gyerekorvoshoz, hogy azért nézzen rá ő is, és egyértelműen azt a választ kaptam, hogy vissza a kórházba, de mindenképp mondjam meg nekik, hogy ne csak a bárányhimlő szövődményeire koncentráljanak, hanem mélyebben nézzenek utána a dolgoknak.  Így is tettem. Gyerekorvostól hazajöttem, most már bőröndbe pakoltam a cuccost. Délután 16:00-kor már bent is voltunk. Ismét a váróban ültünk, majd újfent egy nagyon aranyos és kedves nővérke beinvitált minket az orvosi szobába. újabb 20-25 perces vizsgálat és beszélgetés után, a doki meggyőződött a saját szemével róla, hogy a gyermek tényleg szédül, tényleg hány és fáj a feje, majd megírta a kórházi felvételi lapot és elkísértek minket a lakosztályunkba, ahol már nem voltunk egyedül. Se egy vérvétel nem volt, se egy infúzió a sok hányás véget. Teltek múltak a napok. Cserélődtek a szobatársak, más és más betegségekkel, ami vagy bárányhimlő, vagy valami olyan, ami elvileg nem fertőző. Én pedig napról napra ingerültebb és idegesebb lettem. Vasárnap január 11-én eljutottam egy pontra, ahol kikeltem magamból. Kértem a nővérkéket, hogy hívják ide az orvosokat, mert beszédem van velük. Mikor megjelentek kiosztottam őket, hogy mégis mi a fenéért vagyunk mi itt? Ezt otthon is tudjuk csinálni. Mivel semmi vizsgálat nem történik, csak fekszünk még infúziót se kapunk. Néha benéz ránk egy nővér és aranyosan megkérdezi, hogy mennyit ivott és mennyit hányt a gyerek… A válasz kisagyi gyulladás miatt, ami a bárányhimlő szövődménye. De azt tudni kell erről a szövődményről, hogy a bárányhimlő után lép fel, hirtelen lerombolja a központi idegrendszert, bénulttá válik a gyermek, majd 2-3 hét alatt teljesen regenerálódik. Tehát 2 nap alatt eléri a legrosszabb csúcspontot, majd napról napra javul. A doki elmondása szerint nekünk nem típusos tüneteink vannak, hiszen mi azt a játékmódot választottuk, hogy egyik nap tök jól vagyunk másnap és harmadnap visszaesünk a mélyére. Aztán megint jobban és megint rosszabbul…   Napi 1 hányás garantált, de a napi 6 sem kizárt. Sőt inkább a jellemző. Január 4. óta folyamatos fejfájás, ami hullámokban, napszakokban és pozíciótól függőn erősödik. Besorolás a kicsit fáj, a közepesen fáj, és a hányásig fáj. Majd miután kihányja, magát a gyerek a feje megkönnyebbül megint a következő hullámig. A fejfájás ugyan nem szűnik meg teljesen, csak az első stádiumba ugrik, a kicsit fáj-hoz. Visszatérve a témához, mondom a dokinak, hogy rendben, hogy kisagyi gyulladás miatt vagyunk itt! DE ezt mivel támasztja alá? Se egy vérkép… se egy vizelet… se egy koponya MR.. Semmi nincs a kezében! Mégis mivel akarja nekem indokolni? Mikor még a tüneteink sem típusosak???? Azonnal kérek egy MR vizsgálatot, mert szerintem itt más van a dolgok mögött, és valami akadályozza az agyvíz elfolyását…. Egy vérrög vagy akármi…. Tudom is én. Csak csinálják meg a vizsgálatot, és legyen akár negatív is. Bánom én, legalább megnyugszom! De így, hogy nem is néznek rá azon kívül, hogy 5+2 napja itt fekszünk és minden nap 3x bejön egy nővérke és megkérdezi, hogy mennyit ivott mennyit hányt….. Mondtam a dokinak, hogy történjen már valami érdemben is, vagy legalább lássam azt MINTHA történne, mert kezd nagyon elegem lenni, és a végén elviszem magán úton én a gyereket vizsgálatokra, de ha ott kiderül valami, a kórház gatyáját is perelni fogom!!! Erre a válasz az volt, hogy nem kell a magán út, hisz van fizetve TB, és az által ingyen elvégzik. Majd holnap HÉTFŐN, jön a neurológus és felveti neki a témát. Majd megvizsgálja a kisfiam és meglátjuk, hogy hogyan tovább! Hát köszönöm. Ettől se lettem se okosabb se kevésbé ideges, de nem volt mit tenni. Vártam Hétfőig. 6+2 nap január 12. Hétfő. Eljött a neurológus és mivel látta mennyit hány a gyerek, és napról napra rosszabb a járása, megállni már nem is tud, közölte, hogy akkor kér egy MR vizsgálatot, amit anya kíván, de hozzáteszi azért nem akartak csinálni, mert nincs olyan tünete a gyereknek, ami ezt a vizsgálatot indokolná… NINCS… persze persze…. kettős látás, ataxiás járás, szédelgés, napi min. 6 hányás 10 napja tartó folyamatos, gyógyszerre nem reagáló fejfájás…. Tényleg nincs olyan tünet, ami indokolná… Már nem szóltam be neki, de érdekelt volna, hogy akkor melyik az a tünet ami indokolja…. A neurológus folytatta a mondanivalóját: MR vizsgálatot akár már aznap délutánra is tud kérni, de sajnos nem megoldható, mert ugye ahhoz altatás kell, és nincs most altató orvos aki el tudná vállalni, mert rengeteg a meló. Leghamarabb Pénteken január 16-án lesz, de lehet, hogy csak az azt követő hétfőn január 19-én….. Teljesen kiborultam. Veszekedni kezdtem vele… Mi az, hogy nincs altatóorvos???? Mi az, hogy még egy hetet várjak arra a nyomorult vizsgálatra, miközben azt látom, hogy a gyerekem szépen lassan napról napra elfogy a karjaimban???? Azt mondta, vannak sürgősebb esetek, is mint a fiam, és örüljek, ha péntekre sikerül orvost és asszisztenst keríteni…. Erre majd akkor gondolj, vissza mikor olvasod a későbbieket. Hogy vannak sürgősebb esetek, is mint a kisfiam…. Miután kiment a szobából, folytatódtak a mindennapjaink. Fejfájás… hányás… nem evés…. 7 dl ivás 10 dl hányás/ nap… De továbbra se kaptunk se infúziót, se hányás csökkentőt, se fájdalomcsillapítót…. Semmit. Mindig az volt a válasz, hogy majd pénteken az MR után okosabbak leszünk. És egyébként is jó lenne a kisfiamat mozgatni, levinni, sétálni az udvarra, mert már 7 napja nem kakált (máshol 3 nap tán beöntés), és ha megmozgatom a beleket, akkor biztosan sikerülni fog. Jó anya ilyenkor mit csinál?? Engedelmeskedik, ők a szakemberek, igazuk van, viszem! Természetesen senkit nem érdekelt, hogy mozgatásra hányt a gyerek, hogy a napsütés zavarta és jobban görcsölt tőle a feje…. Szorgosan vittem, mozgattam és szuper játékokat játszottunk az udvaron. Csütörtökön január 15-én ismét felmérgeltem magam, és megint orvost hívattam. Aznap is 7x hányt a gyerkőc és már ülni sem tudott, nemhogy állni. Követeltem, hogy tegyenek be neki egy infúziót, mert holnap úgyis altatják a vizsgálat miatt. Tök mindegy, hogy holnap szúrják meg, vagy ma…. De ki van száradva és ez így nem mehet tovább!!!!! A doki azt mondta, meglátja, mit tehetünk. majd bő 2 óra múlva megjelent egy nővérke és kérte, hozzam a kicsit magammal és bekötik az infut… Hála az égnek! Végre esemény!!! Vittem is a törpét. És jééééééé mit vettek észre? Hát persze, hogy ki van száradva… Csodálkoznak, kérdem én? 9+2 napja vagyunk itt, csak hányunk és ne lennénk?.... Alig vártam már a másnapot. Kisfiam aznap éjféltől már nem ehetett, nem ihatott az altatás miatt. Eljött a várva várt nap január 16. PÉNTEK! Reggel szóltak, hogy jön értünk egy mentő 12:00 fele, ami majd átszállít minket a Semmelweis Egyetemi klinikára az MR vizsgálatra. Étlen, szomjan vártuk a percek múlását, de üres pocakkal nehéz volt.   Természetesen hányni így is tudott a kicsikém. Majd megérkezett a hordárfiú egy camping-székkel. azért írom azt, hogy camping szék, mert tényleg olyan volt, csak lábak helyett kerekei voltak. Addigra én felöltöztettem a fiúcskát és rendbetettem az ágyát, mert altatás után könnyebb csak belehelyezni, mint akkor igazgatni. A kórterem fele a cuccainkkal volt tele. Legók.. ruhák.. meg minden, ami kell egy normális életvitelhez a 10+2. napon, amit ott töltöttünk. szóval elindult a guruló camping szék és leértünk a "mentő" - höz ami átszállít majd minket. itt szembesültem először az egészségügy csodás helyzetével. Egy lerobbant, rozsdás koszos Barkasz….. Mi volt benne? SEMMI! Hátul 2 ülés és a hordágy helye meg kosz. Még az ablakot se lehetett feltekerni. Felirat az oldalán, sürgősségi betegszállítás… Kérdeztem ez?? ezzel megyünk? Ez mi? Az orvos mondta, hogy sajnos most csak ez van. ezt kórházon belül az udvaron szokták használni, de nincs szabad kocsi így ezzel kell beérnünk. Berakták a gyermekem hátra a hordágy helyére a camping székével együtt, majd beült mellé a doki és ő fogta a széket, hogy menet közbe ne guruljon el és ki ne zuhanjon az egyébként is már majdnem magán kívül lévő fiacskám. Beültem melléjük mikor is felvilágosítottak, hogy hazafele az altatás után majd az ölemben kell hoznom, mert akkor már nem ülhet… Köszi!!!! Szép kilátások. Mindegy. már minden mindegy volt, csak érjünk oda, essük túl rajta. Legyen meg az eredmény, derüljön már ki a fájdalmak oka és menjünk hazafele! Nem telt bele 10 perc és megérkeztünk. A camping székkel feltolták a gyereket az MR vizsgálati váróba, majd ott átültették egy másik, immáron modern székbe, mert a camping-re szükség volt egy másik betegnél…. Közel 40 perc várakozás után felszabadult a vizsgáló. elköszöntem a drágámtól és betolták. Mondták, hogy 20 perc körülbelül a vizsgálat. utána jönnek addig várjak. Semmi rosszat nem sejtve megkezdtem a várakozást. Körbenéztem, hogy hol is vagyok. Fura kiáltásokat és őrjöngéseket hallva megpillantottam egy táblát a pszichiátria… neurológia… tovább már nem is néztem. Nyílt az ajtó és kiszólt az altató asszisztens, hogy picit várjak még, mert leállt az MR gép és meg kell várni, míg újra, indul. De nyugodjak, meg a gyerek már alszik, jól van. Pár perc késéssel, de meglesz a vizsgálat. Nem volt mit tenni ittam egy. 40 perc után kiszólt egy másik altató orvos, hogy 2 perc és hozzák a gyerkőcöt. Felkészültem a fogadására, mert ugye azt mondták hazafele karban viszem.  Az idő csak telt, de nem jöttek ki. Már eltel 1 óra….. 1 óra és 10 perc…. 1 óra és 30 perc…. Kezdtem ideges lenni, de semmi rosszra nem gondoltam. Az járt a fejemben, hogy biztos megint leállt a gép és idő, míg beindul, meg a kiértékelést mire kinyomtatják stb…. Majd nyílt az ajtó 1 óra és 35 perc után. Kilépett az orvos és így szólt: Anya jöjjön félre kérem, mondanom kell valamit. Na én akkor nagyon nagyon leírhatatlanul nagyon rosszat éreztem. Másodpercek töredéke alatt átfutott az agyamon, hogy leállt a légzése altatás közben, hogy nem tudták újra éleszteni, hogy oxigénhiányos lett és kómában van…   Nem is tudtam, hogy bír ennyi történet és verzió lefutni ennyi idő alatt. De nem!!!! Egyik sem volt a megfelelő válasz. A doki nyitotta a száját és a következő mondat hangzott el! Találtunk valamit a fejében.  Egy tumort ami terjeszkedik. Hirtelen csípőtől bokáig görcsbe rándultam, könnyek szöktek a szemembe és annyit tudtam válaszolni, hogy MEG FOG HALNI???? A válasz: Anya, higgye el, mindent megtesznek majd érte. A daganat nagyon rossz helyen van. Nem valószínű, hogy műthető és elég nagy is. De mindenképp meg kell operálni, mert különben belehal. Már megrendeltem az intenzív mentőt, mert speciális szállítást igényel! (barkasz ölben) Nem tudtam mit válaszolni csak remegtem teljes testemben és a fejem üres volt. Cikáztak bennem a gondolatok, de nem fogtam fel. Azok a szavak jutottak eszembe, hogy nem kell MR mert nincs olyan tünet, ami indokolná…. meg, hogy vannak a fiamnál sürgősebb esetek is……  


2015. február 28. 7:57

Haza zavarták a kórházból a haldokló asszonyt

Betegszállító már nincs. este lévén, úgyhogy kiülhet a folyosóra és megvárhatja a reggelt, vagy akár haza is gyalogolhat. Tanyán lakom Bács megyében. A legközelebbi település 5 km, ahol van orvos, meg ügyelet. Itt felénk, mivel szórvány tanyák vannak, kell a jármű, mert ha nincs, bizony megdöglik az ember. No, az én kis történetem arról szól, ha nincs valakinek kocsija.   A napokban délben felhívott a szomszédasszonyom, aki bizony, hogy is mondjam, elég egyszerűen él. Mondta, hogy rosszul van, segítsek, mert mindjárt elájul, annyira fáj a feje, meg szédül. Kocsija nincs. Férje, családja nincs, egyedül él egy nagyon szerény kis putriban és várja a halált, tüdőrákos lévén.   Mivel nekem se volt otthon az autóm, így kihívtam az ügyeletet a legközelebbi településről, ami mint leírtam öt kilométerre van. Rendes volt a doktor. Jött is a terepjáróval és csekély három óra alatt stabilizálta a szomszéd 220-as vérnyomását 140-re, aztán mentőt hívott és bevitette a 20, kilométerre levő súlyponti kórházba/Kecskemétre/, hogy vizsgálják meg a beteget magasabb szinten.   Nos, a történet tulajdonképpen itt kezdődik. A szomszédot háromtól este hétig vizsgálták a sürgősségin. Volt vérvizsgálat, EKG délután, csupa rutin dolog. Kapott infúziót és a  140-es vérnyomás leballagott 110-re. Hurrá, mondhatnánk, ha tudta volna bárki is, miért volt az a magas vérnyomás, ami a szédelgést és fejfájást okozta. Mert ugye szakvizsgálat nem történt. Gondolok itt egy pl, CT-re. Aztán este hétkor mondták, hogy lehet hazamenni!   Mondja a szomszéd, hogy nincs már busz, mire az orvos, hát hívjon taxit, itt nem maradhat, mert Ön járóbeteg. Betegszállító már nincs. este lévén, úgyhogy kiülhet a folyosóra és megvárhatja a reggelt, vagy akár haza is gyalogolhat. Szerencsétlennek volt ezer forintja a nyugdíjig, az volt nála. Ott állt a kórházban a sürgősségin kezében a szatyra, amiben a hálóruha volt, mert a mentősök azt mondták, hogy benn fog maradni néhány napot, és nézett a fejéből kifelé, mit csináljon, hogy menjen haza?   Ennyi a történet. A végszó az, hogy visszahívást kért tőlem, lévén elfogyott a pénze a telefonról és megkért jöjjek be érte és vigyem haza. Este nyolckor öltöztem és elmentem érte. Mikor elköszöntem tőle, a markomba nyomta az ezrest. Tessék, itt van, talán kifutja az üzemanyagot!


2015. február 27. 7:14

Rettenetesen szorongok

Diagnosztizáltak engem már bipolárisként, paranoid pszichotikusként, pánikbetegként és generalizált szorongóként is. Kedves ParixisBlog! Teljes kilátástalanságom és kiúttalanságom végett írom meg kedves blogszerkesztőnek a levelemet, segítségkérés gyanánt. Sajnos, képtelen vagyok megtalálni a megoldást, és a külső beavatkozások sem segítettek/-nek. Igaz, nem valami lédús iromány, de mint a Praxisblog olvasója, súlyos és komoly helyzetben jutottam el oda, hogy egy levelet írjak a blogszerkesztőnek.   20 éves, felsőoktatásba felvételizni szándékozó, most májusban emelt érettségiző fiatal vagyok.   "Súlyos" pszichiátriai/pszichológiai problémával küzdök, továbbá diagnosztizált szívritmus-zavarom van.14-15 éves koromban, (az egyébként megszokott és tipikus) iskolai miliőben bizonyos dolgokat úgy éltem meg-saját belátásom szerint a zaklatást, megszégyenítést és piszkálódásokat- hogy ebből az iskola elöli  bujkálás, félelem, rettegés, otthonmaradás, teljes bezárkózás, elszigetelődés és végül-közvetlen oka az otthoni feszültségek miatti dühkitőrés- kórház lett, pszichiátriai osztály,17-18 évesen.   Előtte a mérhetetlen szorongást megannyi gyógyszerrel próbálták ambulánsan kezelni, mint Truxal, Fevarin, Aurorix, Quetilept,Frontin és még egyebek, kevés sikerrel. Kórházban Haloperidolt adagoltak, lóadagban, cseppek, por (?), tabletta és injekció formájában is. Több mint két hónapot voltam bent, nagyon sok gyógyszert kaptam, lítiumot is ezekkel együtt. Állapotom végül is javult, buszra/villamosra/egyébre szálltam, társas/párkapcsolataim is lettek, gyógyszert viszont 6 hónapi tabletta adagolás után-mellékhatásaitól félve-tudatosan elhagytam.     Többször voltam sürgősségi osztályon, mellkasi panaszokkal, több kardiológiai kivizsgáláson is, tizenévesen szívzörejjel vizsgáltak, ez most már "Hiperkinetikus Circulatio"-ra változott, egyik helyen Mitralis Prolapsust is látni véltek, másik helyen (egy időben) már nem láttak semmi (ilyen) eltérést. Utóbbi negyedévben megannyi pszichiáternél voltam, többségüknél magánpraxisban, olykor 45 perce 15.000 egységet  elkérőknél is, kevés sikerrel.   Jelenleg Truxalt szedem, de jóformán semmit nem segít, májusban számonkérés, és sajnos nem tudom, hogy addig miként tudnám például magamat konszolidálni. Sajnos sokszor megfordul a fejemben a haloperidol gyógyszer, de, mivel Holter EKG-n is regisztrált ritmuszavarom van,-24 óra alatt körülbelül 7-8000 VES és rengeteg SVES,+ éjjeli órákban sinus tachikardia, bradychardia- nem tudom mitévő legyek, a legnagyobb baj, hogy mind pénzügyileg, mind időben, mind egészségügyileg szorult helyzetben vagyok.   Csak a haloperidol segített, nem volt különösebb (érezhető) mellékhatása, viszont a ritmuszavarom miatt nemigen van bátorságom ezt alkalmazni, más megoldást viszont nem látok, pszichoterápia addig értelmét veszíti, amíg az utcára nem tudok kijárni mindenféle halálfélelmes testi tünetek nélkül.   Eddigi orvosaim szerint valamilyen különösen terhes személyiségzavarom van, bár, ha hogy őszinte legyek, diagnosztizáltak engem már mániásként/bipolárisként, paranoid pszichotikusként, pánikbetegként, és -ami szerintem inkább közelít a valósághoz-generalizált szorongóként.   Teljesen stagnál minden, sőt, inkább rosszabbodik, egyre komolyabb testi panaszaim vannak, főleg szíves dolgok, de egyéb más is.   Kérem, segítsen.   Van úgy, hogy az ember értékteremtő akar lenni, de nem tud, mert egyszerűen a SAJÁT teste feletti kontrollt elvesztette, hogy tudjon hát így egyáltalán előre nézni, ha még a hátország sincs rendben? Látszólag senki nem érti mi bajom, hallucinációm (szerencsére) sincs, tudatosan felülvizsgált komoly téveszmém sincs, de borzasztóan szorongok emberi lények társaságában, mintha szörnyetegeket látnék, nagyon terhes. borzasztóan szorongok emberi lények társaságában   Esetleges segítségét előre is megköszönöm Egy fiatal  


2015. február 26. 8:00

A politikusok miatt haldoklik az édesanyám

Nem az orvosok miatt történik mindez, mert ők is egy hülye kényszerhelyzetben vannak. Hangsúlyozom, ők mindent megtennének. Sziasztok!   Rövid, de annál szemetebb történetet osztanék meg az olvasókkal, ami a valóságban mégsem oly' rövid. Jelenleg is tart, mint valami kísérleti szappanopera, ahol csak az első részt vetítik hétről-hétre a tv-ben... Tehát: Anyámnál áttétes agydaganatot diagnosztizáltak két héttel ezelőtt a szegedi klinikán, pontosabban az új egészségügyi "játékszabályok" értelmében a Sürgősségi Osztályon, ahol már ömlesztve vártak a különféle betegek valamire. Ez időben kifejezve a mi esetünkben 12 óra volt. Ez eddig, gondolom, egy szokványos történet, nem címlapra érett.   Ami viszont azután történt, történik már az: Kiderült, hogy szerencsére műthető a dolog, ezért felvették az anyámat az osztályra és jelezték az orvosok, mivel súlyos az eset, másnap megműtik. Ja, vagy nem. Pedig orvos van, műtő és szakértelem is. Csak egy apróság hiányzik a történethez. Műtét utáni hely az intenzív osztályon. Aztán jöttek a naponkénti ígérgetések, majd holnap. Aztán a másnaponkénti elutasítások: nincs hely az intenzíven.   És akkor fent leírt szemétség részletezve: azért nincs elég ágy Szegeden, amit azért mindenki ismerjen el, hogy országosan egy elég jó város, mert összevonták azokat, központilag. Úgy áll a dolog, a mi esetünkben lassan két hete, hogy anyám egészsége folyamatosan romlik, alig tud beszélni, már egyedül felállni is képtelen. A betegségéből és abból a stresszből adódóan, amivel két hete szórakoznak vele, hogy mindjárt műtik. És most minden állj! Nem az orvosok miatt történik mindez, mert ők is egy hülye kényszerhelyzetben vannak. Hangsúlyozom, ők mindent megtennének.   Hanem vajon mi miatt? A tetű politika miatt. És most tekintsünk el ennek a pontos nevesítésén. Inkább köszönjük meg ezt a mindenkori tetű politikai elit személytelen ámokfutásának. Illetve azoknak, akik most valós időben részt vesznek ebben. Miközben kifelé megy a tündéri propaganda, befelé meg az "urambátyámozás", ezalatt az anyám, akkor sem írom le, de "azt" csinálja. Mert nincs, ahová vigyék 2015-ben egy agyműtét után. Mert egy inkompetens minisztériumi f@sz kitalálja, mint egy hároméves, hogy vonjuk össze az intenzívet.   Hogy ne lehessen előre tervezni egy komoly műtétet, mert bármikor behozhatnak egy súlyos balesetest, aki nyílván előnyt élvez. Miközben Szegeden üresen rohad a régi körintenzív, miközben az illető háromévesnek a sofőrje éppen levillog valami cselédet az autópályán, hogy odaérjen valami méltóságosoknak rendezett cirkuszra.   Szűkül a kör... Kedves Zombor államtitkár úr, szarok az egész pártpropagandára és a mindenkori elit által kitermelt kápókra, csinovnyikokra. Ha Te nem tartod magadat ezek közül valónak, akkor szeretettel várlak a szegedi idegsebészeten, hogy belekukkants a valóságba. Csak siess, mert az anyám nem bírja sokáig! Üdvözlettel: Varga Bálint


2015. február 25. 7:52

Megalázták a nyugalmazott mentőtisztet

Később a kórteremben megcsördült a telefonom éppen, amikor a doktor úr belépett. Kiabálva rám förmedt, hogy "kapcsolja ki azt a szart, de azonnal. Tisztelt Praxis Platform!   Érszűkület miatt mindkét lábam amputálták, ezért kerekesszékben élem minden napjaim.   Hogy a betegségem tovább ne tudjon terjedni, szinten tartása miatt Angiológus és Érsebész együttes véleménye alapján 3 havonta infúziós kezeléseket kellene kapnom. 2005-től folyamatosan meg is kaptam Budapesten A Péterfi S.uti kórházban. 2013-ban Zala megyébe költöztem.   A nagykanizsai kórház főigazgatójával felvettem e.-mailban a kapcsolatot. Tájékoztatott, hogy van lehetősé itt is megkapnom a szükséges ellátást. A sebészet ov.főorvosa Dr.Sz...nek nem nyertem el a szimpátiáját (véleményem szerint boríték híján) ezért aztán meglehetősen arrogánsan viselkedett és beszélt velem.   Következő alkalommal felvételre berendeltek reggel 7 órára. A folyosón várakoztam, majd 10,30 táján a vizit végén megszólalt a nevezett főorvos és utasította a beosztottait, hogy kezdjenek valamit (idézem: "azzal a kocsis emberrel").   Később a kórteremben megcsördült a telefonom éppen, amikor a Dr. Úr belépett. Kiabálva rám förmedt,(idézem"kapcsolja ki azt a szart, de azonnal"). Megjegyzem a felszólítás nélkül is elutasítottam volna a hívást, pontosan arra való tekintettel, hogy bejött az orvos. Tájékoztatásul közlöm Önökkel, hogy 40 évet voltam eü. dolgozó.1986.ban végeztem a Sote.Orvos Továbbképző Intézet Főiskolai karán,Mentőtiszti Szakon. 30 éven át voltam az Omsz.tagja.   Úgy vélem, hogy ilyen viselkedést, beszédet nem engedhet meg a szóban levő orvos.   Emberi mivoltomban alázott porig ez az ember.   Tisztelettel kérem Önöket, tegyék közzé panaszomat, hogy embertársaim olvashassák, mi  folyik egyes kórházakban.   Tisztelettel: Kisgyörgy József. Nyugalmazott Mentőtiszt.


2015. február 23. 8:38

Mélyvénás trombózis 16 évesen

A Belgyógyászaton egy osztályon töltött éjjel után az intenzívre kerültem, "megfigyelésből", később elmondták, hogy életveszélyben voltam, ezért volt szükséges az intenzív. Január 15-én fájlalni kezdtem a derekam. Mindenki azt mondta: "biztos rosszul mozdultál". Egyre erősödött a fájdalom és 18-án már lábra sem bírtam állni. Hétfőn elmentünk a háziorvoshoz, mikor beléptünk a rendelőbe elájultam, így azonnal sorra kerültem. Vizeletvizsgálatra küldtek, ami alapján vesegyulladást diagnosztizáltak. Estére viszont a bal lábam megdagadt es bíbor lila lett, ezért kihívtuk az ügyeletet. A doktornő rögtön megmérte a lábam és az I. Sz. Sebészeti Klinikára küldött. Este 11 órakor értünk oda. Az orvosok megvizsgáltak, vért vettek, nevetgéltek, úgy tűnt semmi komoly. Majd megjelent az osztályvezető és ultrahangra küldött és CT vizsgálatra. A trombózis egy dolog, na meg a tüdőembóliám is, ami egy időzített bomba volt, és napokig mászkáltam életveszéllyel mit sem sejtve. Mondták, hogy a trombózis nem friss, 1-2 hetes. Az embóliának ugyan volt tünete: 3 hete köhögtem akkor, de mivel asztmás is vagyok a köhögés nem tűnt furcsának. Ezek után komolyság áradt mindenkiből. Hajnali 4-kor jött a mentő, az első kérdésük volt, hogy szedek e hormonális fogamzásgátlót, mert nem az első ilyen esettel találkoznak. Azt nem értem, akkor miért nincs erre egy kicsit jobban felhívva a figyelem. A nőgyógyász kért vérvételt, de sajnos nem vizsgálta meg, pedig akkor kiderül, hogy nem is szabad szednem. A Városmajori Érgyógyászatra vittek. Ott a kezelés nem volt indokolt, ezért délelőtt 11-kor mentőt hívtak és a II. Sz. Belgyógyászatra irányítottak. A mentő délután 5 óra körül érkezett meg. Kivettek, betoltak a portára, majd elirányított az ügyeletes orvos az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikára. Arra hivatkozva, hogy túl fiatal vagyok, sok az idős, rossz a helyzet. A gyerekklinikán a pulmonológiára kerültem. A fűtéssel valami gond volt, de csak abban a kórteremben, hárman voltunk a szobában és szörnyen meleg volt. Január 19. estétől január 23-ig feküdtem egy olyan ágyban, amitől már mindenem fájt, a közepe teljesen be volt süppedve. 23-án ultrahangoztak, kiderült, hogy rosszabbodott az állapotom, mondta a doktornő, hogy visszaküld a II. Sz. Belgyógyászatra, mert itt nem tudnak ellátni, irreális az ottlét. Hívták a mentőt délben, azt mondták maximum három óra és kiérnek. Nem olyan jó tüdőembóliával várakozni, mert akkor már négy napja várakoztam kórházban. A mentő persze nem ért ki háromra, négyre, ötre se. Ekkor édesanyám elvesztette türelmét, ő maga telefonált a mentőknek, hogy azonnal küldjenek egy autót, mert ha meghal a gyereke, akkor rossz vége lesz a dolognak. Tíz perc se kellett, jöttek értem. A Belgyógyászaton egy osztályon töltött éjjel után az intenzívre kerültem, "megfigyelésből", később elmondták, hogy életveszélyben voltam, ezért volt szükséges az intenzív. Itt első nap nyolc vérvételem volt. Figyeltek rám. Vizsgáltak. Aztán minden reggel vért vettek. Ultrahangoztak. Kiderült, hogy rettentő vashiányom van. Két hetet töltöttem itt, várva, hogy végre a saját ágyamban alhatok. Február 5-én haza engedtek. Alapvetően mindenhol kedvesek voltak, az orvosok és a nővérek is, és koromra tekintettel láttak el, ami nem volt könnyű, mert 41 kiló vagyok, és tanácstalanok voltak, hogy mekkora adagokat is kell kapnom. A felháborító a várakozás volt, és amikor a Belgyógyászatról máshova irányítottak, úgy éreztem nem vesznek komolyan, pedig előttem van az egész életem. A lábaimat fáslizni kell, de a klinikának nem volt fáslija, miért lenne, de ameddig bent fekszem, addig nem is írhatják fel receptre, úgyhogy elég sokba került, hogy fásli legyen a lábamon, ami ér és tart is valamit. A Belgyógyászaton már éreztem a biztonságot. Az intenzíves nővérek előtt le a kalappal. Hihetetlen az odaadásuk, amilyen elkötelezetten csinálják a dolgukat. Az intenzív egy külön élmény volt. Megéltem itt sok dolgot ennyi idősen, amit talán nem is kellett volna. Alig várom, hogy vihessek nekik valami apró ajándékot, és mindent megköszönjek. Már itthon vagyok, végre felállhatok, járkálhatok. Szedem a vasat és a vérhígítót. Holnap mehetek kontrollra, szerencsére van érsebész ismerősünk, nem tudom, merre indulnék nélküle. Kicsit átalakulnak a dolgok az életemben, de bármit csak ezt mégegyszer ne.


2015. február 21. 4:49

"Magát már élve felboncolták"

Tisztelettel kérem Önöket, Orvos Hölgyek és Urak, boncoljanak virtuálisan tovább, így hátha elkerülöm az igaz boncolást. Legalább is egyelőre. Tisztelt Praxisblog!   A fenti idézet Házi Orvosomtól származik. Tisztelettel kérem Önöket, Orvos Hölgyek és Urak, boncoljanak virtuálisan tovább, így hátha elkerülöm az igaz boncolást. Legalább is egyelőre. 2011. óta krónikus hasi fájdalmakban szenvedek, ez mellé párosul még a súlyos mozgásszervi betegségem is. Fájdalmaim olyan mértékűek, hogy a fájdalom ambulancia javaslatára Durogesic 25 mkg/ó tapaszt kell használnom ahhoz, hogy mozogni tudjak.   "A Fentanil sokszorosan erosebb, mint a Morphine egy OPIATE ANALGESIC..  Verebey professzor ur valasza. tt a problema az, hogy a holgy sok eros gyogyszeren van Specialisan a Fentanilon, ami sokszorosan potencialisabb, mint az eros Morphine".   Hasi fájdalmaim kísérő jelensége a napi hányinger, amire B6 vitamint szedek. A fájdalom és a hányinger kora hajnalban jelentkezik először, étkezéstől függetlenül. Mindezek mellett gyakoriak az éjszakai verejtékezések (arcom, tarkóm, hátam), és a csontfájdalmak. (Csípő és alsó lábszárcsont) Az utóbbi két hónapban a hasi fájdalmak, hányingerek, verejtékezések felerősödtek. Megfigyeltem, ha leülök, olyankor érzek ezen kívül fájdalmas nyomó érzést is az alhasamban. Elkezdtem a nappali kórházban egy rehabilitációs kurzust, de légzési elégtelenségek miatt abba kellett hagynom. E hónapban volt DOBET vizsgálatom, ugyan is a szorító mellkasi fájdalmakat kifejezett fulladások kísérik. Ez a jelenség visszatérő, 2012-től  minden évben egyszer légzési nehézségekkel visz be a mentő az SBO-ra. Kardiológiai eredmény: "Mitralis insufficientia: jelzett." Nemsokára két vizsgálatom lesz, egy nyugalmi és egy dypiridamol terheléses szívizom szcintigraphia.   A nappali kórházban vettem észre, vízi torna utáni zuhanyzáskor, illetve törülközéskor, hogy  a törülközőn rózsaszín friss vér keletkezett. Ez mindkét nap előfordult. Hepatológus kézzel megvizsgált, de nem tapasztalta a vérzést.   Ezek a fizikai jelenségek. Sokféle vizsgálat történt, házi orvosom azt mondta, hogy engem már "élve felboncoltak"! Ennek hatására már félve megyek orvoshoz, attól tartok, hogy hipochondernek tartanak.   2001.07.10.-én műtötték a pajzsmirigyemet. A műtét során a jobb pajzsmirigy lebenyt teljes egészében elfoglaló tyúktojásnyi, tokos adenomát távolítottak el, ezen az oldalon ép parenchyma alig maradt hátra. A bal lebenyben kisebb göbök foglaltak helyet, de ezek a lebeny subtot. Resectiojával eltávolítódtak. (A zárójelentést szó szerint idéztem, hogy ne maradjon ki semmi lényeges belőle.) Előzmények: pajzsmirigy túlműködés, a jobb lebeny alsó felét egy tojásnyi göb tölti ki, a bal lebeny is a nagyobb a normálisnál.   Pajzsmirigy vizsgálati eredmény 2013-ban: Műtét utáni állapot (2001)  A pajzsmirigy mindkét lebenyét resecalták. A pajzsmirigy jobb lebenye kb. 14x15x21 mm, benne egy kb 17 mm legnagyobb átmérőjű centrálisan echoszegényebb göb ábrázolódik. Ettől centrálian egy 20 mm legnagyobb átmérőjű keskeny echószegény szegéllyel körülvett, elsősorban pajzsmirigygöbnek imponáló képlet ábrázolódik.  A bal lebeny kb. 8x8x17 mm-es, benne göb nem figyelhető meg. Cytol 2013.06.18. :   Cytol 2013.06.13. : Mikroszkópos vizsgálattal a vizsgált kenetekben nagyrészt szemcsés cytoplazmájú, részben barnás haemosiderint tartalmazó macrophagok láthatók. Néhány kisebb sejtcsoportban benignus megjelenésű folliculus hámsejtek is megfigyelhetők. Vélemény: Jobb pajzsmirigy lebeny göb FNA: Benignus jellegű folliculus hámsejteket és cystasejteket tartalmazó kenetek. A minta cysticus degeneratiót mutató strumagöbből származhat. Diagnózis: Nem toxikus többgöbös golyva.   Mellékvese: Jobb mellékvesében kb 20x18 mm-es echószegény képlet - mellékvese adenoma Voltak hormonvizsgálataim, amiről az endokrinológus orvosom azt írta: "…a CT vizsgálat a jobb oldalon 22 mm-es adenomát igazolt, mely miatt cortisol meghatározás történt, ami ugyan beszükült ritmust, de normális értéket igazolt. Aldoszteron és rennin meghatrozás ill. katekolamin nem történt mert hypokalaemia, ill. pheochormocytomára utaló klinikai tünetegyüttes nem jelentkezett.   Epehólyag műtét: Az epehólyag kórszövettani leletét leírnám, mert nekem egy kicsit gyanús, de nem értem teljesen. " Az epehólyag kimetszésekben dysplasiamentes nyálkahártya látható, nagy területen antralis metaplasia. A lamina propriában lymphocytás infiltráció. Az epehólyagnyaki kimetszésben megfigyelhettünk egy nyirokcsomót is: ebben megtartott alapszerkezet figyelhető meg, enyhe sinus histiocytosis látható. Malignitás jelét nem láttuk. Diagnózis/Vélemény Cholecystitis chronica calculosa. Reactív , tumormentes, epehólyagnyaki nyirokcsomó. Idült epehólyag-gyulladás." Mellkasi CT: Mellkasi eredmény: Jobb oldalon a felsőlebeny területén mediastinalisan subpleuralisan kb. 33 mm-es cystosus képlet figyelhető meg. Bal oldalon dorsalisan mérsékelt, egyenetlen pleuramegvastagosodás mutatható ki. A bal basis felett kb. 3 mm-es meszes nodulus ábrázolódik. Egyebütt a tüdők tiszták. Mellkasi folyadék vagy nagyobb nyirokcsomó nem látható. A jobb oldalon a III-as segmentumban 42x20 mm-es emphysemas bulla ábrázolását állapítható meg.   Hepatologus véleménye : nincs végig víve Hasi UH: A máj csak bordaközből vizsgálható, a látótérbe hozható részei echó dúsak. Gastrocopia szövettan: GERD LA-A, polypus subcardialis, erosív antrum gastritis. Colonoscopia szövettan: Noci haemorrhoidales. Tüdőgyógyász véleménye a fulladásról, légzési elégtelenségről: kardiológiai casus.   2012-2013-2014-es évben minden évben egyszer SBO-ra kerültem légzési elégtelenség, fulladás, mellkasi fájdalmak miatt. Infarktus azonnal kizárva, de minden évben a D-dimmer kvantitatív magas volt (0,73, 0,97 uq/ml, GFR2  60. eGFR  57 ))   Magánúton csináltattam egy-két vérvételt, amik a  következők voltak:   DHEA 1,7  nmol/l (7,9-24,8),  DHEA-S 0,38 umol/L  (0,3-7,0) ,   Renin 37,6 ng/ml  , Aldoszteron  288 pmol/l,  A-Dion 1,2 nmol/l,  4Dion 1,2 nmol/l.   ALP 360-411 U/L közötti a mozgás. Parathormon  2,5 pg/ml (12-88), Total 25-OH D-Vitamin  21,8 nmol/L  ( 75-500). Három hónapon keresztül szedtem heti 50000 NE D3 vitamint, utána ez az érték 109,1 lett. Kalcitonin kisebb, mint 0,59 pmol/L  , Tireoglobulin 0,37 ug/L  ( 1,10-35,0) Kromogranin A  CgA 1./ 546 ug/L, PPI elhagyása után 2013-ban 79 ug/L, 2015-ben 109,3 ug/L  (20-98) TSH 0,2-0,51-ig mozog. béta-hCG (66 éves nő vagyok) hCG  2012-ben 3,4 IU/L, 2014-ban 4,5 U/L, 2015/ben 7.5 U/L    /ref. kisebb, mint 2.7/ "hCG Here rák, trofoblaszt rák"   "Csak nagyon kevés olyan tumor marker van, melyet a betegség szűrésére lehet használni (hCG" "Nem-seminomás csírasejtes tumorok, choriocarcinomák, seminomák,hydatidiform mola" "A fetális mellékvese régióból DHEA-S szabadul fel, amennyiben hCG hatásnak teszik ki, így a hCG-nek a fetalis agyalapú mirigy eredetű és a placentalis eredetű ACTH-val együttesen adrenocorticotrop hatása is van."   "A β-hCG a choriocarcinoma igen jó, érzékeny markere.  Referencia tartomány 0-2 U/L."   Endokrinologus véleménye:  “Eredményei kiválóak." Házi Orvos véleménye: “Magát már élve felboncolták." Onkológus véleménye és üzenete: Igazából kellene Önnek egy orvos, aki a kivizsgálását és a kezelését irányítaná. Másként nem fog előrejutni. Szeretettel: L.   Én meg  továbbra is csak szenvedek a fájdalomtól, éjszakákon keresztül "úszom a verítékben", és rettegek, hogy mikor fulladok meg. Kérem Önöket, szedjenek ízekre, hátha közben lesznek használható ötletek, javaslatok, és talán idős koromra lehetnek még fájdalmatlan napjaim is. Tisztelettel és köszönettel: Mária Kiegészítő adatokat szeretnék írni, ami még informatív lehet. További betegségeim: Hipertonia, 2-es tipusú diabetes neuropathia, szövődményekkel, súlyos mozgásszervi betegségek. Lényeges elem: 2014-ben augusztusban és novemberben ülő helyzetben leestem a székről. Az esést szédülés és erőtlen érzés előzte meg. Normál esetben minden alkalommal az esés megelőzése és a fájdalom miatt 2 nordic walkinggal közlekedek.   Szedett gyógyszereim: Letrox, Caduet, MicardisPlus, Nootropil, Cardura, Talliton, Velmetia, Aspirin Protect, Tenaxum, Durogesic fentanil tartalmú tapasz.


2015. február 20. 7:49

Ha nem adunk hálapénzt, elmaradhat a műtét?

Többen is jelezték, hogy ne lepődjünk meg, ha a műtét előtt az orvos közölni fogja a "tarifáját" és ha nem fizetünk, elmarad a férjem műtéte. Tisztelt Praxis!   Majdnem fél évvel ezelőtt kapott a férjem időpontot az egyik budapesti kórházba egy igen rég húzódó egészségügyi problémájának orvoslására, egy ortopédiai műtétre. Most végre közeledik a műtét esedékessége, konkrétan a jövő hétre van kiírva. Beszélgettem ismerősökkel, illetve az interneten olyanokkal, akik hasonló műtétre vártak és ugyanott végezték el rajtuk. Többen is jelezték közülük, hogy ne lepődjek meg, ha a műtét előtt az orvos közölni fogja a "tarifáját" és ha nem fizetek, akkor az is megeshet, hogy különböző indokokra hivatkozva elhalasztják, így végeredményben elmarad a férjem műtéte.   Őszintén megmondom, eléggé kiakadtam és már-már páni félelem lett úrrá rajtam. Nem elég, hogy a műtét is ijesztő azoknak, akik amúgy nem szoktak nagyon kórházba és orvoshoz járni, és akkor most még arra is fel kell készülnünk, hogy pénz hiányában tovább húzódhat a férjem kálváriája. Így is nehéz körülmények között élünk, 2 kisgyermeket nevelünk, minden forintnak meg van a helye és mivel a műtét után van lábadozási időszak is, a férjem pedig táppénzen lesz, így a bevételeink is elég drasztikusan csökkennek majd, pedig így sem keresünk sokat.   Mit tegyek, ha megtörténik az eset és tényleg előre pénzt fognak kérni tőlünk egy TB által finanszírozott műtétért? Hogyan érjük el, ha mindez megesik, hogy ne találjanak ki valamit és ne sztornózzák a műtétet? Nem vagyok rosszhiszemű, sőt, alapvetően optimistának tartom magam, de most nagyon összejöttek a dolgok, lehet, hogy emiatt is görcsöltem rá nagyon a dologra. Viszont tényleg személyes közeli ismerőseink is előhozakodtak hasonló esetekkel, szóval komolyan mondom, már teljesen bizonytalan vagyok. Kérem önöket, hogy ha lehetséges, próbáljanak nekem abban segíteni, miként előzzem meg a leírtakat. Az volna a legjobb, ha el tudnák oszlatni a kétségeimet és ezt a rettegést, amit most érzek, de erre sajnos most nagyon kicsi az esély. Előre is köszönöm a hozzászólásokat és az esetleges segítő szándékú tanácsokat.   Egy 2 gyermekes anyuka, aki a férjéért aggódik  


2015. február 18. 5:30

Nekem kellett tisztába tenni, megetetni, a gyógyszereit beadni

Minden idős embert az isten mentsen meg ezektől, mert itt csak 60-70 éves korig ember az ember.  Tisztelt Praxis!   93 éves édesapámat fulladásos panaszokkal vitték be a PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika sürgősségi részlegére, immár harmadszor. Minden alkalommal legalább 6-8 órát, vagy még több időt vett igénybe, mire eldöntötték, mi lesz vele. Minden esetben felkerült a kardiológiai osztályra, mivel szívelégtelenséget állapítottak meg nála, mozgáskorlátozottsága révén segítségre szorult. Megdöbbenten láttam a nővérek hozzáállását, pofákat vágtak és megjegyzéseket tettek, hogy már megint visszakerült ide.   Nekem kellett tisztába tenni, megetetni, megitatni, a gyógyszereit beadni neki, mert másképp rá sem néztek volna, sőt amikor a segítségüket kértem a pelenkázáshoz, pofátlanul hozzám vágták a kesztyűt, meg a pelenkát és közölték velem, hogy ez nem ápolási osztály. A kezelőorvos is sajnos ugyanilyen formában beszélt velünk, közölte, hogy az apám meg fog halni, nem tudnak rajta segíteni, azon lesz, hogy minél előbb hazaadják, mert nem azért kell bevinni oda a beteget, hogy ott halljon meg. Ha ilyen az orvos akkor nem csoda, ha a nővérek is így viselkednek.   Minden idős embert az isten mentsen meg ezektől, mert itt csak 60-70 éves korig ember az ember.   Sz.  


2015. február 17. 10:17

Ribancnak nevezett a nőgyógyász

Nem tudtam elfogadni, amikor kvázi ribancnak nevezett a vizsgálat után az orvos, amiért elkaptam egy fertőzést. Tisztelt Praxis!   Egy nő életében az egyik legfontosabb ember a nőgyógyásza. Igazi bizalmon alapuló pozíció. Nekem sajnos elég sok idő kellett, mire sikerült megtalálnom azt az orvost, aki betölti ezt a szerepet. Előtte elég kellemetlen élményeim voltak a nőgyógyászokkal kapcsolatban, mondanom sem kell, kivétel nélkül SZTK, TB által finanszírozott rendelésen értek ezek a rossz tapasztalatok. Egy közülük igen kirívó volt, ezt szeretném megosztani az olvasókkal.   Körülbelül 2 évvel ezelőtt tavasszal történt, hogy munkahely váltás miatt költöznöm kellet. Az ország nyugati szegletéből egyik napról a másikra Budapestre kerültem. Persze mikor legyen nőgyógyászati problémám, ha nem akkor, amikor amúgy is fenekestül felfordult az életem. Sikerült ugyanis összeszednem valami nyavalyát, amelyet most nem részleteznék, a lényeg, hogy kénytelen voltam felkeresni új lakóhelyem szerinti szakrendelést. Mentem volna én magánrendelésre is, ha lett volna kihez, ahhoz meg nem volt elegendő időm, hogy alaposabban feltérképezzem a budapesti nőgyógyászokat, vagy utána olvassak a neten, kit ajánlanak. Így felkerestem a körzeti nőgyógyászt.   Mivel minden új volt, nem éreztem teljesen komfortosan magam, de a várakozás közben arra gondoltam, hogy a vizsgálat után jobban leszek és kapok gyógyszert, másrészt legalább hosszú idő után újra kipróbálom a nem fizetős rendelést. Ez utólag nagy hibának bizonyult. Azt még benyeltem, hogy elég faragatlan stílusban tessékeltek be a rendelőbe és azt is, hogy mogorván, lekezelően beszélt hozzám a doktor úr, mindig azt szoktam mondani, hogy a lényeg a szaktudás és a gondos ellátás, nem pedig a mézesmázos stílus, Dr. House sem véletlenül népszerű. Viszont azt már nem tudtam elfogadni, amikor kvázi ribancnak nevezett a vizsgálat után az orvos, amiért megfertőződtem. Azt meg pláne nem, hogy úgy beszélt velem, mint egy buta kis fruskával, 31 éves fejjel nem annyira tolerálom, ha elkezdenek oktatni, pláne arra, hogy ne feküdjek össze mindenkivel. Leginkább pedig azért, mert az élet úgy hozta, hogy egy balesetben 28 éves koromban elveszítettem a férjemet és az eset történtekor már 3 éve nem voltam úgy együtt senkivel.   Szépen felvilágosítottam a doktor urat a helyzetről, aztán a lehető leggyorsabban távoztam is és azóta sem jártam nála, de nem is fogok, az biztos. Nem elég, hogy megalázott, feltépte a sebeimet, de miután elmondtam neki, hogy téved, annyit sem mondott, hogy elnézést. Néha úgy érzem, egyes orvosok olyan magas lovon ülnek, ahonnan a beteg számukra már csak egy pici pontnak látszik. Miért jó bunkón viselkedni, másoknak kellemetlenséget, fájdalmat, bosszúságot okozni? Én nem voltam sem udvariatlan, sem rátarti, igyekeztem egyrészt együttműködőnek mutatkozni, másrészt mindenben segíteni a munkáját. Nyilván, nem fizettem külön a vizsgálatért, mert úgy gondolta, teszek egy próbát, mi jár nekem a befizetett TB után, sajnos olyan kevés, hogy többet biztos nem megyek. Azóta szerencsére már van jó nőgyógyászom, nála ilyen nem fordulhat elő, de akkor is kiakasztó ez a 2 éves történet, sokszor eszembe jut még mindig. Nem is igazán bosszant már, csak a bizalmam veszett el egy kissé.   Zsuzsanna


2015. február 16. 12:30

Hajbeültetés eredményesen

Akit zavar a kopaszodás sokszor gondolkoznak hajbeültetésen, különösen, hogy mai kifinomult módszerekkel (FUE hajbeültetés) nagyon természetes, szép eredményeket lehet biztosítani. Hajbeültetés eredményesenAkit zavar a kopaszodás sokszor gondolkoznak hajbeültetésen, különösen, hogy mai kifinomult módszerekkel (FUE hajbeültetés) nagyon természetes, szép eredményeket lehet biztosítani.Az átültetett haj természetes megjelenése A megfelelő tapasztalattal és műtéti precizitással  végzett hajátültetés-hajbeültetés után teljesen valódi és természetes hatást érünk el. Az átültetett hajszálak beültetési iránya, dőlésszöge a műtétnél szabályozott, megfelel az eredeti állapotnak az adott fejterületen. Az átültetetett terület vizsgálatakor sem távolról sem közelről nem lehet megállapítani, hogy műtéttel került pótlásra a hiányzó haj. A Sikos Hajbeültetés Klinikán olyan ultra-kifinomult műtéti eljárásokat alkalmazunk amely a hajszálcsoportok-hajtüsző egység graftok nagy nagyítással történő kivételét, feldolgozását, teljesen atraumatikus kezelését és beültetési technikáját jelenti. Ezekkel a mikrosebészeti jellegű eljárásokkal tudunk nagy graftszámot és ennek megfelelő hajsűrűséget elérni, illetve problémamentes és természetes eredményt produkálni.Hajbeültetés férfiaknak és nőknek Leggyakrabban a férfias típusú kopaszodásnál végzünk hajbeültetést, akit zavar a hajhiánya, kopaszodása.  Ez az állapot férfiakban és nőkben is előfordulhat. A hajátültetés (hajbeültetés) így egyaránt javasolt és sikeres lehet férfiaknál és nőknél! Nemcsak öröklött kopaszodás miatt végzünk hajbeültetést, hanem jó eredménnyel végezhető “szerzett" hajhiányok eseteiben is. Ez elsősorban sérülés, betegség okozta (heges) hajhiány (helyreállító hajbeültetés), illetve zavaró hatású, vagy elégtelen előző hajátültetés utáni korrekciós hajbeültetés esetekre vonatkozik.Adottságok és lehetőségek-  fontos a hozzáértő konzultáció!Van, aki nagyon szeretne több hajat, de rossz adottságai (nagy kopaszság, kevés adóhely) alapján csak nagyon korlátozott eredmény elérése lenne lehetséges. Mások esetében viszont a jó adottságok kiváló eredmény elérését teszik lehetővé. Ki mire számíthat, miért fontos a tapasztalt szakember által végzett őszinte konzultáció?A hajbeültetés műtét eredményességét mindig a hajas adottságok, a kopaszodás kiterjedtsége és a páciens elvárásai alapján lehet felállítani. Mivel hajbeültetésnél saját hajat ültetünk át, lényeges, hogy milyen adottságokkal rendelkezik a páciens. Amennyiben a lehetőségek szűkek és/vagy az elvárás túl nagy, akkor nem érdemes műtétet végezni és ezt el is mondjuk mindig a pácienseknek. A tapasztalt szakorvos mindig a páciensei érdekét tartja szem előtt és olyan őszinte szakvéleményt nyújt az érdeklődők számára, amely reális és megalapozott még akkor is, ha többet várna valaki a hajbeültetéstől. Jó eredmény garantálható hajbeültetéssel Jó eredmény tudunk garantálni azoknak, akiknek hajhiányuk az átültethető hajmennyiséggel jó összhatással, kellő hajsűrűséggel kezelhető. Szintén jó eredmény várható akkor, ha ugyan a hajhiány nagyobb kiterjedésű, de a páciens részleges fedéssel is elégedett, illetve több műtéttel lehet fokozni az eredményességet.Nagy jelentőségű az adóhely minősége, megfelelő kiterjedtsége és hajsűrűség esetében sok haj ültethető át, ellenkező esetben kevesebb. Ilyenkor mindig mérlegelnünk kell, hogy ez a mennyiség mire elég és az adott páciensnek milyen hajas fedés biztosítható vele.Hölgyek esetében külön mérlegelés tárgyát képezi a műtéthez esetleg szükséges hajvágás vagy a műtét utáni esetleges hajhullás előfordulása. Hölgyek esetében sajnos előfordul, hogy az adóhely lehetőségei és a fedési igény között olyan nagy a különbség, hogy bár tudnánk valamennyit javítani, de biztos, hogy ez nem lenne elég a páciens elégedettségéhez, ezért inkább nem javasolunk műtétet.Összefoglalva: a Sikos Hajbeültetés Klinikán nagy figyelmet fordítunk arra, hogy kinek javasolunk hajbeültetést, és ha igen milyen formában. Amennyiben a felsorolt feltételek alapján a várható műtéti eredmény nem javít érdemben a meglévő állapoton, nem javasoljuk a hajbeültetést.Ha viszont elvállaljuk a hajátültetést, akkor az elvárásoknak megfelelően mindent megteszünk, és biztosítjuk az elérhető legjobb eredményt.További információért keresse a Sikos Hajbeültetés Klinikát!


2015. február 16. 12:28

Meghosszabbítják a feleségem életét

Az utóbbi időben többfelé jártunk kórházba, de sehol sem fogadtak bennünket olyan szeretettel, mint itt. Tisztelt Praxis!   A kórházak működéséről és az ott dolgozó orvosok, nővérek munkájáról sok rosszat lehet hallani. Ezért szeretném megosztani a mi történetünket, amely bizonyítja, hogy vannak még jól működő osztályok is. Feleségem több éve daganatos betegségben szenved, egy véletlen folytán kerültünk Szegedre, a 2-es kórház belgyógyászatára melyet Dr. Piros Györgyike Főorvosnő vezet. Ez az osztály azóta átköltözött, az újonnan épült klinika épületében kapott helyet.   Az utóbbi időben többfelé jártunk kórházba, de sehol sem fogadtak bennünket olyan szeretettel, mint itt. Sajnos több alkalommal vittem feleségemet az osztályra, jelenleg is itt ápolják hosszabb ideje. A főorvos asszony szakmailag is és emberségből is jelesre vizsgázott minden alkalommal, ezzel meghosszabbítva a feleségem életét. Most is a lehető legjobb kezelésben részesül a párom. Az osztályon dolgozó orvosokról is csak jót tudok mondani, mindegyik lelkiismeretesen végzi a munkáját. Természetesen a betegellátásában és a gyógyulásban nagy szerepet játszik a nővérek által végzet lelkiismeretes munka is.   Minden nővér lelkiismeretesen, a beteggel szépen bánva végzi a napi munkájukat. Még szólnom kell Szilvi Főnővér munkájáról, itt bátran kijelenthetem, hogy ő az osztály egyik meghatározó személyisége. Jártunk sok osztályon láttam sok főnővért, így tudok különbséget tenni főnővér és főnővér között. Bátran kijelentem, hogy ilyet még sehol sem láttam, mint a Szilvi, amit csinál. Kézben tartja a dolgokat, mindent elintéz és nagyon beteg barát. Itt az osztályon dolgozók kedvét még a jelenleg ki alakult problémák sem befolyásolják, ami az egészségügyet jelenleg nehezíti.   Hálával és köszönettel tartozom Dr. Piros Györgyi Főorvosnőnek és az egész osztály dolgozóinak, alázatosan végzet munkájukért. Az osztály további munkájához, kitartást és jó egészséget kívánok mindenkinek.   Novák Zoltán  


2015. február 14. 10:46

Aki beteg, az egyből táppénz csaló is?

Nem tudom, mennyire általános ez a jelenség, amely engem most utolért, ahogy azt sem ismerem, mennyien ügyeskednek a táppénz miatt, nálunk ez nem szokás. Tisztelt Praxis!   Múlt hét szerda hajnalban voltam olyan peches, hogy belázasodtam, ezért munka helyett kénytelen voltam a háziorvosomat felkeresni. Habár már jó pár éve ő az orvosom, nem sűrűn látom, szerintem, ha az utcán találkoznánk, ő fel sem ismerne. Na, mindegy, ebből gondolom kiderült, szerencsére ritkán vagyok beteg, kisebb bajjal pedig nem zaklatom az egészségügyi leterhelt dolgozókat, viszont a majd 40 fokos lázam mellett és az állandósuló köhögés miatt úgy gondoltam, muszáj lesz felkeresnem a rendelőt, mert ugyan jobban esett volna otthon feküdni és kihívni, úgy hiányzott a készülődés és utazás (még ha csak 10 perc is), mint púp a hátamra. Teljesen gyenge voltam és elesettnek éreztem magam, de nem is vagyok tisztában azzal, mi indokolhatja, hogy kihívjuk az orvost, így inkább valahogy erőt vettem magamon. Persze várnom kellett eleget, jó 1 és negyed órát körülbelül, de ez egyrészt nem volt számomra újdonság, másrészt meg volt ülőhelyem, így nem panaszkodhattam nagyon. Aztán sorra kerültem és köszönés után elmondtam a panaszaimat, persze kiadós köhögések közepette. Amúgy a feleségem szerint úgy néztem ki egész nap, mint a mosott sz*r. Ennek ellenére, - mai napig nem értem miért, hiszen mint mondottam, nem igazán szoktunk a doktornővel találkozni - nekem esett verbálisan. Ugye hogy furcsa? Gondolom, ti sem értitek, hát én sem tudtam hova tenni, végül nagy erőfeszítések árán valahogy kikövetkeztettem a mondókájából, hogy azzal van baja, hogy táppénzre kell kiírnia. Tudjátok, a doktornő az a fajta hölgy, aki ha belelovalja magát valamibe, elkezd emelt hangon hadarni, így, ha nem lettem volna a kelleténél is tompább a betegségtől, akkor is nehezen dekódolhattam volna a szavait. Szóval, végül csak összejött és leesett nekem is a tantusz. Tehát a táppénz miatt vagyok én egy utolsó ***, mert nem akarok dolgozni, meg lopom a napot, bezzeg ő… Hát anyám borogass! Kezdtem volna védelembe venni magamat, de a köhögés és a doktornő tovább szőtt monológja ezt lehetetlenné tette, így végighallgattam. Hogy neki mennyire elege van az "ilyen" betegekből, mint én, akik "állandóan a saját hülyeségeikkel zaklatják őt", minden sz*rért rohanunk hozzá, és így tovább, legalább 6-8 percen keresztül.   Miután vége lett a hegyi beszédnek, közöltem, hogy egyrészt kikérem magamnak ezt a kioktató és helyenként alpári stílust, másrészt disztingváljon, és ne keverjen össze senkivel, nyugodtan megnézheti, hányszor jártam nála az elmúlt 5 évben és ezalatt hányszor is voltam táppénzen. Egész konkrétan egyetlen egyszer, még 2011 decemberében, amikor sikeresen eltört a lábam, ráadásul a melóhelyen, szóval nem mondanám, hogy a táppénz intézményét olyan hű de sűrűn vettem volna igénybe. Arról nem is beszélve, hogy ha már én tisztelettel és kellő udvariassággal fordultam hozzá, ráadásul ugye a láz is erősen kivette az energiámat, mégis felkerestem őt, hogy tegye, amire felesküdött, amiért, ha szerényen is, de igenis fizetnek neki, akkor legyen oly drága és ne oktasson, ne emelje fel a hangját és lehetőleg ne rabolja a többi beteg és az én időmet sem, mert szeretnék minél hamarabb az ágyamba visszakerülni. Teszem hozzá azonnal, mindvégig nyugodt és visszafogott voltam, nem használtam illetlen szavakat és még csak nem is kiabáltam. Persze nem is tudtam volna, mert a hangom is tovatűnőben volt már, de a lényeg, hogy tényleg emberi hangon reagáltam a doktornőnek. Habár nem reagált semmit, csak elkezdett receptet írni, meg intézni az adminisztrációt, de látszott rajta, hogy sikeresen megértette, nem abba kötött bele, akibe kellett volna. Amikor megkaptam a receptet, papírokat, akkor annyit mondott, ne haragudjak és viszontlátásra. Mivel nem vagyok haragtartó, és udvariasságra is megtanított édesanyám, én annyit válaszoltam, "nem tesz semmit, minden jót".   Mivel csak ritkán fordulok meg rendelőkben, nem tudom, mennyire általános ez a jelenség, amely engem most utolért, ahogy azt sem ismerem, mennyien ügyeskednek a táppénz miatt, nálunk ez nem szokás. Nem mondom, hogy nem hagyott bennem némi ellenérzést a doktornő, de legalább a végén bocsánatot kért.   Üdv, L.


2015. február 13. 15:07

Élőben a Péterfy Sándor utcai kórház sebészetéről

Ma délután élőben jelentkezünk majd a Péterfy Sándor utcai Kórház sebészetéről és beszámolunk a tapasztalatainkról. Ma délután élőben jelentkezünk majd a Péterfy Sándor utcai Kórház sebészetéről és beszámolunk a tapasztalatainkról.   @praxishun tweetjei //


2015. február 13. 12:55

Magával már nem foglalkozok, menjen a háziorvoshoz!

Az egészségügy nehéz anyagi helyzetéhez a mindenféle abszolút hatástalan gyógyszerek kiírása is hozzájárul. Ez csak a gyógyszer gyártóknak hasznos az egészségügynek nem. 61 éves vagyok, az alábbiak történtek velem 2015. Januárban. Mindig is hajlamos voltam a meghűléses náthás fertőzésekre, amióta van influenza elleni védőoltás szerencsére influenza és annak szövődményei tekintetében  nem kell szenvednem, mert azelőtt minden évben ezekkel is szembesültem menetrendszerűen.   Januárban elkezdtem köhögni, ami rendkívül erős torokfájással enyhe hőemelkedéssel párosult. Nem szeretek rögtön orvoshoz menni gyógyszerért, igyekszem erősíteni házi praktikákkal a szervezetem, mégiscsak jobb, ha a saját immunrendszerem győzi le a betegséget. Nem múltak a panaszaim, kb. 10 nap elteltével már beszélni sem tudtam, kínzó torokfájás gyötört, az állandósult görcsös köhögésrohamok teljesen legyengítettek. Mivel 2015. Február 5.-én köldöksérv műtétre volt időpontom kórházban aggódtam a helyzet miatt és bementem a kerületi orr- fül-gége szakrendelésre segítségért. Elmondom, én tisztában vagyok az egészségügy és az orvosok helyzetével, megalázóan alacsony fizetés stb. Korom miatt találkoztam már nagyon sok végtelen áldozatkész lelkiismeretes a gyógyítást hivatásának tekintő orvossal. Nagy a tűrőképességem, nem szóltam az orvosnőnek semmit, aki éppen annyit engedett mondani el nekem a rendelésen "nagyon fáj a torkom." mert belém fojtva a szót a válasza:" nyissa ki a száját!" Belenézett és már írta is a gyógyszert, Flector Rapidot. Közölte napi egyet szedhetek be és csak 5 napig. Mondják a stílus maga az ember, úgy beszélt velem, mint egy kutyával, durván és megalázóan. Ez persze a legkisebb probléma, mert attól még lehetne egy nagyon jó orvos, engem a végeredmény érdekel. A gyógyszer hatása volt a nagy semmi, elolvasva az utasítást láttam napi adagja felnőtteknek 1-3 tasak és emeltem az adagot háromra. Kb. a gyógyszer bevétele után 1 órán keresztül egy picit csökkent a fájdalom, de utána még jobban rákezdett. 5 nap után bementem az orvosnőhöz, aki elbocsájtott előtte a maximum 5 napig szedheti paranccsal (szó szerint katonai stílusban) Amikor meglátott felháborodva kérdőre vont" Magával már nem foglalkozok, minek jött ide, menjen a háziorvoshoz!" Köpni, nyelni nem tudtam, de természetesen egy rossz szót nem szóltam, mert orvossal veszekedni aztán tényleg nincs értelme. Megszégyenülten elmentem, felkerestem a háziorvost, aki viszont valóban egy barátságos a beteg érdekében tényleg maximálisan eljáró ember. Megadta a diagnózist: nem lehet kísérletezni most már magával a kórházi beutalója és a láza miatt és kiírok egy erős antibiotikumot, amit az utolsó szemig be kell szednie. Öt nap után elmúltak a panaszaim, természetesen beszedtem az összes tablettát és be tudtam menni a kórházba, megtörtént a műtétem.   Szeretném megjegyezni az egészségügy nehéz anyagi helyzetéhez a mindenféle abszolút hatástalan gyógyszerek kiírása is hozzájárul. Ez csak a gyógyszer gyártóknak hasznos az egészségügynek nem. Újból el kellett mennem orvoshoz, szerencsére a körzeti orvos tudásának köszönhetően nem történt további súlyos szövődmény nem kellett újabb gyógyszereket beszednem!   A történtek helyszíne VIII. ker. Auróra utca Rendelőintézet.  


2015. február 11. 11:04

5 órát várakoztatták tüdőembóliával

Bennem fortyogott a düh, hogy ha nem egyetlen orvos lenne a sürgősségin, akkor esetleg korábban is rápillanthatott volna arra a véreredményre és sokkal hamarabb lehetett volna intézkedni. Kedves Praxis blog!   Az alábbi történet egy vidéki kórház sürgősségi osztályán történt a mai napon. Édesanyámat a háziorvos a közelünkben lévő vidéki, kisvárosi kórház sürgősségi osztályára irányította át miután erős mellkasi nyomásra, légszomjra panaszkodott, mely az utóbbi időben többször is jelentkezett nála.    A betegfelvételre való bejelentkezést követően megkezdtük a várakozást a sürgősségi osztályon. Rövid időn belül szólították is édesanyámat, EKG-t végeztek, vért vettek tőle, branült helyeztek be és előre szóltak, hogy a vér eredményekre másfél-egy órát kell várni, ezután tudnak többet mondani. Így hát felkészültünk a várakozásra, amire a doktornőn kívül már előre jó nagy tábla is figyelmeztetett. Fél óra elteltével ismét szólították édesanyámat, mert a korábban levett vért nem tudták használni, újat vettek le. Gondoltuk innen újra indul a másfél-egy órás várakozás, majd szerencsésen kiderült, hogy semmi komolyról nincs szó és mehetünk haza... Nem így történt.     A második vérvételre 11:30 környékén került sor, majd hirtelen körülbelül 5-6 új eset is érkezett, gondoltuk súlyossági szempontból természetes, hogy ez megnöveli a várakozási időt. Ezt követően édesanyámat a véreredmény miatt 16:00 magasságában szólították és közölték, hogy az értékei tüdőembóliára és vérrögökre utalnak a szervezetében. Innentől nem állhatott fel, rögtön mentőt hívtak, hogy a legközelebbi diagnosztikai központba CT vizsgálatra szállítsák. Hirtelen minden nagyon komoly lett, annak ellenére, hogy korábban közel 5 órát töltött várakozással a rendelő előtt, innentől úgy éreztük minden másodperc számít...   Bennem pedig egyre fortyogott a düh, hogy ha nem EGYETLEN orvos lenne a sürgősségin, akkor esetleg korábban is rápillanthatott volna arra a véreredményre és sokkal hamarabb lehet intézkedni. Mindenesetre a várakozók között eddigre már nagyon baráti viszony alakult ki, így integetve ültünk a mentőbe, ami szintén nagyon hamar érkezett. A mentősökről és a diagnosztikai központ személyzetéről is csak a legjobbakat tudom mondani, rendkívül barátságosan, profin fogadtak bennünket.


2015. február 10. 9:40

Az orvos ideje drága - a betegé nem

Mikor kikísérte a doktornő a rendelőből a betegeket(?) - hárman voltak benn egyszerre, és hangosan röhögcséltek sokáig - ő is megerősítette, hogy nem ad időpontot, mert influenza járvány van. Tisztelt praxis blog!   Múlt péntek este a vérnyomásom és a pulzusom elkezdett viccesen viselkedni, így felhívtam az ügyeletet. Ők kijöttek, alaposan megvizsgáltak. Akut ellátást nem igényeltem, hétfőig elláttak gyógyszerrel, és mivel az EKG-n láttak eltérést, javasolták, hogy keressem fel a háziorvosom, mert egy kardiológiai kivizsgálás indokolt. Kalapot le előttük, minden szempontból csak jót  tudnék róluk mondani.   Hétfőn reggel újra rendetlenkedett a vérnyomásom, de a gyógyszerekkel formába hoztam magam, hogy el tudjak menni dolgozni. Munka után, ½ 6-kor érkeztem a háziorvosi rendelőbe, ahol 15 ember volt előttem. Gondoltam, nem várom végig, kérek szerda délutánra egy időpontot. Ekkor az asszisztensnő közölte, nem adnak időpontot, mert influenza járvány van. Nem értettem az összefüggést - miért jó ha influenza járványban egy nem influenzás órákat tölt influenzások között? - de csak megismételtem, hogy szerdára szeretnék egy időpontot kérni. Elsősorban nem az influenza járvány miatt, hanem mert 8 órát dolgozom mielőtt ide érkezem (nem négyet mint a doktornő), nem érzem magam csúcsformában, ezért azt a néhány órát, amit megspórolnánk ezzel az ésszerű lépéssel, inkább otthon tölteném pihenéssel, nem egy hideg, kényelmetlen széken gubbasztva a kabátommal az ölemben, a kefét rágva, hogy mikor kerülök sorra.. Mondta az asszisztens, beszéljek a doktornővel.  Mikor kikísérte a doktornő a rendelőből a betegeket(?) - hárman voltak benn egyszerre, és hangosan röhögcséltek sokáig - ő is megerősítette, hogy nem ad időpontot, mert influenza járvány van. Ezen a ponton feladtam, kértem néhány receptet, amivel kihúzom addig, amíg találok egy másik háziorvost. Egészségügyben dolgozó barátnőm megkeresi ma nekem a kardiológust, aki fogad beutaló nélkül.  És természetesen nagyon sokat fizetek be havonta abba a rendszerbe, amiből az időmmel/egészségemmel szórakozó doktornő él.   A cérna most szakadt el, de volt, amikor kivártam a sorom, elég kellemetlen helyzetben - vizeletelakadás, katéter - és a mikor sorra kerültem, a doktornő először a férjével telefonált 20 percen keresztül a lányuk nevelése volt a téma, utána majdnem el tudtam mondani, miért jöttem, mert megérkezett az anyósa személyesen, megbeszélni a karácsonyi menüt.  Ez három éve volt, azóta inkább megoldottam nélküle, ha volt gondom, de most már elég volt.   Üdvözlettel:   Kata


2015. február 7. 6:00

Nem a pénz kevés, hanem a gőg és pénzéhség a nagy

Emberként viselkedni, orvosként megérteni nem pénzkérdés. A János egy külön tanulmány. A röntgenen én is jártam és bár időre mentem azért az nem számított. Akkor is hoztak betegápolók több beteget is tolószéken és volt mindegyiken pokróc nem voltak durvák velük. Az igaz, hogy az ottani személyzet kimért és nyers, mintha haragudnának a betegre valamiért. Ultrahangon én is egy orvosnőhöz kerültem, de a nyerseségén kívül nem volt sértő, és amikor én is kértem, hogy a két éve kimutatott cisztáimat nézze már meg, hogy nőttek-e megvannak-e még, megnézte.   A vizsgáló asztal (fekvő) elhelyezkedése olyan, hogy ahogy fekszem, csak balra lehet leszállni, mert jobbra felül egy nagy doboz van a falon és bevernéd a fejed, és ott ül az orvos, és ott vannak az eszközei is, pl a monitor, ami még régebbi típus, jó nagy és nehéz is lehet. Tehát csak egy irányban lehet felkászálódni és leszállni is az ágyról. Persze mesélhetnék az egyébként fennálló sok sok szemétségről, a sok szívatásról, a rosszindulatú megjegyzésekről, és a pénzéhes orvosokról. Véleményem, nem a pénz kevés, hanem a gőg és pénzéhség a nagy.   Emberként viselkedni, orvosként megérteni nem pénzkérdés. Távol keleten alig volt gyógyszer, nehéz körülmények viszont bőven, de a személyzet és főként az orvos embersége, sugárzó jóindulata, ahogy beszélt, ahogy megvizsgált az többet segített, mint egy János kórház teljes személyzete együttesen. Ott megmentették az életem, itt csak gyógyítgatnak, és közben nézik a pénztárcám a lelki szemeikkel.   Kevés a jó orvos, de ez már egy másik történet.


2015. február 6. 10:14

Fejetlenség a Debreceni Egyetem Klinikai Központban

Sokan csodálják a német szervezettséget, precizitást, de sok területen nem látom jelét, hogy mi magunk is tennénk a szervezettebb környezetünkért, mindnyájunk számára élhetőbb  lakhelyünkért. Tisztelt Praxis! Az alábbi írást mellékelem annak reményében, hogy talán tanul belőle az, aki változtatni tud. A sorsom úgy hozta, hogy szakrendelésre kellett mennem Debrecenbe a Klinikákra endokrinológiai szakrendelésre. Felkészítettek, hogy várni kell,mondották a bennfentesek,hogy az Úr malmai lassan őrölnek. Azt azért nem gondoltam, hogy ennyire lassan. De nem igazán ezért írok. A rendelő ajtaja felett van egy tájékoztató lámpa, amely arra volna hivatott, hogy a betegek/paciensek tudják, hogy hányas sorszámú betegnél tart a rendelés, nem működött. Sehol sem azon a szinten. Többi szintről nincs információm. Az a lámpa azért lett kitalálva, hogy ha valaki jön, sorszámot húz, a lámpa pedig jelez, hogy hányadik sorszámú paciens van bent a rendelőben, tudja még hány sorszám van hátra a jelenéséig. Így tudna tervezni, esetleg addig tudna mást is csinálni kikalkulálva az idejét.   Mondjuk ki tudna menni a büfébe,vagy újságot venni. Sokan csodálják a német szervezettséget, precizitást, de sok területen nem látom jelét, hogy mi magunk is tennénk a szervezettebb környezetünkért, mindnyájunk számára élhetőbb  lakhelyünkért. Üdvözlettel:   S.I.


2015. február 5. 8:38

Megrángatta a kínzó fájdalommal küszködő beteg

Az egészségügyi dolgozó leterheltsége ismert számomra. De a felelőtlenségnek, a kiabálásnak és a tettlegességet súroló durváskodásnak ez a foka teljesen felháborító és elfogadhatatlan Tisztelt szerkesztőség! A mai napon, február 4-én, a páromat hat napja tartó kivizsgálás részeként, diagnosztizált kezdődő derék porckorong sérvvel vitték a János kórház központi röntgen-ultrahang vizsgálójába. Ez a betegség olyan hasító fájdalommal jár, hogy ő többszörös bajnok, sportedző létére a napokban többször elsírta magát. Minden mozdulat egy percekig tartó kínszenvedés. Bár az osztályon, ahol fekszik jó ellátásban részesült, a röntgen-ultrahnag vizsgálóban elképesztő nemtörődömséget és szadisztikus magatartást tapasztalt. Pokróc nélkül szállították többszáz méteren át az udvaron (a mai hidegben) és pokrócot kérésére sem adtak az azt követő két órában, mondván, hogy nincs.   Továbbá tanúja volt, ahogy egy tolószékben ülő idős úr a nehezen járó, vizsgálatra váró öregasszonynak akart segíteni, hogy szólításra bejusson a vizsgálóba. Erre a szállító ráordított, hogy az öregasszony tud járni. Az idős úr szabadkozott, hogy ő a feleségének akart segíteni - tolószéke ellenére. Hosszas várakozás után az áthaladó doktornőnek mondta a párom, hogy nagyon fáj. (Hozzá kell tennem, hogy a derékbántalmaknál a legelviselhetetlenebb pozíció éppen az ülés.) A doktornő rákiabált, hogy ne hisztériázzon. Ezekkel a szavakkal. Ezek után a vizsgálóban a hasüreg ultrahangos vizsgálatának végére érve, amit a napok óta nem csillapodó láz miatt rendeltek el a neurológián, párom megkérdezte, hogy nem akar-e lejjebb is vizsgálódni, amire a doktornő azt mondta, hogy arra "nincs idő". Majd újabb kérésre megvizsgálta és egyből kiderült, hogy két cisztája is van a petefészkén, az egyik kimondottan nagy, ami ha gyulladt, akár oka is lehet a láznak.   Miután párom kérdésére újból durva stílusban jelezte, hogy igen is tudja mi a diagnózis és egy kis porckorong sérv nem olyan nagy ügy (ezekkel a szavakkal), a párom azt kérte, hogy szállhasson le ezen az oldalon az ágyról, mert a fájdalom úgy enyhébb. A doktornő azt mondtam, hogy ő viszont azt akarja, hogy azért is a másik oldalon szálljon le. Majd megrántotta a karjánál fogva a minden milliméternél erős fájdalmat érző beteget, aki a leszálláshoz legkevésbé fájdalmas pozíciót kereste.   A visszaszállításnál a párom vissza akarta fordítani a kifordult házikabátját, de a szállító azt mondta, hogy erre a mozdulatra "nincs idő". Az egészségügyi dolgozó leterheltsége ismert számomra. De a felelőtlenségnek, a kiabálásnak és a tettlegességet súroló durváskodásnak ez a foka teljesen felháborító és elfogadhatatlan. Köszönettel, Sz-G M  


2015. február 4. 9:11

Amikor egy idős beteg már nem mer szólni, mert tudja, hogy nincs kinek

Én már csak azt remélem, hogy a nagymamám nem fog sokat szenvedni, és mivel nem sok esély van a felépülésre, abban is reménykedem, hogy békésen tud majd távozni. Tisztelt Olvasók!   Számos itt megjelent panaszlevelet olvastam már végig. Éppen ezért kételkedek abban, hogy érdemes-e  ide kiírni bármit is magamból. Ugyanis legtöbbször azt tapasztalom, hogy a kedves panaszt író által közölt érdemi információkkal nem foglalkoznak a hozzászólók.  Sokszor a laikus, egészségügyi képzettséggel nem rendelkező emberek igyekeznek megosztani Önökkel az egészségügyben fájdalmasan megélt tapasztalataikat. És ezen tapasztalatok nagy része sajnos elvész, mivel jön a magát védő orvos, vagy a magyar egészségügyi ellátást már csak azért is utáló hozzászóló. Soha nem maradunk a témánál és a lényeges információnál, melyet az író szeretett volna közölni velünk. Így kissé aggódom, hogy a lényeges mondanivalóm nem fog eljutni hozzátok, kedves olvasók. Mert majd jön az első hozzászóló, aki személyes támadásnak véli az írásomat, már csak abból kiindulva, hogy az említett személy éppen ezen a területen dolgozik. Azt előre elárulom, hogy én is közel tíz éve egészségügyi területen dolgozok. Így azt hiszem, kellően tisztáztam azt a helyzetet, hogy nem egy egészségügyet lenéző emberke vagyok. Így szeretném azt kérni, hogy ne értelmezzük félre az általam leírt dolgokat, és ne próbáljuk kiforgatni a szavaimat. Egyszerű elkeseredettség vezetett ahhoz, hogy végül megírtam ezeket a sorokat. Nehéz tehetetlenül bámulni egy általunk szeretett személy gyors ívű leépülését, amely kimondatlanul is a halálhoz vezet. Előre tisztáznám, hogy a nagymamám állapotával tisztában vagyok, és nem is hibáztatok érte senki. Sőt, fontos kiemelni, hogy a nagymamámat ellátó orvosi gárdának örökké hálásak leszünk a családommal. Úgy hiszem, ezek az orvosok a lelkiismeretes munkájukkal megadtak minden olyan szükséges kezelést nagymamám számára, amivel az állapotával járó kínokat enyhíteni lehetséges. A nagymamám kezelése alatt többször kapott vérkényszítményeket, állandó fulladása miatt mellkascsapolás történt, illetve az időközben leálló veséi miatt dialízis kezelésben részesül. A kezelése során számos beavatkozás történt, amivel tényleg csak azt szerettem volna elmondani, hogy az orvosok, akár a kezelőorvosa, akár a hétvégi műszak alatti ügyeletes orvos, mind-mind példamutatóan és elhivatottan végezték munkájukat. És ezt még én is - aki egészségügyben dolgozik - nagyon ritkán látom.   Viszont ilyen orvosi háttérrel rendelkező osztályon olyan nővéri teammel kellett találkoznunk, amire csak azt tudom mondani: a szakma legalja. Amikor elkezdtem dolgozni, én úgy véltem a nővéri munka jelentősége a beteg szükségleteinek kielégítése mellett arról szól, hogy a beteg állapotában bekövetkező változásokat jelzem az orvosnak, ezzel elérve, hogy az orvos a beteg ellátásához szükséges minden információval rendelkezzen. Sokszor támadjuk az orvosokat, ennek oka is van, de azt fontos tisztázni, hogy nem minden percben lehetnek a beteg mellett. Ezért is fontos, hogy a beteg ellátásában résztvevő további képzett szakemberek pontosan dokumentáljanak minden fontos adatot.   De itt van a probléma. Az itteni nővérek szerintem erre a feladatra tökéletesen alkalmatlanok. Többek között azért is, mert ha egy beteg meg meri nyomni a nővérhívót, akkor azt a dolgozó személyes támadásnak véli. Történt ugyanis, hogy nagymamám szobatársa négyszer próbálkozott egy éjszakás műszakban a nővérhívó megnyomásával. A nővérke hamarosan meg is érkezett, mind a négyszer, majd közölte, ha lesz ideje, akkor visszajön. Azóta eltelt két nap, és azon az éjszakán nem érkezett vissza, így fájdalomcsillapító nélkül aludt el a beteg. Várom előre a kommenteket, mi szerint, akkor nem is lehetett nagy fájdalma, ha el tudott aludni.   Ezen az osztályon reggel történik a betegek mosdatása. Az egyik magatehetetlen beteg, nem beszél a néni, csak fekszik az ágyában, és nézi a plafont, egyik este a székletét a pelenkájába engedte, ami amellett, hogy a többi szobatársnak kellemetlen szagú volt, még a beteg bőrének sem tett jót. A szobatársak jelezték ezt, majd a nővérke felhajtotta a paplant, valószínűleg olyan közelről neki is kellett volna éreznie a szagokat, majd távozott azzal a mondattal, hogy jönnek. Ez volt kora este, mint mondtam az érintett néni jelezni nem tud, hiszen magatehetetlen. Másnak reggel érkeztek vissza a nővérkék a mosdatáskor, és akkor cserélték ki a beteg alól a tegnap este széklettől szennyezett pelenkát. Sok egészségügyi dolgozó azt gondolja, hogy a betegek buták, mert idősek vagy vidékiek. Azt viszont nem veszik figyelembe, hogy ezek a betegek alig várják, hogy ezeket a panaszokat elmondhassák valakinek. Így szinte minden reggel egy ilyen történet vár ránk, amelyeket nem is áll szándékomban kétkedve fogadni, hiszen én is ilyen szakmaiatlanságot tapasztalok hetek óta.   A következő dolgokat nem csak a szobatársak, de én is tapasztaltam. Nagymamám egy hatágyas kórterembe került elhelyezésre - közel három hete, hetente változik a szobatársak aránya - , négy ágyon teljes ellátást igénylő beteg fekszik jelenleg. Az étkezés alkalmával mindig tálalják a konyhások az aznapi "fogásokat". Azonban ebédidőben egyetlen nővérke sem érkezik a kórterembe, amiben ismétlem négy olyan beteg fekszik, aki mozgáskorlátozottságából, állapotából kiindulva képtelen az önálló étkezésre. Így általában vagy egy másik szobatárs megeteti a betegeket, vagy a család, ha éppen bent van, és a legrosszabb esetben elviszi a konyhás anélkül az ebédet, hogy bárki ránézzen a betegekre. A vacsora kiosztása pedig fenomenális. Történt ugyanis, hogy egyik nővérke kidobálta az éjjeliszekrényekre a kenyér és májkrém párosítást, majd tíz perc múlva bejön egy másik, megkérdezi, kér-e valaki vacsorát. Négy betegből kettő alszik, azok a kérdést sem hallják, a maradék kettő meg a májkrémet látva inkább visszautasítja a szíves invitálást. Ekkor a nővérke megfogja és összeszedi a vacsorát, nem akarok szemtelen lenni, de gondolom műszakváltás előtt még gyorsan gyűjtögető életmódot élt. Egy óra múlva az egyik alvó néni felkel, és mondja a szobatársaknak, hogy éhes. Bizony ez az a néni, akit senki nem látogat, így az éjjeliszekrénye üresen áll, hiszen a kórházi vacsorát egy lelkes nővérke már eltávolította. A következő momentum, ami ugyancsak a nővéri gárda hozzá nem értését magyarázza. Nagymamám sokat fullad, így oxigén-terápiában részesül. Vasárnap délután öt körül jeleztük, hogy a párásító részből hiányzik a desztillált víz. Másnap reggel - tehát hétfőn - reggel hétkor már nagymamám mellett voltunk, és feltűnt, hogy a tartály most is üres. Később az egyik szobatárstól - aki ép tudatú, megbízható - megtudtuk, hogy a vasárnapi jelzésünk süket fülekre talált. Édesanyám a nővérpulthoz sétált, újra jelezni, hogy mi is a problémánk. Annyit kapott válaszul, hogy majd ha lesz időnk megyünk. Azt szeretném megemlíteni, hogy akkor az osztályon négy nővér tartózkodott. Körülbelül egy óra múlva sikerült megoldani ezt a problémát.   Nagymamám járó-betegként került be a kórházba, közben sajnos az állapota rosszabbodott, így fekvőbeteg lett. Minden reggel hét óra körül megyünk hozzá, és az éppen aktuális családtagunk segít mamának a tisztálkodásban, így elmondható, hogy még ezt a terhet sem rójuk a nővérekre. Azonban azt tapasztaltuk ahogyan teltek a napok, hogy ágyneműt nem cserélnek a beteg alatt. Aki dolgozott már fekvőbeteggel az jól tudja, hogy a decubitusok megelőzésének egyik fontos lépése a tiszta, ráncmentes ágynemű biztosítása. Úgy vélem, hogyha ez az ágyneműcsere akár négy vagy öt napig nem történik meg, akkor nem biztosított a beteg számára a ráncmentesség. Mivel fekvő, így az ágyában étkezik mama, nyilvánvalóan étvágya alig van, így nincs egy kiló morzsa a háta alatt, ami ugyancsak a felfekvés kialakulását segítené elő, de akkor is izzad, főleg fulladás közben. Így mondhatni, hogy ráncos, sokszor nedves ágyban fekszik. Emellett a jobb kezébe behelyezett branül helyén egy igen szembetűnő gyulladás alakult ki. Eleinte megkértek minket a nővérek, hogy a saját törülközőjét nedvesítsük be, majd azzal borogassuk a kezét. Akkor még gondolhattuk, hogy ez múlni fog, hiszen nem minden branül helyén alakul ki súlyos szövődmény. Egy hét elteltével nagymamám keze olyan dagadt lett, hogy behajlítani képtelen, ami azért is súlyosbítja az állapotát, mivel a bal keze egy korábbi sérülése miatt szinte használhatatlan. Az előbb említettem, hogy itt nem igazán szokták megetetni a betegeket, így ezen időszak után nagymamám egyedül már enni sem volt képes. Akkor jut egy kis ételhez, vagy egy kis vízhez, amikor meglátogatjuk, vagy éppen van egy járó-beteg szobatársa, akiben annyi emberség van, hogy ezt megteszi, amikor nem vagyunk mellette.   Még egy problémát megemlítenék. Jeleztem nagyinak, hogy nem kell a beteghordó fiúnak minden alkalommal pénzt adni, ha elviszik egy vizsgálatra. A fiókjába mindig kéri mama, hogy legyenek ötszázasok, melyet aztán odaadhat - keze használhatatlansága miatt, megkéri az adott dolgozót, hogy vegye ki a pénzt a fiókból - azt remélve, hogy így emberszámba fogják venni. Én próbáltam meggyőzni, ugyan, ez nem szükséges, mert én komolyan azt hittem, hogy nem kell. El sem tudom képzelni, milyen ember az, aki egy ilyen elesett állapotú betegtől elszedni napi szinten a pénzét. De ez már az én naivitásom. Körülbelül egy hét alatt meggyőztem mamát, és a következő dialízis alkalmával nem adott pénzt a beteghordónak.  Aki ennek következtében elfelejtett nagymamáért menni a kezelést befejezését követően. A dialízis egyébként sem két perces beavatkozás, és mama utána még órákat várt, mire valaki érte ment. Mondanom sem kell, hogy ideges lett, fulladni kezdett, a vérnyomása egyébként is hajlamos a kilengésekre. Még aznap megbeszéltük ezt mamával, és a szobatárs nyilván hallotta, miről beszélünk, mivel közbeszólt. Elmondta, hogy őt is dialízisre hordják, és ha nem fizet, akkor ő is órákat vár, ha fizet, akkor viszont rövid időn belül megérkezik hatalmas mosollyal a beteghordó.   Lassan három hete, hogy nagymamám bekerült az osztályra. Azt szeretném elismételni, hogy az orvosi munkával elégedettek vagyunk. És csak dicsérni tudom ezeket a szakembereket. Ezért is ide írtam, nem pedig panaszlevelet az igazgatóságnak. Mert nem akarom, hogy az osztályvezetőt is elővegyék egy olyan dolog miatt, ami tulajdonképpen véleményem szerint a főápoló hibája. Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy az osztályvezető orvos hibája is ez, hiszen nem lehetne megengedni ilyen dolgokat.   Én már csak azt remélem, hogy a nagymamám nem fog sokat szenvedni, és mivel nem sok esély van a felépülésre, abban is reménykedem, hogy békésen tud majd távozni. Egyre nehezebben viseli a kórházi létet, megterhelőek számára a kezelések, és rettentően fáj neki ez az érdektelenség, már szólni sem mer.   A dolog érdekessége az, hogy a főnővért ismerem, lehetne azt mondani, hogy alig fél éve még nemcsak munkakapcsolatban álltunk, hanem barátok voltunk. Szólnék neki - megjegyzem nagymamám már kétszer feküdt az osztályon, akkor is jeleztem néhány dolgot, persze süket fülekre talált - de félek, hogy a haldokló nagymamámon csattanna, ha az unokája okoskodna. Csak nagyon nehéz látni, hogy egy nyolcvan évet megélt, tisztesség néni - attól függetlenül, hogy rokonom, vagy sem - ilyen méltatlan körülmények között kell töltse az élete utolsó heteit. Piszkos ágyneműben, sokszor szomjasan, a családot várva, hogy valaki igazítson a párnáján annyit, hogy kényelmesebbnek érezze az ágyat, ami a börtönévé vált.   Amennyiben helyesírási hibákat vétettem elnézést kérek, csak a düh és tehetetlenség annyira intenzíven átjár, hogy nehezen tudok másra koncentrálni.   Egy tehetetlen rokon  


2015. február 2. 13:14

20 ember várt rá, de rendelés helyett politizált és cigizett az orvos

Ahogy ott állt és mondta a magáét, látszódott rajta, hogy tisztában van vele, hogy ő most munkaidőben, elkésve dohányzik és beszélget magánjellegű dolgokról, de ő ezt következmények nélkül megteheti. Sziasztok!   Én valójában érdeklődni szeretnék, hátha az olvasók és hozzászólók tudnak nekem valamilyen értelmes magyarázattal szolgálni. Azzal kezdem, nekem alapvetően semmi bajom az orvosokkal és egészségügyben dolgozókkal. Tisztelem az elhivatottakat és tisztában vagyok az anyagi nehézségekkel, amik az ágazatban napi szinten jelen vannak, mégsem értek mindent. Van ugyanis nekem egy háziorvosom, hölgy az illető és bár egy hölgy esetében nem illik ilyesmivel foglalkozni, de az 50-es évei közepén járhat. Budapest egyik központi kerületében rendel, s, bár nem a személyének szól, szerencsére ritkán látom, mert nem vagyok nagyon beteges alkat. Azért nagyjából kétszer egy évben mégis kénytelen vagyok felkeresni, sőt, a tavalyi évben negatív csúcsot döntöttem, 9 alkalommal voltam nála.   Mindebben semmi érdekes nincsen, abban viszont annál inkább, ami a rendelési idejét illeti. Heti 2 nap 8-10 óráig, ugyancsak 2 nap délután 16-20 óráig, pénteken pedig felváltva hetente. Ez még mindig nem az izgalmas rész. Azért az elmúlt néhány évben sikerült minden napot kihasználnom, ami az orvos látogatást illeti és valahogy mindig kivétel nélkül ugyanúgy jártam. Szeretek időben érkezni és a lehető leghamarabb távozni a rendelőből. Ezért mindig legalább ¾ órával hamarabb szoktam érkezni és az első 3-ban mindig benne vagyok. Csakhogy, ameddig mondjuk szakrendeléseken ennek tényleg van jelentősége, mert hamar sorra kerül az ember, ergo hamar távozhat, itt a háziorvosomnál nincsen. Először is kivárom azt a nagyjából ¾ órát, majd miután elkezdődne a rendelés, még egy jó 1 másfél órát, mert a doktor nő notórius késő. És ez nem csak személyes tapasztalatom, mivel a várakozás összehozza az embereket az orvosnál, több korai érkező is jelezte, hogy ők sűrűbben járnak hozzá, de pontosan talán még soha sem érkezett a doktornő.   Miután a sorszámot megkaptam legutóbb a múlt héten és már jócskán a rendelési időn túl voltunk, közelebb a 17 órához, mint a 16-hoz, lementem a rendelő elé csillapítani nikotin éhségemet. Na, akkor lepődtem meg rendesen, mert nem más cigarettázott és beszélgetett egy másik fehér köpenyes hölggyel elmélyülten, mint az én háziorvosom. Annyira belefeledkezett a beszélgetésbe, hogy még köszönni is elfelejtett, persze érthető, hiszen kézzel lábbal gesztikulált, nagyon mondták a magukét. Igen, politizáltak, de ez teljesen lényegtelen szempont. Én álltam ott, hallgattam őket, majd azon vettem észre magam, hogy már be is fejeztem a füstölést, de ők még mindig mondják a magukét és a doktornő rágyújtott még egy cigire. Mivel elég hideg volt, inkább visszamentem a váróba és nézni kezdtem a vekkeremet. 17 óra és 24 percet mutatott, amikor a doktornő végre megérkezett és 17 óra 41, amikor az első beteg bemehetett hozzá. Vagyis majdnem 2 óra telt el a rendelési idő kezdetétől számítva, ameddig egyetlen beteg sem lett megvizsgálva.   Na már most, én megértem, ha valaki munkakezdés előtt kiéli még gyorsan káros szenvedélyét, mert jó esetben 4 órán keresztül kénytelen ,esz ugye mellőzni. De, ha már alapból igen jelentős késésben vagyok, akkor urambocsá nem állok le jó fél órát még pöfékelni és politizálni a kolléganőmmel, akkor sem, ha fontos a mondanivalóm. Mert ott van 15-20 ember, aki arra vár, hogy foglalkozzanak vele, ráadásul vannak köztük idős, legyengült emberek is, akiknek nem mindegy, hogy csak 1, vagy 2-3 órát kell várakozniuk. Arról nem is beszélve, hogy a doktornőnek ez a munkahelye, nem presszó, vagy pub és azért kapja a fizetését, másoknak pedig az idő pénz. És ha valaki kevés fizetésért dolgozik, nincs kellően honorálva, az még nem jelenti azt, hogy félgőzzel végezheti a rábízott dolgokat. vagy mégis? Én biztos nem tehetném meg, hogy rendszeresen késsek a munkahelyemről, akkor sem, ha egyébként a munkámat jól végzem. Mert 1-2 alkalom után szépen elköszönnének tőlem. És én egyátlagos orvos fizetésénél még kevesebbet is viszek haza, és paraszolvencia (mert ha tetszik, ha nem, egyáltalán nem elhanyagolható tényező) sincs számomra.   Kíváncsi volnék, szerintetek megengedhető viselkedés ez az orvosom részéről? Hangsúlyozom, ha egyedi esetről beszélnénk, akkor egész máshogy állnék én is hozzá, mert persze, nagy ritkán összejöhetnek a dolgok. De! A saját tapasztalataim, a többi beteg véleménye azt mutatja, szinte minden napja így zajlik. És ahogy ott állt és mondta a magáét, világosan látszódott rajta, hogy teljesen tisztában van vele, hogy ő most munkaidőben, elkésve dohányzik és beszélget magánjellegű dolgokról, de ő ezt következmények nélkül megteheti. És ez a legnagyobb baj.   Krisztián


2015. február 1. 6:38

Az egészségügy gyászos állapotban van, de ezúttal kellemesen csalódtam

Még mindig van, aki becsületesen végzi a munkáját, van még remény! Az én történetem annyira friss, hogy csak pár órája értem haza a kórházból. Hirtelen ájulás miatt vitt be a mentő a Jánosba. Nagyot koppantam, bevertem a fejem, szédültem és hányinger kerülgetett. Az egyik fiatal mentős mondta, hogy valószínűleg agyrázkódásom van, és bevisznek a traumára. Az utazás nem tartott sokáig.   A fiatal srác bekísért, majd miután engem leültettek egy narancssárga székre, elváltak az útjaink. Volt bent egy kis sürgés-forgás, úgy öt perc múlva leült velem szemben egy kopasz férfi, kikérdezett az ájulásom körülményeiről. Egy fiatal lányra bízott, hogy kössön be nekem egy infúziót.   Nem volt a legjobb dolog a világon, de túléltem, a csajszi kedves volt. Vércukrot is mért. Viszont alig csöpögött le valamennyi a tasakból, amikor elzárták, és átkísértek a CT-hez. Egy beszédes fickó vezette le a folyamatot, én közben egy kicsit megijedtem, amikor a vérem elkezdett visszafolyni az infúziós csőbe, de megnyugtatott, hogy ez nem baj. A CT-ben megint megijedtem egy kicsit, de ez már csak a nagy zajos gép hatása volt.    Visszatértem az előző helyemre, majd hosszas várakozás kezdődött az eredményekre. Közben a kopasz emberről kiderült, hogy ő a doki, párszor még rámnézett, kérdezett ezt-azt, elmondta, hogy szerinte a kevés folyadékbevitel, hasmenés és hirtelen vérnyomáscsökkenés miatt ájultam el, de tovább vihetnek a Honvédba a belgyógyászatra (mivel nem vagyok bejelentve, csak albérlő vagyok a 13. kerületben), vagy hazamehetek, ha úgy döntök. Mivel a szédülésen és hányingeren kívül semmi bajom nem volt, a hazamenetelt választottam. A doki erre megkérdezte, rendeljenek-e mentőt vagy van valaki, aki hazavisz. Szerencsére az egyik barátom felajánlotta még a mentők kiérkezése előtt, hogy haza tud fuvarozni, így nem volt szükség a mentőkre ismét.    Ezek után már tényleg csak a várakozás maradt. Hallottam, ahogy ellátnak egy nénit a pszichiátriáról, meg egy másikat egy idősek otthonából, aki elesett. Mindenki nagyon türelmes volt, nincs anyázás, semmi horrorisztikus fordulat. Ahogy elfogyott az infúziós tasakból a lötty, úgy én is sokkal jobban lettem. Amikor már csak én voltam bent, a dolgozók arról beszélgettek más országokban mennyi támogatást kapnak a kórházak.    Én is láttam mennyire le van pukkanva a kórház. Jó kis horrorfilmet lehetne itt rendezni, külön díszlet se kell. Ennek ellenére mindenki tette, amit kellett, közben folyt tovább a beszélgetés. " -Ebédelnem kéne már. - Most? Lassan inkább már vacsorázni. - A múltkor ilyenkor reggeliztem."    Hat óra volt mire elfogyott az infúziós folyadék és megérkezett a sofőröm is. Eltávolították az infúziót (fájt), aláírattak egy papírt aztán mehettem is.   Akinek volt türelme végigolvasni, az talán most azt kérdezi: Na és? Mi ebben az érdekes? Hol a fordulat? A fordulat az, hogy a számtalan rémes történet után én is csak a legrosszabbra számítottam, de kellemesen csalódtam. Az egészségügy gyászos állapotban van, de ezt ki ne tudná? Viszont még mindig van, aki becsületesen végzi a munkáját. Van még remény.   Köszönöm, L.    


2015. január 30. 12:34

Az egészségügy minősíthetetlen szinten áll

Iszonyú nyomás van a gyógyítóink vállán és ez azt eredményezi, hogy kellemetlen tüskévé válnak és elvész a hivatottság, emberség belőlük és gépiessé, arrogánssá,esetenként hanyaggá válnak. Tisztelt Praxisblog Szerkesztő! Már egy ideje figyelemmel követem megosztott történeteiket és a hozzájuk szóló véleményeket.Igazából nem tudom eldönteni,hogy mi is a blogjuk célja.Hiszen csak azt tapasztalom,hogy az elitnek nevezett osztályba sorolt orvosok,veszett mód ellenségesek és arrogánsak egy-egy megosztott történet olvastán,ahelyett,hogy inkább tanácsot adnának.Ha az a cél,hogy beteg és orvos ellentétben legyenek egymással,azt sikeresen elérik.Tény,egyes betegek elég provokatívan írnak,amit akár én is megtehetnék elkeseredésemben,de az nem vezetne sehová. Viszont,ha csak esetek elmesélése és abból való tanulság a cél,hát az sajnos kevésbé történik meg.Mint köztudott,a betegek zöme nem ért a betegségekhez és azt sem tudják,értik,mit is mond,tesz egy orvos,csak amit megél és tapasztal,arról tud írni,beszélni.Ezzel nincs is baj,csak a reakciók amik kicsit bántanak számomra. Én nem vagyok orvos,csak egy egyszerű beteg,aki szintén tudna regényeket írni a negatív megélt történésekről és a nagyon elenyésző pozitív esetekről.Több,mint a fél életemet kórházakban,rendelőkben töltöttem és sajnos tölteni is fogom,de amit az utóbbi időben tapasztalok,bizony nem a bizalmat erősíti bennem az orvosok iránt,pont ellenkezőleg.Mi az oka?Természetesen ők is emberek és ők is hibázhatnak,mint mindenki.Ismeretes,hogy az egészségügy elég minősíthetetlen szinten áll,de itt nem az orvosokra gondolok,hanem mint intézmény.Iszonyú nyomás van a gyógyítóink vállán és ez azt eredményezi,hogy kellemetlen tüskévé válnak és elvész a hivatottság,emberség belőlük és gépiessé,arrogánssá,esetenként hanyaggá válnak.Ez utóbbi sajnálatos nagyon!Itt megjegyezném,manapság kevés elhivatott orvosunk van,erre születni kell.   Az is tudott dolog,hogy nagyon sok svindler is próbára teszi orvosaink tűrőhatárát,melynek következménye általánosítás és az alapján kezelnek néha olyan embereket is,akik bizony nem azt érdemlik.Szóval,megértem az orvosokat,mert tudom és látom,hogy mennyire nem egyszerű a helyzetük.Viszont a gyakran lekezelő,nyers és néha embertelen hozzáállásukra nincs mentség.Természetesen ez nem általánosítás,mert nem mindenkire igaz ez,de sajnos egyre gyakoribb viselkedésformává vált köreikben.Ahogy egy orvos cinikusan,lekezelően tud néha bánni a beteggel az se nem építi a kiszolgáltatott helyzetben lévő helyzetét,főként nem javítja állapotát,mi több,brutálisan romboló.Egy orvos is felháborodna,ha egy beteg gorombán beszélne vele és támadóan számon kérné,hogy miért nem gyógyítja meg.Lehet,hogy naivnak tűnök,mert azt képzelem,hogy orvos-beteg tudna harmonikusan együttműködni és eredménye is lenne,mikor már régen nem a gyógyításról szól az orvostudomány,hanem a gyógyszerpiac virágoztatásáról és néhol emberi pozícióról.Megjegyzem,nem vagyok naiv és tudom,látom mi van a színfalak mögött.Bocsánat,hogy ilyen hosszúra sikeredett mondandóm!Igazából,csak szívem szerint kérném a gyógyító embereket,hogy kicsit legyenek emberségesebbek a betegekhez,hiszen nem tudható,hogy családja,szerette,vagy ő maga nem kerül olyan helyzetbe,ahol éppen őt alázzák meg,kezelik félre,vagy csak szimplán nem veszik emberszámba.Nagyon köszönöm,ha elolvassák soraimat,viszont nem szeretném ha közzé tennék,nem járulok hozzá,nem azért írtam!! Köszönettel és Tisztelettel: egy beteg a sok közül,aki már reményt vesztett,de még küzd.


2015. január 29. 14:09

Állítása szerint nem nevezte drogosnak a beteget az ügyeletes orvos

A “drogos" szó el sem hangzott. Mivel a bejárati ajtóig kísértem a beteget, arra figyeltünk fel, hogy nem is a szemben lévő gyógyszertárba veszi az irányt! A 2015.01.26-n “Drogosnak nevezett az ügyeletes orvos" cikkre szeretnék reagálni. Dr. B. vagyok.   A “beteg" valóban megjelent a nagykállói orvosi ügyeleten 00.03-kor, arra hivatkozva, hogy otthonában magas volt a láza (38,2°C!). Megmérve a rendelőben a lázát 37,8°C volt! Ezek után meg volt vizsgálva (amiről több helyen írásos bejegyzések történtek). Az ambuláns napló 1 példányát a beteg aláírásával részére átadtam.   Sz.e. lázcsillapítás volt javasolva (megjegyzem a 37,8°C hőemelkedés még nem tartozik a csillapítandók közé), Illetve háziorvosához volt irányítva. A “drogos" szó el sem hangzott. Mivel a bejárati ajtóig kísértem a beteget, arra figyeltünk fel, hogy nem is a szemben lévő gyógyszertárba veszi az irányt!   Ami pedig az ukrán gyógyszerkereskedelmet illeti a meggondolatlan “firkásszal “ szemben feljelentéssel élek.    Dr.B       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 27. 6:00

A halál küszöbén hagyva

Megtagadta az orvos az életveszélyes állapotú beteg kezelését. Tisztelt Praxis Blog!   A történetünk 2014. március 31-én hétfőn kezdődött, amikor a szegedi 3. emeleti Belgyógyászati Osztályára felvette az édesanyámat az Osztályvezető főorvosnő, Dr. P., mint fogadott orvosa hosszú évek óta kezelte őt. Ezáltal bizalom teljesen újból őt kértem meg, hogy a 82 éves édesanyámnál ez alkalommal jelentkező ödémáját gyógyítsa meg, én szállítottam kocsival, azaz "lábon vittem be". Szokásosan a felvételkor "szobájában" egyeztettünk, s előre hálapénzt adtunk.    Az első nap folyamán semmi sem történt még a gyógyszereit is otthonról hoztuk, mert sem a főorvosnő, sem az általa kijelölt kezelő orvosa Dr. Zs. sem a nővérek nem jöttek be a szobába, Kijelenthető, hogy teljesen elhanyagolták a délelőtti egyeztetés ellenére.  Oxigén terápia túladagolása és a vízhajtás dömpingszerű adását követően, a szervezete 2 nap leforgása alatt teljesen legyengült, mivel sem evés sem ivást nem engedélyeztek neki, infúzió kúrára hivatkozva.   A 3. nap délutánján Dr. T. belgyógyász szív-UH vizsgálat közben olyan erős fájdalmat okozott az anyukámnál, hogy elvesztette az eszméletét. A vizsgálat követően kérdőre vontuk, hogy mi történt az anyukámmal, és ő a szív-billentyű elégtelenségre hivatkozott, a peace-maker-éről szó szerint nem is tudott, a vizsgálat folyamán észre sem vette... Elgondolhatják milyen durván bánt az édesanyámmal - egyébként megállapítható, hogy egy halálosztag, valamennyi nővérrel egyetemben, mint az állatokkal úgy bánnak a súlyos betegekkel. Mint laikusok a szív elégtelenségét a vízhajtók nagy mennyiségű adagolása okozhatta, hiszen ezt megelőzően az otthoni háztartási munkákat, önellátását elvégezte, sőt heti 3-4 alkalommal városi sétára is vittük kis botjával.   A 4. napra a szervezete teljesen összeomlott a gondatlan ellátástól. Ekkor megjelent a 3. emeleten az Intenzív Osztály vezető főorvosa Dr. H., aki az édesanyám állapotát felmérte, és kijelentette, hogy " egy órája van hátra az anyukájának " a kezelő orvosa Dr. Zs. jelenlétében, az orvosnő a feltett kérdésünkre " Meg akarja gyógyítani az édesanyámat?" ezt válaszolta: " Nem akarom az édesanyát kezelni" - így megtagadta a gyógykezelését a halál küszöbén hagyva! Elkezelve!   A főorvos úr felajánlotta, hogy megpróbálja megmenteni az életét! A szavai a fülünkben csengnek könnyek közt írom e sorokat, mert Ő is az Istenre hivatkozott a megmentés sikerességében reménykedve.   Az ITO-n lévő orvosoknak és ápolóknak 2 hónapos szorgalmas csapatmunkájuk, Dr. H. főorvos  kiváló irányításával az élen ,aki kitűnő szaktudású fiatal kora ellenére, mély tisztelettel, köszönettel vagyunk iránta, mert a halál torkából hozta vissza nekünk édesanyámat! Amit a 3. emeleten leromboltak, azt Ő felépítette!   Istenek hála az anyukám él.   Szeretném ezeket a sorokat orvosok és az Orvosi Kamara Elnöke is olvasná, mert orvosok és orvosok közt igen-igen nagy különbség van.   Tisztelettel: Nagy Család  


2015. január 26. 6:00

Drogosnak nevezett az ügyeletes orvos

Semmilyen ellátásban nem részesített, kérésemre annyit mondott, hogy vegyek Rubophent és "dögöljek le..." Tisztelt Praxis!   Tegnap éjjel hosszú szenvedés után elmentem a nagykállói orvosi ügyeletre, mivel a 38.6-os lázamat sehogyan se tudtam lehúzni és egyre rosszabbul éreztem magam. Az "orvos", és a sokat megélt asszisztensnője felváltva kiabáltak és gúnyolódtak velem, hogy ez NEM láz, ezzel nem ILLIK orvoshoz menni!   Mindennek elhordtak, sőt, amikor közöltem, hogy szédülök, akkor undorral annyit mondott, hogy valószínűleg egy utolsó drogos vagyok! Nos, legjobb tudomásom szerint már ezért feljelenthetem rágalmazás és becsületsértés címén! Semmilyen ellátásban nem részesített, kérésemre annyit mondott, hogy vegyek Rubophent és "dögöljek le"...   A dologban az a vicces hogy mindvégig vonalban volt a Párom, kivel egymás közt minden hívást rögzítünk. Erősen gondolkodom a feljelentésen! A dolog további pikantériája, hogy Dr. B. előszeretettel üzletel Ukrajnából átcsempészett gyógyszerekkel.   Egy beteg         HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 21. 9:27

Öt és félmillió forint a Tábitha Háznak

A Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub decemberi jótékonysági akcióján kiárusított süteményekből és a karácsonyi üdvözlőlapok értékéből  közel 2,5 millió forint gyűlt össze, melyet a vállalat további 3 millió forinttal   egészített ki. Az Adni jó! Sütiakció decemberi vásárnapján a Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub munkatársai saját készítésű süteményeiket árulták ki a nemcsak édesszájú, de jószívű adományozók között. A portékák a vállalat elektronikus karácsonyi képeslapjaira kerültek, amelyek küldésenként - szintén a Telekom által fedezett - 100 forint adományt jelentettek. A sütemények értékesítéséből összegyűlt közel kétmilliót és a képeslapküldésből befolyt félmilliót a Telekom további hárommillió forint adománnyal egészítette ki, így összesen 5.474.030 forintot fordíthat fenntartásra, fejlesztésre a törökbálinti gyermekhospice ház. Az adományt január 12-én adták át a Tábitha házban, ahol térítésmentesen nyújtanak segítséget olyan családoknak, akik tartósan beteg, az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermeket gondoznak.   Fábián Éva, a Tábitha intézményvezetője elmondta: a gyógyíthatatlan beteg gyerekeknek és családjaiknak ingyenes ellátást nyújtó gyermekhospice jelenleg kizárólag adományokból működik. A Telekom által nyújtott támogatást fejlesztésre, korszerűsítésre fordítják, többek közt légzésfigyelő készülékeket, véroxigénszint- mérőt, gyógyszeradagolókat és a kritikus állapotú gyerekek megfigyeléséhez való speciális monitorrendszert vásárolnak a befolyt összegből.     A sajtónyilvánosság az elmúlt évben sokat segített abban, hogy a Tábitha ház hiánypótló küldetéséről mind többen tudomást szerezzenek, és ebből az év végén oroszlánrészt vállalt a Fenntarthatósági Média Klub. Egyedül a nyilvánosság biztosíthat lehetőséget a segítő szándékú emberek összefogására - mutatott rá az intézményvezető. “A Telekom kultúrájában hagyományosan nagy szerepet tölt be az önkéntesség.   Kollégáink folyamatosan keresik azokat az alkalmakat, amikor másokon segíthetnek.   Felelős és a fenntarthatóság iránt elkötelezett munkáltatóként támogatjuk és bátorítjuk ezeket a kezdeményezéseket, melyek közül az Adni jó! Sütiakció az egyik legsikeresebb. Külön öröm számomra, hogy idén a Tábitha ház lakóinak segíthettünk!" - mondta el Somorjai Éva a Telekom HR vezérigazgató-helyettese.   A Fenntarthatósági Média Klub felelős médiumok és munkatársaik közössége.   Tagjai olyan sajtóorgánumok képviselői, akik nyitottak arra, hogy a világ negatív jelenségeire nemcsak tényközléssel vagy kritikával, hanem jobbítási szándékkal reflektáljanak, a jó példákat pedig a híradáson túl aktív részvétellel is értékeljék. A Fenntarthatóság Média Klub tagjai a Cemp csoport (index.hu, blog.hu), a Centrál Médiacsoport, a ClassFM, a Metropol, az Origo, a Ringier Axel Springer, az RTL Klub és a TV2. A Klub motorja a Telekom.


2015. január 21. 9:11

Magánrendelésre minek a TAJ szám?

Nem igazán értem, hiszen magánrendelésen a teljes árat fizetik ki a betegek. Tisztelt Praxis!   Lenne pár körkérdésem hozzátok nyilván abból az okból kifolyólag, hogy több kommentelő orvos (vagy annak adja ki magát), így biztos tudja rá a választ:   MAGÁN(!) rendelésen (pl.: bőrgyógyászat, fogászat) mindig elkérik a TAJ számot, azzal hogy minden egyes beavatkozást le kell jelenteniük. Nem igazán értem, hiszen magánrendelésen a teljes árat fizetik ki a betegek.     Kérdéseim:   1. ilyenkor pontosan mit jelentenek le? (beavatkozás megtörténtét? Vagy csak annyit hogy ott járt az ember?) 2. pontosan hová jelentik le? (OEP/NAV vagy valahová máshová?) 3. miért jelentik le? (kapnak pénzt a MAGÁN orvosok  MAGÁN rendelés után is?) 4. és milyen gyakran jelentik le? (egy komplett folyamat legvégén, vagy minden egyes kisebb beavatkozások után mindig? Pl: fogtömés)   Minden kommentelőnek előre is köszönöm az értelmes válaszát!         HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 14. 6:00

Empátia nélküli társaság

Mindenki elutasító és lekezelő volt az osztályon. Tisztelt Praxis!   Édesanyám májcirrózisos, sajnos most már olyan  az állapota hogy alig tud lábra állni egy pár napja kezdődött az is hogy eszméletlen állapotú időnként. Én sajnos 40 km-re lakom.2014.12.13-án mentem hozzá, már nem tudott ajtót sem nyitni, csak feküdt az ágyában, üres tekintettel nézett rám.   Azonnal szóltam a mentőknek be is vitték a belgyógyászatra, Dr H. R. vizsgálta meg, ezek után szerettem volna váltani vele egy pár szó ,de csak nehezen állt velem szóba egy pár szó erejéig. Közölte, hogy édesanyám kezelő orvosa Dr J. A. Lesz, vele beszéljek. Persze ő nem tartózkodott a kórházba. Közben már a H. R-nak elmondtam, hogy édesanyám egyedül van otthon, hogy ameddig nem erősödik meg annyira, hogy legalább WC-re egyedül ki tudjon menni  tartsák bent, illetve a krónikus osztályra vegyék át.   Ez a J.A. már vasárnap haza akarta küldeni, felhívtam telefonon és azt mondta ez nem szociális intézmény, holott neki semmi köze nem volna, ehhez úgy tudom, az ilyesforma ellátás megilleti a beteget. Ezért hétfőn személyesen mentem és beszéltem vele, de ugyanúgy lekezelő és fölényes volt velem. Átmentem a krónikus osztály igazgatójához, de ő vissza küldött az osztályvezetőhöz a belgyógyászatra.   Ő mondta, hogy megpróbálja anyukámat át vitetni a krónikusra, és hogy beszél Dr J.A-val, hogy ne dobja ki anyát, amíg nem veszik át a krónikusra. Senki nem tudott semmilyen konkrét válasszal szolgálni, azt sem közölték, hogy az édesanyámmal mi a helyzet, mindenki elutasító és lekezelő volt az osztályon. Így kétségek között haza kellett jönnöm, mennem kellett a kislányomért az oviba. Még azt leírnám, hogy kértem, vegyék fel az ápolási osztályra felírták az adatait, ennyi.   Dr.  J-ről már több rossz véleményt hallottam, de az egész osztály egy nyers modorú empátia nélküli társaság. Anyukám sajnos nem javult hétfőn is rossz állapotban találtam. Most várom, hogy sikerül-e a krónikusra átvitetni.       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 12. 6:00

Kis műtétből szívhalál

Sajnálom a gyerekeimet, akik elveszítették apjukat és az anyósomat, aki elveszítette a gyermekét, és hogy harcolnia kell egy bocsánatkérésért. Tisztelt Praxis!   Egy éve halt meg a gyermekeim édesapja a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. Kis műtétre ment, sajnos nem kis betegséggel. Aki rábeszélte a műtétre és vállalta a műtétet, átadta az egyik kollégának, aki valószínű nem ellenőrizte a műszert, amit használt a műtéthez, és ez műtét közben elromlott. Így a látszólag kis műtétből nagy műtét lett, intenzív osztály, reoperáció, újabb és újabb beavatkozások, fertőzések, gennyesedés, szívelégtelenség és halál.   A "sajnáljuk"-on kívül csak az értetlenség és a mossuk kezeinket - nálunk mindenki remek munkát végez, jó szakember magyarázat. Amikor dokumentációt kértek a lányok, csodálkoztak és nem igen tudnak magyarázatot adni a hiányzó dokumentumokról, ami a műtéti jegyzőkönyv, mert pont a lényeg hiányzik. Sajnálom a gyerekeimet, akik elveszítették apjukat és az anyósomat, aki elveszítette a gyermekét, és hogy harcolnia kell egy bocsánatkérésért.   Ami személyes tapasztalatom: A kórházban, ami egy patinás épületben lenne piszok, kosz uralkodik, az intenzív osztály ragad, a fertőzések bejutása érdekében a látogatókra egy lepel jut - sem védőmamusz, sem fejfedő, így nem kell csodálkozni a bekerült fertőzéseken. Szerencsémre csak látogatni voltam legtöbbször kórházakban, de ehhez képest a Hetényi itt Szolnokon egy sterilizált, klasszisokkal jobb kórház.   Itt sem keresnek többet sem az orvosok, sem a nővérek, sem a takarító személyzet. Odafigyelést, szakértelmet, emberséget kellene gyakorolni. A felelősségre vonás pedig minden munkahelyen hozzátartozik a feladatellátáshoz, még ha főorvosról, orvosokról is van szó, hiszen, ha ők vétenek, akkor emberéletek mennek tönkre. Sajnálom.           HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 8. 6:00

Ordított, hisztériázott, káromkodott a fogorvos

Ugye elhiszi nekem, ha azt mondom, az élet másnak sem habostorta, és nem Ön az egyetlen, aki elveszítette az édesanyját? Leírom a történetet dióhéjban azoknak, akik nem ismerik a velünk megesett történetet..   Adott egy idős hölgy, aki történetesen a nagynéném. Idén augusztusban töltötte be a 89. évét. Hogyan, hogyan nem, még e jeles nap előtt az alsó fogsora eltörött. Ebben a korban vajmi kevés ember rendelkezik saját fogakkal, úgyhogy ezen még nincs mit csodálkozni. Mivel ez a fogsor már többször is eltört, nagynéném úgy dönt, nem kínlódik vele tovább. Nosza, ideje megválni tőle, s újat csináltatni! Igen ám, de nyár lévén, tombol a kánikula. No, sebaj, azért van még alul pár saját fog is, így inkább ki lehet várni az őszi időszakot, amikor már könnyebben közlekedik. Lévén, lábfájós is már, s így bottal jár szegény.   Ezeken kívül is van neki fogyatékossága, ugyanis 3 éves korában agyhártyagyulladást kapott. Nem halt bele, de a hallását, illetve egyik szeme világát teljesen elvesztette. Mivel ekkor beszélni már megtanult, így elég jól, érthetően kommunikál élete további részében. Siket óvodába, majd iskolába jár. Remekül elsajátította a jelnyelvet, és kiválóan olvas szájról. Sajnos ez utóbbi képessége az ép szemével egyetemben már romlott mostanra. Szemüveggel azonban még most is kielégítően lát, s lehet beszélgetni vele.   No, hogy levelem tovább szőjem, nagynéném megkért, hogy az első fogorvosi vizitre kísérjem már el. Ez csak természetes, hiszen sokat köszönhetek neki. Mondhatni, ez a minimum, amit megtehetek érte. Nosza, az őszi idő beálltával telefon a szakrendelőbe, időpontért.   ÉS EKKOR CSAPOTT LE A SORS ÖNRE DOKTORNŐ!!! Méghozzá a betegirányító hölgy képében, aki az Ön rendelőjébe kapcsolt engem. Első alkalommal még minden simán ment, eltekintve a homályos röntgenfelvételtől, amit a röntgenes hölgy ellenőrzés nélkül kiadott, s utólag még egyszer vissza kellett mennünk a röntgenbe. Ön akkor szinte könyörgött nekem, hogy minden alkalommal kísérjem el a nénikémet. Szinte előre félt már tőle…? Megorrontott valamit, kétségtelen!!!!  Két fogat húzni kellett, s emiatt el kellett mennünk külön a Szentkirályi utcai fog-műintézménybe. Ezen felettébb csodálkoztam, mire fel lettem világosítva, hogy Önöknél az OEP nem támogatja a foghúzást, ezért nem húznak. (Utólag eszembe ötlött, talán ha akkor nem nyomja el a háborgásom a fantáziámat, akkor "pocket to pocket" megegyezhettünk volna egy azonnali húzásban…?) No, késő bánat - eb gondolat, megjártuk hát azt a lepukkant helyet is, és nénikém  megszabadult a két, nemkívánatos fogtól.   Ezután hívtam a rendelőt újabb időpontért, de ott napokig nem vette fel senki a telefont. Felhívtam Önt a névjegyén kiírt mobil számon. Mondta, nem dolgozik, meghalt az édesanyja. Részvétet nyilvánítottam, majd az Ön által mondott napon egyeztettem a rendelőben időpontot az asszisztens hölggyel. Ez alkalommal csapott be a ménkű először. Nagynénémről a szemüveg levetetvén, mindenfajta kommunikációtól elvágatott. Csak ült a székben az ő hatalmas csöndjében, és az így ráereszkedő homályban. Emlékszik, doktornő? Ön kiabálva adta neki az instrukciókat, holott előtte többször felhívtam a figyelmét, hogy ez egyáltalán nem segít. Ráadásul a maszkot is gondosan feltette a szája elé, nehogy véletlenül is leolvasson róla valamit az idős asszony. Mivel ilyen idős korban vélhetőleg a mozgáskoordináció sem működik megfelelően, hogy, hogyan nem, nagynéném bizony ráharapott az Ön ujjára. És Ön csak ordított, hisztériázott, káromkodott, ő meg egyáltalán nem tudta mi van, bár azt észlelte, hogy valami nem stimmel. Végül, nagy nehezen sikerült kiszabadítani az ujját, de mélységesen fel volt háborodva, és szinte hisztériás rohamot kapott. Mármint Ön, doktornő. Mikor azután kiment a szobából, az asszisztensnő kért elnézést Ön helyett, betudván a dolgot az édesanyja halálának. Én is betudtam, s túlléptem rajta.   A mai nap azonban még önmagán is sikerült túltennie viselkedésben, doktornő! Mára ugyanis, eljutottunk a mintavételig. Alsó és felső mintára is szükség van, mivel felső fogsor is kell, a régi nem klappol. Megint kezdődött az ordítozás - kommunikáció gyanánt. A viaszmintát még sikerült bejátszani nénikém szájába. Láttam azonban, hogy Ön már alapból tiszta ideg tőle. Amikor kinyitott, s Ön ki akarta venni a mintát, hirtelen megint összezárta az állkapcsát. Ekkor Ön egy halálsikolyt hallatva kikapta a mintát, majd az asztalkára vágta mérgében, és közölte, hogy Ön ezt nem csinálja tovább. Ezúttal még a múltkorinál is színesebb rohamot produkált nekünk doktornő! Ekkor már én is kezdtem kijönni a béketűrésből, s közöltem, akkor adjon át minket egy másik orvosnak. Erre választ nem kaptam. Kiküldött minket a folyosóra várni, amíg a technikus valamit kitalál. Leültünk kint, nagynéném csendben pityergett. Nem értette mi történt, hiszen ő annyira akart ügyes lenni, annyira meg akart felelni, annyira nem akart Önnek problémát okozni. Fél óra múltán a technikus megoldotta a gordiuszi csomót, szétkapta az összeolvadt alsó+felső mintát. Mehettünk be újra a rendelőbe.   Amíg Ön kiviharzott megmelegíteni újra a viaszt, addig az asszisztensnővel igyekeztünk nagynénémnek elmagyarázni, hogyan is kell csinálja majd a dolgot. Amikor visszajött, visítva lecseszett mindnyájunkat, hogy miért van még nénikém szájában a protkó, mi a fészkes francot csináltunk eddig, már rég ki kellett volna venni. Azt süvöltötte, hogy Ön erre nem ér rá, el kell mennie valahová.   Ilyen előzmények után csoda lett volna, ha a másodszori mintavétel teljes sikerrel zárul. Kisebb erővel ugyan, de nénikém ismét visszaharapott a viaszra. Ekkor Ön, doktornő, egy "isten faszát" kiáltással dührohamot kapott, és a már megszokott műsort ismételte. "Én ezt nem csinálom, én már ehhez öreg vagyok, csinálja más, stb, stb. Azután elkezdte ecsetelni, hogy Önt az utóbbi 5 hónapban mennyi borzasztó dolog érte, min ment keresztül az édesanyja végett. Én ezt mind megértem, és tiszteletben is tartom. Ha nem így lenne, biztos, hogy pofán töröltem volna Önt Drága doktornő!!!! Ugye elhiszi nekem, ha azt mondom, az élet másnak sem habostorta, és nem Ön az egyetlen, aki elveszítette az édesanyját? Sajnos "a lét halál, az élet küzdelem" - Madách soraival szólva.   Azt csak utóiratban jegyzem meg az olvasók számára (hisz Ön tudja), hogy előre kifizettük erre a jó kis folytatásos műsorra a munkadíjat. Ez pár ezer forint híján 130 ezret kóstált. Azt viszont Ön sem tudja, hogy nagynéném nyugdíja még a 80 ezret sem éri el. Számomra hihetetlen bűvészmutatvány az, hogy képes volt ezt zsebből kifizetni, mindjárt az első alkalmakkor.   Köszönöm, ha leközlik!         HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 6. 6:00

Agyvérzéses beteghez nem ment k ia mentő

Egyszerűen letették a telefont. Kétszer is! Tisztelt Praxisblog! Ez év április 24-én este sztrókot kaptam, egyedül voltam otthon, mivel egyedül élek. Tudtam, hogy sztrókom van, ezért azt is tudtam, hogy a minél hamarabb kórházba kell kerülnöm. Lebénult a fél oldalam, nem tudtam rendesen beszélni, de azért hívtam a mentőket. A diszpécser annyit mondott "beszéljen érthetőbben" és letette a telefont. Újra hívtam, és megint letette azzal, hogy "beszéljen érthetőbben". Nem értem, amikor a csapból is az folyik, hogy mik a sztrók tünetei, hogy minél hamarabb kórházba kell, hogy kerüljön a beteg. Amikor vezető halálok a sztrók... Elgondolkodtató, vajon mennyire képzett szakemberek ülnek a telefon mellett a mentőknél. Nem kérdezték meg, mit érzek, fáj-e valamim, olyan kérdéseket sem tettek fel, amire igennel vagy nemmel lehet válaszolni, talán igen-nem válaszokat tudtam volna adni. De egyszerűen letették a telefont. Kétszer is! üdv. Gabriella       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 4. 6:11

Mindenáron le akarták vágni a lábát

Alig várta, hogy hazaengedjék, mert rettegett attól, hogy egyszer csak elaltatják és levágják a lábát. Nekem is vannak nagyon is rossz élményeim a magyar kórházakról. Édesanyám 30 éve lábszárfekélyes, persze ez senkit sem érdekelt ez alatt az idő alatt a magyar egészségügyben. Nem gyógyítható. Ennyi, pedig ahogy felénk mondják, tolnát-baranyát  bejárta, hogy valaki segítsen neki.    Ez alatt az idő alatt olyan fájdalmakat állt ki, hogy volt olyan időszak, hogy hetekig nem tudta, hogy mi történik körülötte. Nem érdekelte semmi, mert csak a fájdalom volt. Nagyon sok kórházban megfordult, mert a reményt soha nem adta fel.    Így telt az élete, egy rakás gyógyszert szedett, mert ahány orvosnál járt mind írt neki valamit.   Két éve beutalták a megyei kórházba,  ahonnan úgy jött haza, mint  egy léggömb. Infúziókat kapott, a cukrát felnyomták 20-24-re, ezért átállították inzulinra és természetesen mindjárt ajánlottak neki helyben megvehető vércukormérőt. Ez még a legkisebb gondunk volt, mert az ottani doktornő minden áron le akarta vágni a lábait, mivel annyira fekélyesek /térdtől bokáig teljesen  körbe/, hogy mást nem lehet kezdeni vele. Alig várta, hogy hazaengedjék, mert rettegett attól, hogy egyszer csak elaltatják és levágják neki. Annyit zaklatta /szó szerint/ a doktornő és minket is győzködött, hogy beszéljünk vele. Na de az én erős anyukám ezt a kezelést is túlélte.   Aztán volt combnyaktörése, bokatörése és utólag már azt mondom, hogy hála Istennek, hogy a medencecsontját is eltörte.   Elhoztuk hozzánk, és innen lett bevíve abba a tolna megyei kórházba ahová a mai napig jár. Igaz, csak egy kis hazugsággal sikerült bekerülnie, mivel azt mondtuk, hogy nálunk esett el, a körzeti orvosát pedig nem tudjuk elérni telefonon. Ezek után felvették a sebészetre, onnan pedig a nefrológiára./elnézést az orvosi helyesírási hibákért, csak úgy írom, ahogy mondom/   Az ottani főorvos egy csodálatos ember, nem biztatott sok jóval, csak annyival, hogy ők mindent megtesznek. Na gondoltam, ezzel már tele a padlás. Aztán eltelt egy hét két hét és az én anyukám csodák csodája egyre jobban  lett. Elmagyarázta, hogy csodára ne várjunk, mert baj van a szívével, a májával a tüdejével, és sajnos a legnagyobb baj a veséjével. /A sok gyógyszer, amit  a 30 év alatt szedett, teljesen tönkretette a szervezetét./    Jelenleg vesedialízisre jár és egy rossz szót nem tud mondani az ottani orvosokról, nővérekről, betegkísérőről. Emberként bánnak vele, és a többi ilyen beteggel is és a segíteni akarásukkal, a kedvességükkel, a jóindulatukkal nagyon jó viszonyt tudnak kialakítani a betegeikkel. Ez is itt van nálunk, van jó példa is a lelkiismeretes egészségügyi dolgozókra, csak sajnos ez nagyon kevés.    Édesanyám azóta újra tud sétálgatni, ellátja magát, és a lábán a fekélye is kezd gyógyulgatni. Fél év leforgása alatt annyit javult, hogy a kerekesszék után ma már csak egy bottal jár.    Hát ennyi röviden, és mi boldogok vagyunk, hogy visszakaptuk az anyukánkat bármennyi időre is, de emberibb életet biztosítottak neki ezek az  emberek.       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2015. január 2. 8:53

A mentők nem foglalkoztaka cukorbeteg férfival

Szakmailag is leszerepeltek előttem, mélységesen felháborítónak tartom a hozzáállásukat. Elismerve, hogy nincs könnyű dolguk manapság, nem gondolom, hogy ez minden felelősség alól felmenti őket. Kedves Praxis Blog!   Ha jónak látják, osszák meg a blogon a történetünket. Üdvözlettel.   KK Férjemnek tavasszal hypoglikémiás sokkja lett, hirtelen, egyik percről a másikra nagyon zavartan kezdett viselkedni. Nem inzulinos (hanem gyógyszerrel karbantartott) cukorbeteg, de ilyesmi még soha nem fordult vele elő. Ügyeletet hívtam, ők továbbirányítottak a mentőkhöz. Elmondtam, férjem milyen gyógyszereket szed, és hogy viselkedik, amit egyébként (kontrollt veszítve összevissza kiabálás) a diszpécser is hallott a telefonban.   Amikor a mentősök kiérkeztek, mondtam nekik, hogy sosem volt még ilyen. Ahogy férjem meglátta az "idegen embereket", kiabálni kezdett, hogy "hát, maguk meg mit akarnak?". Erre megkérdezték tőle, hogy "uram, szeretné, ha megvizsgálnánk?". Ő azt felelte, nem. Erre elindultak kifelé a lakásból úgy, hogy semmit nem csináltak. Arra hivatkoztak, hogy a beteg nem egyezett bele a vizsgálatba, hiába kértem, hogy legalább egy vércukrot mérjenek, illetve bizonygattam, hogy éppen ez a zavart viselkedés a probléma, ne haragudjanak rá, hanem vizsgálják meg, kérem. Úgy hagytak ott minket a zavart férjjel, hogy megszólalni sem tudtunk a fiammal, épp csak annyit jegyzett meg egyikük (nem tudom, orvos volt-e, vagy sem): én kérek elnézést, hogy egyáltalán idefáradtunk...   Nagy nehezen (1-2 órás kiabálás, szaladgálás után) férjem elaludt. Másnap reggel a háziorvosunk megerősítette, hogy ez valószínűleg hypoglikémiás sokk volt, aznap még mindig alacsony volt a cukorérték. Férjem egyébként semmire nem emlékezett, csak arra, hogy beszélgettünk a szobában, és "mintha valakik jöttek volna". Háziorvosunk felhívta a figyelmemet arra, hogy ez megismétlődhet, és azt kérte, legyek erőszakosabb a mentősökkel, sőt ha szükséges, kössem őt össze velük telefonon, ne hagyjuk, hogy ilyenkor vizsgálat nélkül távozzanak.   A dolog másnap (minden odafigyelésünk ellenére: mit eszik, mit iszik, gyógyszerek stb.) megismétlődött, még zavartabb lett, mint azelőtt. Ekkor a mentő passzolt át a kerületi ügyelethez (előző nap, ugye, épp fordítva történt), a háziorvost valóban hívnom kellett telefonon, hogy megerősítse: férjem nem alkoholista, nem drogos, ellenben cukorbeteg. Így is eltelt több mint egy óra, mire vércukrot mértek, mert biztos, ami biztos, az ügyeletes orvos rendőri segítséget is kért. (Ő biztos volt benne, hogy valami drog lehet a háttérben, később vérvizsgálat alapján is kiderült, hogy nem. Elhiszem, persze, hogy ezt "bemondásra" nem hiszik el, de rengeteg időt elvett ez a gyanakvás...) Férjem valóban le-föl szaladgált kiabálva, a lakásban tett némi kárt, de magában és másokban nem. Végül 2,1-es cukrot mértek, akkor aztán felbolydult minden, rohammentőt hívtak, és kezdték adagolni neki a glükózt.   Végül kórházba vitték megfigyelésre két napra.   Azóta nem fordult elő ilyesmi, de ami azt illeti, eddig SENKI nem tudott arról meggyőzni, hogy a mentő személyzete megfelelően járt volna el. Emberileg is és szakmailag is leszerepeltek előttem, mélységesen felháborítónak tartom a hozzáállásukat. Elismerve, hogy nincs könnyű dolguk manapság, nem gondolom, hogy ez minden felelősség alól felmenti őket.       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 31. 6:00

Szebbet, jobbat, boldogabbat!

Semmivel sem kívánunk többet Olvasóinknak, mint saját magunknak: Egészségben és Sikerekben Gazdag Boldog Újévet! Január 2-án újra jelentkezünk. "Mit van mit kivánni mégIly áldott időben? -Adjon Isten, ami nincs,Ez uj esztendőben." Arany János  


2014. december 30. 6:30

Finnyás fogorvos

Szörnyen kapzsi, és még éjfélkor is fogad pácienseket, továbbá a NAV-val viccelődik, mert számlát, azt soha nem ad, ha nem kér az ember... Sziasztok,   Az én történetem 10 évvel ezelőtt kezdődött: Kb.20 éves lehettem, mikor megettem egy meggyes rétest, s egy benne maradt magra ráharapva letört egy pici darab a felső nagyőrlő fogamból, ami a bölcsesség fog előtti. Amerikában mar mindenki fizetne ilyenkor kemény kártérítéseket... Elmentem a fogorvoshoz, s fúrt rá egy hatalmas lyukat, majd teletömte amalgánnal.   Rá egy hónapra a tömés mellett letört a fogam, mivel nagyon elvékonyította az orvos. Nem tudtam visszamenni, mivel nemzetközi kamionsofőrként nem könnyű ezt megoldani. Nos, fájni nem fájt, így nem is izgattam magam. Majd fel év után kezdett fájni, de úgy, hogy még az agyam is lüktetett a koponyámban. Nagy nehezen sikerült tehát eljutni újra az orvoshoz, aki Debrecenben egy híres fogorvosi családból származó testvérpár egyike. Nem nevezném inkább meg, csak annyit tennék hozzá, hogy szörnyen kapzsi, és még éjfélkor is fogad pacienseket, továbbá a NAV-val viccelődik, mert számlát, azt soha nem ad, ha nem kér az ember...!!!   Tehát elkezdte kifúrni az amalgán tömést, és nyilván a sok ételmaradék, a sok baktérium picit büdös volt, de nem vészesen. Persze az Ő úri ormánya nem bírta, így megállt a furással és kérdezi, hogy kihúzhatjuk-e inkább? Nekem mar elegem volt a fájdalomból, így persze, igen!!! Utólag, életem egyik nagy hibája volt, hogy engedtem magam rábeszélni, ahogy az is, hogy nem mentem rögtön vissza miután letört újra. De ugye a pénz az nagyúr, és az egészség háttérbe szorul. Nos, ez a hozzáállásom megváltozott.   Nem akarom a felelősséget átruházni, de talán nem volt jó ötlet felajánlani kb. egyből, hogy kihúzza. Főleg úgy, hogy nem mondta el, hogy mivel jár az a fog elvesztése, ami meg gyökér kezelve sem volt!   Állandóan ráharapok a pofazacskómra, besebesedik. Állandóan érzékeny, mert nem pép ételeket eszik azért az ember, és a röntgenek alapján az arccsontom is lesüllyedt... Az implantáció szörnyen drága, fájdalmas, és testidegen. Azt hiszem, drága tanuló pénz volt! Neki pedig az Isten fizesse meg jó szolgálatait!!!


2014. december 29. 6:49

Törött lábbal hajtották el a mentők

Még mindig nem értem, hogy volt ilyen rossz bánásmódhoz lelkiismeretük, ilyet még egy civil, nem hozzáértő ember sem engedhet meg magának. A múlt héten Édesapám sajnos elesett, a tehergépkocsija lépcsőjén megbotlott, valahogy kicsavarodott a lába, és nagyon komolyat esett mind a 120 kilójával és 73 évével jó nagyot esett sajnos. Hazavezetett, a lába nagyon fájt, a térde mindkét oldalon komolyan felsérült, a könyökével egyetemben, délután 5 órakor felhívta a mentőket.   Az unokája - Aki nem szakember - addigra amatőr módon, de Betaisadone és kötszer segítségével felületesen ellátta a sebeit. A nagyobb probléma a jobb fajos lába jelentett, ami egyre dagadtabb és fájdalmasabb volt. - Állítólag a diszpécser más számot diktált be / ??? / A mentő 65 perc múlva érkezett meg, én - a számítógép az asztalra volt helyezve - a skyepon online maradtam - mivel külföldön élek, és nem tudtam sajnos jelen lenni.   Mindent tisztán hallottam, megérkeztek, Édesapám felkelt az ülőhelyzetből kezet fogni - ebben a pillanatban mindkét mentős kórusban rákezdte, hogy : amennyiben fel tud állni,   akkor minden rendben.   Kiabáltam ki a skypeból, kérem nézzék meg a sebeit: Apukám felhúzta a nadrágját, mivel az unokája által rátett amatőr kötés eltakarta a sebeit,   de közölték, ök sem tudják jobban bekötni, és menni is akartak. Ekkor már elvesztettem a türelmem, kiabáltam ki a skypeból, hogy röntgent kell csinálni, addig, míg nem vagyunk az ellenkezőjéről megbizonyosodva, addig mint orvos ez a kötelessége, valamint azonnal egy Tetanus oltás szinte kötelező ilyen esetben   Válaszoltak: szerintük nincs törés, és kb. 6 perc után angolosan távoztak - Apukám még adott is búcsúzóul 2 ezer forintot - még mindig traumatizált állapotban volt. Én diplomás ápolóként dolgozom egy igazan jó svájci intézményben Sem gyógyszert nem hagytak ott, de semmi segítséget nem kapott!!! Azt mondtak, másnap sétáljon át az sztkba !!!   Másnap a kerületileg illetékes kórházban jelentkezett Édesapám/ a testvére vitte el / : a jobb lába 2 helyen eltört!!! Tetanus oltást kapott, a sebeit ellátták es fájdalomcsillapító, illetve gyulladáscsökkentőt, valamint 6 heftig véralvadásgátló injekciót kapott. Gipszet kapott és a kórháznak rendkívül hálásak vagyunk, a mentősöknek viszont egyáltalán nem. Még mindig nem értem, hogy volt ilyen rossz bánásmódhoz lelkiismeretük, ilyet még egy civil, nem hozzáértő ember sem engedhet meg magának, nemhogy egy szakmabeli, ez egyszerűen embertelen magatartás volt. Es akkor meg a 65 perc várakozásról nem is beszeltem.


2014. december 27. 6:00

Hamarabb halt meg, mert mérget szedettek vele

Felháborító, hogy Magyarországon az orvosok nagy része egy felelőtlen pöffeszkedő IQ- nulla, aki emberek ezreit teszi tönkre a téves diagnózisaival! Kedves Praxis blog!   Édesanyám hamarabb halt meg, mint kellett volna, mert Dipankrint szedetett vele a helyi kardiológus. Ő ügyelt a gyógyszereire, mindent beszedett, amit mondtak, és 3-havonta elment megvizsgáltatni magát, havonta pedig vérvizsgálatra. Szívbetegségben szenvedett, műtétje is volt régen. Meg kellett volna még egyszer műteni, de senki nem vállalta azt a kockázatot, hogy a műtőasztalon hal meg. Néhány hónappal ezelőtt súlyosbodott az állapota.   Mégis megpróbáltunk keresni egy orvost, aki valahogy segít rajta, akkor találtuk meg az ország egyik legnevesebb szakemberét, szívgyógyászát, aki számon kérte apukámat hogy miért ilyen későn hozza be hozzá (talán mert egy földi halandó nem jut el egy igazi szakemberhez, csak megfelelő kapcsolatok és hosszas kutatás után), és hogy miért szedettek vele mérget (ő használta ezt a szót) , a Dipankrint, mert az teljesen tönkretette a máját.       Hát mivel azt írták fel neki, és SOHA NEM MONDTÁK NEKI HOGY HAGYJA ABBA, MERT AZ NEKI MÉREG!!! Egy mezei beteg, aki nem végzett orvosit, honnét találja ki, sőt miért feltételezné egyáltalán, hogy nem jó neki az a gyógyszer, amit felírnak??? Édesanyám nemrég halt meg, mert leállt a szíve. Nem csak anyukámat kezelték félre, hanem engem is. Jó drága cukorterheléses vizsgálat alapján az egyik budapesti nőgyógyász elkezdte szedetni velem az Inofolic nevű- 11 ezer Ft-ba kerülő ételkiegészítőt, amitől később derült ki, hogy durván elkezdett hullani a hajam, azt mondta változtassam meg az egész étrendemet, stb. Elmentem szerencsére endokrinológushoz, ő pedig megállapította, hogy egyáltalán nem vagyok inzulin-rezisztens, rosszul értelmezte a vizsgálati papírt a kedves kolléga, és ne szedjem az Inofolic-ot.   Másnap megszűnt a hajhullásom! Egy másik nőgyógyász pedig felíratott pajzsmirigy - alulműködésre egy gyógyszert, ugyanaz az endokrinológus arra meg azt mondta, hogy nem indokolt a pajzsmirigy-gyógyszer szedése, mert a nőgyógyász a leletek alapján tévesen állapított meg alulműködést! De azért szedjem tovább a szert, most már beállt rá a szervezetem, majd kell mindig ellenőriztetni. Kíváncsian várom, mikor fog ez problémát okozni nálam. Szívem szerint abbahagynám a gyógyszer szedését, de ha az orvos azt mondta, hogy szedni kell, ki vagyok én, hogy őt felülbíráljam??? És ami ezekben a nőgyógyászokban külön felháborító, hogy mindkettő fizetős magánorvos volt, és jól megkérte az árát annak, hogy félrekezelt!!!     Persze ez anyukámhoz képest semmi, de ugyanúgy felháborító, hogy Magyarországon az orvosok nagy része egy felelőtlen pöffeszkedő IQ- nulla, aki emberek ezreit teszi tönkre a téves diagnózisaival!       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 24. 5:06

Karácsonyi üdvözlet

"Arra gondoltam, nem veszek többé haldokló kis fenyőfát még hátralevő karácsonyaimra, csak egy ágat, hiszen amiért veszem a kis fákat s a kis gyertyákat, az emlékezés és a szeretet lángja nem bennük, hanem énbennem, magamban van." "Arra gondoltam, nem veszek többé haldokló kis fenyőfát még hátralevő karácsonyaimra, csak egy ágat, hiszen amiért veszem a kis fákat s a kis gyertyákat, az emlékezés és a szeretet lángja nem bennük, hanem énbennem, magamban van." Fekete István   Boldog és szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Az ünnepek után újra jövünk.  


2014. december 23. 6:36

Hamarabb fog meghalni az orvosok miatt

Kerülget a félelem a kétségbeesés, de egyelőre nem hagytam, hogy eluralkodjék rajtam. Kedves Praxisblog!       Az elkeseredésemből fakadóan írtam meg a történetemet.       Üdvözlettel,   József Csupán néhány kérdés, illetve gondolat, amire valószínű soha nem kapok választ a "tudós" doktoroktól.   1) Miért nem küldtek el a reumatológusok egy mindenre kiterjedő vizsgálatra, hogy kiderítsék, mi okozza a több éve vissza-vissza térő ízületi fájdalmaimat?   2) Amikor végre egy a fiatalabb generációhoz tartozó szakorvos ezt megtette, ami után kiderült a diagnózis "RA", miért a gyógyszer gyártók katalógusaiból választott un. bázisterápiás gyógyszert. Miért nem olvasta el a betegség miatt összehívott kongresszusok összefoglalóit a választott gyógyszer(ek)  hatásairól, de leginkább a káros, többnyire az alapbetegségtől is nagyobb bajt okozó mellékhatásokról.   3) Egy a hatodik "X" életkorú embernél felfedezett "RA" minimális, további betegség(ek) indukálása nélküli kezelésével fájdalmakkal ugyan, de többnyire nem csökkenti  az átlag életkor elérésének lehetőségét.   4) Az orvos(ok) azonban ragaszkodtak a jelenleg is érvényes szokásokhoz (utasításokhoz?). Alap: szteroid. További kezelés:  bázisterápiás szer 1. Eredmény: néhány hét után rózsahimlő szerű kiütések. Szteroid marad, mellé egy újabb pirula bázisterápiának. Eredmény dettó, mint az elsőnél.   5) Külön pontba írom a 3. bázisterápiás gyógyszernek nevezett méreg "METHOTREXAT" bázisterápiás szerként való alkalmazását. (Citosztatikum a kemoterápia kiegészítője. Tömény kémiai méreg!)   6) A beteg megbízik a lelkiismeretesnek tűnő orvosban és az előírásának megfelelően beszedi az apró sárga méregtablettát.     7) A sárga ördögpirula szedése már kezdettől lerövidítette a hetet 5 napra, mivel a 24 óra alatt 6 óránként szedett MT iszonyatos közérzetet, illetve munkaképtelenséget okozott. 2 hónap után köhécselni, majd 4-5 hónap után durván köhögni kezdtem. Allergiára gondoltam, így tovább szedtem az MT -ot.   8) Jó fél év után, mikor a köhögés gyakorlatilag állandósult, bejelentkeztem a tüdőgondozóba, ahol 2 és fél hónap múlva mehettem volna vizsgálatra. 9) Felhívtam a tüdőgondozó főorvos magánpraxisát, ahol már aznap délutánra időpontot kaptam.   10) Vizsgálat, röntgen, amelyen elég nagy kiterjedésű tüdőfibrózis látható. Közvetlenül a bázisszerek alkalmazása előtt készült röntgen és CT filmjei teljesen tiszta ép tüdőt ábrázol. A tüdőgyógyász rendelőjéből hívtam fel az időközben másik városba dolgozó reumatológust és elmondtam neki a történteket. Mély sajnálkozásának kifejezésre juttatása mellett a methotrexat azonnali abbahagyását javasolta, és kimondta. 100 %, hogy a methotrexat indukálta a fibrózist!   11) A tüdőgyógyász is kiírta a (tüneti) kezelést. Ugyanannak a szteroidnak a szedését, amit az RA-ra is kaptam.   12) A lényeg. Az RA egy nagyon kellemetlen, időnként kínzóan fájdalmas (autoimmunnak nyilvánított) betegség, de együtt lehet vele élni. Ugyanakkor a tüdőfibrózis többnyire gyorsan terjedő a tüdőszöveteket, hörgőket elrostosító, ezáltal működésképtelenné tevő "halálosztó". Különböző túlélési prognózisokat kaptam. 2-4 év -től 4-6 év -ig, stb. 4 évig viszonylag jól elvoltam, csak lassú romlást konstatáltam. Ekkortájt jött egy kemény megfázás, magas lázzal. Kaptam antibiotikum kezelést, amitől a láz és a megfázás tipikus tünetei elmúltak, de a teljesítő képességem nagyságrendekkel kisebb lett erősödő légszomj kíséretében.   13) Azóta 2x látogattam meg ismét a tüdőgyógyászt, aki újabb hörgőtágítókat írt fel, (millió mellékhatással) amelyeket óvatosan próbaszerűen kipróbáltam. Könnyebbséget nem hoztak, ellenben megtapasztaltam, milyen a hörgőgörcs.   14) Ma már a reggeli -esti tisztálkodás, átöltözés legalább egy óra. Minden helyváltoztatás együtt jár egy köhögési, fulladási rohammal. Kerülget a félelem a kétségbeesés, de egyelőre nem hagytam, hogy eluralkodjék rajtam. Kötelezettségeim vannak a családommal szemben, amiket el kellene intéznem, mielőtt a magyar egészségügy orvosai által előrehozott halálom napja ideér....   Válaszokat igazából nem várok. Inkább a hasonló helyzetbe jutható embertársaimnak szánom ezt az írást. Jussanak eszükbe a soraim, ha netán az élet ilyen helyzetbe hozza Őket.  


2014. december 22. 6:41

Focipálya van,orvos nincs

Nos, én személy szerint ezúton szeretnék üzenni városunk és országunk vezetőinek, hogy talán egy kicsit foglalkozhatnának a kirakat helyett az emberek valódi hogylétével és jólétével. Kedves Praxis Blog és Lelkes Olvasótábora! Mit gondoltok a következőről? Helyszín: Veresegyház, dinamikusan növekvő város új műfüves focipályával, új színjátszó társulattal, jégpályával, nagy CBA-val a Budapesti útnál, új körforgalommal, stb. Édesanyám (nyugdíjas, 70 éves asszony) csípője és dereka fáj néhány hónapja, lépni előre egyik lábával tud a másikkal nem, gyakorlatilag sántít, lépcsőn föl-le menni egyáltalán nem. Elment a körzeti orvoshoz, aki beutalta a szakrendelésre, méghozzá reumatológiára a Misszió Egészségügyi Központba (www.misszio.hu) ahol Dr. Nagynál kapott időpontot. A bejelentkezés 2014. október 07-én történt, időpontot 2015. január 21-re kapott (http://www.misszio.hu/rendel.php#reuma szerint 98 nap az előjegyzési idő, a tájékoztatás korrekt, a várakozási idő viszont, hát, hogy is mondjam, nagyon gáz).     Ezek után ma reggel csörög a telefon (2014. december 08. van, azaz 3 hónappal, 90 nappal a bejelentkezés után). Közölték, hogy Dr. Nagy elment Veresegyházról és nem rendel többet a Misszióban és az időpontot törölték (nem áttették a másik orvoshoz, hanem törölték). És azt mondták anyámnak, hogy telefonáljon megint 2015. januárban, mert keresnek orvost Dr. Nagy helyett, de egyelőre nem találtak, ezért nem is tudnak időpontot adni. Nyilván a 98 nap akkor újra kezdődik, ami akkor már 200 nap fölött, azaz bőven fél év fölött lesz és ez csak a várakozás az első szakorvosi vizsgálatra. Nos, én személy szerint ezúton szeretnék üzenni városunk és országunk vezetőinek, hogy talán egy kicsit foglalkozhatnának a kirakat helyett (amin egyébként mindenki átlát) az emberek VALÓDI hogylétével és jólétével (a szisztematikus jobblétre szenderítésük helyett; mert ez a sztálini út: nincs ember, nincs probléma). Meg lenne más üzenetem is, de azt úgysem közlitek le. Sanyi       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 20. 7:57

A 70 éven felüli már haljon is meg?

Az orvostudomány miért nem foglalkozik a 70 éven felüli korosztályos Myelodysplasia-szindrómával? T, Blog!   Szeretném megkérdezni, hogy az orvostudomány miért nem foglalkozik a 70 éven felüli, vagy talán még a fiatalabb korosztályos Myelodysplasia-szindrómával?   Szóval hol tart az orvostudomány ebben a betegségben? Mert az tragédia, hogy egy betegnek szinte hetente be kell feküdni vörösvérsejt sűrítmény  megkapására? Nekik miért nem lehet csontvelő átültetést csinálni?   Ha kap is vért, akkor a Hemoglobint esetleg 80-ra felemelik és kész, mehet haza. Nem olyan régen, kb. két hónapja még 100-105 re is felpumpálták, akkor elég volt 2-3 hetente a procedúrát végig csinálni, mind a Betegnek, mint az Orvosoknak.   A 70 éven felüli már haljon is meg?   Arról már nem is szólva, hogy hiába mondja a beteg, hogy elől annyira szúr, már alig kap levegőt, meg szorít, erre a zárójelentésre meg pont a fordítottját írják…   Arról már nem is szólva, hogy szinte egész biztos, valamelyik gyógyszer szedés mellékhatására alakult ki a betegség. ((((Doktor mondta, persze csak szóban, az ambuláns lapon nem mindig azt van írva, ami ott és úgy elhangzik)))!   KÖSZÖNETTEL  várjuk válaszukat!   S:O.S       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 19. 6:05

Győrfi Pál és a szokásos magyarázkodása

Vajon hány ember fog még meghalni azért mert a mentők a súlyos esetekhez háromszor annyi idő alatt érnek oda,amennyit nagy hangon reklámoznak? Üdvözlöm a Praxis olvasóit ! Nem tudom ki hogyan van vele,de a most legutóbb történt mentős sztorinak,melyet Győrfi Pál próbált a médiának beadni,valahogy erősen kamuszaga van. Hogy miért? 32 perc után érkezett Szolnokon a mentő egy elgázolt fiúhoz,aki sajnos másnap a kórházban belehalt a sérüléseibe.De lehet nem kellett volna,hogy meghaljon,ha az időben kért segítség időben érkezik. A mentők a közleményükben tudatták-mint általában-hogy szabályosan jártak el.A riasztások azonnal megtörténtek,mulasztás, hiba-már megint-nem történt. Győrfí Pál magyarázata szerint,egymás után három súlyos gázolás történt egyetlen útvonalon,akkor december 1-én a hajnali órákban.A mentőket 5:50 kor riasztották a gázolt fiúhoz.Az esetkocsi azonnal elindult a helyszínre,de útközben leállították őket,egy újabb gázoláshoz,ahol szintén egy súlyos sérültet kellett ellátni. Azonnal visszajeleztek a rádión a központnak,ahonnan 1 percen belül riasztották a másik mentőt,de útközben ezt a mentőt is leintették egy hölgyhöz,akit újra kellett éleszteni. Ezt követően riasztották a harmadik mentőt,aminek végre sikerült odaérni az elgázol fiúhoz 32 perc alatt,annak ellenére,hogy a baleset helyszínétől 9 percre van a mentőállomás. Mind ahogy több fórumon több száz emberben felmerülnek a kérdések bennem is. -Az csak úgy működik,hogy egy szirénázó mentőt le lehet inteni a nyílt utcán? -A mentő az intésre megáll,ahelyett,hogy sietne az életveszélyben lévő sérülthöz akihez eredetileg riasztották? -A másik súlyos sérülthöz,és az újraélesztett hölgyhöz (nyilván riasztott)esetkocsik hova tűntek? -A diszpécser egyesével küldte a mentőket,amikor Győrfí Pál elmondása szerint egymás után három súlyos baleset történt? -Ha 9 percre volt az elgázolt fiú baleseti helyszínétől a mentőállomás,akkor hogy értek oda 32 perc alatt? Esetkocsi hiány nem volt,személyzet hiány sem,mert azt akkor Győrfi rögtön felhozta volna indokként.Mindezek ellenére a  mentők közleménye szerint semmiféle mulasztás,és hiba nem történt.Minden rendben ment a riasztásokkal.Itt rendben ment minden? Nem hinném.Nagyon bízom benne,hogy az ügy még kap nyilvánosságot,és az illetékesek kivizsgálják ezt a grimm-mesét amit a mentőszolgálat szóvivője rögtönzött a kamerák előtt. Vajon hány ember fog még meghalni azért mert a mentők a súlyos esetekhez háromszor annyi idő alatt érnek oda,amennyit nagy hangon reklámoznak. üdv: Hargittay B.       HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 17. 6:55

Sírva könyörgött, hogy segítsen valaki

Az Árpád Kórházban a bordatörésemmel röntgeneztek, a hölgy elment a filmmel, engem pedig dőlt szögben, fejjel lefelé felejtett. Én már annyi rossz tapasztalattal vagyok gazdagabb itt Magyarországon, hogy ez mar nevetséges! Pl. a Margit kórházban levették a véremet, ügyeleten, várattak majd 2 órát, ide adták a zárójelentést azzal, hogy semmi bajom, holott iszonyú hasfájással vittek be az ismerőseim! Mivel nem lettem jobban, másnap a Semmelweis kórház következett , ott átadtam a Margiti zárót, kérdezte az orvos, hol vannak a labor leletek, mert hogy elmondtam, hogy ott készítették!   Ő mondta, ha készítettek volna, akkor oda lenne csatolva a záróhoz, de nem volt! Tehát nem elemezték ki a labort! Itt újból kellet csinálni elölről mindent! Míg erre vártunk, ultrahangra vittek a harmadik emeletre, ahol végzés után kitoltak a folyosóra, hogy a betegszállító jön értem! Kb. egy óra múlva jött, miután elkezdtem keresgélni valakit, hogy küldjék mar értem. Mert ugye este 10 órakor egy lélek sem jár már azon az emeleten, máshol se nagyon egy kórházba. A hozzátartozóim már frászt kaptam, hol lehetek ennyi ideig. Nőgyógyászati problémát találtak, amivel meg is voltam műtve sajnos.    Az Árpád Kórházban a bordatörésemmel röntgeneztek, a hölgy elment a filmmel, engem pedig dőlt szögben, fejjel lefelé felejtett, kb. húsz perc múlva jött vissza, én pedig ott sírva kértem, hogy segítsen valaki, mert azt hittem meghalok a fájdalomtól. De senki sem merte egyenesbe állítani a fekvőt, mert hogy nem nyúlhatnak bele kolléga munkájába, elnézést kert a nővér, hogy úgy felejtett és el volt intézve!   A Honvéd kórházban megröntgenezték a bal karomat, holott mondtam, hogy csak izomgyulladás lehet, mert nem ütöttem meg, nem is dagadt, sem kék. 14 órakor röntgenezték, este 20 órakor kikértem a tb-met és haza mentem, még nem volt meg a röntgen eredménye! Holott 3 szor voltam szólni, hogy küldjék már át, mert addig nem vizsgálnak meg! En meg rosszul voltam az idegtől, az éhségtől. És minden mástól!   Másnap mentem az eredményért, 21 óra van ráírva, akkor lett meg! De közben elfelejtettem leírni, hogy 15 óra fele szólítottak, hogy mennyek röntgenre, mondtam, hogy, már megvolt. Ja, akkor jó!   Hát, így működik a magyar egészségügy kérem! Még írhatnék három esetet, de azt legközelebb! Még elmondani is sok, nem hogy megélni…     HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 16. 7:28

Hiába kértük, hogy ne legyen boncolás

A tudomány érdekei nyilván pont az én édesapám máját követelték. Kedves Praxis Blog!   Két év elteltével szántam rá magam, hogy leírjam a történetünket. Azért pont most, mert most már talán meg tudom őrizni a nyugalmamat, és azért írom meg, mert még mindig borzasztóan foglalkoztat, ami történt, és bízom benne, hogy hátha valaki a kommentelők közül mondd valamit, ami segít megérteni a történteket. Próbálok semlegesen írni, és két dolgot le szeretné szögezni:   1. Nem az a célja a levelemnek, hogy bárki felelősségét keressem, ha van felelős, annak a megtalálása nem változtat semmin. Egyszerűen tudni szeretném, mi történt. 2. Az orvosokról, akik a történetben részt vettek, megvan a véleményem, de ez nem lejárató kampány, nem kell arról meggyőzni, hogy vannak lelkiismeretes orvosok.   Tehát a történetem a következő:   Édesapám 2012. nyarán egy esküvőn elesett, és koponyatörést szenvedett. Nem tudjuk, mi történhetett, egyedül dohányzott a teraszon a baleset előtt. Ivott is előtte, illetve a dohányzástól voltak erősebb köhögési rohamai, elképzelhető, hogy pillanatnyi fulladásos szédülés, vagy az ital okozta az esést. A mentő a János kórházba szállította, azon belül a Neurológiára. Már az entré sem volt szerencsés, senki nem volt hajlandó megérteni, hogy egy esküvői elhajlás miatt volt alkohol a szervezetében, kissé az volt az érzésünk, hogy mindenki azt gondolja, na már megint itt egy hülye alkesz, aki leborult valahonnan. A beszállítás után rögtön CT-felvételt készítettek, és felvették a kórelőzményt. Ez azért fontos, mert Apu enyhe diabéteszben szenvedett, emellett magas vérnyomás miatt gyógyszert és enyhe vérhígítót szedett. A CT szerint koponyaalapi törése volt, az agyán vérömlennyel, nem igazán tudott magáról, mégis úgy találták, hogy a Neurológiai osztályon helyezik el, és minden kezelés nélkül várják a vérömleny felszívódását. Ekkor anyukám még mondta is a kezelőorvosnak, hogy ha kijön a kórházból, lesz fejmosás az italozás miatt. A válasz az volt, hogy ne aggódjon, egészen biztos, hogy kijön. Az osztályon kérdeztük a nővérkéket (ők egyébként nagyon kedvesek voltak), hogy nem kellene-e kikötni, mert elég nyugtalannak tűnik, és az orvos szerint feküdnie kell a minél gyorsabb gyógyulás érdekében. Azt mondták, ne, az olyan kegyetlen...     Másnap újabb sérüléseket találtunk rajta, az arcán és a kezén, kiderült persze, hogy fel próbált kelni, és a mosdó mellett találtak rá a földön. A mai napig nem tudjuk, hogy szenvedett-e ekkor újabb fejsérülést. Csináltak még egy CT-t, ami azt rögzítette, hogy a koponyaüreg tele van vérrel. Bevallom, hogy sok más emberhez hasonlóan, nekünk is fenntartásaink voltak a János Kórházzal szemben, ezért mindenkit mozgósítottunk, hogy jó neurológust, illetve agysebészt találjunk. Mindenki megerősített abban, hogy nagyon jó helyen van, ez az osztály állítólag kifejezetten jó a Jánosban. Egy professzor volt csak, aki azt mondta, hogy az a tény, hogy a koponyaűrben vér van, életveszélyes állapot. Megkérdeztük ekkor a kezelőorvost, illetve egy ismerős orvost, hogy akkor most mégis mire számítsunk, de a válasz még ekkor is az volt, hogy nincs életveszély, jók az esélyek. Egy nappal az újabb esés, és két nappal a beszállítás után Apu belázasodott, és több, egymást követő epilepsziás rohamot kapott. Éppen én voltam nála “ügyeletben", igazándiból azt sajnos ki kell jelentenem, hogy a nővérkéken kívül nagyon senkit nem érdekelt az állapota, a rohamok során bementek hozzá, majd vissza az orvosi szobába. Én ekkor már olyan súlyosnak láttam az állapotát, hogy sírógörcsöt kaptam, és bementem az orvoshoz könyörögni, hogy csináljon valamit, mert szerintem haldoklik. Az orvos nagyon kedvesen azt mondta, hogy rendben, ha engem megnyugtat (!), akkor átteszi az Intenzív Osztályra. Így is járt el, az intenzív osztályon aztán szembesültünk az ottani doktornő ki nem mondott, de igen látványos döbbenetével, aki közölte, hogy az édesapám életveszélyes állapotban van, és már rég agyi vízhajtót és antibiotikumot kellene kapnia, és már rég át kellett volna kerülnie az Intenzív Osztályra. Azt mondták, kb. egy hét, és eldől a sorsa. Így is lett, 5 nap altatás után felébresztették, és másnapra elment.   Mind az Intenzív, mind a Neurológiai Osztályon borzasztó kedvesek és empatikusak voltak a nővérkék, igazándiból még ezt a lekötözéses ügyet sem írnám a számlájukra, Apu amikor bekerült még beszélt és amikor magánál volt, viccelődni is próbált, ők nem orvosok, nem tudhatták milyen állapotban van valójában. Sajnos az orvosokról ezt nem tudom elmondani. Végig lekezeltek minket, a folyosón rohanva kellett információért könyörögni, és a haláleset után sem volt senki, aki legalább egy magyarázatot mondott volna. Hozzáteszem, nem vagyunk értetlenek, vagy bunkók, nem vártunk hosszas megbeszélést, csak minimális információkat. Sajnos a Neurológiai Osztályon ezt csak úgy kaptuk meg, ha könyörögtünk érte. Az Intenzíven van egy 10 perc, amikor az orvos végiglátogatja a hozzátartozókat, és felvilágosítást ad a beteg állapotáról. Itt már megkaptuk az információkat, bár az orvosok úgy néztek ránk, mint az ufókra, amikor arról kérdeztük őket, mik az esélyek. Utólag már tudjuk, miért. Hab a tortán, hogy el szerettük volna kerülni a boncolást, főként édesanyámnak fájt arra gondolni, hogy szétvagdalják Apu testét. Sajnos senkinek sem volt ideje elmagyarázni nekünk, hogy mivel baleseti halálról van szó, kötelező a boncolás, ezt csak a panasz e-mailem után tudtam meg a kórház marketing osztályától (mert hogy van ilyen nekik). Rohangáltunk osztályról-osztályra engedélyért, az Intenzív előtt várattak minket egy órát a haláleset napján, mondván, hogy a főorvos úr még nem ért rá a kérelmünkkel foglalkozni. A főorvos úr mindeközben kijött a folyosóra, ahol egy barátja kézsérülését nézte meg, és a gyászoló család mellett cca. fél órás kedélyes beszélgetést folytatott a baráttal a vitorlásszezon tapasztalatairól, ránk sem nézve. Ezt követően bevonult, és beikszelte a kérelmünkön az elutasító rubrikát.   A boncolásra két hét alatt került csak sor, hála Istennek a temetést eleve így terveztük. A boncolási jegyzőkönyv a halál okát nem rögzítette, azt viszont igen, hogy a boncolóorvos döntése alapján édesapám máját az egyetem kapja kutatási célokra. Gondolom ő is látta, hogy nem szeretnénk boncolást, de a tudomány érdekei nyilván pont az én édesapám máját követelték.   A boncolási jegyzőkönyvet megmutattuk egy szakértőként is dolgozó ismerősünknek, egyértelműen kijelentve, hogy csak a miérttel szeretnénk tisztában lenni, nem perelünk, mert azt sem tudjuk, történt-e műhiba, de ha tudnánk is, egy per méltatlan lenne Apu életéhez és emlékéhez. Nyilván nem hitte el nekünk, mert egyszer még felvette a telefont, közölte, hogy két probléma is felmerült a kezelés során, de mondjuk már meg, miért szeretnénk tudni. Valószínűleg az a mai világban nehezen érthető indok, ha valaki csak tudni akarja az okokat, mert többé nem tudtuk elérni.   Sokszor kérdezik a kommentelők, mi az indoka a poszt megírásának. Én egyrészről szerettem volna kiadni magamból a történteket. Másrészről kíváncsi lennék mások véleményére: vajon én látom rosszul, vagy ez a rendszer tényleg valami olyan elképesztő embertelenséggel működik, hogy az felfoghatatlan?   Köszönöm, ha közzéteszik a leírtakat. Nem írom alá, nem szeretnék udvariatlan lenni, de nem szeretném, ha a nevem megjelenne.   Üdvözlettel: egy olvasó     HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


2014. december 15. 6:41

Kipróbáltam a német egészségügyet

Kellett várni cirka két órát, mire előkerült, az orvos, aki egyedül volt az ambulancián.   A tegnapi nap folyamán, munka közben bemutattam egy dupla leszúrt Alexet, magyarul elterültem, mint Hortobágyon a furulyaszó. Jegyzőkönyv, ittam, nem ittam, szonda, nem ittam, irány az alkalmazom, előttük le a kalappal.   Elvittek kórházba.Bretteni kórház, egy tömb, ambulancia, egy álmos nővér, betegfelvétel, simán megy a dolog, üljek le várjak. Párnázott székek, Telki magánkórház hangulat, asztalokon ásványvíz, poharak, újságok, gyerek játszósarok, amit nem próbáltam ki. Szóval kellemes hangulat, rajtam kívül még 3 ember, szóval nincs tömeg.Háááát kellett várni cirka két órát, mire előkerült, az orvos, aki egyedül volt az ambulancián. Doki fiatal, vigyorog, nyomkodna, nem hagyom, irány a röntgen.   Le sem ülünk, máris szólítanak, vetkőzök, bemegyek, kedves asszisztens, beállít, három képet készít a bordáimról, kijövök, irány vissza a doki. Újabb másfélóra várakozás, doki jön, irány a vizsgáló, most egy másik, vizsgáló asztalra fektet, megnyugtat nem tört bordám, megnyugszom. Vizsgál, gondolom német protokoll szerint, hasi ultrahang, viccelődök vele, kérdezem fiú vagy lány, veszi a poént, még egy kis gél, nézi a "méhemet" vigyorogva és közli fiú lesz, mutatja is monitoron. Eszébe jut még egy két dolog, reflex vizsgálat, kövessem szemmel az ujját, nézzek fel, le, szorítsam meg a kezét, oké mondom neki a fejemet nem vertem be, vigyorog.Vizsgálat után írja a kórlapomat, közlöm vele, allergiás vagyok egy gyógyszeradalékra, mondom a nevét, nem ismerős neki, de valahogy kitaláljuk, hogy miről beszélek. Igazolás munkahelyre, pár napig nem kell dolgoznom, recept, és az asszisztensnő feltankol gyógyszerekkel. Röpke 5 óra alatt sikerült végezni.A végén szót ejtek, a munkáltatómról is, aki adott mellém embert, hogy elvigyen a kórházba, ott segítsen, majd a végén haza vigyen.     Utóélete a dolognak, hogy még kettő kontrollra rendeltek vissza, az már gyorsabban ment, és maximálisan figyelembe vette a kezelőorvosom a kéréseimet.   Lang Alex   HIRDESSEN SZINTE INGYEN A PRAXIS BLOGON!  


Az összes hír