Beállítás kezdőlapnak! Hozzáadás a kedvencekhez! Az összes hírt látni akarom!  
Nyitóoldal Autó-motor Blogok Bulvár Életmód, egészség Gazdaság Kultúra, művészet Női témák Politika, közélet Sport Technológia Tudomány Videó
 

Praxisblog

2014. április 17. 8:24

Idő előtt lehúzták a redőnyt

Erre még a legnagyobb jóindulatom ellenére sem tudom azt mondani, hogy pénzhiány, vagy orvoshiány, esetleg túlterheltség. Tisztelt Praxis blog!     Gondoltam megírom a történetet, ha elég érdemesnek találják, nyugodtan kitehetik a fórumra. Pár hónappal ezelőtt elkísértem az egyik ismerősömet az egyik SZTK-s rendelőbe, persze rendelési időben mentünk: ami elméletileg 8-12-ig tartó időszakot jelent. Tudni kell, hogy nem kell oda bejelentkezni, elég csak a TAJ kártyát leadni. 10.55-kor már a hosszú folyosón voltunk, éppen kerestük azt az ajtót, ahová menni kellett. Ez egy hosszú nyíl egyenes folyosó volt, egyik oldalon a rendelőkkel a másik oldalon a betegekkel, akik ülve várakoztak. Haladjunk sorba: átfutottuk szinte az összes ajtón lévő cetlit, mit hogyan, mikor. 11.02 perckor megtaláltuk azt ahová menni kell(ene).     A ciki a történetben az, hogy ezalatt a 7 perc alatt egyetlen egy ajtó sem nyílt ki, de azon az ajtón már rajta volt, hogy a mai napon több TAJ kártyát nem vesznek be, persze az is, hogy a rendelési idő vége előtt egy órával veszik be az utolsó TAJ kártyát. Hogy mikor kerülhetett ki az a cetli, azt nem tudjuk, de biztos hogy 10.55 előtt. Gondoltuk azért leülünk, hátha az asszisztens kijön és egyszer megkérdezi, hogy jött-e még valaki a doktorhoz? Mert már futottunk bele ilyenbe is. 11.20 perckor kivágódik az ajtó, majd az illető aki kilépett ránézett a szemben ülő várakozókra (több más rendelés is volt a szomszédos szobában) köztük ránk is, majd hangosan elköszönt.   Őszintén szólva nem tudtuk ki volt, azt hittük éppen konzultáltak az orvosok... majd rá 6 perccel, kijött az asszisztens és maga mögött bezárta az ajtót. Tehát 11.26-kor vége lett a rendelésnek. Vagyis nem 11.26-kor, mert mint írtam 10.55-től 11.02-ig egyetlen egy ajtó sem nyílt ki a folyosón. Úgy általában az asszisztens meg nem zár be ugye senkit a szobába, és miután megérkeztünk egyetlen egy beteg sem jött ki az adott szobából, úgyhogy némi logikával élve 10.55 előtt lehúzták a redőnyt.     Erre még a legnagyobb jóindulatom ellenére sem tudom azt mondani, hogy pénzhiány, vagy orvoshiány, esetleg túlterheltség... viszont szeretnék én is egy ilyen munkahelyen dolgozni, ahol ezt megtehetem, mert 4 órás munkaidővel számolva, amiből csak 3-at húzok le az utolsót ellógom, azt jelenti, hogy egy nap fizetett szabim van egy héten.   Felmerül bennem a kérdés, hogy az ilyen rendeléseket nem ellenőrzi az OEP? Vagy nem tűnik fel nekik, hogy nem történt betegellátás? Vagy nincsenek ad hoc jellegű ellenőrzések?     Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. április 16. 8:30

Kiváló ellátást kaptam hálapénz nélkül

Bementem egy órán belül megműtött, úgy hogy valószínűleg elkésett a magánrendelésről, nem tudta számíthat-e tőlem pénzre, de nem is érdekelte. Üdv!   A sok szörnyűséggel szemben én egy pozitívumról számolnék be. Egyszer csak lett egy bartolin tályogom. Nem tudtam mitévő legyek, akkor még nem tudtam, hogy az, de fájt és kellemetlen volt, magánrendelésre szoktam elmenni Dr. Bakó Ferenchez (nem tudom lehet-e nevet írni, ha nem kérem, töröljék) Kecskeméten, de ez nem várhatott addig, amíg rendel, aznapra meg már nem szokott időpont lenni.   Végül is felhívtam, és elmondtam neki a tüneteket. Azt mondta azonnal menjek be a kórházba, ha tudok. Nem tudta ki vagyok, szerencsére nem sűrűn fordultam elő nála. Bementem egy órán belül megműtött, úgy hogy valószínűleg elkésett a magánrendelésről, nem tudta számíthat-e tőlem pénzre, de nem is érdekelte. Megtehette volna, hogy azt mondja, menjek a magánrendelésre, de nem. Mindenki rendes volt tudták mikor ébredek körülbelül, két nővér ott volt, áthúzták az ágyat segítőkészek voltak stb...   Ennyi a konkrét történet, de bármikor voltunk itt Kecskeméten akár a Nyiri úton akár az Iszáki úton nem volt rossz tapasztalat.   Üdv Andi   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. április 15. 8:32

Nem jött a mentő, ezért meghalt a nagyapám

Elmondtuk, milyen állapotban van a nagypapa. Közölték velünk, hogy az ügyeletet kéne hívnunk, mert ők az illetékesek ebben a dologban, majd ők kijönnek hozzánk és megnézik, mi lehet a gond. Tisztelt Praxis blog!   Talán most már, majdnem 2 évvel a történtek után le tudom írni Önöknek azt a tragédiát, ami velünk történt. Szeretett nagyapám halála úgy gondolom, talán elkerülhető lett volna, ha a mentők és az ügyelet együttes mulasztása nem sodorja olyan menthetetlen állapotba, amely szegény halálához vezetett. Drága nagyapám 72 éves múlt, de nagyon jól tartotta magát. Sajnos az idős özvegyemberek életét élte, mert nagymamámat már 2008-ban elveszítettük. De kiegyensúlyozott, jókedvű és önellátó volt. És mint büszke férfi, nem nagyon hagyta, hogy a család körülugrálja, mindent a maga erejéből akart véghezvinni. Bevásárolt, főzött, a kertet rendben tartotta és persze mindig nagyon örült, amikor meglátogattuk. Ő vidéken élt, tőlünk több, mint 100 kilométerre, ezért havonta csak egyszer jutottunk le hozzá, de ezek a napok, amikor együtt voltunk mindig ünnepszámba mentek. A sors úgy hozta, hogy a halála napján is épp ott voltunk nála.   Már amikor megérkeztünk láttuk, hogy valami nincs rendben, mert máskor már a kapuban várt minket, ezúttal viszont bent maradt a kis házában. Bementünk hozzá és láttuk,, hogy ül a kanapén és nagyon sápadt és verejtékezik. Kérdeztük, mi a baja, ő pedig mondta, hogy már jó egy órája nagyon rosszul érzi magát, nehezen veszi a levegőt. Mondtuk neki, hogy hívjuk a mentőket, ő megpróbált lebeszélni minket róla, de mi láttuk, hogy nagy lehet a baj, így felhívtuk őket. És elmondtuk, milyen állapotban van a nagypapa. Közölték velünk, hogy az ügyeletet kéne hívnunk, mert ők az illetékesek ebben a dologban, majd ők kijönnek hozzánk és megnézik, mi lehet a gond. Rögtön hívtuk is őket.   Az ügyelet közölte, hogy amint tudnak, jönnek majd. Próbáltuk törölgetni nagypapám homlokát, tartani benne a lelket. Sajnos kocsink nincsen, így az nem jöhetett szóba, hogy mi vigyük el a kórházba, ezért az ügyeletre bíztuk magunkat, akikre több, mint 2 órát vártunk, mire nagy nehezen megérkeztek. Ekkor nagyapám már félig eszméletlen volt. Amikor az ügyeletes orvos megvizsgálta, azonnal hívta a mentőket. De hiába, mert mire megérkeztek szegény nagyapám már messze járt, csak a halálának beálltát tudták megállapítani. Nem szeretnék belemenni azokba a részletekbe, hogyan érintett minket ez a tragédia, úgyis mindenki el tudja képzelni. A boncolás megállapította, hogy szívelégtelenség vezetett a tragédiához.   Mai napig nem tudjuk feldolgozni, hogy miért nem jött ki a mentő, miért nem tettek meg mindent, hogy nagypapámat megpróbálják megmenteni. Miért kellett várnunk több mint 2 órát, miért az ügyeletre hárítottak egy ilyen súlyos esetet? Ha úgy halt volna meg szegény, hogy mindent megtettek volna az erre illetékesek, akkor is óriási fájdalom és veszteség lett volna számunkra, de legalább nem lenne bennünk az a súlyos kétség, hogy talán megmenthették volna és talán még most is köztünk lehetne és ugyanolyan vidáman és teli szeretettel várna bennünket, mint azelőtt. Hiába dolgozott keményen egy egész életen át, nem érdemelt annyit, hogy emberszámba vegyék.   É.   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. április 12. 7:46

Újpesten rövidebb a rendelési idő?

Március óta délután 19 órakor ér véget a rendelés, péntekenként pedig kizárólag délelőtt rendelnek 2-2 órát az orvosok. T. Szerkesztők! Utána tudnátok nézni annak, hogy a háziorvosok rendelési idejét ki vagy mi szabályozza? Eredendően az érdekelne, hogy minek köszönhetik az újpestiek a heti mínusz négy órát, de elképzelhetőnek tartom, hogy nem helyi sajátosságról van szó.   Eddig úgy nézett ki a háziorvosok rendelési ideje, hogy délelőtt 8-12, délután 16-20 óra között, egyik nap délelőtt, másik nap délután, péntekenként pedig egyik héten délelőtt, másikon délután. Most, talán március óta, ez megváltozott, délután 19 órakor ér véget a rendelés, péntekenként pedig kizárólag délelőtt rendelnek 2-2 órát az orvosok.   Érdekelne az oka, de az önkormányzattól nem sikerült választ kapnom (tény, a polgármester elvtárssal nem igazán vagyok beszélőviszonyban egy ideje ;) )   Körbenéztem a neten, megnéztem pár budapesti kerület honlapját, sehol máshol nem találkoztam rövidítéssel. üdvözlettel, egy újpesti


2014. április 10. 8:42

Fizessem a Tb-t és járjak magánorvoshoz?

Dolgoztam én is olyan helyen, ahol az agyamra ment némely ember, de ezt nem lehet leverni rajtuk. Nem a beteg hibája. Tisztelt Praxis!   Hát én találkoztam már jóval is, rosszal is. Volt egyszer egy hasnyálmirigy gyulladás gyanúm, és a sürgősségi belgyógyászati vizsgálatokat megoldották 1 óra alatt. Nagyon jól ment minden. Amikor ismeretlen bélfájdalmam volt, akkor is. Párszor hívtam már ki mentőt amikor elvesztettem az eszméletem a nagyon erős havi miatt. (Persze miután magamhoz tértem egy kicsit.) Ott se volt hiba. A háziorvosom meg nagyon kedves. Sok a beteg, nem is körzet, hanem választott, de mindig alaposan megnéz, nem ad antibiotikumot ha vírus, meg ilyenek. A nővérek is kedvesek, ha lassúak is.   Viszont volt rossz is. Pajzsmirigy problémám miatt évente kell ellenőrzésre járnom. Hát, ültem én 7 órát váróban, mikor csak reménykedtem abban, hogy bejutok a délutáni műszakomra. Aztán a múlt hónapban a magánrendelésen mondták meg, hogy ja, egyébként ez nem síma alulműködés, hanem Hashimoto, szóval lehetnek ennek még olyan szövődményei, ami egy mezei alulműködésnek nem. És egyébként már 2001-es eredményemben benne volt. Köszi, nem vagyok orvos, én ezt honnan tudhattam volna, nem szólt senki. Egyébként magánba is azért mentem, mert az életben nem jutok be TB-re. A régebbi orvoshoz meg nem akartam menni, mert az csak folyton leszidott, hogy miért nem fogytam már le, ne egyek annyit. Aki ismer, az tudja, hogy eleve kisétkű vagyok, csak ugye hormonpótlással nem olyan egyszerű fogyni. Jól van, sokat fogytam az utóbbi fél évben, 7kg-t, de úgy, hogy kétszer eszek egy nap egy kis adag valamit, és minden nap kétszer tornázok.   Más ennyitől már 20kg-t fogy. Szóval az orvos hozzáállása nem volt kellemes. Hivatalból tudhatja, milyen nehéz az én helyzetemben akár csak súlyt tartani. De kaptam már meg ezt másik orvostól is, pedig én 58kg voltam, ami tökéletes a 167cm-hez, ő meg legalább 120kg, szóval nézzen tükörbe.Másik kanossza járás akkor volt, amikor 19 évesen hónapokig alig tudtam enni, mindentől fájt a gyomrom. A 3. orvosnál már kiborult nálam a bili, mert magától nem múlt, és már megint pszichológushoz akart küldeni. Gyomortükrözés, és végre kiderült, fertőzés van a gyomromban, az irritál amikor eszek. Pár hónapos kezelés és jobban lettem, bár azóta is könnyen megbetegszem ott. Lehet, ha hamarabb rendesen megvizsgálnak, könnyebb lett volna.Anyukámnak is felejtett varratot a lábában orvos, és volt nővér, aki elég lekezelő módon viselkedett vele. Ismerősömmel is bánt nagyon szemétül nővér, pedig neki komoly műtétje volt, ami lelkileg is padlóra vágta.   Szóval van jó is, rossz is. Értem én, kevés a pénz. Dolgoztam én is olyan helyen, ahol az agyamra ment némely ember, de ezt nem lehet leverni rajtuk. Nem a beteg hibája. Ezek az emberek sokszor életünk legnehezebb pillanataiban találkoznak velünk. Az, hogy ezt észben tartsák, nem kerül semmibe. Ha pedig több pénzt akarnak keresni, menjenek másnak. Nem azt mondom, hogy nem kellene rendezni a fizetésüket, megreformálni az egészségügyet. Nem jó az a biztosítós rendszer is, meg kell nézni Amerikát. Szerintem a németekről kell példát venni, ott jó rendszerek vannak. De az, hogy én fizessek TB-t, és ha valami bajom van, magánorvost is. az nem megy.   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. április 8. 8:05

Előbb fordulok természetgyógyászhoz, mint orvoshoz

Mert ők foglalkoznak velem, a lelkemmel és az egésszel, - nemcsak azzal a részemmel, ami éppen problémát jelez , hogy újra egészséges legyek.   Én csak azt tudom mondani, hogy nagyon meg kell nézni, kit választ orvosának az ember. Utána kell kérdezni százszor, hogy vajon becsületesen foglalkozni fog-e veled a terhesség és a közben felmerülő problémák alatt. Másrészről mindez - talán nem vigasz - de karmikus történés az életünkben. Én szerencsésebb voltam, mert a 3 hetes babám ment el itthon. De előtte és utána is született egy-egy egészséges gyerekem. Mikor terhes lettem, nem orvoshoz rohantam, hanem megbeszéltem mindent a természetgyógyász hölggyel, akit ismertem, aki régebben aneszteziológus asszisztens volt a kórházban. Ő ajánlott egy orvost, akinek református pap volt az édesapja. Azt mondta: Ha azt akarod, hogy a lelkeddel is foglalkozzanak, akkor őt ajánlom. Így választottam őt. De végig kapcsolatban voltam ezzel a hölggyel. Nagyon sok minden múlik azon, hogy lelkileg milyen állapotban vagy a terhesség alatt, hogy mennyire figyelsz a babára - és már nem a munkádra...készülni kell rá, várni, beszélgetni, énekelni vele, neki, mert mindent hall az első pillanattól. Én abban a 3 hétben is beszélgettem vele...és egyszer csak azt mondta - mert a lelkek telepatikusan érintkeznek, ezt a szerelmeddel látod a leginkább, hát még a gyerekeddel!!! - "anya, el kell mennem..." "Miért?"- kérdeztem. "valami nincs rendben itt belül, nem maradhatok" - elbúcsúztunk, és másnap reggel megjött a mensim... - most a te dolgod, h mindezt elhiszed-e....én leírtam a történetemet....   De mindenképpen, minden helyzetben előbb fordulok természetgyógyászhoz és életmód tanácsadóhoz, mint orvoshoz. Mert ők foglalkoznak velem, a lelkemmel és az egésszel, - nemcsak azzal a részemmel, ami éppen problémát jelez - , hogy újra egészséges legyek.   És sok tekintetben többet tudnak mint az orvosok. Beszélhetnénk itt arról, hogy ki képzi ki az orvosokat és mire manapság...de ez már egy másik téma...én nem őket választom....   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. április 6. 8:02

A semmiből kell csodát tenni

Hálapénz? Miről beszélünk? Van olyan, akinek erre telik még? Tisztelt Praxis! Nem szokásom hozzászólni az ilyen irományokhoz, mert azt tartom "kinek nem inge ne vegye magára"Ám most felháborít az általánosítás. Ápolónő vagyok, bár egy ideje nem kórházban, hanem a szociális szférában. Nyugodt szívvel mondom el magamról 33 év kórházi munkám során és azóta sem mondható el rólam, hogy ne lett volna számomra a beteg mindenkor ember, vagy ne lett volna minden beteg egyformán ellátva. Minden munkakörben előfordulnak hibák és kivételek. Miért az általánosítás? Az egészségügyben dolgozóknak ma Magyarországon a semmiből kell csodát tenni. Miért ők a hibásak hogy a csoda sajnos nem mindig, illetve szinte sosem működik?   Egy egy ember hibája és hiányossága miatt miért is kell egy hivatást leírni? Ha ők nem lennének, a jelenleginél sokkal több szülő nem lenne ellátva pl.az ünnepek alatt és máskor sem. Miért is nem beszél senki azokról a gyerekekről, akik bizonyos ünnepeket szeretnének nyugodtan tölteni az idős esetleg koránál fogva kissé zavart, beteg anyuka-apuka nélkül és kitalált dolgokkal, panaszokkal kórházba viszik? Hálapénz? Miről beszélünk? Van olyan, akinek erre telik még? Ám ennek ellenére a kórházban a nővér még ellátja tiszta ágyneművel, meg is mosdatja.   Miért is? Mert vannak még a leírás ellenére is igazi szívből dolgozó Nővérek, akiknek minden elismerésem!   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. április 3. 9:26

Pénz nélkül ne várjatok csodát!

Személyes véleményem és meggyőződésem, hogy magyar egészségügyben jelenleg dolgozó emberek kb. 30%-a eleve nem is volt, most nem, vagy már nem alkalmas a feladata ellátására, mentálisan, szakmailag, vagy emberileg. Tisztelt Praxis!   Személyes véleményem és meggyőződésem, hogy magyar egészségügyben jelenleg dolgozó emberek kb. 30%-a eleve nem is volt, most nem, vagy már nem alkalmas a feladata ellátására, mentálisan, szakmailag, vagy emberileg! Soha nem is volt, kiégett, elfáradt. A maradék meg emberfeletti erőfeszítések és megalázó bérek mellett viszi a hátán a rendszert! Az alkalmazott alkalmatlanokat nem fogják elküldeni, mert nem is lehet, nincs utánpótlás! És amíg egy vérbe-szarba-állott húgyba-gennybe turkáló képzett ápoló, egy főiskolát, egyetemet végzett szakápoló, egy kezdő orvos, egy szakorvosjelölt, vagy egy tapasztalt szakorvos kevesebbet keres JOGTISZTÁN, mint egy gyorséttermi műszakvezető, vagy egy banki ügyintéző, amíg olyan munkakörülmények között dolgoznak, étkeznek, végzik a szükségüket, ami egy sarki kocsmában nem megengedhető, addig ez a helyzet nem fog, mert nem is fog tudni változni! Ennyi! Lehet rajta cikkezni, meg rémsztorikat, meg szép sztorikat felírogatni bárhová, de amíg nem fizetik meg rendesen a szakmát, amíg a kedves betegek is inkább borítékoznak, és nem az éppen aktuális kormány asztalára csapnak, hogy rendesen megfizetett emberektől, de rendes ellátást követelnek, addig ez így M-A-R-A-D! :D   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. április 2. 8:17

Eltávolították a petefészkemet

Felháborítónak tartom, hogy ilyen morális vétség után az orvos még tartotta volna a markát, az őszinte kommunikáció helyett. Tisztelt Blogolvasók!   2010. 05. 12-én operáltak még Szegeden, egy akkor még ismeretlennek tűnő petefészek rendellenességgel (lévén az UH nem a legpontosabb) muszáj volt, hogy megoperáljanak. A doktor úr (név szerint Dr. K. László) ígéretet tett nekem, hogy csak akkor fogja kivenni a jobb petefészkemet ha az rákos, a szövetvételt laparoszkópiával kívánta megoldani, tehát míg fekszem a műtőben altatásban, elvinnék a szövetet a Patológiára és ha rosszindulatú akkor kiveszik petefészkestül. Azonban mindezek ellenére már eleve úgy vitték szövettanra, hogy petevezetékkel együtt, mindenestül. Ráadásul felnyitották a hasam laparatomiaval. (Jelenleg már méhkivétel is lehetséges laparoszkópiával). Mint a szövettani elemzéskor rögtön (54 perccel később, ahogy megkapták a petefészkem) kiderült, ez egy jóindulatú dermoid ciszta volt, ráadásul nem is vészesen nagy (55X45X25 mm-es).   Számomra érthetetlen miért kellett kivenni. Beszélgettem azóta más orvossal is (Kecskeméti, Szekszárdi nőgyógyászokkal) és egybehangzóan állították, hogy dermoid ciszta miatt nem szoktak kivenni petefészket, főleg nem olyan fiatal nőnél, aki még nem szült. A műtét idején 23 éves voltam...A dermoid ciszta elrákosodására amúgy is csekély 1-2% az esély, míg arra, hogy a másik petefészekben is megjelenjék az elkövetkező években 20% körüli! Így esett, hogy most a balban diagnosztizáltak 2 db dermoid tömlő gyanús képletet. Beszéltem a Rendelőben Szekszárdon olyan hölggyel, akinek 7 cm-es cisztája volt és mégsem vették ki az orvosok a petefészkét, hanem lehámozták róla. A kecskeméti nőgyógyász is ugyanezt állította...   Mikor a szegedi műtét után a Kórházba akartam menni kontrollra, az orvosok letagadták, hogy ott van a K. doktor. Ehhez képest a folyóson szaladgált, mint utólag kiderült a magánrendelésére szeret visszavárni (ami már 2010-ben is elég magas tarifa volt)...A műtétem után mindössze egyszer jött megnézni, hogy vagyok. Felháborítónak tartom, hogy ilyen morális vétség után még tartotta volna a markát, az őszinte kommunikáció helyett. A szekszárdi orvosom (Dr. V. József) mesélte, hogy Magyarországon sajnos ezt jogilag megtehetik, ha valamit tumornak nézzék ezt tegyék, tehát nem is pereskedhetek!   Pedig legszívesebben azt tenném és nem a pénz miatt, mert az már nem hozza vissza a petefészkem, de felháborítónak tartom, hogy eképpen kockáztassák fiatal nők termékenységét....   Üdvözlettel: Sz.N.   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 31. 9:27

Leírhatatlan hangnemben ordítozott velem az orvos

Valaki még ajánlotta, hogy próbáljam meg a " Fájdalom ambulanciát "hátha az segít! Bár ne tettem volna! Tisztelt Praxis!   Nekem is nagyon rossz tapasztalatom van, térd protézist kaptam, mert már nem tudtam járni! Sajnos párosult egy ízületi artrózis betegséggel mindkét lábamban. Sajnos a térdműtét nem oldotta meg a problémámat, a nagyfokú fájdalmaim maradtak, járni, feküdni, a legnehezebb. Minden fajta vizsgálaton, kezelésen voltam (akupunktúrától, gyógytornától, gyógy masszázstól, vízgyógyászattól, a különböző erős fájdalomcsillapítók injekcióktól kezdve mindent sok ideig, tehát nem egy-egy alkalom, hanem hosszadalmas ideig, sok pénzér megpróbáltam! Valaki még ajánlotta, hogy próbáljam meg a " Fájdalom ambulanciát "hátha az segít! Bár ne tettem volna!   Olyan fájdalmasan megaláztak, hogy már nem csak a lábaim fájnak, hanem a lelkem is! Elmentem bejelentkezés, időpontra várás után, bizakodva. A főorvos asszony fogadott a Dél- pesti kórház rendelésén, megvizsgált, kikérdezett, injekciót adott, felírt egy pakolást a térdemre, amit én becsülettel meg is csináltam, hiszen reménykedtem, hogy használni fog, és legalább bot nélkül tudok járni! Minden nappal jobban fájt a pakolás alatt! Ezek után az utolsó nap, mielőtt felülvizsgálatra mentem nem raktam fel! Elmondtam a főorvos asszonynak, erre leírhatatlan hangnembe ordítva utasított rendre, hogy ha én nem tartom, be az ő nagy tudásának betartását minek megyek oda, ha én jobban értek hozzá, mi használ nekem és mi nem, akkor ne menjek oda, hiszen ő nem azért van, hogy az én lelkemet simogassa. Miután már sírtam, hiszen én erre a hangnemre nem adtam okot, amit meg is kérdeztem sírva tőle!   Erre azt mondta többet nem tud engem a nénit fogadni, majd a kollégája ellát, neki erre nincs ideje! A főorvos asszonyból minden hiányzik, ami empatikussá tehet egy embert, hát még egy orvost! Sajnos a lábam továbbra is fáj, próbálkozom mindennel, amit csak orvos javasol, de mivel a következő időpontot tavaly Pünkösd vasárnapjára adták, amire én sajnos el is mentem, persze rendelés nem volt ugyan, hogy is lett volna, de gondoltam, hátha ügyelet van!   Ünnep után még elmentem egyszer, de a részemre ajánlott dr szabadságon volt!! Ezért fel adtam a fájdalmas kísérletezést! Oda nem mentem többet! Járok a házi orvosomhoz, aki mindent megpróbál, hogy jobb legyen, és kevésbé szenvedjek! Sajnos 63- évesen ilyen nehéz!   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 30. 9:44

Ennyit ér az EU tagság?

Lehet, hogy járna az ellátás, de mivel az asszisztencia nem tudja regisztrálni a beteget, ezért nem kap orvosi segítséget a rászoruló. Egyszerűen elutasítják a betegeket immár egy évtizede. Tisztelt Praxis!   Az EGT tagállamban biztosított személy Magyarországon való ideiglenes tartózkodása alatt az orvosilag szükséges egészségügyi ellátásokra jogosult, a tartózkodás tervezett idejére és az egészségi állapotra tekintettel.      A jogosultságot az illetékes államban kiállított Európai Egészségbiztosítási Kártya (EU-kártya) igazolja. - rendelkezik a jogszabály, DE !     10 éves EU-s tagságunk alatt nem sikerült eljutnia az egészségügyi számítógépes rendszernek, hogy az egy karakterrel hosszabb, és betűjelzést is tartalmazó EU-s kártyákat regisztrálni lehessen benne.   Lehet, hogy járna az ellátás, de mivel az asszisztencia nem tudja regisztrálni a beteget, ezért nem kap orvosi segítséget a rászoruló. Egyszerűen elutasítják a betegeket immár egy évtizede. Gyakorlatilag mindenki tud róla, hogy nem megoldott a dolog, de senki nem tesz semmit. Miért?!   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 26. 8:08

Hiába szenvedett a fiam, az ügyelet nem jött

Többször átgondoltuk, de nem bennünk volt a hiba. Nem indulatosan kértük őket, a tüneteket elmondtuk és mégsem jött ki az ügyelet. Tisztelt Praxis blog!   Az ügyelettel sajnos nekünk is volt hasonló történetünk, mint amit önöknél láttam. Azon gondolkodtam, egyáltalán mire jó az ügyelet maga, ha rendszeresen előfordul, hogy nem mennek ki a beteghez, pedig ez volna a dolguk. A történet a következő. 11 éves kisfiam tavaly az egyik pénteken belázasodott, már az iskolában sem érezte jól magát, fájt a gyomra, ezért az iskolából haza küldték. Minket szülőket nem értesítettek semmiféle formában, a gyerek hívott fel, amikor haza ért. De ez egy másik történet lehetne, hogy mi ilyenkor az iskola feladata. A férjemmel mindketten dolgozunk, a munkahelyünkről pedig nem tudunk csak úgy eljönni, sajnos nem olyanok a körülmények. A telefonban mondtam a kisfiamnak, hogy hol találja a lázcsillapítót, be is vette, majd ledőlt aludni.   Amikor haza értem, még mindig aludt. Újra lázat mértünk, 39, 7 volt a láza, a gyomra pedig még mindig fájt. Az ilyen magas láz nem tréfadolog, ezért azonnal hűtőfürdőt készítettem, ami átmenetileg lejjebb vitte a lázát, de este 9 óra után újra felkúszott sajnos. Mivel péntek este volt, legközelebb csak hétfőn tudtuk volna orvoshoz vinni, ezért felhívtam az ügyeletet és beszámoltam nekik a fiam magas lázáról,a tünetekről, valamint arról, hogy próbáltuk a lázát csillapítani, de sajnos eredménytelenül. Mintha az ügyeletes nem értette volna, mit mondtam előtte, elmondta, hogyan csillapítsuk a lázát. Én újfent elmondtam, hogy sajnos a lázcsillapítás nem sikerült és arra kértem őket, hogy amennyiben van rá mód, jöjjenek ki, nézzék meg a fiamat. Az ígérték, hogy amint tudnak, kijönnek. Éjfélig vártunk türelemmel, de még mindig nem érkeztek meg sajnos, ezért újra felhívtuk őket. Ekkor már azt mondták, hogy nem tudnak kijönni, mert a fiam állapota egyáltalán nem indokolja ezt.   Rákérdeztem, hogy akkor órákkal ezelőtt miért mondták, hogy jönnek, de megint csak a láz csillapítás mikéntjéről beszélt a nő a telefonban, meg a kellő folyadékbevitel fontosságáról, amit már korábban is mondott, és amit magunktól is tudtunk. Hiába kértem őket, hogy mégis csak jöjjenek ki, nemleges volt a válasz. Elég rossz éjszakánk volt, úgy a gyereknek, mint nekünk. A láza pedig reggelre sem ment le, a gyomra még mindig nagyon fájt, pedig megismételtük a fürdőt és még adtunk lázcsillapítót a kisfiamnak.   Mivel reggelre sem javult a helyzet, újra hívtuk az ügyeletet. Komolyan nem hittem volna, de ezúttal egész másként reagáltak. Az is igaz, ezúttal már más vette fel a telefont. Miután elmondtam, hogy lassan egy napja nem megy le a gyerek láza és fájdalmai vannak, megkérdezték, miért nem hívtam őket. Én pedig értetlenkedve mondtam, hogy hát többször is hívtam őket, de nem jöttek. A telefonban a hölgy szintén nem értette a dolgot, de biztosított, hogy hamarosan ott lesznek és megvizsgálják a fiamat.   Így is történt, végre kijöttek és megvizsgálták. Kérdezték, hogy milyen lázcsillapítót adtunk neki, hogy ivott-e eleget, stb, majd megvizsgálták. Rögtön közölték, hogy mentőre lesz szükség, mert a fiamnak minden bizonnyal vakbélgyulladása van és valószínűleg meg kell műteni. A férjemmel eléggé megijedtünk, de megnyugtattak minket, hogy nem lesz semmi baj. A mentő szerencsére nagyon hamar megérkezett, a fiamat pedig vakbél gyanúval kórházba vitték a sebészetre.   Bent a labor és a vizsgálatok után beigazolódott a gyanú és a fiamat megműtötték, szerencsére minden rendben zajlott, de nagyon féltettük őt.   A gyógyulása szerencsére szintén jól haladt és ma már csak egy rossz emlék számára az egész, de mi a férjemmel hivatalos, írásos panaszt tettünk az ügyelet akciója miatt. Válaszként annyit kaptunk, hogy ki fogják vizsgálni az esetet, ami persze gondolom azóta sem történt meg, vagy legalábbis bennünket nem tájékoztattak róla. Érthetetlen számomra, hogy egy rendesen felvázolt beszélgetésből miért nem sejthette a telefonban a hölgy, hogy mi lehet a gond és miért nem küldte ki hozzánk a kollégáit, amikor másnap egy másik szolgálatban lévő hölgynek egyből sikerült ez. Többször átgondoltuk, de nem bennünk volt a hiba. Nem indulatosan kértük őket, a tüneteket elmondtuk, és mégsem. Köszönöm a lehetőséget, hogy leírhattam az esetünket. A hozzászólóktól is szeretném kérdezni, mi lehetett az oka, hogy egyszerűen nem foglalkoztak velünk.   T. Judit.  


2014. március 25. 7:30

Nem ment ki az ügyelet a beteghez

2014 januárt 10.-én kora reggel nem ment ki az orvosi ügyelet a beteghez! Lesz következménye? József küldte az alábbi videót:     Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 24. 7:55

"Fogja be azt a rohadt mocskos pofáját"

A következőket mondta nekem az orvos: nagyon sajnálom, hogy ennek a történésnek a tanúja volt, de sajnos erre a munkára én csak ilyen embereket tudok találni. Tisztelt Praxis!   Néhány év eltelt azóta, amit most elmesélek, de sajnos szerintem ez ma is annyira időszerű, mint kb. tizenöt évvel ezelőtt volt. Rehabilitációs útókezelőben feküdt az idős rokonom, akinek a szobája egy nagyobb kórteremből nyílt. Mikor megérkeztem, a nagyobbik kórteremben egy beteg a fájdalomtól artikulátlan hangot adva haldoklott. A személyzet nem vette észre, hogy én megérkeztem és a kisebbik szobában már bent vagyok, amikor berontott egy nővér a beteghez és a következőket mondta neki. "fogja be azt a rohadt mocskos pofáját, már unjuk hallgatni maga rohadék" én ekkor kiléptem, és amikor a nővér meglátott, zavarba jött. Én halkan csak annyit mondtam neki, hogy maga még fiatal és szép! Még nem is gondol arra, hogy egyszer majd ide kerül, de higgye el nekem hamarabb be fog következni, mint ahogy azt gondolja!   Aznap mentem éppen a főorvoshoz letudni a havi hálámat, amikor megjegyeztem Neki, hogy mit tapasztaltam. A következőket mondta nekem, és itt a lényeg!!! "nagyon sajnálom, hogy ennek a történésnek a tanúja volt, de sajnos erre a munkára én csak ilyen embereket tudok találni, és ezek általában a társadalom perifériájáról kerülnek ide,de ha maga tud nekem ennél jobb személyzetet ajánlani, akkor kérem, hogy tegye meg, és akkor azokat azonnal alkalmazni fogom, ezeket pedig elküldöm" Sajnos igaza volt.   A gond az, hogy az emberek többsége anyagi okok miatt nem tudja megoldani a hozzátartozójának az otthoni ápolását. Ma egy munkahelyet otthagyni életveszély! Ha pedig nem hagyod ott a munkádat, és hívsz, mondjuk egy szomszédos országból ápolónőt, az bizony havi százötvenezer. Mostanában már nekem is gyakrabban jutnak eszembe ezek az elfekvői élmények, mivel már én is benne vagyok a korban, és megmondom őszintén, hogy félek.   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 22. 8:33

Embertelen körülmények között szenvedett

December 17- én aztán elaludt örökre. Aminek a bajban hálát adtunk, hogy nem abban a szörnyű kórteremben halt meg, embertelen körülmények között, hanem a saját ágyában békességben, a szerettei között Tisztelt Praxis!   Nem általánosítok. Azon az osztályon, ahol anyukám feküdt volt két férfi ápoló is. Ők kötelességtudóan bántak a betegekkel, de a "nővérkék".... Azt nem lehet minősíteni. Anyukám Októberben fulladozni kezdett este. Mit tehet a hozzátartozó, mentőt hív. Beviszik, telefon nekem is futok be a kórházba. A sürgősségin a nővéremet kizavarta a doktornő "kedves" és meghallgatni sem volt hajlandó, amikor próbálta magyarázni, hogy anyukánk 85 évesen agysorvadás miatt kicsit zavartan viselkedik. A leleteire sem voltak kíváncsiak. Mi volt az első lépés? Nyugtató egy idős embernek. Leszedálták. Mire bemehettünk hozzá, már félrebeszélt.   A fulladás elmúlt, de bent tartják, mert időközben kiderítették, hogy anyukánknak a szíve is gyenge. (?) A nővéremet, aki az ápolója volt, még mindig nem hallgatták meg. Én határozottabb vagyok, mondom hazavisszük, mert úgy érezzük, mi otthon jobban el tudjuk látni, mint egy túlterhelt kórház. A doktornő "kedves" sértődötten förmedt ránk: "Hazavihetik, de ha otthon éri valami, maguk felelnek érte!" Tanakodunk, majd úgy döntünk, jó, akkor maradjon bent. Akkor még nem tudtuk, hogy akkor kezdtük el anyánk sírját ásni. Felkerült a Krónikus Belgyógyászatra. Akkor még nem tudtuk, hogy itt a mi kórházunkban ez az elfekvő szebbik neve. Amikor másnap bementünk, anyánk keze le volt kötve, mert "elmászkált". Egy két combnyaktöréses 85 éves asszony! Az étele a szekrényen, az itala a szekrényen, el sem érte a hám miatt. Egy szál pelenkában kitakarva feküdt az ágyán a látogatók előtt. Megismert, mosolygott, és az ujjával megérintette az orromat. És minden nap ez fogadott bennünket. Ha a férfiak voltak szolgálatban, akkor már a kórtermen is látszott. A betegek megvoltak fésülve, az ágyak rendben voltak, az anyánk be volt takarva rendesen, de amikor a nők dolgoztak, azt hallgattuk a folyosón az orvosra várva, hogy az egyiknek már most nedves a bugyija, mert este randija lesz. A kórteremben meg a saját székletében sírt a másik beteg, mert nem volt aki tisztába tegye. A nővérkék nem értek rá! Egy hónapig volt ott, minden nap kerestük az orvost, hogy mikor vihetjük haza. Még javítani kell rajta, még egy kicsit erősíteni kell a nénit, stb.. Aztán egy szép napot, a "nővérke drága" szólt, hogy menjünk be a főorvosnőhöz. Az meg ránk förmedt, hogy mi lesz? Itt hagyják meghalni, vagy hazaviszik?   Néztünk ki a fejükből. Visszük, persze hogy visszük, hiszen minden nap ezt kérdeztük!Anyánkat November közepén úgy adták haza, délután öt órakor, hogy a széklet rá volt száradva a fenekére. A mentősök itatták meg a mentőben, mert fura... ők észrevették, hogy szomjas. Bevittünk egy a saját közegében éldegélő korához képest egészséges jó vérképek, jó EKG, semmi betegség) idős embert, aki otthon még a maga lábán bottal elbotorkált, jó étvággyal evett, igaz néha már nem ismert meg, de istenem, 85 éves volt szegényke. Hazakaptunk a kórházi "feljavítás" után egy magatehetetlen, maga alá csináló félhalottat, aki nem tudott járni, nem tudott beszélni, nem ismerte meg a hozzátartozóit, és akinek a sarkán, a lábszárán már lerohadt a hús a felfekvésektől.   December 17- én aztán elaludt örökre. Aminek a bajban hálát adtunk, hogy nem abban a szörnyű kórteremben halt meg, embertelen körülmények között, hanem a saját ágyában békességben a szerettei között. Nem átkozódom, mert nincs értelme. Nem kívánok azoknak a "nővéreknek" rosszat sem, csak annyit, hogy azt kapják majd a szükségük órájában, amit az én anyám és a többi kiszolgáltatott beteg) kapott tőlük a törődés gondozás helyett. Azt hiszem ez éppen elég lesz.   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 21. 7:53

Miért kellett így meghalnia édesanyámnak?

Mi lett volna, ha odafigyelnek az orvosok, törődnek vele a nővérek? Vagy ha nem adjuk a hálapénzt, az életet meg se érdemlik? Tisztelt Praxis!   Leírom az én (mi) sajnálatos tapasztalatunkat a deszki tüdőszanatóriummal. Kezdem 1 héttel korábban. Anyunak vizesedett a lába combig, kihívtuk az ügyeletet, adott vízhajtót injekcióba, le is ment. 3 nap múlva újra vizesedet, kihívtuk a háziorvost, vért vett, másnap vittem az eredményt, de nem mondott az orvos semmit. 2 napra rá újra bevizesedett, kihívtuk az ügyeletet, az ügyeletes orvos megdöbbenve nézte a friss vérleletet, hogy a háziorvos miért nem írt májvédőt, meg anyunak  be van sűrűsödve a vére. Bevitték a sürgőségire, csak a vizesedés volt, ami aggasztott minket. Anyukám ott  feküdt, nagyon beteg volt, végstádiumú COOP beteg volt innen.   Nagyon vizesedet itthon a lába, de az egészségével az állapotához képest jól volt, sétál előtte, egyedül le tudott  tusolni. Makóról átszállították 10 órakor, elvitték egy sor vizsgálatra, de anyunak nem mondták, mikor hova viszik. Az orvos E., nem nevezném orvosnak 4 órakor nézet rá, de semmi tájékoztatást nem adott. Anyut rátették egy gépre, ami állítólag szükséges volt, de anyu mondta, hogy egyre rosszabbul van. Levette, erre kikötötték és akkor is rátették a gépre. Mondta, saját felelősségre nem kéri ezt a fajta kezelést, de semmibe vették    Ha nem volt éjjel rajta a gép, akkor Oxigén maszk volt rajta, amire itthon is szüksége volt. Itthon maga adagolta magának, ha rosszabbul, volt feltette, de nem volt vele gond. Ott az éjszakai nővér úgy gondolta, anyu elaludt, spóroljunk, levette az a oxigént ,erre anyut reggel alig tudták felébreszteni, mert ugye nem kapott elég oxigént( ezt is a szobatársától tudtuk meg ). A gyógyszereit elvették, nem adták neki enni, nem tudott, mert ki volt kötve, mikor bevitték. Ereje nem volt enni, azért küzdött, hogy a gépet vegyék le róla. Mikor levették jól volt, mondta többször, hogy nem bírja tovább, a géptől rosszabbul van, elég neki a  megszokott gyógyszerei és az oxigén. Fürödni nem tudott, a nővérek nem fürdették, erre a szobatársak többször panaszkodtak, sajnálták szegényt.   Mikor ezt szóvá tettük E. orvosnak, dicsérte a nővéreket, anya állapotáról össze vissza beszélt  (szerintem azt se tudta kiről van szó). Kedden voltunk bent nála, akkor felült, mosolygott, arról beszéltünk mi lesz, ha hazajön. Szerda delelőt próbáltam az orvossal telefonon beszélni, vagy fel se vette, vagy felvette és azonnal félretette. Húgom is hívta, neki azt mondta neki ere nincs ideje, hogy anyu állapotáról tájékoztasson minket. jelzem egyszer sikerült vele beszélni telefonon.   Nővéremék meg anyu  testvére mentek be hozzá délben, hogy megmosdassák, meglátogassák, de anya ágya üres volt. Évi kérdezte, hol van anya, ott odamondták flegmán, meghalt 10 kor. Még beszéltem vele, hallottam könyörgött, vegyék le a gépet, kedden azt mondák este ráteszik, reggel leveszik és lehet, többet nem is kell. Erre 10 kor még rajta volt, az orvos felé se nézett, a telefont fel se vette. Úgy hallottam, a halottat 2 órát az ágyban kell hagyni, anyut nem hagyták. Átszállították Szegedre boncolásra, több mint 1 hétig ott tartották, de nem boncolták fel. Vajon miért?    Anyu vizet, folyadékot nem kapott, ezt jelezte nekünk. Annyi gép volt az asztalán, hogy a poharát nem is tudtuk letenni, sóoldatot nem kapott, hogy ne száradjon ki (gondolom az vizesedét így akadályozták meg). Kedden, mikor beszéltünk vele, monda, neki elég a gyógyszerei, meg az oxigén, szerinte ezekkel otthon is el lesz, nem lesz gond. Jól volt, nevetett. Az orvosok 1 hozzátartozót se hívtak fel, hogy anyu elment, bementek látogatóba, ott mondák, hogy a cuccait szedjék össze   A nővérek flegmák, a másik szobában 10 percig kiabált egy úr nővér után, aki a nővér pultba olvasott. Elindult nem kis haraggal " melyik ordít? mi baja van már?" nem kedves szavakkal, nem irigylem azt a beteget, akihez kiment...   Nem csak úgy lehet megölni egy embert, hogy leszúrjuk, vagy lelőjük, ha nem kapja meg a megfelelő ellátást, az is sajnos rossz véghez vezet. Miért kell az ember méltóságát ily módon elvenni, akaratától megfosztani? Ha rosszabbodott az állapota, miért nem vették észre az orvosok, miért nem vitték az intenzívre, vagy miért nem tették lélegeztetőre? Makón ezt meg tudták csinálni?    Ennek fél éve, nem értem a halálát, hisz neki lett volna még itthon 2 unoka, aki hazavárta, 3 gyereke. Mi lett volna, ha odafigyelnek az orvosok, törődnek vele a nővérek? Vagy ha nem adjuk a hálapénzt, az életet meg se érdemlik az ellátást hálapénz nélkül, ha arra járok vizitkor, akkor ránézek, ha nem akkor nincs arra dolgom?     Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 20. 8:29

A nővér parancsol az orvosnak

Kikérem magamnak, hogy úgy beszéljenek velem, mint kocsis a lovával. Tisztelt Praxis blog!   Én 21 évig kórházi dolgozóként, és egy súlyos betegség után, több éven keresztül jártam az ORFI kórházba, csontsűrűség vizsgálatra. Pajzsmirigy daganatom volt és az orvosom irányította az Orfi kórházba. A munkahelyemről a beteg szállító munkakezdés előtt elvitt vizsgálatra fehér munkaruhában. M nevű nővér nagyon előzékenyen bánt velem. Nagyon meszes a gerincem és nem tudta a géppel meg nézni, talán 3 alkalommal voltam így. Történetesen nyugdíjas lettem és az aktuálisan előírt időpontban elmentem a vizsgálatra, itt már civil ruhában. M nevű nővér most már arrogánsan megjegyezve ,/Följelentős ember vagyok -e mert velem nem tudnak mit kezdeni a meszesedés végett ,és minek megyek én oda ./   Az első emeletről, felküldött a másodikra, hogy orvos adjon papírt arról muszáj -e meg néznie. Ültem egy ideig a orvosra várva , de a doktornő az nem ért rá és ott hagyott független attól, hogy még legalább 1 órát ott tartózkodott. Egy falum béli kis nővérke megismert és megkérdezte mi járatban vagyok ott. Elmeséltem a történetet, és az ismerős nővérke szólt egy másik orvosnak, aki elmagyarázta nekem, mi a baj a gerincemmel és milyen drága a vizsgálat, mintha loptam volna a betegségem, de azért ki állította a vizsgálati papírt.   Vissza mentem a M nevű nővérhez, aki nagy csapkodás közepette megcsinálta a csontsűrűség vizsgálatot, kommentálva, hogy ez pénzpocsékolás. Na, ekkor betelt nálam a pohár és mondtam neki, csak azért vagyok itt, mert az onkológusom, aki neki ismerőse irányított oda és én nem tehetek arról, hogy meszes a gerincem. Adjanak valami gyógymódot, hogy ne legyen ilyen.   Ez 2012 novemberében volt ez az eset. Elfeledve ezt az incidenst 2013 márciusában mentem az Országos Onkológiai Intézetbe az éves kontrolomra . Az Orvosom fölháborodva közölte velem ,hogy a M nevű nővér bepanaszolt, milyen csúnyán beszéltem vele és én őt, mint onkológust miért kevertem bele. Na, itt megint eldurrant az agyam és elmondtam a dokinak, aki egy tüneményes orvos a teljes történetet és hozzátettem, csak azért nem jelentem föl a M nővért, mert a doktor Úr irányított hozzá és kikérem magamnak, hogy egy ilyen kis senki úgy beszéljen velem, mint kocsis a lovával. Vázoltam, míg fehér ruhába mentem, addig minden rendben volt, pedig a gerincem már akkor is meszesedett! Meggyőződésem a nővér parancsol az orvosnak és ez felháborító! Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 19. 8:18

A hálapénz alapján kerültek sorra a betegek

Rájöttem, hogy ha az ilyen alap dolgoknál is, mint a vérvétel a zsebébe kell nyúlnia az embernek, akkor nagyon nem érdemes megbetegedni. Mi lehet egy műtétnél? Tisztelt Praxis!   Egy egyszerű vérvételhez kapcsolódó esetről szeretnék beszámolni. Elöljáróban annyit, hogy a magam részéről most először találkoztam az egészségügyben fellelhető korrupcióval, a hálapénz jelenségével. Korábban valahogy mindig megúsztam, igaz, nem is sokat járok orvosok közé. Ezúttal azonban a háziorvosom elküldött vérvételre, mert egy ideje állandó fáradékonyság lett úrrá rajtam. Amit a területi rendelőben tapasztaltam, az teljesen megdöbbentett. Teljes volt a fejetlenség. Korán reggel, az elsők között érkeztem, de csak késő délelőtt, az utolsók között sikerült távoznom. Az ok egyszerű és prózai? Nem fizettem ki a "tarifát".   Többedmagammal órákon keresztül hiába vártuk, hogy megtörténjen az a pár perces kis procedúra, ami után mehetnénk dolgunkra, azok viszont, akik bár jóval később érkeztek, mint mi, de a koordinációt vezető asszisztens hölgy zsebébe, kezébe csúsztattak borítékot, vagy szemmel láthatóan készpénzt, azok feltűnően hamar, hamarabb jutottak be a vérvételre. Ami a legvisszataszítóbb és megdöbbentőbb volt nekem, hogy rajtam kívül szinte mindenki totál természetesnek vette, hogy a "fizető vendégek" előbb juthatnak be a vérvételre, a sorszámozás pedig fabatkát sem számít.   Őszintén szólva végig azt vártam a 2 és fél óra alatt, hogy valaki majd csak felemeli a hangját ez ellen a gusztustalan módszer ellen, de mindenki tűrte beletörődve, egyedül pedig nem akartam kiverni a palávert, mert a végén gondolom még én lettem volna a kekeckedő hülye, aki nem bír magával, talán még az is megtörténhetett volna, hogy dolgom végezetlenül kellett volna távoznom. Így hát inkább csendben, de magamban fortyogva vártam a soromra.   Végül meg volt a vérvétel, amikor már odáig eljutottam, hogy vették a vért, minden flottul ment. Itt már gyorsan zajlottak az események, semmi gond nem volt, hamar túlestem rajta. Igaz nem voltak kedvesek, nem jópofiztak, talán köszönni is elfelejtettek, de nem is azért mentem oda, hogy udvariaskodjanak velem. Viszont rájöttem, hogy ha az ilyen alap dolgoknál is a zsebébe kell nyúlnia az embernek, akkor nagyon nem érdemes megbetegedni. Mi lehet egy műtétnél? Eddig csak hallgattam a sztorikat, de most már simán el tudom képzelni, hogy mindenhol ez megy.   Tibor     Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 18. 6:00

Egy műszer hiánya 4 hónapnyi szenvedés

Én is szeretném megosztani Önökkel a kálváriámat a szolnoki Hetényi Géza Kórházzal. Tisztelt Praxis blog! Én is szeretném megosztani Önökkel a kálváriámat a szolnoki Hetényi Géza Kórházzal. Mint minden betegnek,az én történetem is az ügyelettel kezdődött. Egy péntek éjszaka arra ébredtem,hogy nagyon görcsöl a hasam a köldököm mellett a bal oldalon. Az ügyeletes doktor bácsi megvizsgált,adott egy görcsoldót,és hazaküldött azzal,ha nem javulok,akkor menjek be a kórházba. Kérdőjeles diagnózis: Hasnyálmirigy gyulladás. Másnap lázas voltam,hánytam, de nem görcsöltem.Tompán fájt,de nem görcsölt  annyira, hogy kórházba menjek. Vasárnap semmi gondom nem volt. Kis hőemelkedés, semmi görcs. Úgy hittem,hogy túl vagyok a nehezén. Aztán hétfő hajnali fél négykor iszonyú görcsökkel ébredtem.Hullámokban tört rám a hányingerrel együtt. Két pihegés között szóltam a páromnak,hogy ennek a fele sem tréfa,hívjon mentőt. Kiérkezett a mentő,és bevitt a megyei kórházba,ahol nem voltam ismeretlen,mert félévente oda járok a hematológiai betegségemmel, és sokszor feküdtem már  bent is hosszú heteket. Az ügyeletes orvos kedves volt,de az asszisztens az egy morgós utálatos asszony . Megkérdezte,hogy miért most jöttem.amikor már 3 napja rosszul vagyok.Mi az,hogy nem tudnak megszúrni ? Miért nem vettem be már görcsoldót otthon ? Sikerült vért venniük....Amikor az eredmény megjött,a doktor tájékoztatott,hogy a CRP-m 165-ös,és ő nem enged haza. Csináltattak  egy UH-t, ahol látott a doktor egy cisztának látszó dolgot a petefészkemen,látott a gyomromnál is valamit, és a bal vesém sem tökéletes. Elhelyezett a Sürgősségin és azt mondta, hogy nem kínoznak véna szúrással, másnap elküld az intenzívre ahol  szúrnak egy nyaki vénát. Reggel jött egy doktornő,és sikerült megszúrnia,így megmenekültem a nagyobb beavatkozástól. Délelőtt elküldtek  egy Urológushoz. Amikor átvittek,már újra lázas voltam. Ránézett ultrahanggal a hasamra,és odavizionálta a vesémet. Rendelt egy CT-t,hogy lássuk mi történik a hasamban. 11-kor már a CT-ben voltam. Ott kiderült,hogy a bal vesevezetékemben van két kő,és a bal vesém munkája hagy némi kivetnivalót ( a bal vese festenyződése mérs.,csaknem kp . fokban elmarad) a vastagbélnél is kimutattak egy daganat jellegű valamit.(Amúgy a vesém a helyén van,csak kicsit föntebb,és anatómiailag fordítottan helyezkedik el :) ) Amikor délután fölvittek az Urológiára,ott már nem cicóztak.Bejött az orvos,és azt mondta,hogy szeretnének egy beavatkozást végezni rajtam,hogy munkára bírják a bal vesém,és egy vastagbél tükrözésbe is kérte a beleegyezésem.Mindenre OK-t mondtam.Másnap jött egy ifjú doktor,és korrektül tájékoztatott,hogy mi fog velem történni.Kaptam egy Dupla J nevű vese-hólyag katétert.Két nap múlva megcsinálták a tükrözést is.Pénteken hazaengedtek,hogy kontroll 2 hét múlva. Amikor visszamentem jelezték,hogy kész a szövettan a tükrözés során levett mintából.Enyhe gyulladás volt..... (Ezt kétségbe vontam....) Aztán egy gyors röntgen,és egy hét múlva kontroll...     A szövettani lelettel a kezemben fölhívtam a budapesti kezelőorvosomat a Klinikán, aki arra kért, hogy vigyem be az összes leletemet. Amikor elolvasta, elküldött a Radiológiára, hogy ne legyenek kétségeim. Ott azt mondták, hogy minden rendben. egy lelkes leletezős orvos leírta, hogy ott nem is kell, hogy megfestődjön,mert egy billentyű nem engedi hogy a tartalom vissza folyjon. A következő héten azzal fogadtak a Szolnoki kórházban, hogy menjek kőzúzásra. Én szóltam a doktornak,hogy ezt nem beszéltük meg, és én nem megyek......3 orvos beszélt rá, hogy próbáljuk meg, még fájdalom csillapítót is adnak...( Szerintem ez lenne az alap, de mindegy ) Lementem ...Amikor behívtak, ott ült egy doktor a sarokban egy bőrkanapén. Végig ott ült, onnan kérdezte meg néha, hogy érzem magam..Túléltem....sajnos a kövek is. Két hét múlva kellett zárójelentés szerint megjelenni. Akkor a párom is elkísért. Reggel fél 8-kor leadtuk a papírokat. Délután!!!! 14 óra előtt 5 perccel behívtak,leküldtek röntgenbe, és a leletet megtekintve a doktor csak ennyit mondott.,,-Jöjjön a jövőhéten!,,  No ezt már nehezményeztem... Minden alkalommal jeleztem, hogy fáj a hasam.... Azt mondták, hogy ez attól a kis csőtől van, amit föltettek. Antibiotikumot írtak,mert a vizeletemben vért, és gennyet találtak. Minden héten más és más Antibogyót írtak föl.Novemberben ismét rábeszéltek egy zúzásra,mert hogy jó helyzetben van a kő,és hogy hátha....Fölhívtam a kezelőorvosomat, és a véleményét kértem.  Azt mondta, hogy próbáljam meg, a statisztikák azt mutatják, hogy a második zúzás sikerülhet. Belevágtam...   Ha nem viszek fájdalomcsillapítót, akkor végigszenvedem anélkül. A doktorral nem is találkoztam, csak a nővér adta a kezembe délután a zárójelentést.December 6-án este görcsöltem. Másnap bementünk a kórházba mert fájt a vesém,és a hólyagom is. Ultrahang, Röntgen. Minden rendben, jöjjek majd 12-én!!  Én már könyörögtem,hogy vegyék ki a köveket, és a katétert....Azzal érveltek, hogy nincs műszer, majd talán Január közepén....No ezt már nem vártam meg....Felhívtam a kezelőorvosom, és kértem keressen nekem Urológust.12-én visszamentem ugyan Szolnokra, de csak jeleztem nekik, hogy többet ide nem fogok jönni....Majdnem meg voltak sértődve,hogy miért. én mondtam, hogy nem mint Orvosokkal van gondom, hanem a műszerhiány miatt megyek máshová, mert  már nem bírom a szenvedést.  December 13-án már 39 fokos lázzal , iszonyúan fájó hólyaggal  az Urológiai klinikán voltam. Két doboz újabb antibiotikum gazdája lettem ( ezzel már a hatodik doboznál tartottam ) . Megbeszéltük a doktorral, hogyha nem múlik a lázam keddig,akkor SOS-be vissza a Klinikára ( elmúlt ) , amúgy  Január 9-én jelentkezzem altatóorvosnál, 22-én befekszem,és 23-án megműt.     Aztán lett időközben egy bal alsó végtagi visszér gyulladásom, és a két ünnep között  szörnyű gyomorfájások kínoztak. Amikor mentem az altatóorvosoz,akkor bejelentkeztem egy laza gyomortükrözésre is a kezelőorvosomhoz, mert tudni szerettem volna, hogy mi az  oka a fájdalomnak.....Megtudtam....Vérző felmaródások keletkeztek a gyomromban, nem tudni mitől....( Mi a sok antibogyóra gyanakodtunk) , Ő azt mondta hogy a Paracetamoltól  . A műtéten túl vagyok ( a nagy követ lézerrel összezúzták, a kicsit megkaptam ajándékba :D ) , és eltávolították februárban a Dupla J-t is.Ha nem kérek segítséget a budapesti kezelőorvosomtól akkor most hol tartanánk Szolnokon ????        Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 17. 11:34

Fogvatartás a Szent János Kórházban

Válaszuktól teszem függővé, hogy büntetőfeljelentést teszek-e családunk személyes szabadságának megsértése miatt az intézmény ellen,azért, mert nem engedtek ki a kórház területéről. Tisztelt Főigazgató úr és Jogi iroda!         A mai napon sajnálatos konfliktusba kerültünk a Kútvölgyi kapunál posztoló hölggyel(akin semmiféle azonosító nem volt), valamint a- névtáblája szerint- telepvezetővel,amely konfliktus a Diós árok kapunál tovább folytatódott. (A konfliktust térfigyelő kameráikon visszaellenőrizhetik:először 8:25-kor hajtottunk be, majd 8:32- kor kihajtottam.Ezután 8:50 körül ismét behajtottam,és végül 9:30 környékén engedtek ki, rendszámunk xxxxxx, kombi Renault Megane)   Négy gyermekünk van,ebből adódóan rendszeres látogatói vagyunk a kórház gyermekosztályainak: szakrendelésekre és adott esetben műtétre is önökhöz járunk. Mint azzal intézményvezetőként és a nagy sajtóvisszhangot kiváltó panaszok miatt bizonyára ön is tisztában van,a gyermek részleget az önök kórházában lehetetlen helyre telepítették;járni még nem tudógyerekkel vagy egyszerre több, beteg kiskorúval gépkocsi nélkül szinte lehetetlen megközelíteni.   Tisztában vagyunk a parkolási renddel,ezért pontosan tudjuk, hogy félóra hosszáig a beteget szállító gépjárműnek nem kell megfizetnie a 600 Ft-os parkolási díjat. Azonban számunkra ma újdonság volt, hogy mégis ki kell fizetni a díjat, majd azt kihajtáskor visszaadják, ha a bent tartózkodás nem érte el a fél órahosszat(korábban az volt a rend, hogy kihajtáskor kell kifizetni a 600 Ft-t,ha félóránál hosszabban tartózkodunk a kórház területén). Természetesen még ezzel is kibékültünk annak érdekében, hogy gyermekeinkkel bejuthassunk a szükséges kezelésre. Feleségem kiszállt a gyerekekkel,én pedig 5 perc benntartózkodás után kihajtottam.     A kezelést a kórház területén kívül megvártam,majd feleségem értesített, amikor értük mehettem. Ekkor ismét behajtottam, felvettem az autóval a családot a gyermekosztálynál,majd kihajtáskor azt tapasztaltuk, hogy nem hajlandók visszaadni a 600 Ft-ot, pedigcsak5-10 percet tartózkodtunk bent. Kérdésünkre az volt a válasz, hogy a második behajtásomkor,amikor a kezelés befejeztével a családért mentem be,nem szóltam,hogy betegszállítás lesz,ezért az időpontot nem írták rá a jegyre és azt nem tudják ellenőrizni. Emlékeim szerint behajtáskor jeleztem, hogy a kezelést befejező gyermekért jövök vissza,de ha nem is jeleztem volna,semmiféle tájékoztató nincsen sem a weboldalukon, sem a bejáraton arról, hogy a betegszállítást külön kell jelezni behajtáskor. Ráadásul,mint később kiderült, a sorompó kezelője pontosan emlékezett rám, valamint a gyerek kezelőlapjának időpontjából is következtetni lehetett, hogy itt csak pár perces benntartózkodásról van szó és ott ültek hátul a gyerekek is, akiket nyilván nem szórakozásból viszünk kórházba. Kértem továbbá,hogy ha másként nem megy,ellenőrizzék le a biztonsági kamerafelvételét, hogy mikor hajtottam be.Ekkor a Kútvölgyi kapunál álló hölgy felhívta a telepvezetőt azzal, hogy "Gyere,mert itt pattog egy nő" -ez volna a feleségem,négy gyermekes családanya.     A telepvezető úr már egy feszült helyzetbe csöppent és nem volt képes abban felelős telepvezetőként részt venni. Feleségemmel minősíthetetlen hangon beszélt,káromkodott,ám végül,mikor belátta,hogy nincs mit tennie,mert jogos az igényünk arra, hogy a 600 Ft-ot visszakapjuk, az összeget visszafizette.Eközben én jeleztem, hogy kamerára venném, amint üvöltözve káromkodik a beteg gyermekét szállító családdal és személyében, tegezve ócsárolja feleségemet(pl.:"Majd akkor beszélsz, ha kérdeztelek", vagy"Na mivan, nem mersz kiszállni az autóból?").A telepvezető ekkor lezáratta előttünk a sorompót és nem engedett ki, mondván, hogy a személyiségi jogait sértjük azzal, ha kamerára vesszük, amit hivatalos személyként mond és úgy tett,mint aki a rendőrséget hívja. Ekkor megfordultam a gépkocsival, és elindultunk a Diós árok úti kapuhoz, de már ott sem engedtek ki- a telepvezető jelezte az ott posztoló embereknek, hogy állítsanak meg.Ekkor közöltem,hogy szabad mozgásunkban nem korlátozhatnak, legyenek szívesek kiengedni, nem szeretnénk tovább várakozni. A telepvezető körülbelül fél óráig tartott fogva bennünket(és egyébként így forgalmi akadályt képeztünk előbb a fenti,majd a lenti sorompó előtt),mikor is mindenki számára kiderült, hogy a rendőrséget nem értesítette a telepvezető,színjáték volt az egész.   Az ügyből ésa parkolási rendből, illetve a gyermekrészleg nehézkes megközelíthetőségéből rengeteg kérdés adódik,amire a médiában önök nem tudtak válaszolni (például az index.hu cikksorozata után). Vélhetően tisztában vannak azzal, hogy gyakorlatuk betegellenesés az európai normáktól messze van.   Tudom, hogy minderre nem most fognak tudni megoldást találni, ezért a kérdéseket meg sem fogalmazom. A kérésem viszont az, hogy szíveskedjenek reagálni levelemre és gondolják át,milyen céggel és alkalmazottakkal végeztetik az őrző-védő-telepvezető és minden más olyan munkákat,ahol betegekkel találkoznak munkatársaik és vonják le a mai esetből a következtetéseket.Külön sérelmezzük, hogy a betegség sajátos lelkiállapotát láthatóan figyelmen kívül hagyó és azt kezelni képtelen munkatársakat foglalkoztatnak a kórházban.     Válaszuktól teszem függővé, hogy büntetőfeljelentést teszek-e családunk személyes szabadságának megsértése miatt az intézmény ellen,azért,hogy nem engedtek ki a kórház területéről, különös figyelemmel az alábbi minősítőkörülményekre:     -          Hivatalos eljárás színlelése -          18.évét be nem töltött személyek sérelmére elkövetett fogvatartás     Tisztelettel:   Budapest, 2014.március10. Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 16. 7:00

Egy rákos beteg kálváriája Sopronból

Tegnap engedtek haza, de még 2 cső maradt bennem, de jól vagyok és nagyon jó döntést hoztam, hogy nem vállaltam Sopronban a műtétet. Tisztelt szerkesztő!    Próbálom amennyire lehet tömören összefoglalni a kálváriám történetét. 2013 szeptemberében 2 napos heves epegörcsök miatt a háziorvosom elküldött a soproni kórház sürgősségi osztályára. A felvételt követően panaszaimat elmondtam elküldtek uh vizsgálatra, ahol egy nagyon kedves doktornő megkérdezte, hogy dupla méhem van? Mondtam nem tudok róla és egyéb elváltozásról sem. Évi rendszerességgel jártam szűrésre, gondoltam ezzel mindent megtettem panaszom nem lévén. Megállapította, hogy az epehólyagban számos kb 1 cm kő található és ráírta a papíromra, hogy nőgyógyászati MR javasolt a pontos diagnózis miatt, mert vmit lát, de nem tudja pontosan behatárolni mi lehet. Az epehólyagomat eltávolították, a zárójelentésemen már szó sem esik arról, hogy ezzel menjek esetleg valahová, sőt amikor a sebésznél rákérdeztem, azt mondta nem kell vele foglalkozni. Ez volt az első hibás lépés, mert még az epeműtét előtt kellett volna egy nőgyógyászati vizsgálatot vagy MRI-t kérni és akkor amikor laparoszkóppal bent jártak körül kellett volna nézni minimum. Egyik sem történt meg.   A dolog nem hagyott nyugodni és októberben elmentem nőgyógyászati szakrendelésre és mutattam a papíromat, hogy uh-on láttak vmit és MRI javasolt. Csináltak hüvelyi uh-ot, de az orvos nem látott semmit, és azt mondta, ha én annyira ragaszkodom a vizsgálathoz, ám legyen, de mivel semmi nem indokolja 1.5 hónapra kaptam MRI előjegyzést. Elmentem a megadott napon, de nem volt jó a gép, ott nem tudtak másik időpontot adni, menjek vissza a szakrendelésre. Megtörtént, még mindig nem sürgős az MRI és meg sem vizsgált az orvos ez alkalommal, tehát újabb 1.5 hónap. Így átléptünk 2014-be. Megtörtént az MRI, de a leletet nekem nem adják oda átküldik a szakrendelésre, na de ki nézi meg? Mert visszarendelve nem voltam.   Kértem időpontot. Elmentem. Az orvos első körben fellengzősen mondta, na lássuk mi az a nagy gond. Pár perc olvasás után kissé sápadtan közölte, hogy menjünk, keressük meg a főorvost. Kiderült, hogy nem egy, hanem 2 nagy felnőtt ökölnyi daganatom van több más behatárolhatatlan képlettel. Ez szerdán történt és következő hét csütörtökén már műteni akartak. Ekkor mondtam állj! Engem itt Sopronban nem! Kérdeztem, hogy a fenébe lehet, hogy most minden látszik uh-on is ami októberben nem? Azt mondták ne foglalkozzak vele....kösz. Nos azóta Veszprémben túlestem egy drasztikus műtéten, mert közben persze váltottam, kivették a méhem, petefészkeket, csepleszt, a daganat teljesen beszőtte a hólyagot és a jobb oldali vezetéket, ennek helyén katéter van, a hólyagot varrni kellett, szerencsére a bélről leválasztható volt a daganat. Kimondottan onkológus sebészre volt szükség a műtét sikerességéhez.   Nagyon kemény 6és fél órás műtéten vagyok túl, 9 nap intenzív osztály. Tegnap engedtek haza, de még 2 cső maradt bennem, de jól vagyok és nagyon jó döntést hoztam, hogy nem vállaltam Sopronban a műtétet. A veszprémi kórházról, orvosokról, ápolókról csak jót tudok mondani.   Ennyi rövidke kálváriám.        Tisztelettel: egy lábadozó soproni rákos beteg     Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 15. 7:00

A szex nekem a fájdalommal kapcsolódott össze

Elkezdtem fórumokat olvasgatni és láttam, hogy mások is sok sok éve szenvednek ilyennel. Tisztelt Praxis!   Szeretném leírni a történetem, nem tudom, megosztják e.   Sziasztok, leírnám az én történetemet, még 2009 augusztus végén kezdődött, gyakorlatilag mikor először próbálkoztam valakivel együtt lenni úgy (22 voltam egyébként). Az első alkalom után jelentkezett az égő viszkető érzés, folyás kíséretében, azonnal elmentem orvoshoz, aki írt fel canestent. Szedtem később betadine-t, pevaryl, hüvely tisztasági foka akárhányszor nézték, 3-as volt. Akkor még sztk-ba jártam, szerintem végig jártam az összes létezőt, a tüneteim egy időre mindig enyhültek, megszűntek.     A kálváriám tavaly kezdődött újra, mikor elmentem méhnyakrákszűrésre ,ott csináltak kenetet is és baktériumot találtak (akkor még nem tudtuk, hogy mit). A szex egyébként nekem a fájdalommal kapcsolódott össze, nem is nagyon próbálkoztam, minden közeledést hárítottam. Szóval decemberben megállapították, hogy baktérium van, azóta szedett gyógyszereim: dalacin krém,lactofeel gél, csináltatós kúp(szintén antibiotikus) Klion 100 kúp hozzá génia92,Dremyc(4 darab -gombaellenes)   Ekkor csináltak tenyésztést e-collira,15 napos cifran kúra,(magánorvoshoz jártam (szerintem sikerült megtalálni a legbunkóbbat), ő írta fel ezeket, aztán meguntam, hogy ugyanúgy megvannak a tüneteim és nem foglalkozik a panaszaimmal, csak a pénzt kéri el (egyébként 2 szer csinált ultrahangot-ő gyulladást nem talált).   Ezek után egy barátnőm javasolta az ő orvosát, aki egyébként természetgyógyász (ég és a föld egyébként a két doki), ő is megvizsgált ultrahanggal, rögtön mondta, hogy hüvelygyulladás, de főként a méhem. Ő is antibiotikumot írt fel, jelenleg aflamint szedek, kombinált kúpot és cefzil 250 mg . Itt tartok most, többször begörcsöltem, emiatt elmentem háziorvoshoz,vérképem jó, tüneteim ugyanúgy megvannak, azóta no szex, lehet tudat alatt nem is akarok meggyógyulni,amint mondtam csak rossz emlékeim vannak.   Elkezdtem fórumokat olvasgatni és láttam, hogy mások is sok sok éve szenvednek ilyennel. Bocsánat, ha nem túl összeszedettek a gondolataim, próbáltam összefoglalni.   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 14. 7:00

A Merényi Gusztáv Korház ámokfutása

Nem tudtuk, hogy pszichés beteget csípőtöréssel csak úgy elküldenek, aki zavart állapotában megígéri, hogy elszalad a traumára.Így ápolják, vigyázzák az embert a Merényi Gusztáv kórházban, valamint nézik a családot!  Tisztelt Praxis! Ez anyámról szól, Óvónő volt! De aki idült alkoholista is jelenleg 30 éve, és már nem is beszámítható teljesen. Az egyik tivornyázása után a múlt héten combnyaktöréssel valahol felszedték az utcán és bevitték a Merényi Gusztáv kórházba (idén húszadszorra kb., pedig március van még csak!), de kiengedték ilyen állapotban! Előtte is sajnos tehát rengeteget volt ott, sokszor onnan is részegen jött haza az elvonó, pszichés részlegről! Igen! Terrorizálta a családját és, mint mondtam idült alkoholista, önkívületig issza magát, sokszor az utcán találták meg valahol fetrengve. Az ember meg nem tudta mi van! Nem is normális teljesen.   Ráadásul most veszélyes állapotban van, mert nem hajlandó magát megműtetni, pedig mint említettem, több mint egy hete combnyaktörése van, otthon kúszik-mászik össze-vissza beszél. Újra betudtuk vitetni most kedden, mert büdös és nem tudunk már mit tenni, hogy nyilvánítsák beszámíthatatlannak vagy beszéljék rá a műtétre. (A Merényiben trauma és pszichiátria is van, én most a pszichés részlegről beszélek). Megbeszéltük azzal a pszichiáterével, aki állítólag egy éve kezelte, mint láttuk értette a dolgát, hogy fogadja, amikor a mentők beviszik és vegye rá vagy kényszeríttesse a műtétre. Megígérte! Bármikor történhet vele egy embólia stb., és rövidesen ez halálhoz vezet, persze az egyik "doktornő" a pszichés osztályon azt mondta, hogy a combnyaktörés nem vészes! Ez egy orvos?! Így jól hallják! A Neve is itt lesz! Szóval, hiába beszéltük meg az orvossal, akinek a kezdőbetűje Cs. (a többi hamarosan) és a keresztneve Mátyás, anyám nem nála, hanem a pszichiátria egy másik részlegénél kötött ki valahogyan, nem tudni hogyan! Pedig ő magához kérette, hogy vigyék! Kb. késő délután. Egy rezidens nézte meg, és ő szerinte beszámítható volt az az ember, aki nem akarja megműtetni magát, össze-vissza hablatyol, terrorizálja a családját, nem ezsik, iszik/ csak ha tud piát és rendkívül rossz állapotban van már egyébként is. A történet ott folytatódik, hogy a zakkant anyám megígérte ennek az idióta rezidensnek, hogy combnyaktöréssel egyedül átmegy egy 100 méterre lévő másik épületbe, ahol a traumatológia van. Értik? És belement a REZIDENS! Na éjjel 11 órakor valaki felszól kaputelefonon, hogy hulla részegen fetreng valaki a Nagyvárad téren segítsünk neki, és a nála lévő cím alapján értesített bennünket! Nah hogy került oda? Azt hittük bent van! Még nem tudtuk, hogy pszichés beteget csípőtöréssel csak úgy elküldenek, aki zavart állapotában megígéri, hogy elszalad a traumára. Tehát továbbra is jó kérdés, hogy került oda! Így ápolják, vigyázzák az embert a Merényi Gusztáv kórházban, valamint nézik a családot!   Ma számon lettek kérve az orvosok, akik végig sumákoltak, nem voltak hajlandók elmondani annak a rezidensnek a nevét, aki "úgymond kezelte", és fél óra után hebegtek, habogtak, hogy mi is történt. Hárítottak, majd 4-5-en összebújtak, bezárták az ajtót maguk mögött és tanácskoztak. Ha itt nem lett volna sumákság, akkor mi? Ha bármi történik, akkor mind elő lesz véve garantálom, és a neveiket is leírom! Amúgy a rezidens szakértelmetlenségét igazoló jelentést az igazgató osztályvezető főorvos írta alá, azt mondták ott. Ő talán azt se tudta mit ír alá. Bár érdekes, a beteglapján nem volt név, hogy ki látta el!   Amúgy a pszichiáter, akit említettem nem tudom, hogy tudta több mint egy évig táppénzen tartani kezelés címén anyámat, amely kezelésről a szóban forgó pszichiáter is beismerte, hogy abszolút sikertelen, elég érdekes. Főleg azért mert semmit nem lehetett tudni az orvosról, a neve is most derült ki csak sok idő után. Ma Magyarországon pénzzel bármit ellehet érni!   A következő nap ugyanezt az orvosok neveivel fogom megírni, ha nem lesz változás! Lesz itt doktor úr, és doktornő is személy szerint…mindenki gondolkozzon el, aki a Merényibe akar menni! Nem érdekel, hogy ki mire hivatkozik, mennyi a fizetés, senki nem mondta, hogy ide jöjjön dolgozni, és más is éhbérért dolgozik, vagy több diplomásan munkát se talál!   A másik dolog meg az, hogy mindig a "beteg" jogaira hivatkoznak, de milyen jogra, aki nem tudja mit csinál és kikészíti a családját, aki aztán tényleg beteg lesz? Bezzeg ha az övékéről lenne szó!   U. I. Az egyik csepeli iskola-óvoda jelenlegi igazgatója is nyakig sáros csak jelzem! Az ő neve is következni fog nyilvánosan, ha nem itt máshol. Nem ártana ott is vizsgálódni! Éveken át úgy foglalkoztatták anyámat, azaz úgy volt nap-mint nap gyerekekkel, hogy előtte lévő nap a detoxból jött ki, nem rúgták ki, pedig kértük, hogy ne foglalkoztassák, mert nem vállalunk felelősséget ha valamelyik gyerekkel történik valami, utána meg tömték pénzzel, pedig hiába kértük, hogy a banknak utalják a felvett hitel fizetésére, mert ő elhagyja, elissza a pénzt, tojtak ránk, Sumákság volt és van ott is!!!     Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 13. 7:57

Élet és halál urai

Megszavazták a halált, majd hazamentek a családjaikhoz. Gabi is nagyon szeretett volna gyereket. Sajnos az övé már sosem születhet meg. Kedves Praxisblog!     Múlt hét pénteken temettem el, a 36 évesen elhunyt páromat, Vass Gabriellát. Ezúton is szeretném megköszönni az ő gyógyulásáért küzdő kórházak áldozatos munkáját, elsősorban az Uzsoki kórház dolgozóinak, ahol szegénykém rengeteg időt töltött és ahol soha semmit sem fogadtak el a szeretetteljes gondozásért cserébe. Második otthonai lettek a kórházak tavaly május óta tartó betegsége alatt. Májtrombózis miatt került transzplantációs várólistára, szépen javultak az eredményei, már túl volt egy kisebb műtéten is amikor megtörtént a baj: alig hogy kiengedték a kórházból, hirtelen rosszul lett. Teljesen váratlanul, minden előjel nélkül megrepedt egy véna a nyelőcsövében, kis híján elvérzett. Az intenzív osztályon sikerült elállítani a vérzést, de a laboreredményei egyre rosszabbak lettek, a keringését csak gyógyszerekkel tudták fenntartani. Egyetlen esélye az akut májvárólistára kerülés lehetett volna, aminek jóvoltából akár napokon belül szervet kaphatott volna, de érthetetlen okból a Transzplantációs Klinika kérelmét elutasították. A nemzetközi bizottság szerint nem volt elég beteg a sürgős műtéthez, ahhoz viszont igen, hogy belehaljon a betegségbe. Íme egy nyílt levél a nemzetközi bizottsághoz:     Tisztelt Bizottság!     Üdvözlöm Önöket! Mellékelve küldök néhány fotót a tagok részére, melyeken legutóbbi döntésük következménye látható.     Gabi mindössze 36 éves volt, és nagyon bízott Önökben, mint ahogy én, a párja is. Hősiesen küzdött az életéért, de önök megfosztották Őt az utolsó esélyétől. Nem folytatott önpusztító életmódot, nem attól betegedett meg a mája, mégis önök egy egyszerű szavazással halálra ítélték Őt!     Megszavazták a halált, majd hazamentek a családjaikhoz. Gabi is nagyon szeretett volna gyereket. Sajnos az övé már sosem születhet meg. Ezért arra kérem Önöket, ha ma este hazamennek és megsimogatják gyermekeiket, gondoljanak egy percre a mi meg nem született gyermekeinkre is. Nyugodtan idézzék föl magukban a most itt látott képeket, majd elégedetten dőljenek hátra a fotelben: igen, ma is jó munkát végeztünk!     Jó étvágyat a vacsorához!    


2014. március 11. 6:48

H az egészségügyben dolgozol, azt hiszed jobban bánnnak veled?

Kérdezem én, hogy mire számíthat egy "civil", ha engem nővérként a saját munkahelyemen így kezelnek egyes, maguknak túl sokat megengedő orvosok.   Tisztelt Praxis blog, kedves olvasók!   Egészségügyi dolgozóként szeretném megosztani veletek, hogy jártam a minap a saját munkahelyemen. Idős, 90 éves Nagyapám rosszul lett egy csütörtöki napon, fulladt, köhögött. Mentő szállította az X megyei Kórház sürgősségi osztályára, ahonnan csütörtök éjszaka került át felvételre a belgyógyászati osztályra. Pénteken délelőtt dolgoztam, így aztán FEHÉR (munka) ruhában átszaladtam megnézni, hogy van, mi történt vele. Megérkeztemkor eléggé zavart volt, nem nagyon tudtam beszélni vele, ezért a nővér pultnál érdeklődtem az állapota felől. Egy nővér elmondta, hogy változatlan az állapota, jelenleg nem fullad, éjszaka végig eléggé zavart volt. Szerettem volna orvossal is beszélni, amire azt a választ kaptam, hogy a kezelő orvosa már hazament ügyelet utáni szabadnapját tölteni, így péntek délelőtt lévén legközelebb hétfő reggel találom bent. Erre azt válaszoltam, hogy akkor egy másik orvossal szeretnék esetleg beszélni. A jelen lévő két nővér szinte egyszerre vágta rá, hogy a beteggel kapcsolatos felvilágosítást csak a kezelőorvos adhat. Erre én felháborodottan jeleztem, hogy magam is nővér vagyok, és követeltem, hogy azonnal hívjanak egy orvost, akivel tudok beszélni a nagyapámról. Erre egy addig is jelen lévő, fehér ruhás hölgy (mint kiderült belgyógyász szakorvos doktornő) közölte, hogy ő például orvos ugyan, de nem áll módjában felvilágosítást adni más kolléga betegéről. Ekkor már kiabáltam, hogy akkor ezek szerint mivel a kezelőorvos hazament, és senki nem foglalkozik a másik betegével a nagyapám akár meg is halhat itt a hétvégén, mert nincs jelen a kezelőorvos? A szóban forgó belgyógyász doktornő válasza az volt, hogy természetesen, ha baj van a beteggel, akkor a jelen lévő orvos (pl. ő) ellátja, de egyéb esetben felvilágosítást nem hajlandó adni. A végén eléggé arrogánsan ezt vágta a fejemhez: "ha a Tescoban megkérdezi az eladótól, hogy mennyibe kerül a Sparban az akciós tej, akkor ő is azt válaszolná, hogy neki ehhez nincs köze". Erre persze elküldtem melegebb éghajlatra a hasonlataival együtt. Visszamentem a saját osztályomra és elmeséltem az osztályunkon dolgozó Főorvosnak, hogy jártam, aki szerencsére azonnal vette a telefont és jól leüvöltötte a "kedves" belgyógyász kollegináját. Erre persze érdekes módon rögtön kaptam felvilágosítást. Ezek után nem fogjátok elhinni, mi történt délután! Anyukámmal együtt átmentünk meglátogatni a Papát, aki továbbra is zavart volt. Anyum odament a pulthoz érdeklődni, mire a nővérke megint elmondta, hogy stabil az állapota, minden rendben vele, "csak" zavart egy kicsit. És amikor Anyum megkérdezte, hogy beszélhetne-e egy orvossal mit gondoltok milyen választ kapott? A kezelőorvos nincs itt, csak hétfőn lesz, más orvos pedig nem hajlandó felvilágosítást adni. Ismét ott volt a délelőtti belgyógyász "barátnőm" és volt pofája megint ezzel a hülye szöveggel jönni... Anyukámat nagyon felzaklatta ez az egész, akkor már ő is kiabált velük, hogy ezek szerint egy megyei belgyógyászaton megáll hétvégén az élet?!?! Elhatároztuk, hogy panaszt teszünk a belgyógyász doktornő ellen, de addig is kérdezem én, hogy mire számíthat egy "civil", ha engem nővérként a saját munkahelyemen így kezelnek egyes, maguknak túl sokat megengedő orvosok.  


2014. március 11. 6:48

Ha az egészségügyben dolgozol, azt hiszed jobban bánnnak veled?

Kérdezem én, hogy mire számíthat egy "civil", ha engem nővérként a saját munkahelyemen így kezelnek egyes, maguknak túl sokat megengedő orvosok.   Tisztelt Praxis blog, kedves olvasók!   Egészségügyi dolgozóként szeretném megosztani veletek, hogy jártam a minap a saját munkahelyemen. Idős, 90 éves Nagyapám rosszul lett egy csütörtöki napon, fulladt, köhögött. Mentő szállította az X megyei Kórház sürgősségi osztályára, ahonnan csütörtök éjszaka került át felvételre a belgyógyászati osztályra. Pénteken délelőtt dolgoztam, így aztán FEHÉR (munka) ruhában átszaladtam megnézni, hogy van, mi történt vele. Megérkeztemkor eléggé zavart volt, nem nagyon tudtam beszélni vele, ezért a nővér pultnál érdeklődtem az állapota felől. Egy nővér elmondta, hogy változatlan az állapota, jelenleg nem fullad, éjszaka végig eléggé zavart volt. Szerettem volna orvossal is beszélni, amire azt a választ kaptam, hogy a kezelő orvosa már hazament ügyelet utáni szabadnapját tölteni, így péntek délelőtt lévén legközelebb hétfő reggel találom bent. Erre azt válaszoltam, hogy akkor egy másik orvossal szeretnék esetleg beszélni. A jelen lévő két nővér szinte egyszerre vágta rá, hogy a beteggel kapcsolatos felvilágosítást csak a kezelőorvos adhat. Erre én felháborodottan jeleztem, hogy magam is nővér vagyok, és követeltem, hogy azonnal hívjanak egy orvost, akivel tudok beszélni a nagyapámról. Erre egy addig is jelen lévő, fehér ruhás hölgy (mint kiderült belgyógyász szakorvos doktornő) közölte, hogy ő például orvos ugyan, de nem áll módjában felvilágosítást adni más kolléga betegéről. Ekkor már kiabáltam, hogy akkor ezek szerint mivel a kezelőorvos hazament, és senki nem foglalkozik a másik betegével a nagyapám akár meg is halhat itt a hétvégén, mert nincs jelen a kezelőorvos? A szóban forgó belgyógyász doktornő válasza az volt, hogy természetesen, ha baj van a beteggel, akkor a jelen lévő orvos (pl. ő) ellátja, de egyéb esetben felvilágosítást nem hajlandó adni. A végén eléggé arrogánsan ezt vágta a fejemhez: "ha a Tescoban megkérdezi az eladótól, hogy mennyibe kerül a Sparban az akciós tej, akkor ő is azt válaszolná, hogy neki ehhez nincs köze". Erre persze elküldtem melegebb éghajlatra a hasonlataival együtt. Visszamentem a saját osztályomra és elmeséltem az osztályunkon dolgozó Főorvosnak, hogy jártam, aki szerencsére azonnal vette a telefont és jól leüvöltötte a "kedves" belgyógyász kollegináját. Erre persze érdekes módon rögtön kaptam felvilágosítást. Ezek után nem fogjátok elhinni, mi történt délután! Anyukámmal együtt átmentünk meglátogatni a Papát, aki továbbra is zavart volt. Anyum odament a pulthoz érdeklődni, mire a nővérke megint elmondta, hogy stabil az állapota, minden rendben vele, "csak" zavart egy kicsit. És amikor Anyum megkérdezte, hogy beszélhetne-e egy orvossal mit gondoltok milyen választ kapott? A kezelőorvos nincs itt, csak hétfőn lesz, más orvos pedig nem hajlandó felvilágosítást adni. Ismét ott volt a délelőtti belgyógyász "barátnőm" és volt pofája megint ezzel a hülye szöveggel jönni... Anyukámat nagyon felzaklatta ez az egész, akkor már ő is kiabált velük, hogy ezek szerint egy megyei belgyógyászaton megáll hétvégén az élet?!?! Elhatároztuk, hogy panaszt teszünk a belgyógyász doktornő ellen, de addig is kérdezem én, hogy mire számíthat egy "civil", ha engem nővérként a saját munkahelyemen így kezelnek egyes, maguknak túl sokat megengedő orvosok.   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 10. 8:00

Sopron: A kórházat túl kell élni

A szoba tele csecsemőkkel, de egyik nővér sem jött be ebben az időszakban. Kint kávéznak és valaki szerelmi, nemi életét taglalják. Kedves Praxisblog szerkesztői, olvasók!   A soproni Erzsébet Kórházzal kapcsolatban szeretném megosztani Önökkel azokat a tapasztalataimat, amelyek a mai napig is felzaklatnak.   Terhesgondozásra jártam az említett intézménybe, illetve néhány hetet feküdtem is a nőgyógyászati osztályon. Egy idősebb, fekete hajú ápolónő kivételével érzéketlenséget és bizony szakmai hiányosságokat is tapasztaltam, de ezt az ember már megszokta a magyar egészségügyi gépezettől. A kórházat túl kell élni.   Amit viszont nehezen nyel le az ember, azt a csecsemős osztályon voltam kénytelen tapasztalni, látni. Császármetszéssel szültem és a gyerekemet az első napon egyszer hozták csak ki, amíg nem tudtam felkelni érte. A gyermek be is sárgult. Kékfény alá kellet tenni és infúziót kötöttek a fejébe. Amint lábra bírtam állni és lett tejem mentem a gyerekhez szoptatni. Ahogy beléptem azt láttam, hogy a gyerekem keze, lába lekötve olyan szorosan, hogy megemelni sem tudta, a fejét az inkubátor falába veri és üvölt, ahogy a torkán kifér. A kékfény elleni szemkötő lecsúszva a nyakára.   Nézek a nővérre és óvatosan kérdezem, hogy miért kell lekötni (magamban még hozzá teszem ilyen szorosan). A válasz: mert ki akarta húzni az infúziót a gyerek. Nem bírok megszólalni, csak érzem, hogy mindjárt elsírom magam.  Leülök odaadja a meztelen gyereket, egy pokrócot még ad, majd elmegy. Ez volt az első, igazi szoptatási kísérletem, segítség semmi. 40 percig próbálom szopiztatni a kicsit, valamennyire sikerül is. A szoba tele csecsemőkkel, de egyik nővér sem jött be ebben az időszakban. Kint kávéznak és valaki szerelmi, nemi életét taglalják…   Elgondolkodtam, hogy mi történhetne a többi kicsivel pl: mert bukik stb., amíg ezek kint trécselnek és észre sem vennék. Döbbenetes volt az egész! És ezt sajnos nem egyszer tapasztaltam, amíg bent voltunk… Szólni nem mertem senkinek, mert ki tudja mit csinálnak a kicsivel, amíg nincs az ember mellette. Alig vártam, hogy megszabaduljunk innen. Következményeként, hogy a szemkötőt nem voltak képesek normálisan rögzíteni, a gyerekem szeme  begyulladt, hetekig csepegtetni kellett bele gyógyszert. Még volt egyéb durva dolog is, de számomra ez volt a jéghegy csúcsa.   Most már megértem, hogy Sopronból miért mennek ki olyan sokan szülni Ausztriába. Persze csak az aki, megteheti. De mi lesz velünk többiekkel…   Tisztelettel: egy soproni   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.


2014. március 5. 8:23

6 óra várakozás a bunkó nőgyógyászra

Nem elég, hogy hosszú órákat várunk, még akkor a bocsánat kérés helyett csapkodás és melegebb éghajlatra küldés is kijut az ember lányának? Kedves Praxis, kedves olvasók!   Sjanos én is rossz tapasztalatokat szereztem a magyar egészségügyben. Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű nőgyógyászati vizsgáklatra hat, azaz 6 órát kell várnom úgy, hogy előzetesen időpontot egyeztettem. És ha mindez nem volna elég, még egy darab rongynak is érezhettem magam, köszönhetően a mélyen tisztelt doktor úrnak.   Múlt hét keddre voltam előjegyezve délelőtt 11 órára. Mivel kifejezetten utálok késni, már jóval a megbeszélt időpont előtt, negyed 11 fele megérkeztem a rendelőbe, ahol már érkezésemkor áldatlan állapotok uralkodtak. Rengetegen voltak, kigyózott a sor a váróban, de ekkor még nem aggódtam, mert ugye volt időpontom. Nem tudtam ekkor még, hogy ez az ég világon semmit sem jelent. Azért egy kicsit elbátortalanodtam, amikor hallottam a folyamatos vitát a többi páciens között, de úgy voltam vele, hogy csak megoldódik minden. Nem így történt.   Egészen fél 12-ig nem is foglalkoztam az idő múlásával, mert bár volt időpontom, de ennyi csúszás azért simán össze jöhet. De amikor már dél is elmúlt, kezdtem elég kellemetlenül érezni magam. A civakodás is tovább folytatódott, kiderült, hogy még a 9 órás időponttal rendelkezők sem kerültek sorra. Igen, többen voltak, szinte minden időpontra 3-4 nő jutott, 11 órára is négyen kaptunk időpontot. Ekkor már tudtam, hogy hosszú napnak nézek elébe.     Nem untatok senkit a várakozás kellemetlen részleteivel, egyszerűen nem lehetett megoldani a helyzetet. Többen megkérdeztük az asszisztens hölgyet, hogy is van ez a dolog az időpontokkal, de mindenkit leteremtett, hogy várjunk, érdemi információkkal nem tudott, vagy nem akart szolgálni. Az is érdekes volt, hogy még ezeket kitalált időpontokat sem sorrendben tartották be, amiből szintén parázs viták alakultak ki. Teljesen szervezetlen, már-már kaotikus volt az egész szituáció. Többen rosszul voltak, folyamatosan sor volt az egy darab mosdó előtt, nagyon kellemetlen volt. Volt aki feladta a várakozást és én is többször elgondolkodtam rajta, hogy ott hagyom az egész cirkuszt, de sajnos ez az egy szabadnapom van egész hónapban, amikor jut időm erre, szóval valahogy kitartottam.     Megváltás, 17 óra előtt nem sokkal kerültem sorra. szánom, bánom, de csak nem tudtam megállni, hogy rákérdezzek az orvosnál, mégis miért alakultak így a dolgok, miért kapott több nő ugyanakkorra időpontot. Habár nem voltam éppen a legvidámabb, de nem sértően, vagy bunkón kérdeztem rá, csak tudni akartam, mégis miért vártunk ennyit. Egy szimpla magyarázattal és egy egszerű "bocsásson meg a kellemetlenségekért" mondattal beértem volna. Ehelyett az orvos kikelve magából csapkodni kezdett és emelt hangon közölte velem, ha nem tetszik, ott a fizetős lehetőség,miért nem mentem oda. Teljesen kiakadt, én pedig ráhagytam. Megvizsgált és végre szabadultam, de a tüske bennem maradt.   Rendben, egész biztos a doktor úrnak sem volt éppen kellemes, hogy így alakultak a dolgok. De! A szervezés, pontosabban szervezetlenség nem a páciensek hibája. Nem elég, hogy hosszú órákat várunk, még akkor a bocsánat kérés helyett csapkodás és melegebb éghajlatra küldés is kijut az ember lányának? Ha a fodrásznál találkozik hasonlóval az ember, fogja magát és soha többet be sem teszi oda többé a lábát. Pedig ott nem fizetünk tb-t. Az egészségügyben néhányan (természetsen nem mindenki) úgy tesznek, mintha a páciensnek szívességet tennének azzal, hogy ellátják, megvizsgálják. Örüljön, ha egyáltalán szóba állnak vele. Holott egy szolgáltatásról beszélünk, amiért fizetünk, nem is keveset. Persze az orvosok túlterheltek és alulfizettettek. Ezt megértem és igen sajnálatosnak tartom. De ez nem mentség az effajta viselkedésre. Próbálnék meg én így bánni a munkahelyemen a hozzánk fordulókkal.... Már másnap kereshetnék magamnak másik helyet. És igen, én is túlórázok, engem is érint a mindennapos stressz, nekem is vannak családi problémáim, mégsem viselkedek így. Meg sem tehetném, de eszembe sem jut.   Az a fajta cinizmus pedig, hogy el lehet menni a fizetős magánrendelésre is, szintén felháborító. Egyszerűen nem mindenki engedheti meg magának. Ez nem vita tárgya, ez ténykérdés. De ne csináljunk már úgy, mintha jotékonyságból, vagy emberbaráti cselekedetből látnának el bennünket. megfizetjük, ha aakrjuk, ha nem.   Fazekas Orsolya    


2014. március 5. 8:05

6 órás várakozás a bunkó nőgyógyászra

Nem elég, hogy hosszú órákat várunk, még akkor a bocsánat kérés helyett csapkodás és melegebb éghajlatra küldés is kijut az ember lányának? Kedves Praxis, kedves olvasók!   Sjanos én is rossz tapasztalatokat szereztem a magyar egészségügyben. Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű nőgyógyászati vizsgáklatra hat, azaz 6 órát kell várnom úgy, hogy előzetesen időpontot egyeztettem. És ha mindez nem volna elég, még egy darab rongynak is érezhettem magam, köszönhetően a mélyen tisztelt doktor úrnak.   Múlt hét keddre voltam előjegyezve délelőtt 11 órára. Mivel kifejezetten utálok késni, már jóval a megbeszélt időpont előtt, negyed 11 fele megérkeztem a rendelőbe, ahol már érkezésemkor áldatlan állapotok uralkodtak. Rengetegen voltak, kigyózott a sor a váróban, de ekkor még nem aggódtam, mert ugye volt időpontom. Nem tudtam ekkor még, hogy ez az ég világon semmit sem jelent. Azért egy kicsit elbátortalanodtam, amikor hallottam a folyamatos vitát a többi páciens között, de úgy voltam vele, hogy csak megoldódik minden. Nem így történt.   Egészen fél 12-ig nem is foglalkoztam az idő múlásával, mert bár volt időpontom, de ennyi csúszás azért simán össze jöhet. De amikor már dél is elmúlt, kezdtem elég kellemetlenül érezni magam. A civakodás is tovább folytatódott, kiderült, hogy még a 9 órás időponttal rendelkezők sem kerültek sorra. Igen, többen voltak, szinte minden időpontra 3-4 nő jutott, 11 órára is négyen kaptunk időpontot. Ekkor már tudtam, hogy hosszú napnak nézek elébe. Nem untatok senkit a várakozás kellemetlen részleteivel, egyszerűen nem lehetett megoldani a helyzetet. Többen megkérdeztük az asszisztens hölgyet, hogy is van ez a dolog az időpontokkal, de mindenkit leteremtett, hogy várjunk, érdemi információkkal nem tudott, vagy nem akart szolgálni. Az is érdekes volt, hogy még ezeket kitalált időpontokat sem sorrendben tartották be, amiből szintén parázs viták alakultak ki. Teljesen szervezetlen, már-már kaotikus volt az egész szituáció. Többen rosszul voltak, folyamatosan sor volt az egy darab mosdó előtt, nagyon kellemetlen volt. Volt aki feladta a várakozást és én is többször elgondolkodtam rajta, hogy ott hagyom az egész cirkuszt, de sajnos ez az egy szabadnapom van egész hónapban, amikor jut időm erre, szóval valahogy kitartottam.   Megváltás, 17 óra előtt nem sokkal kerültem sorra. szánom, bánom, de csak nem tudtam megállni, hogy rákérdezzek az orvosnál, mégis miért alakultak így a dolgok, miért kapott több nő ugyanakkorra időpontot. Habár nem voltam éppen a legvidámabb, de nem sértően, vagy bunkón kérdeztem rá, csak tudni akartam, mégis miért vártunk ennyit. Egy szimpla magyarázattal és egy egszerű "bocsásson meg a kellemetlenségekért" mondattal beértem volna. Ehelyett az orvos kikelve magából csapkodni kezdett és emelt hangon közölte velem, ha nem tetszik, ott a fizetős lehetőség,miért nem mentem oda. Teljesen kiakadt, én pedig ráhagytam. Megvizsgált és végre szabadultam, de a tüske bennem maradt.   Rendben, egész biztos a doktor úrnak sem volt éppen kellemes, hogy így alakultak a dolgok. De! A szervezés, pontosabban szervezetlenség nem a páciensek hibája. Nem elég, hogy hosszú órákat várunk, még akkor a bocsánat kérés helyett csapkodás és melegebb éghajlatra küldés is kijut az ember lányának? Ha a fodrásznál találkozik hasonlóval az ember, fogja magát és soha többet be sem teszi oda többé a lábát. Pedig ott nem fizetünk tb-t. Az egészségügyben néhányan (természetsen nem mindenki) úgy tesznek, mintha a páciensnek szívességet tennének azzal, hogy ellátják, megvizsgálják. Örüljön, ha egyáltalán szóba állnak vele. Holott egy szolgáltatásról beszélünk, amiért fizetünk, nem is keveset. Persze az orvosok túlterheltek és alulfizettettek. Ezt megértem és igen sajnálatosnak tartom. De ez nem mentség az effajta viselkedésre. Próbálnék meg én így bánni a munkahelyemen a hozzánk fordulókkal.... Már másnap kereshetnék magamnak másik helyet. És igen, én is túlórázok, engem is érint a mindennapos stressz, nekem is vannak családi problémáim, mégsem viselkedek így. Meg sem tehetném, de eszembe sem jut.   Az a fajta cinizmus pedig, hogy el lehet menni a fizetős magánrendelésre is, szintén felháborító. Egyszerűen nem mindenki engedheti meg magának. Ez nem vita tárgya, ez ténykérdés. De ne csináljunk már úgy, mintha jotékonyságból, vagy emberbaráti cselekedetből látnának el bennünket. megfizetjük, ha aakrjuk, ha nem.   Fazekas Orsolya    


2014. március 4. 8:23

Éjszaka tilos rosszul lenni, közölte a nővér

Megpróbálta a beépített hívógombbal a nővért hívni, amely nem járt sikerrel, mert a nővérhívó ki volt kapcsolva, végül betegtársa ment ki a nővérért. Tisztelt Praxis Blog! Édesanyám tapasztalatait fogom önöknél közzé tenni, amely nem rövid történet, és valójában csak lényegi részekre fogok szorítkozni (a bántó részleteket meg sem említem).     Az édesanyám egész betegsége (betegség sorozata) körülbelül 2008 környékén kezdődött, egy tüdőgyulladással, majd folytatódott még kettővel erre és mellékerült egy mellhártyagyulladás is, mert nem volt elég az eddigi probléma. Anyám két tüdőgyulladását két lábon ágynak esés nélkül, baromfiboltban hűtőpult mögött dolgozva vészelt át, és csak a harmadik verte le a lábáról. Mikor több rosszullét után a helyi (Kunszentmárton) tüdőgondozó orvosát sokadjára felkereste, az kikelve magából kijelentette, hogy "más 1 tüdőgyulladásba bele hal, maga meg már a harmadikat vészeli át, és neki még ilyen hisztis betege nem volt, mert a világ legjobb gyógyszere felviszi a szívverését".   Ezután édesanyám nem akart hallani orvosokról, nem akart hallani kórházakról, de 2011 -ben élete második szív infarktusa során kénytelen kelletlen átkerült Szentesre, majd Szegedre, ahol megállapították, hogy COPD-s beteg. Ezután a rosszullétei fokozódtak, egyre többet kellett orvos járnia, majd egy Mátraházi szanatórium után, ahol nem csináltak neki semmit, meg sok - sok beszélgetés után a tüdőgondozós orvossal, az elismerte, hogy anyu állapota részben az ő hibája is, mert a tüdőgyulladások hegei még mindig ott vannak. Viszont ha tüdőre gyógyszert ad, akkor a szívet gyengíti, ha meg nem ad, akkor meg a fulladás veszélye áll fenn nála. Ennek következtében egy kísérletezgetés és más orvosokkal tartott konzultációk során sikerült rájönnie, hogy mely gyógyszer hatóanyagok azok, amelyekre allergiás lett és egyre jobban érzékennyé vált. Mindezekre még rátetézett egy kedves szomszéd is, aki éjszaka kezdett el hordóban szemetet és gazt égetni, amivel édesanyámra egy erősebb rosszullétet hozott (állítólag átélte élete harmadik szívinfarktusát, de ezt már meg is cáfolták Szentesen). Ez még többször előforduló rosszullétet eredményezett, amelyre a háziorvosa rámondta, hogy semmi baja a szívének csak depressziós. A bizonytalanság és a tanácstalanság okozta lelki állapot sem javított a helyzeten (igen, lehet depressziónak nevezni), így az állapota tovább romlott úgymond, amely egyre több sürgős kórházi látogatással járt. Ezek közül az utolsók egyikén olyan gyógyszert kapott, amely felemelte a vér cukorszintjét, és rá is írták, a zárójelentésére, hogy cukros (közben többször történt olyan, hogy a szobában lévő betegek gyógyszereit felcserélték, ha édesanyám nem néz meg mindent, amit megeszik, akkor más gyógyszerét ette volna meg, úgy hogy a gyógyszeres tálcára még az is rá volt írva, hogy melyik betegé!). Valamint, mivel megkérdezték tőle, hogy közvetlen a rosszul léte előtt volt-e orvosnál? Erre azt válaszolta, hogy közvetlen előtte nem volt. A belgyógyászat meg ráírta a zárójelentésre, hogy nem jár orvoshoz, úgy hogy ott voltak náluk, az eddig zárójelentései, amely közül legalább az elmúlt két hónapban egyszer Szentesen a belgyógyászaton volt. Valamint több Kunszentmártoni vizsgálat eredménye, zárójelentése is ott volt szintén az orvosnál.     Hazaengedték, de rá egy hétre megint Szentesen a sürgősségi osztályon kötött ki. Ahol kapott valamilyen gyógyszert, amire szintén allergiás, és még vért is hányt, aminek az okát nem vizsgálták meg rendesen, és a zárójelentésen szerepelnek az alábbiak: nyombélfekély, ki lyukadt a gyomra, gyomornyálkahártya gyulladás. Ezek közöl lehet egyik sem igaz, vagy valamelyiket gyógyszerek okozták.  Ezután kedves tüdőgondozós orvosunk úgy gondolta, hogy legjobb lenne, ha DESZKRE menne el, ezért el is kezdett intézkedni. (A tüdőgondozós orvos, amióta bevallotta, hogy félrekezelte és nem tudja kezelni, sokkal lelkiismeretesebb lett.) Az intézkedése másfél héten belül eredményt is ért el. Édesanyám Deszken töltött idejének kezdete nem telt rosszul, igazából kellemes csalódással gazdagodott az első hétben. Bekerült 2014. február 21-én pénteken, ahol a szükséges vizsgálatokat el is kezdték már akkor. A hétvége eseménytelenül telt, gyógytornával és egyéb dolgokkal. A hétfőtől komolyabb munka várt rá, megnézték, hogy mennyit tud 6 perc alatt sétálni, milyenek a légzésfunkciói, és megállapították, hogy nagyon sok a lerakodása a tüdején, gyógytornász járt hozzá. Sokszor megjegyezték, hogy milyen jó, hogy nem hagyja el magát, jó látni, hogy gyógyulni akar, majd február 27-én este és éjszaka rosszul lett. Megpróbálta a beépített hívógombbal a nővért hívni, amely nem járt sikerrel, mert a nővérhívó ki volt kapcsolva, végül betegtársa ment ki a nővérért, aki miután bejött nem szép hangnemben közölte édesanyámmal, hogy éjszaka van, és ne hisztizzen, hanem aludjon.   Anyum közölte vele a rosszullétet, és kérte, hogy szóljon az ügyeletes orvosnak, erre a nővér (akit Erikának hívnak, nagydarab fekete hajú), megtagadta azt és megint mondta neki, hogy aludjon. A betegtárs kis idő múlva megint kiment, a nővér viszont nem tett semmilyen lépést, csak akkor szólt mikor már a lázmérőt vitte be és édesanyám agresszív módon utasította el azt. Erre már hívta az ügyeletes doktornőt, aki kérdezte tőle, hogy miért is nem szólt hamarabb, amire Erika nem tudott válaszolni. Túl lett a rosszulléten, és még aznap bement hozzá a Főnővér is, hogy nem tudja, hogy édesanyám akar-e panaszt tenni, de ha lehet intézzék már el a házon belül a dolgot, mert kevesen vannak és nem akar megválni a nővértől.   Jelzem, hogy még aznap a Főnővérrel beszélgetés után a betegtárs, mivel úgy gondolta, hogy a szanatórium elvesztette a bizalmát, elhagyta február 28-án a szanatóriumot. Anyum maradt, mert Kunszentmártonról eléggé nehéz az utazást megszervezni, valamint várta, hogy esetleg meg tudják beszélni a dolgot, és az adott nővér elismeri a hibáját és mond a dolgokra valami indokot, persze ez nem történt meg, sőt azóta (pénteken történt, hétfő van) kétszer kellett volna az éjszakás nővérnek szolgálatban lennie, de helyettesítik. A mai napon 2014 március 3-án, a főnővér már úgy nyilatkozott édesanyámnak, hogy ő  a nővérnek hisz, oldják meg házon belül a dolgot, nem szeretné elveszíteni a nővért. Valamint azóta a professzor is járt nála, aki azt mondta, hogy kivizsgálta a dolgot és nem úgy történetek, ahogy azt anyum elmondja, viszont a nővér kollégái egyből tudták, hogy melyik nővértársukról volt szó, mert már korábban volt rá panasz. A főorvos azt mondta, hogy javasolja édesanyám beutalását a Szegedi pszichiátriára, mert erősen depressziós, és ezért gondolja a dolgokat olyannak, ahogy megtörténtek, valamint kérte édesanyámat, hogy ne menjen el a szanatóriumból.    Holnap hazajön és azt is el szeretné felejteni, hogy egyszer ott volt.  Kedves Olvasók! Remélem a fentebb vázolt történet tanulságul szolgál, ha valamely hozzátartozótok vagy ne adj isten ti magatok kerülnétek Deszkre a szanatórium 3. emeletére, az ott lévő személyzetet fenntartásokkal és bizalmatlanul kezeljétek. Furcsa az is, hogy mióta az esett megtörtén anyumhoz, ha megnyomja a nővérhívót, akkor két nővér is siet, hogy mi baja van... Üdvözlettel: egy, az édesanyját féltő gyermek   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.    


2014. március 3. 7:07

A kísérlet az én bőrömre megy

Szervezetlenség, kapkodás, stressz. Mintha ezek lennének a kulcsszavak. A beteg, tudva azt, hogy beteg, eleve nincs a legnyugodtabb állapotban. Minden poénkodás és irónia ellenére rengeteg olyan inger ért az elmúlt hetekben, ami elgondolkodtatott.Nem, nem egy poszt fogja megoldani a magyar egészségügy problémáit. Magára a problémára sem biztos, hogy rávilágít. Mégis, leírom, ami a fejemben jár, leírom, mert le kell írnom, mert feszít, ott legbelül, leírom, mert ehhez értek. Előre bocsátom, nem akarok senkit sem megbántani, mindenki, akivel kapcsolatba kerültem, saját lehetőségeihez képest mindent megtett. Nem kritika, csak vélemény. Az pedig szabad. Adva vagyok én, 36 éves nőbeteg, idegi eredetű izomsorvadással, bizonytalan alap-diagnózissal és mostanra egész vaskos kis dossziéval, tele az aktuális vizsgálatok eredményeivel. Mondhatnám, hogy nehéz eset, egyedi szoc. probléma. Mondhatnám, ha ezt látnám. De nem ezt látom. Nagyon nem. Sokszor az az érzésem, hogy bármily fejlett is az orvostudomány, sokszor, túl sokszor csak tippelni tudnak diagnosztizálás helyett. Ha nem egyértelmű a baj, mondjuk levágta egy láncfűrész a kedves paciens karját, hanem valami rejtett baj van, akkor túl sok a lehetőség.   Mintha minél többet látunk, annál kevesebbet tudnánk. Ez persze nem is annyira meglepő. Az emberi test az egyik legcsodálatosabb és egyben legkomplexebb rendszer, amit csak el tudok képzelni. Hála a fejlett technológiának ismerjük a felépítését, sejtekre lebontva láthatjuk a működését - de vajon mennyire értjük a lényegét? Van egy optimális állapot, az egészséges ember, de hány hatás és kölcsönhatás éri a testünket minden nap, minden percben? Hányszor nyúlunk bele akarva-akaratlanul a jól kitalált rendszerbe? Hú de okosnak hisszük magunkat, miközben jöhet egy bacilus vagy vírus, aminek nem hogy agya, de idegrendszere sincs, és simán meg is ölhet akár. Rendszer, aminek a működését nem feltétlenül látjuk át, csak azt érezzük kristálytisztán, hogy baj van. És ez igaz magára az egészségügyre is.   Sok mindent lehet a pénzhiányra fogni, egyszerű magyarázat. Mégsem indokol mindent. Hogy nincs gyógyszer, nincs eszköz, nincs ember, vagy aki van, az a folytonos tizenkétórázástól kimerült, ezek vitathatatlan tények, de nem magyaráznak mindent.   Végig volt egy nagyon furcsa érzésem. Mégpedig az, hogy amit a kórház csinál, az egész egyszerűen nem hatékony. Visítozik bennem a projektmanager, azt visítja, hogy ugyanennyi erőforrás felhasználásával, okosabb szervezéssel sokkal de sokkal többet ki lehetne hozni a dolgokból. Konkrét példa: a doki kontrasztanyagos MR-t rendel, kontrasztanyagot elfelejtik beadni. Lehet újra csinálni a nem olcsó vizsgálatot. Miért? Mert aki elfelejtette beadni, valószínűleg túlterhelt, sietne, kapkod. A paciens stresszes, szabadulna, kiszolgáltatott helyzetben van, vagy legalábbis abban érzi magát. Ki a hibás? Könnyű ráverni a balhét az MR-es dolgozóra. Túl könnyű.   Szervezetlenség, kapkodás, stressz. Mintha ezek lennének a kulcsszavak. A beteg, tudva azt, hogy beteg, eleve nincs a legnyugodtabb állapotban. Még ha a körülmények kényelmesek lennének, akkor is szokatlan környezetben lenne. De nem azok. Az ágyak kényelmetlenek. Néha már azon gondolkodtam, direkt matracgödrösítőket alkalmaznak, de valószínűleg csak túl rég vannak használatban az ágyak. Márpedig az alvás minősége mindennek az alapja. Egy két éjszakát akárhol... de a kialvatlanság önmagában is ront a legfittebb ember állapotán is, hát még a betegén. Kényelmetlen körülmények között a diagnózis is nehezebb. Nehéz reprodukálni a "normális" élethelyzetét a paciensnek. Persze tudom, nem lehet otthon EEG vizsgálatot csinálni, de kicsit otthonosabb kórházi körülmények sokat számítanának. És ez sem csak pénzkérdés...   Kérdés, hogy kinek van ilyenekre energiája? A nővéreknek, akik örülnek, ha a legfontosabb feladatokra jut energiájuk? Igazából még így is kalapot le előttük, nem tudom, hogy bírják. Még hálapénzzel együtt is hugyért-szarért mosni ki akár szó szerint hugyból-szarból másokat, hát... én képtelen lennék rá, ezt tudom. Elhivatottság? Talán. Pár mosoly, ami tán reményt ad. Nemrég hallottam egy előadást. Az élesztőről szólt, arról, hogy stressz, baj esetén a molekulák összefognak - és ugyan így viselkednek az emberek is. Legalább mi tartsunk össze. Ezt tapasztaltam a kórházban is. Kevés a nővér? A benn fekvő, amúgy nővér besegít. Kevés a takarító? A látogató sepreget. Szar a kaja? Megosztjuk a hazait. (Amúgy mikor adsz a saját ételedből olyannak, akit pár napja ismersz? Nem jellemző.) Mintha beindulna valami önszervező rendszer. Mintha beindulna valami öngyógyító mechanizmus.   Az emberek szintjén biztos, hogy ez a legnagyobb gyógyító erő. Várunk, hátha a kórházi kezelés dacára is meggyógyul a beteg... Hogy az egészségügy szintjén szabad-e erre a folyamatra építeni, hát, ezt nem tudom. De ez zajlik mostanában, úgy érzem.   Csak kicsit aggaszt, hogy a kísérlet az én bőrömre megy.  


2014. március 2. 7:54

A kórházak épülnek le, a stadionok épülnek fel

Úgy gondolom ez elsősorban a kormány felelőssége! Ha felsőbb szinten nem vennék semmibe a betegellátást és az ápolók munkáját,akkor szerintem nem itt tartanánk. 33 éve dolgozom az egészségügyben, tudom, hogy vannak ilyen kollégák, ezzel együtt nem szabad általánosítani! Pl.a kereskedelemben dolgozók is sokszor megengedhetetlen hangot használnak, mégsem általánosítanak. Itt se tegye! Nagyon sok becsületesen dolgozó, empatikus, normális hangot használó nővér dolgozik a kórházakban, csak róluk nem esik szó,mert természetes. Amikor kivételek akadnak /elismerem az is van bőven/ az rögtön fel lesz fújva. Egyszerűbb lett volna a főnővérnek jelezni, ha hatástalan,akkor tovább lépni és az igazgatóságon jelenteni a dolgot. Nem kifogás tudom,de ne felejtsük el,hogy a nem megfelelő munkafeltételek is okozhatják,hogy az ápolónő olykor nem a megfelelő hangnemben beszél.   Itt most nem a rengeteg túlórára és a nem megfelelő fizetésre gondolok,hanem arra,hogy nincs tiszta ágynemű,nincs pelenka,nincs gyógyszer stb. Mindezek megléte elengedhetetlen feltétele lenne a tisztességes betegellátásnak. Egy szívvel-lélekkel dolgozó nővér is kiborul egy idő után,hogy a betegek testi,lelki jólétének biztosításán kívül olyan dolgokat is meg kellene oldani,olyan hiányosságokat is pótolni kéne valahogy ami nem az Ő feladata. Hogyan is biztosítsa a testi jólétet,ha egy pelenka kicserélése gondot okoz,mert nincs. Van itt bőven kérdés amin nem árt elgondolkodni! Az emberek fizették,fizetik a TB-t. Hova lett,lesz a rengeteg pénz? A kórházak épülnek le a stadionok épülnek fel! Úgy gondolom ez elsősorban a kormány felelőssége! Ha felsőbb szinten nem vennék semmibe a betegellátást és az ápolók munkáját,akkor szerintem nem itt tartanánk. Arról nem beszélve,hogyha az egészségügyi dolgozó mer,merne sztrájkolni az mekkora felháborodást vált,váltana ki.   Ezzel élnek vissza felsőbb szinten! Remélem a tisztelt levélírónak lesz ahhoz is bátorsága,hogy az igazgató úr elé álljon! Végezetül pedig csak annyit,hogy ez az eset nem általános a Margit Kórházban. Például azon az osztályon ahol a lányom dolgozik, ilyen és ehhez hasonló nem fordul elő. Kicsit fejétől is bűzlik a hal-ahogy mondani szokták. Ha pedig a kormány hajlandó lesz többet áldozni az egészségügyre,akkor a "magyar egészségügy intézményeiben sem csak leépülni lehet" majd.   Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.    


2014. március 1. 9:16

Átverés komfortosan

A nagymamám lett az az egy az a bizonyos nyertes aki magáénak tudhatta az 1 millio forintos fődíjat amiért csupán 350.000.- ft-ot kell fizetnie. Tisztelt Szerkesztőség!   Nem egyedi történettel keresem meg önöket azért kezdeném így a levelet ami a történet végén ki is fog derülni mert sok károsul hozzánk hasonlóan jártak így.  2013 Novemberében a Nagymamám részt vett egy termék bemutatón ahová azzal csábították hogy egy egészségügyi termék bemutató lesz és ebédet is fognak kapni csak jöjjön el. A nagymamám el is ment és az ígértek szerint vitték a "jól megszervezett " Termék bemutatót.     A nagymamám lett az az egy az a bizonyos nyertes aki magáénak tudhatta az 1 millio forintos fődíjat amiért csupán 350.000.- ft-ot kell fizetnie. a helyszínen foglalóként ott is hagyott 10 ezer forintot és a fennmaradó 340.000.-et pedig a termékek kiszállítása után a saját lakásán kellett fizetnie. így is lett kapott egy masszírozót és indukciós főzőlapot, egy edény készletet és és még valami hasonló silány minőségű terméket. Másnap mikor Én értesültem az esetről mondtam a mamámnak hogy őt csúnyán átverték és ezt azonnal vissza kell csinálni.     Még zárójelben megjegyezném a papám nagyon beteg tolókocsiba kényszerül egy évvel ezelőtt és a mamám neki akarta azt a csoda masszírózt hátha lábra tudja állítani. el is kezdtem intézkedni ügyvédhez fordultam aki azt tanácsolta írjunk egy szerződés bontó levelet amiben is elállunk a szerződéstől és a termékeket mihamarabb juttassuk vissza a cégnek. erre 8 nap illetve 5 nap állt a rendelkezésünkre. így is tettünk leutaztam tatbányára ahol is megtalálható a kft (ÁTVERÉS KOMFORTOSAN ).  mikor leértünk egy raktár épületet találtunk a megadott címen. egy fiatal hölgy volt aki ajtót nyitott nekünk átnézte a termékeket amiket kifogástalan bontatlan állapotban vittünk vissza . jegyzőkönyv készült és közölte egy hónapon belül visszautalják a a már fent említett összeget. azóta SE . már elmentünk a rendőrségre is feljelentést tettünk ahol azt állapították meg hogy ez nem csalás hanem egymás közti egyezkedés. frászt. ügyvédem levelet írt a rendőrségnek hogy az eljárással szemben mi panasszal élünk a paragrafusokat az ügyvédúr tudná megmondani.   Vállalja a polgári peres utat és teljes váll szélességgel mellettünk áll és teljesen ingyenesen. jelenleg itt tart az ügy a levél elment a rendőrségnek és én találtam az express komfort kft nek már egy blogját ahová a panaszosok irkálnak mit évők legyenek . én ott is írtam mindenkinek hogy álljanak mellénk mert úgy nagyobb esélyünk van ezt a csaló brigádot leleplezni filléres termékeket adnak több száz ezerért és a célközönség a kis nyugdíjasok. felháborító. segítségüket szeretném kérni hátha a médián keresztül nagyobb az esélyünk ha nem is látunk vissza a cégtől pénzt de többé ne kerüljenek más kisnyugdíjasok ilyen szituációba mint mi. Már rajtam kívül 2 Hölgy van aki mellettünk van és perre visszük a dolgot. természetesen a cég nem elérhető csak ha személyesen lemegyünk. szerdán és csütörtökön van ügyfélfogadásuk.    Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.    


2014. február 28. 8:22

Hogyan lesz egy rutinműtétből borzalmas rémálom?

A választott orvosom az utolsó napon véletlenül betévedt a szobánkba (a kollégáját kereste), csak annyit mondott, hogy elnézést, előfordul az ilyesmi. Rettenetes  felháborodás, elkeseredés  miatt szántam rá magam ennek a történetnek a megírására, melynek a   Hogyan lesz egy rutinműtétből borzalmas rémálom? címet találtam ki. Azt hiszem, bemutatom majd a jelenlegi kórházak (néhány kivétellel), orvosok, és nővérek hozzáállását, valamint a betegek  "ellátását".   Nagyon sok embertársam vár csípő protézis beültetésre. Ők tudják, milyen fájdalmas a járás a műtét előtt. Nekem sikerült 2013.dec.6-án befeküdnöm az Országos Baleseti Sebészeti Intézet (Fiumei  út)III. emeleti osztályára. Másnap reggel megműtöttek (1,5-2 óra), igaz, hogy az érzéstelenítő a műtét vége felé már nem hatott, ezért amikor varrták a sebet, kértem, hogy altassanak el, mert annyira azért nem élvezetes. Boldog voltam, túl voltam az egészen, már csak gyógyulni kellett. Három nap fekvés, infúziók, és egyéb finomságok után végre felkelhettem. Óvatosan, pici léptekkel sikerült járkálnom 2 napig, amikor is a protézis kificamodott, és a borzalmas fájdalom újra kezdődött. Vittek a röntgenbe, ahol megpróbálták - még éber állapotomban- visszarángatni, de nem sikerült, így elaltattak és úgy rángatták tovább. Így sem sikerült, ezért másnap egy "kis" műtétet végeztek, ahol visszarakták a protézist. Ezek után tudtam meg, hogy az első műtét közben 1 vagy 2 csontom letört a combomból, amit, sem akkor nem vettek ki, sem a kis műtét alatt. Azt gondoltam, hogy az orvosok tudják, hogy mit csinálnak, nem foglalkoztam a dologgal, igaz felvilágosítást soha nem kaptunk senkitől. Pár nap elteltével hazaengedtek." Tojásokon"  lépkedve sétálgattam a járókerettel, amikor is 2 nap után a protézis ismét kiugrott,A mentők vittek a balesetibe, ahol ismét a röntgenben rángatták egy darabig a lábam, majd altatás , rángatás. Sikerült visszatenni a protézist, ezután 6 nap fekvés következett, ami után nem csak a lábam, hanem már a felfekvéstől a hátam, és a többi részem is fájt. Három nap múlva ismét hazaengedtek, legalább a Karácsonyt otthon tölthettem!   Minden rendben ment, 6 napig. Szilveszter napján a csípőm ismét kificamodott, habár akkor már éjjel-nappal viselnem kellett egy remek szerkezetet, ami a combomat és a derekamat összekötve tartotta a csípőmet. Mentő (persze csak fizetős), baleseti, röntgen és az éjszaka a műtéti előkészítő, végül  az osztály.  Január 2-án újra műtét, amikor is végre a csontot is kiszedték, és egy új protézist ültettek be. Ekkor már idegileg is teljesen kikészültem már csak a csodában reménykedtem. Ismét pár nap fekvés.  Amikor végre ismét felkelhettem (a gyógytornász és az orvosok szerint) a második lépés után, mintha eltűnt volna a bal lábam, és akkorát estem hanyatt, mint az ólajtó. Szerencsére a csípőmnek semmi baja nem lett, csak a könyökömet vertem egy kicsit össze. Másnap ismét felkelhettem, sikerült pár lépést is tennem, de a mosdóból kijövet ismét hanyatt dobtam magam úgy, hogy a lábaim magam alá gyűrve a fejem bevertem. Most már elvittek vizsgálatra, koponya CT, és röntgen. Örömömre semmi nagyobb baj nem történt a vizsgálatok negatívak lettek.  Az osztályon tudtam meg, hogy a műtét alatt megsérült egy izom, vagy ideg ( a fene tudja), ami miatt a bal lábam teljesen érzéketlen lett.   A gyógytornász tanácsára 3 db gyakorlatot kellett csinálnom, hogy a lábam mozgatni tudjam., továbbiakban a gyógytornászt nem nagyon láttam.  Végül pár nap múlva ismét kiengedtek azzal, hogy 13-án varratszedésre menjek vissza. Miután a z orvosom megérdemelt téli szabadságát töltötte, a főnővérhez kellett mennem, aki egy tündéri jó indulatú kedves nő volt.    A varrat kiszedésénél vette észre, hogy a seb bedagadt, a púp kifakadt, és legalább egy kis vödörnyi váladék folyt ki. Ekkor már orvosok vettek körül, és kérték, hogy várjak egy fél órát, mert tenyésztést kell csinálni. Fél óra múlva kiderült, hogy baktériummal fertőzött váladék volt a sebem körül, (nem is kevés).A kórházból már haza sem engedtek. Ismét a 3. emelet, egy olyan ágyra raktak, amit tolni sem lehetett.  16-án ismét nagy műtét, amikor is kitisztították a sebemet majd visszavittek a 3. em.-re, ahol kiderült, hogy nem oda, hanem a szeptikus (mérgező) osztályra kell mennem a 2. emeletre.   Azon az ágyon feküdtem még mindig, amin a műtőbe bevittek (a tolhatatlan), persze ágyneműt nem cseréltek rajta, a műtét után egy lepedővel takarták le. Amikor kiderült az osztálycsere a betegszállító, ahogy illik, a hasamra dobta a járókeretet, a táskámat, a segédeszközt, szóval mindent, ami az enyém volt, és lelökdöste az ágyat a 2. emeletre, ahol nem tudták, hogy én jövök, mert a doktor úr elfelejtett szólni. A nővérek ennek ellenére helyet kerestek nekem, átraktak egy másik ágyra (tiszta ágyneművel), elláttak, és rendkívül aranyosak voltak. Hét napon keresztül antibiotikumot kaptam infúzión, majd tablettára váltották át. Egy szerkentyűt kötöttek rám, amit a sebemből két csővel szívta ki az ocsmány baktériummal fertőzött váladékot.  Január 29-én engedtek ki, de a sebemben két pici cső volt még, hogy a seb körül, még meglévő váladék kijöhessen.  Eddig a rémtörténet, most már kontrollra járok, ahol megnyugtattak, hogy gyógyulok.   Köszönettel tartozom a 2. emeleti orvosoknak, nővéreknek, mert Nekik köszönhetem, hogy végre gyógyulni kezdtem. Köszönöm a menyemnek, a fiamnak, a férjemnek, és barátaimnak hogy tartották bennem a lelket. Többi családtagomnak köszönöm, hogy a két hónap alatt nem fárasztottak azzal, hogy akár csak telefonon is megkérdezzék, hogy vagyok.  A választott orvosom, aki letöltötte téli megérdemelt szabadságát, arra nem vette a fáradságot, hogy a szeptikus osztályon megnézze, hogy mi történt velem. Az utolsó napon véletlenül betévedt a szobánkba (a kollégáját kereste), csak annyit mondott, hogy elnézést, előfordul az ilyesmi.   Kicsit hosszú a történet, és ezek csak szűk tények. Nem tértem ki a korházi betegellátási helyzetre, az egy külön fejezet lenne. Köszönöm mindenkinek, aki elolvassa, és esetleg hozzá is szól.   Lepsis Éva    


2014. február 27. 9:31

Édesanyámat is kórházban segítették a halálba

Egy lábujj műtéttel kezdődött: cukorbeteg volt,és sajnos muszáj volt leműteni kettő lábujját is! Mindenhol voltak problémák a nővérekkel. Édesanyámat is kórházban segítették a halálba! Nevezetesen a veszprémiben! Nem ott hunyt el,mert előtte még megjárta a gyönyörűséges várpalotait is mert Veszprémben lemondtak róla,mikor kiderült,hogy már nem tehetnek semmit,pedig,biztosak vagyunk benne,hogy Veszprémben hibáztak,és utógondozásra átvitték palotára,ahonnan én végső elkeseredésemben Pestre vitettem,már sajnos későn,mert ott két órán belül elhunyt! Nem bírta ki az utat,mert előtte már szenvedett minkét helyen eleget! Azóta is lelkiismeret furdalással élek,hogy nem cselekedtem elég korán,hittem abban,hogy meggyógyulhat!....   Egy lábujj műtéttel kezdődött: cukorbeteg volt,és sajnos muszáj volt leműteni kettő lábujját is! Mindenhol voltak problémák a nővérekkel! is!: Panaszt tettem, mert a nővér a pultban Facebook-ot püfölte,az anyámnak meg penészes felfekvési sebe keletkezett,mert egy jól eltalált injekcióval,amit a gerincébe kapott sikeresen lebénították,és soha nem állt talpra többé,pedig rettegett tőle,sőt kérte,hogy altassák inkább!.....Aztán egy szép értágítást is kapott,Amitől,a boncoláskor agyi infarktust is diagnosztizáltak nála. Mert vajon mi mástól kaphatta volna? Azt sem értettük,miért kellett értágítást végezni nála?Ezt még Veszprémben végezték,de hogy ,hogy miért kellett,a mai napig rejtély a számomra!? Amikor szóvá tettem az igazgatónál a Facebook dolgot,azt mondta,: mit gondolok én,ki fog itt dolgozni,ha ezt megtiltja nekik?   Hát szép,én azt hittem,hogy oda dolgozni kell bejárni!? (mellesleg engem rögtön kipenderítenének a melóhelyemről ezért!!!) Várpalotán is volt olyan,hogy én rohantam el orrsprayért,mert nem kapott levegőt már Anyám,és fél órán át fújattam ki vele, az orrába száradt váladékot,mert az sem jutott eszébe senkinek,hogy baj van!!! Reggelre már akkor megfulladt volna! Mellesleg sosem láttunk halottat,sem én sem a Szüleim! Anyukám mellett tíznél többen meghaltak,májustól októberig,az Ő bekövetkezett haláláig! Nehezen elintéztem,hogy felkerüljön a Dél-pestibe,de már nem sikerült megmentenem! Tehát nekem sem kell azokról az állapotokról mesélni!   A felfekvésből vérmérgezése lett,amiből aztán sosem sikerült kigyógyulnia!!!!! Köszönöm egészségügy! Hadd ne mondjam,hogy tavaly februárban elvégzett bal térdszalag plasztikám,a maii napig fájdalmakkal gyötör,állandóan dagad,ropog,és ha terhelem nem tudok a nap végén lábra állni! Egy éve kínlódom vele,fájdalomcsillapítókon élek,így dolgozom!!! Ennyit mára.


2014. február 26. 8:28

Nem emelek,nem mosdatok, közölte a nővér

Volt,hogy kiszakadt a katéteres zacskó,folyt a pisi mindenfelé a földön. Felkutattam a felmosó szettet,és felmostam. 2003-ban sem volt jobb a helyzet. Nagymamámat az Erzsébet kórházba kellett vinni (ez a Péterfy Sándor u-i kórházhoz tartozik)a belgyógyászatra. Megkapta az ágyat,és én türelmesen vártam vele együtt,hogy egy nővérke bejöjjön a kórterembe. Szerettem volna tudni,kihez tartozik,ki az akinek szólhatok ha valami segítségre van szükségünk. Nem sokára beviharzott egy középkorú nővérke,aki meglátva,hogy két új beteget kapott a kórterem a következővel indított. Nem mosdatok,nem emelek,kivinni a beteget nem tudom,leszakadt a derekam. Csak néztünk,mint hal a szatyorban.   Semmi jó napot kívánok,vagy X.Y.nővérke vagyok,semmi."Nem emelek,nem mosdatok...." majd ahogy be jött,ki is ment. Én tudtam,hogy nem viccel,így komolyan is vettem a "bemutatkozást" és csináltam én. Ha valami miatt éppen nem tudtam az adott időben bemenni csak később,"előre gondoskodtam a nagyi tisztán tartásáról,míg beérek hozzá". Volt,hogy kiszakadt a katéteres zacskó,folyt a pisi mindenfelé a földön. Felkutattam a felmosó szettet,és felmostam. Ha arra vártam volna,hogy jön majd valaki arra várhattam volna.. történt olyan is,hogy majd egy órával tovább kellett maradnom,mert a magatehetetlen öregek mind tőlem kértek valamit.   Azt se tudtam hová ugorjak. Ablakot nyitni,teát tölteni,szívószálat előbányászni,üdítős dobozt kinyitni,hűtőből behozni,hűtőbe kivinni,ágyat feljebb tenni,szemüveget keresni,nővérnek szólni,elgurult gyógyszert megkeresni. Ezzel valóban nehéz lépést tartani,én be is látom. De a goromba modort,azt nem. Annak ehhez semmi köze.


2014. február 25. 9:08

A halál kapujában jártam

Bevallom őszintén, bennem egy percig sem merült fel, hogy bármi baj történhet. Teljes mértékben megbíztam az orvosomban, és a szülésznőmben. Köszönet,…. "Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz. Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgy is érzed. Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka emléke, évek, vagy egy élet. Ott van, és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz. Tehetsz bármit: valahol egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok egy finom kis szállal kötözve. Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van és mindig azokkal, akikkel dolgod van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy fájni fog, de ez az életed. És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhet Veled." - ismeretlen szerző   2013. Július 22. A világ nagy részének egy átlagos hétfő. A másik felének a brit kisherceg várva-várt érkezése. Nekünk életünk egy nagy napja, amikor világra jött a mi kis hercegnőnk. Kislány, egy valódi kis csoda, hiszen az orvosok szerint esély sem volt rá, hogy természetes úton megfoganjon.     Gyönyörű 9 hónap volt. Teljesen problémamentes. Az egyik legmeghatározóbb időszak egy nő életében. De mivel a kisasszony a kiírt időponton túl sem érezte úgy, hogy itt az idő, és olyan még nem fordult elő, hogy egy baba benn maradt volna a pocakban, ezt a bizonyos hétfőt jelölték ki, hogy világra jöjjön.     Reggel 7-kor el is kezdődött a folyamat, és minden rendben is zajlott, bár előre lehetett látni, hogy nem lesz egy gyors szülés. Körülbelül 11-12 óra vajúdást követően a baba feje már a szülőcsatornában volt, de a hosszas szenvedés után már nem maradt energiám nyomni. Akkor, ott, abban a percben valami megszakadt bennem. Már nem tudtam uralni a saját testem. Nem tudom, hogy a fáradtságtól, vagy a gyógyszerektől, de fékezhetetlen remegés tört rám. Meg kellett császározni, nem volt más választás.     Egy-egy hangfoszlányból detektáltam, hogy valami nem az igazi, de ilyenkor csak "túlél" az ember. Végtelennek tűnő idő után kitoltak a műtőből, és azt hittem vége van, túl vagyunk rajta és van egy gyönyörű gyermekünk. De tévedtem...     Az egész napot betöltő vajúdás után, még csak most jött a neheze. Félig eszméletlen állapotban, néha-néha magamhoz térve csak a hasamra nehezedő jégakkuk, sürgő-forgó emberek, hirtelenjében megsokszorozódó branülök, fejem fölött lógó infúziók, plazma, és vér adhatott okot némi aggodalomra,..de abban az állapotban nem érdekelt semmi. Aztán gondterhelten közölte velem az orvosom, hogy ismét meg kell műteni, mert nem állt el a vérzés. Ki kell venni a méhemet. Abban a pillanatban semmi más nem érdekelt, csak, hogy altassanak el, mert nem akartam tudni, de még csak sejteni sem, hogy mi is történik velem, csak túl akartam lenni rajta.     A műtő felé az egyik orvos felvilágosított, hogy tulajdonképpen ez egy életmentő műtét, ha szeretném, sem lenne más választásom. Egy percig átfutott az agyamon, hogy ilyen csak a filmekben szokott lenni. A lányom, aki a megszületést követő sokkból még valószínűleg fel sem eszmélt, lehet, hogy nem is fogja látni az anyját? A férjem, akit már hazaküldtek, de visszahívtak félúton, mert mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna,..vajon mit érezhet? Mi lesz, ha egyedül maradnak? Tényleg ennyi egy élet? Szerencsére nem sok időm volt ezeken gondolkozni, hiszen rendkívül gyorsan történtek a dolgok.     Ekkor már kedd hajnal volt, de az orvosok, szülésznők, műtős személyzet fáradhatatlanul végezte, a nem kis elismerést érdemlő munkájukat. Reggel tértem magamhoz. Az orvosom tájékoztatott az éjszaka történéseiről: Miszerint atóniás lett a méhem, bármennyire szerették volna megkímélni, nem volt más választás, el kellett távolítani.     Mindenki szemében láttam az együttérzést és azt a mély aggodalmat, amit az elmúlt 24 óra történései miatt éreztek.     Pedig nagyon jól tudom, hogy mindent megtettek, ami tőlük telt. Sokan kérdezték később, hogy milyen érzés volt a halál kapujában,..de bevallom őszintén, bennem egy percig sem merült fel, hogy bármi baj történhet. Teljes mértékben megbíztam az orvosomban, és a szülésznőmben. Tudtam, hogy jó kezekben vagyok.     Egy percig sem merült fel bennem, hogy azon aggódjak, mi lesz most,..hiszen van egy egészséges pici lányom, aki beragyogja a napjainkat. Van! És számomra ez a fontos. Minden erőmmel azon vagyok/leszek, hogy ezt az Isten adta csodát minden nap kiérdemeljem.     És ezért kimondhatatlanul hálás vagyok mindenkinek, aki aznap ott volt, és segített. A Szt. Margit Kórház szülészetén dolgozók kivétel nélkül kiváló, lelkiismeretes egészségügyi dolgozók,akik a nehéz körülmények ellenére is elhivatottak a munkájuk iránt.   Erről az egy hétről egy, az Álomháború filmben elhangzó gondolat jutott eszembe: "Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!"     Azokban a napokban, hiszem, hogy az én őrangyalom is ott volt, és valamennyi orvos és szülésznő személyében volt jelen.     Köszönöm Nekik még egyszer!                                                                            H.N.M.      


2014. február 24. 8:27

Lepukkant szanatórium Sporonban

Sajnos későn tudtam meg, hogy a fizetős szárny mennyivel másabb! Modern bútorokkal, kényelmes ágyakkal, lapos tv, WiFi, hűtőszekrény, széf, fürdőszoba, WC bent, szőnyegpadló, zárható, fotócellás ajtó stb. Néhány szó a Soproni szanatóriumról . Januárban 2 hetet töltöttem a Soproni szanatóriumban. Egy dohos, két ágyas, régi, kopott, ócska bútorokkal felszerelt szobába kerültem. Ez alatt 2 ágy, 2 asztal, 2 szék és egy kétajtós szekrény értendő. Ja és az egyik asztalon egy tévé. Az egész nagyon színtelen, lehangoló volt. A férjem tavaly halt meg, azért mentem, hogy egy kicsit kikapcsolódjak, de ezt meglátva legszívesebben visszafordultam volna.   Az ágyon egy takaró, alatta huzatban, egy nagyon vékony, sokkal kisebb valami volt (paplannak nem lehet nevezni), amit állandóan igazgatni kellett a huzatban. Zuhanyzó és mosdó tartozott a szobához, WC nem! Az, a folyosó végén volt, méghozzá közös a férfiakkal. Ezt úgy kell érteni, hogy a közös helységben van 3 WC, 1 női, 1 férfi, a harmadik csak úgy! Bezárni nem lehetett egyiket sem.   Hiába volt kiírva az ajtóra, hogy Női WC, nem egyszer rám nyitottak. Az, hogy a WC, a papírtartó, de még a villanykapcsoló is szaros volt, az sajnos néhány embert minősít!!! A szobához tartozó fürdőszobában állandóan csatornaszag volt. Ami természetesen betöltötte a szobát is. Egyébként is az egész épületben jellemzően vagy ételszag, vagy szarszag (elnézést) terjengett. Hűtőszekrény szintén a folyosón volt. Reklám szatyorban, felcímkézve, becsomagolva mindjárt a harmadik napon eltűnt belőle egy csomag túró rúdim és két pudingom. Vittem magammal egy kis laptopot, hogy a külföldön élő családommal valamennyire tudjam tartani a kapcsolatot. 3.000.-Ft-ot fizettem azért, hogy a társalgóban tudjam használni a WiFit.   Már amikor volt jel! Mert nem volt mindig! Nem gondoltam, hogy még létezik ilyen ócska, lepukkant szanatórium, ahol inkább csak depressziós lesz a beteg ember. A nővérekkel és általában a kiszolgáló személyzettel nem volt semmi problémám. A kiírt kezelések is jók voltak, rendesen végig csináltam. Nagyokat sétáltam a parkban, néhányszor kimentem a városba. Nekem az élelmezés is megfelelő, elegendő volt. Leszámítva a savanyúságot, azzal nagyon spóroltak.   Szívesen maradtam volna még, más körülmények között. Sajnos későn tudtam meg, hogy a fizetős szárny mennyivel másabb! Modern bútorokkal, kényelmes ágyakkal, lapos tv, WiFi, hűtőszekrény, széf, fürdőszoba, WC bent, szőnyegpadló, zárható, fotócellás ajtó stb. Mindent összevetve, sokkal jobban éreztem volna magam egy ilyen szobában, mint amilyenbe kerültem.  


2014. február 22. 9:27

Kevés volt neki a hálapénz

Ezután már nem volt kézfogás, csak viszlát. Az ami megtörtént,már egy héttel ezelött volt,és eddig is sokat gondolkoztam azon,hogy közzé tegyem-e. Döntöttem.   Előzmények:     Gyomorpanaszaim voltak,majd,beutaló gasztro dr hez-aki colonoscopiát javasolt.a koromra való tekintettel.     Ujabb beutaló a körzetemhez tartozó (XVIII-ker.)gasztoenteorológushoz. Előzetes leletekkel,(labor-ultrahangás és a gyógyszeradagokkal)megjelentem,ahol valóban kedves nővérek fogadtak,majd bevezettek az orvoshoz,aki felállva ,bemutatkozott természetesen kézfogással. (első munkanapja volt az intézménybe)majd kikérdezett szakmai eredetű kérdésekkel,majd mevizsgált.     Szintén colonoscópiát javasolt,és ajánlotta,hogy kérjek időpontott a nővérektől. Megtörtént,el is mentem a vizsgálatra. Elötte kb 2 hónappal egy közeli rokonom átesett ezen a nem túl kellemes vizsgálaton.(volt eü-s dolgozó) elmontdta,hogy elötte kapott egy"koktélt"ami semmit sem használt,mindent érzett,és nem volt egy kicsit sem kábult,de volt kisérője(ennek hiányában nem kaphat f.csillapitót)     Várakoztam,egy darabig,majd megkérdeztem az arra járó nővérkét,hogy kapok-e injekciót? Rámnézett,majd megkérdezte,hogy nem beszéltem meg a dokival? Nem. Ezután bement az orvoshoz,és kijött egy felszívott (hagyományos )injekciós készlettel,egy tisztitó spryvel és behivott a vizsgálóba belém szúrta. Ez bizony PLACEBO volt. De megkérdezte,hogy van-e kisérőm.Természetesen nem volt,de mivel kocsival mentem,azt mondtam,hogy jönnek értem.(érzek annyi felelőséget magamba,hogy ha nem tudom biztonságosan hazavezetni az autót ,nem kockáztatok.)     Hát a vizsgálat pokoli volt,nem akarok egy "főorvost kritizálni"de a kormány az Ő kezében volt,a kanyarokat nem volt képes időben észrevenni,amit viszont én igenis éreztem. Az eredmény kihírdetése az külön fejezet.     Az íróasztalánál ült és elmondta,hogy mit tapasztalt,majd aláiratta a lelet átvételét. Ekkor jött a "köszönöm főorvos úr" kis boriték,nem leragasztva,balfiók kinyit,majd boritékba betekintés,és kissé megpiszkálta,hogy nem lapul-e még több is. Ezután már nem volt kézfogás csak viszlát. Nem lapult,mert a nővérke aki(szerintem egyedül is elboldogúlt volna a vizsgálattal) szintén megérdemelten, kapott egy kis boritékot. Majd mivel nem szédültem(mitől is?)beültem az autómba és simán hazamentem. Otthon elolvastam mit is írtam alá:-felületi érzéstelenítés(már tudom mit jelent) 30 percen túli megfigyelést,és az elvégzett vizsgálatot.     Tehát nincs" koktél" tarifa az van,de nem akármennyi.     A nővérek viszont igazán kedvesek,udvariasak őket kellene jobban megfizetni,nem azokat a "főorvosokat" akiket csak azért minősítenek azoknak,hogy magasabb fizetést kaphassanak. Sokunk okulására     Tisztelettel      


2014. február 21. 9:09

Hagy hulljon a férgese

Sokat hallani, hogy internet, meg öngyógyítás, a beteg esetleg többet is árthat magának, de lévén sajnos munkanélküli lettem, nem tudok magánklinikára menni. Tavaly visszatérő csalánkiütéssel jártam a házi orvosomat, aki azt mondta menjek haza, és "sakkozzam" ki, mire vagyok allergiás. Nagyjából a negyedik eset után, hogy véraláfutásosra vakartam magam, észrevettem, hogy mindig légúti megbetegedésnél van. Az orvosom reakciója: "tényleg az AST értéke négyszerese a megengedettnek..." A következmény, hogy kivették a mandulámat, ám a tünetek nem szűntek meg, sőt már szinte folyamatosan vannak kiütéseim. Mellé társult még fejfájás, szédülés, légszomj, gyengeség, vérzés zavar. Hát én tovább sakkoztam a neten, és ráleltem a hisztamin intoleranciára. Házi orvosom még nem is hallott róla, azt sem tudja, hol vizsgálják. Ezután jött a vándorlás: bőrgyógyászat, ahol nem foglalkoznak ezzel, Sote allergológia, ahol nem tudnak ilyen vizsgálatot végezni, tüdőgondozó, ahol nem is értették, hogy mit keresek én ott. Már nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek kínomban...   Elkeseredésemben, bár nem vet fel a pénz neten kerestem egy magánklinikát, ahol persze jó pénzért már nem volt kérdés, mindenféle allergia, stb tesztet végeztek rajtam. Ők megerősítették gyanúmat, hisztamin intoleranciát állapítottak meg, valamint Candida gombát is kimutattak. Elláttak a szükséges tudnivalóval, mit szedjek, milyen diétát tartsak, ami önmagában is elég nehéz két gyerekkel, rohanó életmód, de legalább tájékoztattak, és ugye a gyógyulásért mindent!   Hogy ne ússzam meg ennyivel, jöttek a nőgyógyászati gondok: fogamzásgátló mellett pecsételő vérzés. Orvosi tanácsra fogamzásgátlót váltottam, de a panasz továbbra is fenn állt, sőt a vérzés erősödött, alhasi és deréktáji fájdalommal társult (rendszeresen járok rákszűrésre, aminek legutóbb P1 eredménye lett). Jelenlegi panaszom miatt a nőgyógyász UH vizsgálatot csinált és kenetet vett, két hét múlva mehetek vissza. Már alig vártam, hátha legalább az egyik problémámtól megszabadulok. Viszont ami jött...: Az orvos megkérdezte, örülök-e, mert minden rendben van, se gomba, se gyulladás, normál Döderlein flóra. (Bár a magánklinika talált gombát...) A válaszom, hogy nem tudok örülni, mert ezek szerint semmi bajom, de a panaszom mégis meg van. Érdeklődtem, lehet-e a hisztamin intolerancia a kiváltó ok, mert olvastam a vérzés zavart, mint egyik tünetet. A válasz egy jó ízű nevetés volt, majd hazaküldött, hogy szedjem tovább a fogamzásgátlót, semmi teendőm nincs.   Én még magamhoz sem tértem, már kint is voltam a rendelőből. Hazajöttem, és tovább szenvedek az alhasi fájdalomtól, ami néha enyhébb, néha mintha késsel szurkálnának.   Sokat hallani, hogy internet, meg öngyógyítás, a beteg esetleg többet is árthat magának, de lévén sajnos munkanélküli lettem, nem tudok magánklinikára menni (főleg csak azért, mert bár fizetem a TB-t, de a TB-s rendelésen futószalagon szórják ki a betegeket, ha jól van, ha nincs. Gondolom a további vizsgálatok sokba kerülnének, és mit képzelek én, hogy ezt majd az OEP finanszírozza). Mint írtam, magán orvoshoz nem tudok fordulni, a körzetemben lévő másik orvoshoz már bevezették az "időpont kérés rendszererét", ahol kb. 1-1,5 hónap a várakozási idő, de amúgy sem szívesen mennék oda, mert mindig üvöltözik, lekezelő, stb. Más rendelésekről pedig már küldtek el azért, mert nem a körzetükbe tartozom.   Tehát itthon gondolkoztam, hogy visszamenjek-e, hogy esetleg ötödjére is "páros lábbal rúghasson ki", miután szerinte semmi bajom, de végül neten keresgélve arra jutottam, hogy Betadine kúpot használok, majd a 7 napos kúra után megpróbálom a ph értéket natúr joghurttal visszaállítani. Nem tudom, hogy megoldja-e a problémát, de már sajnos tanácstalan vagyok.   Internetről történő "okoskodás" és öngyógyítás ide vagy oda, marad ez, és a remény, hogy javulnak a panaszaim. Ha mégis komolyabb lenne gond, szerintem úgy vannak vele, hagy hulljon a férgese...    ...és majd ha bekapcsolom a TV-t, rádiót végig hallgatom, hogy az emberek nem mennek időben orvoshoz, amikor még (könnyen) kezelhető a betegség.   (Egy utolsó megjegyzés: édesanyám másfél éve meghalt, hasonló kálváriáknak volt kitéve különböző orvosoknál, majd a lábán lévő duzzanatot visszérként kezelték, egyébként "semmi baja nem volt". A baj ott kezdődött, hogy mire kiderült, hogy az a visszér ponosabban lymphoma, addigra az összes belső szerve áttétes volt, hiába kapott kemo-t és sugárkezelést, már nem tudtak rajta segíteni.)    


2014. február 20. 8:39

1 hónapig járt darabokra tört lábbal

Hozzáteszem az SZTK-ban 2-szer kértük hogy röntgenezzék meg a lábát, de ők biztosak voltak a dolgukban. A második kórházban csak néztek, hogy hogyhogy nem volt még megröntgenezve, és hogyhogy nincs még gipszben a lába. Üdvözlöm! Nos, a történet a következő: Édesanyámmal január 28-án jártunk először a csodásan felújított, rendkívül faszára megcsinált SZTK-ban. Körülbelül 21.-én esett el, de nem akart orvoshoz fordulni jobbulás reményében. Persze csak 4-en voltak előttünk, de így is 2 és fél órába telt bejutni a doktorhoz. Édesanyám akkor már 1 hete járt fájós lábbal ( csak a számolás kedvéért írom le még egyszer). A baleseti sebészeten MÉLYVÉNÁS TROMBÓZIST vélt felfedezni a doktor, és átirányított minket az általános sebészetre, mondván majd ott mondják a továbbiakat. Át is mentünk, ott közölték velünk, hogy az előző megállapítás teljesen helytelen, és hülyeség, ez csakis IZOMSZAKADÁS lehet, ezt nem kell megröntgenezni, és még csak fásli sem kell, se semmi, csak pihentetni.   Én azért felvetettem a véralvadásgátló fogalmát Édesanyámnak, aki visszament, és megkérdezte hogy nem kellene-e. Persze kellett. Fel is írtak neki 10 db-ot, mondván hogy jöjjünk vissza 1 hét múlva, azaz február 4.-én. Csodálkoztunk hogy semmi röntgen, de gondoltuk ők ORVOSOK, értenek hozzá. A fájdalmak nem múltak egy hét elteltével, sőt. Visszamentünk, ugyanaz a helyzet, még 10 db véralvadásgátló, semmi röntgen, jöjjünk vissza egy hét múlva, AZAZ 11.-én. Röntgen hiányában egy gyanakvóbbak lettünk, így felkerestünk egy családbarát kórházi asszisztenst, aki elintézett nekünk egy röntgent egy teljesen másik kórházban, ennek nevét nem említeném.   A röntgen február 18.-án DARABOS TÖRÉST mutatott, ekkor Édesanyám 1-2 nap híján már 1 hónapja járt törött lábbal, ami persze már elkezdett összeforrni. Hozzáteszem az SZTK-ban 2-szer kértük hogy röntgenezzék meg a lábát, de ők biztosak voltak a dolgukban. A második kórházban csak néztek, hogy hogyhogy nem volt még megröntgenezve, és hogyhogy nincs még gipszben a lába. A történet ennyi, induljon a harc a biztosítókkal. Üdvözlettel: Kastaly Áron


2014. február 19. 9:51

Dr. Laikus PHD emlékére

Drága Laikusunk emlékét szívünkben örökké megőrizzük! Most búcsúzunk Tőle. Kedves állandó hozzászólók, olvasók, Mindenki!A Praxis blog sokak által eleget emlegetett (valószínűleg nem éppen pozitív kontextusban) megálmodója és szerkesztőjeként a lehető legritkábban szoktam személyes véleményt, vagy mondandót megfogalmazni ezen az oldalon. Most azonban kivételt kell tennem, mert néhány nappal ezelőtt olyan híreket kaptam, amely mellett nem tudok és nem is akarok elmenni szó nélkül. Egy olyan meghatározó személy távozásáról szereztem tudomást, aki nélkül ez a blog már soha sem lesz ugyanolyan, mint Vele. A Praxis blog szíve és lelke, élő motorja volt, aki a példát mutatott mindannyiunknak kitartásból, alázatból és odaadásból. Nem ismertem Őt személyesen, mégis mondhatom, a barátom volt. Még az oldal indulása környékén keresett meg, amikor áldatlan állapotok uralkodtak a komment részlegben és felajánlotta a segítségét. Évek óta csendben, a háttérből felügyelte a blogot, amiért mindannyian hálásak lehetünk neki. Mindig azt tartotta szemelőtt, hogy az állandó sárdobálás helyett érdemi párbeszédek alakuljanak ki, nem engedett egyik oldalnak sem, mindig igyekezett pártatlan maradni. Kevesen tudtuk azonban, hogy a Praxis blog adminja nem más, mint a mindenki által nagyra becsült és szeretett Dr.Laikus PHD. Azt hiszem Őt nem kell bemutatnom Nektek.Drága Laikus! Tudom, hogy a földi lét befejeztével sem hagysz magunkra bennünket. Figyelsz minket a távolból és nem felejtesz el minket, ahogy mi sem felejtünk el soha. Éppen ezért, a blog szerkesztőjeként február 11-ét Dr.Laikus PHD emléknapnak nyilvánítom és ameddig létezik ez az oldal, minden évben meg fogunk emlékezni Rólad. Köszönöm, hogy ismerhettelek, köszönöm, hogy mindig számíthattam Rád, akár a bloggal, akár az élet hétköznapi dolgaival kapcsolatban. Szívünkben tovább élsz! Fényeskedjen Neked az örök világosság!Despota   Drága Vera! Ha ott, ahol most vagy, van internet, biztos vagyok benne, hogy mosolyogva fogsz engem olvasni. Engem egészen egyedi baráti kötelékek fűztek Hozzád az évek alatt, ezért én máshogy is szeretném ezt megköszönni Neked. Leírom hát, amit így, a szemedbe talán sosem mondtam, de amiről úgyis tudtad mindig, hogy így gondolom.   Bizonyára emlékszel még arra a napra, amikor ismeretlen ismeretségünk elkezdődött. A Tiéd, a sokat látott asszonyé, és az enyém, a zöldfülű felnőtt-palántáé. Valahogy úgy hozta a Sors, hogy mindketten ennek a Praxis blognak az őrzői lettünk. Először csak a blogról - és az olvasókról - beszélgettünk skype-on, vigasztaltál egy-egy erősebb mondat után. Máig emlékszem, azt mondtad: A mogyera evvel jár.   Aztán teltek a hetek, hónapok. És egyre inkább részesei lettünk egymás életének. Rengeteget beszélgettünk, telefonon is. Azon a keserű augusztusi délutánon is, amikor úgy éreztem, egész életem darabokra hullik - de Te ott voltál, felráztál és visszarángattál az életbe, ahogy később is velem voltál életem minden válságosnak megélt pillanatában is. Nem túlzás azt mondanom, egyike vagy azoknak, akiknek a mindent köszönhetem. Bár akkor még sosem láttalak, éveken át csak a hangod hallottam, napról-napra jobban szerettelek és tiszteltelek.   És ahogy teltek az évek, ennek a blognak az első számú hozzászólójává, mindenki szeretett Laikusává nőtted ki Magad. Mind ott voltunk a zsebedben. Mi lettünk a Te nagy, virtuális családod. Sokunkkal a "színfalak mögött" is jóban lettél. Amikor kiderült, beteg vagy, orvosok és laikusok egy emberként szurkoltunk Neked a legjobb eredményekért. Én magam mindig megrémültem, mikor egy-egy újabb fejleményről számoltál be. De Te lehurrogtál, igen, akkor, és később is. Még utolsó telefonbeszélgetésünk alkalmával is azt mondtad nevetve, még élsz és küzdesz, fel nem adod soha. Bátor voltál, hős voltál, az én hősöm voltál. Arcon kacagtad a halált. Fogalmam sem volt róla, hogy nem láthatlak, nem hallhatlak soha többé.   Én tudom, hogy képes lettél volna bárkit és bármit legyőzni ezen a Földön. De egyvalamit nem lehet, a könyörtelen elmúlást. Abban a harcban, amit oly erősen, bátran, méltósággal vívtál, végül mégis alulmaradtál. De én hiszem, hogy csak azért, hogy egy új, boldog, fájdalmak nélküli létbe térj meg. Tudom, hogy ott vagy valahol, hogy figyelsz minket, hogy velünk vagy rajtunk mosolyogsz, talán néha gondolatban előszeded a cenzor-radírod és rápirítasz a rendetlenkedőkre.   Mi pedig nem feledünk sosem, amíg ez a blog létezik és azután, mindig a mi kedves, szeretett Laikusunk maradsz.   Drága Cenzorilla, Dr. Laikus PhD, Vera! Az angyalok őrizzék álmodat, Isten Veled!   Epres négercsók/Bikli néni   Talán túl szentimentális leszek, de most közel van még az egész, még nem ülepedett le. Nehezen szántam rá magam erre a pár sorra is, emiatt. Szóval én most úgy vagyok, hogy ha Verára gondolok, a nevetésére szeretek gondolni. Nevetett sokat, felszabadultan, csengően, jólesően. Bölcs lévén tudott nevetni magán is, a betegségén is. Olvasgattam vissza a kommentjeit és ezt találtam: "Nyilván az életért küzdeni kell, ami nem hosszútávfutást jelent, hanem elviselését magának a mindennapoknak. Egyet kell tudni: amíg élni adatik azt jó hangulatban érdemes eltölteni. Rosszkedvűen is annyi ideig tart, csak hosszabbnak hisszük." Ha kell ezekhez a mondatokhoz hiteles ember, akkor Vera az volt. Felelősen gondolkodott, utánaolvasott a betegségének és megtette, ami emberileg lehetséges volt, de nem rendelte alá az életét. Dolgozott, fordított, beszélgetett a barátaival és nagyszerű gyümölcskenyeret sütött. Nemrég a kórházban fogta a kezem és azt mondta: ugye fogunk még utólag nevetni ezen? Most ha erre gondolok, sírok, mint egy gyerek. És dühös vagyok, kimondhatatlanul, hogy a teste hogy hagyhat így cserben valakit. És próbálok arra gondolni, hogy valahol biztosan nevet most is. Csak még dühös vagyok, hogy én nem hallhatom. Tudom, hogy el kell engednem ezeket a rossz érzéseket. Vera nem a fájó, szenvedő testével volt azonos, hanem a kacagó és derűs lelkével. És csak az előbbi halt meg. A lelke meg mindjárt rácsap a kezemre, hogy ne bőgjek már annyit…   Nyugodj hát békében, drága Verácskám   Vati    


2014. február 18. 8:30

A gyermekorvos hazugnak nevezte a 11 éves fiamat

A doktornő megnézte a torkát, megérintette a homlokát, majd kijelentett, a gyerek makk egészséges, és nincs semmi baja. Mindezt úgy, hogy előzőleg indulás előtt mérték meg a lázát a feleségemmel és 38, 9-et mutatott a lázmérő. Tisztelt Praxis blog!Nemrég a feleségem új gyermekorvoshoz iratta át a fiamat, mert Budapest egyik részéről a másiik felébe költöztünk,és bár, ha nagyon akartuk volna meg tudtuk volna oldani az utazgatást, de mindannyiunk számára ez tűnt a legjobb megoldásnak. A korábbi doktornővel egyébként maximálisan elégedettek voltunk, nagyon kedves, alapos volt mindig, nem lehetett rá panaszunk. Sajnos január közepén a fiam egyik napról a másikra belázasodott, fújta az orrát, elég rosszul is nézett ki, így a feleségem elvitte az új gyermekorvoshoz. Ez volt az első találkozásuk és elég emlékezetesre sikerült, sajnos. Tudni kell a fiamról, hogy valóban nagyon ritkán szokott megbetegedni, ha évente 2 alkalmat mondok, akkor már túlzok. Mi pedig, bár nem vagyunk azok a szülők, akik minden apróság miatt orvoshoz visszük a gyereket, de ha lázas, akkor jobbnak látjuk, mint a házi praktikákat. Ki tudná jobban, mi lehet a gond, mint az orvos.Szóval a feleségem elvitte a gyereket, kivárták a sorukat és bementek. Sajnos már itt gondok adódtak, mert amikor a feleségem be akart volna menni a fiammal (11 éves múlt a gyerek),a doktornő közölte vele, hogy egy ekkora gyerek már lehetne annyira önálló, hogy az édesanyja nélkül is be tud menni az orvoshoz. Mi önállóságra neveljük a fiamat, de egy 11 éves gyerek, amikor először találkozik valakivel, pláne egy orvossal, az a legtermészetesebb a világon, hogy az épp jelenlévő szülő is bemegy vele. Ezt a feleségem udvariasan jelezte is a doktornő felé, aki ezt nem fogadta valami jól, újra elmondta, hogy szerinte nincs szükség a szülőre, de a feleségem ragaszkodott hozzá.Amikor a nejem elkezdte mondani a problémát, hogy a fiam belázasodott, ismét kioktató hangnemben közbevágott a doktornő, hogy majd a gyerek elmondja, mi a baja. Itt a feleségemnyelt egy nagyot és bátorítóan mondta a fiunknak, hogy mesélje el a doktornőnek a helyzetet. A gyerek persze meg volt szeppenve, de elmondta, hogy lázas, erőtlen és nagyon fáj a feje előző este óta.  A doktornő megnézte a torkát, megérintette a homlokát, majd kijelentett, a gyerek makk egészséges, és nincs semmi baja. Mindezt úgy, hogy előzőleg indulás előtt mérték meg a lázát a feleségemmel és 38, 9-et mutatott a lázmérő.Erre már a feleségem is kiakadt, és megkérdezte a doktornőt, hogy akarja-e, hogy ott helyben megmérjék a fiam lázát, illetve azt, hogy ezzel most hazugnak nevezi-e a gyereket. A doktornő annyit válaszolt, hogy nem óhajtja a lázmérést, de továbbra is azt tudja csak mondani, a gyerek egészséges.A feleségem nagyon dühös lett, és megmondta a magáét az akadékoskodó orvos hölgynek. Majd fogta a gyereket és haza jöttek. Közben a feleségem a gyógyszertárban vásárolt lázcsillapítót, és egyéb vény nélkül kapható gyógyszereket. Majd  4 napon keresztül kúrálta a gyereket, mire lement a láza és teljesen jól érezte magát.Még szerencse, hogy a hétvége is beleesett a fiam betegeskedésébe, mert így tudtunk mi igazolást írni a gyereknek, amit az iskolába be tudott magával vinni, de ha teszem azt nem szerda este kezdődött volna ez a pár napos kis rosszullét, jól néztünk volna ki. Kérdem én, milyen alapon jelenti ki egy orvos egy 11 éves gyerekről, a leírt előzmények tudtában, hogy nem mond igazat, szimulál? A vizsgálat alaposságáról már ne is bveszéljünk, ahogy magáról a stílusról sem, ahogy bánt a feleségemmel és a fiammal. Egyáltalán mi ilyenkor a teendő? Kihez forduljunk, mert nem szeretném csak így ennyiben hagyni a dolgot, ez ugyanis emgítélésem szerint nem egy olyan apróság, amit figyelmen kívül lehetne hagyni? És most keressünk megint egy új háziorvost a gyereknek? Szégyen, hogy egy gyógyításra felesküdött személy így bánhat egy szülővel, pláne egy gyerekkel.Tisztelettel: H. László


2014. február 16. 9:28

Egyetlen fillér hálapénzt sem adtam

Ezen az osztályon nagyon profi munkát végeznek a főorvostól a nővérekig, és hozzáteszem nem azért, mert őrületesen nagy pénzeket fizetek nekik Tisztelt praxisblog! Olvastam a "Rémálom a Margit Kórházban" című cikküket és annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy jó lenne pontosítani, hogy melyik osztályon tapasztalta a hölgy a leírtakat, mert én rendszeresen járok oda kontrollra a Nephrológiára, és ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Amikor évekkel ezelőtt bekerültem azonnal kivizsgáltak, nem kellett napokat várni egy-egy vizsgálatra. Előfordult az is, hogy a túlterheltség miatt épp nem volt szabad ápoló, aki átvitt volna a másik épületbe - ekkor az orvosom(!) tolt át az aktuális vizsgálatra. A nővérek ott is ugyanúgy sokat dolgoznak, de ezt jókedvvel, szeretettel teszik. Többször tapasztaltam, hogy a főnővér név szerint ismeri az állandó betegeket, bármikor el lehet érni telefonon, ha valakinek problémája van; és emellett ő is rátelefonál az emberekre, hogy minden rendben van-e. Ha el kellett intézni valamit, mindig ott volt valaki, aki megoldotta a problémámat.   Ezen az osztályon nagyon profi munkát végeznek a főorvostól a nővérekig, és hozzáteszem nem azért, mert őrületesen nagy pénzeket fizetek nekik - egyetlen fillér hálapénzt nem adtam senkinek.   Üdvözlettel és köszönettel: Biró Zsuzsanna


2014. február 10. 9:03

Szerencsénk volt, de nem az ügyeletesen múlt

Még a személyzet sem állta meg szó nélkül az ügyeletes doktornő mulasztását. Egy orvos pl. így nyilatkozott a kollégájának: "Na, megint jó ügyeletesünk van!" Nem túl szerencsésen kezdődött az évünk. Már január végén meghalt a nagypapám, és valószínűleg ennek nagy szerepe volt a következő eseményekben.  Február elsején este 7 körül Édesanyám azt mondta, hogy nagyon furcsán érzi magát. Hevesen ver a szíve, amit ezt első gondolatra az átélt traumának (előtte nap kaptuk a hírt a Nagypapi haláláról) tulajdonítottuk, de biztos ami fix, mértünk vérnyomást, ami magas lett, 182/100. Akkor bevette a vérnyomáscsökkentőjét, de az sem hozott javulást. Ellenben 19:20-kor új eseményként fellépett a mellkasi nyomás, mintha egy nagy tégla lenne a mellkasán, és a nyomás felfelé sugárzik a nyelőcső irányába. Na, akkor se óra, se perc, azonnal kórházba, mert ez erősen infarktusgyanús. Szerencsére volt autó a garázsban, így nem kellett mentőre várni. Húgom és Sógorom vitték be, engem a Sógorom hangauts-on tudósított az eseményekről, ezért tudok pontos időpontokat is. A kórházba érkezve rögtön az SBO-ra szerettek volna menni, gondolván egy infarktusgyanúval jogos lenne. A körpultnál azonban azt mondták, hogy nem lehet azonnal az SBO-ra menni, mert nem beutalóval és nem is mentővel érkezett a beteg. Így a sima háziorvosi ügyeleten kellett várni. Szerencsére már 19:45-kor az ügyeleten voltak, és nem is vártak előttük sokan. Édesanyám nem érezte nagyon rosszul magát, csak a mellkasi nyomás, a heves szívverés, és a felfelé sugárzó fájdalom nem akart szűnni, és ez félelemmel töltötte el.  20:04-kor szólították be, de 2 perc múlva már ki is engedték, 2 db tablettával a szájában. Azt mondta a doktornő, hogy ezt rágja el, majd szólítani fogják.  Édesanyám így is tett. 20:50-kor szólították vissza. Édesanya elmondása szerint csak egy nagyon picivel érezte jobban magát, számottevő változást nem érzett, ezért elhatározta, hogy ha megint kiküldik EKG nélkül (előzőleg ugyanis csak egy vérnyomásmérés történt, EKG nem!!) akkor megkéri a doktornőt, hogy csináljon egyet. Az újabb beszólításkor ismét vérnyomást mértek, ami nem ment lejjebb, ezért a doktornő magától csinált EKG-t, ami rossz lett.21:08-kor az asszisztensnő átkísérte az SBO-ra. 21:20-kor kiderült, hogy nagyon rossz az EKG-ja, szívinfarktust kapott, meg kell katéterezni a szívét, egyelőre nem tudják, hogy mekkora a baj. 21:30-kor tolták is a műtőbe, ami leírhatatlanul nézett ki. Édesanya ugyanis nem altatást, csak koktélt kapott, így mindent látott. Eleinte azt hitte valami tévedés történt, mert tolták ijesztőbbnél ijesztőbb helyeken, végül megálltak egy helyen, ami egyáltalán nem hasonlított egy műtőre, sokkal inkább egy kazán- vagy gépházra, fehér csövek futottak, minden felesleges dolog oda volt betéve és ráadásul hideg volt. Ezt csak érdekességképp írtam le, talán nem is fontos.Az annál inkább, hogy az infarktus tény, és hatalmas szerencsénkre csak egy 1-1,5 mm-es erecske záródott el, így még stentet sem kellett beültetni. Ezt követően az invazív kardiológiai intenzív őrzőbe került, ahol mindenkiről csak szuperlatívuszokban, ahogy később az invazív kardiológiai osztályról is.  Mégis akkor miért írtam meg ezt a történetet? Az ügyeleten tapasztaltak miatt. Feltett szándékom, hogy panaszt teszek az ügyeletes doktornőre. Mi indokolta, hogy egy már érkezésekor is egyértelműen infarktusos tüneteket produkáló beteget EKG vizsgálat nélkül begyógyszerezzen, majd 44!!!!! percre kiültessen a folyosóra? Senki nem volt utána már, akár bent is tarthatta volna. Mit csinált bent 44 percig? Aztán amikor 44 perc után a 2 rágótabletta nem segített, csak akkor végzett EKG-t!! Mikor kiderült, hogy baj van, akkor már kapkodott, meg intézkedett, de addig? Ha már 20:04-kor, amikor először beszólította, megcsinálja az EKG-t, minden sokkal gyorsabb lett volna. Arról nem beszélve, hogy több mint 1 órát nyer Édesanyám. Még a személyzet sem állta meg szó nélkül az ügyeletes doktornő mulasztását. Egy orvos pl. így nyilatkozott a kollégájának: "Na, megint jó ügyeletesünk van!" Ezt testvérem hallotta!!!! Az már csak hab a tortán, hogy Édesanyám eddigre úgy besokkolt, hogy a katéterezést nem tudták a csuklóján megcsinálni, csak a combhajlatban, így nem kevés plusz kellemetlenséget okozva Neki. Persze ez a legkevesebb, csak valószínűleg megelőzhető lett volna, ha nem kell ennyit várnia. Arról már nem is beszélve, hogy a károsodás mértéke csak a katéterezéskor derült ki. Járhattunk volna sokkal rosszabbul is, mert ha ez az infarktus egy nagyobb területet érint, az akár az életébe is kerülhetett volna. Szerencsénk volt, de ez nem az ügyeletes doktornőn múlt. Hogyan lehet egy ügyeletes doktornőre panaszt tenni? Tudtok ebben segíteni? Kinek kell írni? Osztályvezetőnek? Betegjogi képviselőnek? Kórházigazgatónak? Mi ennek a módja?                  Köszönöm, ha leközlitek!Üdv: IceBear85


2014. február 6. 9:11

Ezentúl a drogosokat a Honvéd kórházba viszik?

Az eddigi embertelen 6-8 órás, esetenként 10 órás várakozás után most mi lesz? Tisztelt Praxis!Aggódom. Aggódom,mert a Honvédkórház ( ax. ÁEK) sürgősségi osztálya eddig is agyon volt terhelve. Most kinevezték a toxikológusok legjobbját (nem vagyok gúnyos, tényleg nagyon jó a pasas) a sürgősségi vezetőjévé. Ezentúl a drogosokat, egyéb mérgezetteket is  ide hozzák majd. Az eddigi embertelen 6-8 órás, esetenként 10 órás várakozás után most mi lesz?  Szörnyű volt eddig is, de mi lesz ezután? 2013. december 19.-20.-án  2 napot töltöttem Édesanyámmal a sürgősségin ( nem a fektetőben!) kiszáradt, gyógyszer nélkül hagyták, nem jött hozzá orvos, a szóba került osztályok ( bel, gasztro, sebészet) az ünnepek miatt  nem akarták igényjogosultsága ellenére átvenni. December 26.-án meghalt. Nem feledem a lelketlenséget. Nem feledem a medikus balfékségét. Nem feledem a szervezetlenséget.  Nem feledem a sok oda nem illő, hangos jópofiságot, ami a  felvételi pultnál ülők felől áradt. Azt remélem, hogy a dr. Zacher  alatt  a stílus változni fog Angyalföldről W.AM.


2014. február 5. 8:40

Éjszaka nem szívesen gyógyítanak

Teljesen elfogadott, ha egy 30-as évei elején járó doktornő, felelősségre von, hogy mit keres a beteg éjfélkor egy ügyeletes osztályon? Tisztelt PRAXIS Blog!Az én történetem egy budapesti peremkerület ügyeletén kezdődött, majd a városon kívüli kórház ügyeletes osztályán folytatódott. A 15 hónapos kisfiam három hétig volt beteg, nagy valószínűséggel tőle kaptam szedtem össze valamit, ami miatt az ügyeleten, majd a kórházban kötöttem ki. Egy szombat este kezdtem rosszul érezni magam, de mivel csak a torkom kapart, és a fejem fájt, egy nagy adag citromos, forró ital társaságában a gyerekkel együtt lefeküdtem. 22 óra körül ébredtem arra, hogy nagyon fázom, de ami rosszabb volt, hogy iszonyatos módon lüktetett, hasogatott a fülem és olyan fejfájásom volt, amilyet még életemben nem éreztem. Egy darabig kínlódtam, de végül a beteg gyereket hátrahagyva, kocsiba vágtam magam és elmentem a kerület 24 órás ügyeletére. Pontosan 23 órakor értem oda, az ügyelet ajtaja zárva volt, de csöngetésemre hamar előkerült egy idősebb úriember. Beengedett, majd elkezdett kérdezgetni a panaszaimról. Így előadtam, hogy szerintem a gyerekemtől szedtem össze valamit, fáj a torkom, lüktet a fejem a fájdalomtól, lázas vagyok, de a legrosszabb, hogy iszonyatos fülfájásom van. Mire ő közölte, hogy ha a fülem fáj, azzal nem tudnak mit kezdeni, mivel nincsen a fülvizsgálathoz szükséges eszközük. Úgyhogy jobban teszem, ha elmegyek a közeli kórház Fül-orr-gégészeti ügyeletére, és már tessékelt is kifele a rendelőből. Az első meglepődésem után, még az ajtóban állva bátorkodtam megkérdezni, hogy az nem lehetséges, hogy a torkom van esetleg bedurranva és onnan sugárzik ki a fájdalom, valamint nem volna-e mód arra, hogy mégiscsak legalább belenézzen a torkomba? Mire közölte, hogy ő nem tudja, hogy mi honnan sugározhat ki, ő csak a doktor úr SOFŐRJE, de a fülfájással ne keltsük fel a doktor urat, mivel úgyse tud megvizsgálni, meg egyáltalán, szerinte nem vagyok én annyira akut eset, hogy ehhez doktor kelljen. Ha addigra nem fájt volna annyira a fülem és nem vacogtam volna a láztól, még valószínűleg nevettem is volna a helyzet komikumán/tragikumán, hogy a sofőr - aki biztos sokat ül a doktor úr mellett az ügyeleti kocsiban - el tudja dönteni ránézéssel, hogy mi akut, ki a beteg és ki az, aki alaptalanul verné fel a doktor urat legszebb álmából. Azonban itt a gonosz énem felülkerekedett és követeltem egy vizsgálatot az alvó doktortól. Így az igazi doktor úr végül is éberen előkerült, megvizsgált, majd közölte, hogy egy tályog van a garat falán, valószínű, hogy attól fáj a fülem annyira. Azonban a fülembe a már említett okoknál fogva nem tud belenézni, így azonnal menjek el a kórház ügyeletére és mutassam meg a tályogot. Így aztán irány a közeli kórház, rövid várakozás után a felvételi pultnál elirányítottak az ügyeletes osztályra, ahol hamarosan meg is érkezett a nagyon álmos és nagyon morózus, fiatal doktornő. Aki mindenféle köszönés nélkül emelt hangon azt kérdezte, hogy ismerem-e az órát, és ha igen, tudom-e, hogy mennyi az idő… Választ nem várva, folytatta a társalgást azzal, hogyha már itt vagyok, akkor legalább nagyon gyorsan mondjam, hogy mi a bajom, mert végre csend van az osztályon és menne vissza pihenni.  Őszintén szólva, legszívesebben elküldtem volna a doktornőt oda, ahova való a viselkedése miatt, de itt még türtőztettem magam. Így gyorsan összefoglaltam az este történéseit. A műszerek dobálása és a nem éppen finom vizsgálat után közölte, hogy az ügyeletes orvost nem minősítené, mivel az kolléga, de a lényeg, hogy tályogom az nincs. Viszont megkérdezte tőlem, hogy voltam-e már valaha beteg? Mert ha igen, akkor tudhatnám, hogy egy ilyen kis csipcsup torokgyulladással és az emiatti fülfájással, normális ember nem megy éjjel az ügyeletre, hanem kivárja a reggelt és emberi időben felkeresi a háziorvosát. Ez volt az a pont, ahol már nem éppen finoman magyaráztam el neki, hogy miért nem élmény nekem se vele egy légtérben lenni, és mivel a gyerekem most kezd kilábalni a betegségéből, nem akarván visszafertőzni őt (mivel nem tudom, mi a bajom) jobbnak láttam éjjel felkerekedni, hogy lásson egy hozzáértő. Valamint rákérdeztem arra, hogy ő ismeri az ügyelet, valamint a fülfájás és láz szavak jelentését és felhívtam a figyelmét arra, hogy fülfájással nem annyira jó szombat éjjeltől hétfő délutánig, a háziorvos rendelési idejéig elleni. Végül megkérdeztem, hogy hol találom a betegjogi képviselő elérhetőségét, mert ilyen tapló, modortalan egészségügyi dolgozóval még nem találkoztam. A hangnem és a beszélgetés módja innentől már kiegyensúlyozottabbá vált, sőt még gyógyszert is írt fel és fájdalomcsillapítót is adott. Mivel tudom, hogy orvosok is olvassák ezt a blogot, kíváncsi lennék a véleményükre. Normális az, ha egy rendelésre való bekerülésnél a sofőr szelektál? Én laikusként nem tudom, de el lehet "nézni" egy tályogot? Teljesen elfogadott, ha egy 30-as évei elején járó doktornő, felelősségre von, hogy mit keres a beteg éjfélkor egy ügyeletes osztályon? Tényleg a betegjogi képviselővel kell fenyegetőzni és a betegnek is le kell menni az orvos tapló szintjére, ahhoz hogy normális ellátást kapj? Nyilván nem szabad általánosítani, nem minden orvos ilyen. Sok lelkiismeretes van közöttük, ahogy sok dilettáns beteg is van. De én 2013. decemberben egy éjszaka alatt, ezt láttam a nagy magyar egészségügyben. És attól tartok ez csak a jéghegy csúcsa.Tisztelettel: egy ritkán beteg kismama


2014. február 4. 8:44

Ennyit jelent egy ember élete és az utolsó kívánsága?

A válasz egyszerű: szégyenteljes, ami itt folyik, arról nem is beszélve, hogy az orvosok eltitkolják (tisztelet a kivételnek) a különböző gyógyítási módokat, lehetőségeket, eljárásokat. Tisztelt Praxis!Dühös vagyok, és egyszerűen kritikusnak tartom a magyar egészségügy helyzetét, habár ez a tény már semmin sem változtat, sajnos!A mai magyar egészségügy egyszerűen katasztrofális, a történetem/történetünk a következő: nővéremnél október közepén adenocarcinomát diagnosztizáltak (a szövettan eredményre is heteket kellett várni), mely sajnálatos módon nagyon agresszív és gyors lefolyású volt, november végén, 45 éves korában elhalálozott. Előjelei, tünetei nem igazán voltak ennek a súlyos betegségnek, először gégegyulladást állapítottak meg, utána pajzsmirigy gyanú is felmerült, de végül szeptember végén a helyi tüdőgondozó intézetben állapították meg, hogy sokkal komolyabb a baj, mint amire szeptember elején gondoltak.Csak jelezni szeretném azt, hogy mennyire embertelen és személytelen az-az eljárási mód is, ahogy egy-egy beteggel közlik a pontos diagnózist, ugyanis a nővéremmel például telefonon keresztül közölték a szövettani eredményét, és nem egy személyes találkozó alkalmával, nyugodt körülmények között, ami számunkra vérlázító és megdöbbentő volt.Nővéremnek 3 hét múlva újra be kellett feküdni a megyei intézménybe, nem is értettük, hogy ha valaki ennyire súlyos beteg, időközben miért küldik haza, igaz, hogy akkor még nem volt meg a pontos szövettani eredménye, de maga a gyanú, hogy egy előrehaladott, rosszindulatú ráktípusról van szó, már ott lebegett a levegőben, amit már a korábban elvégzett tükrözés is megerősített. Két hétig volt itthon, de utána rohamosan romlani kezdett az állapota, ezért a határidő lejárta előtt újra be kellett fektetni a megyei intézménybe. Itt a következő tükrözés alkalmával bevérzett, és a vérkeringése is összeomlott, ezért azonnal átszállították a budapesti intézménybe, ahol egy sokkal szakszerűbb ellátásban részesült. Sajnos a vérkeringése továbbra sem stabilizálódott megfelelően, ezért a következő nap alkalmával életmentő értágító műtétet kellett végrehajtani nála, amit nagyon hősiesen viselt - habár ekkor sem biztattak bennünket semmi jóval-, itt meg szeretném jegyezni, hogy Ő mindig egy nagyon erős, fitt Nő volt, aki méltósággal és példaértékűen viselte a betegségét, ezért minden tisztelet az Övé! A szakszerű beavatkozásnak köszönhetően az állapota stabilizálódott, ezért az Ő kívánságát, és a kezelőorvosa véleményét figyelembe véve arra a döntésre jutottunk, hogy a következő héten szállítsák vissza a megyei intézménybe a további kezelések folytatása végett. A kezelőorvos hétfő reggel megkérte az Országos Mentőszolgálatot, hogy beteg nővérem számára biztosítsanak egy ambuláns mentőt a visszaszállításhoz - 72 órán belül köteles az Országos Mentőszolgálat ambuláns mentőt biztosítani minden beteg számára -, ami az Ő esetében nem teljesült, egészen hétfőtől szerdáig vártuk az ambuláns mentőt, de semmi sem történt. Csütörtökön már az osztályvezető főorvos kérte meg újra a Mentőszolgálatot, hogy most már tényleg biztosítsák a beteg számára a korábban is igényelt ambuláns mentőt, de még ekkor sem történt semmi változás, a mentőautó nem érkezett meg, pénteken viszont a nővérem állapota rosszabbra fordult, ennek tudatában már a kezelőorvosok sem merték útnak indítani a beteg nővéremet, aki végül szombaton délután sajnálatos módon elhunyt.Kérdem én azt, hogy ennyit jelent egy ember élete, vagy akár az utolsó kívánsága a mai Magyarországban? Milyen hozzáállás ez? Milyen színvonalat képvisel a mai magyar egészségügy? A válasz egyszerű: szégyenteljes, ami itt folyik, arról nem is beszélve, hogy az orvosok eltitkolják (tisztelet a kivételnek) a különböző gyógyítási módokat, lehetőségeket, eljárásokat, és még sorolhatnám, sajnos könnyebb lemondani egy beteg személyről, mint megmenteni az életét, mert ugyebár így nem kerül pénzbe a gyógyíttatása, mindig és mindenekfelett a költségtakarékosság a lényeg. Ennyit jelent, ha valaki 27 évet becsülettel és tisztességgel dolgozik, tisztességesen fizeti a havi járulékokat, két gyermeket ad életet, csak ennyit érdemel? Hol volt az ambuláns mentő napokon keresztül, miért nem érkezett meg időben?Arra van pénz, hogy kulcscsonttöréshez mentőhelikoptert biztosítsanak, de arra nincs, hogy egy nagyon súlyos beteg utolsó kívánságát teljesítsék. Vérlázító és gyalázat, ami ebben az országban folyik, szégyellem, hogy itt kell élnem, és döbbenten figyelem, hogy ez mindennap csak rosszabb lesz, a várólisták hosszú sorai, az eltitkolt gyógymódokról, lehetőségekről, eljárásokról nem is beszélve, erre igazán büszkék lehetnek nagyjaink!Kritikán aluli a magyar egészségügy helyzete, úgy gondolom, hogy ezen tényt a mi történetünk is teljes mértékben alátámasztja, és ez csak egy töredéke volt annak, amit a nővéremnek és a családtagoknak ebben a közel két hónapban kellett átélnie, tragikus ez az egész!


2014. február 1. 7:31

4 napig voltam élet és halál között

Most  pereskedem,  de  a  kutya  kutyát nem  harapja. Röviden  ennyi  egy ember  élet,  na  és  kit  érdekel? Tisztelt  olvasó Nekem   a  kálváriám  Esztergom: Vaszari  Kolos  Korház. 2006- ban  aZ ultrahangon bal  oldalon a petefészekben  diagnosztizáltak  egy  sűrű bennékű   tályogot   , majd  hazza  bocsájtottak, majd 6 nap  múlva a CT  vízsgálat  alátámasztota  és befeküdtem   a korházba életmentö  mütétet hajtotak  végre , aminek  aZ  eredménye   petefészek  és  méh  kiírtása  történt. 2008-ban  kiderült,   nem  volt  teljes  AZ  eltávolitás  :  így  egy sebész  által tervezett műtétet  ígértek. Mégegyszer  meg műtötek  , hogy  a petefészek  darabkákat  el  tudják  távolitani, de   a sebésznek  nem  szóltak . A bél  szeroza sérülésről  elfelejtettek  szólni . Majd  visszakerültem  bélcsavarodás  gyanúval a  nőgyógyászatra.  Hagytak  1 hetet  szenvedni  és  mire  át adtak  a sebészetre  :teljes  immun  összeomlás  , savbázis zavar, teljes hasfalra kiterjedt hashártya gyulladás,  teljes bélcsavarodás. Megműtöttek   és  közölték , 20 cm   bél db  eltávolitottak .  4 Napig  élet -halál   közt gépeken  voltam Nagyon  rosszul  voltam,  és  13  napi  székletek  száma,  így kértem  , hogy  betekinthessek    a mütéti  leírásba.   Másfél  év  múlva  tudtam  meg  ,hogy  50 cm vastag  belet  és    a vékony  bél  utolsó szakaszát  eltávolitották  nem  hittem   a szememnek.  Most  pereskedem,  de  a  kutya  kutyát nem  harapja. Röviden  ennyi  egy ember  élet,  na  és  kit  érdekel?


2014. január 31. 8:35

Isten őrizz, hogy ma legyél beteg!

41 évi tb-járulék (egészségügyi járulék, stb. ) befizetése után is, ha  kórházi ápolásra szorulsz, mélyen a zsebedbe kell nyúlnod!  Tisztelt Prxis!   Azon gondolkozom, hogy az 1960-as években honnan volt sokkal több pénze a kórházaknak ?    1961-ben fél évet ( ! ) töltöttem egy budai gyermekkórházban (a Bólyai, Borbolya és Cserje utcai komplexum egyikében). A mai napig csak jó emlékeim vannak az ottani időszakról. Volt elegendő számú orvos és nővér, gyógytornász és beteghordó. Az orvos nem fogadott el hálapénzt, de még az ajándéknak szánt,  2 megtisztított csirkére is azt mondta: Anyuka, főzze csak meg a gyerekeknek, nekik nagyobb szükségük van rá !  - a  kórházi dolgozókat meg tudták fizetni !   Jutott pénz normális ellátásra, napi ötszöri étkezéssel  ! (Még ma is emlékszem, milyen finom limonádét és babapiskótát kaptunk uzsonnára.) Hetente cserélték az ágyneműt,  a kórházi pizsamánkat ( ! ), volt szappan, fogkrém, papírszalvéta és WC papír is. Nem kellett a szülőknek behozni.   A gyógyszereket rendben megkaptuk, a  D-vitamin pótlásról is gondoskodtak: jó időben  a teraszon napoztunk, téli időszakban pedig  kvarcoltunk. - ez sem lehetett csekély összeg akkoriban     A délelőtti órákban kezelések voltak, a délutáni csendes pihenő után pedig játékos foglalkozásokkal múlattuk az időt. Az iskolai tanév 2. félévét   a kórházban fejeztem be, hiszen  tanítás is volt, nem kellett mulasztanom egyetlen napot sem  ! A budapesti Áldás utcai iskola tanárai oktattak bennünket. -          hogy csinálták ? miből volt pénz akkoriban erre is ?     Május végén, gyermeknapon elvittek néhányunkat (a jobb állapotban lévők közül)  a Városligetbe,  csónakáztunk, ujjongtunk a Vidámparkban ! -          erre is jutott !   Ez csak egy "morzsa" az akkori egészségügyi állapotokról, de ha több mint 50 év után is csak is a jóra emlékezem, az jelent valamit !   Ma ne légy beteg, Isten őrizz !  41 évi tb-járulék (egészségügyi járulék, stb. ) befizetése után is, ha  kórházi ápolásra szorulsz, mélyen a zsebedbe kell nyúlnod (hálapénzről,  a gyógyszerekről, mindenféle eszközről  magad kell gondoskodj, s talán még meg sem gyógyultál, de 1-2  nap után "kidobnak", lábadozz otthon, a saját költségedre !  Talán jobb is !   Köszönöm, ha elolvasták az emailemet.  


2014. január 29. 9:18

Én is kihordtam lábon egy mélyvénás trombózist

Nem ócsárolok senkit, sem a háziorvost, sem a kórházi szakrendeléseket, de tény, hogy megtapasztaltam, hogyan betegítenek meg lelkileg is egy addig makkegészséges, életvidám embert.  Kedves Szerkesztők, sziasztok!   Ma reggel teljesen véletlenül botlottam a blogba, azon belül is egy "Kihordtam lábon egy trombózist" című írásba, amit végigolvasva rádöbbentem, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, a kommenteket olvasva pedig arra, hogy mennyire tudatlan vagyok a betegségemmel kapcsolatban.     Szeretném megosztani Veletek az én rémálmomat, ami sajnos nagyon is valóság, mert...   ...én is kihordtam lábon egy mélyvénás trombózist!     39 éves nő vagyok, és tavaly nyárig valóban NŐ-nek, fiatalnak, egészségesnek és jó kedélyűnek éreztem magam. Ez az élet mára darabjaira hullott, s benne a főszereplő (a kórházban, rendeléseken, orvosoknál csak huszadrangú mellékszereplő), én is kezdek széthullani.      Tavaly augusztusban történt, hogy munka közben (egy irodában dolgozom, napi 8-9 órában, és szeretem!) észrevettem, hogy cefetül bedagadt az egyik bokám. Fájt is, de azt gondoltam, a nagy melegtől. Felpolcoltam, de estére tovább romlott a helyzet, nagyon fájt, nagyon csúnya volt, feszült, attól féltem, szétreped a bőr a lábszáramon. Vörös is volt, de nem veszélyesen. Fájdalomcsillapítót vettem be, de az éjszaka folyamán többször begörcsölt. Másnap elmentem a háziorvoshoz -aki akkortájt kezdte meg működését kis településünkön-, és megmutattam a lábam. Kaptam Venoruton kapszulát, és 3 nap táppénzt, majd mentem dolgozni. A lábam persze dagadt és fájt, de sosem voltam egy nyafogós fajta, gondoltam, majd rendbe jön. Nem így lett. Volt, hogy éjszaka úgy begörcsölt, hogy másnap reggel alig tudtam elbicegni a munkahelyemre, de mivel a háziorvos megnyugtatott, hogy ez csak egy kis nyári lábdagadás, nem aggódtam. Bíztam benne, nem volt okom, hogy ne tegyem. Szeptember elején aztán üzemorvosi vizsgálatra került sor, ahol az orvos kiszúrta, hogy az egyik lábszáram jóval vastagabb a másiknál, és azonnali hatállyal elirányított beutalóért az érsebészetre. Vissza a háziorvoshoz, beutaló, időpontkérés telefonon: 2 hónap várakozási idő. Nos, annyit nem várhatok, gondoltam, így magánrendelés. Ott az orvos szintén megnyugtatott, hogy kis visszérgyulladás, meg nyirokrendellenesség, szedjek Detralexet, de mivel görcsöl, nézzük meg ultrahanggal. 2 hét újabb várakozás, az UH egyértelműen kimutatta, hogy lezajlott egy mélyvénás trombózis, amit kihordtam lábon. Az ottani doktornő azt mondta, majd jelentkezzem az eredménnyel az érsebésznél. Kérdeztem, sürgős-e, mire azt felelte, már nem, mert lezajlott. Ekkor október közepén jártunk.     Időpont az érsebészetre (már nem a maszekhoz, hanem a rendelőintézetbe, urambocsá' egyedül nevelek két gyereket, ha nem muszáj, nem fizetek tízezreket egy vizsgálatért-gondoltam akkor). November közepén mentem az érsebészetre, ahol ránéztek az UH eredményre, és felírt az orvos 60 db Clexane injekciót, egy pár gumiharisnyát, a recepteket a kezembe nyomva utamra bocsátott. Köpni-nyelni nem tudtam, mire kérdezhettem volna bármit is, már kitessékeltek a szobából, ahol megjegyzem, ketten várakoztak, míg engem "vizsgáltak". Vissza a háziorvoshoz, oké, holnaptól injekciózom magam. Napi 2 Clexane, viseljem a harisnyát. Ennyi volt az információ, amit kaptam. Elkezdtem böngészni az internetet, és ijesztő tényekre bukkantam, melyek alapján ismét megkerestem a háziorvost, hogy feltegyem neki a kérdéseimet, s bár igyekezett, nem tudott maradéktalanul válaszolni.     Kaptam viszont egy beutalót ekkor (novemberben) a trombózis szakrendelésre, és időpontot is: január közepére. Hát tettem a dolgom, injekcióztam magam és vártam a januárt, gondoltam, ott majd kapok szakszerű ellátást és minden kérdésemre választ. Közben szanaszét lyuggattam a hasfalamat két hónapon át, napi két alkalommal, de nem foglalkoztam vele, mert elfogadtam, hogy ez KELL. Eljött a január, jelentkeztem a szakrendelésen, ahol a doktornő azzal kezdte, hogy meg se mutassam az érsebész papírját, az őt nem érdekli. Megnézte az UH leletet, és nem kérdezett semmit. Sem azt, hogy mióta adom az injekciót, sem azt, hogy most hogy vagyok, sem azt, szedek-e fogamzásgátlót, vagy mi a munkám, volt-e a családban trombózisos beteg, és még egy csomó mindent nem kérdezett meg, viszont azt mondta, mostantól gyógyszert kell szednem, Warfarint, mert a Clexane nem ér semmit, és lábszárfekélyem lesz, és akkor majd megnézhetem magam. Mielőtt kérdezhettem volna, már kívül találtam magam a szobán. Oké, Warfarin, tudja fene, mi az, napi 5 mg, aztán INR ellenőrzés. Pechemre influenzás lettem, fogalmam sem volt, mit lehet emellett a gyógyszer mellett szedni, és mit nem. Itt újabb ellentmondásokkal találkoztam "mitszabadésmitnem" -ügyben. A Warfarint most már három hete szedem, állandóan fáj a fejem, szédülök, fáj a vesém, fáj a lábam. Az utolsó INR eredményem 5,7 volt, akkor a háziorvos tanakodott, bemenjek-e a sürgősségire, de végül úgy gondolta, nem kell, szerinte nem kapok agyvérzést, majd egy hét múlva menjek újabb laborra. Én meg teljesen összeomlottam, mert fogalmam sincs, mi okozta a trombózist, mit tehetek és mit nem, mit ehetek és mit nem, mikor fogok meggyógyulni, leszek-e még valaha teljes értékű ember, és egyáltalán, veszi-e majd a fáradtságot egyszer valaki, hogy elmondja A-tól Z-ig azt, amit tudnom KELL a betegségemről, aki megnyugtat, hogy élhetek teljes életet, és elveszi tőlem ezt a patkánymérget. Mert a másik gyógyszerről is az interneten olvastam, és ezen az oldalon a kommentekben, arról, amire nincsen TB támogatás.      Nos, azt hiszem, naiv voltam. Bíztam a magyar egészségügyben, az orvosokban és a gyógyszerekben. Az emberségben, a tisztességben. A tapasztalatom pedig az, hogy addig vagyok hasznos tagja a társadalomnak, míg nincsen semmi bajom, de fizetem a TB-t tisztességgel. Aztán ha megbetegszem, az hagyján, hogy az orvos hibázik és nem vesz észre, félrediagnosztizál egy mélyvénás trombózist(!), megkezdhetem a kálváriámat, és nem hogy nem válaszolnak a kérdéseimre, de lehetőséget sem adnak arra,hogy feltegyem őket. Ez nem ellátás, ez egy nulla.      Most esténként úgy fekszem le, hogy reménykedem, nem fogok meghalni, mert a gyerekeimmel mi lenne, ugye? Többen kérdezték, nem akarom-e feljelenteni a háziorvost. Minek? Attól nekem jobb lesz? Igazság szerint nincsen energiám ilyesmire. Most összeszedtem a maradék erőmet és pénzemet, és bejelentkezem egy magán belgyógyászhoz. Hátha ott több sikerrel járok. Hátha kapok normális ellátást, kezelést és tájékoztatást. Azt hiszem, így öt hónap elteltével talán ideje volna...      Nem ócsárolok senkit, sem a háziorvost, sem a kórházi szakrendeléseket, de tény, hogy megtapasztaltam, hogyan betegítenek meg lelkileg is egy addig makkegészséges, életvidám embert.    Ada  


2014. január 28. 7:54

Saját kézzel tapintotta ki a daganatot

A három hónappal korábbi műtétnél az orvos nem követte a protokollt, és nem vette észre. Tisztelt Praxis blog!     Sajnos a bejegyzésem pont tíz évet késik, de gondolom példaértékű. Sajnos ez is a Margit-kórházról szól!      A feleségem, 14 éve ott lett műtve bélelzáródással, hozzátéve, hogy korrektül. De egy pár hónap múlva, a feleségem, saját kezével tapintott ki egy daganatot a hasfalban, amivel visszavittem. Akkor és ott derült ki,(egy ötórás műtétet követően) hogy vastagbéldaganata volt, melynek következtében, 60cm -t távolítottak el egy teniszlabda nagyságú daganattal a gyomrából. A műtétet végző orvosnak, két hozzáfűzni valója volt:   1) ekkora daganat kb. két év alatt lesz ekkora,   2) a három hónappal előtti műtétnél, nem követte (ugyan Ő) a protokollt, és nem vette észre!   Ekkor már hiába kezdték a kemó és egyéb kezeléseket, négy év harca és több kapcsolatos műtét után, mégis bele halt. A kijelentése sajnos csak négyszemközt zajlott, úgy hogy mikor bepereltem a kórházat, semmit nem értem el. Ennek két oka is volt az ügyvédem szerint:    1) akkor fideszes vezető állt a korház élén, és ugye széllel szemben.   2) az ügyvédi kutatás megállapította, hogy eltűntek az orvosi jelentések.      Hogy Ne legyen ez az eset anoním, a  néhai feleségem  neve: Nagy Zsuzsanna,(1949.09.03.) az osztály meg a sebészet volt. Az első (bélelzáródásos) műtét. 2000. 01.06.volt, a többi sorra követte. Gondolom, ennyi idő után és "nyom" nélkül, már semmit sem lehet tenni, ezt csak a felhívásnak eleget téve tanulságul, a T. igazgató kérésére, megnevesítve közöltem.                                                                    Tisztelettel,  Szepesi  Iván.  


2014. január 24. 9:02

Nem foglalkoztak a sürgősségi beutalóval a Zsebők Zoltán Szakrendelőben

A rendelőben bemutattuk a beutalót, rajta a sürgősségi jellel, ennek ellenére a rendelőben nem fogadtak minket, hanem átküldtek az Ady Endre útra, a gyermek kardiológiára. Az alábbi,  valós eseményeket leíró levelet küldtem el a XVIII. kerületi Zsebők Zoltán Szakrendelőnek:       Tisztelt Szolgáltató!       2014. január 07-én 16 éves fiú gyermekem (előzményekben magas vérnyomás, inzulinrezisztencia) arra panaszkodott, hogy délelőtt tíz óra óta erős szívtájéki fájdalmat, zsibbadást érez. A tünetei olyan erősek voltak, hogy izzadt is. A saját háziorvosunk akkor éppen nem rendelt, de fogadott minket egy másik, aki éppen akkor rendelt. Alaposan megvizsgálta a fiamat, majd a komolyabb szívproblémák kizárása érdekében beutalta sürgősséggel EKG-ra a Zsebők Zoltán szakrendelőbe.       Ott a bejelentkezésnél bemutattuk a beutalót, rajta a sürgősségi jellel, ennek ellenére a rendelőben nem fogadtak minket (????!!!!), hanem átküldtek az Ady Endre útra, a gyermek kardiológiára. S nem is csak egyszerűen átküldtek, hanem szóltak, hogy előbb hívjam fel az ottani rendelőt (???!!!), hogy fogadnak-e bennünket egyáltalán.(???!!!)      Tekintettel arra, hogy a telefonomat otthon kellett hagynom, mert lemerült az akkumlátora, a rendelő földszintjén található készülékkel telefonáltam, amely azonban véletlenszerűen nem fogadta el a beledobált érméket (???!!!): vagy elnyelte, vagy visszadobta.        A kardiológián felvették a telefont, én elmondtam, mik a tünetek, és hogy sürgősségi beutalónk van, de azt kérdezték egyre: ki utalta be a beteget, mert ők felhívják a háziorvost egyeztetés miatt (???!!!), majd utána engem is visszahívnak, hogy mehetünk-e a rendelőbe. Közöltem, hogy nincsen nálam a telefonom, nem tudnak visszahívni. Ezen nagyon csodálkoztak. (Nem tudom…én vagyok az egyetlen, akinek a napi 10.12 órás munkája mellett néha lemerül a telefonja? És ha egyáltalán nincsen????!)Nagyjából 1500 Ft bedobálása után, amikor elfogyott a fémpénzünk, közöltem a velem beszélővel, hogy mindjárt megszakad a vonal, és akármit is szeretne még kérdezni, vagy mondani, mi indulunk.       A Zsebők Zoltán rendelőbe taxival vittem a fiamat, mert autóval nem rendelkezünk. A Zsebők Zoltán rendelőben elfogyott a maradék pénzem a telefonálgatás miatt, így villamossal és gyalog mentünk át az Ady Endre útra.(Mentő???!!!)     A gyermekkardiológián azonnal fogadtak bennünket, és a fiam EKG-ja, szívműködése teljesen rendben volt. Az ott rendelő gyermekkardiológus nyugodt, gyors vizsgálata közben a fiamat megnyugtatta. Diagnózisa: Tietze syndróma, javaslat: ágynyugalom és Cataflam.     A fenti eseményeket igyekeztem érzelemmentesen, tényszerűen leírni.     Az nyilvánvaló, hogy a gyermekem panaszainak további vizsgálata az én felelősségem, a háziorvosnál jelentkezünk a kezelés, megelőzés céljából.     Az egészségügyi ellátások fentiekben leírt abszurditásával kapcsolatban kérem az Önök magyarázatát.          Tisztelettel:     Molnárné Posta Júlia          Megérkezett a válasz:       Tisztelt Molnárné Posta Júlia!       A Zsebők Zoltán Szakrendelő betegirányításán kardiológiai ellátás igénybe vételével kapcsolatos észrevételét kézhez kaptam. Az esettel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:  A betegirányításon dolgozó munkatárs helyesen járt el gyermeke ügyében, mivel szakrendelőnkben nem működik gyermek kardiológiai ellátás és a hatályos jogszabály szerint 18 év alatt csak gyermek kardiológia az illetékes. Ez az intézmény a XIX. kerületben található.  Szíves megértését megköszönve,    Tisztelettel:     XY  orvosigazgató       No komment.  Molnárné Posta Júlia, Budapest


2014. január 23. 8:52

Nem volt hajlandó beadni a tetanusz elleni oltást

Azért kapja a külön ügyeleti díjat, hogy ellásson, nem azért, hogy teázgasson. Vagy rosszul tudom? Nem feltétlenül akartam csatlakozni az elégedetlenkedők táborába, de a mai napig kísért annak a bizonyos napnak az emléke. Ha  baráti beszélgetések során szóba jön a történet, vagy az a bizonyos doktornő, a mai napig kinyílik a bicska a zsebemben.2010. nyara. Meleg, forró délután, éppen kiálltam az udvarból az autónkkal, amikor a kutyánk addig-addig ugatta az autót, amíg a kerék alá keveredett és sajnálatos módon elgázoltam. Kiszálltam az autóból megnézni, hogy mi is történt szegény párával, amikor utolsó fájdalmában belép harapott a drága. Nagyon elkaptam a combomat, csúnya sebet szereztem.Persze kisírtam a szemem, hiszen nagyon-nagyon szerettük a kutyánkat.Kis faluban lakunk, akkoriban éppen szabadságon volt a háziorvos, nem volt aki ellásson. Az asszisztensek megnéztek, mondták, hogy mindenképpen kell kapnom Tetanust, menjek be Bonyhádra az ügyeletre, ott majd kapok. Tudom, az a szabály, hogy az orvos kiírja az injekciót, elmegyek a Patikába, kiváltom, majd visszamegyek és beadják. Ez nem okozott volna gondot. De...Szóval az ügyelet éppen megkezdte a munkáját, rajtam kívül nem volt más beteg, bementem. Kisírt szemmel, vérző combbal és elmondtam, hogy bár a kutyánk be volt oltva /vittem az oltási könyvet is/ kérem, hogy nézze meg a sebet és lásson el. Hát el is látott. Az ajtóig. Dr. K. volt az ügyeletes orvos, aki amilyen bunkó módon csak beteggel beszélni lehet, olyan alpári módon közölte, hogy esze ágában sincs kiírni az injekciót, menjek haza és rendezzem le ezt a háziorvosommal. Mondom neki, hogy péntek délután van, háziorvos szabadságon, helyettes orvos majd csak jövő héten lesz. "Jó, akkor várjon jövő hétig". De hát itt vagyok, elmegyek a Patikába, kiváltom és csak be kell adni. "Mit nem értett? Nem adom be, viszlát" Ezzel a lendülettel kiebrudalt a rendelőből. Én meg sírtam tovább. Sirattam az elgázolt kutyám és még annyi energiám sem maradt, hogy legalább elküldjem a doktornőt a fenébe. Maradt a következő hét, ahol a helyettes orvos beadta az injekciót, megnyugtatott, sajnálkozott a kutyánk miatt és elmondta, hogy nem lesz ám baj abból, hogy kicsit később kaptam meg a védőoltást, bár nem ártott volna előbb. Tudva lévő, hogy tályogosodásra hajlamos ember vagyok, külön lekezelte a sebem, ami miután nem lett összevarrva, elég nagy heget hagyott. Legalább van emlékem arról a bizonyos estéről.Mindenesetre most már tudom, hogy ha ügyeletre kell mennem és dr. K.  az ügyelete, akkor irány tovább  Szekszárd a sürgősségi osztály, mert ez a nő többet még a családtagjaimat sem nézheti meg.Azért kapja a külön ügyeleti díjat, hogy ellásson, nem azért, hogy teázgasson. Vagy rosszul tudom?


2014. január 21. 8:25

"Nehogy ide hányjon! "

Már azzal kezdődött a dolog,hogy a röntgenben a "hölgy" közölte,hogy :"Igazán kibírhattam volna reggelig,vagy előbb kellett volna jönnöm...miért pont ilyenkor?". Nos,hol is kezdjem...Velem ez évekkel ezelőtt történt,de valahogy nem hiszem,hogy változott volna bármit is a helyzet.2007.márciusában egy vasárnap este iszonyatos hasigörcseim támadtak.Mivel már 14 éves voltam gondoltam,hogy mi lehet a gond és bevettem némi görcsoldót. Ami sajnos nem használt,így 2-3 óra elteltével felkeltettem az édesanyámat hátha ő tud rajtam segíteni,ám mire ő felkelt már annyira görcsöltem,hogy nem bírtam se felkelni az ágyból,se kiegyenesedni. Szegénykém nagyon megijedt. Azt hitte vakbélgyulladásom van,így azonnal hívta az ügyeletet. Akik még van 1,5-2 óra múlva jelentek meg...addigra már vagy este 10-10:30 lehetett. Mivel ők is azt mondták valószínüleg vakbél gyulladás azonnal beszállíttatnak egy mentővel az ügyeletes János kórházba. A mentőre is várni kellett még vagy egy órát!   Tehát vasárnap este olyan éjfél fele kerültem kórházba. Sajnos! Már azzal kezdődött a dolog,hogy a röntgenben a "hölgy" közölte,hogy :"Igazán kibírhattam volna reggelig,vagy előbb kellett volna jönnöm...miért pont ilyenkor?".Édesanyám nyugodt hangnemben közölte vele,hogyha nem venné észre mentővel jöttünk valószínüleg nem a társaság érdekel minket....Nagykegyesen bekísért a röntgenbe,majd az ultrahangra,a hasi ultrahangba mivel szerintük akkor lesz jó,ha átnyomja azt a kézi kütyüt a gyomromon így elég hangosan és sírva reagáltam a fájdalomra.Majd közölték jó lenne ha nem hisztiznék...ha már eddig kibírtam. Utána következtek az orvosok,nőgyógyász,sebész felváltva...hát senki se talált semmit...Majd mondták,rendben van bent tartanak 1-2 nap megfigyelésre. Másnap semmi gond nem volt,gondoltam én! De harmadnapra megint görcseim voltak. Kérdeztem a nővérkét,hogy kaphatok-e egy görcsoldót vagy bármit ami javít rajtam? Közölte,hogy nem majd 11körül lesz gyógyszerosztás akkor szóljak újra! Ez olyan 8körül lehetett...hát vártam. Az egész kórterem végig nézhette ha akarta,de hallani mindenki hallotta,hogyan és mit csinálnak a spanyolfal "árnyékában" az ügyeletes dokival....Eljött a várva várt 11óra! Mentem,kértem,majd közölte 10kor volt gyógyszerosztás! Erről lekéstem,próbáljak aludni! Hát persze nem sikerült...ez így ment 1hétig! Amikor a 7.napon már annyira rosszul voltam,hogy megszánt a 12orvos közül az egyik aki megvizsgált,hogy felnyitnak és körül néznek...De mivel még kiskorú vagyok kell a szülő beleegyezése!   Amire egy órám van ,hogy megoldjam,hogy valaki itt legyen aláírjon egy papírt! Mondtam,hogy akkor egy telefonra lenne szükségem! Mondták,hogy nincs. Szerencsére az egyik ágyon fekvő beteg ezt végig hallgatta és felajánlotta a telefonját.Édesapám azonnal berohant! A papírt aláírta,majd vittek is a műtőbe! Ahol kiderült,hogy a bal petefészkemnél egy DIÓNYI vagyis 5*6cm-es ciszta volt. Amit nem vettek észre! A műtét végére édesanyám is beért a kórházba,addigra már betoltak a szobába és ráraktak az ágyra,mivel még az altató hatása alatt voltam így aludtam. Anyukám beakart jönni hozzám a szobába,majd közölte vele az ápolónő,hogy: "Minek akar bemenni hozzá,hisz úgyis alszik!",anyukám mondta,hogy próbáljon meg megállítani!Majd bejött...Persze csak aggódott! De akkor is...és ez csak a kezdet volt! Ezután sajnos katéterre szorultam,amit az ellenségemnek se kívánok!!! Szörnyű volt! Sajnos nem jól helyezték be az elvezető csövet,a cisztám kivágása után és foltos lett az ágy alvás közben,ami nem éppen tetszett az ápolónőnek,aki felállított!!!(műtét után másnap!!),megszédültem,hányingerem lett,majd rámförmedt a hölgy,hogy:" Nehogy ide hányjon! Menjen el a csapig!Na gyerünk!",majd rámutattam,hogy a katéterhez tartozó tartály,az ágyhoz van kötve! Majd a kezembe nyomta a tartályt és lökött rajtam egyet...   Nem jutottam sehova,majdnem összeestem. 4napig volt még bennem a katéter,meg a műtét utáni kivezetőcső.Addig édesanyám próbált megmosdatni...stb...6.napon közölte a doki,hogy haza mehetek 2napra és utána vissza kell jönnöm,hogy kivegye a varratokat! Mondtuk,hogy persze! Hát mi nem pénzzel,hanem egy üveg borral szerettünk volna kedveskedni a dokinak,meg is tettük...A behívtak,oda adtam az orvosnak a bort,aminek először megnézte a hátoldalán az információkat,majd az elején,majd megvizsgálta a díszdobozt...   Majd ezt követően kiszedte a varratokat,nem éppen humánus módon!    Nos ezaz én sztorim! Köszönöm,hogy elolvastátok!    Üdv: Ildi


2014. január 20. 8:06

A gyermekemet az orrom előtt vakította meg egy ápolónő

"ANYUKA, NE AGGÓDJON ANNYIRA AZÉRT A GYEREKÉRT!!!" A mai napig a fülemben égnek ezek a gúnyos szavak, mondatok! Tisztelt Praxis blog!    Nem írok külön történetet, mivel a blogban már leírtam mindent amit tudtam.. és írom is amikor időm engedi és lehetőségem is van rá: http://marosvolgyidaniel.blogspot.hu/p/fooldal.html  Ha úgy gondolják, lehet publikus is .   2001. 08. 16.-án született Marosvölgyi Dániel nevű kisfiam, sajnos nem sorolható a legnagyobb jóindulattal sem, az egészségesek közé. Sorsa már a születése pillanatában végérvényesen megpecsételődött azzal, hogy 24. hétre, mindössze ~600 grammal (nemigen volt idő méricskélni) látta meg ezt a nem túl szép világot, mert akkor még látott is. APGÁR-ja 5/7volt és azonnal inkubátorba vitték, ahol gépi lélegeztetést és hőtartó, speciális"alufóliás bugyolálást kapott. Az első agyultrahang vizsgálat után sem volt okunk vigadni, mert azt mondták a 4-es fokú agyvérzés a legsúlyosabb és Danika jobboldalon 4-es, baloldalon 3-as fokú agyvérzést szenvedett... vélhetően a szülés következtében...   Ezt is elfogadtam, mert azt gondoltam, majd megbirkózunk vele. Bár szerintem, ha császároztak volna, talán az agyvérzése, ha el nem is kerülhető, de biztosan csökkenthető lett volna. 12 órakor repesztették a burkot, elfolyt a magzatvíz, 13.15 kor megérkezett a kisfiam. Szerintem közben lett volna idő a műtétre, mivel hajnalban kerültem be a kórházba. Ezt egyhetes korában egy légmell miatti szívmegállás követett. Nagyon-nagyon nehezen sikerült mégis újraéleszteni. PTX-szívással a tüdő és a mellhártya közötti többlet levegőt eltávolítani. Majd mikor már azt hittük csepp kis életében ennyi tragédia már sok is, nemhogy elég, jött a következő megrázkódtatás kettő hetesen. Ekkor szembesültem azzal, hogy egy mulasztás miatt, gyermekem jobb kézfején nem lesznek meg az ujjacskái. Trombózist kapott.    Azért, mert elmaradt egy C-vitaminos véna átmosás, illetve azt sem ellenőrizték, hogy a vénája vezet-e még a hosszú "üresjárat" után. Szerintük - kórházi dolgozók szerint - "EZ BENNE VAN A PAKLIBAN, EGY KORA-BABÁNÁL" és hangsúlyozták, hogy "ÖRÜLNI KELL ANNAK, HOGY NEM KÖNYÉKTŐL ESIK LE A KARJA!" -mert a könyökéig lett sötétlila. Mikor én észrevettem, hogy élettelen kicsi kezén a körmei majdnem feketék voltak, szóltam az Őt "ellátó"nővérnek, hogy valami nagy baj van Danika kezével. Ő szólt az orvosnak, aki azonnal kivette az alkarban lévő bent maradó tűt (branült, vagy kanült nem tudom és számomra nem is ez a fontos most már!) Kisfiam keze a körmeihez hasonlóan sötétlilás színűvé vált könyékig. Szemem láttára mumifikálódtak cseppnyi kis ujjai, majd sorra leestek pici kezéről, az utolsó összeaszalódott, gyufaszálnyi ujjacska az esetet követő második hónap végén hagyta el Danika jobb kézfejét (és persze, hogy jobb kezes!) Már ekkor is azt mondták, hogy egy gyermeknek ennyi baja nem lehet, mert ez egy felnőttnek egy életen át is sok.   De a mi kálváriánk csak nem bírt itt befejeződni. Egy hónapos volt mikor jött a következő feldolgozandó tény: a gyermekemet az orrom előtt MEGVAKÍTOTTA egy ápolónő. Tubusleszívás közben szóltam és kértem is, hogy a többi ápolónő időnként vissza-visszateszi az oxigénre és így nem engedi a saturációját 80%alá esni - Ami a főorvos elmondása szerint: 85-100% között ideális, 70% alatt nem lehet!!! - és amikor már szóltam éppen 35%-os értéket mutatott, Danika színe pedig szürkés volt. Nos erre ismét megkaptam azt az agyoncsépelt felszólítást a nővértől: "ANYUKA, NE AGGÓDJON ANNYIRA AZÉRT A GYEREKÉRT!!!" A mai napig a fülemben égnek ezek a gúnyos szavak, mondatok! Nem tudok úgy nézni a kisfiamra, hogy ne hallanám visszhangozni a nővérke szavait. Meg lett az eredménye ennek a tubusszívásnak is, jött a szemész doktor néni (egy TÜNDÉR! :-)) - Aki heti rendszerességgel vizsgálta a gyermekeket, így Danikát is.   A vizsgálat végeztével szomorúan elmondta, hogy a tervezett lézeres retina műtétre, amit betervezett Daninál, MEGELŐZÉS céljából, már sajnos nem lesz lehetőség, mert Dani mindkét szeme a súlyos oxigén- hiányos állapot miatt bevérzett és tölcsér alakban leszakította a retinákat. Hát ennyit a ne aggódásról! Köszönjük szépen ROP-V kategóriában esetleges fényérzékeléssel azért úgy gondolom, mégis van és lesz min aggódnom, míg élünk. Kettő hónapos épphogy volt kisfiam, mikor az inkubátorban "fekvés közben" eltörött a bal combcsontja. Ezt egy fertőzés okozta, mondták és miután elmondták, hogy patológiás törés, még hozzáfűzték "bátorításul" biztos, hogy ez a törés lehet, hogy nem az utolsó.    Ettől mindjárt megnyugodtam - gondolták. Valójában azon gondolkodtam, nem kéne inkább hazavinnem kisfiamat? Amíg még van mit hazavinni belőle éppen! Jött a sebész doktor és miután ilyen pici lábat az érzékeny bőr, és a növekedés miatt sem gipszelnek, ezért az egész combját sebragasztó- szalaggal tekerték be. Ehhez rögzítették a kötést, amivel az inkubátor tetejéhez lógatva kötötték fel Danika mindkét - az egészségeset is - lábát.(Azt persze már mondanom sem kell, hogy a combtörését sem más, mint én vettem észre.) Nos miután a sebész doktorral beszéltem, és azt mondta: "V" alakban legyen a gyermek lába, megjött a gyermekem úgymond kezelő orvosa is. Mitsem törődve a sebész utasításával összehúzta a lábait, mondván úgy jó, hogyha párhuzamos, mert a combja úgy forr szépen össze egyenesre.  Majdnem igaza lett... Sajnos Danikám bal lába e miatt a rossz rögzítés miatt, most 3-4 cm-el rövidebb a jobb lábánál, mert ívben forrt a csont és nem egyenesen. Három hónapos korában már a minkét oldali lágyéksérvműtét miatt aggódtam a műtő előtt ( mert én már csak ilyen aggódós vagyok ).   Nem is minden ok nélkül, mert bár a műtét alatt semmi gond nem volt az altató orvos szerint sem, az ébredés mégsem volt egyszerű. Az akkoriban már önállóan lélegezni tudó kisfiam APNOÉS lett és újból oxigén adását illetve inkubátort igényelt.( +másfél hónap kórházban! ) 2001. 08. 16. - 2002. januárig csak a fertőtlenítő szagban éltünk a kórházakban, mire végre megmutathattuk Danikának, hogy kórházon kívül is van élet... Sőt. A kontraktúráit Mátranovákon lévő otthonunkból szinte mindennapos pesti utazásainkkal, gyógytornászok, fejlesztő terapeuták, és gyógypedagógusok szorgalmas, kitartó és odaadó munkájának köszönhetően amennyire lehetett korrigálták. Persze van amit még műteni kell. És olyan is ami már sosem lesz helyrehozható...  2005 tavaszán Achilles műtétje is volt, hogy a sarkára tudjon állni.   Azóta a Mátranováki kertes házunkat sajnos el kellett adjuk, mert a pesti kezeléseket már nem tudtuk sem fizikailag sem anyagilag megoldani. Eleinte csak állt üresen, míg mi fizettük a pesti albérleteket se udvar.. se tiszta levegő.. iszonyú belegondolni abba, hogy pusztán egy kis odafigyelés mennyi ember életét változtathatja meg..


2014. január 18. 9:09

A magyar egészségügyet le lehet húzni a WC-n?

Egy volt ápolónő véleménye a magyar egészségügy helyzetéről. 8 évig dolgoztam ápolónőként neurológián és belgyógyászaton, nem könnyű egyik sem..ajánlom ki kell próbálni egy éjszakát 12 órában! ; szívvel-lélekkel dolgoztam az osztályokon, szerettek is a betegek és mai napig köszönnek és megállítanak beszélgetni, pedig már 9 éve kiléptem ebből a kötelékből! DE! azt tudni kell, hogy sok-sok becsületes és hivatástudattal rendelkező kollégám kiment külföldre, vagy magánorvosi rendelőbe a jobb megélhetés érdekében és a szakma rettenetesen felhígult... mikor én elmentem szülni a helyemre egy alkoholista "ápolónőt" vettek fel, aki nagyon sok életveszélyes helyzetet okozott. 1és 1/2 éve nagyon beteg vagyok, a  nyelési nehezítettségem az egyik legsokkolóbb tünetem, jártam már rengeteg orvosnál. A lényeg, hogy egységes véleményt még soha nem hallottam. Vicces!   A legmegszokottabb koncepciójuk, hogy biztos más szakterületű a betegségem és elküldenek máshová; Kivizsgálásra nem szeretnek beutalót adni, csak könyörgésre, vagy ... ellenében. A kedvencem:  az hogy PÁNIK BETEG vagyok! Mindig utólag derül ki, hogy átestem Epstein-Bar vírus fertőzésen, vagy Adeno vírus fertőzésen. A legutóbb az arcüreggyulladásomra  a Fül-Orr-Gégész szakorvos doktornő azt mondta, hogy allergia és felírt Ca-t és C-vitamint; Fizettem egy baktérium tenyésztéses vizsgálatért,mert nem hagytam annyiban ...és  Streptococcus  baktériumot tenyésztettek ki, amire antibiotikumot kell szednem. soha nem volt ínyemre a protekció, így soha nem is említem hogy általános ápoló és -asszisztens vagyok. Úgy bánnak vele mint egy szardarabbal, mintha hülye volnék. Nagyon fulladtam tavaly télen, az ambulancián 3 óra elteltével megkérdeztem, hogy mikor kerülök sorra? rám üvöltött az "orvos" hogy várjak a soromra, mert most hoztak egy 89 éves 20 éve szív- és veseelégtelenségben szenvedőt MENTŐVEL!!! Ajaj ! Rohadt nagy gáz lehetett ha már 20 éve elégtelen a veséje meg a szíve !!! Én 37 évesen (3 kisgyerek otthon) várjak! Hiába fulladtam ... 4 óra elteltével semmi nem történt... be sem hívtak!   Viszont a 89 évesnek 15 perc alatt: labor, RR, frekvencia, EKG, UH EEEZ IGEN!!! Ez a magyar egészségügy. Mellesleg a nővér ki-be rohangált és üvöltözött , hogy "kurva elege van és felmond!!!" A két kisgyermekemmel már 2és 1/2 órája ültünk a szegedi gyermek kórház Fül-Orr-Gégészeti ambulanciáján. Pont sorra kerültünk volna, mikor a 15 éves fiú berontott előttünk. Persze nem hagytam annyiba. szóltam hogy már itt ülünk egy ideje, és mi következünk. Erre az "doktornő" őrjöngve kirontott, hogy a fiúnak HYPOGLIKÉMIÁS KÓMÁJA VAN? ÉS SÜRGŐS ESET! és várjak a "kurva soromra" Nah! Csak a félreértés elkerülése végett, mielőtt még vagdalkoznék az orvosi latin szavakkal ( ahogyan az állítólagos orvos tette a váróban) ez a szó azt jelenti, hogy annyira alacsony a beteg vércukorszintje, hogy elveszíti az eszméletét. Szóval! Közöltem az Őrjöngő őrülttel, hogy ezt a kib...tt nagy baromságot a többi várakozó elhiszi , de én kösz nem! Igazán nevetséges volt ahogyan tombolt a butaságának börtönében.Lehet ő nem is tudta mit jelent "orvos" létére, mert akkor nem mondott volna ekkora baromságot!!! Szánalmas!!!     Az orvosokban egy szem tudatosság nincs! Követik a protokollt és ha meggyógyul a beteg...hát maximum magától gyógyul meg, mert a mai szakértelem sokakban a béka segge alatt van!!! Sokuk azt hiszi Istenképzőt végzett; pedig fényévekre vannak tőle... Minap az ambulancián vetettem vért, hoztak egy trombózisgyanús beteget. Az ápolónő lefektette, mire a REZIDENS, akinek a mentős leadta az állítólagos diagnózist , rákiabált a betegre hogy minek fekszik a tiszta ágyba, (mintha neki kellene áthúznia )??? és kiültette egy székre!!! EMBER!!!! Trombózis gyanújával lefektetem a beteget!!! Istenem! Ez lesz orvos???? Hát kösz ! Ennek a szaktudásából még az anyja sem fog kérni :P A magyar egészségügyet lelehet húzni a WC-n   Ui.: Mindenre van ám pénz!!! Csak arra nincs hogy hatékony legyen!!! Miért? Hogy húzzál el magánrendelésre!!! 8 évig dolgoztam ápolónőként neurológián és belgyógyászaton, nem könnyű egyik sem..ajánlom ki kell próbálni egy éjszakát 12 órában! ; szívvel-lélekkel dolgoztam az osztályokon, szerettek is a betegek és mai napig köszönnek és megállítanak beszélgetni, pedig már 9 éve kiléptem ebből a kötelékből! DE! azt tudni kell, hogy sok-sok becsületes és hivatástudattal rendelkező kollégám kiment külföldre, vagy magánorvosi rendelőbe a jobb megélhetés érdekében és a szakma rettenetesen felhígult... mikor én elmentem szülni a helyemre egy alkoholista "ápolónőt" vettek fel, aki nagyon sok életveszélyes helyzetet okozott. 1és 1/2 éve nagyon beteg vagyok, a  nyelési nehezítettségem az egyik legsokkolóbb tünetem, jártam már rengeteg orvosnál. A lényeg, hogy egységes véleményt még soha nem hallottam. Vicces!   A legmegszokottabb koncepciójuk, hogy biztos más szakterületű a betegségem és elküldenek máshová; Kivizsgálásra nem szeretnek beutalót adni, csak könyörgésre, vagy ... ellenében. A kedvencem:  az hogy PÁNIK BETEG vagyok! Mindig utólag derül ki, hogy átestem Epstein-Bar vírus fertőzésen, vagy Adeno vírus fertőzésen. A legutóbb az arcüreggyulladásomra  a Fül-Orr-Gégész szakorvos doktornő azt mondta, hogy allergia és felírt Ca-t és C-vitamint; Fizettem egy baktérium tenyésztéses vizsgálatért,mert nem hagytam annyiban ...és  Streptococcus  baktériumot tenyésztettek ki, amire antibiotikumot kell szednem. soha nem volt ínyemre a protekció, így soha nem is említem hogy általános ápoló és -asszisztens vagyok. Úgy bánnak vele mint egy szardarabbal, mintha hülye volnék. Nagyon fulladtam tavaly télen, az ambulancián 3 óra elteltével megkérdeztem, hogy mikor kerülök sorra? rám üvöltött az "orvos" hogy várjak a soromra, mert most hoztak egy 89 éves 20 éve szív- és veseelégtelenségben szenvedőt MENTŐVEL!!! Ajaj ! Rohadt nagy gáz lehetett ha már 20 éve elégtelen a veséje meg a szíve !!! Én 37 évesen (3 kisgyerek otthon) várjak! Hiába fulladtam ... 4 óra elteltével semmi nem történt... be sem hívtak!   Viszont a 89 évesnek 15 perc alatt: labor, RR, frekvencia, EKG, UH EEEZ IGEN!!! Ez a magyar egészségügy. Mellesleg a nővér ki-be rohangált és üvöltözött , hogy "kurva elege van és felmond!!!" A két kisgyermekemmel már 2és 1/2 órája ültünk a szegedi gyermek kórház Fül-Orr-Gégészeti ambulanciáján. Pont sorra kerültünk volna, mikor a 15 éves fiú berontott előttünk. Persze nem hagytam annyiba. szóltam hogy már itt ülünk egy ideje, és mi következünk. Erre az "doktornő" őrjöngve kirontott, hogy a fiúnak HYPOGLIKÉMIÁS KÓMÁJA VAN? ÉS SÜRGŐS ESET! és várjak a "kurva soromra" Nah! Csak a félreértés elkerülése végett, mielőtt még vagdalkoznék az orvosi latin szavakkal ( ahogyan az állítólagos orvos tette a váróban) ez a szó azt jelenti, hogy annyira alacsony a beteg vércukorszintje, hogy elveszíti az eszméletét. Szóval! Közöltem az Őrjöngő őrülttel, hogy ezt a kib...tt nagy baromságot a többi várakozó elhiszi , de én kösz nem! Igazán nevetséges volt ahogyan tombolt a butaságának börtönében.Lehet ő nem is tudta mit jelent "orvos" létére, mert akkor nem mondott volna ekkora baromságot!!! Szánalmas!!!     Az orvosokban egy szem tudatosság nincs! Követik a protokollt és ha meggyógyul a beteg...hát maximum magától gyógyul meg, mert a mai szakértelem sokakban a béka segge alatt van!!! Sokuk azt hiszi Istenképzőt végzett; pedig fényévekre vannak tőle... Minap az ambulancián vetettem vért, hoztak egy trombózisgyanús beteget. Az ápolónő lefektette, mire a REZIDENS, akinek a mentős leadta az állítólagos diagnózist , rákiabált a betegre hogy minek fekszik a tiszta ágyba, (mintha neki kellene áthúznia )??? és kiültette egy székre!!! EMBER!!!! Trombózis gyanújával lefektetem a beteget!!! Istenem! Ez lesz orvos???? Hát kösz ! Ennek a szaktudásából még az anyja sem fog kérni :P A magyar egészségügyet lelehet húzni a WC-n   Ui.: Mindenre van ám pénz!!! Csak arra nincs hogy hatékony legyen!!! Miért? Hogy húzzál el magánrendelésre!!!


2014. január 17. 14:41

A Szent Margit kórház válasza

Dr. Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház mb. főigazgatójának közleménye. A Szent Margit Kórház főigazgatójaként azzal a kéréssel fordulok a "Rémálom a Szent Margit Kórházban" c. blogbejegyzés szerzőjéhez, hogy személyesen keressen meg engem, vagy a kórház betegjogi képviselőjét, annak érdekében, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően, a betegjogokat tiszteletben tartva, korrekt módon tudjuk panaszát kivizsgálni és a szükséges intézkedéseket megtenni.   Tekintettel arra, hogy bejegyzésében csak Kórházunk neve jelenik meg, de sem az ellátott beteg neve, sem ellátó osztály nem került megjelölésre, így lehetőségünk sincs arra, hogy panaszát kivizsgálhassuk.   Annak érdekében, hogy hasonló eset se fordulhasson elő Kórházunkban, ugyanakkor a munkájukat nehéz körülmények között is becsületesen végző kollégákat meg tudjuk védeni a sommás súlyosan megbélyegző ítéletektől, ezért kérem a bejegyzés íróját, legyen ebben a segítségünkre!   Tisztelettel:   Dr. Badacsonyi Szabolcs a Szent Margit Kórház mb.főigazgatója


2014. január 17. 8:34

Ha az orvosokra hallgatok, már nem élnék

Nem csoda, hogy nálunk ilyen rossz a rák túlélési aránya. Tisztelt Cím!   Akkor most leírom az én történetemet ez is egy Erzsébet kórházban történt. 2013 május 13-án találtam egy csomót a mellemben,mivel  a családunkban anyai ágon mindenkinek mell rákja volt minden évben jártam mammográfiára. Másnap már a sebészeten voltam hogy a lehető leghamarabb mammográfiát tudjanak csinálni,próbáltam időpontot kérni a mammográfiára is de csak július 3.-ára lett volna. A sebészetről viszont már másnapra beutaltak mammográfiára.   Megtörtént a vizsgálat nem tetszett az orvosnak és csinált ultrahangot és sejtmintavételt is. Egy hét remegés után megjött az eredmény negatív kontroll fél év múlva. Megnyugodtam, de gondoltam én ezt  a jóindulatú csomót is kivetetném ezért elmentem két hét múlva egy ismerős sebészhez hogy a szabadságom alatt vegye ki  a jóindulatú csomómat,mivel kb 25 éve nem voltam betegállományban. Egyébként 44 éves vagyok. Az ismerős mondta hogy rendben van csak el kell mennem onkológiai bizottság elé hogy döntsenek a kivételről. Itt egy másik onkológus volt benn aki meglátva a leleteimet közölte hogy a jövő héten megműt mivel ez a csomó rosszindulatú.   Majdnem sokkot kaptam. Mondták hogy döntsem el hamar jó lesz-e a jövő héten,mert utána már csak szeptemberben tudnak megműteni,mert ebben a kórházban bezár nyárra az izotópia és nem tudják megfesteni a nyirokcsomókat,tehát ki se tudják venni. Mindezt sürgetve kb 5 percig voltam benn,a legjobban az az orvosnő hangoskodott hogy döntsek már aki aláírta a negatív leletemet. Szerencsémre van ausztriai egészségbiztosításom,ezért közöltem velük hogy oda fogok menni műtétre,és otthagytam őket.   Kimentem Ausztriába ,kiderült egy rendes szövetminta vételből / a különbség a kettő között egy tű vastagság és az ára és az hogy ez biztos míg a másiknál a rossz biztos rossz a jó nem biztos,csak ezt veled nem közlik/ hogy rosszindulatú. Megműtöttek , gyönyörű  a vágásom plasztikai varratokkal csinálták szinte nem is látszik. Minden orvos akivel találkoztam a kórházban kezet fogott bemutatkozott nekem még amíg a kórházban voltam megcsinálták az összes kivizsgálást nem kellett várnom semmire. A nővérek kedvesek mindig mosolyognak,pedig az ottani viszonylatban ők sincsenek túlfizetve. Azóta már túl vagyok 3 kemoterápián 30 sugárkezelésen,még 3 kemoterápia vár rám és remélhetőleg túl vagyok rajta. Nem tudom mi lett volna ha hiszek az orvosoknak és novemberben megyek kontrollra ,mivel  az 1 cm-es csomó 2 hónap alatt 1.6 cm-re nőt.   Azóta már vagy 6 ilyen esetről hallottam akinek negatív lett ez a lelete amire fél év múlva visszament már le kellett csonkolni a mellét. Szomorú hogy nem közlik az emberrel,hogy ez a mintavétel bizonytalan,és van másik lehetőség is akár ki is fizetnénk csak minél hamarabb derüljön ki hogy jó vagy rosszindulatú. Nem csoda hogy nálunk ilyen rossz a rák túlélési aránya.   Köszönettel B. Anita


2014. január 16. 8:43

Nagyszájú nővérek a Hetényi Géza Kórházban

Nagyapám lent lógott az ágyon egyik oldalt félig a lábai a másikon a válla és a feje..A "nővér" azzal indított,hogy EZ mindig ilyen kiabálós,és agresszív? Tisztelt Praxis blog!   Imádott nagyapám Szolnokra került be a kórházba.(Hetényi) Nagyon beteg volt,lebénult kicsit a baloldala,és más problémái is voltak .Mi 360km-re élünk ezért csak telefonon keresztül érdeklődtünk naponta a hogyléte felől a kórházban. Anyukám szólt a nővéreknek,hogy ha hívjuk Őket nyugodtan adjanak felvilágosítást!Nagyon aranyosak voltak akikkel beszéltünk,már tudták,hogy kik vagyunk mikor bemutatkoztunk. Hazamentem meglátogatni imádott papámat,a látogatáskor minden rendben volt mondta a nővérke,hogy evett,ivott. Vasárnap mielőtt elindultunk haza,kértem a férjem menjük be szeretnék elköszönni a papától. Akkor amit ott láttam,és átéltem senkinek nem kívánom .   Nagyapám lent lógott az ágyon egyik oldalt félig a lábai a másikon a válla és a feje. Gyorsan ahogy tudtuk felraktuk az ágyra,és kirohantam a "nővérekhez"jöjjenek már segíteni,mert mi nem tudjuk szakszerűen elhelyezni az ágyon .A "nővér" azzal indított,hogy EZ mindig ilyen kiabálós,és agresszív?Jó lenne ,ha eldöntenénk mit csinálunk vele,ha innen kiengedik!Annyit mondtam,hogy ahhoz magának semmi köze!Nagyapámnak pont tiszta perce volt,és annyit mondott,hogy túl éles a nyelvük,nem kéne annyit kiabálni!!!!Ordítani tudtam volna,és lekeverni egyet annak a "nővérnek",de nem tettem. Másnap felhívtam az osztályvezető főorvost,elmondtam neki,hogy a nővérek,hogy viselkedtek,a papám mit tett a testvéreiért,a gyerekeiért ,és értünk unokákért.    Senkinek nincs joga ítélkezni felette,azért amiért a betegsége ezt hozza ki,nem tudják ki volt,és hogyan élt. Van minden betegnek neve,ha nem jut eszükbe mondják,hogy bácsi,de ne azt,hogy EZ,egy emberről beszélnek,és fogalmuk sincs ki  volt Ő. Azt is hozzá tettem,hogy egyik nővért sem kényszerítik géppuskával arra,hogy ott dolgozzon!Sajnos imádott papám két hét múlva meghalt 86-évesen.   Andrea


2014. január 15. 7:58

Rémálom a Margit kórházban

Mindenki nagyon vigyázzon az egészségére és ha csak lehet a lehető legkevesebb időt töltse  a magyar egészségügy intézményeiben mert ott csak leépülni lehet. Lelkileg biztos. Tisztelt Olvasó !    Engedjék meg hogy én is megosszam önökkel egy közeli ismerősöm esetét.  Kedves férje decemberben az ünnepek előtt távozott közülünk, a Margit kórházban.  Előtte a hölgy minden nap ment és tette amit kell ha azt akarta hogy emberi módon töltse  a párja a kórházi napjait. Mosdatta ,etette stb.  Történt egy nap hogy ebédidőben amikor belépett a kórterembe egy fehér köpenyes nő (direkt nem mondom rá hogy ápolónő) ezekkel a szavakkal fogadta : "na a maga férje is megtudja választani mikor jöjjön rá a szarás. Pont ebédosztásnál.És hozzá még milyen büdös."Mindezt harsányan a betegek előtt. Ismerősöm köpni nyelni nem tudott. Megjegyzem a férje végig a tudatánál volt,tehát nem kis megalázásban volt része. Az ismerősöm  egy halk ,csendes törékeny asszony aki erre sem reagált semmit.    Pár napra rá amikor oda ért a betegszobához szóltak neki hogy egy kicsit várni kell mert  takarítás van bent. Nem sokkal rá nyílt az ajtó és kitoltak egy letakart szállító járgányt. Még akkor sem esett le neki hogy a férjét vitték el, mert egyértelműnek vette hogy csak szóltak volna a nővérek hogy miről van szó. Mikor beléphetett meglepődve látta az üres ágyat. Már éppen kérdezte volna hogy hol a papa, amikor a pár nappal előző  megalázó incidens szereplője a maga száz kilójával ránézett és így kommentálta a gyászhírt: maga az ,mit keres itt nem látta hogy most tolták ki ? Gondoljon bele mindenki egy pillanatra  mit élhetett át ez az ember aki előző nap még beszélgetett a párjával. Remélem kivételek vannak a magyar egészségügyben mint az én kedves barátnőm aki takarítónőből lett segéd ápoló a kórház betegeinek nagy örömére.mert ő egy angyal..De nem ez a jellemző a magyar kórházakra.  Minden ápoló ,nővér nézzen egy kicsit magába ! Ne a betegeken töltse ki a bosszúját azért mert nem versenyképes a magyar ápolók fizetése.   Megjegyzem nem kell őket félteni mert itt is úgy hallottam elvárták szigorúan a borravalót. Kérdem mire? Van a pofájukon bőr.  SENKINEK NEM KÖTELEZŐ EZT A HIVATÁST VÁLASZTANI! De ha ezt válassza  tegye ezt úgy hogy tisztában van azzal hogy mik a munkakörével járó nem a legkellemesebb teendők. És tegye ezt úgy ,hogy ha viszolyog is, hogy ezt az a halálán lévő beteg ne érezze.  Nem vagyok egy jó módú ,jó anyagiak között élő ember ,de nem is imádkozom pénzért csak egészségért. Mert nekem még utódom sincs.Bele sem merek gondolni azokkal hogy bánnak akihez senki nem jár látogatóba . Minden ember megérdemli az emberséges bánásmódot de ez a magyar egészségügyben olyan mint a fehér holló ! Megjegyzem ezek vastag bőrrel rendelkező fehér köpenyes egyének nyugodtan menjenek szerencsét próbálni külföldre többszörös  pénz reményében . Ezzel a hozzáállással nem sok időt töltenének külföldi kórházakban. Mindenki nagyon vigyázzon az egészségére és ha csak lehet a lehető legkevesebb időt töltse  a magyar egészségügy intézményeiben mert ott csak leépülni lehet. Lelkileg biztos.     Köszönöm hogy elolvasta                H. Györgyné


2014. január 14. 8:31

Trágár nővérek, bunkó orvosokaz Erzsébet kórházban

Kihallatszott, hogy az egyik nővér megkérdezte a másikat, idézni fogom szó szerint "nem mész oda ? válasz : megy a faszom , ha oda megyek is , csak azért, hogy a száját betapasszam". Tisztelt Cím !     Bár, nem állt szándékomban megosztani számomra idegen emberekkel, de mivel vèletlenül megláttam , úgy döntöttem, megírom a múlt vasárnapi sztorimat. A múlt vasárnap este ( 2014. 01.05.) a férjem méregteleníteni szeretett volna ès egy adag keserű só helyett, egy adag 20 dkg, ( gyógyszertári csomagolàs) szódabikarbonát oldott fel vízben, és ezt itta meg. Akkor még viccesnek tünt, de egy óra múlva rosszabb lett a közérzete ,ès orvosi ügyeleten érdeklődtem, hogy mit tegyünk.   Az ügyelet tanàcsára fèrjemet bevittem az Erzsèbet kórház toxikológiájára. Amikor beértünk , bekopogtattam abba a szobába, ahová ki volt írva, hogy : ÜGYELET . Az asztalnál két hölgy ült, mikor megláttak , úgy néztek rám, mint aki Ufót làtnak, látszott, hogy mára màr nem vártak 'vendéget' , pár màsodpercig még azon is gondolkoztak, hogy visszaköszönjenek- e, vègűl mégis megszántak ès egy alig hallható " jó estét" kiprèseltek a szájukon. Elmondtam, hogy mi járatban vagyunk, erre mondtàk, vàrjunk kint a folyosón. A férjem már elèg rosszul volt és szeretett volna elmenni a mosdóba, ( útközben már hányt többször) , megkèrdeztem, hovà mehetne, ( a folyosón egy " rongálås miatt zárva" tàblàval ellàtott mosdó volt) , erre azt feleltèk, hogy a legközelebbi wc a portánål van ( kb, 50 m) , de az is zårva van ilyenkor.... Több opciót nem ajànlottak fel, így a férjem kiment a hàz elè, én a folyosón maradtam, vártam, mikor szólítanak. Mivel nem szóltak , és a fèrjem már nagyon rosszul volt, így bátorkodtam benézni a szobàba.   Kedvesnek nem mondható hangnemben ràm ripakodtak, : " már belehetett volna jönni" , elnézést kérve, hogy élek , válaszom az volt, hogy " vàrakoztunk kint, mert azt tetszettek mondani, hogy szólítanak" .... Férjem vègre bejutott, én kint leültem a padra egy nővérszoba mellettem. Ezzel egy időben , egy kórteremből kihallatszott, hangjából itélve idősebb bácsi keserves " nővèrke" kiabálása. Először ritkàbban, aztán egyre kétségbeesetten kiabàlt, de szüntelenül... Mellettem a nővérszobában , közben virslivacsorãra készűlt a két nővér, kb. 20 perc múlva a bácsi mèg mindig kiabàlt, de senkit nem èrdekelt, hogy mi baja lehet.... Kihallatszott, hogy az egyik nővèr megkérdezte a måsikat, idézni fogom szó szerint " nem mèsz oda ? vàlasz : megy a faszom , ha oda megyek is , csak azèrt, hogy a szàját betapasszam "   Nem akartam hinni a fűlemnek, arra nem voltak tekintettel, hogy ott űlök a folyosón ès a nyitott ajtónál mindent hallok....A fèrjem 40 percig volt bent, ezalatt a bácsi folyamatosan kiabålt mãr ilyeneket is " szégyelljèk meg magukat, hogy senki nem jön ide" A férjemnek gyomormosàsa volt, kijött hozzám a doktornő, megkérdeztem tőle, hogy haza jöhet- e , válasz : " Ez nem börtön, itt mindenki oda megy, ahová akar" , ezt kb olyan hangnemben, hogy azt hittem, még egy pofont is kapok, mert kérdezni merészelek.... Miután, férjem közölte, nem marad bent éjszakára, győzködték, mekkora butasàg hazamenni és fenyegették, hogy ez nem saját felelősségre való távozás, ha nem önkènyes. Nem baj ! Inkább vállaltuk ezt, de ott egy percig tovàbb nem engedtem, hogy maradjon... Miért is? Aki közel egy óràt kiabál segítsègért, ahhoz sem megy oda senki....   Tåvozàsunkor , kértem volna ambulànslapot, nem kaptam....semmit. Hát! Ez a mi kis történetünk, nem hittem volna, hogy van ilyen, de ez a szörnyű valósàg. Ezek utàn màr nem fogok semmin csodàlkozni, sajnos , és ha tehetem csak magánügyeletre megyek, mert inkább fizetek, de nem teszem ki magam annak, hogy így beszéljenek velem, velünk. Magyar egészségügy 2014.   Üdvözlettel:  Àgnes


2014. január 11. 7:49

A lányom azért halt meg, mert hétvége volt

Igen szerettem volna nyilvánosság elé hozni mi is történt a gyerekemmel, de érdekes senkit sem érdekli, hogy miért halt meg a gyerekem. Üdvözlöm! Kalla Tünde vagyok Jászberényből, és igen megvan a véleményem az egészségügyről.2013 09 hó 01-én a lányom az orvosok miatt halt meg. Átküldöm mi is történt vele. Szörnyű a lányomnak azért kellett meghalnia, mert hétvége volt. Ma senki élete nem számít egy 20 éves élete sem. Ha szeretnék átküldöm a véreredményét is a gyerekemnek. TERMÉSZETESEN  feljelentettük az orvosokat, de kitudja igazat adnak e nekünk, mert az orvos az orvost védi. Szörnyű 2013 08hó 31-én 14:30 perc vérvétel után is azt mondta a doktornő nekünk: SEMMI SEM INDOKOLJA A TOVÁBBI LÉPÉS. A z a érdekes, hogy már szombaton reggel 07:30-kor már látniuk kellett a véreredményből, hogy vérmérgezése van a gyerekemnek. Sajnos Hantavírust szedet valahol össze, és szegény gyerekem azért halt meg mert nem kezelték időben. Fénykép amit küldtem róla 2013 08-30-án készült. Jászberényben a körházban. Az a doki aki haza küldte a gyereket aki nem vett tőle vért délelőtt. Ezen a képen jól lehet látni milyen beteg a gyerekem, de sajnos mi semmiről sem tudtunk, hogy nagyon beteg. Igen szerettem volna nyilvánosság elé hozni mi is történt a gyerekemmel, de érdekes senkit sem érdekli, hogy miért halt meg a gyerekem.   Üdv: Kalla Tünde


2014. január 10. 9:27

A vizitdíj nem volt jó megoldás

Ettől függetlenül lehetne jó egy olyan rendszer, amiben fizetni kell vizitdíjat, de a gyakorlatban rossz volt a megvalósítás nagyon. 300 forintos vizitdíj. Jó is lehetett volna, de nem volt az. Pl. Idős bácsi bejön varratszedésre hozzám, ami egy perces dolog. Nem hozta a vizitdíj befizetést igazoló kétpéldányú csekket. Menjen le a fsz.-re az automatához. Hol van? Elmagyarázom, 2perc. Nem érti (még egy perc). Lekíséri valaki, vagy én. Nincs nála apró. Pénzváltó automata, sorakozás, vizitdíj automata, esetleg további sorakozás. (sok perc)   Visszajön, ha peche van, esetleg már nem vagyok ott, mert más ügybe kezdtem. A két csekket le kell pecsételnem és alá kell írnom, az egyiket a beteg kapja, a másikat össze kell gyűjtenem és leadnom a többivel az irodában, addig őrizgetni a fecniket a zsebemben. Mindezt azért a 300 Ft-ért amiből nemhogy én, de a kórház sem kap semmit (talán közvetve mint adóbevétel majd egyszer növeli az eü alapot). Következmény: varratszedés meglesz, de inkább nem írom be a számítógépbe, mintha meg sem jelent volna. Sajtó: csökkent az orvoshoz fordulás :) .   Ettől függetlenül lehetne jó egy olyan rendszer, amiben fizetni kell vizitdíjat, de a gyakorlatban rossz volt a megvalósítás nagyon.


2014. január 8. 7:58

Ha valaki nagyon beteg, akkor azt már le kell szarni?

Mi van itt Magyarországon? Lassan nekünk kell otthon megműtenünk magunkat? Tisztelt Praxis blog!   Nekem van 1 olyan problémám, hogy sajnos történt egy elhalálozás a családomban, az édesanyám most halt meg nem rég! És ez sajnos a Jósa András korház hibájából történt. Azon belül a szeptikus sebészeten, ahol már nem is kellett volna lenni-e, mert más baja lett! Csak azt nem értem, hogy nem lehetett észrevenni, hogy tüdőgyulladása lett, amikor állítólag szoktak vizitelni meg mindennap meg kapják a gyógyszert!   A tüdőgyulladásból mellhártyagyulladás lett, ami már a szövődménye. Én nem vagyok orvos, de 2 méterről észrevettem és még én mondtam, hogy miért nem kötnek neki be oxigént, meg én mértem neki lázat is. A 4-es belgyógyászatról már így került ide, mert sajnos a lábait levágták és még 1 darab orvost sem lehetett találni egyik nap sem!   Milyen korház ez, én azt hittem, hogy a korház arra szolgál, hogy meggyógyítanak minket, ha betegek vagyunk, de kiderült, hogy inkább mészárszék! Ha meg nem ért hozzá, akkor miért nem megy tanfolyamra, indul sok féle!   Ha már valaki nagyon beteg lesz, akkor azt már le kell szarni? Gondatlanság, felelőtlenség, nem megfelelő ápolás, kezelés. Én biztos, hogy ezt nem hagyom annyiban. Személyiségi jogaimat is megsértették! Mi van itt Magyarországon? Lassan nekünk kell otthon megműtenünk magunkat?


2014. január 7. 8:37

Az orvosom lekurvázott

Sőt, kifejtette, hogy manapság minek készülök gyermekvállalásra, az ő lánya sem szül, az hülyeség... Akkor kértem ki a kartonom a háziorvostól, amikor lekurvázott ("Valaki vagy szűz, vagy kurva..."), ugyanis kiderült, hogy magán(!) endokrinológushoz fordulok az évek óta fennálló hormonproblémámmal. Neki ez nem tetszett, sőt kifejtette, hogy manapság minek készülök gyermekvállalásra, az ő lánya sem szül, az hülyeség...   Egyébként egy keserű, rosszindulatú, nagyszájú nő volt, aki másokat is hasonlóan kezelt. (Másik történet, de érdekes módon a magánorvos azonnal kiderítette, mi a probléma, előtte 4 évig jártam a magyar egészségügy útvesztőiben orvosról orvosra.) Ott ültem a doktornő előtt, köpni-nyelni nem tudtam. Felálltam és eljöttem. Kerestem egy másik háziorvost a kerületben, felhívtam, bejelentkeztem (időpontra fogadják a betegeket) és elmentem az első találkozásra. Beszélgettünk, kikérdezett a betegségeimről és innentől kezdve ő intézte a karton kikérését az előző orvostól. Nagyon kedves doktornő, segítőkész, udvarias, csak jót tudok mondani róla.   Egyik legjobb döntésem volt, hogy nem hagytam a dolgot annyiban és váltottam.


2014. január 5. 8:38

Maradok a privát egészségbiztosításnál

40 éves elmúltam, tavaly eljött az az idő, amikor úgy döntöttem, hogy megér havi 7 ezrest a privát egészségbiztosítás. Nálam az egészségügy már ott megbukik, hogy az orvosi rendelők többségében még a sorszámrendszer sem működik! Én ugyan csak 5 évente egyszer szoktam betenni a lábam a háziorvoshoz, de felfogni sem tudom miért jó az orvosnak és a betegeknek, ha a sorszámos behívás helyett minden beteg ott tolul és figyelik ki a következő... aztán ugyis az megy be, akinek "csak receptet kell írni" vagy csak "kontrollra jöttem"....   40 éves elmúltam, tavaly eljött az az idő, amikor úgy döntöttem, hogy megér havi 7 ezrest a privát egészségbiztosítás. És tényleg megérte. Egyetlen egyszer voltam úgy, hogy rászántam magam, hogy meglátogatom az orvost egy nem múló torokfájással. így ment: felhívtam a központi számot reggel 7-kor, jeleztem mi a problémám, és hozzátettem, hogy melyik rendelőjük esik nekem útba. A diszpécser elnézést kért, hgy csak 11.00-ra van időpontja a gégésznek, valahogy azért ezt nem éreztem nagy csapásnak,elfogadtam az időpontot.   11.00.kor megjelentem a rendelő előterében, a Doktor Úr kézfogással üdvözölt, és kb 20 percet töltött velem a vizsgálattal és adminisztrációval együtt. Az eredmény persze ugyanaz lett, mintha a háziorvosomnál jártam volna, ( azt mondta elmúlik majd, de ha akarok, öblögessek...) , de az, hogy 4 óra várakozás helyett 20 percet vett el az életemből, nekem mindennél többet ér. Ez a hozzáállás lenne elvárható egyébként azért a rengeteg pénzért, amit amúgy is levonnak a fizumból...   Nem tartom jónak, hogy pluszban fizetni kell a normális eljárásért, de ha ez az ára, akkor én továbbra is maradok a privát egészségbiztosításnál.


2014. január 4. 8:47

Ha rosszul dolgozik egy orvos, csak a beteg járhat rosszul!

Oda vannak a 100.ezreim, pert nem indíthatok, pénzem nincs rá, ezek után nem is bízom benne, hogy valaki igazságosan megállapítsa a rosszul végzett munkát. Tisztelt Praxis!      Fél éve szenvedek a fogorvos hibás munkájától, amiért 100.ezreket kifizettem. Jelenleg pénz nélkül és a pótlás lecserélésének reménye nélkül megállapíthatom, hogy az orvosok összefognak a beteg ellen, amit még rendelet is segít. Alábbiakban írom panaszom:  Nagyon rosszkor döntöttem arról, hogy a fogaimat megcsináltatom, akkor változtatták meg   "Az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről" szóló 15/2005. (V. 2.) EüM rendeletet, ezzel egyidejűleg érvénybe lépett a 33/2013. (V. 10.) EMMI rendelet.    Ez az új rendelet nagyon hátrányos a rosszul sikerült fogászati beavatkozásokra panaszkodóknak.  2013.április 12-én megkerestem a Pécs, Lánc utcai rendelőben dr.M. J. fogorvost, akinek a munkájával nem vagyok elégedett. Nem-csoda, hisz többek között nem ér össze a fenti és alsó fogsor (nem lehet rágni vele), rögzített fogpótlás ragasztása két fognál elengedett.  Persze panaszt tettem (miután a fogorvossal nem tudtam megállapodni) az ÁNTSZ Bm. Intézetéhez, felkérték az illetékes szakfelügyelő szak-főorvost szakvélemény megadására. 2013.október 8-án megkaptam a szakfelügyelő szak-főorvosának szakvéleményét:(miután lelkiismeretesen megvizsgált)….   "a tervezés és az elkészült fogmű megfelel a szakma szabályainak", de a fogpótlások pontosabb, precízebb technikai kivitelezése kevesebb panaszt okozhattak volna".    Ez aztán mellbevágó, a vizsgálatkor minden panaszomat helybenhagyta, de a fogmű megfelel a szakma szabályainak.  Hiába látja a problémát a pótlásaimnál /begyulladt, vérzik, stb./ nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni doktortársát, inkább a páciens pénze vesszen, ne az orvosé. Ezt erősíti meg az újabb rendelet, mivel a 33/2013. (V. 10.) EMMI rendelet szerint:   "Amennyiben a szakfelügyelő megállapításával, véleményével a megbízó tiszti főorvos nem ért egyet, a szakfelügyelő által készített, illetve az adott üggyel kapcsolatosan keletkezett dokumentumot, az egyet nem értés indokolásával együtt felterjeszti az országos tiszti főorvoshoz, aki az adott üggyel kapcsolatosan az egészségügyért felelős miniszteren keresztül az egészségügyi szakmai kollégium véleményét kéri."    A 15/2005. (V. 2.) EüM rendeletet szerint az én panaszomra megbízhattak volna más szakfelügyelőt.    "Ha a panaszos beteg, vagy a panaszolt orvos elégedetlen a szakvéleménnyel, vagy az intézkedéssel, a magasabb szintű szakfelügyelő főorvoshoz fordulhat (megyei, budapesti,  országos szint). A szakfelügyelői eljárás nem peres eljárás".       Nagyon igazságtalannak tartom, hogy csak akkor vizsgálják felül a szakvéleményt ha a tiszti főorvos nem ért egyet a szakfelügyelő megállapításával, a tiszti főorvos hogy döntheti el, hogy a páciensnek megfelel e az orvos munkája. Peres eljárást javasoltak. Oda vannak a 100.ezreim, pert nem indíthatok, pénzem nincs rá, ezek után nem is bízom benne, hogy valaki igazságosan megállapítsa a rosszul végzett munkát. Mikor, miből lesz használható fogpótlásom?  Ki védi a beteg érdekeit?


2014. január 3. 9:33

Az év első bunkósága az első rendelésen

Azért az nonszensz, hogy az év első rendelésén máris az év első bunkóságával kellett szembesülnöm. Talán egy vaskos borítékkal kellett volna kezdenem, akkor más bánásban részesülök? Tisztelt Praxis!   Az év első rendelése a háziorvosomnál emlékezetesre sikerült, ezt szeretném önöknek megírni, ha gondolják, tegyék ki a blogra. Nem vagyok szerencsére beteges, ritkán járok orvoshoz, de most az év végén sikerült összeszednem valami nyavalyát, ami miatt felment a lázam 39 fok fölé, és nem nagyon akartam megmaradni bennem semmilyen étel. A szilveszterem így igen kellemetlenre sikeredett, de voltam vele, hogy január 2.-ig valahogy csak el leszek, nem hívok ügyeletet. Eléggé rosszul éreztem magam, de igyekeztem sok folyadékot inni, lázcsillapítót szedtem és végre ma elmentem a háziorvosomhoz. Nem nagyon ismerem a doktor urat, ő sem ismer meg engem, az elmúlt 5 évben talán, ha ötször jártam nála, lehet, még ezzel is sokat mondtam.     Délelőtt végre lementem nagy nehezen a rendelőbe, mégis csak jó, ha tudja az ember, mi a baja. A munkahelyemen csak 6.-án kezdjük az évet, így azzal sem volt rendelési idő délelőttre esett. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem mindig letaglóz, mennyien vannak egy-egy rendelésnél és, hogy milyen baromi sokat kell várni. Már 8 óra előtt ott voltam, de így is kb. 10-en előttem érkeztek. Leadtam a TAJ kártyámat és vártam türelemmel. Fél 11 fele kerültem sorra, ekkor már kissé bántam, hogy nem maradtam otthon inkább, hiszen végül valójában semmi értelme nem volt annak, hogy orvoshoz mentem.     Beléptem az ajtón, és köszöntem, ahogy az illendő. Az asszisztens visszaköszönt, a doktor úr fel sem pillantott a papírjaiból. Azt kell mondjam, zavarban voltam, mint egy kisiskolás. Bele kezdtem volna a mondókámba, amikor végre rám nézett, majd rám is förmedt egyből. "Szólította magát valaki?"- kérdezte, majd visszaküldött a váróba, azzal, hogy akkor menjek be, ha szólítanak. Mindezzel csupán annyi volt a probléma, hogy senkit, tényleg senkit sem szólítottak korábban, ahogy végzett az egyik beteg, már ment is be a következő. Mivel ekkor már elég rosszul éreztem magam, inkább nem szóltam vissza, de megalázó volt a helyzet elég rendesen. Kénytelen voltam visszamenni a váróba. Az igazán érdekes dolog csak ekkor következett, az egyik idősebb hölgy amint kijöttem, bement.     Valószínűleg vele nem volt ilyen pokróc az orvosom, mert 20 percet töltött bent nála, majd miután kijött, mondta, hogy é következek. Önök mit tettek volna a helyemben? Én úgy döntöttem, póker arccal állok a dologhoz, nem kezdek vitázni, semmi értelme. Megint bementem és köszöntem. Újra válaszra sem méltatott. Bele kezdtem immár másodszor a problémám ecsetelésébe, közben végig rám sem bagózott, nem tudtam, hogy figyel-e, vagy sem. Miután elmondtam mindent, még mindig szó nélkül receptet írt, majd mindösszesen annyit mondott, váltsam ki, ha nem leszek jobban, 6.-án menjek vissza. Elköszönni sem volt képes, őszintén szólva teljesen ledöbbentem az egész viselkedésén.   Szóval most itt tartunk, hogy kiváltottam a gyógyszert, pihenek és nagyon remélem, hogy nem kell visszamennem hétfőn, mert ha netán még egyszer hasonló dolgot tapasztalok, akkor már nem leszek ennyire úriember és a kedves dokinak megmondom a magamét. Azért az nonszensz, hogy az év első rendelésén máris az év első bunkóságával kellett szembesülnöm. Talán egy vaskos borítékkal kellett volna kezdenem, akkor más bánásban részesülök? Nem tudom, de az biztos, hogy megint sikerült egy ember bizalmát legalábbis megingatnia a dokinak a magyar egészségügyben.   K


2014. január 2. 8:30

Iszonyatos sebességgel vert a szíve

Elhatároztam, hogy ezt a levelet megírom, mert annyi itt a negatívum, hogy ezek az orvosok megérdemlik ezt. Tisztelt Praxis!    Én egy pozitív történetet szeretnék megosztani. December 25-én a feleségem szüleinél voltunk, Debrecenben. Már aludtam, amikor a feleségem (42 éves, nem iszik, nem dohányzik, nincs elhízva) 23:25-kor felébresztett, hogy kb. 20 perce iszonyatos sebességgel ver a szíve és már mindent megpróbált, amit a házi orvosunk erre javasolt, mert már egyszer volt ilyen neki. Mivel 5 perc múlva sem változott a helyzet felhívtam az orvosi ügyeletet. Ott egy rendkívül nyugodt, higgadt orvosnak elmondtam a problémát, majd átadtam a telefont a feleségemnek, hogy ő is beszéljen vele. Kérte, hogy mérjük meg a pulzusát (140 volt, percenként), majd néhány egyszerű "gyakorlatot" javasolt, rendkívül higgadt, kedves hangnemben.   Mivel a helyzet nem változott azt mondta, hogy kiküld egy ügyeleti kocsit. Miközben az orvost vártuk, a probléma hirtelen - 38 perc után! - megszűnt. Ekkor újra hívtam az ügyeletet, hogy ne jöjjenek, de ekkor már - 10 perccel a hívás után - ott is voltak a kapu előtt. Kicsit félve mondtam el nekik, hogy nincs rájuk szükség, azt hittem most aztán megkapom a magamét, hogy miért szórakozom velük. Ők azonban nagyon nyugodtan aláírattak velem egy papírt, hogy a probléma megszűnt és jó éjszakát kívánva elköszöntek. Én persze többször is elnézést kértem, de egyáltalán nem éreztették velem, hogy dühösek lennének, megnyugtattak és elmentek. Ekkor elhatároztam, hogy ezt megírom, mert annyi itt a negatívum, hogy ezek az orvosok megérdemlik ezt.    Aztán persze húztam-halasztottam a dolgot, de amikor elolvastam a "Karácsonyi horror és bunkó diszpécser" című írást elhatároztam, hogy megírom.


2013. december 28. 9:53

Karácsonyi horror és a bunkó diszpécser

Miután elhadartam a történteket, felvázoltam a sérülés komolyságát és azt is elmondtam, hogy van egy fél éves kisfiam, aki szintén megnyugtatásra szorulna, a nő beközölte, hogy idézem "hisztis p***csa" vagyok, majd hívjam őket, ha nem hisztériázok és rám vágta a telefont. Kedves Praxis!   Ma december 26-a van, az élményünk nagyon friss, tegnap történt és sajnos eléggé felháborítónak tartom mindazt, ahogy bántak velünk. 4 éves kislányommal és fél éves öccsével hárman voltunk idehaza, férjem a családjánál töltötte a 25-ét. Mi nem mentünk vele, nem mennék bele, hogy miért. Minden rendben volt egész délután, lányom meséket nézett, legóztunk, játszottunk, a pici is nyugodt volt, szóval semmi különös nem volt. Este szokásos fürdés, engedtem vizet a kádba a lányomnak, utána szokott jönni a pici. Tele raktam habfürdővel, mert ezt nagyon szereti. Már egy ideje félig-meddig egyedül fürdik, ami azt jelenti, hogy kizavar, ha épp a habban pancsizik, de természetesen, amikor kiszáll a kádból, mindig én veszem ki belőle és a fürdés közben is be-be nézek hozzá. Mint mindig, most is elmondtam neki, hogy szóljon, amikor úgy érzi, abbahagyná a fürdést. Tudom, ez az én hibám is, de nem voltam annyira körültekintő, mint máskor, ezért nem vettem észre, hogy ezúttal megpróbál önállóan kimászni a fürdőkádból.   Sajnos már csak akkor vettem észre, amikor megtörtént a baj. Éppen leültem 2 percre a játékok elpakolása után, és a fiamat szoptattam, amikor is egy nagy csattanást és közvetlenül utána keserves zokogást hallottam. Én a földszinten voltam éppen, ezért azonnal rohantam fel az emeletre. A kisfiamat is vittem magammal. Ahogy sejtettem, a kislányom elcsúszott és csak annyit láttam, hogy erősen vérzik a feje. Nagyon megijedtem. Megpróbáltam csitítgatni és megnézni, mennyire súlyos a sérülése, de nagyon csúnyán vérzett, lemosni pedig nem tudtam a fejecskéjét, közben pedig a kisfiam is rákezdett a sírásra. Azt kell mondjam, nagyon kaotikus és ijesztő volt a helyzet, hirtelen, mintha lebénultam volna, azt sem tudtam mihez kezdjek.   Végül, amikor összeszedtem magam (ez pár másodperc volt, de nekem óráknak tűnt), a picit gyorsan betettem az ágyába a lányom fejére pedig egy törölközőt tekertem, közben már a fél fürdőszoba vérben úszott. Lányom és fiam továbbra is mindketten zokogtak én pedig a telefonhoz siettem és a 104-et hívtam. Próbáltam olyan higgadtan elmondani, mi történt, ahogy az tőlem telt. Lehet, hogy kissé hisztérikusnak tűntem, pedig tényleg igyekeztem. De nem mondanám, hogy a telefonban jelentkező nő sokat segített volna, hogy megnyugodjak. Sőt! Miután elhadartam a történteket, felvázoltam a sérülés komolyságát és azt is elmondtam, hogy van egy fél éves kisfiam, aki szintén megnyugtatásra szorulna, a nő beközölte, hogy idézem "hisztis p***csa" vagyok, majd hívjam őket, ha nem hisztériázok és rám vágta a telefont.   Erre már én is elbőgtem magam és képzelhetitek, milyen lehetett a helyzet. Tanácstalannak éreztem magam, kiborultam, ne szépítsük. Ilyen állapotban hívtam fel a férjemet és próbáltam neki értelmesen elmondani, mi történt. Itt már fele annyira sem voltam összeszedett, mint a mentők diszpécserével, még szerencse, hogy a férjem 1-1 szóból is megértette, mi a gond. Azt mondta, ne izguljak, ő megoldja, telefonál. 2 perc múlva hívott újra, hogy mennek a mentők, nyugodjak meg. Ekkor már jobban voltam, igyekeztem a lányomat és a kicsit is megnyugtatni. És végre megérkeztek a  mentők.   Megnézték a kislányomat, azt mondták, be kell vinni, mert helyszínen nem tudják ellátni, és az is lehet, hogy agyrázkódása van, miután a sebét összevarrják (!!!), bent tartják 1-2 napot. Közben picit konszolidálódott a helyzet, én pedig kérdeztem, hogy velük mehetek-e, szerencsére ezt megengedték, kedvesek voltak. Sőt, a kórházban is annyira profin és mondhatom, odaadóan bántak a kislányommal és velem, hogy a lehető legkevesebb sírással sikerült ellátni a lányomat.   Ma, ahogy írtam 26-a délután van, a férjem éppen bent van a lányunknál, most haza jöttem, és pihenek picit. És úgy gondoltam, ezt megosztom veletek.  Tudom jól, hibáztam, amikor felügyelet nélkül hagytam a kislányomat, de nézzétek el nekem, nem egyszerű két ilyen pici gyerekkel, pláne, ha épp egyedül vagyok. Az biztos, hogy a jövőben százszor, ha nem ezerszer körültekintőbb leszek. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki az egész horrorban igyekezett segíteni rajtunk, köszönöm mindazok munkáját, akik Karácsonykor is odaadóan a hivatásukat végezték, ugyanakkor felháborít, dühít, hogy egy nő, talán egy anya (?) a legnagyobb bajban simán elküldött melegebb éghajlatra és rám csapta a telefont, ahelyett, hogy némi empátiát tanúsított volna. Vajon melyik nyoma marad meg jobban egy emberben? Én igyekszem majd az előbbit előtérbe helyezni.   Boldog újévet mindenkinek!   Katalin


2013. december 22. 8:48

Minden elismerésem a Szent János Kórháznak

Mindenki meg volt elégedve azzal ahogy bántak velük. Most már anyukám jobban van inzulinon van és én is végre megnyugodtam.  Én mint szülésznő mikor még főiskolára jártam a Budai Szent János kórházba gyakorlatoztam. Végig néztem ahogy dolgoznak ahogy viselkednek. Merem mondani hogy a Szent János kórház különb mint a többi. Senki se tökéletes van amikor nekünk is tényleg rengeteg munkánk volt de mindenki felé megmaradt mindig a tisztelet és a megértés egészen addig amig a páciens is úgy beszélt velünk. Akárki akármikor jött kétségbeesve nállunk mindig talált megértést.   Sokszor történ hogy nem a mi kórházunkhoz tartozott az illető de ezt a kórházat választotta és megértettük. Teljesen mindegy volt hogy az illető akart fizetni vagy nem mindenki egyenlő volt.  AZ összes kétségbeesett kismamának vagy nőgyógyászati problémával rendelkező nőnek ajánlom a Szent János kórházat. Lehet hogy más osztályok nem olyan gyönyörűek mint máshol de az biztos hogy a dolgozók szívvel lélekkel dolgoznak!!! :)  Tapasztalat: Anyukám cukorbeteg. 15-20 között volt a cukra hetekig. A háziorvos mondta hogy nem cseréli le a gyógyszerét de elküldheti vérvételre anyum kétségbeesve kérdezte ha elmegyek vérvételre megváltoztatja a gyógyszerem? Erre az orvos azt mondta nem. Mivel a Szent Jánosból ismerek pár orvost megkértem az egyiket tudna segíteni mert anyukám nagyon rosszul van. Megkérték hogy menjen el arra a vérvételre. Rá pár napra miután megkapta az eredményt befeküdhetett a kórházba. Teljesen kivizsgálták kiderült hogy voltak már szövődmények a magas vércukor miatt. Kapott inzulint és egy táblázatot mikor mit mennyit ehet. Nagyon odafigyeltek rá a kórházban és nagyon kedvesek voltak vele. Sok mindenki feküdt rajta kívűl a kórházban és beszélgetett velük.   Mindenki meg volt elégedve azzal ahogy bántak velük. Mostmár anyukám jobban van inzulinon van és én is végre megnyugodtam.  Minden elismerésem a Szent János Kórháznak!!! :)  


2013. december 19. 8:59

Szívből jövő köszönet a Tüdőgondozó dolgozóinak

 Legalább 10 éve járok ide, és eddig is kizárólag jó tapasztalataim voltak az itt dolgozókról, de most szó szerint leesett úgy az állam, hogy csak fél perc múlva tudtam kinyögni  az első köszönömöt. Tisztelt Praxis!    Az alábbi sztorival szeretném én is alátámasztani azt, hogy nem a pénzen múlik a hozzáállás. Délután 3 körül értem be a tüdőgondozóba, ahol kiderült, hogy szabadságon van a doktornénim és az egyetlen rendelő orvoshoz 6 körül fogok bejutni.   Mondtam hogy nem baj, megvárom, mert elfogyott a Symbicortom (aminek a használata nélkül asztmaroham lesz az allergiás tünetekből). Leültem, de még elő sem tudtam venni a könyvemet, amikor odajött egy nővérke és megkérdezte: csak receptért jöttem? Igenlő válaszom után a főnővérrel fél perc alatt arra a döntésre jutottak, hogy mivel egy hónap múlva úgyis vissza kell mennem kontrollra, addig adnak nekem ingyen (!) egy dobozzal a gyógyszerszekrényből. Mert " minek várna 6-ig, ha csak recept kell?"    Legalább 10 éve járok ide, és eddig is kizárólag jó tapasztalataim voltak az itt dolgozókról, de most szó szerint leesett úgy az állam, hogy csak fél perc múlva tudtam kinyögni  az első köszönömöt. Persze, mivel itt élünk, hozzáteszem: azért nem írtam le a rendelő címét, mert simán kinézem a TB-ből, hogy képesek lennének megbüntetni ezért ezeket az agyonhajszolt, mégis emberséges  nővéreket. Ha nincs igazam a TB-t illetően, valaki javítson ki, nagyon örülnék neki!   Mégegyszer hálás köszönettel: K. Enikő


2013. december 17. 7:46

Milyen a magyar egészségügy?

Egy pozitív és egy negatív hangvételű történet jut a mai napra. Önnek mi a tapasztalata? Tisztelt Praxis!   Keszthelyen élő apósomnak súlyos végbél problémája támadt, iszonyú fájdalommal, műára kapott időpontot, ott ült két órát, amikor kijött a nővérke, és közölte, a doktor több beteget nem fogad (ketten maradtak), mire apósom kifelé baktatott, és a földszinten meglátta a kávézók közt a doktort és odament megkérdezni, mikor tudják fogadni,  "majd két hét múlva" hangzott a lakonikus válasz. Így elkurvult néhány orvos, de Keszthelyen a feleségem szüleivel több orvos is ilyen stílusban foglalkozott, ott súlyos erkölcsi fertőzés van, de senki nem mer szólni az orvosoknak, hogy emberség is van a földön.   S. A.   Tisztelt Praxis blog!     Szeretnék jó példával is szolgálni, és már rég gondoltam arra, hova kellene írnom mivel rengeteg negatívumról szóló hozzászólásokkal találkoztam.     A jó példa a következő lenne: 2008 szeptemberében diagnosztizáltak rosszindulatú melldaganattal. a székesfehérvári Szent György kórházban. Most 2013-at írunk, és itt vagyok egészségesen. Szeretném kiemelni az Onkológia osztály és Gondozó osztály , valamint Cseh József oszt. vezető főorvos kiváló munkáját...   Kiváló csapat kiváló, emberséges betegbarát emberek.. Dr. Cseh József munkája és odaadása , a betegekhez való viszonyulása igazán rendkívüli..profi módon tervezte az egyénre szabott kezeléseket és ma is dolgozik, immár nyugdíjasként. Szeretném, ha az országban többen megismernék e kiváló embert! Igazán kiváltságnak érzem, hogy még ma is ő a kezelőorvosom,     Üdvözlettel, Puskás Éva,  


2013. december 14. 8:14

Emberi méltóságot megalázó helyzet a pénztelenség miatt

Az a nincstelenség, ami itt tapasztalható, az hogy hasmenéses beteg aki elvileg fekvő pelenka hiányában többször félmeztelenül igyekszik elérni a WC -t és miután ez sikertelen, Nővér és Beteg számára kellemetlen. Blogokat olvasva úgy érzem a kórház Igazgatóhoz irt levelem megosztanám az olvasókkal. Sajnos nem értették soraim,talán aki olvassa érzi mi a kérés a T.Kórház vezetői felé. Levelem az alábbi.:   Tisztelt Igazgató Úr!   Szóban már jelzett Elismerésem más oldalról viszont panaszom szeretném Ön felé leírni.   Történetem tudom nem egyedi,de úgy érzem nem hagyhatom szó nélkül,sem az igazságérzetem sem a jóérzésem nem engedi meg.hogy túllépjek a átélt,tapasztalt eseményeken. 4 évvel ezelőtt kezdődött párom betegsége,és ezért már többször kellett Őt Önöknél kezelni. A sürgősségi beteg felvételnél és megfigyelőbe ( maximális megelégedésem köszönetem minden szempontból ) Bár annó ( 4 éve )az épp ügyeletes Doktornő haza akarta küldeni a hajnalban mentővel érkező szívinfarktusos párom mondván már jobban van és egyébként sincs szabad ágy.Hála Isten kérésemre továbbvizsgálták,bebizonyosodott nagyobb a baj és még szabad ágy is akadt.Talán annak köszönhető,hogy nem lett katasztrófa.   Majd a Városmajori Szívklinikán megállapították életveszélyes állapotban van ,szívműtét szükséges.Mondták 2-3 hét a várólista miatt a műtét időpontja.Őszintén felháborított a tudat,hogy lehet hogy a várólista miatt elveszíthetem párom.Önkéntelenül de nemtetszésemnek bizony hangot adtam (nem vagyok rá büszke ) 6 napon belül sikeres műtéten esett át Melyért nem tudok és szerintem nem is lehet elég hálásnak lenni a "csodatevő" Orvosoknak. Ez év tavasszal került a sürgősségi osztályra megfigyelésre.Mindenki maximálisan elismerést érdemlően állt hozzá . Majd augusztusban háziorvosi beutalóval a 2 emeleti Kardiológiára került, ahol egy fiatal doktornő megkérdőjelezte hogy feltétlen szükséges a felvétele és kioktatott,hogy szerinte én túl dramatizálom a dolgot és jobban bízzak az orvosokba. Majd az intenzív osztályra átkerültünk Dr. Kozma Főorvos Úrhoz. Innentől már csak elismeréssel és hálával tudok gondolni az ottani Orvos és Nővéri hozzáállásról.   Ezek után tudom hálátlannak tűnök ha most panaszkodom. Most ismét itt fekszik párom. De úgy érzem nem vagyok igazságtalan és le kell hogy írjam véleményem ,hisz a minden elismerést érdemlő Orvosokat és Nővéreket bántottam meg hirtelen felháborodásomban , melyért nem ők a hibásak. Egészségügy pénztelensége mint mindenki előtt előttem is ismert.A baj csak az,hogy vannak azt hiszem alapvető dolgok amin nem kellene spórolni. Előre bocsájtom nem luxusra csak az alapvető normál állapotra van igényem / igényünk / ( a betegek és hozzátartozók nevében is mondhatom).A párom egy olyan ágyra került amelynek a fejrészét nem lehet emelni,mert rossz elavult.(mivel csak ez volt szabad ágy) Sajnos nem fekhet laposan ezért a Főorvos Úr gyors megoldásként (amiért neki köszönet ) egy szekrény ajtó segítségével próbált segíteni.Majd mikor hajnalban Párom befulladt az akkor őt ellátó és életét megmentő Orvos hogy megfelelő magasságba legyen a fejrész a kis széket támasztotta a szekrény ajtó hoz pluszba.   Mikor 10 óra után megérkeztem és a Páromat ebben az állapotban láttam feküdni, a felejthetetlen látvány ( fotót készült ). A tudat,hogy az életét megmentették a székkel minden elismerésem.De felháborít,hogy bár mennyire van nullán az egészségügy azért idálig nem lehet eljutni.Mikor hangot adtam elkeseredésemnek, felháborodásomnak, azonnal készségesen megoldást kerestek, intéztek. Párom egy tökéletes ágyat kapott, Hála a gondos orvosi kezelésnek jobban van. Miért mentem mégis Igazgatóságukra ? Mert úgy érzem,látom,hogy az Orvosok,Nővérek valóban a betegekért mindent megtesznek,de ennek ellenére a körülmények siralmasak. Az a nincstelenség ami itt tapasztalható -párna, párnahuzat kevés vagy nincs is , - lepedő hiány - az hogy hasmenéses beteg aki elvileg fekvő pelenka hiányában naponta többször félmeztelenül igyekszik elérni a WC -t és miután ez sikertelen (emberi méltóságot megalázó helyzet ) Nővér és Beteg számára kellemetlen.   De lenne mit még sorolni ami nem luxus de alapvető elvárható a kórház felszereltségét illetően. Kérdésemre Igazgatásukon - miért nem lehet a helyzeten egy kicsit is változtatni , elérni, hogy Orvos gyógyíthasson, Nővér beteget ellásson , beteg gyógyuljon - és ehhez a feltételeket valamivel jobban biztosítani. A válasz érthető de egyben elgondolkodtató is. A kórháznak nincs tatozása és ez csak így spórolással.gazdálkodással érhető el. Aki asztal mellől nézi a dolgot annak szemszögéből ez a dicséretes gondolkodás. De a betegágy mellől nézve.....hááát...??????   Szeretném Önt kérni, tolmácsolja Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály Hivatásuk iránt elkötelezett Orvosok, Nővérek felé az elismerést ,hogy a siralmas körülményekkel dacolva , életeket mentenek,gyógyítanak,ápolnak,gondoznak, A körülményekből adódó nem nekik felróható problémák iránti zsörtölődést betegtől hozzátartozótól " pajzsként" türelmesen elviselik. Kérem soraim megértését.   Tisztelettel : Polgár Lászlóné aggódó hozzátartozó     Karácsonyi akciónk keretében november 20. - december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.


2013. december 10. 6:57

2 hét alatt a halálba sodorták

Halála előtt két napig sem infúziót, sem folyadékot, vagy egyéb tápanyagot nem kapott. A katétere a földre dobva, és az alig fűtött szobában nagypapám teste csak egy vékony lepedővel volt takarva. Tisztelt Praxis!   Nagypapám alzheimer kórban szenvedett, mentálisan kissé meggyengült 70 éves korára. Fizikailag nem volt leépülve, ha kell futott is, és mentális képességeihez képest jó fizikai erőben volt. Egyetlen fizikai problémája a megnagyobbodott prosztatára szűkíthető. Miért írok szegényről múlt időben? 2013 novemberében ez előbbi miatt katéterezésre volt szükség, viszont az említett meggyengült szellemi képessége miatt, a katéter "viselése" terhet jelentett számára. Ebből adódóan kórházi felügyelet segítsége volt indokolt, egy pár napra.   A kórházba vonulás reggelén még jó kedélyűen viccelődött a családdal, és fizikailag - korához képest- problémamentes volt! A pár napos kórházi ottlétből több hét lett, ugyanis az ötödik emeleti krónikus belgyógyászat nővérei jobbnak látták, hogy nagypapám szellemi leépülésének kivetülését , - mely a sétálni vágyás, rajzolás, vagy az élni vágyáshoz köthető - kontrollálni kell. Kontrollálni kell olyan módszerekkel, hogy leszedálják különböző gyógyszerekkel, majd a mozgásvágyát az ágyhoz szíjazással oldják meg, és hogy a felügyelete a mosdóba történő kimenetelnél se legyen teher számukra, be is pelenkázták. Látogatáskor, számonkéréskor a válasz mindig kitérő, de soha nem tagadás!   Az életvidám 70 éves nagypapát 2 hét (!!!!) leforgása alatt a halálba sodorták olyannyira, hogy már szállítani sem lehetett. Halála előtt két napig sem infúziót, sem folyadékot, vagy egyéb tápanyagot nem kapott. A katétere a földre dobva, és az alig fűtött szobában nagypapám teste csak egy vékony lepedővel volt takarva. A nővért kérlelve az a válasz érkezett, hogy : "szigorúan tilos neki folyadékot adni", ill. "amit a doktor úr mondott azt elvégeztük". A cél talán az volt, hogy minél hamarabb felszabaduljon az ágy? Hiszen így egy láncreakciót beindítva a pár napból mégis ők csináltak több hetet!  Nagypapám pár órán belül elhunyt. Az utolsó napon, már egyáltalán tudott beszélni, és csak szenvedett-szenvedett órákon át. Az az ember, aki csak katéter miatt volt szüksége a kórházi felügyeletre egy pár napig, elment közülünk.    Elhiszem, sőt közvetlenül tudom, hogy Magyarországon nincsenek megfizetve az egészségügyi dolgozók, de az az 50 év körüli , pufók, rövid barna hajú, ötödik emeleti nővér nemhogy ápolóhoz,de emberhez sem méltó viselkedést tanúsított mind nagypapámmal szemben , mint hozzátartozóival szemben. Nem értem, miért a betegeket kell büntetni azzal, ha nincs jól megfizetve hivatásáért, mert bízom benne az ápolói "szakma" , még mindig hivatásként értelmezhető.  A boncolási eredményekre várva, biztosra vehető, hogy kezdeményezni fogjuk az ügy kivizsgálását, csakis azért, hogy más emberrel,családdal ne fordulhasson ilyen elő.     Megjegyzendő, hogy a több száz dolgozó közül biztosan van olyan, aki tényleg hivatásból, és emberszeretetből csinálja azt amit csinál. Elhiszem, hogy az ilyen "munkába" is bele lehet fásulni, de akkor sem hittem, hogy létezik ilyen ápoló.   Karácsonyi akciónk keretében november 20. - december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.


2013. december 9. 7:24

A "törvényalkotó" főorvos

Az "új törvény " szerint vagy orvost, vagy orvost és szülésznőt lehet választani, csak szülésznőt nem. Tisztelt Praxis blog!   Kistarcsai kórház szülészetén az a hír járja, "új törvény" hozott az új osztályvezető főorvos. A kis mamák jó része nem orvost választott, hanem szülésznőt fogadott. Az "új törvény " szerint vagy orvost, vagy orvost és szülésznőt lehet választani, csak szülésznőt nem.   Ha se,  orvos se  szülésznőválasztás,  akkor, aki ügyeletes  annál szül a kis mama. Mi késztette erre a "törvény alkotót"? Nekem lenne  egy  tippem ,de  szerintem nem kell  sok ész hozzá , hogy   rájöjjön bárki is.   A szülésnél bent van egy  szülésznő szinte  végig, az orvos  csak a  vége  felé  robog be. Tessék mondani ,ebben az országban  törvény alkotó lehet egy osztályvezető  főorvos?     készen van a kezecske   Karácsonyi akciónk keretében november 20. - december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból


2013. december 7. 7:28

Minden nőnek abortuszt tanácsol a nőgyógyász

Nem tudom mi a célja a dokinak ezzel, vagy milyen perverz vágyát éli ki a nők fájdalmán, de még mindig praktizál. Üdv!   Az én sztorim, egyben három nő sztorija is, ráadásul két sztori egyben. az első nő én vagyok. Ez a történet egy város egyetlen nőgyógyászáról szól.     6 éve szerettünk volna babát, de nem akart az Istennek sem jönni az áldás. többszöri vizsgálat után (rendszerint rák szűrés) közölték, hogy minden rendben van. Már hogy lenne, kérdeztem, hisz 1 hónap alatt majd 20 kilót híztam, össze-vissza működik minden bennem. kértem, hogy küldjön el valamilyen hormon vizsgálatra, mind hiába. Saját kézbe vettem az ügyet, 6 év után és sikerült. Inzulinrezisztenciám volt/van. Végre az első, a második, és a harmadik teszt is két csíkos lett, el sem akartam hinni. Rohantam az orvoshoz a hírrel. Ultrahangos vizsgálatnak vetett alá egyből. Nézi, nézi, és közli velem, hogy bíz a gyereknek nincs szívhangja, el kell vetetni. Egy pillanat alatt összetörtem, de ekkor a lábamat megfogta az asszisztens, és nemet bólintott, és az arcán olyan kifejezés ült, hogy ne idegeskedjek, a baba él. Na innentől nem figyeltem a dokira. Kijöttem, és vártam a napokat, de semmi jele nem volt annak, hogy elvetélnék, így éltük a mindennapjainkat, és vártuk a 10 hetet, amikor is visszamentem, és újra UH vizsgálat, és láss csodát a doki élő 10 hetes magzatnak látta. Ez az én történetem, most jöjjön a második nő története.   Egy nappal a szülésem után hívott telefonon az unokatestvérem, hogy kismama, de ma volt a nőgyógyásznál, aki azt mondta neki, hogy nem él a magzat, nincs szívhangja, és el kell vetetni. Egyből meséltem neki az én esetemet, és mondtam neki, hogy el ne merje vetetni, mert a kicsi él. 7 hónapra rá ő is megszült.   És a harmadik eset. (már amiről én tudok). történt, hogy a boltban vásárlás közben találkoztunk egy ismerős családdal, beszédbe elegyedtünk. Valahogy szóba jött, hogy mi történt velem a nőgyógyásznál, és mi történt az unokatesómmal. A hölgy szeme könnybe lábadt, amikor meséltem (gondoltam ilyen megható?) és amikor befejeztem, csak ennyit mondott:  - Én elvetettem!    És még ki tudja rajta kívül mennyien. Nem tudom mi a célja a dokinak ezzel, vagy milyen perverz vágyát éli ki a nők fájdalmán, de még mindig praktizál. Senki nem tesz ellene semmit. Én tettem bejelentést ellene az igazgatónál, a többieket nem tudom, de mint mondtam, még mindig praktizál.   Üdv: Viktória    


2013. december 5. 7:42

Nem engedtek be a rendelőbe és órákat várattak

Kénytelenek voltunk ajtón keresztül tárgyalni, mert az orvos még az asztal mellől sem volt hajlandó felállni, nehogy elkapja tőlünk a fertőzést. Tisztelt Praxis!   Tenyésztési eredményért mentem a mai nap 4 gyermekkel a nyíregyházi gyermek gégészetre, 10 óra 40 perctől vártunk, és mivel csak egy beteg volt előttünk, gondoltuk, hogy hamar végzünk, de ahelyett hogy az orvos megvizsgálta volna az előttünk várakozó gyermeket, elment, és több mint egy óra hosszáig nem jött másik orvos a szakrendelőbe. Miután szóvá tettem, hogy adják vissza a papíromat mert én már tovább nem várok, egyből lett orvos, aki közölte velem, hogy nem mehetek be a szakrendelőbe, mert MRSA hordozók vagyunk.   Én felháborodtam, hogy akkor miért várakozhatok, másfél órát a váróteremben, mert számomra ez ellentmondásos. Ha a gyerek járhat közösségbe, akkor miért nem lehet bemenni a szakrendelőbe. Kénytelenek voltunk ajtón keresztül tárgyalni, mert az orvos még az asztal mellől sem volt hajlandó felállni, nehogy elkapja tőlünk a fertőzést. Ha a többi várakozó elkapja, az nem számít?   Egyébként a TAJ kártya alapján kiállított ambuláns lapon semmilyen adat nem felelt meg a valóságnak a nevemen kívül, sem a TAJ szám, anyja neve, leánykori név, lakcím, stb.    Judit  


2013. december 2. 7:44

Délután 3 óráig a folyosón ültem a kardiológián

A néni, akinek a helyére kerültem volna, közölte, hogy ő bizony nem kel fel, csak délután, ha jönnek érte. Tisztelt Praxis!   Én kórházban jártam úgy, hogy reggel 8-ra kellett befeküdnöm. Igen ám, de a néni, akinek a helyére kerültem volna, közölte, hogy ő bizony nem kel fel, csak délután, ha jönnek érte. Hiába kérték a nővérek, hogy  mivel jól van, adja át az ágyat, délután 3 óráig a folyosón ültem egy széken (kardiológia), vagy műtétre mentem a Haller utcai Országos Kardiológiára, 8-ra  szintén.   De addig nem lehet   felmenni az osztályra, amíg nem engednek fel, a bejelentkező ablaknál  kiabálták, hogy ki hova mehet.  (emelet, szoba, ágy )   Mire 9 után felengedtek, már a műtős idegesen várt, a kabátomat levettem, és azonnal! Vittek is a műtőbe (szív). Nem volt kellemes.   Éva     Karácsonyi akciónk keretében november 20. - december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.


2013. december 1. 9:03

Nyolc éve orvostól orvosig járok, eredménytelenül

Jelenleg nincs ötletem, hogy hova fordulhatok, ahol segíteni tudnak rajtam, de nem adom fel.Szeretném egészségesen tölteni a nyugdíjas éveimet.     Kedves Praxis!     64 éves nyugdíjas, belgyógyászatilag egészséges vagyok. Nyolc éve lettem rosszul egyik napról a másikra, valamilyen fertőzéstől, amit a mai napig nem sikerült megtalálni. Külsőleg is látható tüneteim vannak. Kezdetben csak a fejbőrömön jelentkeztek viszkető sebek, mára a testem több pontján vérző, viszkető sebek éktelenkednek, indokolatlan testsúly csökkenés, hidegrázs. Nagyon erős izületi fájdalmaim vannak, hurutos, fuldokló köhögő rohamok keserítik meg az életem.   Arcüregi problémáim miatt már kétszer került sor endoszkópos műtétre, de kitenyészteni nem sikerült semmit a sűrű váladékból.   Nyolc éve orvostól orvosig járok eredménytelenül. Több természetgyógyásznál is voltam, megvettem minden általuk ajánlott terméket, de állapotom nem javult. Mivel a vérképem jelentős eltéréseket nem mutat, minden orvos azt kérdezi, hogy neurológus és pszichiáter látott-e már. Igen láttak, ezen a szakterületen is egészségesnek nyilvánítottak. Kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, önállóan már közlekedni sem tudok az izületi fájdalmak miatt és a szememen kialakult hályog miatt, amit nem műtenek meg, ameddig az arcüregem állandó váladékozása nem szűnik meg.   Jelenleg nincs ötletem, hogy hova fordulhatok, ahol segíteni tudnak rajtam, de nem adom fel. Szeretném egészségesen tölteni a nyugdíjas éveimet.   Üdvözlettel: egy bizakodó beteg     Karácsonyi akciónk keretében november 20. - december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.


2013. november 26. 8:19

Fél lábbal az öngyilkosság határán álltam

Hogy hibáztatok-e bárkit az első fogamnál az orvoshoz jutásig? Talán a rendszert.  Mert azt a 34 ezer forint vizitdíjat inkább adtam volna maszeknak! Szombaton este a hírekben láttam egy fiatal nőt, aki elveszítette az édesapját egy bölcsesség fog, és annak szövődménye miatt.  Én élek, de maradandó emlék az én bölccsé válásom is.   2007 szeptemberében kezdődött. Csecsemőnek éreztem magam. Folyt a nyálam, fájt az ínyem és nem tudtam aludni. Még maradt a gyerekeimtől Dentinox gél, és kenegettem magam. Ez egy bölcsesség fog gondoltam, majd kinő, mint bárki másnál.  Az 5. nap után csak elmentem fogorvoshoz, mert az internet szerint van rá lehetőség, hogy abba a százalékba tartozom, akiknél nincs helye kibújni.  Addigra már kimerült voltam és türelmetlen.  A körzeti fogorvosom elküldött röntgenre, majd annak eredménye folytán közölte, hogy ez egy bal alsó bölcsességfog, és nincs helye áttörni.  Türelmetlenségemből fakadóan bunkón megkérdeztem tőle, hogy ezért az információért hány évet tanult. (?)   Megértően nézett rám, és mondta, kér nekem időpontot a szájsebészhez.  (utólag is rettenetesen sajnálom a bunkó megnyilvánulást) Szóval szeptember 16-án kért nekem időpontot, és kapott is november 14-re! Azt hittem ott halok meg! Kaptam Dalacint, Cataflamot és utamra lettem bocsájtva.  Elkezdtem belül dagadni.... Alig telt bele egy hét, elkezdett fájni a bal fülem.  Még aznap, teregetés közben belenyilallt, de a férjem szerint mire nyúltam volna a fülemhez, már dőltem is be a fürdőbe, összeestem.  Irány a gégészet. Gégész türelmesen végighallgatja a motyogásom, mivel színem nem volt, először vérnyomást, és pulzust mértek, közben faggattak és a papírjaim lesték.  Elmondtam, hogy mit szedek, éjjelente az ügyeletre járok voltaren injekciókat kapva, alig eszek stb... Belenézett a számba, belenyúlt a lapkával, és valami varázslatos érzés töltött el.....  Bár gusztustalanul meleg volt, de mintha egy pillanatra megszűnt volna az a feszítő,  állandó fájdalom.  Euforikus állapotba kerültem, hallottam, hogy beszél az orvos, de semmit sem értettem.  Hagytak magamhoz térni, majd megismételték: Holnap reggel hétkor jelentkezzek a szájsebészeten. Akut beutaló kapok, 5 ml gennyet fejtek le a számból! A fejés, már elnézést, szart sem ért, mert az esti szokásos injekciós útra már megint úgy mentem, mintha főtt tojást rejtegetnék a számban.  Reggel ott voltam a szájsebészeten teljesen szétesve. Addigra már három hete nem aludtam, nem ettem.  Délután fél egykor fejjel előre estem a székről. Behívtak, azt mondták lázas vagyok, de leghamarabb akkor is csak október 16-án tudnak ellátni. De addig......    És én már sétáltam is ki.  Beszéltem anyuval, aki addigra már nagyon aggódott, hiszen a 10. mínusz kilónál jártam.  Van maszek szájsebész, felhívta, de ő is csak október végén tud fogadni.  Teltek a napok, és észrevettem, hogy befeszült az állkapcsom. Mintha a szájzárról hallottam volna, ezért szétszedtem a konyhakést, azt a nagy kenyérvágót, és annak a nyelével a számban éltem, mint egy ló a zablával.  Érkezett egy telefon. Egy ismerős rokonának a lányának a bla bla... szóval már fogorvos, és most tanul szájsebésznek.  Én mindig támogattam a tanuló orvosokat, felőlem 10-en is nézhették a műtéteimet, a szülésemet stb.. Gondoltam a számban is turkálhatnak. De már egy inszeminátornak is hagytam volna magam.  Ment az sms a szájsebésznek, aki azt kérte 13 után egy beszélő ember hívja fel és egyeztetünk időpontot.  Anyu fel is hívta ez pénteki nap volt, és én már hétfőn ott is csücsültem a műtéti előkészítőben a megyeszékhelyen :)))))))) Megkaptam a szurimat, és azt mondták lazítsak, és majd jönnek értem, hogy átmenjünk a műtőbe.  Közben ment a pusmus ..... Hogy hogy nincs egy akkora városban több szájsebész? Hát azért, mert nem enged be több széket. Ja, hogy azért jártak fel ide másfél évig tavaly?  Mindegy, én már a szikére készültem. Bementünk a műtőbe, letakarták a fejem és mindent mondtak, mielőtt cselekedtek.   Röpke egy óra alatt kiszedte egészben az ép és egészséges bölcsességfogam:))) Ember nem jött még ki akkora vigyorral fogorvostól, mint én akkor! Két nap pihenés után úgy döntöttem, hogy felkeresem a betegjogi képviselőt.  Mert azért az mégsem járja, hogy a vizitdíjas korszakban egy az egy hónap nekem összesen 34.000 forintomba került úgy, hogy valójában ellátást sosem kaptam, plusz a gyógyszerek, a táppénzem miatt a kiesés stb... Ha azt adják ki nekem utasításba, hogy este 22-re menjek az ügyeletre injekciót beadatni, miért 1000 forint? Egy perccel korábban meg csak 300?  Jött is válasz az orvos igazgatótól, hogy minden a legnagyobb szakértelemben zajlott.  aha... meg a maszek betegek a szakrendelésen. Persze.  Szóval mire azt hittem minden rendben, jött a következő, a jobb alsó. Telefon fel, pár nap és megint a műtőben voltam.  Az elfelejtettem írni, hogy az első műtétem előtt volt panoráma röntgenem, ahol világosan látszott, hogy egyik bölcsemnek sincs helye kijönni, tehát ha gond van, egyből műtét.  Azzal kicsit szenvedtünk, mert össze kellett törni, és kikaparni. De no problem...   Két nap, és bedagadt a bal felső, és azt is műteni kellett, de ott volt egy ct vizsgálatom, mert félő volt, hogy megnyílik az arcüreg. Hurrá! . Már lassan több varratom volt, mint fogam.  Majd jött egy szép hónap pihenő, jöttek vissza a kilók, és vele együtt az utolsó fogam.  Ismételten rövid idő alatt időpont, műtét és a gyógyulás útja. Varratszedés után a pokol. Felső fogam húzták ki, mégis alul dagadtam be. Kívül belül feldagadtam. Visszamentem a szájsebészhez, aki metszett, csíkot rakott bele és antibiotikumot írt fel, amit be is szedtem.  Pár nap alatt le is ment a duzzanat, de aztán megint visszajött. Ezt csináltuk összesen 5 alkalommal, több mint egy hónapon keresztül.  Szó szerint az őrület határán voltam. Egyik este már az ágyban vergődtem, kerestem azt a pózt, amiben káromkodás nélkül tudtam feküdni. De fel kellett ülnöm, és tüsszentenem.  Mivel az ágyban kapaszkodva tüsszentettem, a gennyzsák is kifakadt és telibe kentem a falat, mindamellett, hogy borzasztóan fájt. Mint valami elszabadul őrült járkáltam fel alá a lakásban és óbégattam, őrjöngtem, csapkodtam, törtem zúztam és körömmel vakartam a gennyet a falról szégyenemben. Akkor fordult meg először a fejemben, hogy szembe megyek egy vonattal.  végül az segített, hogy a hátsó fogamtól a metszőfogamig végigvágtak, csíkoztak és egy utolsó antibiotikumot írtak fel. Már lógott a bőr a számban, rothadó szag terjengett körülöttem. DE MEGGYÓGYULTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!!    A mai napig kelek fel éjjel izzadtan, élethű fájdalommal, és megyek nézni a tükörben magam, hogy úristen megint??  Hogy hibáztatok-e bárkit az első fogamnál az orvoshoz jutásig? Talán a rendszert.  Mert azt a 34 ezer forint vizitdíjat inkább adtam volna maszeknak! De mára azt is megtanultam, hogy szakrendelésre a fogammal és a családom fogát nem viszem. Mi kizárólag ehhez az orvoshoz megyünk. Ha véletlenül beletörne valamit nincs gond, kiszedi.  A bölcsességfogamon kívül minden fogam megvan, és a vicc az egészben, hogy szép és egészséges volt az összes kiműtött fog.  Rengeteget olvastam a fogfájással kapcsolatban,több blogba írtam már, hogy komolyan kell venni, ha valaki fogfájásra panaszkodik.  Én már csak tudom, hiszen fél lábbal az öngyilkosság határán álltam, 41 kilósan, 168 cm-el és munkanélküli lettem a végére, mert majd három  hónapot nem toleráltak.       Üdvözlettel: Egy vidám bölcs.   Karácsonyi akciónk keretében november 20. - december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.


2013. november 24. 6:00

5 év pokol, amit senkinek sem kívánok

Miért nem veszik ezt az életet is veszélyeztető betegséget komolyan az orvosok? Miért ekkora tabu ez a Candida? Az hazugság hogy nincs ilyen betegség (Candida). Én szenvedő alanya vagyok. Esetemben még csak most jött rá két, végre(!) lelkiismeretes orvos, akik 4 hete kezelnek gombaölő gyógyszerrel, de még hosszú hónapokig kell szedni a gyógyszert, probiotikumokat, immunerősítőket,és a táplálkozásban is jelentős változásra van szükség. Ha egyáltalán sikerül meggyógyítani. Nálam mindent a sok antibiotikum okozott, amit marékszámra szedettek velem, mert nem akarták elismerni, hogy a 3 éve tartó arcüreggyulladást gomba okozza. Sőt, azt állította az orvos, semmilyen gyulladás nincs is, minek mentem oda. Holott olyan fájdalom volt az arcomban hogy üvölteni tudtam volna. Tehát "hazugsággal" járkáltam újra és újra az orr-fül-gégészetre, ahol mindig másik orvossal találtam magam szemben, mert az előző már nem dolgozott ott.   Már én éreztem magam kellemetlenül. Sokszor beszéltek velem lekezelő, hülye hangnemben az orvosok.  Náthásnak, betegnek éreztem magam, és a számban, az orromban, szemmel láthatóak voltak a gombatelepek, vérző sebek, magyarul szájpenészem volt, de "nem látta senki" csak én. A legutolsó tünetem, és a legsúlyosabb, ami miatt már 2 hónapja itthon vagyok, a nyelőcsövem és az emésztőrendszerem is megtámadta, ez miatt nem tudtam,és még most is nehezen tudom lenyelni az ételt,és 15 kilót fogytam...   8 db. orr fül gégész "nem látott semmit", mire elmentem egy másik városba, és végre a kilencedik orvos első reakciója az volt, hogy gomba van a számban és a garatomban..." A gasztroenterológián pedig a székletemben is megtalálták, és végre 5 év után nevén nevezték a candidiasist. Fulladással, pánikrohamokkal kezdődött öt éve. Nekem is feldagadt az arcom minden reggel, de az allergia vizsgálatok mindig negatívak voltak. Ez az öt év pokol volt, a kínok kínját éltem át, nem kívánom senkinek! Most a fulladás szűnőben van, és jobban tudok már nyelni, tehát minimális javulást is érzek. Tönkre tett, ki vett belőlem minden erőt, energiát ez a betegség. De azt tudom tanácsolni, ne ragadjunk le egy orvosnál, hanem járjunk orvostól orvosig, amíg egy olyan szakembert találunk, aki lelkiismeretesen ki vizsgál, van tudás is a háta mögött, és nem csak a pénzéhség hajtja,és megalázza az amúgy is kiszolgáltatott betegeket .Nehéz, nagyon nehéz megtalálni.   Minden tiszteletem az ilyen orvosoknak, akikből nagyon kevés van! Csak azt nem értem, hogy miért nem lehet elismerni, hogy nem csak a hüvelyben,és a lábakon okoznak betegséget ezek a gombák? Miért nem veszik ezt az életet is veszélyeztető betegséget komolyan az orvosok???   Miért ekkora TABU ez a Candida?   Karácsonyi akciónk keretében november 20. - december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.


2013. november 23. 8:17

Szülői engedély nélkül húzta hátra a kisfiú fitymáját

Az eredmény napokig vérző, gennyező fityma, annak minden kínjával, és számos szövődmény veszélye. Tisztelt Praxis!   Kerüld el Dr S. E. gyermekorvost!  A szakirodalomban a tudomány jelen állása szerint egyetértés van abban, hogy 3-4 éves korig tilos hátrahúzni/felrántani, egyáltalán bántani és piszkálni a letapadt fitymát.    Dr S. E. (13. kerület egyik gyermekorvosa) egy 15 hónapos kisfiúnak a szülő beleegyezése, sőt megkérdezése nélkül húzta teljesen hátra a letapadt fitymáját, minden érzéstelenítés nélkül, egy pillanat alatt, olyan gyorsan , hogy az anyuka még közbelépni sem tudott. Az általános státuszvizsgálat során azt mondta, hogy vet egy pillantást a kukijára is, majd konstatálta, hogy "hát ez meg sem mozdul" és ezzel együtt teljesen ki is fordította. Az eredmény napokig vérző, gennyező fityma, annak minden kínjával, és számos szövődmény veszélye…   Úgy gondolom, hogy egy gyermekorvosnak nincs joga a szülő beleegyezése, megkérdezése nélkül ilyen szintű beavatkozást végezni. Kérem a segítségeteket, hogy milyen fórumon vonható felelősségre ez az orvos.     Köszönettel:   M. Zsófia   Karácsonyi akciónk keretében november 20. - december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.


2013. november 22. 8:08

480 Eurót ér egy emberélet

Egy fiatalember vese transzplantációra vár 3 éve, sajnos eddig csak egy lehetséges alkalom volt, hogy transzplantációra kerüljön sor, de nem kapta meg a vesét. Kedves Praxisblog,     Ez a történet velünk történt meg...És minden szava igaz. Sajnos így trükköznek ma pár euróért Magyarországon az orvosok akik Istennek képzelik magukat...  Egy fiatalember vese transzplantációra vár 3 éve, sajnos eddig csak egy lehetséges alkalom volt, hogy transzplantációra kerüljön sor, de nem kapta meg a vesét. Mivel a vérnyomása napi szinten 180-es állandóan,és Magyarországon nem kapható olyan gyógyszer, ami ezt leviszi, és külföldről kell rendelni havi 36000 Ft-ért, a családjával úgy döntött, hogy megpróbálják az élődonoros transzplantációt, azaz valaki a családból odaadja az egyik veséjét. Apukáját találták alkalmasnak, mert őfelelt meg a kritériumoknak, ezért őt tovább vizsgálták. Már itt is belekötött a klinika mindenbe (dohányzik, magas a vérnyomása) bár a szívspecialista mindent rendben talált és a kovetkező vizsgátali eredmények is mind negítívak lettek.  Ez a procedúra 2013. júliustól húzódik ekkor lépett be az ország az Eurotranszplantba (nemzetközi lista) is.   A nemzetközi listára mindenkit fel kellett rakni, aki a magyaron is rajta volt. Telt az idő és mindig volt valami kifogás a transzplantációs klinika részéről, hogy miért nem akarják az élődonoros műtétet megcsinálni. A napokban aztán felhívták a klinikán az orvost, aki azzal az indokkal rázta le őket, hogy az édesapa anyagát kiküldték a jóval tapasztaltabb németeknek véleményezésre. A fiatalember meg amúgy sem transzplantálható, mert INAKTÍV állapotban van fennt a listán valamilyen FERTŐZÉS miatt. Na, itt kicsit leesett az álluk: fertőzés? Inaktív ???? Mi van? Felhívták a fiú kezelőorvosát, aki minden hónapban teljeskörűen kivizsgálja őt, és véleményezi, hogy alkalmas-e transzplantációra, vagy sem. A kezelő orvos sem tud semmiről, ami a transzplnacáció útjában állhat, ő a mai napig úgy tudta, hogy bármikor történhet egy esetleges transzplantáció, és erre a beavatkozásra alkalmasnak is találta a betegét. Felhívták ezért ismét a transzplantos orvost, aki azt mondta ő sem tudja milyen fertőzése van, csak ezt látja a gépben.... Felhívták a klinika igazgatóját is, de nem volt bent ezért üzenetet hagytak.   Másnap visszahívta őket és tájékoztatta, mi mért történt. Az okot, ADMINISZTÁCIÓS hibaként jelölte meg. A listán INAKTÍV állapotban van a beteg 2013.07.01-től egészen mostanáig, még mai is, holnap is. Ez annyit jelent, hogy hiába van rajta ugyan a nemzetközi listán is és hiába van alkalmas donor, még be sem hívják transzplantációra egyáltalán. MIÉRT???? Kérdezhetnénk. Ez azért történt, mert bíztak abban, hogy az édesapja odaadhatja a veséjét, bár nekik mindig azt mondták rendkívül kockázatos és sosem bíztatták őketsemmi jóval. Ez pont abban az időpontban történt, amikor az Eurotranszplant listára fel kellett mindenkit rakni. Emberenként 500 EURO-ba került a TB-nek, ha aktív státuszba rakják fel az embereket, gondolták, spórolnak a fiún 480 EUROT azzal, hogy csak INAKTÍV státuszba raknak fel, mert akkor csak 20 EUROT kellet utána fizetni. Így a törvényben leírtakat teljesítették ugyan, mert ugye a listára rákerült, de mégsem "dobtak ki az ablakon" 480 Eurót... Persze arról, hogy inaktív státuszba rakták, a klinikának KÖTELESSÉGE mind a beteget, mind a kezelőorvost tájékoztatni...Nem tették meg...   És mellesleg a család SAJÁT ZSEBBŐL kifizette volna ezt a 480 Eurót, ha szólnak... Ugyan, pl augusztus folyamán a klinikán több dolgozó is megerősítette, hogy BÁRMIKOR megtörténhet a transzplantáció...Pedig TUDTÁK, hogy ez nem igaz. Semmilyen fertőzése nincs, és nem is volt a fiatalembernek, csak így tudták őt inaktív státuszba rakni, ha ezt beikszelik. Hiába várták a veseriadót,nem történt meg, nem csoda, hisz 5 hónapja nem is hívhatták be. Persze a klinika szerint semmilyen hátrányban nem részesült… csak annyiban hogy a végső megoldás volt az, hogy az édesapjától (70 éves) kapja a vesét, mert jobban örülne, ha egy egészséges embernek nem kellene érte áldozatot hoznia, ha van más lehetőség is. Tőle ezt a lehetőséget önkényesen elvették!!!!!   Ahogyan lassan fél éve LEHETŐSÉGE sincs arra, hogy javuljon az állapota, pedig jelenleg is napi 4x hasi dialízisben részesül...  Kérdés, vajon hány élődonoros beteg nincs AKTÍV STÁTUSZBAN a várólistákon arra való hivatkozással, hogy a rokonától valószínű megkaphatja a szervet???? Abban az esetben, ha mégsem, akkor majd felrakják mégis a listára igaz vesztett 5-8 hónapot, de mégis tudtak spórolni pár EURÓT. Az édesapa nem lett alkalmas donornak. Egy fiatalember pedig fél évig még az egészségügyi ellátáshoz való jogától is megfosztották....    Ez ma, 2013-ban a magyar egészségügy!!!    Üdvözlettel,  Anikó   Karácsonyi akciónk keretében november 20. - december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.


2013. november 21. 7:54

A kaposvári kórház a gyerekeken spórol?

Elhiszem, hogy az egészségügy nincs jó helyzetben, de annyi minden másra van pénz ebben az országban, olvastam, az állam készül átvállalni a sportklubok adósságát, úgy vélem, gyermekeink egészségének top prioritást kéne élveznie. T isztelt Praxis ! A kaposvári kórház a gyerekeken spórol? Sajnos a címben feltett kérdésemre nagyon úgy néz ki, hogy a válasz igen. Szeptemberben vették le gyermekem vérét allergiavizsgálat céljából. Tünetei  voltak a  haspuffadás, hasmenés, rossz közérzet, hasfájás.  A szakmai protokoll szerint tej ,tojás liszt vizsgálatot kért a doktornő a labortól. Sajnos az eredmények nincsenek meg, volt hogy szabadságon volt a laboros , illetve legtöbbször azt a választ kaptam , hogy nincs reagens. A tejcukor vizsgálat megtörtént, negatív lett. Gyermekemnél továbbra is fennállnak a panaszok, próbáltam kísérletezni  ételekkel, hogy megtudjam, vajon mi okozhatja a tüneteket, de nem jártam sikerrel. Több anyukával is találkoztam, akik hasonló cipőben járnak, mint én, ők is nagyon fel vannak háborodva. Elhiszem, hogy az egészségügy nincs jó helyzetben, de annyi minden másra van pénz ebben az országban, olvastam, az állam készül átvállalni a sportklubok adósságát, úgy vélem, gyermekeink egészségének top prioritást kéne élveznie. Tisztelettel, Egy aggódó anyuka  


2013. november 19. 7:17

Levél: A frászt hozták rám

Egész éjszaka ver a víz,mit szedtem össze,hol,kivel,kitől? Majd belepusztultam.Végrendeletet kéne írni.Ki neveli fel a gyerekeim? Katonaságnál szoktam rá. Az egyetlen szabadság (két nap),amit kötelesek kiadni,az a véradás volt. Csak akkor tagadhatták meg,ha valami zűr volt.     Később is jártam,vagy ők jöttek hozzánk,az MTV-ben dolgoztam és ültünk fent a harmadikon a szerkesztőségben,kezünkben egy üveg sörrel,reggel tízkor és bejött a főnök. Nagyra nyílt a szeme,de hát a dolog teljesen legális volt. Szelet kenyér,maci sajt,5 cm kolbász,Balaton szelet és egy üveg sör. A folyadék veszteség pótlására. Harminckilencszer adtam vért. K.b.15 litert. Egy idő után már a Darócziba hívtak,műtéthez kellett.     Na este nyolckor telefon. -Tisztelt uram!  Nagyon sürgősen jelenjem meg nálunk. -De miért ilyen sürgős? -Azt telefonba nem mondhatom meg. -De mi a baj? -Jöjjön be,majd személyesen.     Egész éjszaka ver a víz,mit szedtem össze,hol,kivel,kitől? Majd belepusztultam. Végrendeletet kéne írni. Ki neveli fel a gyerekeim?     Reggel 8-Daróczi. -Tessék már mondani,mi van? -A három kis kémcsőbe levett mintából az egyik elkallódott és azonnal kell műtéthez a vér.     És ezt miért nem lehetett  telefonon elmondani??????????????    


2013. november 17. 10:55

Levél: A betegnek az a dolga, hogy nyomozgasson az orvos után?

Itt egy két és fél éves kisgyerekről van szó, aki fél 11 - ig nem ivott, nem evett és egyébként is, már 4 darab árpa van a szemén! Tisztelt Praxis!   2012. március 26 - ára elő volt jegyezve a két és fél éves kisfiam, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház szemészeti osztályára, altatásos műtétre, mert árpa van a szemén. 1 hónapos antibiotikumos és kamillás kezelés után semmit sem javult, sőt azóta már 4, azaz négy darab árpa van a szemén. A dunaújvárosi gyermekszemészeti szakrendelésen jegyeztették elő, 1 héttel azelőtt, vagyis március 19 - én, maga a kezelőorvos kért nekünk időpontot telefonon. Mondta, menjünk be az osztályra 26 - án, hétfőn reggel fél 8 -ra, vasárnap éjféltől ne egyen-ne igyon a kisgyerek! Reggel negyed 8 körül ott voltunk, kaptunk egy szobát, ágyat, várakoztunk. Közben betegfelvétel, orvosi megbeszélés, stb. folyt. Fél 9 körül közölte velünk egy kedves doktornő, hogy a hétvégén felújították a műtőt és most még nincs olyan állapotban, hogy műteni lehessen ott.   A traumatológia műtőjében pedig nekiálltak két hosszú műtétnek. Ezért a kisfiút sajnos ezen a napot semmiféleképpen nem tudják megműteni, menjünk haza, jöjjünk vissza pénteken, 30 - án! Rákérdeztem, hogy a péntek BIZTOS?! Mert akkor úgy készülünk. Persze, persze, a kisfiú lesz az első! Rá is lett írva a papírunkra, hogy előjegyezve: március 30 - ára! Pénteken 7 óra után ott voltunk, újra kaptunk szobát, ágyat, át kellett öltöztetni a gyereket kórházi ruhába. Gondoltam, akkor itt már csak fog valami történni...   De TÉVEDTEM! Eljutottunk odáig, hogy fél 11 - kor odajött hozzánk a doktornő, és közölte, hogy nincs, aki elaltassa a kisgyereket, mert hatalmas baleset történt a Dunai Vasműben, és a főorvos úr nem ér rá. És egyébként se mára voltunk előjegyezve ( mint írtam, rajta van a papírunkon is a dátum ), ő nem is tudja, honnan a félreértés! De a doktor úrban minden jóindulat megvolt, de sajnos ... Erre megkérdeztem, hogy NINCS MÁSIK altató orvos a kórházban? Erre ő: hát, a főorvos úr végezte volna, dehát.... Nem kaptam konkrét választ a kérdésemre. Úgy küldött utunkra a doktornő, hogy ELVILEG hétfőn, 2 - án meg lesz műtve a kisfiam, jöjjünk vissza!!! Ezek után felhívtam a betegjogi képviselőt, Dr Bánki Endrét, aki azt tanácsolta Nekem, hogy JÁRJAK UTÁNA, DERÍTSEM KI, ÁLLJAK NEKI NYOMOZNI, hogy tényleg nincs-e másik altató orvos, aki tudna helyettesíteni?!   Kérem, a betegnek az a dolga, hogy nyomozgasson orvos után? Itt egy két és fél éves kisgyerekről van szó, aki fél 11 - ig nem ivott, nem evett és egyébként is, már 4 darab árpa van a szemén!  


2013. november 15. 7:00

Pozitív: Minden egyes fillért megérdemeltek

Az utolsó napon mindenkinek megpróbáltam kifejezni a hálámat, az orvos borítékot kapott, a nővérek, a csecsemősök, a takarítók pedig egy-egy táska ilyenkor szokásos ajándékot. Pozitív történetA miskolci Semmelweis Kórházba született a fiam idén nyáron. A történetünk pozitív lesz, szóval nem túl izgalmas.Sok terhességi problémára fel voltam lelkiekben előre készülve, a terhességi magas vérnyomásra nem. Mivel mindig alacsony volt a vérnyomásom naivan nem számítottam rá. Ez lett végül a vesztem. Budapesten laktam és a 23. héten jelentkeztem az ismerősöm által ajánlott szülésznél, hogy elvállalna-e. Elvállalt, de nem a magánrendelésre hívott, hanem a sima rendelésre, sosem kért pénzt, pedig megbeszéltük azt is, hogy ott lesz a szülésen. A lényeg a lényeg, hogy a 38. hétben jártam, mentem nst-re, magas volt a vérnyomásom, vártunk kicsit, de sehogy sem akart lemenni. A szülést nem részletezem különösebben, a lényeg, hogy éjjel elfolyt a magzatvíz azonban én nem tágultam semmit, a méhszáj állapota sem változott. Hajnalban 45 perc alatt megcsászároztak, a férjem a fejemnél ülve beszélgetett velem, az orvosok gratuláltak, mindenki kedves volt. A beteghordó úriember jött értem, az első mondata az volt, hogy gratulált, mosolygott a férjem segített neki és én is igyekeztem. Átkerültem az őrzőbe, ahol jött két nővér és elmondták, hogy ilyenkor mi van, hogy nem fogom érezni a lábam, hajnalban majd fel kell, mikor szóljak, ha fáj, hogy oxitocint kapok és majd vérhígító injekciót. Teljesen le voltam döbbenve, bevallom a neten utána olvasva szinte csak negatív dolgokat találtam. A kórházban tartózkodástól féltem a legjobban, a kiszolgáltatottságtól, attól, hogy olyan bunkók lesznek velem, mint amiket olvastam. A csecsemős nővér hozta a kisfiamat, megmutatta, hogy kell mellre tenni. Egy nap után átkerültem egy kétágyas szobába és megkaptam a fiamat, minden este megkérdezték a csecsemősök, hogy elvigyék-e a babát, a nővérek nagyon segítőkészek voltak, sőt kedvesek.Egy hetet voltunk bent a kórházban, mert a fiam besárgult, ami várható volt, mert én 0-s vagyok ő meg B-s vércsoportú, a terhesség alatt minden ellenanyagszűrés pozitív volt. Hétfőtől minden nap bejött a gyerekorvos mindenkihez és elmondta, hogy van a babája, a csecsemősök megmondták a súlyát a babáknak. Az egyik csecsemős nővér behívott és megmutatta a kisfiamat a kék fény alatt. Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni a hozzáállásukról. Az orvosom is bejött minden nap, úgy, hogy addig kétszer adtam neki borítékot, nem valami kiemelkedő tartalommal. Tény, hogy az orvossal nem cseverésztünk, barátok sem leszünk, de nem is ez volt a cél. Amit szerettem volna, hogy egészségesen megszülessen a gyerekem az sikerült. Az utolsó napon mindenkinek megpróbáltam kifejezni a hálámat, az orvos borítékot kapott, a nővérek, a csecsemősök, a takarítók pedig egy-egy táska ilyenkor szokásos ajándékot. Minden egyes fillért megérdemeltek. Tudom, hogy unalmas a történetem, de ez egy ilyen sztori.


2013. november 14. 7:00

Levél: A magyar orvosok 99%-a becsületesen dolgozik !

Az orvosi társadalom olyan, mint a családom, vannak benne szeretem-nemszeretem, magasztalom, leköpöm személyek, indulatosan rosszat mondhatok róla, de nagyon nehezen viselem ha idegen ugyanazt teszi. Most lesz a 30 éves évfolyamtalálkozónk ....  A magyar orvosi társadalom olyan mint a családom, vannak benne szeretem-nemszeretem, tisztelem-nemtisztelem, magasztalom, leköpöm személyek,  indulatosan rosszat mondhatok róla, felháborodottan kritizálhatom de nagyon nehezen viselem ha idegen ugyanazt teszi. Így vagyok most a magyar sajtóval. Jót benne alig lehet hallani, olvasni a magyar orvosokról, ellenkezőleg, provokativ, ellenséges kommenteket gerjesztő irások, riportok sokasága születik nap mint nap. Pedig biztosan tudom, hogy a magyar orvosok nem változtak végzésünk óta, kitartóak jóban, rosszban. Ez a naplórészlet egy 1985-os eseményt ír le, egy mindennapi történetet. Sajnos Erzsébetet és magzatát elvesztettük, de az akkor tapasztalt dolgozói szolidaritás bennem a mai napig úgy él mint a legmeghatóbb professzionális élmény: kollégák voltunk akik EGY cél érdekében dolgoztak, Erzsébet életéért. Ez most is így van: a magyar orvosok 99%-a becsületesen dolgozik ! Az adott körülmények között! Ilyen egyszerű és nyilvánvaló kellene hogy legyen a köztudatban. Sajnálom, hogy az egészségügyi társadalom egyszerre eszköz és áldozat is  ebben a háborús retorikában ami a mostani magyar nagy reality-showt jellemzi. A bizalmat cikkekben megöli és kommentekben temeti.        Éjszaka van, röviddel éjfél előtt. Alig néhány perce végeztem az elmaradt, kötelező papirmunkával, egy pár falatot lenyeltem, és izmaimban az álom előtti finom, meleg bizsergést érzem már. Fáradt vagyok. A hosszú folyosón át a fakó ügyeleti szobák felé sietek. Megállok egy percre a hirdető tábla előtt, gyorsan még egyszer ellenörzőm, kik az ügyeleti társaim és leszaladok a lépcsőn a klinika hasába. Ott, mélyen, ott vannak az orvosi szobák. A lépcső oldalán oktatási gyüjtemény van, egy nyitott szekrény polcain "befőttes" üvegek formalinos oldatában embriók, magzatok, lepények, kivett szervek, boncolt testrészek sorakoznak. Csendben köszönök nekik. Megszoktuk őket,  a laikus szemével már nem is látjuk őket és lélektelenül, könyörtelenül ott fogadjuk a vendégeinket a hétvégi ügyeleteken: feleségeket, férjeket, gyermekeket. A szobák katonás berendezése, a meztelen és magányos villánykörtés vilagítás nem javit a hangulatomon. Gyorsan és nagy elkerülő mozdulatokkal fogat mosok - tudom, az elöző napi ügyeletes férfikolléga belepisilt a mosdóba - és végre  lefekszem.  1986-at írunk, orvos de még nem szakorvos, gyakornok vagyok. A létra legalján robotolok. Nyitott, lelkes, barátságos, törekvő vagyok, és még azelőtt a nagy találkozások előtt állok  amik a kollégaimhoz, a betegeimhez való viszonyomat egy életre meghatározni fogják.  Éjfél előtt van és halk kopogás az ajtón: " Doktornő! Jött egy beteg".  A felvételi helységben sápadt fiatal asszony űl, férje mellette áll, kezét tördeli, nyugtalan. Erzsébet 33 éves, kettő fia van már, félidős terhes és néhány órája fáj a hasa. Ahogy feláll, hogy átfeküdjön a vizsgáló asztalra, elszédül és látom, hogy nincs itt idő a gyakornoki kérdésekre, fejtegetésekre és dilemmákra, azonnal értesítem az ügyeletvezetőket. Ők sem gondolkodnak sokáig, néhány perc mulva Erzsébet elveszti az eszméletét. A műtőben vagyunk már amikor megáll először a szíve. Akkor egy fajta áldott státusz száll le ránk,  kezünk mozog de megállunk észrevétlenül egy-két  masodpercre. A csendet vágni lehet, nem késsel hanem baltával, igen.... baltával. Mindenki, adjunktus, tanársegéd, gyakornok, altatóorvos, szülésznő, ápolónő, műtősfiú egy sóhajnyi időre magában fordul és felméri, hogy az itt folyó élet-halál harc hosszú és talán igazságtalan lesz. Aki hisz, aki nem, koncentráltan cselekszik, legjobb tudása szerint vág, szív, széthúz, számol, rendel, ír, varr, pumpál, fecskendez, töröl.....  közben, ha dadogva is de kitartóan fohászkozik, ki Istenhez, ki Szüz  Máriához, ki egy csodált mesterhez, ki saját magához, Erzsébethez, hogy gyere vissza, maradj velünk, segíts!!!!!     To be continued.....   Egy külföldi orvos Magyarországon  


2013. november 13. 7:00

Levél: A húgyosak és a lábasok

Te menj a hugyosokhoz, én majd ágyazok a lábasoknak. Mi ketten voltunk a lábasok az öreg harcossal. A prosztatások a hugyosok. Érdekesek a sorsfordító események. A legtöbbször nem is tudjuk, hogy az az esemény ami most éppen megtörténik velünk, az sorsfordító. Megyünk valamerre, vagy éppen sodródunk valahová, és utólag azt látjuk, hogy hoppá, ez vagy az fordított a sorsomon. Lehet jó, lehet rossz fordulat a következmény. Sőt, akár végzetes is, mint például a visszautasított orvosi beavatkozás, ami miatt meghal valaki. Az már eléggé nagy fordulat, nem gondoljátok? Aztán meg vannak olyan állomások is, amiről azt hiszed, hogy sorsfordító, közben meg nem is az. Ilyen volt például,  mikor megvédtem a diplomámat a Kertészeti Egyetem Ökonómiai Intézetében. Egy rektor, egy volt miniszter és egy téeszelnök faggatott arról, mit is gondolok. Aztán megmagyaráztam, okleveles mérnök lettem és azt hittem, ez fordít a sorsomon. Ma már tudom, hogy csupán egy nüansz volt - bár kétségtelen, hogy kellemes nüansz, hehe. És az utóbbi időben több ilyen dolgot is láttam, akaratom ellenére kénytelen voltam megtapasztalni. Mármint ilyen meghalós dolgokat.  Például N. úr utolsó szusszanásának én voltam az egyetlen tanúja. Mivel eléggé nyomasztó szituba keveredtem, különösen érzékenyen reagáltam a mások sorsának alakulására. Az a bádoghang, csak azt tudnám elfelejteni. Ja, meg a kolompot. Láttátok a gyalog galoppot? Amikor kántálja, hogy: "visszük a hullákat! Hozzátok a halottakat" És közben ütöget valamit.Amúgy meg micsoda arcokat láttam az eltelt négy hónap alatt! Olyanokkal találkoztam, mint  a jönavizelet bácsi, meg a baromarcú, a szófosó és a jakobsz (a roma). Néma csendben, éjszakai sötétségben hallgattam N. úr haláltusáját és P. bácsi agóniáját.  Életem egyik legnagyobb élménye volt a betegségem alatt szerzett tapasztalat. Főleg, amikor belső magányomba zárkózva rettegéssel figyeltem a létfontosságú szerveim működését, hogy frankón működnek-e, vagy feladja valamelyik, mert akkor mi lesz? Hát ezek nagy élmények, azt lefogadhatjátok.Vajon tudják-e a nővérek, hogy milyen elképesztő szexis a fehér ruha alatt hullámzó test? Nem véletlen, hogy van ilyen pornós kategória. Azok a habfehér hullámzó domborulatok… mindig tisztán, jószagúan, áttetszően…. hát, beteg legyen a talpán, aki nem figyel oda.Amúgy nem csak a belsó szerveimet figyeltem. Törökülésben kuporogva nézegettem a talpamon lévő hatalmas üreget, amit a főorvos úr faragott bele a gyógyulásom érdekében. Akkoriban azt hittem, hogy ekkora seb soha be nem gyógyulhat. Arra gondolni, hogy miképpen fogok tudni rendesen lépkedni, hát nem éppen kellemes időtöltés. Ma már nem félek ettől. Amikor szívószálak álltak ki a talpamból meg szemben a felső részből, sokszor gondoltam arra, ez itt a vég. Rohadt baktériumok, gondoltam ilyenkor. Legyőznek. A nevük semmit nem jelentett. De hát  hogyan is veszélyeztethetne valami, amit   Pseudomonas aeruginosanak hívnak, nem igaz?  Annak idején egy paradicsom betegségről tanultam, annak volt ilyesmi neve. Pseudomonas syringae, ez volt egy zöldségbetegség. Mi vagyok én, zöldség, hogy engem is ilyesmi sanyargasson? Nem igaz?A másik lábas, egy abonyi jókedélyű öregúr  is lekicsinyelte a veszélyt, amit az alattomban üszkösödő ujjai jelentettek.  Mi ketten lábasok voltunk, a többi három meg hugyos volt. Ők prosztata műtéten estek át. Még ennyi romhalmaz embert, ez maga megbetegít, elhihetitek. A másik lábasnak darabokban vagdosta le a lábát a doktor úr. Először ujjak, aztán komplett lábfej. De az öreg harcos nem esett letargiába. Túltette magát rajta, próbálta elfogadni az új állapotot. Féllábbal ugrált a folyósón. Példát adhatna optimizmusból bárkinek.Érdekes ez a szexis nővér dolog. Abban a miliőben, betegségtől gyötörve, gyógyszerekkel agyonnyomva, szembesülve a Halál és a nyomorúság jelenlétével,  mit sem törődve a végtelen elesettséggel,előtérbe nyomul a fajfenntartás ősi ösztöne. Nahát…. Persze, nekik mi vajmi keveset jelenthettünk ezen a téren. Mondjuk, amikor a jönavizelet bácsi minden élő embert, lett légyen az betegtárs, takarító, ápoló vagy orvos, megállított és elkezdte a sirámát: "kihajcsák itt az ember belit! Minek adtak tegnap gyógyszert? Összepisálom magam!"  Mindig későn indult ki a budira. Félúton maga alá engedte az anyagot és visszajött a kórterembe. Akárkivel találkozott, rögtön elkezdte a mantráját: jönavizelet! Minek adnak gyógyszert? Jönavizelet! S. doktor úr műtötte prosztatára (azt hiszem,  mert azért meg nem kérdeztem). Az a doki volt az egyetlen, aki reggel hatkor cigánynótát fütyörészve ment végig a folyosón egy ügyeletben töltött éjszaka után. Harsány volt és vidám. Az a jönavizelet bácsi egyébként eléggé érdekes egy fazon volt. Egy reggel előrántott a fiókjából egy tegnapról maradt, levesben  főtt csirkecombot.  Mivel volt vagy 30 fok akkoriban, olyan volt a hús szaga, hogy rá lehetett volna támasztani egy biciklit. Nem érezte, vagy nem zavartatta magát, befalta. Na, gondoltam magamban, jönni fog itt a kaki is nemsokára, ha ez az anyag beindul. Semmi baja nem lett. Én a szagtól majdnem taccsoltam egyet.IIIA hugyosak és a lábasok kategóriát egy nővérke állította fel. Mielőtt bejöttek, azt mondta a folyosón a kolléganőjének: te menj a hugyosokhoz, én majd ágyazok a lábasoknak. Mi ketten voltunk a lábasok az öreg harcossal. A prosztatások a hugyosok.Ráérő időnk volt bőven. Unalmunkban disznót vágtunk. A baromarcú volt a hangadó. Harsányan röhögve idézte fel valamelyik ismerőse sztoriját. Az elejére nem emlékszem, csak a történet csattanójára, hogyaszongya: és akkor  a baromarcú garambózott! Nagyon sajnáltam, hogy lemaradtam a sztori elejéről, mert sosem tudtam meg, ki is volt ez a baromarcú. De a polgármester csókosa volt a lakhelyén, mert érdemtelenül megnyert valami "sztentert". A disznóvágás a kinti élet utáni sóvárgásunk következménye volt.  Hagymás vér reggel! - adta meg az alaphangot a baromarcú. Aztán pecsenye, jó zsírosan, laza fröccsel leküldve- kontrázott valamelyikünk.  Abalében főtt nyelv, főtt húsok, hurkatöltelék szakszerű fűszerezése, minden szóba került. Egyszer csak a szófosó, aki addig ott lapult a mellettem lévő ágyon, nyekeregni kezdett: nem lehetne másról beszélni? Ő ugyanis akkor már vagy három napja nem kapott enni, hogy a belei tisztuljanak. Hogy a bélsár ne zavarja a rákos sejtek tükrözését. Ez is fasza egy történet, nem gondoljátok? Volt vagy ötven éves….És a sült hurka emlegetése miatt majdnem sírva fakadt a szerencsétlen. Abbahagytuk a disznóvágást, mire a szoba sarkából az abonyi srác felől lebegve, csendben, mint egy pókfonál, bekúszott a szoba közepébe a következő: libatöpörtyű! Akkor értettem meg, hogy soha normális táplálkozást nem engedhetek meg magamnak. Hja, magas vércukor, magas koleszterin, elzáródó erek, "magamégfiatalahhoz,hogymeghaljon, tessék vigyáznimagára". Pafffff.Na igen. N. úr nem vigyázott magára, meg is halt szépen. Illetve nagyon csúnyán. A kétszemélyes szobában napokig hallgattam az agóniáját. Alapjában véve kíváncsi voltam arra, hogy milyen az, ha "kiszenved" valaki. Hát, N. úrnak jutott szenvedés bőven, míg meg nem halt.IVJa, ismeritek a viccet? A hapi bekerül a kórházba, és azt veszi észre, hogy a szobában egyre - másra halnak a betegek. Vizitkor felháborodva nekiesik az orvosnak: - Mondja, nincs itt az egész kórházban egy olyan helyiség, ahol a haldoklók nem zavarják a többi beteget a halálukkal?  Mert azt azért higgyétek el, nagyon fura egy érzés, mikor nem egészen egy méterre tőled kiszenved valaki (szó szerint véve ám a szenvedést!!), akivel nemrég futólagos ismeretséget kötöttél. Mondjuk, N. úrral való ismeretségem bensőségesebb volt, mint addig bárkivel. Szegényen volt egy harminc centis vágás, amin keresztül a rothadó belső részeinek a szaga és a nedvei kiszivárogtak. Azért gondolom, hogy vele voltam eddig a legbensőségesebb ismeretségben, mert soha senki másnak nem szagoltam még a belsejét.  Na, szóval a beteg kérdésére az orvos: -Röhögni fog! Ez a kórterem az! Ezt a viccet harminc éve ismerem. Na, akkor, N. úr elcsendesedett teste mellett heverészve felfogtam a poénját, hehe.A bádogzörgés kétféle dolgot jelentett. Vagy hozták az éppen aktuális kaját egy zörgő - börgő kocsival, rajta alumínium tálcákon a porciók, vagy vittek valakit, aki immár csak volt valaki. Onnan lehetett tudni, hogy mi zörög, hogy az elviendőket étkezési idő alatt nem tologatták,  a kaja pedig csak meghatározott időben érkezett.VHogy miféle előítéletek vannak az emberekben, arra egy vicces telefonbeszélgetés a jó példa. Természetesen csak a benti felet hallottam, a vonal másik végén lévő ember mondanivalója nem volt hallható számomra. Emlékeztek a szófosóra? Hát, az képes volt mindenről mindent elmondani. Csak egyvalamit nem tudott - némán feküdni. Bár, amikor a beleit felfújták, a polipjait leszedegették, akkor egy kis ideig néma volt. Bejött egy múzeumi régész, annak az ötödik percben kifejtette a kunhalmok mibenlétét, a rovásírás helyét és szerepét István király korában, stb. stb. Szegény régész csak hallgatta….  Szóval a szófosó mondja a telefonba: és légy szíves hozzál be harmincezer forintot…. majd bosszúsan, emelt hangon: nem a kocsmába!!! A KÓRHÁZBA!!! A beszélgetőpartnere kapásból feltételezte, hogy kocsmai adóssága van……Dögivel kaptam mindenféle infúziót. Infúzió - illúzió, alkottam meg ezt a szellemes szópárt. Mindenkinek az volt az illúziója, hogy ettől majd nem kell szétvagdosni a testemet. Mondjuk, igazuk lett. Arany kedves nővérek…. Terike nővérke… Dobozka nővér…  J-né Zsuzsika a falumból…. És a szuper kis tökös nővér, a K. Jani, a rocker…Ez a Jani kedvenc témája lehetne a "ne ítélj első látásra"  témájú nekibuzdulásoknak. Ismeritek, amikor valakinek a külseje nem olyan konvencionális, ahogy elvárják általában. Ez egy igazi rocker, motoros bőrös gyerek. De olyan szakszerűen tolt le a vénámba egy szamurájkard méretű tűt, hogy szinte poénnak vettem. Dobozka nővér pár nap szabira ment. Visszatértekor rákukkant az éppen aktuálisan a testembe folyó infúzióra, csodálkozva kérdezi: maga mióta kap ilyet? Mondom neki, hogy mióta. Csodálkozva, abszolút racionális kérdést fogalmaz meg: és még nem fosik???? Hát, a kérdés szörnyűsége ellenére elröhögtem magam. Pedig ez nem is vicces, de nem ám, heheVI Eszembe jutott Izé bácsi is. Képes volt ilyen mondatot alkotni: ez a izé beleakadt abba a izébe, izé….. Valahol egy Pilis környéki tanyán vegetált. Kérdezte tóle valaki, hogy van-e valaki hozzátartozója ott kinn a tanyán, mire kiderült, hogy havonta egyszer kétszer valami tanyagondnoki szolgálat kiját hozzá. Jött a doktor néni, a tündéri Réka doktornéni - mondja neki, hogy holnap mehet haza. Erre  Izé bácsi szépen összepakol, felöltözik és üldögél az ágya közepén. Körülötte csíkos szatyor, Tescos szatyor, nejlonszatyor, szóval az ottani teljes vagyona. Mert az volt a miénk, amit szatyrokba gyömöszölve bevittünk magunkkal. Soha egyenlőbb társadalmat nem láttam, mint egy ilyen kórházi szoba közösség. Ugyanis a szűk kis szekrényekbe nem sok minden fért.Ekkoriban jutott eszembe az az egészségügyi miniszter, akit a regnálása idején mindenki - én is - lelkesen mengelicázott. Harsogott az ítélet: nem normális ez a nő, széfeket akar tenni a körházi ágyak mellé. Még ekkora marhaságot kitalálni is, gondoltam akkoriban én, aki összesen tán egy órát töltöttem addig kórházban - látogatóként. Aztán rájöttem, mikor mentem mindenféle vizsgálatra ide - oda, hogy tényleg kellene  a párna alatti rejteknél egy biztosabb hely  a tárcámnak. Na, Izé bácsi ül az ágyon, a vagyonkupackái ott figyelnek körülötte. Esti vizit, kb. fél kilenc, a helyzete stabilan állandó. Hát maga? - kérdezi elkerekedett szemmel a doktor néni. Tetszett mondani, hogy mehetek haza, mondja Izé bácsi. Na de csak holnap! Persze, de nem akarok kapkodni a készülődéssel. És egész éjjel ott üldögélt. Viszont mikor jöttek a betegszállítók, már készen volt, hehe. Egyébként volt egy sajátságos humora Izé bácsinak. Motyogi bácsit ismerte valahonnan és poénkodni kezdett vele (az izéket kihagyom. Pontosan udézni nem tudom, magamtól meg minek biggyesztgessek bele, nem tudom visszaadni a stílust sem). Na, szóval:  itt, ha azt mongyák, hogy kukoricát kell enni, akkor meg kell enni a kukoricát is! Motyogi bácsi szemébe kiült a tanácstalanság. Bizonytalanul, némi félelemmel a szemében kérdezte: mér kell kukoricát ennem? Nem kell, csak mondom, hogy ha aszongyák, érti??!! Ja, értem, nyekegte az öreg, és látszott rajta, hogy nem érti. Sokszor fújt a szél abban az időszakban, amikor bent heverészve próbáltam visszavenni valamit abból a temérdek pénzből, amit az évek során tb-ként befizettem. És valami szörnyű, halk kolompolás hallatszott ilyenkor. Pont, mint a gyalog galoppban, amikor mentek és kántálták, hogy visszük a hullákat, hozzátok a halottakat. Valamit hozzáverdesett a szél valamihez.  Hát, nekem azok a szőrcsuhás hullaszállítók jutottak mindig eszembe. Akkor is, amikor bádogcsörömpölést hallottam a folyósón. A reggeli, ebéd és vacsoraszállítás mindig adott időben történt. A halottszállítás meg szükség szerint, azám.Egyszer S. doktor úr volt ügyeletes. Mellettem akkor éppen az egyik betege, Jönavizelet bácsi feküdt. S. doki a maga harsány, kedélyes stílusában érdeklődött a hogylétünk felől. Doktor úr, jön a vizelet, nyekegte az öreg. Na figyeljen, maga miért jött be ide a kórházba? - Kérdezte a doki. Háát, mert nem jött a vizelet. Na, akkor meg most mi a baj? Ezzel továbbment. VIIK. doktor úr egészen másmilyen volt. Szinte misztikus tisztelettel néztem, mikor szabdalta a testem részeit képező húst. A feje bübját láttam a kifeszített lepedő felett. Merthogy ébren voltam, egy olyan érzéstelenítővel lekezelve, hogy attól a fél testemet letéphette volna.Mellettem az altatóorvos, aki elmondta, hogy végig beszélgetni fogunk. Hogy láthassa, magamnál vagyok-e. Végig magamnál voltam. Azért csodákat tudnak művelni ott a kórházban. Amúgy meg mindenki azon volt, hogy én a lehető legkisebb veszteséggel kászálódjak ki ebből a nyomorult helyzetemből. Örök hála nekik ezért. Ja, mindenféle gépek voltak rákötve a szerveimre műtét alatt. Egyszer csak elkezd sipákolni az egyik balkéz felől és látom, hogy  egy error felirat villog vörösen! Whoaaaa, melyik létfontosságú szervem működése állt le? - nyifogtam rémülten az altató dokinak.  Ja, ne ijedezzen, nevet le rám,  ez egy eszköz sterilizáló gép itt maga mellett és napok óta nem működik rendesen. Húúúúú, az más. Nem is gondolnátok, hogy mekkora megkönnyebbülés volt. Nem valamelyik szervem állt le, hanem csak egy gép, te jó Isten…. Közben K. doktor úr darabolgatta a lábamat. Az egész műtőasztal remegett, akkora erővel csinálta. Hát, nem is párizsit kell szeletelnie, gondoltam. El voltam választva egy függönnyel a doktor úr munkaterületétől. Amikor nagyobb vehemenciával darabolt, akkor látszott ki a feje búbja a függöny felett. Rettenetes erőfeszítésembe tellett, mire ki tudtam hebegni: tessék mondani, megvan még a lábam? Ezt az altatóorvostól kérdeztem. Az odanézett és könnyedén nyugtázta: még megvan. Már régen kitoltak a műtőből, mikor még mindig azon tűnődtem, igazat mondott-e? Semmit nem éreztem és nem mertem még egyszer rákérdezni.Az a szófosó egy jelenség volt. Mondjuk, a maga nemében mindenki az volt. De ez…. Amikor még hagytam, hogy beszéljen hozzám, azt kezdte fejtegetni:itt van ez a dolog ezzel a paralelogrammával, hogy az egyenesek a végtelenben találkoznak. Biztos matematikusnak nézett…. Aztán már nem boldogult velem. Ha ránéztem véletlenül, elkezdte volna mondani valami badarságát. De elég volt csak előremutatnom és elhallgatott. Merthogy mondtam neki korábban, hogy hallgasson és nézzen okosan maga elé. Egy idő után elég volt előre mutatnom, értette.P. bácsi nem hallgatott. Az éjszaka csendjébe halkan bele-belehasított az agonizálása.  Akkor már csak fekete izék voltak ott, ahol valaha a lábai voltak. Fekszem az ágyon, hallgatom az éjszaka neszeit és P. bácsi agonizálását. Hogy jutott eszembe, nem tudom, de bekapcsoltam a telefonomat felvevő üzemmódba.És ott van rajta a bácsi halk haldoklása. Egyszer megmutattam egy pár embernek. Valaki azt mondta, legyen ez a csengőhangom. Na, ez is fasza gyerek, mi? És a haverom. Hiába, igaz a mondás, hogy madarat tolláról…. Amúgy sosem volt kamerás mobilom, amit egyszer sajnáltam. Amikor meghalt mellettem N. úr. Jöttek az ápolók és pillanatokon belül a feje búbjától a lábujja hegyéig  becsomagolták. Attól kezdve olyan volt, mint egy egyiptomi múmia. Nagyon nagy rutinnal csomagolták be. Ott feküdt a teste, ami nemrég még nagyon fájhatott neki, élettelenül, elszállításra előkészítve. Na, azt lefényképeztem volna. Kérdezték, hogy eltakarják-e paravánnal. Mondtam, engem akkor sem zavart, mikor még jajgatott. Most miért zavarna? Már csendes, hehe. És jöttek a lányok, pillanatokon belül eltüntették N. úr életének és halálának minden nyomát. Matracot cseréltek, tisztaságszagú, ropogósan fehér ágyneműt húztak, máris ott volt az ágy fehéren, tisztán, szinte hívogatóan. Hogy tudtak ágyazni, az hihetetlen. Láttam, mikor B. bácsi egy pillanat alatt összecsinálta magát, egyidőben széthányva az aznapi ebédjét is. Nem telt bele három perc és megmosdatva, átöltöztetve ott feküdt a tiszta ágyneműk között, az egész eseményre már csak a kórterem nejlonpadlóján a felmosott hányás vizes tükröződése emlékeztetett. Ott nem volt semmi lacafaca.  Reggelenként bejöttek, elhangzott az obligát mondat: aki tud tisztálkodni, fáradjon ki a kórteremből. Aki bent maradt, körbekapták és lecsutakolták. És minden reggel mindenki tiszta ágyneműt kapott. Kísértett a gondolat, hogy egyszer bent maradok, megtudni, milyen lehet, ha vadidegen nők mossák a testemet. Sosem engedtem a kísértésnek. Gondoltam, majd ha tényleg magatehetetlen leszek. Hehe.Érdekesek voltak az özvegyjelöltek. Mindahány eltérő korban, innen - onnan jöttek, semmi közös nem volt bennük. Csak az a pánik, ami valamennyiük arcára rádermedt. Hogy most mi lesz? Meg fog halni. AZ, aki miatt ott ültek magukba roskadva a kis kórházi ülőkéken. Mindegyik arcán ott volt a mostmégnemsírhatokmertfájnaneki kifejezés. Vajon a férfiözvegy jelöltek is ilyenek? Ezt soha nem tudtam meg. Persze, ahhoz női kórteremben kellett volna feküdnöm. Hehe. A társam, életem párja minden nap velem volt, amikor csak tehette. Olyan egyenes a gondolkodása, hogy ahhoz képest a százas szög egy labirintus. Amikor az ő arcán is megláttam az iménti kifejezést, megrémültem. Kérdeztem, hogy ekkora-e a baj, persze szóban letagadta. De az arca nem tudott hazudni. Nagyon félt akkoriban.Hogy micsoda gondolkodásmódja van, nem is képzelnétek. Elmesélem a rá leginkább jellemző esetek egyikét. Évekkel ezelőtt Kecskeméten légi manőver következtében lezuhant egy MIG. Láttuk a híradókban, hogy egy közútra és a mellette lévő fás - bokros területre esett. A katonaság lezárta a területet, minden roncsdarabot összeszedtek, majd elmentek. Persze abban a percben elözönlötték a "kincskeresők" a területet. Persze én is arrafelé vettem az irányt, mikor a főiskolás lányomat vittük vissza az albérletébe, ahol lakott. Félévente máshol lakott. Azóta is olyan, hogy a bolygó hollandi egy otthon ülő természet hozzá képest, hehe.  Mikor odaértünk a terepre, akkor is  vagy nyolc - tíz lehorgasztott fejű ember botorkált a bokrok között. Mindannyian a feltúrt földet nézegettük.  Egyedül az én kicsi párom kukkolt felfelé. Logikus, nem? Hát hová nézzen? hiszen repülőről volt szó!  Az, hogy lezuhant, nem izgatta, hehe. És igaza lett. A magasban, egy fiatal akácfa tetején ott fityegett egy alkatrész. Rajta cirill betús felirat, hogy még véletlenül se lehessen tévedés. Egy repülőgép szerelő azt mondta, hogy a pilóta oxigénvezetékének a része. Most ott figyel a szekrényünk tetején, hála a párom egyedi gondolkodásának. Na, amikor egy ilyen agy aggódik az életedért, kezdhetsz rágódni a végrendeleteden. Minden nap hozott be nekem enni. Én ettem a hazait, ő meg ette az én kórházi adagomat. Ezzel kifejeztük az együvé tartozásunkat, azt hiszem. Mint a Jakab család is, akik egy ideig mellettem voltak. Egy hatvan felé járó cigány férfi volt a betegtársam, ő volt Jakobsz (a roma). Állandóan volt nála valaki a családjából. Senkit nem zavartak, halkan beszélgettek reggeltől estig. Vagy csak csendben ültek. Vagy ettek, mérhetetlen mennyiségeket. Az egyik esti vérvételnél vállát vonogatva értetlenkedett a magas vércukor értéke miatt. Én csak azt eszem, amit itt adnak - mentegetőzött. Persze, mondta Dobozka - és délután megettek még mellé egy fél tehenet! A Jakobszéknál is az asszony ette meg a kórházi adagot.Emlékeztek, a sorsfordító eseményekkel kezdtem a töprengésemet. Most haldoklik egy ember, aki igazán sorsfordító volt az életemben. Elhozta nekem a szabadságot. 56 évesen felszabadultam, mint Kunta kinte, vagy Isaura.  Mondjuk, nem tudom, hogy ezek a személyek felszabadulva éltek, haltak-e. Mivel anyám budapesti gyári munkás volt, 1957-ben jogosult lettem vállalati bölcsödei ellátásra. Azaz fél éves koromtól a reggeli ébresztés rabszolgája lettem. Bölcsőde, óvoda, általános és középiskola, egyetem, aztán a munkanapok végeláthatatlan sora. Reggel ébresztő, este órafelhúzás, aztán később telefon ébresztő beállítás, fej mellé letéve, így megy a végtelenségig. Ettől a rabszolgaságtól szabadított fel az az ember, aki most haldoklik.  Tudom, miken megy most át. Hiszen azt fogalmaztam meg az eddigiekben, hogy milyen érzés rettegve elemezni a belső szervek üzenetét. Rákos a felszabadítóm, nemsokára feladja a szervezete a harcot. Mindent megtett, hogy ezt elodázza, a milliárdjainak egy tetemes részét a kezelésekre fordította. De most talán vége, nincs az a pénz, ami segítene elkerülni a halált.  Eszembe jut, hogy valami hindu vallás szerint egy Durga nevű gonosz isten táncol a halottak testén. Ha nem a kereszténység tudja a frankót, hanem ezek a hinduk, akkor hamarosan érezni fogja Durga lábait a nagy hasán. Mert rák ide, rák oda, ez az én felszabadítóm van vagy 130 kiló, vagy annál is több. Azám!Felszabadított engem a rabságból, miközben én a saját harcomat vívtam, hogy elodázzam Durga lábainak megismerését. Azt hisztek, hogy hálás vagyok ezért? A fenét!  Taposd ki a beleit, Durga, őrjöngi a haragos énem! De hát ez is egy ember, bz+, mondja szelíden a másik, emberséges énem. Öld meg a rohadékot! De inkább ne is! Várj! Sokat szenvedjen előtte! - üvölti a másik! Tiszta skizó vagyok, nem? Így beszélgetnek ezek magamban  Most kaptam a hírt, hogy Nagykáta polgármestere, akinek az aljassága miatt miatt megszűnt a 36 éves közszolgálati jogviszonyom, kórházban van, mert már annyira előrehaladott a rákos áttételei miatt a betegsége.


2013. november 12. 8:00

Levél: Már nem tudok bízni az orvosokban

Nagykönyvbe illő eset vagyok, de három év alatt egyetlen olyan orvossal sem hozott össze a sor, akit érdekeltem volna. Lesújtó.  Szia!   Szeretném megosztani  a törénetem, ami a saját blogomom már megjelent.   http://kapirgalo.blog.hu/2013/10/31/a_7_orvos_aki_nem_latta_a_fatol_az_erdot   Örülnék, ha kitennéd a cikket, mások okulására!   Üdv, NikiNem vagyok panaszkodós típus és sosem gondoltam azt, hogy mindenhez értek, ezért aztán alapvetően bízom a szakemberekben, legyen az hűtőszerelő vagy orvos. Lehet ezt buta naivságnak gondolni, de a lényeg az, hogy én érzem magam jobban optimistán is bizakodón, mint örök gyanakvásban. De sajnos orvosban többé nem bízhatok.  2013 februárjában, több mint három év késéssel pajzsmirigy alul-működést diagnosztizáltak nálam. Az utolsó utáni percben történt mindez egy halott gyerekkel, egy hirtelen császármetszéssel és az önbizalmammal fizettem értve. Csak idő kérdése volt, hogy a munkám és vele sok minden más is odavesszen.  No, de menjünk a történet elejére, 2010 januárjába, amikor egy csodálatos és problémamentes terhesség után kislányom született, császármetszéássel.  Az orvos elszámolta a szülés időpontját, így a megengedett 2 helyett 3 héttel hordtam túl a babát, aki ennek ellenére nagyon pici volt. Választott szülészem, Dr. Herczeg Szabolcs egy rendkívül szimpatikus férfi volt, akivel az első perctől fogva megtaláltunk a hangot egymással. Emberileg hozta a tökéletes nőgyógyászt, a szakmai tudását pedig nem kérdőjeleztem meg, ráadásul azt gondoltam, hogy a Róbert Károly Magánklinika nem engedheti meg magának, hogy felkészületlen orvosokat alkalmazzon. Így aztán ezen a naptáros ügyön átsiklottam, inkább élveztem az anyaságot.  Telt s múlt az idő, a második gyerekem pedig az elsőhöz hasonlóan azonnal megfogant. 5 hónapos terhes voltam, amikor egy olyan születési rendellenességet diagnosztizáltak nála, aminek egyértelmű oka az akkor még ismeretlen betegségem volt. Mivel Herczeg doktor elfelejtett elküldeni a terhesség elején szokásos vérvizsgálatra, nem derült fény a problémámra. Ebben az időben egy pici gyerekkel ingáztam Genf és Budapest között, bevallom, nekem sem esett le, hogy elmaradt a vérvétel, bíztam az orvosomban. Ő viszont nemcsak a pajzsmirigyproblémát, hanem a magzat fizikai elváltozását sem vette észre az utrahangon, ellenben végig nagyon kedves és empatikus volt. Egy nem kötelező, de erősen ajánlott vérvizsgálatnál derült ki, amire ha nem fizetek be, akkor talán szülhettem volna egy életképtelen gyereket a terhességem végén. Dr. Papp Csabához kerültem a Klinikán, aki elmondta, hogy a baba problémája a 3 hónap végén esedékes ultahang vizsgálatnál már jól látható volt, ezért azonnal a művi terhességmegszítást kellett volna végezni, ismertebb nevén abortuszt. A 10 perces kis műtét helyett, 5 hónapig élt és mozgott bennem egy baba, akinek a megszülésével még 2 napig küzdöttem, teljesen motiválatlanul. Majd még egy napba telt, mire felocsúdtam a morfium-mámorból, és hónapokba, mire valahogyan elfogadtam a helyzetet. Soha senki nem akart utánajárni, miért alakult ki a rendellenesség, a gének rossz össze-kapcsolódásáról hadovált mindenki. Én pedig éreztem, hogy bennem volt a baj, de azt hittem lelki és nem testi eredetű.  Eleinte a tragédiának tudtam be a rosszkedvemet, illetve annak a ténynek, hogy az istennek sem akartam visszanyerni a szülések előtti formámat. Úgy döntöttem időt adok magamnak. Néhány hónap múlva azonban rendszertelenné vált a korábban mindig nagyon pontos ciklusom, ezért visszamentem dr. Papp Csaba magán-rendelésére, aki sok pénzért, vizsgáltatok nélkül sárgatest hormonokat írt fel nekem, mert szerinte egy újabb baba segít majd az én bánatomon! Ez 2012 nyarán volt, ez volt az a nyár, amikor kizárólag levest ettem, állandóan futottam és mégis csak híztam és híztam. Fásult és fáradt voltam, alig tudtam gondolkodni, éreztem, hogy valami baj van velem, de nem tudtam mi. Nagyon nehezen ment a munka is, később az endokrinológus meglepődött rajta, hogyan tudtam ezzel a betegséggel dolgozni. Mindent megpróbáltam: homeopátiáztam, bél-tisztítottam, zsírleszívást fontolgattam - azt hittem, ha leadok pár kilót, akkor újra erős és boldog leszek.  A pajzsmirigy-hormon hiánya gyakorlatilag az anyagcserét lassítja, aminek számos következménye közül a gyomrom bizonyult a leggyengébb láncszemnek. Ősszel már többször kerültem kórházba a görcsökkel, és minden alkalommal, minden orvos valamilyen nagy bajt akart kizárni. Mind olyan horror forgatókönyveket vizionált, hogy perforált a belem vagy begyulladt a vakbelem, pedig egyszerűen csak nem tudott semmi sem rendesen felszívódni a gyomromban. Amikor végül kiderült, hogy az életem nincsen veszélyben, hazaengedtek további kérdések, vizsgálatok nélkül. De én továbbra sem voltam jól és nem értettem, hogy miért ülök sírva Mikulás estén a Fiumei úti kórházban, ahelyett, hogy kislányom csizmájába dugdosnám az ajándékokat.  Végső kétségbeesésemben, 2013 februárjában kigugliztam a körzetileg illetékes házi orvos nevét és elmentem a rendelésére. Ezt csinálja az egyszerű ember, ha fáj valami. Dr. Ballya Irén nem tett egyebet, mint alaposan megvizsgált. Láss csodát, kiírt egy teljes vérvizsgálatot és megnézte a lelet minden sorát. Nagyon meg is lepődött rajta, azonnal felhívta egy endokrinológus ismerősét, aki elmondta neki, hogy van úgy, hogy valami olyan kóros, hogy egyszerűen nem tudják a műszerek megmérni a laborban. Mint amikor egy elefántot a patikamérlegre teszünk - nem tudni hány kiló, csak annyi a biztos, hogy több mint 20 gramm. Az én leltem is ilyen volt, egy nagy error jel volt benne, aki ránézett, tényleg hihette azt, hogy bedöglött a gép. Ha egyáltalán ránézett valaki valaha valamilyen valamelyik kórházban. Rövid telefonos konzílium után felállították a diagnózist és én másnap elkezdtem szedni a gyógyszert, ami életem végigég elkísér majd. Tettem még egy gyenge próbálkozást az állami egészségüggyel, az endokrinológián soron kívül fogadtak a betegségem súlyossága miatt, de láttam, ha háromhavonta kapok időpontot, évekbe telik, míg rendben leszek. Magánorvosnál, sok pénzért, fél évbe telt, hogy beállítsák a gyógyszer adagolását. Sajnos a három év alatt kialakult még pár olyan szövődmény, amivel járhatom még az orvosokat egy ideig, de legalább visszakaptam az életem. Visszakaptam a testem, és visszakaptam az energiámat, újra tudok gondolkodni. Ami örökre elveszett, az a bizalom az orvosok iránt.   A hypothyreosis népbetegség, főleg a nőket érinti, tipikusan az első terhesség során alakul ki. A diagnosztizálása fatálisan egyszerű - egyetlen vérvizsgálattal, teljes bizonyossággal igazolható. Kezelése nemkülönben - hormonpótlással. Nagykönyvbe illő eset vagyok, de három év alatt egyetlen olyan orvossal sem hozott össze a sor, akit érdekeltem volna. Lesújtó.


2013. november 7. 6:47

Levél: Szarból várat kell építeni az emberek butasága miatt

Fontoljuk meg, mielőtt az orvosokat okoljuk mindenért, amiről talán nem is ők tehetnek, becsüljük meg azt, aki jól végzi a munkáját. Tisztelt Praxis Blog! Nem rég találtam rá a oldalra, és kissé ledöbbenve olvasom a sok negatív hangvitelű, az orvosok "kegyetlenkedéseiről" szóló történetet. Egy-két történetről úgy gondolom, kicsit túl van dramatizálva, és egy orvos lányaként és leendő orvostanoncként szeretném megmutatni, hogy az éremnek mindig 2 oldala van... Előre szólok, jó hosszú lesz.2 éve tanulok a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán, apukám közel 25 éve végzett ugyanitt, majd vidékre (egy észak-kelet magyarországi falucskába) szerződött, mint körzeti fogorvos. Évek óta azt látom, hogy ez volt élete LEGROSSZABB döntése, persze ez még az elején nem derült ki...mindenesetre, én nem fogom folytatni a munkáját ebben a községben, az biztos. Az okok, avagy mi is áll az orvosok ingerült, fásult, nem mindig empatikus viselkedése mögött?1. Fizetés. Na igen, most jön a megkövezés, hogy meri kinyitni az orvos a száját, amikor így is a többszörösét keresi, mint a szerencsétlen minimálbéresek... Akkor szeretném elmondani: az orvosi képzés közel 10 ÉV, a fogorvosi 7-8, ezzel a leghosszabb képzésidőt igényelő szakma, és akkor megvan a diplománk, de még nincs praxisunk, betegkörünk, semmink. Egy félév az orvosin ha nem vesznek fel államira, több mint 1 millió forint, ha nem buktunk meg egyszer sem a 6 év alatt, akkor az jó esetben 12 millió összesen (mivel mostmár aláírták a hallgatói szerződést, aki nem dolgozza le a 12 évet Magyarországon, annak automatikusan vissza kell fizetni ezt a pénzt, ha államira járt akkor is, tehát már nincs "ingyendiploma").Ez volt a képzés. Ezután kell még egy rendelő, ebbe eszközök, meg asszisztens is. Apukám személyszerint semmilyen támogatást nem kapott, maga vette meg a felszerelést részletre: egy fogorvosi szék 3 millánál kezdődik, akkor kell konzerváló, anyagkeverő, stb... Egy fogó 6000Ft, és abból nem egy kell ugye...Ezek voltak az alapok. Nem panaszkodom, elvagyunk apukám fizetéséből, de azért azt is látjuk, hogy jobban "meglennénk", ha néha ő is nyomna egy kis maszekot, elkérne 1-2 ezrest a foghúzásért, injekcióért, ami amúgy ingyen van, de vannak kollegák, akik szemrebbenés nélkül kifizettetik. Vagy persze, ha ő is lelépett volna külföldre amég lehetett, mert ott még egy konzultációért is igen nagy összeget kérnek. Tehát, van egy kis házunk, egy autónk van, és semmivel sem élünk jobban, mint a szomszéd kőműves vagy a fodrász, pedig erre a szakmára mi készülünk 10 évet, ők meg 2-t. 2.  Jogszabályok. Nem azért küld el az orvos, hogy gyere be jövőhéten, mert neki nincs kedve foglalkozni veled, hanem azért, mert van egy beosztás, és azt követni kell. Meg van határozva, hogy ma csinálhat 8 foghúzást, 5 tömést, 4 gyökérkezelést, és bezárt a bolt. Meg van adva, hány percet foglalkozhat 1 pácienssel. Ha ezeket túllépi, megbüntetik. Nem azért küld el az éjszaka közepén az ügyeletre Piripócsra, mert ő nem akar bemenni és foglalkozni veled, hanem mert JOGSZABÁLY SZERINT EZT KELL TENNIE. Ha bemegy a rendelőbe asszisztens nélkül, és úgy végez rajtad akár csak egy kötéscserét is, az hagyján hogy megbüntetik, de az engedélyét is elveszik úgy, mint a sicc.Azt nem értem, hogy miért az orvoskat kell okolni azért, hogy az adminisztráció rosszul működik, ezt nem ők találták ki. Ugyanúgy fingjuk sincs, hogy ki hova tartozik (főleg hogy a HospInvest átszervezett mindent, majd becsődölt..), és most akkor ők kit kötelesek ellátni és kit nem, de azt meg ne várja el senki, hogy előtte nem náluk kezelt, csakúgy odapottyant pácienst akit nem is láttak még életükben, majd kezelnek akármire is, meg diagnosztizálják, meg egyből tolják a műtőbe a váróból. Nem ismerik a kórtörtenét, sem a beteget, az életvitelét, semmit, a diagnózis felállítása és a kezelés egy összetett feladat, csak az tudja jól végezni, aki ismeri a pácienst, a régebbi betegségeit, gyógyszerérzékenységet, allergiát, stb...3. Megbecsülés. Azt hiszem ez az a dolog, amiben az orvos leginkább hiányt szenved ma Magyarországon. Ennek több oka is van. Tény, hogy nagyban rontja az "imázst", hogy vannak olyan kollégák, akik sokszor természetesnek érzik a jutalmazást egy szülésért, és felsőbbrendűnek érzik magukat, nem úgy viselkednek a pácienssel, ahogy kellene (anyukámnak volt szerencséje hozzájuk a terhessége alatt, nekem szerencsére még nem volt ilyen gondom). De ha ezt nézzük, akkor minden szakmában vannak ilyenek, nekem pl. az ügyintézőkkel gyűlik meg állandóan a bajom. Nem tudták elintézni a jogsimat 2 hónap alatt, elírták a nyelvvizsgám aztán még nekem kellett fizetni, a diákomat félév után kaptam meg, addig kétszer megbüntettek a BKV-n, stb... Ez szimpla általánosítás... Van aki készséges, van aki kevésbé. Az orvosok is ilyenek, emberek. Ami meg pláne felháborító, hogy a kedves beteg sem tiszteli meg az orvost, de ő azért elvárja a megfelelő bánásmódot. Bejönnek a rendelőbe munkásruhában, fogmosás vagy bármilyen tisztálkodás nélkül, esetleg részegen, és hasonlók. Ők akarják megmagyarázni, hogy nekik mi bajuk van, és hogy kell kezelni őket, mert rágugliztak a neten vagy hallották a piacon az új táltostól. Arról már nem is beszélek, hogy az orvos félretájékoztatása után még nekik áll feljebb, jön a feljelentés meg a fenyegetés. (Legutóbb pl azért, mert a 15 éves páciens az injekció beadása előtt elfelejtette közölni, hogy ő amúgy 5 hetes terhes.) Kérdem én, kinek van kedve így dolgozni?? Bíróságra járkálni azért, mert van aki nem tud 8-ig számolni, hogy elmondja melyik foga fáj? Vagy mert rosszul van a gyerek már egy hete, köhög mint állat, de azt elfelejtik közölni, hogy a szamárköhögés elleni védőoltást véletlenül elmulasztották beadatni, ami amúgy kötelező és alapdolog???+1 dolog, ami rátesz még egy lapáttal az egészre: az újdonsült mágusok, természetgyógyászok, kuruzslók, gyógymasszőrök ésatöbbi... Akik hirdetik az alternatív gyógymódokat, közben ócsárolva az orvosok és gyógyszerészek tudását, pénzéhes, hazug, haszonleső embereknek titulálva őket. Hát ez kérem, no comment. Csak annyit, hogy mi, orvosok és gyógyszerészek, felesküdtünk az emberiség szolgálatára, a gyógyításra, ez az életünk, ennek szentelünk több évtizedet, hogy jó orvosokká váljunk, majd ezekután még életünk végéig továbbképzésekre járunk, hogy mindig a lehető legjobbat, legkorszerűbbet tudjuk nyújtani. Aki ezzel szemben a légbőlkapott, összekukázott diplomás csalókat, placebo gyógymódokat, meg a piócás embert választja, azzal semmi gond, minden joga megvan hozzá. A probléma ott kezdődik, hogy amikor ezek a módszerek csődöt mondanak, akkor megint csak az orvos lesz az, akihez rohanunk, akinek majd a sz*rból várat kell építenie az emberek butasága miatt. Írnék még sokmindent, de szerintem felesleges. Remélem elég tanulság volt így is a kis történetemben, fontoljuk meg, mielőtt az orvosokat okoljuk mindenért, amiről talán nem is ők tehetnek, becsüljük meg azt, aki jól végzi a munkáját.Üdvözlettel: egy medikus lány


2013. november 4. 8:42

Levél: Fájdalomcsillapító 180/100 -as vérnyomásra?

Stroke  gyanúval vittek kórházba .180/100 vérnyomás.Nem is  volt  gond  amíg  a  kórház  neurológia  osztályán  egy  doktornő   el  nem kezdett kérdezgetni  Tisztelt Praxis. Szeretném megosztani  még  szeptemberbe  meg esett  történetemet.Stroke  gyanúval vittek kórházba .180/100 vérnyomás A szokásos vizsgálat   vérvétel  , kikérdezés  CT.Az orvosi ügyelet  persze  injekció kettő is .Ezek  nevei és a  diagnózis  feltüntetve a kisérő papíron.Nem is  volt  gond  amíg  a  kórház  neurológia  osztályán  egy  doktornő   el  nem kezdett kérdezgetni.Miért nem vettem be   fájdalom csillapítót, ha  fáj a  fejem.Sajnos  elszóltam magam , hogy az orvosi ügyeletet ellátó  doktornő  két  ampulla  fájdalom csillapítót adott, amit  meg kellett innom, na  nem szórakozásból, hanem  azért  mert  erős  fejtető fájásom volt..Az orvos tudomány  mai állása  szerint   egy  fájdalom  csillapító levinne   egy  180/100  vérnyomást? Kétlem! Az pedig  végképp érdekes , hogy a  kísérő papiron lévő és az orvosi ügyeletes orvos által  beadott  injekciókról valahogy  elfelejtett  említést tenni.Neki csak a  fájdalom csillapitó  volt a lényeges.Kioktatva  közölte, ha  legközelebb fáj a fejem, vegyek be fájdalom csillapítót.Kb 14 éve  van  magas vérnyomásom. Ait gyógyszerekkel karban lehet tartani ,de most  még  a  gyógyszer sem segített.Lényeg a  fájdalomcsillapító!  Üdvözlettel  B  Judit


2013. november 3. 8:16

Levél: Minek szedi azokat a gyógyszereket?

Történet egy fiatal és arrogáns orvosról, aki jót akart. Sokat hezitáltam, hogy leírjam-e ezt a történetet, de annyira mélyen beleivódott az agyam minden kis szegletébe, hogy nem tudom függetleníteni magam tőle, főként nem akkor, amikor hasonló sztorikat olvasgatok a blogon. Ezért döntöttem úgy, hogy kiírom magamból.Elöljáróban annyit, hogy kb 10-11 éve diagnosztizáltak nálam szorongásos depressziós állapotot, ami felváltva a pánikbetegséggel a mai napig elkísér. Sokszor érzem magam nagyon jól és sokszor vagyok nagyon mélyen bezárva a saját sötét világomba, ilyenkor csak a kilátástalanság érzése a konstans. Ennek az állapotnak az elviselhetővé tételére beválhat a gyógyszeres terápia, ami egyébként sajnos igen agresszív (aki szedett már antidepresszánst az tudja jól, hogy úgy a hozzászokási mint a leszokási folyamat egy külön kis miniháború a saját testeddel).Épp egy ilyen periódus közepében voltam, amikor jelentkezett a torkomban az a semmihez sem hasonlítható görcsös, szorító érzés. Elsőként nem vontam párhuzamot a lelki állapotom és e tünet között, így mondhatni orvostól orvosig jártam, hogy a végére járjak a dolognak. Gégetükrözés, garatvizsgálat, uh, mind negatív, a következő állomás a pajzsmirigyvizsgálat. Debreceni kórház, fiatal, feltűnően jóképű orvos, manuális vizsgálat, semmi extra. Kérdezi, hogy szedek-e gyógyszereket. Mondom, hogy Cipralexet és Xanaxot.Erre fejcsóválva megjegyezte, hogy "minek szedem én ezeket a gyógyszereket, meg kellene tanulnom megoldani a problémáimat gyógyszerek nélkül". Erre én csak annyit mondtam, hogy a gyógyszerek segítenek elviselni a mindennapjaimat jelenleg és ha egyelőre velük tudok minőségibb életet élni, akkor szedni fogom őket!Akkor nagyon felháborodtam, nagyképűnek, inkompetensnek érzem az orvost, aki belegázolt az egyébként sem túl stabil lelkem állapotába, nem mellesleg már akkor is éreztem, csak nem ismertem be, hogy igaza van. Nyilván könnyebb volt puffogni és őt hibáztatni, mint a saját életem gyengécske fonalát a kezembe venni.Nem végződött filmes happy enddel a dolog, azóta is többször voltam gyógyszermentes (pl. a terhességem alatt és előtt is végig) és többször kellett szednem ismét a bogyókat (pl. szülés után), de minden esetben, amikor bekapok egy antidepresszánst vagy szorongásoldót, eszembe jut ez a fiatal, arrogáns doki, aki valószínűleg pont ezt akarta elérni az elhintett megjegyzésével.Mostanra tudom megköszönni neki.


2013. október 30. 6:40

Levél: Anyukám a szobatársai között halt meg

Anyu meghalt szombaton,vasárnap az egyik szobatársa,majd a harmadik szobatársa. Tisztelt Praxis blog!Elküldeném azt az üzenetet, amit a dombóvári kórháznak is eljutattam.Tisztelt Belgyógyászat 1-es osztály!  Az intenzív osztályon az ellátás megfelelő volt,gyógytornász nem járt édesanyámnál, bár a zárójelentésen ez szerepelt.A 2-es bel osztályra egy reggeli napon került le, ahol délben még az összes holmija egy barna szemetes zsákba volt betéve.Inni nem kapott, pedig nagyon meleg volt.Tolószékbe tették és lezuhanyoztatták, pedig nem lett volna szabad,mikor ez történt másnap gyorsan levitték az 1-es bel osztályra a kardiólógiai rehab helyett.Mindig volt nála valaki, ezért vettük észre, hogy különböző gyógyszer mennyiséget.Mikor rákérdeztem, az egyik nővérke azt mondta, hogy ha van a korház patikában gyógyszer,akkor kap a beteg,ha nincs sajnos,akkor nem kap,mert szegény a korház.Egy szívmütöttnek folyamatos ellenőrzés kellett volna.Mindenért szólnom kellett,hogy nézzék már meg.Majd lett szívultrahang ,MR.Azt mondták mindegyik negatív ,akkor nem értem hogy halt meg rá három napra szívelégtelenségben.Másfél órát próbáltak a boncolásról lebeszélni,a patológiára zárójelentés nélkül küldtek,ekkor már tudtam itt valami történt,de mindenki hallgatni fog,mert félti az állását.Anyukám a szobatársai között halt meg,mindenfajta életmentés nélkül.A halált a reggel érkező ügyeletes orvos állapította meg.Nem hiszem,hogy csak ennyit érdemelt volna,ha én orvos lennék a lehetetlent is megpróbáltam volna.Anyu meghalt szombaton,vasárnap az egyik szobatársa,majd a harmadik szobatársa.Ez nagyon furcsa ráadásul az egyik szobatárs hozzátartózója azt mondta,anyu úghalt meg,ahogy nem kellett volna. y több órája fennálló eszméletlen betegnek az intenzív osztályra kellett volna kerülnie sürgőséggel ! Van egy olyan érzésem hogy ennek következménye lesz!


2013. október 25. 19:00

Gyerekszoba: A kismamák pszichés zavarairól

A szülés utáni időszak az anyák életébe paradox módon nem hoz feltétlenül boldogságot. Az első pár hónap fizikailag és lelkileg megterhelő lehet az anya számára, amely leginkább hangulatingadozásban nyilvánul meg. A szülés utáni időszak az anyák életébe paradox módon nem hoz feltétlenül boldogságot. Az első pár hónap fizikailag és lelkileg megterhelő lehet az anya számára, amely leginkább hangulatingadozásban nyilvánul meg. Mindez előszobája lehet a szülés utáni pszichózisnak, depressziónak: ilyenkor  pszichiátriai, pszichológiai beavatkozás ajánlott.  Rengeteg cikk és könyv foglalkozik a szülés utáni időszak elemzésével, amely sorra veszi az esetleges pszichés zavarokat, azonban nem említi meg azt a tényt, miszerint már a babavárás alatt is felléphet hangulatingadozás vagy nem ritkán súlyos depresszió. Látjuk, hogy a szülés előtti zűrzavaros időszak megértése nélkül nem lenne teljes a várandósság utáni pszichés zavarok tárgyalása.Terhességi hormonok növekedéseA nők esetében a terhességi hormonok növekedése és az ezzel együtt járó tünetek radikális változást eredményeznek, zavart okozhatnak a hölgyekben. Pszichológusként úgy gondolom, hogy mindez elfogadható, ha a nő egy idő után maga is elfogadja a testében végbemenő változásokat. A várandósság későbbi időszakában a növekvő embrió, majd a magzat igényeinek megfelelően további hormonális változásokat észlel a kismama. Ezek már jóval kisebb közérzeti vagy más kellemetlenséget okoznak, melyek teljesen természetesek a babavárás alatt. A hormonális változással párhuzamosan megváltozik a nők érzelmi élete. A várandósság alatt az érzelmi élet nem állandó  Az egyik pillanatban még minden szép, majd hirtelen borul minden. A borul szó, talán jól szimbolizálja a jelenséget. A nőben zajló hirtelen hangulatváltás elkerülhetetlen és szinte mindennapos. Mindez vissza is tud állni normális szintre, olyan gyorsan, amilyen gyorsan a negatív irányba változott. A hölgyek viselkedése sokszor nem tudatos és nem a környezetük ellen van, azonban mindezt tolerálni mégis nehéz.     A várandósság alatt az érzelmi élet nem állandó  Az egyik pillanatban még minden szép, majd hirtelen borul minden. A borul szó, talán jól szimbolizálja a jelenséget. A nőben zajló hirtelen hangulatváltás elkerülhetetlen és szinte mindennapos. Mindez vissza is tud állni normális szintre, olyan gyorsan, amilyen gyorsan a negatív irányba változott. A hölgyek viselkedése sokszor nem tudatos és nem a környezetük ellen van, azonban mindezt tolerálni mégis nehéz.A szülés utáni depresszió a nők 10 %-át érinti  A szülés után tovább fokozódhat az eleve jelenlévő hangulatzavar, de a pszichés probléma kialakulhat minden előjel nélkül. Kutatások szerint a szülés utáni depresszió a nők 10%-át érinti.  További adatok szerint a legsúlyosabb pszichiátriai szövődmény a pszichózis, amely 1000 anyából átlagosan kettőt érint. A pszichózis nem egy betegség, hanem egy állapot, azonban a tüneteket kezelni kell, mert az anya ebben az állapotban magára és a gyerekre is veszélyes. A szülést követően az anya "gyászol". Egyrészt gyászolja a várandósság időszakát, másrészt azt az illúziót, amit leendő gyermekéről kialakított a babavárás kilenc hónapjában. A kismama anyjával való kapcsolata is előtérbe kerülhet  A kulcsszó a változás, hiszen a szülőknek egy új és ismeretlen helyzettel kell megküzdeniük. Pszichoanalitikus szemléletet követve kiemelném azt a gondolatomat is, miszerint az anyák gyermekükhöz fűződő viszonyukat átitatja a saját anyjukhoz való múltbéli kapcsolat.  Az édesanyában felszínre törhet sok olyan elfojtott érzés, emlék, amely kínzó, szorongató lehet. Mindez feldolgozást igényel, hiszen egy olyan furcsa helyzetet idézhet elő, amikor az anya a negatív érzéseit gyerekére vetíti, melynek hátterében a saját gyerekkorában átélt trauma áll. A múltbéli trauma feldolgozásának hiánya a szülés utáni depresszió egyik faktora.A szülés utáni depresszió veszélyei  A szülés utáni depresszió negatív következménnyel járhat, az esetek többségében jelentősen csökken az anya kapacitása az újszülött ellátásával kapcsolatosan. A mindennapokban úgy jelenik meg, hogy az anya fáradtságról, kimerültségről számol be, egyre kevesebbet akar kikelni az ágyból, ezzel párhuzamosan a gyerek szoptatása és gondozása is nagy erőfeszítést igényel, szélsőséges esetben el is marad. Pszichológusként hangsúlyozom, hogy a depresszió, mint pszichés zavar nem csak az anyában, hanem ezzel együtt a gyerekben is képes kárt okozni. Ne felejtsük el, hogy a csecsemő a kezdetekben szimbiotikus kapcsolatban áll az anyával, vagyis a túlélése múlik az anya magatartásán. Fiziológiai szintről elrugaszkodva, a csecsemő többre vágyik, mint hogy táplálják: az elsődleges cél a biztonság keresése, amelynek alapja a harmonikus anya-gyerek kapcsolat. Az érzelmi fejlődésben történő visszamaradás később komoly pszichés problémákhoz vezethetnek.Makai Gábor klinikai szakpszichológusbebikkicsikesnagyok.hu


2013. október 25. 16:00

Egészség: A védőoltásokkal kapcsolatos alaptalan félelmekről

A védőoltások gyakran saját sikereik áldozatává válnak, hiszen mind a lakosság, mind az orvosok tudatából fokozatosan kikopik az adott betegséggel szembeni félelem. A 21. század embere számára talán már feledésbe merült, hogy a védőoltások bevezetése forradalmi módon változtatta meg az életkilátásokat, csökkentette a gyermekhalandóságot és növelte a születéskor várható élettartamot. Magyarországon a több évtizede működő, évente felülvizsgált és aktualizált védőoltási rendszernek köszönhetően számos, korábban halálos betegség (járványos gyermekbénulás, feketehimlő) eltűnt, más betegségek (kanyaró, torokgyík, rubeola, stb.) gyakorisága pedig nagyságrendekkel alacsonyabb, mint a kevésbé szigorú védőoltási rendszert alkalmazó országokban. A védőoltások gyakran saját sikereik áldozatává válnak, hiszen mind a lakosság, mind az orvosok tudatából fokozatosan kikopik az adott betegséggel szembeni félelem. Gyakran ennek helyét a védőoltások mellékhatásaival kapcsolatos alaptalan félelmek veszik át.  A mai modern védőoltások biztonságosak és beadásuk összehasonlíthatatlanul kevesebb kellemetlenséggel jár, mint magának a betegségnek az átvészelése. Az oltások hatásosságát és biztonságosságát gyakran több tízezer emberen vizsgálják, a minőség biztosításáért pedig a gyártóktól független hatóságok felelnek, a követelmények rendkívül szigorúak. Hazánkban az aktuális védőoltási rendet szakmai bizottság állítja össze a rendelkezésre álló valamennyi klinikai vizsgálati eredmény, valamint az aktuális járványügyi helyzet figyelembe vételével. Egy-egy kutatás eredményéből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, az eredmények összehasonlítása, szintézise elengedhetetlen.A Hepatitis B fertőzés megelőzésére Felelős szülőként a védőoltások által megelőzhető betegségek következményeit is mérlegelni kell. Az egyik leggyakrabban támadott, úgynevezett Engerix-B védőoltás a Hepatitis B vírus fertőzés megelőzésére szolgál, amely világszerte az egyik legelterjedtebb betegség.  A világon 350 millióra becsülik a fertőzöttek számát és évente egymillió ember hal meg a fertőzés következtében.      tünetek  A klinikai kép a tünetmentes fertőzéstől - az esetek kétharmadánál jellemző - a májgyulladáson át a májrákig  terjed.  A tünetmentes fertőzés és a heveny májgyulladás általában gyógyul, utóbbi az esetek 1%-ában halálozással jár, 10%-ában krónikussá válik. A krónikus betegség kevés tünettel járó, évekig tartó enyhe betegség, 10-30%-ban májcirrózisba torkollik, amely rákos betegséggé alakulhat.      hogyan terjed?  A vírust a vér és testnedvek, nyál, ondó, hüvelyváladék terjesztik. Gyakran szexuális úton terjed, de mivel küzdősportok során szerzett sérülések, közös borotva, fogkefe, törülköző használata, tetoválás, akupunktúra, testékszerek felhelyezése is átviheti a fertőzést, nyilvánvaló a tizenéves korosztály fokozott veszélyeztetettsége.  A vírust 100%-os biztonsággal kiirtó gyógyszer nem létezik, ezért különösen jelentős, hogy a védőoltással 95-100%-os védettség szerezhető.Gondoljuk végig  A védőoltások visszautasítása a fertőző megbetegedések előfordulásának emelkedésével járhat együtt, mely egyaránt káros az egyén és a társadalom számára is. A fentiek miatt Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve arra biztatja a felelősségteljes szülőket, hogy hiteles forrásokból tájékozódjanak, higgyenek a tudományos és megalapozott tényeknek, valamint kellő kritikával olvassanak minden védőoltással kapcsolatos internetes bejegyzést.  Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Járványügyi Osztálypatikamagazin.hu


2013. október 25. 13:00

Hírek: Minden órában négy abortusz Magyarországon

Folyamatosan csökken, de még mindig sok a terhesség-megszakítás Magyarországon - főleg a tinédzserek körében. Folyamatosan csökken, de még mindig sok a terhesség-megszakítás Magyarországon - főleg a tinédzserek körében. Ezért a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság kampánnyal igyekszik felhívni a figyelmet a sürgősségi fogamzásgátlás lehetőségére, valamint az abortusz kockázataira. Hazánkban a  terhességmegszakítások hosszabb idő óta tartó csökkenése - a 2008. évi megtorpanást követően - az elmúlt négy évben tovább folytatódott.  A 2012. évi 36 100 beavatkozás csaknem 2350-nel, azaz 6,1 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezer szülőképes korú nőre 15,5 művi vetélés jutott, szemben az előző évi 16,1 műtéttel. A csökkenő irányzat a 25-29 évesek kivételével a nők valamennyi korcsoportjában megfigyelhető.  A legjelentősebb mértékű, 7,2 százalékos csökkenés a 35-39 évesek körében volt, ami összefügghet az ilyen korú nők gyakoribb gyermekvállalásával. A 25-29 éves nőknél 6 százalékkal nőtt a terhességmegszakítások gyakorisága, ami azért figyelemreméltó, mert orvos szakmai vélemények szerint ez az életkor tekinthető a legkedvezőbbnek a gyermekáldás szempontjából.A 20-29 évesek körében legmagasabb az abortuszok száma  Az életkor szerinti profil nem változott, így változatlanul a 20-29 éves nők között a leggyakoribb a terhességek szándékos megszakítása. 2012-ben a huszonévesek körében ezer nőre 24 terhességmegszakítás jutott. A születésszám lassú emelkedésével párhuzamosan csökkent a művi vetélések száma, ennek eredményeként 2012-ben száz élveszületésre 40 terhességmegszakítás jutott, szemben az előző évi közel 44 műtéttel.Magyarországon 15 percenként megfogan egy nem kívánt gyerek  Összességében Magyarországon 10 millió lakosra 38 ezer terhességmegszakítás jut, vagyis 15 percenként esik teherbe úgy egy magyar nő, hogy nem szeretné megtartani gyermekét. Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben évről évre csökkenés mutatkozott az abortuszok számát illetően, ennek mértékével a Társaság tagjai nem elégedettek, éppen ezért tovább küzdenek az abortuszok visszaszorításáért.Ne ess pánikba!  A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság által életre hívott "Ne ess pánikba" kampány a fenti szomorú adatok miatt hiánypótló. A kampány jelmondata, a "Véletlenül, védetlenül" is arra utal, hogy a tinédzserek könnyen kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor a hiányos szexuális felvilágosítás következtében nem ismerik megfelelően a biztonságos védekezési lehetőségeket. A védekezés nélküli szexuális együttlét után sokszor olyan pánikhelyzetben találhatják magukat, amikor a nem kívánt terhesség megszakítását fontolgatják, nem gondolva a késői következményekre. Éppen ezért a Társaság kiemelten fontosnak érzi, hogy segítő kezet nyújtson a bajba jutott fiataloknak, segítsen nekik a "védetlen" helyzet megelőzésében, elkerülésében.Sok fiatal tájékozatlan  Prof. Dr. Bártfai György, az MCSNTT tiszteletbeli elnöke úgy véli,  hogy a fiatalok tájékozatlanok, nincsenek tisztában a védekezés  fontosságával és a fogamzásgátlás lehetőségeivel. Ez nemcsak a társadalom, azaz a média, az iskola, az egészségügyi hálózat  hanem a szülők felelőssége is, amihez nagyban hozzájárul, hogy ez még nagyon sok családban tabu témának számít. Az abortusz "mellékhatásai" - erről is tudnunk kell  Bártfai professzor véleménye szerint a  közös összefogás elengedhetetlen. Az egészséges és boldog szexuális élet társadalmunk jövőjének fontos építőeleme, ezért a lelki terhek mellett az abortusz késői veszélyeire is fel kell hívni  a figyelmet. Azoknak a nőknek, akik többször  átestek művi terhességmegszakításon sokkal nagyobb az esélyük a spontán vetélésre illetve a koraszülésre. A lelki teher pedig sokszor egy egész életen át kísért.  Nem kérdéses ugyanakkor, hogy az abortusz  gyakran visszafordíthatatlan  károsodást idéz elő a nők szervezetében, nemegyszer okozhat meddősséget.  Éppen ezért fontos hangsúlyozni, hogy a fogamzásgátló módszerek ismerete, a legoptimálisabb megoldás kiválasztása segíthet kivédeni a nem kívánt terhességet. A fiatal lányok körében tudatosítani kell, hogy ha a védekezésbe hiba csúszik és fennáll a nem kívánt terhesség veszélye, a sürgősségi fogamzásgátlás megoldást jelenthet számukra.A tehetetlen várakozás nem segít  Ne essenek pánikba, nem szabad kétségbeesetten, tehetetlenül várakozni, minél hamarabb keressék fel az orvost, azonban nem szabad megfeledkezni az időablak fontosságáról, s arról sem, hogy ehhez csak  72 óra áll rendelkezésükre. Az első 24 órában 95, a másodikban még 85, a harmadik napon pedig csak 58 százalékos valószínűséggel kerülhető el a terhesség a módszer alkalmazásával - hangsúlyozta Prof. Dr. Bártfai György a "Ne ess pánikba" kampány mottója kapcsán.Ismét biztonságos szerelem - pályázat  Az  MCSNTT ugyanakkor szeretné  kiemelni, hogy a szexuális együttlét a megfelelő védekezés mellett örömteli emlék is lehet, következménye nem feltétlenül a nem kívánt terhesség vagy abortusz. Ezért "Ismét biztonságos szerelem" címmel pályázatot írnak ki, melyre a szervezők 2013. november 30-ig várják a kreatív alkotásokat, amelyek érkezhetnek akár reklámspot, fotó vagy vírusmarketing kategóriában is.  A műveket a palyazat@neesspanikba.hu e-mail címre küldhetik be a vállalkozó kedvű fiatalok.    patikamagazin.huDiamond Agency


2013. október 25. 7:08

Levél: Elveszítettük a babánkat

Összességében mindenki végig nagyon aranyos és kedves volt velem, annak ellenére, hogy senkinek nem voltam rokona/ismerőse/fizetős betege és minden orvosnak, nővérnek, aki 2 percnél többet töltött velem, volt hozzánk pár együttérző szava. Jó ideje csendes olvasója vagyok a Praxisnak. Nemrégiben megjelent egy beteg magzattal kapcsolatos írás, igazából ez vett rá, hogy én is billentyűzetet ragadjak. A mi szempontunkból sem "happy end" a sztori vége, de ez nem az egészségügy, vagy az abban dolgozók hibája, sőt! Remélem sikerül némi pozitív megerősítést adnom, hogy igenis vannak az egészségügyben olyanok, akik mind szakmailag, mind pedig emberileg maximálisan jól végzik a munkájukat. 2012. január - Első baba, tervezett és nagyon várt. Az első harmadban kisebb vérzésem volt, ezért veszélyeztetettnek minősítettek. A 12. heti ultrahangon minden értéke teljesen normális volt, kivéve az áramlást, amit az orvos úgy jellemzett, hogy furcsa. Áthívta egy kollégáját, (Dr. V.J.-t, akitől tanult), aki szintén nézte egy 20 percet, majd közösen azt nyilatkozták, hogy nem kóros, és a szíve is ritmusosan ver, szóval ne ijedjek meg, de a biztonság kedvéért jöjjek vissza következő héten kontrollra. Egy hét idegeskedés után a kontrollon is mindent rendben találtak, bár az áramlás alsó értéke még mindig nagyon megközelítette a határt, de nem lépte át. Azt mondták, minden oké, csak mindig nagyon meg kell nézni a szívét.Nagyjából ekkortájt határoztam el, hogy bármennyibe is kerüljön, mindenképpen lesz választott orvosom. Nem kockáztatunk. Ezért a kötelező ultrahangok közti félidőben elmentem annak az orvosnak a magánrendelésére, aki először ultrahangozott. Sajnos ő nem tudott elvállalni, de a vizsgálaton megint minden rendben volt. A baba szépen fejlődött, csak az áramlás volt még mindig változatlan. Viszont azt mondta, hogy utánanézett és egy csomó példa van a külföldi orvosi szakirodalomban, amikor ilyen furcsa áramlással egészséges baba születik. Közben eljött az AFP ideje, ennek eredmény szintén teljesen jó lett. Így aztán felhívtam Dr V.J.-t, mert ő volt a ’B’-verzió választott orvos terén. Meg is beszéltünk egy időpontot április 17-re, amikor is pontosan 18+2 terhes voltam. A vizsgálat elején biztossá vált, hogy fiunk lesz. Aztán a következő 20 percben lefagyott az arcunkról mosoly, mert közölte, hogy bár a szívverése még mindig ritmusos, úgy tűnik, nincs minden rendben a szívével (nem látja a szívkeresztet). Ekkor még csak annyit mondott, valószínűleg Budapesten kell majd megszülnöm. Több mint egy órán keresztül vizsgált, vállalva, hogy a többi betege meglincseli… Majd még akkor (délután 5 óra) felhívta egy pécsi kollégáját, aki gyermekkardiológus, és kaptunk egy időpontot másnapra. Azt hiszem ebből a gyors ügyintézésből és abból, hogy mielőtt kimentünk, Dr V. megszorította a karomat és azt mondta, sajnálja, már sejtettük: nagy a baj.Pécsett sajnos megerősítették, hogy gond van a baba szívével: venticularis septum defectus (teljes sövényhiány), malponált nagyerek. Kifordult velünk a sarkaiból a világ. A doktor úr nagyon rendes volt és látva a vívódásunkat felhívta az ország legjobb szívultrahang-specialistáját Pesten és időpontot kért nekünk. Még aznap átküldtek minket a genetikai UH-ra, ahol megállapították, hogy ezt leszámítva minden rendben. Utána irány a genetikai tanácsadó, ahol Dr. M. kapásból a terhesség-megszakításról kezdett el beszélni. Borzasztóan rosszul esett, sértett a könnyedsége. (Természetesen akkor nem érzelmileg elég instabil voltam, utóbb belátom, hogy ezt másképpen nem nagyon lehet.)Budapesten sem kaptunk jobb híreket, a túlélés esélye minimális, ha nem közvetlenül a szülés után megy el, akkor műtétek sora vár rá, és - feltéve, hogy túléli a beavatkozásokat - így is csak pár évet nyerhet. Döntöttünk. Másnap Pécsett felvettek a nőgyógyászati osztályra, amiért külön hálás voltam, mert így csak egy-két babát láttam. Este 9 után vittek a vizsgálóba, ahol felhelyeztek 3 méhszáj-tágító pálcikát. A művelet nem volt éppen fájdalommentes, és a lelkiállapotom is elég zilált volt, így csendesen végigsírdogáltam az egészet. Mind az orvos, mind pedig a nővér nagyon kedves volt, beszéltek hozzám, próbáltak vigasztalni. Másnap reggel 7-kor levittek a szülőszobára. Bejött egy doktornő, hogy kivegye a pálcikákat és betegye a tágító-ballont. Sajnos a pálcák nem érték el a várt hatást, így ezúttal sem volt kevésbé fájdalmas a beavatkozás, viszont a doktornő is mindent megtett, hogy enyhítse a kellemetlenségeket, még bocsánatot is kért, amiért fájdalmat okoz. 13 órát töltöttünk a férjemmel a szülőszobán. Ezalatt két szülésznővel találkoztam (este hatkor váltották egymást), mindketten nagyon kedvesek, megértőek, figyelmesek voltak. Miután a ballon elvégezte a rá szabott feladatot, a kitolási szakasz könnyen és gyorsan ment (legalábbis fizikailag).Utána elvittek a műtőbe, elaltattak és kipucoltak, mint utóbb kiderült Dr. M. végezte a műszeres befejezést. Utólag azt mondta, minden rendben ment, csak egy kicsit sokat véreztem, valószínűleg a zárt méhszáj és az abból fakadó bonyodalmak miatt. Két napra rá mehettem haza, kizárólag Dr M. személyes engedélyével, miután alaposan megvizsgált, kontrollra is hozzá kellett mennem egy hónap múlva, az ügyelete után maradt bent, csak miattam, pedig előtte nem kapott pénzt. A kontroll után igen, de ezt nem tudhatta, ahogyan a nővérek sem a végén kapott ajándékcsomagért végezték olyan lelkiismeretesen a munkájukat, kérdezték meg, hogy vagyok, kell-e valami.Összességében mindenki végig nagyon aranyos és kedves volt velem, annak ellenére, hogy senkinek nem voltam rokona/ismerőse/fizetős betege és minden orvosnak, nővérnek, aki 2 percnél többet töltött velem, volt hozzánk pár együttérző szava.Hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott, aki mellénk állt, vagy akinek volt egy jó szava hozzánk, de legfőképpen az orvosoknak (Szekszárd, Budapest, Pécs), a pécsi szülésznőknek (akik 2012. április 21-én dolgoztak) és a nőgyógyászati osztály összes nővérének, a kedves szavakért, az aggódó és együttérző tekintetekért, és összességében a hozzáállásukért, mert akkor abban a helyzetben ez számunkra nagyon fontos volt. Ennyi idő távlatából azt kell mondjam, hogy az ott tapasztalt pozitívumok hozzájárultak ahhoz, hogy könnyebben dolgozzuk fel a történteket. Köszönöm nekik ezúton is! Amennyiben név szerint is megemlíthetem is az orvosokat: Dr Varga József - Szekszárd, Dr Hajdú Júlia - Budapest, Dr Molnár Gábor - Pécs.Köszönöm, hogy elmondhattam:B.T.


2013. október 24. 19:00

Programok: Halloween Fesztivál 2013

Mindenkit várnak a szervezők 2013. Október 31.-én 18:00-tól a Budapest 1052 Vörösmarty terén megtartandó éves Halloween-Fesztiválra. 2013-ban is megrendezésre kerül a Halloween-Fesztival Budapesten.   Időpont : 2013.október 31  18:00-21:00-ig   Helyszín : V.  Vörösmarty tér,  Budapest   Program :  Faragott Tök, Smink és Jelmez verseny a Halloween szellemében.  Az előző évek tapasztalatai alapján ez évben is 3 kategóriában hirdetünk győztest :  -  A legjobb Tök   (Otthon faragott és a versenyre benevezett halloween tökök) - a helyszínen nem tudunk faragni, kérlek faragj otthon és hozd el megmutatni.  - A legjobb Smink (Mint a címe is mutatja : SMINK - Arcfestés)   - műanyag és gumimaszk nem játszik, az ebben érkezőket nem tudjuk díjazni  - A legjobb Jelmez (Öltözz be boszinak, vámpírnak, sweeney toddnak) - de egy matrica a pulóveren nem versenyképes  E 3 kategória győzteseinek értékelése a weben a Ti szavazotok alapján történik. A weboldalon megjelenő képekre szavazhattok (és szavazzatok mert a kezetekben a döntés) , melynek leadási határideje :  november 30. napja 24:00.  Eredményhirdetés : december 1.-én Megkérnénk mindenkit, hogy hozzon magával 1 zacskó cukrot, csokit, nyalókát http://halloween-fesztival.hu/


2013. október 24. 16:00

Gyerekszoba: Gyógy- és illóolajok a babának és a mamának

A várandósság és a szoptatás ideje alatt is előfordulhatnak olyan kisebb-nagyobb egészségügyi problémák, amelyeket kezelni kell. Ilyenkor előtérbe kerülnek a gyógynövények, a növényi kivonatok.  Szülés előtt           Aknés bőr  A várandósság idején a verejték- és faggyúmirigy termelődésében beállt változásoknak köszönhetően sokaknak okoz gondot az akne, melynek kezelésére például aromás vizek (pl. varázsmogyoró, levendula, kamilla) és a teafa illóolaját tartalmazó készítmények (szappanok, illóolajos bőrápolók) használhatók, az előbbieket elsősorban arclemosásra ajánlják. A teafaolajjal végzett humán vizsgálatok szerint az enyhe és középsúlyos pattanásos bőr kezelésére az 5% teafaolajat tartalmazó készítmények (pl. gélek) jó eredménnyel alkalmazhatók.           Terhességi csíkok  A babavárás során kialakult kötőszöveti elváltozások közül gyakori panaszként vetődnek fel a terhességi csíkok, melyek kezelésére a bőr rugalmasságát fokozó és a hajszálerek állapotára kedvezően ható készítmények ajánlhatók. Az említett célokra gyakran ajánlják az ázsiai gázlófű virágos-leveles hajtásaiból előállított kivonatokat tartalmazó termékeket, de hasznos lehet a citrusfélék illóolajait (pl. grépfrút, citrom), illetve a nagyon kis mennyiségben kapszaicint vagy a fekete bors kivonatait tartalmazó készítmények (masszázsolajok, masszázsgélek) használata is. Ez utóbbi két hatóanyag a bőr felületi vérellátását fokozza.      Fél a szüléstől?   Egyes országokban (pl. Angliában) a szülés előtti szorongást, illetve a műtétektől való félelmet illóolajokkal - pl. levendula, rózsa, római kamilla, ilang-ilang, narancsvirág - végzett masszázsokkal és inhalálással próbálják meg enyhíteni, a szülés alatti fájdalom csökkentése érdekében pedig az összehúzódások közti időben a hát alsó részét például muskotályzsálya, vagy kamilla illóolajat tartalmazó masszázsolajjal masszírozzák (az illóolaj koncentrációja: 1-2%). A szorongás oldására alkalmas és biztonsággal fogyasztható - ezzel részben a napi folyadékbevitelt biztosítva - az enyhe nyugtató hatással bíró citromfűtea, ajánlott adagja naponta 2-3 csészényi.Szülés után           A gátseb kezelésére  A szülés után keletkező gátsebek kezelésére, illetve a gáttájék tisztán tartására illóolajat (pl. teafa, cickafark, szantálfa) tartalmazó szilárd vagy folyékony szappanok, fertőtlenítő oldatok, valamint körömvirág-, kamilla-, nadálygyökér-, varázsmogyorólevél vagy -kéreg-, illetve orbáncfűkivonatot tartalmazó krémek használhatók. Az említett növények és ezek kivonatai ülőfürdőhöz és sebek lemosására is használható.           Tejelválasztást segítő teák  A kisbabák megszületése után sok édesanya fordít kiemelt figyelmet az elegendő mennyiségű és jó minőségű anyatej biztosítására. Ennek érdekében szívesen fogyasztanak olyan gyógyteákat, amelyek a megfelelő táplálkozás és egyéb tényezők mellett segíthetik a tejelválasztás fokozását. Erre a célra több, növényi gyógyszerként forgalomban lévő teakeverék is található a piacon, melyeknek fontosabb összetevői az alábbiak: édeskömény-, ánizs- és konyhaköménytermés; kamillavirágzat, majoránna- és orvosi citromfű virágos leveles hajtás.     A gyulladt mell kezelése  A szoptatás ideje alatt az édesanyáknak gyakran okoz problémát az emlőgyulladás, illetve a mellbimbók berepedése és kisebesedése, melyeknek kezelésére a népi gyógyászatban például kamilla vagy körömvirág forrázatában áztatott lenmaggal készített pakolást vagy tejben főtt sárgarépapéppel végzett borogatást alkalmaztak (ezek otthon ma is könnyen kivitelezhetők, és a népi tapasztalatok alapján hatékony gyógymódok). A pakolások mellett körömvirágot vagy kamillát tartalmazó krémek, valamint levendula és római kamilla illóolajat (kb. 1%-ban) tartalmazó bőrápoló olajok, illetve homoktövisolajok (terméshús- és mag) is használhatók.          Pelenkakiütésre,  bőrbajokra  A csecsemőknél és kiskorú gyermekeknél leginkább a száraz, érzékeny és gyulladt bőr, a pelenkahasználat, a bőrviszketés, a tejótvar és a hasfájások azok a gyakori panaszok, amelyek gyógynövényekkel és "egyszerűbb", gyógynövény alapú készítmények használatával enyhíthetők. A bőrpanaszok többségénél különféle formában (ülőfürdő, lemosás, gyógyolaj, kenőcs és hintőpor) használható a kamilla virágzata, illetve az abból előállított kivonatok vagy az illóolaj. Ez utóbbiakat kenőcsök és gyógyolajok készítéséhez használják fel. Az illóolajat tartalmazó készítmények koncentrációja általában 1%, a kivonatot tartalmazóké pedig 5%. A kamilla illóolaja jól helyettesíthető és készítményekben ki is egészíthető a cickafark illóolajával. Az említett bőrpanaszok kezelésénél szintén hasznosak a körömvirág vagy az Aloe vera gélt tartalmazó készítmények, melyek a gyulladások mérséklését és a hámosodás elősegítését egyaránt szolgálják.  A napozás vagy más egyéb hatásra kialakult enyhe fokú bőrpír vagy bőrégés esetén nagyon értékes lehet a homoktövis termésolaj, illetve az orbáncfű virágaiból napraforgó- vagy más zsíros olajjal készített "orbáncfűolaj". Az említett gyógyhatású olajok önmagukban vagy együttesen is használhatók. Mindkét olaj jól kombinálható a gyulladáscsökkentő hatású kamilla- vagy cickafarkvirág illóolajával. Égési sérülések esetén a benne lévő mentolnak köszönhető hűsítő hatás miatt a mezei menta illóolaja is használható (a koncentráció: 10%).     Ha fáj a kicsi hasa  A csecsemőknél és kisgyermekeknél meglehetősen sűrűn előforduló bélgörcsök enyhítésére kamillát, citromfüvet, ánizst vagy édesköményt tartalmazó teakeverékek itatása ajánlott, ami háromféle illóolaj (ánizs, édeskömény, konyhakömény) egyedi vagy keverékek formájában történő külsőleges használatával mérsékelhető. Ezen illóolajok krémekben vagy masszázsolajokban csecsemőknél alkalmazható koncentrációja: 0,5%.   dr. Babulka Péterbebikkicsikesnagyok.hu


2013. október 24. 12:00

Betegségek: A rákos megbetegedések kétharmada megelőzhető lenne

Túlsúly, elhízás esetén tíz kiló fogyás 11%-kal csökkenti a rák kialakulását - hívja fel a figyelmet dr. Győrffy Balázs, az MTA és a Semmelweis Egyetem kutatója. Túlsúly, elhízás esetén tíz kiló fogyás 11%-kal csökkenti a rák kialakulását - hívja fel a figyelmet dr. Győrffy Balázs, az MTA és a Semmelweis Egyetem kutatója. Az egészségtelen életmód (döntően a dohányzás és az elhízás) a daganatos megbetegedések kétharmadáért felelős, pedig ezek megelőzhetők lennének. A dohányzás réme  A dohányzás a rákok harmadát okozza, de a mozgásszegény életmód ugyanekkora arányt képvisel. Köztudott, hogy napi egy doboz cigaretta 22-szeresére növeli a tüdőrák kialakulásának valószínűségét. Az utóbbi években az is kiderült, hogy a dohányzás számos további rosszindulatú tumoros betegség kialakulásához is hozzájárul, mint a petefészek-, szájüregi-, vastagbél-, hasnyálmirigy-, nyelőcső-, gyomor-, vese-, máj-, húgyhólyag- és az emlőrák.Minden plusz kiló 1%-al több a rák kialakulásáhozAzt már kevesebben tudják, hogy normál testtömeg felett minden plusz kiló 1%-kal növeli a rák kockázatát. Az egészségtelen életmód alatt a szakember az elhízást (az összes megelőzhető rák 20%-a), a mozgásszegény életmódot (5%), a fokozott alkoholfogyasztást (3%) és a helytelen táplálkozást (5%) említi, de ide sorolható a túlzott napozás, amely nagy számú bőrrákos megbetegedést okoz Magyarországon.  Az emberek többsége élete folyamán folyamatosan hízik anélkül, hogy észrevenné. Például naponta egy fél süti (50 kalória) egy év alatt két kiló pluszt eredményez. A probléma abból adódik, hogy ez a plusz súly szinte kizárólag zsírszövet formájában jelenik meg, és ez hormonokat (ösztrogént és inzulint), növekedési faktorokat termel, amelyek a különböző rákok kialakulásához járulnak hozzá. Az elhízás és egyes ráktípusok kialakulása között már tudományosan is igazolt a kapcsolat, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a második legfontosabb elkerülhető okként tartja nyilván. Az elhízás hasnyálmirigy-, vastagbél-, vese- és emlőrákot, illetve a nyelőcsőrák egy bizonyos típusát okozhatja. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy további rákok kialakulásához is vezethet, mint a májrák és az epehólyag rákja.A kevés mozgás is rizikófaktort jelent  A mozgásszegény életmód a vastagbél-, a méhnyak- és az emlőrák kockázatát növeli. Az erre vonatkozó tudományos irodalom teljesen új, lényegében csak az elmúlt három év során került az érdeklődés középpontjába. Emiatt a vizsgálatok még gyerekcipőben járnak, de a rendszeres mozgás, sportolás rákmegelőző hatása ma már biztos, ezért az Amerikai Rák-Társaság ajánlásaiban is szerepel.A romboló alkohol  A fokozott alkoholfogyasztás növeli a száj-, gége-, garat-, nyelőcső-, vastagbél- és emlőrák kockázatát. Kiderült, hogy más, étkezéssel kapcsolatos szokások és a rák kialakulása között is kapcsolat van, például a forró ételek rendszeres fogyasztása miatt a japánok körében tízszer magasabb a gyomorrák előfordulása. A sok gyümölcs és zöldség fogyasztása viszont védő hatású lehet a vastagbélrák kialakulásával szemben. Epidemiológiai vizsgálatok alapján túlsúly vagy elhízás esetén 10 kilogramm fogyás 11%-kal csökkenti a rák kialakulását.Minden 2. férfi és minden 3. nő daganattal küzd Magyarországon  Az elmúlt három évtized alatt több mint két és félszeresére nőtt a rákban meghaltak száma Magyarországon, míg az Európai Unióban csak másfélszeresére. Dr. Győrffy Balázs azt mondja, az elborzasztó magyar adatokat még az orvostanhallgatók sem veszik elég komolyan, hitetlenkedve néznek rá, amikor közli velük, hogy minden második férfi és minden harmadik nő az életében egyszer rákos lesz. A legbosszantóbb, hogy a megbetegedések nagy része egyszerűen elkerülhető, megelőzhető lenne egészségtudatos életmóddal. A kutató szerint a legveszélyeztetettebb korosztály az 50-60 éves férfiak, akik nem véletlenül a legtöbb ráktípus (tüdő, szájüregi, nyelőcső, gége, gyomor, hasnyálmirigy) halálozási listáján vezető helyen állnak, világviszonylatban is.  Forrás: Semmelweis Egyetempatikamagazin.hu


2013. október 24. 8:29

Levél: Nem adott elég pénzt, hogy megműtsék?

Ő persze úgy érzi, hogy nem várnak tőle annyi pénzt, ill nem adott még eleget ahhoz, hogy normálisan ellássák. Én csak annyit szeretnék tudni, hogy ez így normális-e? Mit jelent a várólista?  Idős rokonom szívműtétre vár - sajnos nagyon hiányosak az infóim, ezért elnézést kérek az esetleges bizonytalanságokért. Amit tudok, hogy nyár elején volt egy nagyon csúnya rosszulléte, légzési problémák - akkor úgy került kórházba, hogy (állítólag) nagyon nagy szerencséje volt, hogy egyáltalán túlélte. Akkor, egy bp-i kórházban, mihamarabbi műtétet javasoltak, miután kivizsgálták. Ő elég nehezen fogadta el, hogy szívműtétre van szüksége, alaposan átgondolta, végül úgy döntött, hogy nem marad Bp-en, hanem a lakóhelyéhez közelebb eső kórházba megy. (Nem ítélhetem meg a döntését, de sajnálom - Bp-en közelebb lett volna a legtöbb rokonához, ha nem is kerül sor azonnal a műtétre, tudott volna hol lakni, de miután több, mint 60 éve lakik ugyanabban a házikóban, már az is fizikai fájdalmat okoz neki, ha csak 1 napra el kell hagynia. Arról nem beszélve, h a lakóhelyéhez "közeli" kórházba is csak fél napos, elég nehézkes utazással, átszállásokkal tud eljutni sajnos).  Amit nem értek: abban a megyeszékhelyi kórházban azt mondták, súlyos az állapota, nyáron megműtik - arra már nem emlékszem, hogy legelőször mikori várható időpontot mondtak. Lényeg, hogy elkezdett tolódni, augusztus, mégsem, szeptember eleje, illetve inkább a vége... stb. Végre felkerült az interneten megtalálható várólistára - annak is a végére. A bácsi fia nézte rendszeresen a várólistát, kicsit furcsállta, mert azt mondták, október 2-án műtik, és ahhoz, hogy akkor sorra kerüljön, a várólista szerint minden munkanapon 9 embert kellett volna megműteni, nem számítva a váratlanul beeső betegeket - ez picit soknak tűnt, de nem értünk hozzá. Okt. első napjaiban az 1. helyre került a netes várólistán. Okt. 2-án bement, kiderült, h nem műtik, csak néhány vizsgálatot csináltak, és visszahívták másnapra, mert az orvos, aki műteni fogja, aznap lesz bent, és beszélni akar vele. Visszament, beszéltek, elmondott néhány tudnivalót, és azt, hogy "nemsokára". Azóta eltűnt a bácsi a várólistáról, kb olyan, mintha megtörtént volna a műtét. Pár nap után telefonált a kórházba, hogy mire számíthat, mire azt mondták, hogy kb október vége.  Az érdekelne, hogy 1) milyen célt szolgál a netes várólista? 2) lehet-e, érdemes-e lépéseket tenni, nyaggatni a kórházat (de konkrétan kit, az orvost, aki műteni fogja?!), hogy ugyan műtsék már meg? Vagy hagyni kell, mert annyi a beeső beteg, hogy azért csúszkál? Ő persze úgy érzi, hogy nem várnak tőle annyi pénzt ill nem adott még eleget ahhoz, hogy normálisan ellássák. Én csak annyit szeretnék tudni, hogy ez így normális-e? Nekem fura, hogy van egy elvileg a tájékoztatást szolgáló információs oldal, de lényegében haszontalan, félrevezető, csak úgy ripsz-ropsz eltűnnek róla a betegek, mintha sor került volna a műtétre, pedig nem.  Köszi az esetleges válaszokat, kispotzak


2013. október 23. 19:00

gyerekszoba: A fiatalok ugyanazt a zenét szeretik, mint szüleik

Amerikai kutatók szerint a mai fiatal nemzedék valójában ugyanazt a zenét - pontosabban ugyanazt is - szereti, amelyet szülei hallgattak gyerekkorában - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.   Carol Krumhansl, a New York-i Cornell Egyetem professzora a gyermekkor mellett a húszas évek elejét tartja meghatározónak egy ember életében a zenei ízlés kialakulásában.  Minderre az alapján jutott, hogy 62 egyetemi diákkal fél évszázad legnagyobb slágereit hallgattatta meg, majd pedig kérdéseket tett fel nekik. Milyen érzés régi dalokat hallgatni?  A pszichológusnő az 1955 és 2009 közötti évek mindegyikének két legnépszerűbb számát - azaz több mint száz slágert - hallgattatott meg az alanyokkal, és természetesen először is azt firtatta, hogy melyek tetszenek nekik a leginkább, utána viszont arra is rákérdezett, hogy az adott slágert kikkel hallgatta: magában, szüleivel vagy barátaival, és hogy milyen érzelmeket vált ki belőle az adott dal: boldogítja, elszomorítja, energiával tölti fel, vagy nosztalgiába ringatja.  A válaszok alapján kirajzolódott, hogy érzelmi kötődés van a gyerekkorban a szülők társaságában hallgatott számokhoz, azok önéletrajzi emlékként önkéntelenül visszavisznek az időben.  Krumhansl úgy találta, hogy mutatkozik némi kötődés - bár jóval gyengébb - a mai fiatal felnőttek részéről a nagyszüleik kedvelte zeneszámaikhoz is.  MTIbebikkicsikesnagyok.hu


2013. október 23. 15:00

Betegségek: Trombózis - a karon is jelentkezhet?

A trombózissal kapcsolatban az emberek fejében az a kép él, hogy a lábakat érintő betegségről van szó. Ez azonban tévedés, hiszen az elzáródás kialakulhat olyan helyen is, amire először nem is számítanánk. A trombózissal kapcsolatban az emberek fejében az a kép él, hogy a lábakat érintő betegségről van szó. Ez azonban tévedés, hiszen az elzáródás kialakulhat olyan helyen is, amire először nem is számítanánk. Hogy mégis hol jelentkezhet trombózis, azt professzor dr. Blaskó György főorvostól, a Trombózisközpont véralvadási specialistájától tudhatjuk meg.A karokon is jelentkezhet  Amikor a trombózisról beszélünk, az emberek képzeletében rögtön egy láb jelenik meg, pedig ez nem feltétlenül van így.  "A kézen kialakuló trombózis irodalmi ritkaság, nem igazán szokott előfordulni, ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárt a létrejötte. Sokkal jellemzőbb, ha a felkaron alakul ki elzáródás. Ez azonban még mindig "szokatlan" helynek számít, így ha előfordul, akkor a beteget le kell tesztelni trombózishajlamra is."A kezelése nem tér el  Attól, hogy az elzáródás, nem a lábon alakult ki, a kezelés még nem tér el, ráadásul nem érdemes kevésbé komolyan venni, hiszen katasztrofális következményei is lehetnek.  "A felső végtagon kialakult trombózis kezelése nem különbözik a lábétól, hiszen ugyanúgy alvadásgátlást igényel, és itt is fennáll az embólia veszélye. A nyugalmi állapotban is jelentkező nagyfokú fájdalom jelzi, hogy probléma van a végtagban, akárcsak a lábnál. A kezelését sem lehet kevésbé komolyan venni, hiszen a felső végtag kezeletlen trombózisa ugyanúgy kiválthat tüdőembóliát, akárcsak a láb esetében." - mondja professzor dr. Blaskó György főorvos, véralvadási specialista.Nem csak a lábak veszélyeztetettek!  "Vétek lenne azt hinni, hogy a trombózis a lábakat érintő probléma. Gyakoriságát tekintve az alsó végtag valóban dobogós helyen van, ám a felső végtag, a zsigeri vénák, a májkapu-véna vagy éppen a vesevéna is veszélyeztetett terület lehet a trombózis kialakulásának szempontjából."  Forrás: Trombózisközpontpatikamagazin.hu


2013. október 23. 12:00

Egészség: Egészségügyi tévhitek - veszélyes városi legendák

Hátrahajtott fej orrvérzésnél, felülni rosszullétkor, nyállal kezelt seb, szorítókötés a vérzésre, - néhány a leggyakoribb hibák közül, amelyeket sokan elkövetnek, ha magukat kezdik gyógyítani. Hátrahajtott fej orrvérzésnél, felülni rosszullétkor, nyállal kezelt seb, szorítókötés a vérzésre, kiszívott méreg méhcsípéskor vagy éppen citromlé a herpeszre, esetleg nyers hús a sebes duzzanatra - csak néhány a leggyakoribb hibák közül, amelyeket sokan elkövetnek, ha magukat vagy a környezetükben megsérülteket kezdik gyógyítani. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány most a leggyakoribb tévhiteket oszlatja el, azokat a téves megoldásokat, amelyek alkalmazásával sokkal többet árthatunk, mint gondoljuk. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány a Nagy Elsősegély Teszt keretében 1000 főt kérdezett meg többek között arról, hogy tudják-e, mi a teendő például, ha valaki elájul a napon, mennyi az ajánlott napi folyadékbevitel, vagy mi számít magas vérnyomásnak.  "A teszt értékeléséből kiderült, hogy sokan nincsenek tisztában a helyes válaszokkal, ezért az Alapítvány az eredmények nyilvánosságra hozatalával - és természetesen a jó megoldások feltüntetésével - olyan edukációs tevékenységbe kezdett, amelynek célja a lakosság egészségügyi tudásának javítása." - mondja dr. Czakler Éva, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány alelnöke, mentőorvos.Tévhitek, városi legendák -  sokat árthatunk velükSzámos szakszerűtlen praktika, városi legenda él a köztudatban, melyek alkalmazásával kisebb sérüléseinket saját magunk próbáljuk ellátni, betegségeinket kikúrálni. Azonban ezek jó része olyan, amely nemhogy nem segít, de nagyon is sokat árt, sőt, némelyik akár életveszélyhez is vezethet.Vérzésre ne tegyünk szorítókötést  Az egyik legnépszerűbb tévhit a vérzéshez köthető, amit a legtöbben szorítókötéssel orvosolnak, ami azonban elzárja az adott végtag vérkeringését, így egy bajból kettőt csinálva könnyen szövetkárosodást okozhatunk. Alkalmazzunk inkább nyomókötést a seben, és ügyeljünk, hogy a használt anyagok mindig tiszták és sterilek legyenek. Fontos, hogy a végtagot a szív magassága fölé emeljük.  Orrvérzés esetén sokan azonnal hátrahajtják a fejüket, melynek következtében a vér hátracsorog, és az illető vagy saját vérébe fullad bele, vagy lenyeli azt, és hányni kezd. A legjobb, ha befogjuk az orrunkat, vagy zsebkendőt dugunk bele, kb. 10 percig. Ha ezután sem áll el a vérzés, azonnal forduljunk orvoshoz.Hagyjuk feküdni, aki rosszul van  Ha valaki olyan rosszul lesz, hogy úgy érzi, le kell feküdnie, ne gátoljuk meg ebben. Amíg fennáll a rosszullét, ne ültessük fel, mert az ájuláshoz vezethet, ha pedig előrebukik a feje, az elzárhatja a légutakat, és leállhat a légzése is. Hagyjuk feküdni, ha fekvés közben elájulna, helyezzük stabil oldalfekvésbe.Ne kaparjuk a ki a fullánkot a bőr alól  Fertőzésveszélynek tesszük ki magunkat abban az esetben, ha méhcsípés áldozatai leszünk és a fullánkot kapargatással szeretnénk eltávolítani, a mérget pedig megpróbáljuk kiszívni a sebből, holott egy tiszta csipesszel és antihisztamin tartalmú krémmel gyorsan és szakszerűen orvosolhatjuk a bajt.  A fertőzéseknél maradva, nem lehet elégszer elmondani, hogy a nyállal "kezelt" seb biztosan nem gyógyul jobban vagy gyorsabban, azonban a szánkban, illetve a nyálban megtalálható baktériumok fertőzések melegágyául szolgálhatnak. Sajnos reflexszerűen kapjuk elvágott ujjunkat a szánkba, azonban ez egy olyan téves berögződés, amiről jobb minél előbb leszokni.Nyers hús a sebes duzzanatra, citromlé a herpeszre - ne tegyük!A sebes duzzanatra helyezett nyers hús hasonlóan az előzőekben felsorolt "praktikákhoz" szintén nem segít, azonban a benne található coli baktériumok elfertőzhetik a sérülést, és a mélyhűtőből közvetlenül előrántott fagyasztott termék is csak az érintett terület elfagyásához vezethet a duzzanat lelohasztása helyett. Jót azzal teszünk, ha fertőtlenítés, kötözés után törülközőbe tekert jéggel próbáljuk a fájdalmat és a látvány súlyosságát csökkenteni.  Szintén rossz berögződés, hogy a legtöbben azt gondoljuk, a citromlé, az ecet vagy a pálinka jó ellenszere lehet annak a fájdalmas nyavalyának, amit úgy hívunk, herpesz. Nem érdemes bevetni őket, ugyanis nemcsak kimarhatják a bőrt, de alaposan ki is száríthatják azt, ami a gyógyulást csak még fájdalmasabbá teszi. Amire ilyen helyzetekben szükségünk lehet, azok a hámosító gyulladáscsökkentő készítmények, melyeknél azonban nem szabad elfelejteni, hogy csak tünetet kezelnek, nem feltétlen jelentenek végleges megoldást.Az égési sebet hűteni kell  Gyakori az égési sebek otthoni (félre)kezelése is. Sokan zsíros anyaggal, pl. vajjal kenegetik, ráadásul betekerik, ami óriási hiba. A legfontosabb - ezekkel ellentétben - a legalább 10-15 perces hűtés (hideg folyó víz alá kell tenni), a tenyérnyinél nagyobb sérülés, hólyagosodás vagy láz esetén pedig az azonnali orvosi segítségnyújtás kérése.Nem melegít az alkohol  Egy másik, és igencsak elterjedt tévhit, hogy az alkohol felmelegít minket a hidegben. Az arcunk talán kipirul és az a bizonyos melegség érzet is meglesz, amire egy téli forraltborozáskor vágyik az ember, azonban ezen túl mást nem várhatunk a dologtól, sőt! "Valójában éppen az ellenkezője történik. Az alkoholnak értágító hatása van, a test felől a végtagokba áramoltatja a vért, és még jobban kihűléshez vezethet. Ezért a már meglévő, komolyabb kihűlés esetén a hideg vagy nedves ruhától kell megszabadulnunk és mielőbb száraz, meleg helyet kell keresni. Zavart beszéd vagy remegés esetén hívjunk szakszerű segítséget, amely a többi esetben is fontos és életmentő lehet, ha bizonytalanok vagyunk a helyes lépést illetően" - mondja dr. Czakler Éva.patikamagazin.hu


2013. október 23. 7:56

Levél: Mesébe illő történet egy szülésről

Nem morogtak vagy zsörtölődtek,Nem éreztem rajtuk sem fásultságot,sem azt,hogy nyűg lennék nekik. Kedves Mindenki! Szeretnék veletek megosztani valamit.amit eddig bárkinek meséltem,óriási csodálkozással fogadta,pedig természetes kellene legyen,ami velem megesett. Harmadik gyerkőcünk szeptember 20-án megszületett,sajnos 5 héttel a várt időpont előtt.Sok véleményt megnéztem és meghallgattam előtte kórházakról.,és az eredmény az lett,hogy eredetileg Pécsen szerettem volna világra hozni a kicsit.Sajnos az események gyors lefolyása miatt Szekszárdra mentünk,kicsit aggódtam is,bár alapvetően optimista ember vagyok.Ami ezután történt,mondhatnám azt is,hogy mesébe illő.Nem volt fogadott orvosom,sőt,egyet sem ismertem a szekszárdiak közül.Ennek ellenére az első perctől kezdve maximális figyelmet,gondoskodást és kedvességet kaptam.Az ápolónők,a szülésznők,betegszállítók,de még a takarítónők is odafigyeltek rám,volt hozzám kedves szavuk.Bármi gondom,kérésem vagy kérdésem volt,ott voltak,feleltek,amit lehetett,úgy csinálták,hogy nekem jó legyen.Nem morog- tak vagy zsörtölődtek,Nem éreztem rajtuk sem fásultságot,sem azt,hogy nyűg lennék nekik.Végül sajnos császárral kellett szülnöm,de a műtőben is mindenki türelmes és figyelmes volt.Operáló orvosom a "Főnök" minden reggel meglátogatott,érdeklődött a kicsi felől,a nagyobb gyerekeim felől,a férjemmel találkozva gratulált neki,és vele is váltott néhány kedves szót.MINDEZT ELŐRE KIALKUDOTT EZREK NÉLKÜL . Talán az egész kulcsa a türelem,még akkor is ha éppen halni készülünk a fájdalomtól,és a humor,ami minden nehézségen átviszi az embert.Ez a két dolog lebontja az emberek közötti távolságtartás falát,és elviselhetőbbé,tán még kellemessé is teszi a nehéz napokat.Ezúton tehát köszönöm minden dolgozónak a hozzám való jóságát,kívánom minden Szekszárdon szülő anyukának,hogy vele is így történjenek a dolgok. Kérlek osszátok,hogy a jó hír is terjedjen! Üdvözlettel:Hajcné Martin Rozália


2013. október 22. 20:00

Gasztro: Sütőtökös-fűszeres sütemény

 Jön az egyik kedvenc téli csemegém, a sütőtök. Egy egyszerű, gyors süti. 10 dkg DW cukrot, vagy ki mit használ elkeverek 2 dl felolvasztott kókusz olajjal, csipet sóval és egyenként hozzáadok 6 tojást, amivel habosra keverem, majd 30 dkg megfőtt bormixerrel pürésített sütőtököt(kevés vízben főztem, 1 rúd fahéjjal és csipet sóval). 2 tk sütőport és 2 teáskanál szódabikarbónát is hozzákeverek.20 dkg liszt DW kölyökbarát lisztkeverék(barna) és 10 dkg darált dió megy bele. Az egészből homogén masszát keverünk és kivajazott, lisztezett tepsibe megsütjük. 35-40 perc alatt. Ment bele 2 ek kakaópor, 1 lapos evőkanál fahéj, csipet szegfűszeg és egy körömnyi reszelt gyömbér.El tudom képzelni félbevágva, savanykás lekvárral megkenve.A sütőtöktől iszonyú szaftos és puha lesz. 35-40 percig sütöttem 180 fokon.Tűpróba! edesenegeszsegesen.hu


2013. október 22. 17:00

Gyerek: A kisgyerekek tanulását segíti a délutáni alvás

A délutáni alvás úgy segíti a három-ötéves gyerekeket a tanulásban, hogy utána jobban emlékeznek a hallottakra - derült ki egy amerikai minikutatásból.  Massachusettsi Egyetem kutatói 40 kisgyerek részvételével végezték a vizsgálatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ebéd utáni alvás nemcsak a délelőtt tanultak megerősítésében volt a gyerekek segítségére, hanem a nap hátralévő részében is jobb teljesítményt eredményezett - tudósított a BBC hírszolgálata az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) ismertetett tanulmányról.Alvás a memória erősítéséértA kutatók szerint az ebéd utáni pihenő kulcsfontosságú lehet az óvodás korúak memóriájának megerősítése szempontjából. Azt tapasztalták, hogy az evés után sziesztázó gyerekek aznap délután és másnap is jelentősen jobban teljesítették a kutatás során nekik adott vizuális és térbeli feladatokat, mint amikor nem volt lehetőségük aludni egyet.A szieszta után a gyerekek tíz százalékkal több információt tudtak felidézni abból, amit délelőtt láttak-hallottak, mint amikor ébren kellett maradniuk egész nap.Alvás közben raktároz a kicsik agyaA kutatók 14 további kisgyerek alváslaboratóriumi vizsgálatakor megfigyelték, milyen folyamatok zajlanak az agyban alvás közben. Azt fedezték fel, hogy olyan agyterületek aktivitása fokozódott, melyek az új információ megismerésével és integrálásával kapcsolatosak.“Tanulmányunk lényegében az első, mely bizonyítékkal szolgál arra, hogy a délutáni alvás fontos az óvodások számára, hiszen segít, hogy jobban emlékezzenek arra, amit tanultak. A nagyobb gyerekek természetesen maguktól elhagyják a nappali sziesztát, a kicsiket azonban ösztönözni kell, hogy pihenjenek le ebéd után" - mondta Rebecca Spencer, a kutatás vezetője.A délutáni alvás nélkül nehéz az összpontosítás“Ahogy egyre inkább érdekelődni kezdenek az őket körülvevő világ iránt, a kis óvodások hatalmas mennyiségű tudnivalót szívnak magukban minden nap. A legjobban akkor tudnak figyelni, ha naponta körülbelül 11-13 órát alszanak, és esélyt adnak addig aktív elméjüknek, hogy lecsillapodjon, újratöltődjön, és készen álljon a délutánra. Már tudjuk, a nappali alvás ugyanolyan fontos lehet, mint az éjszakai. Nélküle fáradtak, morcosak, feledékenyek lesznek a kicsik, és nehezükre esik az összpontosítás" - fűzte hozzá Robert Scott-Jupp, a londoni Royal College gyermekgyógyászati továbbképző központjának kutatója.(http://www.bbc.co.uk/news/health-24202591)MTIbebikkicsikesnagyok.hu


2013. október 22. 14:59

Programajánló: Jótékonysági faültetés a 17. kerületben

200 darab fa az "áldozat" - Kertésznek áll Rippel Ferenc és Való Gábor. Egyedülálló faültetést szervez a  segítettem.hu, Rákosmente Önkormányzata és a WeWood  2013.október 29-én 10-órás kezdettel Budapesten, a XVII. kerületi Széchenyi utcában.  A WeWood egy amerikai cég magyar leányvállalata, amely fa órák értékesítésével foglalkozik hazánkban. Az USA-ban minden eladott óra után az American Forest ültet egy fát. A magyar forgalmazó azonban úgy vélte, hogy nem csak Amerikában, hanem hazánkban is meg kell honosítani a kezdeményezést. Így talált egymásra a két szervezet és tűzte ki az október 29-i napot, hogy közel 200 facsemetét elültessünk.   A faültetéshez nagyon sok támogató és önkéntes csatlakozott, akik szintén erejükön felül segítenek az ültetés zökkenőmentes lebonyolításában.    Az ültetésnek több célja is van.  Elsősorban felhívni a figyelmet arra, hogy együttes erővel nagy dolgokra is képesek vagyunk, ami a segítettem.hu "ars poetica"-ja is.  A segítő oldal azzal a céllal jött létre, hogy a hétköznapi "hősöket" összekösse, a honlapon ugyanis mindenkinek lehetősége van anyagiaktól mentes segítséget kérni illetve felajánlani.  Erre példa, hogy nemrégiben egy multinál dolgozó HR-es felajánlotta, hogy szívesen kijavít néhány önéletrajzot, egy újabb felajánló időseknek segített bevásárolni, mások szegény családoknak gyűjtöttek ruhát, tűzifát, egy ügyvéd pedig jogi tanácsot adott azoknak, akiknek például vitás ügye volt szolgáltatókkal vagy bankokkal.  A felajánlók  tehát igen széles körben tudnak segíteni a segítséget keresőknek.  A segítettem.hu ezért is tartotta fontosnak, hogy ebben a fővárosi akcióban partnerével a WeWood-dal megalapozzon egy olyan eseménysorozatot, ami által beleépíthetjük az emberek tudatába, hogy fontos a környezet, fontos az, hogy tegyünk azért, ahol élünk, emellett pedig ne csak Karácsonykor jótékonykodjunk, az év minden napján próbáljunk segíteni valakin.  Ez a szellemiség vezérelte Rippel Ferenc artista előadóművészt és Való Gábort a TV2 - Napló című műsorának riporterét, hogy a segítettem.hu arcaként részt vegyenek az akciókban, az effajta segítség népszerűsítésben.   Október 29-én sok szeretettel várunk minden érdeklődőt és leendő segítőt a XVII. kerületi Széchenyi utcában kortól és nemtől függetlenül, mert az  ásásban önkéntesek segédkeznek, az ültetésben részt vevőknek a fák behelyezését és  betemetését kell elvégezniük. "Segíts Te is, hisz kezedben a változás!" - segítettem.hu


2013. október 22. 12:00

Egészség: Megfázott? - tippek a nátha és a köhögés kezelésére

A titok a megelőzésben rejlik, és ha mégis megtörténik a baj, válasszunk olyan gyógyító szereket, amelyek a tudományt ötvözik a természet ihlette összetevőkkel. Ahogy az ősz, s vele együtt a hideg beköszönt, érkezik a megfázásos időszak is, rohanó világunkban pedig pont megbetegedni sincs időnk. Szinte már előre nyugtázzuk, hogy egyszer-kétszer szobafogságra kényszerülünk majd, holott egyetlen pillanatot sem kell elveszíteni megfázás miatt… Inkább fel kell készülni a harcra! A titok a megelőzésben rejlik, és ha mégis megtörténik a baj, válasszunk olyan gyógyító szereket, amelyek a tudományt ötvözik a természet ihlette összetevőkkel.Hiába tűnik a tél a legzordabb évszakunknak, a megfázásokat tekintve mégis veszélyesebb az ősz. A nappalokon még javában érezzük a nyár utolsó napsugarait, ám estére akár 10-15 fokkal is hűvösebb lehet, ami pillanatok alatt kihat szervezetünkre is.A köhögést és a megfázást pedig - pont ebben a különösen hajtós őszi időszakban - hajlamosak vagyunk félvállról venni, pedig később komoly szövődményei lehetnek. A nyári szabadságolások ideje lejárt, kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy rosszul időzített betegség miatt napokra kiessenek a munkából. Úgy viszont sem dolgozni, sem tanulni nem lehet, hogy az orrukon nem kapunk levegőt, társaink figyelmét pedig éktelen hurutos köhögésünkkel vívjuk ki. Minden lélegzetet meg szeretnénk élni? Ez nem lehet olyan nagy kérés az élettől! Viszont ha már gyógyszerekhez kell nyúlni, akkor érdemes előnyben részesíteni azokat, amelyek a tudomány és a természet egyedi kombinációjával jöttek létre.De mikor mit használjunk? Amikor érezzük, hogy kezd kitörni rajtunk a betegség, érdemes forró italporokhoz fordulni; ma már citrommal ízesített, szinte finomnak mondható fajtái is vannak. Alkalmasak láz és fájdalom csillapítására, vagy akár hurutos köhögésre is, de figyeljünk arra, hogy olyan italport válasszunk, amelynek cukortartalma minimális. Száraz köhögésre viszont hatásosabbak a szirupok és szopogatótabletták, ezek közül is a mézzel ízesítettek lehetnek a legalkalmasabbak a torok számára. Orrdugulás esetén az eukaliptuszos orrspray mellett remek lehetőség az inhalálás is: felforralt vízhez adagoljunk mentolt vagy eukaliptuszt, törölköző a fejre, és már hajolhatunk is a jótékony gőz felé. Sokak örömére remek hír, hogy újra kapható Magyarországon az a gyógyszerkészítmény, amely mellkasra kenve segíti a könnyebb légzést, akár 8 órán keresztül, így egy teljes éjszakát is végigaludhatunk, nátha ide vagy oda, kipihenten ébredhetünk reggel. A megfázás elleni küzdelem időszaka tehát elkezdődött. Az pedig, hogy milyen gyorsan győzünk a legszebb napokat is megkeserítő tünetekkel, csak rajtunk múlik. Legyünk tisztában a hatóanyagok erejével, és akár egy-két nap alatt túl lehetünk a betegség nehezén!RedLemonpatikamagazin.hu


2013. október 22. 7:42

Levél: Emberek életével játszanak

Undorítónak tartom a mentősök munka morálját és azt hogy telefonon keresztül eltudják dönteni a semmiből mikor szükséges és mikor nem szükséges kijönni a beteghez. Nagyon friss és negatív történet a mentősök hívásával kapcsolatban. Édesanyám szombati nap délután azzal kapcsolatban hív hogy édesapám (aki még soha nem volt rosszul) Nagyon rosszul van nagyon fáj a hasa teljesen elfehéredett és nagyon fájlalja már mindenét. Egy 52 éves embernél mire gondol az ember?? (szívroham) mondtam anyukámnak nyugodjon meg és azonnal hívja a mentőt.Felhívta a mentőt elmondott mindent nekik a vonal túlsó végén egy nagyon kellemetlen hang válaszolt és csak újra és újra hajtogatta édesanyámnak hogy pontosan mondja el mije fáj édesapámnak.anyukám szépen kedvesen nyugodtan megpróbált a körülményekhez képest válaszolni újra és újra a kérdésekre miközben apukám egyre rosszabbul lett és anyukám kérlelte hogy most már küldjék azt a mentőt mert itt nagy baj lehet. Erre a mentős mondja ő szerinte nem életveszély van (miközben pánik hangon édesanyám kérleli azonnal jöjjenek mert nagy a baj) Ebből a mentős azt állapítja meg hogy ez a kerületi ügyelethez tartozik. Ekkor anyukám mivel édesapám mellett maradt borogatta észnél tartotta kérte hívjam az ügyeletet. Az ügyeletet azonnal hívtam Nem egy helyen lakunk a szüleimmel én egy 10 km-rel arrébb) felhívtam és azt mondták itt most csak 1 orvos van az ügyeleten és csak 1 óra múlva tud kimenni az orvos hívjuk újra a mentőket próbáljuk meg hogy ne hajtsanak el. na akkora már bepánikoltam mert a percek teltek amik nagyon értékesek.Hívtam a mentőket de már zokogva pánikszerűen elmondtam mi a baj erre ő azt mondta hogy ön mivel a telefonszám alapján azt látja nem ott vagyok ahol a beteg így nem tudok leírást adni az esetről.De mondom az édesanyámat már elhajtották ő ott fekszik apukám mellett kérem menjenek ki. Erre lecsapta a telefont a nagyon goromba hangú mentős.és ott álltam tehetetlenül bepánikolva hogy ilyenkor mit kell csinálni.Azonnal elmentem hozzájuk hogy viszem a a kórházba őket vagy hívok taxit. .....A lényeg hogy hála az égnek édesapám jobban lett és nem lett életveszélyes a helyzet.de ezt felmérni így ahogy ez a mentős tette nem tudhatta. szóval undorítónak tartom a mentősök munka morálját és azt hogy telefonon keresztül eltudják dönteni a semmiből mikor szükséges és mikor nem szükséges kijönni a beteghez.És van joguk lecsapni????? Ennél rosszabb tapasztalatom még sosem volt de ez már szörnyűűű hogy ideáig jutott ez az ország.Csak azért írom le a történetemet hogy minél többen leírják negatív tapasztalataikat a magyar egészségügyről.És hátha egyszer eljut oda ahova kéne.és egyszer változni fog ezzel kapcsolatban valami.


2013. október 21. 16:46

Megszépülés

Ilyenkor a legalkalmasabb a szervezetünk a megtisztításra, regenerálódásra, figyeljünk rá oda. Ősszel érdemes megtisztítani a szervezetet   Az év két időszaka, a tavasz és az ősz a legalkalmasabb szervezetünk megtisztítására. A természet megújul, átváltozik, ritmusát követve pedig az ember is könnyebben eléri céljait.  Használjuk hát ki, szabaduljunk meg a méreganyagoktól, pluszkilóinktól, rossz szokásainktól! De vajon hogyan tegyük mindezt úgy, hogy egészségünknek csak javára váljon és minél látványosabb eredményeket hozzon? Juhász Beáta dietetikus és Gergye Laura fogyókúra-szakértő, személyi edző segítségével összegyűjtöttük mindazt, amit az őszi táplálkozásról, a szervezet megtisztításáról és persze amit a fogyókúráról tudni érdemes.   Az őszi megtisztulás hétparancsolata   1.Helyezzük előtérbe az idényételeket! A természet "okosan van kitalálva": minden évszakban azok a gyümölcsök, növények teremnek meg, amelyek kifejezetten jót tesznek az adott időszakban testünknek. Így étrendünk számottevő része álljon az idény kínálta finomságokból: ételeinkhez használjuk alapanyagul a sárgarépát, fehérrépát, burgonyát, gombát, karfiolt, póréhagymát, céklát. Tízóraira, uzsonnára és desszertként együnk almát, körtét, szőlőt, szilvát, birsalmát, fügét, gesztenyét és olajos magvakat. 2.Teázzunk a karcsúságért és egészségért! A hűvösebb napok újra felélesztik a teázás meghitt szokását: kávé helyett igyunk zöld- vagy mate-teát, és a napi 2-3 liter szükséges folyadék egy részét tegyék ki zsírégető teák: a csalántea, a Lapacho tea, a Chai, Mate, Roiboos, borsmenta, gyermekláncfű, oolong, gyömbér, borsmenta hozzájárulnak a szervezet tisztulásához, a karcsúsodáshoz és emésztőrendszerünk problémáit is orvosolják. 3.Fogyjunk szénhidrátszegény étrenddel! Ha a fogyás is célunk, a tisztítókúrát végezzük pékáruk nélkül: két hétig az idénygyümölcsökön-zöldségeken kívül csak fehérjét fogyasszunk. Ha fogyni nem, csak méregteleníteni szeretnénk, szénhidrátigényünket teljes kiőrlésű termékekből fedezzük. Ha a lassúbb ütemű fogyás a célunk, szénhidrátból egy keveset fogyaszthatunk reggelire és ebédre - a vacsora álljon csak fehérjéből és zöldségből. 4.Fogyasszunk minőségi fehérjét! A sovány húsok, tejtermékek is beépíthetők az étrendbe, ám a valódi tisztuláshoz inkább húsmentes étrendet kövessünk, és fehérjéből is érdemes minőségi, magas értékű fehérjét fogyasztani - erre a legalkalmasabbak a fehérjeturmixok. "Ám vigyázzunk: sok adalékanyagtól hemzsegő, cukorral dúsított fehérjeport is kínálnak a polcok, amelyek mindenre jók, csak épp tisztításra és fogyásra nem."  - mondja Juhász Beáta dietetikus."A legjobb orvosi háttérrel rendelkező terméket választani. 5.Száműzzük a cukrot és a fehér lisztet! Legalább 2 hétig semmilyen cukrot, finomított lisztet tartalmazó ételt ne fogyasszunk. Ennyi idő elegendő arra, hogy a szervezet tehermentesítődjön, ám ha meg szeretnénk őrizni karcsúságunkat és egészségünket, a tisztítókúra után váltsunk életmódot, és a cukor és a fehérliszt csak ritkán kapjon helyet ezentúl is az étrendben. 6.Tartsuk be az arányokat! A tisztítókúrát a következőképpen végezzük: 2 hétig csupán természetes ételeket fogyasszunk, köztük is kiemelten az idényzöldségeket és -gyümölcsöket. Étrendünk 60%-a zöldségekből, gyümölcsökből álljon ebben a két hétben!  20-30%-ot tegyen ki a minőségi fehérje, és csak kis mennyiségben fogyasszunk teljes kiőrlésű kenyereket, tésztákat - fogyni vágyók ez utóbbit is fehérjével helyettesítsék. 7.Mozogjunk! Természetesen a mozgás sem maradhat ki - sétáljunk nagyokat a színesedő fák alatt, jógázzunk, találjuk meg a számunkra legkellemesebb mozgásformát. Már pár percnyi mozgás is csodákra képes: időhiányban szenvedőknek jó megoldás lehet az intervallum edzés, amely rövidsége ellenére az egyik legjobb kilófaló.  "Az edzés során emelkedik a pulzusszám, a testhőmérséklet, a szervezetnek jóval több oxigénre van szüksége. A fokozott oxigénfelhasználás pedig remekül égeti a kalóriákat - osztotta meg az intervall edzés titkát Gergye Laura, a Turbó diéta® Központ háziasszonya. www.patikamagazin.hu


2013. október 21. 16:46

Szépség: Megszépülés

Ilyenkor a legalkalmasabb a szervezetünk a megtisztításra, regenerálódásra, figyeljünk rá oda. Ősszel érdemes megtisztítani a szervezetet   Az év két időszaka, a tavasz és az ősz a legalkalmasabb szervezetünk megtisztítására. A természet megújul, átváltozik, ritmusát követve pedig az ember is könnyebben eléri céljait.  Használjuk hát ki, szabaduljunk meg a méreganyagoktól, pluszkilóinktól, rossz szokásainktól! De vajon hogyan tegyük mindezt úgy, hogy egészségünknek csak javára váljon és minél látványosabb eredményeket hozzon? Juhász Beáta dietetikus és Gergye Laura fogyókúra-szakértő, személyi edző segítségével összegyűjtöttük mindazt, amit az őszi táplálkozásról, a szervezet megtisztításáról és persze amit a fogyókúráról tudni érdemes.   Az őszi megtisztulás hétparancsolata   1.Helyezzük előtérbe az idényételeket! A természet "okosan van kitalálva": minden évszakban azok a gyümölcsök, növények teremnek meg, amelyek kifejezetten jót tesznek az adott időszakban testünknek. Így étrendünk számottevő része álljon az idény kínálta finomságokból: ételeinkhez használjuk alapanyagul a sárgarépát, fehérrépát, burgonyát, gombát, karfiolt, póréhagymát, céklát. Tízóraira, uzsonnára és desszertként együnk almát, körtét, szőlőt, szilvát, birsalmát, fügét, gesztenyét és olajos magvakat. 2.Teázzunk a karcsúságért és egészségért! A hűvösebb napok újra felélesztik a teázás meghitt szokását: kávé helyett igyunk zöld- vagy mate-teát, és a napi 2-3 liter szükséges folyadék egy részét tegyék ki zsírégető teák: a csalántea, a Lapacho tea, a Chai, Mate, Roiboos, borsmenta, gyermekláncfű, oolong, gyömbér, borsmenta hozzájárulnak a szervezet tisztulásához, a karcsúsodáshoz és emésztőrendszerünk problémáit is orvosolják. 3.Fogyjunk szénhidrátszegény étrenddel! Ha a fogyás is célunk, a tisztítókúrát végezzük pékáruk nélkül: két hétig az idénygyümölcsökön-zöldségeken kívül csak fehérjét fogyasszunk. Ha fogyni nem, csak méregteleníteni szeretnénk, szénhidrátigényünket teljes kiőrlésű termékekből fedezzük. Ha a lassúbb ütemű fogyás a célunk, szénhidrátból egy keveset fogyaszthatunk reggelire és ebédre - a vacsora álljon csak fehérjéből és zöldségből. 4.Fogyasszunk minőségi fehérjét! A sovány húsok, tejtermékek is beépíthetők az étrendbe, ám a valódi tisztuláshoz inkább húsmentes étrendet kövessünk, és fehérjéből is érdemes minőségi, magas értékű fehérjét fogyasztani - erre a legalkalmasabbak a fehérjeturmixok. "Ám vigyázzunk: sok adalékanyagtól hemzsegő, cukorral dúsított fehérjeport is kínálnak a polcok, amelyek mindenre jók, csak épp tisztításra és fogyásra nem."  - mondja Juhász Beáta dietetikus."A legjobb orvosi háttérrel rendelkező terméket választani. 5.Száműzzük a cukrot és a fehér lisztet! Legalább 2 hétig semmilyen cukrot, finomított lisztet tartalmazó ételt ne fogyasszunk. Ennyi idő elegendő arra, hogy a szervezet tehermentesítődjön, ám ha meg szeretnénk őrizni karcsúságunkat és egészségünket, a tisztítókúra után váltsunk életmódot, és a cukor és a fehérliszt csak ritkán kapjon helyet ezentúl is az étrendben. 6.Tartsuk be az arányokat! A tisztítókúrát a következőképpen végezzük: 2 hétig csupán természetes ételeket fogyasszunk, köztük is kiemelten az idényzöldségeket és -gyümölcsöket. Étrendünk 60%-a zöldségekből, gyümölcsökből álljon ebben a két hétben!  20-30%-ot tegyen ki a minőségi fehérje, és csak kis mennyiségben fogyasszunk teljes kiőrlésű kenyereket, tésztákat - fogyni vágyók ez utóbbit is fehérjével helyettesítsék. 7.Mozogjunk! Természetesen a mozgás sem maradhat ki - sétáljunk nagyokat a színesedő fák alatt, jógázzunk, találjuk meg a számunkra legkellemesebb mozgásformát. Már pár percnyi mozgás is csodákra képes: időhiányban szenvedőknek jó megoldás lehet az intervallum edzés, amely rövidsége ellenére az egyik legjobb kilófaló.  "Az edzés során emelkedik a pulzusszám, a testhőmérséklet, a szervezetnek jóval több oxigénre van szüksége. A fokozott oxigénfelhasználás pedig remekül égeti a kalóriákat - osztotta meg az intervall edzés titkát Gergye Laura, a Turbó diéta® Központ háziasszonya. www.patikamagazin.hu


2013. október 17. 8:28

Valóban meg szabad ütni a beteget? - Nyílt levél Győrfi Pálhoz

Gyakorlatilag MINDEN "szakmai" hozzászóló egyetért az elvvel, hogy a magáról nem tudó, valószínűleg emiatt agresszív beteget meg lehet ütni. Tisztelt Győrfi Pál!  Az alábbi linken egy betegpanaszokkal foglalkozó blog egyik bejegyzése olvasható. A lényege, hogy egy hypoglikémiás, önkívületi állapotú beteg a vergődése közben megrúgott egy mentőst, aki "viszonzásul" ököllel arcon vágta, a további ellátást megtagadta, de aztán "visszanéztek", hogy elmúlt-e a hypoglikémia.  http://praxis.blog.hu/2013/10/15/a_mentosofor_okollel_utotte_a_beteget  Ezen a blogon egészségügyi dolgozók, orvosok, mentősök kommentelnek. Ahogy elolvashatja (remélem, el fogja), gyakorlatilag MINDEN "szakmai" hozzászóló egyetért az elvvel, hogy a magáról nem tudó, valószínűleg emiatt agresszív beteget meg lehet ütni.  Mélységesen felháborít, hogy ha esetleg veszélybe kerül az életem, vagy bárkié Magyarországon, egy olyan közösség tagjaihoz KELL fordulnom segítségért, akik öntörvényűen, egy kiszolgáltatott emberrel szembeni erőpozíciójukkal visszaélve végzik a munkájukat, és a felelősségrevonás veszélye nélkül mindezt nyíltan meg is vallják. Ahogy az egyik kommentben olvasható, tegyen csak panaszt a család, úgyse lesz semmi hatása, mert a kivonuló csapattagok majd fedezik egymás történetét.  A mentősökre, tűzoltókra sokan HŐSÖKKÉNT tekintünk, akik az állami elismerés hiánya nélkül is végzik a munkájukat, bennünket védenek és mentenek. Bennem ezt a képet ma 100%-osan sikerült lerombolni. Nem a történet miatt, mert abban lehetnek hamisan feltüntetett részek. De a szakmai dolgozók reagálása miatt, amely az ilyen eljárást támogatja, elrejti a hivatalos szemek elől, és ha jól sejtem, még élvezi is.  Szeretném felkérni, hogy a mondott blogon reagáljon erre a gyalázatos hozzáállásra. (Feltételezem, hogy nem verődik össze egy csapat ember, hogy egészségügyi dolgozóknak adják ki magukat blogkommentekben, és így bárkinek a rossz hírét keltsék, ezért előre leírom, hogy nem a Mentőszolgálat kommentelt a blogban, de minden valószínűség szerint a Mentőszolgálat + a magyar egészségügy dolgozói.)  Üdvözlettel: Tocska Csaba


2013. október 15. 8:06

A mentősofőr ököllel ütötte a beteget

A sofőr visszakézből, ököllel szájon vágta a sógoromat, rázta, trágárul beszélt, jobban mondva anyázott, és ismét ütésre emelte a kezét. Nem gondoltam, hogy egyszer ide fogok írni..  Olvasgatom a blogot, szörnyülködöm. Nekem is vannak sajnos rossz tapasztalataim a magyar egészségüggyel, de ami most történt, az olyan szinten felháborító, hogy meg kell, hogy osszam.  2013.10.13-án délután testvérem telefonált zokogva, pánikolva, hogy azonnal rohanjak, mert nagy baj van. A férje, aki cukorbeteg, már eszméletlen állapotban fekszik, és a cukorszintje szinte mérhetetlenül alacsony. A sógorom 26 éves, és csak 4-5 éve cukorbeteg. Többször fordult elő hasonló dolog, de akkor még időben jelezte hogy gubanc van, és ment a cukor befelé. Most is szólt, de sajnos későn. 2 kis kanál cukrot tudott megenni, utána elájult. Miközben én odaértem, ( kb 1km ) addig már a mentők értesítve lettek. Tudtam hogy nem igazán tudok mit csinálni, mert eszméletlen embernek semmit nem lehet adni. De legalább a pánikot próbáltam kicsit kontrollálni, mivel 2 pici gyerek is ott volt. A mentők nagyon gyorsan kiértek. Az ellátást elkezdték, úgy ahogy az meg van írva. És itt kezdődik az igazi horror. Legalább is nekem. A doktornő mondta, hogy fogjuk le erősen, mert kapálózni fog. Így is tettünk. Én fogtam a 2 lábát, testvérem a jobb kezét, az egyik mentős a sofőr pedig a bal kezét. Szépen le is folyt az 1 üveg anyag, de a sógor nem igazán akarta kinyitni a szemét. Kapálózni kapálózott, szeretett volna szabadulni, felülni. Ekkor azt mondta a doktornő, hogy hagyjuk felülni, és úgy tartsuk meg. Természetesen így rögtön kicsúszott a tű a vénából, és nem tudtak több infúziót adni neki. Ekkor már nyitva volt a szeme, de nem tudta hol van, nem tudta kik vagyunk, csak azt érzékelte, hogy lefogják. Aki hallott már a cukorbetegség tüneteiről, az tudhatja, vagy olvashatta, hogy ilyenkor agresszívvá válhatnak a betegek. Szóval küzdött szegény, szabadulni szeretett volna. Ekkor a mentő sofőr, már csavargatta a csuklóját, hogy így próbálja lenyugtatni. Ez persze fájt a sógoromnak, még jobban próbálta magát kiszabadítani, és mondta is, hogy ez fáj nagyon. Már ez sem nagyon tetszett, de mivel nem voltam még ilyen helyzetben, úgy gondoltam, hogy ez ezzel jár, tudja mit csinál. Pedig nem.. Ekkor jött a mentő sofőr hatalmas ötlete, engedjük el, nézzük meg, hogy mit csinál... Elengedtük, és ekkor a sógorom, aki még mindig nem volt tudatánál, térden ütötte a mentő sofőrt. És a sofőr abban a pillanatban visszakézből, ököllel szájon vágta a sógoromat, rázta, trágárul beszélt, jobban mondva anyázott, és ismét ütésre emelte a kezét. Az ütés azért nem történt meg, mert ráüvöltöttünk, hogy mit képzel. Megüt egy olyan embert, aki azt sem tudja hol van, és mit csinál? Erre másik mentőápoló annyit mondott, hogy feljelentenek minket, és hogy nem foglalkoznak tovább a beteggel. És szépen kivonultak, ott hagyták a még mindig félig eszméletlen embert.. De!!! Nem mentek el!! Kint ültek a mentőben kb 15 percig!! Így a testvéremmel együtt próbáltunk még cukros vizet itatni vele, vagy cukrot etetni, igen kevés sikerrel. Közben a "segítség" kint nosztalgiázott, vagy éppen vicceket meséltek egymásnak.. Egyszer kiszaladtam, hogy panaszt fogok tenni, és kérem a nevüket, erre természetesen nemleges választ kaptam. A 20.-ik perc környékén a doktornő csöngetett, hogy ránézne a betegre... 20 perc után, mikor félbehagyták az ellátást.. Gondolom félt elmenni, mert mi lesz ha nagyobb baj lesz.. Még persze nem volt jól a beteg.. Annyira nem, hogy egy táskát akart a lábára húzni cipő gyanánt.. Akkor azt mondta a doktornő, hogy rendben van. Erre én megkérdeztem, hogy az már teljesen természetes állapot, hogy táskával a lábán akar sétálni? Eddig nem volt rá jellemző ilyen perverzitás... Mire a válasz: Higgye el, hogy már jól van. Én tudom.. Ekkor ezt is megkérdeztem, hogy ez rendszeres hogy ütik a beteget ellátás közben, vagy ez valami új gyógymód? Annyit mondott, hogy elnézést kér, de nyilván megijedt a kolléga, és reflexből ütött.. Aham.. biztos.. Azért akart még ütni. Na meg én úgy gondolom, hogy ilyen esetekre azért ki vannak képezve. Nem lehet akármilyen agresszív baromból mentős!!?? Ezen beszélgetés között végre fecskendővel tudott testvérem adni neki cukros vizet. Mivel a doktornő úgy gondolta, hogy jól végezte dolgát, és velem sem szeretne tovább diskurálni, elköszönt, a kezembe nyomott egy papírt, és olyan gyorsan elmentek, ahogyan jöttek.. Az pedig nem volt lassú.. Elolvastam azt a papírt, ami a vizsgálati lap vagy mifene.. amin nem szerepel sem az én, sem testvérem aláírása sem az átvevő rovatban... Ami az ellátáson kívül azt tartalmazza, hogy:   " Az ellátás végén, a beteg rátámadt a mentő sofőrre, aki védekezett. A család tagjai verbálisan fenyegetően léptek fel, így az ellátást felfüggesztettük. A beteget stabil állapotában otthonában hagytuk." Ááááá... Ez már több helyen hibázik.. 1. Ha az ellátás végén támadt a ( félig eszméletlen ) beteg, akkor miért is kellett felfüggeszteni azt, aminek már amúgy is vége van? 2. A mentő sofőr védekezése anyázás közben álló helyzetből megütni egy ülő embert, és még újra próbálkozni?? 3. A család tagjai verbálisan szóvá merték tenni a könnyű testi sértést? Mint fenyegetést? 4. Szerintük a stabil állapot az az, mikor egy kézitáskával a lábán megy valaki alsónadrágban a wc-re.... 5. Azért búcsúzóul egy vércukorszintet mérhettek volna...   A távozásuk után kb 30 perccel lett jobban a sógorom. Természetesen az egészből semmire nem emlékszik. Csak hogy picit fáj a felső ínye.... Próbáltam panaszt tenni még vasárnap, de mivel hétvége van, nincs illetékes. Megpróbáltam ma, hétfőn is.. Pont szabadságon van mindenki csütörtökig.. Majd telefonáljak akkor, ha még fenntartom.. Hát fent fogom..  Levélben is, itt is, ahol csak tudom! Ilyen gazemberek ne dolgozhassanak a mentőknél!!  Ja.. és hogy ez hol is történt, mely mentőszolgálat volt...  Kecskemét Mentőállomás   Tudom hogy hosszú volt, de ezt nem lehet rövidebben..   Üdv. Sándor


2013. október 13. 6:16

Édesanyám meghalt, mert leállították a gyógyszerét

Nem tudom elfogadni, hogy egy orvosi műhiba, sőt úgy tűnik szándékos hiba miatt kellett meghalnia. 88 éves édesanyám nehezen tudott az utóbbi időben járni. Elment nyár elején doppler vizsgálatra, ott érszűkületet állapítottak meg. Azt írták, ha rosszabbodik, érfestés javasolt. Igazán nem rosszabbodott, de mindig panaszkodott, hogy nehéz felmenni az emeletre. Egyébként semmi elszíneződés vagy fekély nem volt a lábán. Volt egy egész kicsi visszere, ezért gumiharisnyát akart venni, de előtte elment megint az érsebészeti rendelésre megkérdezni, hogy viselheti-e. Ott mondták, hogy az érszűkület miatt nem javasolt és adtak neki beutalót érfestésre az Uzsoki kórházba. Bár ne adtak volna. Én nagyon le akartam beszélni, mondtam, hogy kockázatai vannak, meg kaphat kórházi fertőzést is, de nem hallgatott rám. Mondtam neki, hogy remélem úgyis hazaküldik, biztos nem vállalják már az orvosok ilyen idős betegnél, pláne, hogy nincs is fekélye.Amúgy obstruktív tüdőbetegsége volt (COPD), közepes stádium, spray-t használt, oxigén nem kellett.Bement hétfőn az Uzsoki Belgyógyászatra. Keddem meglátogattam, mondta, hogy megcsinálják az érfestést és a tágítást. Szerdán megcsinálták az érfestést. Utána 24 órát vízszintesen feküdnie kellett. Bementem hozzá délután, még semmi baja nem volt, csak panaszkodott, hogy nehéz bírni a hosszú fekvést. Mondta, hogy a stentet nem tették be, mert előtte még infúzióval tágítani fogják az eret. Reggel hívtam telefonon, hogy felkelt-e, mondta igen, mondtam próbáljon sokat mozogni. Aznap délután nem tudtam bemenni, ugyanis a fiam éber kómában van, nem mindig találok valakit, aki vigyázzon rá. Másnap viszont bementem délután és anyám nagyon fulladt, kiderült, hogy előző nap délben kezdődött és kapott oxigént. Ez szombati napon volt, az ügyeletes orvossal beszéltem, hogy mitől fulladhat, azt mondta, hogy bizonyára a COPD fellángolása. Mondtuk neki, hogy életében még sosem fulladt ennyire még akkor sem, mikor influenzás volt vagy megfázott, de még a 40 fokos melegben sem. Később megint beszéltem az ügyeletessel, hogy a tüdőembólia kizárható-e az érfestés után. Azt válaszolta, hogy semmi nem kizárható, de annyi vérhígítót kap, hogy nem valószínű. A látogatás után este még felhívtam otthonról, hogy nincs-e jobban. Mondta, hogy sokkal jobban van már, és hallatszott is, hogy nem fullad. Vasárnap még jobban volt, bár elég sok váladéka volt. Mondta, hogy lehet, megfázott akkor mikor az érfestésre vitték, és azt, hogy az értágítást csütörtökre halasztották a hétvégi nehézlégzés miatt. Hétfőn is bementem, de sajnos aki jött volna vigyázni a fiamra, eltörte a lábát, úgyhogy a volt férjem ugrott be, elkéredzkedett egy kis időre, hogy be tudjak menni anyámhoz, de emiatt csak negyedórát tudtam maradni nála. Jó állapotban volt nem fulladt, váladék sem sok volt, csak panaszkodott, hogy izzad. Eredetileg aznap akartam a kezelőorvosával beszélni, de mivel sietnem kellett haza, elhalasztottam, pláne, hogy jól volt anyám. Beszélgetés közben anyám említette, hogy elvették tőle a Betaloc-ot, amit addig szedett. Sajnos nem gyanakodtam semmi rosszra, számítottam is rá, hogy a kórházban változtatnak esetleg a gyógyszerein. Sőt még, ha beszéltem volna az orvossal, akkor sem hiszem, hogy rákérdeztem volna erre, annyira nem gyanakodtam. Másnap mivel reggel nem akartam hívni, hogy esetleg alszanak még, ezért 11 körül próbáltam hívni a mobilján, hogy menjek-e mindenképp aznap vagy elég ha másnap megyek, mert nehezen tudtam volna akkor megoldani a fiamra való vigyázást. Többször próbáltam, de nem vette fel. Amikor már fél órája sem tudtam elérni, hívtam a kórházi számot, a nővér mondta, hogy talán elvitték vizsgálatra. Még gondoltam is, hogy biztos ellenőrzik a tüdejét a csütörtöki beavatkozáshoz. Hívogattam, de továbbra sem vette fel. Akkor megint a nővéreket. Mondja, hogy most meg pont náluk van a vizit, nem mehet be. Akkor vártam megint egy ideig, de utána sem vette fel. Megint a nővért, akkor pittyegés és beleszólt az orvos, hogy a mama fél tízkor meghalt, megállt a szíve. Hát ez annyira váratlanul ért, hogy majdnem nekem is tényleg megállt a szívem, csak kiabáltam, meg jajgattam. Állítólag próbáltak elérni, aminek ugyan semmi nyoma nem volt. Amikor később kérdeztem a nővért, azt mondta ismeretlen számként jelenik meg. Akkor eszembe jutott, hogy tényleg volt egy ismeretlen hívás, egyet csörgött, azonnal felvettem, mert megörültem, hogy végre anyám, de már meg is szakadt. Ezt szánták értesítésnek.Csak később jutott eszembe, amit előző nap mondott anyám, hogy a Betaloc-ot elvették és, hogy nincs-e összefüggés a halála között. Másnap kérdeztem az orvosát, hogy miért hagyatta el vele a Betaloc-ot, biztos attól állt meg a szíve. Azt válaszolta, hogy a Betaloc elhagyásától senki nek nem áll meg a szíve, és azért hagyatta el, mert fulladásra nem jó. (Utólag utánanézve számtalan publikáció cáfolja mindkét állítását.) Mondtam neki, hogy az utolsó két napban már nem is fulladt. Erre nem tudott mit mondani. Ráadásul nem is adott neki helyettesítő gyógyszert.Otthon ezután elolvastam  a Betaloc leírását, ahol az áll, hogy ha valami miatt el kell hagyni, akkor fokozatosan szabad csak csökkenteni az adagot 14 nap alatt. Az angol leírásban még egyértelműbb a veszélyre felhívás:"withdrawal symptoms can occur when this medicine is stopped abruptly. These include heart problems such as sudden death."Magyarul: Elvonási tünetek jelentkezhetnek e gyógyszer hirtelen elhagyásakor. Ezek közé tartoznak szívproblémák, mint pl. hirtelen halál.Az elvonási tüneteknél az izzadást is írják.Később annak is utánanéztem, hogy tényleg rossz hatással van-e a COPD-re a Betaloc, de nemhogy ártana, kimondottan javasolják a szedését, vagy pedig a beta blockerek egyéb fajtáit. Bár írják, hogy sok orvos tévesen úgy véli, hogy nem tesz jót COPD-ben. De ha még ez a tévképzete van, azt akkor is tudnia kellett, hogy hirtelen nem szabad elhagyni.Ezután az irodába kellett mennem, ahol kérdezték, hogy kérek-e boncolást. Persze kértem.Már a kórház utcáján jártam, kb. 50 méterre az épülettől, amikor az orvos utánam szaladt és kérdőre vont, hogy miért kértem én boncolást, mire jó ez nekem, ez csak meghosszabbítja a folyamatot.Hívtam a betegjogi képviselőt, aki meglepődött ezen, hogy az orvos nehezményezte a boncolás kérését. Még azt is mondta, hogy direkt örülni szoktak, ha boncolást kérnek, mert akkor tisztázódik, ha nem hibáztak. Mondta, hogy írjam le a gyanúmat, és menjek el a fogadóórájára.A boncolás megerősítette a szívmegállást. Mondtam a patológusnak a gyanúmat, hogy gyógyszer elhagyás okozta a szívleállást, amire azt mondta, hogy akkor igazságügyi boncolást lehet kérni. Most nem tudom mit tegyek? És vajon szándékos emberölés történt-e, mert nem hiszem el, hogy egy kórházi főorvos, mert az kezelte, ne tudná, hogy a béta blokkolót nem szabad hirtelen elhagyni. Igaz, hogy anyám 88 éves volt, de a családjában majdnem minden nő jóval 90 felett halt meg. Szenilis sem volt. Tavasszal a háziorvos az EKG-jára azt mondta, olyan mint egy 50 évesé. Nekem csak ő volt már a világon a kómás fiam mellett. Nem tudom elfogadni, hogy egy orvosi műhiba, sőt úgy tűnik szándékos hiba miatt kellett meghalnia.Szilágyi Andrea


2013. október 12. 7:52

Sarokrepedésből amputáció lett

Vak, cukorbeteg, 1 veséje van,  parkinson kóros, 4 gerincműtét és most az amputáció. Fizikailag teljesen le van épülve, vérszegény (belső aranyere is van). Nem tudom, hogyan tovább.  A Mi történetünk  A férjemnek a jobb sarkán tavaly novemberben elején egy repedés keletkezett. Azonnal elkezdtem kezelni a hagyományos kenőcsökkel, Bepanthen, Curiosa, amiket már korábban is használtunk és akkor használt is. Mivel ő cukorbeteg is nagyon jól tudtam, hogy ez milyen fontos. Kb. 2 hétig így kezeltem, de mivel láttam, hogy nem használ semmit, elvittem a kerületi szakrendelő sebészetére. (Csepel)  Itt az orvos vetett rá egy pillantást, majd közölte, hogy ezzel sajnos nem tudnak mást csinálni csak fertőtleníteni, ezt csináljam én is otthon, majd egy hét múlva jöjjünk újra. Számítsunk arra, hogy ez egy hosszadalmas folyamat lesz. Ezt mi is tudtuk!  A következő héten mentünk újra, ekkor egy másik orvos rendelt, aki a bokája körül érszűkület vizsgálatot végzett egy műszerrel, meg is állapította, hogy van egy kis érszűkület és felírt egy gyógyszert. A sebet nem nézte meg! Az asszisztensek bekötötték, kész, ennyi, 1 hét múlva jöjjünk! Az egész vizsgálat úgy zajlott, hogy a férjem kerekes székben ült, az orvos lehajolt hozzá, így történt a műszeres vizsgálat. Ahhoz, hogy a sebet lássa, fel kellett volna fektetni  őt a vizsgáló asztalra (hasra), mert másképp nem lehet látni. Ez nem történt meg, ez az orvos tehát meg sem nézte a sebet! 1 hét múlva jöjjünk!  A következő alkalommal sem történt semmi különös (ránézés, ecsetelés, kötözés), ill. felírt borkősavport, kamillázzam, esetleg Neogranormonnal kenjem és majd jöjjünk. Ez már a harmadik orvos!  Itt egy kis szünet következett, karácsony, rossz időjárás, én is beteg voltam, de közben kezelgettem a megadott utasítások szerint, naponta kétszer. Tudni kell, hogy a férjem az utóbbi években nagyon beteg lett. Vak, parkinson kóros, 4 gerinc műtétje volt (1983., 1997., 2006., 2007.) Közlekedni csak kerekesszékben, velem tud. Mindent csak segítséggel tud csinálni (ezt szó szerint kell érteni ), öltözni, vetkőzni, enni, fürödni, felállni, leülni, lefeküdni, miközben iszonyú fájdalmai vannak, a lépcsőn járásról ne is beszéljek.(4.em. le és fel, lift nincs.) Minden elmenetel egy tortúra volt neki és nekem is.  Eközben a seb csak nem akart gyógyulni, sőt egyre rosszabb lett. Bűzlött és fehér gennynek látszó váladék látszott benne. Ekkor újra elvittem a sebészetre, immár a 4. orvoshoz kerültünk. Tulajdonképpen semmi újat nem mondott és nem csinált, ill. hogy ez nem genny, hanem elfolyósodott zsírszövet és felírt egy újabb kenőcsöt.  Ezek a kenőcsök, fertőtlenítőszerek, kötszerek, mull pulyák nekünk ezrekbe kerültek, ugyanis minden alkalommal, amikor kezelésen voltunk, megkérdeztem, hogy nem lehetne-e ezeket felírni receptre, netán közgyógyigazolványra azt a választ kaptam, hogy NEM! Én utána jártam és kiderítettem, hogy lehet csak sebészeti ajánlás kell hozzá és a családorvos felírhatja közgyógyra is!  Végül az utolsó (4. orvos) hajlandó volt felhívni a patikát (ami ott van az épületben) és ő is megkérdezte, hogy mit kell tennie!? Jó, nem?  Ennyi nekem elég volt a kerületi rendelőből, magán akcióba fogtam. Egy ismerősöm ajánlott egy orvost aki kifejezetten hasonló esetekkel is foglalkozik. (Szt. István Kh.)  Március 8-án elmentünk hozzá, azonnal hozzálátott a seb teljes feltárásához, kitisztításához. Ellátott a megfelelő kötözőszerekkel, elmondta részletesen, hogy mit hogyan csináljak. Több alkalommal kellett még mennünk, mindig kitisztította, eltávolította az elhalt szöveteket, szóval tette a dolgát. De sajnos ez már nem segített! A rothadás elérte a csontot és a férjemnek április 23-án eltörött a sarokcsontja. Az orvos tett még néhány erőfeszítést, hogy megmentse a lábát, de már nagyon beteg volt, ezért május 2-án a jobb lábát térd alatt amputálni kellett! Jelenleg is kórházban van, intenzív osztályon, lélegeztető gépen, mert közben tüdőgyulladást is kapott. Hogy, hogyan tovább azt még nem tudom.  A leírtakból nem tudom, lehet-e érezni, hogy ez az egész nekünk milyen nagy probléma volt, hogy egyáltalán eljussunk a rendelőbe, később a kórházba a kezelésekre, várakozás mindenhol egy ilyen nagyon beteg emberrel, aki mozdulni sem tud segítség nélkül. A taxi számlákról nem is beszélve! Mikor kérdeztem, hogy nincs e valamilyen lehetőség ingyenes szállításra érdemleges választ nem tudtak adni. Nagyon sajnálták! Egyedül húztam-vontam le és föl a 4. emeletre. Később, amikor már eltörött a lába és a 104-et hívtam, akkor a mentősöktől tudtam meg, hogy hogyan kell intézni az ilyen beteg szállítását. Addig csak fizetős szállításokat ajánlottak! Mindketten nyugdíjasok vagyunk, én szívbeteg vagyok, műbillentyűm van, néhány éve szívtrombózisom volt. Fizikailag és anyagilag is teljesen kimerültünk! A lányunk külföldön él, családja van, néhány hétre hazajött, hogy segítsen, de anyagilag nem tud támogatni.  A rehabilitációról, ha egyáltalán lehet erről beszélni, még nem igazán tudok mondani semmit. Vak, cukorbeteg, 1 veséje van,  parkinsonkóros, 4 gerincműtét és most az amputáció. Fizikailag teljesen le van épülve, vérszegény (belső aranyere is van). Nem tudom, hogyan tovább!  Kérdésem: az a 4 orvos, akikhez a szakrendelőben kerültünk nem tudott volna többet tenni a ránézésnél? Véleményem szerint, de igen! Ha mindjárt az elején elkezdik azt, amit végül az István Kórházban csinált az orvos nem fajult volna idáig.   Röviden ennyi, hogy ezután mi lesz, nem tudom. 


2013. október 11. 9:47

Miért kell heteket várni?

Nem sürgős esetet miért nem lehet ügyeleti időben ellátni (ha sürgős nincs éppen)? Miért kell nekem hetekkel később, munkaidőben visszamennem, amikor valószínűleg ott is sorban fognak állni a páciensek? Kedves Szakmabeliek!  Nálam nincs semmi dráma, csak érdeklődnék, mert nem értem a rendszert. Háziorvosom beutalt röntgenvizsgálatra. Telefonon bejelentkeztem, kaptam is időpontot két héttel későbbre. Közben láttam azt is, hogy 7-19-ig nyitva vannak, gondoltam péntek este 6-kor benézek, hátha nincsenek sokan, nem kéne kivárni a 2 hetet. Addig be is jött az elmélet, hogy senki nem várt a sorára éppen, két fehér köpenyes munkatárs viszont ott beszélgetett, ellátni viszont nem akartak. Kicsit kérdezősködtem, miért nem (beutalóm, TAJ-kártyám volt, ők ott voltak, a gép szabad volt), próbálták is türelmesen elmagyarázni, de nem sikerült megértenem. Először azt mondták, hogy mi van, ha sürgős eset jön - aztán kiderült, hogy a sürgős esetnek nyilván jövő csütörtökön negyed kettőkor is elsőbbsége van. Aztán azt mondták, már nem rendes rendelés van, csak ügyelet - de ez miért jelent különbséget? Próbáltam átgondolni később, tippjeim vannak:  - Ilyenkor csak ügyeletben van az orvos, és pont az előző 8-12-akárhány órás rendes szolgálatot piheni ki, így ha nem sürgős, akkor inkább hagyják aludni? (Miért nem rendes munkaidejű orvos van akkor ott? Ennyire kevés a röntgenorvos, hogy nincs kit beosztani?  Vagy annyival több a rendes munkaidőre fizetendő bér az ügyeleti díjnál? Asszisztens nem tudja kezelni a gépet - aztán az orvos majd elemezné valamikor a fölvételt, ha éppen van 5 perce?)  - Vagy a rendelőintézetnek nem érdeke, hogy minél több pácienst ellásson? (Valami teljesítmény-volumen korlát miatt? Az senkit nem érdekel, hogy 2 hét múlva esetleg már sokkal többe kerül a súlyosabb bajt kikezelni? Vagy a többség inkább meggyógyul addigra?) - Esetleg csak a szabályzat van rosszul megírva? Nem sürgős esetet miért nem lehet ügyeleti időben ellátni (ha sürgős nincs éppen)? Miért kell nekem hetekkel később, munkaidőben visszamennem, amikor valószínűleg ott is sorban fognak állni a páciensek? Ha valaki tudja a választ, kérem világosítson föl!     Köszönettel,         skyzo


2013. október 10. 9:17

Két embert vett el tőlem a magyar egészségügy

Párom utolsó szavai hozzám -" Te vagy az én kincsem" Borzasztó ezt átélni! Akkor én is elmesélem szomorú történetem, amit a mai napig nem sikerült feldolgoznom.Párom 39 éves sportember volt, versenyszerűen kerékpározott és kispályán focizott. Tehát mondhatnám, hogy egészséges életmódot folytatott. Néha egy-két sör, de semmi durva alkoholizálás.  Hirtelen történt minden, hányás, hasmenés. Azt hittem calici vírus, de másnapra tetániás görcse lett, azonnal hívtam a körzeti orvost. Azt mondták hívjam a mentőket. Hívtam, ismerős volt a mentős, a párommal együtt fociztak, azt mondta nem viszi be, lenyomtak neki egy calciumos infúziót és távoztak. A tetániás görcs megszűnt az igaz egy darabig, de  hányás, hasmenés nem. Vasárnap ismét tetániás görcs, ügyelet, ki sem akartak jönni, hogy menjünk be, de egy olyan embert nem lehet autóztatni,  aki folyamatosan hányt. Nagy nehezen kijött az orvos. Calcimusc injekció! Senkit nem érdekelt, hogy a hányástól van a tetániás görcse, hiába mondtam! Egészségügyit végeztem, csak sajnos sosem dolgoztam belgyógyászaton. Bármit evett azonnal kihányta. Hétfőn körzeti orvos, eltelt négy nap! Meg sem vizsgálta a hasát, pontosabban egyáltalán nem vizsgálta meg, pedig akkor már gyanúsan nagy lett, mintha felfújódott volna. Frontit írt neki!!! Nem normális! És sajnos azóta is praktizál a neve Dr P R!!   Haza vittem, bújtam a netet mi lehet a baja, gondoltam, hogy nem depresszió! Nyomkodtam a hasát, hogy fáj e neki, de azt mondta nem. Már jártányi ereje sem volt, mindez pár nap alatt. Úgy mosdattam le. Kedden,  lila folt jelent meg a köldökénél, rákérdeztem azt mondta beütötte.  Szerda reggel, csípőtájon is lila foltok, újból a netet bújtam és megtaláltam, hasnyálmirigy gyulladás! Mentő, nem akartak kijönni, hogy hívjam a körzeti orvost… Kiabálás, cirkusz, kijöttek. Drágámnak akkor már nagyon zavart volt a tekintete, akkor ijedtem meg igazán, mert tudtam, hogy az a toxinoktól van már. Mentős, -"Mit kezdjek vele, alkohol elvonási tünetei vannak…"!! Mondtam neki, nézze már meg a hasát! Akkor gyorsan be a mentőbe, szirénázva át a városon!  Sebészet, mondta vigyázzak a dokival, mert nagyon bunkó…, és otthagyott a mentős bennünket a folyosón! Sebész,- "Minek hozták ide…" Röntgen, ultrahang, szegénykém ott is összehányt mindent.  Vissza a sebészetre, le sem szartak bennünket, és újból az a zavart tekintet, akkor szólt a nővér a dokinak, hogy nézze már meg. Gyorsan a sebészeti subintenzív, akkor már sürgős volt…  CT vizsgálat, otthagytuk, mert mondták, hogy négy óra mire meg lesz az eredmény. Mire visszamentünk, már nem volt ott, leállt a veséje, átvitték az intenzívre. Intenzíven a doktornő azt mondta, hasnyálmirigy gyulladás, amit már én sejtettem, és már annyira zavart, lehet, meg sem ismer bennünket. Akkor még megismert, kérdeztem tőle, tudod ki vagyok? Utolsó szavai hozzám -" Te vagy az én kincsem" Borzasztó ezt átélni!  A fájdalom miatt altatták. Egy hét múlva kezdték csökkenteni az altatót, beindult a veséje, már megfogta a kezem.  Annyira örültem és bíztam, most már meggyógyul.  De újra romlott a helyzet, folyamatosan néztem az eredményeit a lapján, semmi bíztató. Halála előtti napon derítették ki, hogy E colija van, ami az alapbetegsége volt és senki nem foglalkozott vele. Ami szintén vese leállást okoz! Halála napján kezdték adni az antibiotikumot az E coli ellen, és én azt hittem az intenzíven jó kezekben van. Az utolsó pár nap szörnyű volt látni, ahogy a szíve kezdi felmondani a szolgálatot, dekompenzált volt már.  A főorvos boncolást rendelt el, vajon miért…? Be akartam perelni őket és a körzetit is, de nem volt hozzá erőm, és már semmi nem hozhatja Őt vissza. Letagadom azt is, hogy valaha közöm volt az egészségügyhöz! Érdekes módon nem sikerült a boncolási jegyzőkönyvet megszereznem…  Azóta is magamat hibáztatom, hogy nem jöttem rá előbb, és nem voltam még erőszakosabb vagy nem vittem be azonnal a kórházba.  Én azóta is depresszióban szenvedek, kórházi kezelések, gyógyszerek, de ezek sem hozzák Őt vissza.  Ez két éve volt. Rá egy évre meghalt a testvérem, hasonló sztori. Fél évig vizsgálgatták, mire műtétre került a nyelvgyök rák, addigra tele volt áttéttel! Ez a magyar egészségügy! Két embert vett el tőlem, akiknek nem kellett volna meghalnia, csak egy kis figyelem kellett volna!   Köszönöm, hogy meghallgattak.  Tisztelettel: Szokolics Csilla


2013. október 8. 7:59

Minden egyes fillért megérdemeltek

Az orvosom is bejött minden nap, úgy, hogy addig kétszer adtam neki borítékot, nem valami kiemelkedő tartalommal. Tény, hogy az orvossal nem cseverésztünk, barátok sem leszünk, de nem is ez volt a cél. A miskolci Semmelweis Kórházba született a fiam idén nyáron. A történetünk pozitív lesz, szóval nem túl izgalmas.Sok terhességi problémára fel voltam lelkiekben előre készülve, a terhességi magas vérnyomásra nem. Mivel mindig alacsony volt a vérnyomásom naivan nem számítottam rá. Ez lett végül a vesztem. Budapesten laktam és a 23. héten jelentkeztem az ismerősöm által ajánlott szülésznél, hogy elvállalna-e. Elvállalt, de nem a magánrendelésre hívott, hanem a sima rendelésre, sosem kért pénzt, pedig megbeszéltük azt is, hogy ott lesz a szülésen. A lényeg a lényeg, hogy a 38. hétben jártam, mentem nst-re, magas volt a vérnyomásom, vártunk kicsit, de sehogy sem akart lemenni. A szülést nem részletezem különösebben, a lényeg, hogy éjjel elfolyt a magzatvíz azonban én nem tágultam semmit, a méhszáj állapota sem változott. Hajnalban 45 perc alatt megcsászároztak, a férjem a fejemnél ülve beszélgetett velem, az orvosok gratuláltak, mindenki kedves volt. A beteghordó úriember jött értem, az első mondata az volt, hogy gratulált, mosolygott a férjem segített neki és én is igyekeztem. Átkerültem az őrzőbe, ahol jött két nővér és elmondták, hogy ilyenkor mi van, hogy nem fogom érezni a lábam, hajnalban majd fel kell, mikor szóljak, ha fáj, hogy oxitocint kapok és majd vérhígító injekciót. Teljesen le voltam döbbenve, bevallom a neten utána olvasva szinte csak negatív dolgokat találtam. A kórházban tartózkodástól féltem a legjobban, a kiszolgáltatottságtól, attól, hogy olyan bunkók lesznek velem, mint amiket olvastam. A csecsemős nővér hozta a kisfiamat, megmutatta, hogy kell mellre tenni. Egy nap után átkerültem egy kétágyas szobába és megkaptam a fiamat, minden este megkérdezték a csecsemősök, hogy elvigyék-e a babát, a nővérek nagyon segítőkészek voltak, sőt kedvesek.Egy hetet voltunk bent a kórházban, mert a fiam besárgult, ami várható volt, mert én 0-s vagyok ő meg B-s vércsoportú, a terhesség alatt minden ellenanyagszűrés pozitív volt. Hétfőtől minden nap bejött a gyerekorvos mindenkihez és elmondta, hogy van a babája, a csecsemősök megmondták a súlyát a babáknak. Az egyik csecsemős nővér behívott és megmutatta a kisfiamat a kék fény alatt. Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni a hozzáállásukról. Az orvosom is bejött minden nap, úgy, hogy addig kétszer adtam neki borítékot, nem valami kiemelkedő tartalommal. Tény, hogy az orvossal nem cseverésztünk, barátok sem leszünk, de nem is ez volt a cél. Amit szerettem volna, hogy egészségesen megszülessen a gyerekem az sikerült. Az utolsó napon mindenkinek megpróbáltam kifejezni a hálámat, az orvos borítékot kapott, a nővérek, a csecsemősök, a takarítók pedig egy-egy táska ilyenkor szokásos ajándékot. Minden egyes fillért megérdemeltek. Tudom, hogy unalmas a történetem, de ez egy ilyen sztori.


2013. október 3. 8:57

Mindegy, hogy egy, vagy két mellel temetnek el

Hát ez is egy történet, ami a magyar egészségügy helyzetéről szól. A 4 és fél órás várakozásról, amikor is Budapest másik felére este 10 órára hazaérkeztem- dolgom végezetlenül. Tavaly történt az Országos Onkológiai Intézetben. Időpontot kértem az eset előtt 1 hónappal a plasztikai sebészeti főorvostól rekonstrukciós mellműtét megbeszélésére. 2 évvel azelőtt ugyanis a teljes bal mellemet rák miatt eltávolították. Du. 5 órára kaptam az időpontot.Amikor odaérkeztem már legalább 25-en voltak ott, de nem estem kétségbe, hiszen "időpontra jöttem" Az ajtó táblán pedig 3 orvos neve is ki volt írva, gondoltam: megy ez gyorsan. Fél órán keresztűl nem történt semmi, senki nem jött ki, és nem ment be. A betegek közül páran feladták és elmentek. Volt akinek 3 órára volt időpontja, a nyakán lévő kis kelés miatt. (ráadásul vidékről jött).Ehhez képest én metróval hazajutok, gondoltam,én kibírom a két óra várakozási időt.Lassan -lassan mindig be-be ment valaki, ekkor tudtam olyan helyzetbe kerülni, hogy egy beteggel együtt bementem és odaadtam a papírjaimat, megemlítettem, hogy du. 5-re kellet jönnöm, igaz mos 6 óra elmúlt , de én itt voltam, csak nem jutottam ajtó közelbe...stb.Próbáltam magyarázkodni, féltem, hátha az a baj, hogy nem tudták eddig, hogy ott vagyok!  A nővér válasza: várakozzak, mint a többiek. OK. Eddig is azt tettem!A várakozó betegek beszélgetéseiből és zúgolódásokból kiderült,hogy pl. az én orvosom nincs is bent, csak a helyettese.Várakoztam türelmesen, néha le is tudtam űlni. Este 7 órakor megjelent a takarítónő, mivel a kórház kapuját már bezárták,a rendeléseknek vége, így neki takarítania kellett. Nem zavart senkit, sőt legalább megtudtuk, hogy itt mindig ez van, hiszen az orvosok szabin vannak. Ráadásul az ajtóra kiírt 3 orvosból egy sincs bent egy 4-ik helyettesíti a szabin lévőket + a saját betegei. Róla kiderült ( egy betegtől aki hozzá jött,) hogy a doktor fejsebészettel foglalkozik. Ekkor egy kicsit már tétováztam, hogy most mit tegyek ?Én melkassebésszel szerettem volna megbeszélni a nem is akármilyen mellműtétemet. 2 évembe telt mire rábeszéltem magam, hogy a hiányzó nőiességemet nem kis műtét sorozattal, de megcsináltatom!  Akkor vajon most mi a csudát beszéljek meg egy helyettesítő fejsebésszel ?! Valószínűleg csak adni fog egy újabb időpontot. De már fél 8 is elmúlt eléggé éhes is voltam, még vízért sem mertem elmenni, mert akkor nem tudok meg semmit, ha éppen szólítanának.  8 óra tájban  kijött az orvos, végig vonult -eléggé fáradtan, ami érthető volt- a betegek előtt, és csak annyit mondott, hogy ő is szeretne már haza menni! Kis idő múlva visszatért, folytatta a rendelést, de még mindig voltak előttem kb. 10-en. Este fél 9 lehetett amikor már nagyon éhes és szomjas voltamEgyszercsak kijött a nővér és végre tájékoztatott minket, hogy a főorvos úr mostantól kettesével hívja be a betegeket, hogy minél előbb végezzünk!Megúsztuk ! Nem lettünk nagyon letolva, amiért még mindig képesek vagyunk és ott várunk, amiért még mindig van valamilyen nyavajánk, pedig már ők is mennének a csudába!Itt nem feltétlen az orvosokat ,vagy a nővéreket szeretném elmarasztalni, hiszen látszott az orvoson is, hogy nagyon fáradt, talán már igazán figyelni sem tud. Lehet, hogy reggel óta bent van és dolgozik, esetleg ügyeletes is volt stb.... Persze, hogy ők is végezni szeretnének! Igen, igazuk van!!   DE !! Hogy a csudában nem tudja az adminisztráció, aki az időpontokat adja, hogy akkor éppen 3 orvos is szabin van. Miért ad ki időpontot egy olyan időszakra, amikor nincs is bent akihez mennie kell a betegnek!! Erről nem a beteg tehet! A beteg csak betartja az utasítást és megy amikor mondják neki !! Milyen szervezés van egy ilyen országosan jó hírű intézetben?! Ezt hogy engedheti meg a kórház igazgatósága? Hiszen nem egyedi esetről volt szó...mondta a takarító hogy itt ezen az osztályon mindig ez van.!! Ráadásul az esetemben senki mással nem tudom megbeszélni az életem nagy döntését, csak azzal a plasztikai sebésszel aki a műtétemet végzi!!  Este 9 órakor bement 2 beteg és én utánuk tolakodtam, és elkértem a papírjaimat, mondtam, hogy elmegyek, mert én valószínűleg semmit nem fogok tudni megbeszélni a fejsebész főorvossal a mellemről! Mondta a főorvos, hogy most már várjak, mert rövidesen bekerülök. Mondtam neki, hogy köszönöm az igyekezetét, de már Ön is eléggé fáradt ahhoz, hogy engem végig hallgasson, és én is eléggé fáradt vagyok ahhoz, hogy feleslegesen elmondjam a számomra elég nagy problémámat, amikor Ő úgy sem tud velem érdeben semmit sem intézni. Megvonta a vállát és nem foglalkozott velem tovább. Én sem velük, pedig mégegyszer mondom , nem ők tehetnek erről az áldatlan helyzetről. Azóta sem kértem másik időpontot, és az is lehet, hogy nem is fogok. Elment a kedvem , még az is lehet, hogy kiújul a rák bennem, és akkor meg tök mindegy, hogy 1 vagy 2 mellel temetnek el.!!!Hát ez is egy történet, ami a magyar egészségügy helyzetéről szól. A 4 és fél órás várakozásról, amikor is Budapest másik felére este 10 órára hazaérkeztem- dolgomvégezetlenúl !!! Üdvözlettel: Kabos Gáborné


2013. október 1. 8:14

Félidőig hordott egy beteg gyereket

Majdnem félidőig kihordott egy beteg gyereket, és kínok kínjával szülte meg, nem beszélve a lelki megrázkódtatásról, amit az egész család átélt. Élek a lehetőséggel, és én is megírom nevekkel a történetünket, ami a lányommal történt tavaly december elején. De az egész szeptember elsején történt, amikor is kicsi lányom bejelentette, hogy kisbabát vár. Nagyon örültünk neki, hiszen vártuk már az unokát. Mivel nem voltak a vőlegényével még összeházasodva, bár már együtt éltek, azonnal elkezdtem szervezni egy gyors esküvőt, hogy az a bébi mégiscsak házasságban szülessen. Egy hónap múlva minden el volt intézve, és megvolt a csodás mennyegző, mindenki boldog volt. Közben persze jártunk az orvosához, aki a Dél Pesti kórházban "teszi a dolgát" és Csütörtöki Attilának hivják. Nekem már az első pillanattól kezdve nem volt szimpatikus, nem tetszett, ahogy bánt a lányommal, de úgy voltunk vele, hogy nem barátságot keresvén mentünk hozzá, állitólag jó orvos, így megbíztunk benne. Már a 9. hetes vizsgalatnál közölte, hogy szerinte pici ez az embrió, szerinte csak 8 hetes, de ez nem baj, hiszen egy terhesség folyamán történnek elszámolások. Picit aggódtunk. A következő ultrahangra már pici izgalommal mentünk, mert már előre féltünk, hogy megint valami nem jót mond. Igy is lett, ismét közölte, hogy kisebb a kelleténél, de egyébként minden a legnagyobb rendben, és akkor ott a kórházban, ahol nem is szabadna, elkért tőlünk 8 ezer forintot a vizsgálatért, mintha a magánrendelőjében lennénk. Hozzáteszem, mi közben azért adogattunk neki pénzt magunktól bízván abban, hogy megfelelően bánik velünk. Eltelt még két hét, és jött a kombinált teszt, ami szerinte negativ lett, és nincs semmi baj, holott a lelet alján ott állt feketén fehéren, hogy "Edwards sindróma 1:250" Megnéztük a neten, mert hiába vártunk felvilágositást alaposan túlfizetett orvosunktól, és semmi biztatót nem olvastunk. Közben voltunk más orvosnál is, mert akkor egyáltalán nem voltunk nyugodtak. Többek között elmentünk egy 3D ultrahangra, ahol a vizsgálatot végző doktornő közölte, hogy nem stimmel valami, ő még ilyen 12-13 hetes magzatot nem látott...furcsán nézett ki valóban, sehogysem tetszett nekünk sem már első ránézésre sem. Másnap reggel azonnal mentünk orvosunkhoz az újabb információval a kórházba, megnézte a picit ultrahangon, és közölte, hogy teljesen rendben van minden. Én ezeket az eseteket rögzitettem a mobilommal videóra, a mai napig őrzöm. Szóval hazaküldött, hogy a 3D-s doktornő nyilván nem áll a helyzete magaslatán, hogy ezt mondta. Nem voltunk nyugodtak, a lányom pocakja nem nőtt úgy, ahogy kellett volna, de mi jártunk ehhez a sarlatánhoz folyamatosan. Aztán egyik reggel 18 hetesen vérezni kezdett a lányom, és rohantunk a kórházba, ahol elég sokat vártunk, mire előkerült a mi drága fizetett orvosunk. Csak a fejét vakargatta, és hivott valaki mást, hogy nézze már meg a lányt, mert tényleg nem stimmel már valami. Mivel ők ott nem jutottak semmire, elküldtek a Bajcsyba genetikai vizsgálatra. Bejutottunk, másnap már ott voltunk. A hölgy ránézett a kombinált tesztre, majd a szemüvege fölött ránk nézett, és megkérdezte, hogy miért nem voltunk már mi itt 12 hetesen ezzel a hajmeresztő lelettel????? Mondtuk, hogy nem küldtek, hogy is jöhettünk volna....Nem volt sem az arca, sem a mondandója megnyugtató. Aztán jött drága Ferenczi főorvos úr, aki ultrahangot készitett, és azonnal mondta a felfoghatatlant...a magzattal nagyon nincs rendben semmi....másnap befektette a lányomat egy biopsziára, vettek magzatvizet, és a lepényből is mintát...ezen vizsgálatok után elfolyt a magzatviz, igy nem is engedték haza a kislányomat. Az orvos elmondta, hogy valószinűleg ez a pici el fog halni, de a mi esetünkben ez a legjobb, hiszen életképtelen lenne, biztosat majd a biopszia eredményéből tudunk meg. Másnap reggelre a pici elhalt...a lányomat elvitték a szülőszobára, ahol én is, és a férje is vele lehettünk. Kapott tágitókat, infúziót, és elkezdődött a vajúdás. Szörnyű volt testileg és lelkileg, igy látni a lányomat szenvedni. 8 órás kinlódás után végre elvitték a műtőbe és kivették belőle ezt a kis szerencsétlent :( Aztán eltelt pár nap, és megkaptuk az eredményt.....Triploydia...soha nem hallottam ezt a betegséget...de mint megtudtuk az azt jelenti, hogy minden egyes kromószómája a picinek megháromszorozódott, nem 46 kromoszómája volt, ahogy kéne, hanem 69. Mint tudjuk a dawn kórosoknak a 21. kromoszómája van megháromszorozódva, az edwards szindrómásoké pedig a 18. Akkor elképzelhető, hogy mennyire életképtelen volt ez a magzat és milyen összetett fejlődési rendellenességei voltak, amit nem vett észre az orvos. Ez abból adódik, hogy a petesejt a fogantatás pillanatában két himivarsejtet engedett be, és ugye 23 kromoszómát kell vinnie egynek, és az anyáéval igy lesz 46, no ez háromszorozódott meg.  Ez már a kombinált teszten is látszott 12 hetesen, amit a mi Csütörtöki dokink figyelmen kivül hagyott, hiszen ha akkor felfigyel erre, egy 20 perces kürettel megúszta volna a kicsikém ezt az egészet. Ehelyett majdnem félidőig kihordott egy beteg gyereket, és kinok kinjával szülte meg, nem beszélve a lelki megrázkódtatásról, amit az egész család átélt. Amilyen figyelmet, és ellátást kaptunk a Bajcsy kórházban, csak hálával megköszönni tudom. Azóta kislányom újra állapotos, hamar teherbe esett ezután a szörnyűség után, és meg is fogadtuk orvosunknak Ferenczi főorvos urat, aki nagyon figyel ránk, és ott is fogja megszülni kislányom a kisfiát. Nos, én köszönöm a lehetőséget, hogy leirhattam ezt az esetet, remélem sokan elolvassák, és tanulnak belőle, hogy mennyire oda kell figyelni a kombinált teszt eredményére, és ha rossz érzésünk van, netán még látjuk is hogy nincs valami rendben, sokkal erőszakosabban kell az igazunkat bizonyitani. H.Ildikó


2013. szeptember 27. 8:44

Sírva rimánkodott, hogy vegyék le a gépről

Édesanyám könyörgött, hogy beszéljek az orvossal, vegyék le a gépet, de az orvos fel se vette a telefont, majd félre tette. Délben meghalt megfulladt... Tisztelt Praxis!Jó napot!Én panasszal élnék a deszki szanatóriummal szemben. Édesanyámat kezelték ott és a nagyon nem voltam elégedett velük. 2013 08 19 én átszállítottak 10 órakor Deszkre, az orvos csak délután 4 kor ment oda megvizsgálni. Anyukám végstádiumban lévő cop beteg volt, itthon oxigén palackkal szépen el volt, sétált, evett, jól volt.  A lábán vizesedet és tüdőembóliától tartottak és ezért vitték be . Vasárnap bent voltunk, jól volt, evett, beszélgettünk, hétfőn ráraktak egy gépet, amihez le is kötözték. Fél 5 kor tették rá és másnap délben vették le. Rimánkodott, sírva könyörgött, vegyék le róla a gépet saját felelősségre, de nem foglalkoztak vele,  le volt kötve szegény . Kedden, mikor bent voltunk panaszt tettem az orvosnak, hogy ne tegyék a gépre, de az orvos kijelentette, ez nem vita tárgya, ráteszik. Másnap délután rátették újra, szerda 10-kor még tudatában volt, telefonon beszéltünk, könyörgött, hogy beszéljek az orvossal, vegyék le a gépet, de az orvos fel se vette a telefont majd félre tette. Délben meghalt megfulladt...


2013. szeptember 25. 9:06

Hiába sírt a folyosón a néni, órákig várakoztatták

Ennyire nem lehet tekintettel lenni a másik emberre? Ennyire nem törődik még az orvos sem azzal, hogy kint már rosszul van egy betege? Egy szép reggel... Indulás egy kórházba. "Csak" beutalókért… Szokásos. Nekem már az. Elindulunk, szép reggel van…hűvös, jól eső idő, simogató napsütés, jó levegő…imádom! Jön velem Sógornőm is. Jó így. Nem szeretek egyedül menni. Beérünk a kórházba….  27 évesen vastagbélrákkal műtöttek, azóta lassan 5 éves túlélő lettem, most leírnám egy kontroll kérő lapom előzményeit....     Millió ember. 7-kor már mindenki siet, rohannak, mindenki gondterhelt, rideg, embertelen, személytelen… próbálok elkapni egy egy szemkontaktust, érdekes, az emberek nem szeretnek a másik szemébe nézni, vajon miért? A szem a lélek tükre… No mindegy. Sorszámot húzunk, lassan halad a sor. Közben rohan az élet tovább… rohan mindenki valahova. Ki erre, ki arra az osztályra. Egy néni segítséget kér. Nem tudja, hogy kell sorszámot húzni, segítek neki. Örül, mosolyog és hálás érte, megköszöni és beáll ő is a várakozók kígyózó sorába. Sorra kerülünk aztán indulás egy osztályra, ahol is ott az orvosom, lát, észreveszi, hogy ott vagyunk, szemkontaktus megvolt. Köszönök neki, válasz semmi… nincs köszönés. Rendben. Kétszer is elmegy mellettem, majd kis idő múlva visszajön, odalép hozzám. Mit akarok? Mondom, eredményt hoztam. Erre: menjek egy másik épület másik szintjére egy másik ajtóhoz. Ő is majd odamegy. Oké! Megyek. Odaérünk. Egy néni várakozik ott. Mosolygós, halk szavú, kicsit nagyothalló. 70 év körüli. Beszélgetünk kicsit, elmondja, 5 éve jár ide, és nem fogadta el az orvos által felkínált kezelést 5 évvel ezelőtt. És most áttét lett neki. De kezelést most sem fogad el, csak afféle injekciót. Kemóhoz hasonlót. Soha nem mertem volna ezt megtenni, de ez egy másik történet, térjünk vissza a nénihez.  Ő volt ott egyedül. És én. Majd szépen jöttek sorba a betegek, ki beutalóért, ki eredményért. Meleg van. Iszonyúan. Nincs levegő. Nagyon sokan jöttek, elmentek… és mi még mindig ott várakoztunk. Már vagy háromszor kicserélődött az összes ember. Egy kb. 45 év körüli nő az édesanyjával várakozott. Velünk együtt már ők is igen régóta ott voltak. De csak várakoztunk. Mindhiába. A nővér sorba szólítja az embereket. De minket nem. A néni nem ült le, végig a falnak dőlve támaszkodott. Fájdalomtól remegett és folyt róla a víz, de nem ült le. Sokan hangot is adtak a türelmetlenségüknek, mind-mind 55-75 év körüliek lehettek. Amikor kijött a nővér és újabb és újabb beteget hívott be, odaléptem hozzá, mondtam neki, kértem, hogy adjon másik időpontot, mert nekem mennem kell, a gyermekeim várnak itthon… ekkor már 2 órája várakoztunk. A válasz ez volt: nem ő dönti el, hanem az orvos, ki jöjjön be. De mondom másodikként voltam itt! Azt mondta rendben, megmondja a dokinak. Eközben néni csak hallgatott, némán tűrt kb. két és fél óra várakozás után, már nem bírta tovább… elkezdett sírni, zokogni, mert a lánya sietett volna már haza, mert mennie kellett volna délutánra dolgozni, mert nem került még mindig be. Mert ilyenkor a tehetetlenségtől az ember nyűgnek érzi magát, amikor a szeretteit húzkodja, holott nem így van. De ezt egy beteg embernek elég nehéz elmagyarázni. Ismerem az érzést…… A néni csak sír, fájdalmai vannak és a legszörnyűbb az egészben, hogy senki, de senki nem engedte volna maga elé az idős nénit… Mindenki csak bámulta. Undorítóak voltak! Elkezdtem beszélgetni a nénivel. Elmesélte mi történt vele. Miért nem tud leülni, elmesélte, hogy majdnem meghalt miután elküldték a sürgősségi osztályról, mondván semmi baja. Rosszul lett. 3 óra alatt megmérték a vérnyomását és hazaküldték, addig kint feküdt a már jól ismert folyóson a járó betegek között… nagyon megalázó! Közben megnyugodott kicsit. De miután még mindig nem került sorra, ismét zokogásba kezdett, eközben sorba mentek be az emberek és senkiben nem volt annyi érzés, hogy előre engedje ezt a nénit. Kijött a nővér. Szólít engem, erre azt válaszolom: NEM LEHETNE, HOGY EZ A NÉNI BEMENJEN MÁR? Mert rosszul van! A doki kikiabál: - Jöjjek én be! Bemegyek, de mondom, rosszul van a néni kint! Azt mondta a doki, utánam ő jön már. És mivel engem hívott, nekem kell bejönni! A ROHADT ÉLETBE! HÁT EMBEREK VAGYUNK NEM? Ennyire nem lehet tekintettel lenni a másik emberre? Ennyire nem törődik még az orvos sem azzal, hogy kint már rosszul van egy betege? Atya ég! Hol vagyok? El akarok menni innen, minél előbb, annál jobb. Megkaptam a következő beutalóimat és már viharzottam is ki, kb. 2 perc alatt, hogy a néni be tudjon már jönni, pedig lett volna pár kérdésem ehhez a "kedves" orvoshoz, de most nem tartottam fel, mert másnak sürgősebb volt, mint nekem. Majd felteszem máskor a kérdéseket. Ráér ez most. A néni végre bement. Közel 3 órát várakoztam. De ez mind eltörpül amellett a szánalmas viselkedés mellett, amelyet embertársaink iránt tudunk tanúsítani. Mind az orvos és mind a várakozó, sokkal jobb egészségi állapotban lévők részéről. Borzasztó, hogy emberek nap mint nap gyógyítanak, így ilyen embertelenül, személytelenül, rohanva, mert mindig mindenki siet, nem érünk rá élni, még akkor sem ha betegek vagyunk…


2013. szeptember 24. 8:19

Nem harap az orvos

Ha meg mégis, akkor aki megteheti, igenis váltson orvost!  Minden csak hozzáállás kérdése .Néhány évvel ezelőtt egy esős, hideg vasárnapon baleset ért. A hirtelen nagy fájdalomtól 10 másodpercig azt sem tudtam fiú vagy lány vagyok-e. Fájt a lábam, a jobb lábam.    Társasággal voltam, vidéken. A társaság tagjai nagyon megszeppentek, de mikor felpolcoltuk a lábam, levettem a cipőt és levágtuk a zoknit láttuk, hogy nincs dagadás, és ahogy megtapogattam úgy éreztem, a csontok is a helyén vannak. Teljesen meg voltam győződve róla, hogy ez csak egy sima kis ficam lesz. (Ficamom nem volt soha, szóval nem tudtam viszonyítani a fájdalom erősségét.)   Két választás volt, vagy mi magunk megyünk kocsival vissza a fővárosba, vagy mentőt hívunk. A másodikra esett a választásunk. A mentőre igazán nem kellett sokat várni, de mivel nem élet-halál kérdése volt, nem nagyon foglalkoztam az idővel. A mentők kiérkezésük után gyorsan felmérték a helyzetet, megvizsgálták a lábam, és ők is azt mondták, hogy semmi "kóros" elváltozás nem látható kívülről, de a pontos diagnózis megállapítását meghagyták az orvosoknak. Hordágyon be a mentőbe, majd indultunk Budapestre. A társaság utánunk autóval.   Szerencsémre az Uzsoki utcai kórházba szállítottak be. Betoltak egy váró vagy előkészítő-szerű szobába. Ott a nővérek - nem túlzás - szempillantás alatt lehámozták rólam az összes ruhát. Ahogy meglátták a lábam, azonnal mondták, hogy ebből bizony műtét lesz. (Le a kalappal a rutinjuk miatt!) Folyamatosan nyugtatattak, kedvesek és bíztatóak voltak.   Majd megjelent 2-3 orvos és elkezdték vizsgálni a lábam, utána elküldtek röntgenre. A röntgen nem volt kellemes, össze kellett szorítani a fogam, de mivel igyekeztem együttműködni - amiért meg is dicsértek -, gyorsan túl voltam rajta. A vizsgálatot végző hölgy a felvételt látva közölte, hogy ő tizensok éve dolgozik a szakmában, de ilyen csúnya sérülést még nem látott. (Szerintem túlzott kicsit, hogy igazi hősnek érezhessem magam. J) Műtét kell, és még aznap. Megijedtem. Féltem. A váróban az orvosok ismét megvizsgáltak, latolgatták, hogy mihez is nyúljanak először, melyik részt műtsék, talán nekem is elmondták, és lehet, okosan néztem is, de bevallom nem tudtam figyelni. A vizsgálatok után bejöhetett egy kedves családtagom is, akit időközben értesítettek. Ő állt vagy ült mellettem, én meg feküdtem, lábamat a "szánkón" pihentetve. Vártuk, hogy felvegyenek az osztályra. Közben vért vettek, majd EKG, a mit ettem aznap kérdés, stb. Nem tudom, meddig várakozhattunk, lehet, 2-3-4 órát is, de ez egyáltalán nem számított; nem fájt a lábam, volt társaságom és még egyéb folyó ügyeimet is el tudtam intézni.   Este 6 felé kerülhettem az osztályra. Ott bemutatkozásként begörcsölt a lábam a szánkón, egy ápoló próbálta masszírozni, kitartó munkával, sikerrel. Néhány perc múlva pedig már jöttek is értem, toltak be a műtőbe. Az egyetlen igazi fájdalom a balesetet követően az volt, amikor át kellett másznom a műtőasztalra és előtte a lábamat le kellett venni a szánkóról. Borzalmas fájdalom volt, leírhatatlan, tényleg nem kívánom senkinek. A műtőben szintén kedvesek voltak, elmondták, hogy milyen érzéstelenítést kapok, hogyan kell tartanom magam, mit tegyek közben, mikor szóljak, mit tegyek utána, akarok-e aludni (naná, hogy ébren akartam lenni!). Szóval mindent. Mikor elkezdték beadni, úgy vártam, hogy hasson, mint a Messiást. Hatott, másodpercek alatt. Majd végül úgy adagoltak nyugtatót vagy valamit, hogy elaludtam műtét közben. Annyira ideges voltam, felment a pulzusom az egekbe, kalapált a szívem, látták és tudták, hogy rám fér az alvás.   Arra ébredtem, hogy a doktorúr gipszeli a lábam, majd arra, hogy mosnak le mindenhol a kollégái, mert állítólag eléggé gipszes lettem (J). Majd a kórteremben újra feleszméltem, de aztán aludtam reggelig.   Akkor kb. egy hetet voltam kórházban. Amit kellett, mindent elmondtak. Ha nem az orvos, akkor az, aki kötözött, vagy a főnővér, vagy az orvoshoz magát bekunyeráló jóbarát. Ami engem érdekelt a csúnya törésen és mindenféle szakadáson kívül az volt, hogy mikor állhatok újra lábra. Elmondták: sokára. Nyilván, igazuk volt. A mankó hosszú hónapokra bajtársammá szegődött és ma is olyan biztonsággal tudok hozzá nyúlni, mintha még két lábam lenne. Vártak s várnak még rám újabb műtétek, de a szakértelem felől egy szemernyi kétségem sincs az eddig is kezelő orvos és csapata felé.     Mind az engem kezelő orvosok, mind az őket segítő nővérek, ápolók, gyógytornászok munkáját nagyon nagyra becsülöm az Uzsoki utcai kórház ortopédiáján. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyi mindent köszönhetek annak az orvosnak, aki 1 év kezelés, 3 műtét után elérte, hogy ha nem is tökéletes, de jól működik a lábam. És annak a két gyógytornásznak, akik hajtottak mindig, hogy egyre erősebb legyek és az önbizalmam is visszatérjen. Vagy azoknak a nővéreknek, akik a föld alól is megpróbálták előásni az elveszett papírjaimat. Nyilván, mindenben lehet hibát találni, de mindez csak hozzáállás kérdése. És egy nagyon fontos tanácsom van mindenkinek: Merjen kérdezni! Az orvosnak minden, amit tesz, egyértelmű és logikus. Mivel ő orvos, ez a szakmája, nem feltétlen tud úgy gondolkodni, mint a beteg. (Pl. nekem is tök egyértelmű, melyik gombbal indítom el a mosógépet, míg a férjemnek el kellett magyarázni J) Igenis, meg kell tanulni merni kérdezni. Nem harap az orvos sem. Ha meg mégis, akkor aki megteheti, igenis váltson orvost!   Samugate 


2013. szeptember 22. 9:16

Elvették a kedvem a rákszűréstől

 Amikor bejutottam az orvoshoz, a kérdésére “miért jött?" -  válaszoltam és oda nyújtottam a rákszűrési meghívót. Az orvos erre kijelentette, hogy ez nem jelent semmit, a rákszűrés már nem kötelező és ezt nekem csak a közelgő választások miatt küldtek. Most találtam rá erre a címre, és a felhívásra, hogy a magyar egészségüggyel kapcsolatban lehet "élményeket" írni. Körülbelül 3 évvel ezelőtt elmentem méhnyakrák-szűrésre [Veszprémi kórházba]. Előtte levélben kaptam rákszűrési meghívót és azt elvittem magammal. Amikor bejutottam az orvoshoz, a kérdésére “miért jött?" -  válaszoltam és oda nyújtottam a rákszűrési meghívót. Az orvos erre kijelentette, hogy ez nem jelent semmit, a rákszűrés már nem kötelező és ezt nekem csak a közelgő választások miatt küldtek.... Amikor döbbenetemben mondtam, hogy köszönöm a tájékoztatást és viszontlátásra  - az arckifejezése megenyhült és azt mondta “Na jó, ha már eljött, megcsinálom". A végén oda nyújtott nekem egy papírdarabkát, amelyet azóta is őrzőm  (másolat mellékelve) és mondta “itt van a leletének száma, viszontlátásra". Bevallom, a leletemért azóta sem mentem, mivel orvosi ismeretek hiányában azzal úgysem tudnám mit kezdeni. Es rákszűréssel sem próbálkoztam azóta.   Van sok ennél rosszabb élményem is, mivel a férjem 10 hétig volt kórházban egy súlyos autóbaleset után. Abban az időben napi 8-10 órákat töltöttem a korházban és állítom, hogy e nélkül a férjem most nem lenne ezen a világon. De erről röviden nem vagyok képes írni.   Üdvözlettel Bács Péterné


2013. szeptember 18. 8:08

A rendőr eloldalgott, a mentős be mert menni a sérültekért

A sok negatív sztori után, emeljük ki ezt a hőstettet is... Tisztelt blog!A "kulcsi családirtóként" elhíresült bűnügyi tudósítások egyikén ütötte meg a szemem az alábbi bekezdés:"A férfi a bíróságon elmondta, hogy személyesen kért segítséget a dunaújvárosi rendőrkapitányságon, ám megelégelve a zsaruk teketóriázását, egyedül indult a mészárlás helyszínére. Miután H. Csanád őt is életveszélyesen megsebesítette, szédülten támolygott ki a családi házból. Csak ekkor érkezett a helyszínre két járőr, akik, látva a véres férfit, megfutamodtak. Végül a mentők rontottak be a házba, ahol megtalálták az élet és halál között lebegő anyát és lányát."Úgy hiszem, nagobb nyilvánosságot érdemelne ez a sztori, ahol a rendőr eloldalgott, a mentős be mert menni a sérültekért! A sok negatív sztori után, emeljük ki ezt a hőstettet is... itt a teljes cikk, aminek az utolsó bekezdését idéztem: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/anyja-megbocsatott-a-csaladirtonak-2210525Tisztelettel: Sz. S.


2013. szeptember 17. 8:21

Nem vették észre a végbélrákot

Szóval Tisztelt Prosztatával Bajlódók! Egy plusz vizsgálatot (kérdést) megér a dolog és ha tényleg más okozza a bajt, meg nem, de olcsóbban meg lehetne úszni a későbbieket.  Tisztelt Praxis!   Előrebocsátom, hogy túl most már mindenen elsősorban nem vádaskodni akarok - főleg, hogy nem is tudom, hogy melyik szakorvosnak meddig tart a szakterülete - hanem felhívni valamire esetleges sorstársaim figyelmét.   Sok évvel ezelőtt jelentkeztek nálam a TV-ben is sokszor bemutatott proszatatapanaszok, amit koromnál fogva is természetesnek vettem, aztán előbb a Prostamol UNO, aztán irány az urológia.   Bizony-bizony hullámzóan magas PSA szintet, megnagyobbodott, szívós tapintású prosztatát találtak, szóval egyértelműnek látszott a dolog.   Öt év alatt hat biopsziát végeztek, a szövettan minden esetben negatív volt. Háromhavonta rendszeresen jártam kontrollra, évente többször RDV vizsgálatom is volt - ez most nagyon fontos momentum.   Aztán véres széklet miatt csináltattam egy colonoscopiát és rámszakadt az ég: végbélrák.   A legmegdöbbentőbb viszont az volt, amikor a sebész is megejtette ugyanazt az RDV vizsgálatot és közölte, hogy a daganat újjal elérhető magasságban található. Elmondták, hogy egy ilyen daganat kifeljlődése 5-10 év. És akkor összeszorult a gyomrom: öt éve akár fel is lehetett volna fedezni, hogy nem a prosztata, hanem a daganat okozta a problémáimat, hiszen - végigcsinálva az összes sugár-, kemoterápiát és műtétet és kétéves túlélő vagyok - most az ég egy világon semmi baja a prosztatámnak, sőt a PSA is beállt a normál szintre.   Szóval Tisztelt Prosztatával Bajlódók! Egy plusz vizsgálatot (kérdést) megér a dolog és ha tényleg más okozza a bajt, meg nem, de olcsóbban meg lehetne úszni a későbbieket.   Örülnék, ha bárkinek is segíteni tudtam.   Tisztelettel: én.


2013. szeptember 15. 10:01

Fél évig "kezeltek" feleslegesen

 Most kezdhetem elölről az egészet és kereshetek magamnak orvost. A leleteimet sem adta oda. Ez a Magyar egészségügy ezért fizetjük a TBt. Az én történetem úgy kezdődött, hogy balesetett szenvedtem Március 14.èn az M7 esen a tömegkarambolban. A helyszínre érkező mentôsőktől nem kértem segítséget mert nem voltak még akkor fájdalmaim meg làttam az én váll fájdalmam csekélység ahhoz, hogy egy ilyen nagy karambolban velem foglalkozzanak voltak ott súlyos sérültek akik jobban rászorultak az ellátásra. Màsnap viszont ébredés utàn nem tudtam a jobb vàllamat mozgatni. Megnéztük melyik az ügyeletes korház, ez a Jànos korház volt ide elmentünk. Elmondtam panaszomat mi fáj csinàltak is röntgen felvételeket, hasi ultrahangot, koponya ct t megvoltam elégedve, hogy a vállamon kívűl mindenhol átnéztek. Az ambulàns orvos adott egy papírt amin Dr. D neve elérhetősége szerepelt és, hogy jelenkezzek nála a váll sérülésemmel. Hètfőn felvhívtam kaptam idöpontot pénteken 14 órára. Időben érkeztem. A vároban kb. 30 ember várakozott volt aki reggel 10 től ott ült. Este fél 7 kor sorra is kerültem közben azért volt időm megfigyelni ki mikor jött. Sajnàlattal tapasztaltam, hogy többen jóval később èrkeztek mint én és mèg pár beteg de valamiért őket előbb behívták itt megjegyzem nem súlyos azonnal ellátandó betegek érkeztek. Végre be kerültem vittem a röntgen kèpett mondta az orvos, hogy lát repedést és a rotátorköpeny sérült. Kaptam fàjdalomcsillapítot hasznàljak flector tapaszt és 3 hét múlva jöjjek vissza vagyis ne ide hanem a magánrendelőjébe kérjek időpontot. Le telt 2 hèt gondoltam most már esedékes időpontot kérni megnéztem a magánrendelő honlapját kicsit megdöbenve nèztem, hogy egy vizsgàlat 16 ezer forint. Ezt sajnos nem engedhettem meg magamnak így felhívtam a Jànos korházat a Doktor úr aszisztensével sikerült beszélnem elmondtam neki, hogy a magánrendelőbe lettem vissza híva de én ezt nem tudom megfizetni így szeretnèk időpontot a Jànos lorhàzba kérni a Doktor úrhoz. A vàlasz az volt jó majd hívnak kb. 3 hèt után felhívtak és kaptam időpontot. 12 órára kellett mennem 15:30 kor be is jutottam de megint én voltam az utolsó beteg volt akit 14 oràra hívott ők rég haza mentek. Egy kis boritèkban ott volt egy kis hála pénz gondoltam ha már nem mentem a magánrendelőjébe itt egy kissebb összeget adok neki. Viszont annyira undokul viselkedett és meg is jegyezte ha a magànrendelőjèbe megyek nem kell ennyit vàrni így úgy döntöttem nem adom oda pénzt. A vizsgálaton megint nem törtènt semmi mèg várjak 3 hetet. Megint le telt s 3 hèt ismèt 3,5 óràs várakozàs ismèt utolsónak hívott be. Ezek utàn mit hálálkodjon az ember??? Megint 3 hét letelt most már injekciót kaptam a vállamba mondta az Orvos 2 hét múlva szerdàn jöjjek megint 12 órára injekcióra oda is mentem az aszidztens hölgy kérdezi mit keresek ma itt mutatom a papírt, hogy màra hívott vissza az Orvos injekcióra ő közli a Doktor úr szabadsàgon van tudta előre, hogy szabira megy minek hívta ide magát. Kérdeztem most mi legyen? Jöjjön jövő hèten 12 re. Megint elérkezett a nap. Kicsit furcsa volt senki nem volt a váróban, gondoltam nyár ilyenkor kevesebben jönnek. Fél óra várakozás utàn megjelent. Doktor úr kérdezi miért jöttem mondtam neki a múlt hetet, potyàn jöttem ide mert ön szabin volt és az aszisztense adott màra időpontot. Vakargata csak a fejét mert, hogy ma nem jó mert 13órátó belső ellenőrzés lesz és neki mennie kell. Én mondtam, hogy hát még csak 12:30 van az injekciót beadni 10 perc pont végezz velem. Erre ő mondta vàrjak egy picit a várakozàsból 13 ora lett megèrkeztek az ellenőrök az injekciót nem kaptam meg 15:10 re jött vissza és végre beadta az injekciót. Fél évig jártam a Doktor úrhoz elküldött ultrahang vizsgàlatra a magánrendelőjèbe 12 ezer forint mondván, hogy a Jànos korházban nem csinálnak. Vissza menntem a leleteimmel persze a tortúràs várakozás megint nem maradt el. Elküldött röntgenre is. Beadtam a röntgen kèpeket neki mondta megint várjak egy ora eltelt megint senki rajtam kívül már majd bekopogtam közölte, hogy meg is feledkezett rólam. Majd azt is közölte, hogy ezt meg kellene műteni de járjak vele gyógytornára. Mivel èn XV. Kerületi lakos vagyok ott keresek valakit meg màsik orvost is ő nem is érti mit keresek itt. Kérdem én akkor, miért kezelt fèl évig???? Most kezdhetem előről az egészet és kereshetek magamnak orvost. A leleteimet sem adta oda. Ez a Magyar egészsègügy ezért fizetjük a TBt.  Köszönöm!  Kata


2013. szeptember 13. 8:15

Órákig hagytak szenvedni a folyosón

Aznap 40fok volt, már teljesen leizzadtam és otthagytak  2 ÓRÁRA egyedül a folyóson, ahol mindenki megbámult és nézte hogyan szenvedek. Még egy szurit vagy pirulát sem kaptam.  Rosszul lettem  a munkahelyemen. Egy forró nyári délután elkezdett munka közben szúrni az oldalam, de annyira hogy se állni se ülni nem tudtam. Nagy nehezen szerzett a fönököm egy kolleganőt, aki el tudott kísérni és gyorsan kiderítette, hogy hol van a legközelebbi ügyelet vagy orvos, aki megnézhet. A Deák tér közelében volt.Először is várnom kellett, nem sokat, csak fél órát (pedig senki sem volt sehol, a váro üres volt, a doktornőtöl sem jött ki, amikor hajlandó volt fogadni, persze egy kedves fintorral, amit nem igazán értettem, hiszen nekem éppen nem lenne jobb dolgom, mint hogy rosszul legyek..) ami fájdalmakkal óráknak tűnt."Megnyomkodott" és közölte, hogy ő ennyiből nem sokat tud megállapítni, bekell mennem az ügyeletes kórházba. Persze, de hogyan. Hát metroval nem jó nekem? Mondtam hogy nem. Akkor Taxival? Nem, nincsen nálam épp annyi pénz. Mert ő mentőt csak akkor hívhat, ha van rajtam infúzió. Hát na jó, akkor beköt egyet. (????)Odaértem a kórházba. Az első kérdés az volt (nálam is, mint egy másik ide beírt hölgynek), hogy kinek a kije vagyok és hogy miért ide jöttem. A kolleganőm közölte, hogy tök mind1, hogy ki vagyok, ez az ügyeletes kórház és hogy azonnal nézzen meg valaki, mert ezért vannak ott és ezért vannak fizetve, nem a kérdezősködésért. Megvizsgáltak, ultrahang, és kitoltak az infuziommal a folyosóra. Aznap 40fok volt, már teljesen leizzadtam és otthagytak  2 ÓRÁRA egyedül a folyóson, ahol mindenki megbámult és nézte hogyan szenvedek. Még egy szurit vagy pirulát sem kaptam.  A kolleganőm visszatért, közölte, hogy sokkal rosszabban nézek ki, mint amikor otthagyott és hogy tudok-e már vmit, vagy mi van. Édesapám erre betelfonált, így kiderült hogy KINEK A KIJE IS VAGYOK, ezért azonnal betoltak egy egyágyas szobába  és végre megkérdezte egy nővérke hogy hogyan vagyok segíthet-e vmit. Az orvos is 10percen belül előkerült, és közölte hogy még ma kiveszik a vakbelemet, de megkell várni az éjszakás doktort konzultácóra mert ő végezné a mütétet. Oké, eltelt megint egy félóra. Megérkezett a másik orvos, aki közölte hogy nincsen semmi bajom, hazamehetek. De ilyen meg olyan vizsgálatokra menjek el az elkövetkező héten...Kérdés: miért hiszik gyakran az egészségügyben dolgozók, hogy az emberek brahiból, szórakozásból töltik a szabadidejüket kórházakban? És kinek a kijét látnák el azonnal és esetleg kedvesen?? Ki érdemli meg az azonnali és jó ellátást??...


2013. szeptember 12. 8:06

Így bánnak a haldoklókkal

Akinek van haldokló családtagja az tudja milyen is ez a fájdalom. Tisztelt Praxis!Édesanyám súlyos beteg 2012 februárban diagnosztizálták nála a rákot, mindenféle élzáródásai is voltak gyomor és vékonybél, ezért a kórház Sz.fehérvár pépes diétát írt neki elő. a daganat máj és epe között van és nem műthető, mivel egy főeret vesz körbe, mivel fekvő is, ezért pépes diétát írt elő a szakorvos felhozattuk Bp-re a fent nevezett ellátó intézménybe ahol pépesített kelkáposzta főzeléket, karfiol főzeléket, borsó főzeléket adnak, és emelt szintű 0,25 helyett 0,50-es morfiumot. Ennek a gyógyszernek a mellékhatása a lelassulás emlékezet kihagyás, mikor reklamáltam, hogy miért hagyták 15 óra és 21 óra között a kakiban közölték, hogy édesanyám rosszul emlékszik és egyébként az ápoló elmondása szerint -amit a szemembe mondott -  az osztályán fekvő 28 betegre napi 4 azaz négy darab pelenkát biztosít a minisztérium=-O akkor most kinek van kimaradása és ki nem tud számolni? Ez a beszélgetés pedig azért történt mert édesanyám azt mondta, hogy 2 x leejtették a mai napon, akkor most ki is mond igazat?? Az én és a gyerekeim pénzéből levont TB járulék biztosan fedezné az anyám ellátását az aki megélte a haburút, a forradalmat és felnevelt minket és fizetett TB ennyit nem érdemel?? Orbán úr Éljen a foci!!!, de a Jó Isten magának is vissza fogja adni ezt a szenvedést, hiába lesznek rá milliárdjai! Isten előtt mindenki egyforma és vannak gyerekei akik szintén vissza fogják mindezt kapni:'( És én csak ennyit szerettem volna mondani. Akinek van haldokló családtagja az tudja milyen is ez a fájdalom:-(


2013. szeptember 10. 7:50

750.000 forintot vettek ki a zsebünkből

Sokszor felteszem a kérdést: ’"Vajon mire is esküdtek fel az orvosok? Hippokratészre, vagy a pénzre?" Most már lassan azt hiszem: az utóbbira. Tavaly augusztusban történt. Édesapám már előrehaladott stádiumban lévő hasnyálmirigyrákban szenvedett. Nagyon rosszul volt, bélelzáródásra gyanakodtak, ugyanis bélsárt hányt. Mentővel szállitották be a Tolna megyében található dombóvári kórház sürgősségi ellátási ambulanciára. Egy órai várakozás után sorra került a majd eszméletlen állapotban lévő édesapám, akinek a kivizsgálásánál nem lehettem jelen, mivel hogy nem éppen udvarias hangon kértek meg arra, hogy hagyjam el a vizsgálót. A vizsgálat kb. 5 percet vehetett igénybe, valami injekciót kaphatott, (valószinüleg teljesen leszedálták)és úgy tolták ki a folyósóra. A kezelő orvostól megkérdeztem, hogy felveszik-e az osztályra, amire flegmán azt közölte, hogy nincs elég kapacitásuk az ilyen betegekre. Csak abban az esetben, ha aláirom, hogy műtétet végezhetnek el rajta. Amire azt válaszoltam, hogy eleget vagdosták már, nem hagyom, hogy a műtőasztalon haljon meg. Mellékesen meg kell jegyezzem, hogy ebben a kórházban operálták három év alatt hatszor, és nem vették észre, vagy talán nem is akarták észrevenni, hogy hasnyálmirigy rákja van. (83 évesen hunyt el) Ezek után megkaptam a zárójelentést, amiben természetesen nem szerepelt, hogy milyen gyógyszeres ellátásban részesült, az viszont igen, hogy beszámitható és kikérdezhető állapotban volt. Készitettem róla képeket, amiken egyáltalán nem az látszott, hogy magánál lett volna. A hazafelé vezető úton félrebeszélt, látomásai voltak, és kb. két napig nem volt magánál. Ez volt a legegyszerűbb módszer az orvosok részéről, hogy letudjanak egy ilyen súlyos beteg embert. Persze, ha csúszott volna a zsebükbe egy kis lé, talán mások lettek volna. Két és fél év alatt, amig szegény édesapám szenvedése tartott, közel 750.000 Ft-ot vettek ki a zsebünkből. Még az utolsó héten is szemrebbenés nélkül eltették a pénzt, holott tudták, hogy nem tudnak segiteni. Mindenki a pénzből él, de hova lett a lelkiismeret? Sokszor felteszem a kérdést: ’"Vajon mire is esküdtek fel az orvosok? Hippokratészre, vagy a pénzre?" Most már lassan azt hiszem: az utóbbira.


2013. szeptember 8. 8:49

150 ezret követelt az orvos

Odaadtam neki 70 000-et. Megszámolta, felháborodott, mindenféle aljasnak elmondott. Azt is mondta, hogyha bezzeg baleset okozása miatt elvették volna a jogosítványát, akkor arra nem sajnáltam volna a pénzt. Tisztelt Praxis blog!2003-ban a férjem elment tüdőszűrésre. Megállapították, hogy a csecsemő mirigye megnagyobbodott. Visszakeresték a pár évvel az előtti felvételeket, és már az öt évvel előttin is látszott.  Jól figyeltek, ugye? Ez még semmi. Szegeden műtötték, az orvos aki műtötte nagyon rendes volt, de a főorvos mondta  a férjemnek a műtét után pár nappal. hogy a hozzátartozóját várja, méghozzá sürgősen és vigye neki az ő kis pénzecskéjét, 150 000 Ft-ot. Mit volt mit tenni, bementem hozzá. Odaadtam neki 70 000-et. Megszámolta, felháborodott, mindenféle aljasnak elmondott. Azt is mondta, hogyha bezzeg baleset okozása miatt elvették volna a jogosítványát, akkor arra nem sajnáltam volna a pénzt.  A vén marhának /a főorvosnak/ egyébként akkor valami drága Volvoja volt. Nem is ő műtötte, akkor meg mit akart?   Nem sajnálom a pénzt az orvosoktól, kapott még az altatóorvos is, meg az ápolók is, meg természetesen aki műtötte, de ő meg inkább tiltakozott. Mit lehet erre mondani? Minden esetre nagyon felidegesített a dolog. Jobb inkább elkerülni az orvosokat, de tisztelet a kivételnek.    Kiss Erika


2013. szeptember 6. 8:43

Pénz beszél, kórház ugat

Sokan vannak, akik a szülésznőnek szánt 40-50 ezer forintot ki tudják gazdálkodni, de az orvos és  a szülésznő költségei együtt már bőven 250 ezer forintra rúgnak, és még ha tervez is az ember előre a gyerekvállalással, azért annak a 200 ezer forintnak van jobb helye, mint az orvos zsebe. A Szent Imre kórház szülészete régóta dolgozik azon, hogy bababarát szülészet hírében álljon, ezért is választják nagyon sokan mostanában.  Az alternatív szobák és az arany 2óra gyönyörét úgy tűnik, 1 igen csúnya dolog kezdi beárnyékolni : a pénz.  Gondos tervet készítő nőként utánaolvastam, úgy döntöttem, itt szeretném világra hozni elsőszülöttemet, bababarát módon. Rengeteg negatív történetet olvastam felfogadott, majd szülésre be nem érő, vagy a kismamára csak az utolsó 10percben ránéző orvosokról. Úgy gondoltam, nem szeretnék azért a fél óra törődésért 150 ezret, + előtte a gondozásért alkalmanként 10 ezret kifizetni egy orvosnak. Ellenben sokan javasolják, hogy inkább szülésznőt fogadjon az ember, ő végig bent van, tartja a lelket a kismamában, és jóval olcsóbb is. Így terveztem én is. Terhesgondozásra meg járok SZTKra, úgyis elég TBt fizetünk. A szülésen pedig bent lesz majd egy fogadott védőnő, aki segíti a légzés ütemét tartani, stb.  A védőnő hozta az első meglepődést, mikor beszélgettünk a terveimről, és kérdezte, hogy oké, de ki lesz a választott orvos? Mondtam neki, hogy orvost nem tervezek fogadni, csak szülésznőt. Hát, ő úgy tudja, a kórház új vezetése ezt nem engedi, szülésznőt csak orvossal együtt fogadhat az ember. Dupla vagy semmi, vagy mindkettő, vagy egy sem. Elkezdtem utánajárni a neten, egyre több friss fórumon bukkantam erre a tényre. A napokban a kórházban egy orvost megkérdeztem, és bebizonyosodott, valóban így van. Az érvük, hogy  a szülésznőknek mostanában túl nagy teret adnak, és nem elég nagy akkor az orvos mozgástere. Hogy is lenne ez? 1. nem fogadok senkit- ügyeletes orvos és szülésznő néha rámnéz 2.fogadok szülésznőt- szülésznő végig velem, ügyeletes orvos néha rámnéz. Mi a különbség? Azon kívül, hogy az orvos ugyanúgy rámnéz x időnként, a szülésznő végig velem van, ha gond van, hívja a dokit.  Egyrészt nagyon szomorúnak tartom, hogy ennyire pénzéhes a vezetés, nyilván az orvos a borítékból lejattol a kórháznak is, a szülésznő meg nem, ezért ragaszkodik ehhez a vezetőség. Másrészt sajnálom, hogy ezzel számos kismamának el kell pártolnia a kórháztól, mert sokan vannak, akik a szülésznőnek szánt 40-50 ezer forintot ki tudják gazdálkodni, de az orvos és  a szülésznő költségei együtt már bőven 250 ezer forintra rúgnak, és még ha tervez is az ember előre a gyerekvállalással, azért annak a 200 ezer forintnak van jobb helye, mint az orvos zsebe...  Én amondó lennék, hadd döntse el a kismama maga, hogy mit akar, ha csak szülésznőt akar fogadni, miért ne? Az inkompetens férj vele lehet végig, de a szülésznő meg a férj már nem? Ha fogad orvost, ő se fog végig ott állni az ágy végében a 10-20 óra alatt, akkor meg hol itt a gond? Arról már nem is beszélve, hogy a sok fiatal szülésznő sokkal inkább alternatív tud lenni, mint a 30-40 éve végzett vén róka orvosok...  Sajnálom, hogy sokunknak e miatt kell új kórházat keresni, egyébként kíváncsi lennék, hogy hogyan küldik el az oda tartozó szülésznőt, mikor berobog a kórházba a szülő nővel, de orvos nélkül. Mégis mi lehet erre a hivatalos magyarázat?  Nektek mi a véleményetek erről? Pénz beszél, kórház ugat?  üdv:Sz


2013. szeptember 4. 8:43

A hálapénz mindig szerepet játszik

A betegtársak elmondásai alapján nem is nagyon merném megkockáztatni, hogy én ne adjak. Tisztelt Praxiblog!   Egészen véletlenül kerültem az Önök oldalára! Elolvastam néhány esetet, és igen csak meglepődtem, és elgondolkoztam! Arra az elhatározásra jutottam, hogy az egyik "orvos-beteg" találkozás történetét leírom! Nem igazán olvastam az Önök oldalán pozitív tapasztalatot, de az én esetemben döntően a pozitívum játszik szerepet, mondhatnám majdnem happy end lett a vége. Röviden:   Pici gyermek korom óta, szigorú orvosi ellenőrzés alatt álltam, hiszen már születésem után kiderült, hogy három vesemedencével láttam napvilágot. Ennek is kalandos története van, de végül is megtanultam vele együtt élni. Középkorú vagyok, átestem térdműtéten, agyvérzésen, stroke-n és még sorolhatnám, de az egyik sem volt olyan, mint amiről írni szeretnék. Az évek során amikor egészségügyessel találkoztam természetesen a hálapénz mindig szerepet játszott, a betegtársak elmondásai alapján nem is nagyon merném megkockáztatni, hogy én ne adjak. 2007 év végén belázassodtam, több orvos, ügyelet is látott, kaptam antibiotikumot, mikor még a hasam is elkezdett fájni, azt mondták, hogy az antibiotikus mellékhatása, pihengessek. Valami ötlettől vezérelve Szilveszterkor mentőt hívtam, aki már nem engedte, hogy lábra álljak, azonnal bevittek a János kórházba, ott a csodámra jártak, amikor kiderült, hogy mi is a baj, két ember fej nagyságú valami volt a hasamban. Természetesen ott is a csodálkozás volt nagyobb, többször úgy éreztem, mint a tenniakarás. Osztályról osztályra vittek, és persze ünnep lévén az ügyleti beosztás szerint ez sebészetre tartozik, tehát átvittek a Péterffy u. kórházba. Mondanom sem kell, hogy Budapesten és Pest megyében három mentő volt összesen. Átkerültem végre, ahol egy nagyon rendes, szimpatikus orvossal találkoztam. A többi orvosról és személyzetről olyan véleményem van, ami nem biztos, hogy nyomdafestéket bír. Láttam ahogy legyint az orvos, hogy vér jön a vesekatéterből, ez már a vége, és magamra is hagytak. Persze csak a katéter volt eldugulva, de ki figyelt erre. Amikor nagyon kiabáltam, hogy de akkor is pisilni kell, egy ápoló felfedezte a problémát.Amennyiben ott maradok, már nem írom le ezeket a sorokat. Bekatétereztek, mint kiderült, sem a katéterre, sem az orszondára akkor nem volt szükség. De ez már a múlté. Ismerősök megszervezték átkerültem az Országos Onkológiai Intézetbe, ahol kiderült, hogy az a bizonyos két emberfej nagyságú valami, az genny csomó, a genny bekerült a véráramba, ahol vérmérgezést okozott. A magas láz miatt jégben feküdtem. Majd megműtöttek. Kiderült, hogy bizony rosszindulatú az a valami. Egy nagyon fantasztikus, klasz dokival kerültem kapcsolatba. Akkor Ő az osztályvezető főorvos volt. Már nem élnék, ha akkor az Ő szaktudása, ismerete nem lett volna annyira alapos. A mai napig rendszeresen járok ellenőrzésre, ha problémám van megkereshetem. Szívesen el is mondom a problémáim Neki, hiszen az életemet köszönhetem Neki. Prof. Dr. Pulay Tamásnak hívják. A mellette lévő egészségügyisek is fantasztikusan empatikusak, segítőek. Egy egy kezeléskor várakozás közben amikor beszélgetünk a betegtársakkal derül ki, hogy az ország minden részéről érkeznek hozzá! Az interneten rákeresve találtam olyan megjegyzést, hogy az ország legjobban onkológus-nőgyógyásza. Bármennyire is "megküzdöttem", amíg eljutottam hozzá, örülök neki, hogy ilyen orvossal kerültem kapcsolatba. Kívánom, hogy azok az emberek, akiknek orvosi segítségre van szükségük ilyen orvossal és egészségügyisekkel találkozzanak. Nagyon sok horrorisztikus történettel találkoztam már én is, de örülök, hogy ebben az esetben ilyen pozitív lett a vége. Igaz mai napig vannak problémáim, amiben az onkológia segít, de ez az orvos, lelkileg is segít, hogy átvészeljük a nehéz időszakokat!       Ennyit szerettem volna leírni. Nem tudom, hogy mi lesz a sorsa a levelemnek, mert nem nagyon van ismeretem az Önök blogjával kapcsolatban, de köszönöm, hogy elolvasták a levelem, hátha tudok valakinek segíteni.   Tisztelettel Tóth Zsuzsanna


2013. szeptember 3. 7:56

Ne törődjenek vele, csak hisztizik

Két hét múlva olyan erős vérzéssel vittek a kórházba, hogy alig tudták megmenteni az életem. Tisztelt Praxisblog,  A "A méhlepény egy darabját bennem hagyta" c. cikkre reagálnék a saját történetemmel:  Ez a hanyagság sajnos nem csak 1976-ban volt általános. Velem is megtörtént, 2009-ben, amikor a fiam született. Szülés után többször panaszkodtam, látta a fogadott orvosom hogy sírok a fájdalomtól, mire azt mondta az ápolónőknek hogy "ne törődjenek velem, csak hisztizek". Két hét múlva olyan erős vérzéssel vittek a kórházba, hogy alig tudták megmenteni az életem.  Miután az intenzívről kikerültem, ingyen megkaptam a kórház privát szobáját egy hétre - lehet hogy a kórház dolgozóinak bűntudatuk volt, a fogadott orvosomnak nem, ő felém sem nézett...  Én is gondolkodtam a peren, de akkoriban költöztünk külföldre, így csak a kórház jogi osztályán tettem feljelentést, de persze szépen elmosták az ügyet, miszerint végül is az én hibám volt...  Amennyiben lehetőség van az orvos nevének közlésére, szívesen megadom: Dr. Kazy Zoltán, SOTE II. Klinika Talán a páciensei okulnak a történtekből és máshoz fordulnak ha problémájuk van.  Üdvözlettel, Zsuzsa


2013. szeptember 1. 10:44

Hanyag ultrahangos vizsgálat Veresegyházán

Nem ártana Veresen egy ellenőrzés a doktornő szakmai tudását, felületességét tekintve. Ki tudja hány komoly, elfajult probléma alakult ki eddig  a hanyagsága miatt.T. blog !  Történetemet és tapasztalatomat szeretném megírni Önöknek a veresegyházi SZTK ultrahangos doktornőjével kapcsolatban. Pár éve jobb felhasi, bordaív alatti enyhe fájdalmakkal küzdök. Gasztroenterológiai kivizsgálás megtörtént, markáns refluxon kívül semmi extra. Elküldtek UH-ra is, máj, epe stb gyanú. Az veresi SZTK (alias Misszió nevű hely) UH-os kollégája kedves hölgy, kb. 2 perc alatt végzett a komplett hasi UH-gal, a májam vizsgálata ebből kb 5 sec volt, egy helyre odarakta a gép szkennerjét (nem tudom hogy hívják helyesen) majd ment tovább. Nem talált semmit. Rá egy évre, miután ugyanúgy megvoltak a panaszaim megint elküldött a háziorvosom az UH-ra, ugyanez a hölgy megintcsak 1-2 percben lerendezett; semmi probléma nincsen, nincs változás az egy évvel ezelőttihez képest - mondta. Nos úgy döntöttem megnézetem maga egy magán UH-ossal is Pesten. El is mentem egy héttel az SZTK-s vizsgálat után, nos itt a vizsgálat kb 10 percig tartott, elég alapos volt, azonban az már az első fél percben kiderült, hogy ciszta van a májamban és az epehólyagom meg van törve, semmi nagyobb probléma, de megvan az oka a problémámnak. A harmadik gyerekem születésekor szintén hozzá küldték UH-ra a babát, a pesti vizsgálaton alaposan átnézték még a nagyobb testvéreit, koponyájukat stb, itt a dokinő jó szokása szerint kb 1 percben végzett, a gyerek fejét kihagyva. Nejem kérdeze is, hogy azt itt nem nézik meg ? Azt mondta, hogy nem szokták sehol, nem kell. Érdekes, Bp-en ahány születés utáni baba UH-ot csináltak a környezetemben, mindenhol kötelező volt ezt is megnézni, a 2 nagyobb gyerekemnél is megtették.  Nem ártana Veresen egy ellenőrzés a doktornő szakmai tudását, felületességét tekintve. Ki tudja hány komoly, elfajult probléma alakult ki eddig  a hanyagsága miatt.  Üdvözlettel;  István


2013. augusztus 30. 7:17

Csak a pénz segíthet az egészségügyön

Bármilyen területen is dolgozik az ember, ha nincs megfelelő eszköz a munkája elvégzésére akkor lehet ő akármilyen jó szakember nem megfelelő munkát fog kiadni a kezéből. Erre viszont csak egy megoldás van: PÉNZ. Tisztelt Praxis!Igazán nehéz szívvel olvastam végig ezeket a véleményeket a Szent János Kórház traumatológia osztályról. Én igazán régóta dolgozom ebben a csapatban, és tudom mi zajlik az ajtók mögött. Tudom, és örülök neki, hogy olyan orvosok mint pl. Nagy Imre főorvos, Sulteisz  főorvos, Glanz főorvos vagy Ferencz főorvos, de említhetném még Kelenffy doktort, hogy egyáltalán még nap mint nap felveszik a fehér ruhát és ebben a környezetben képesek dolgozni. Azzal a dologgal is tisztában vagyok, hogy itt igazságosnak lenni igen nehéz, miután aki ide bekerül sérült és minden sérültnek a maga sérülése a legfontosabb.De az ellátási protokollt nem hiszem, hogy a kint ülő emberek döntő többsége ismerné. Hogy mondjuk egy motoros sérültnek hány vizsgálatot kell végigcsinálni. Vagy, hogy mondjuk a járóbeteg részre 1 orvos jut, aki vizsgál, gipszel, varr egyedül. Vagy azzal is tisztában vagyunk, hogy sokat kell várni a CT-re, hiszen egy darab gépünk van, és egy orvos aki elemzi az eredményeket. De azt senki nem látja, hogy az orvosok döntő többsége a saját pénzén vásárol speciális kötszereket, ha egy sérülés megkívánja. Vagy hogy mit küzdenek ebben a balkáni környezetben. Sajnálom, hogy az emberek döntő többsége csak a rosszat írja le. Magunkba kéne nézni egy kicsit. És megjegyezni egy dolgot: Bármilyen területen is dolgozik az ember, ha nincs megfelelő eszköz a munkája elvégzésére akkor lehet ő akármilyen jó szakember nem megfelelő munkát fog kiadni a kezéből. Erre viszont csak egy megoldás van: PÉNZ. Ami természetesen nincs, ezáltal abból gazdálkodhatunk amink van. Legfőképp türelem, kedvesség és lelkiismeretesség. És higgyék el, amit tudunk megteszünk és mindenki megkapja a maga ellátását akár erőnkön felül is. Tisztelettel EGY DOLGOZÓ


2013. augusztus 29. 7:28

A negyed mellem kikerült a forgalomból

Kezdeném azzal, hogy a nőknek azért van mellük, mert az igen fontos alkatrésze a női szervezetnek.De! Ahogyan bármilyen más emberi testrészben úgy itt is nőhetnek olyan dolgok, amik hosszútávon a teljes élet elvesztését okozhatják. Kezdeném azzal, hogy a nőknek azért van mellük, mert az igen fontos alkatrésze a női szervezetnek.De! Ahogyan bármilyen más emberi testrészben úgy itt is nőhetnek (és nőnek is) olyan dolgok, amik hosszútávon mind minőségben rontják, mind pedig (a teljes nemtörődömség, a szégyenérzet az ismeretlen miatti riadalom okán) a teljes élet elvesztését okozhatják. Azt gondolom, nem kell ennek így lennie. Manapság meg főként nem!Most miután a negyed mellem kikerült a forgalomból, és a nem odaillő részek már rajtam kívül vannak, leírom, mit gondolok mell dolgában.  Bizonyára lesz benne dühítő, nevetséges, sőt siralmas epizód is. Nem a saját történetem az igazán érdekes, hanem a nők; jobban mondva a magyar nők hozzáállása saját magukhoz, és a problémáikhoz. Sok éve kezdődött a történet, és részben magamnak, részben az orvostudomány más bajaira alkalmas szerek következményeként elindult egy folyamat, melynek állomásait sem elképzelni, sem felfogni nem lettem volna képes, ha nem így alakulnak a dolgok.Lényeg hogy kb 10 éve éltem egy jókora méretű mastopatiaval, mely ugyan kellemetlen és elég sűrűn fájdalmas napokat okozott, de orvosom ellenőrzése, és jó tanácsai alapján éldegéltünk szépen. No persze azt ne feledjük, hogy a mellben lévő elváltozások szorosan összefüggenek más nőgyógyászati problémákkal. Mivel a sebészprof.(Tr.és Seb. Klinika -Baross u.) tudta ezt jól, addig hajtott, míg kerestem egy jó nőgyógyászt. Aki csodálatos polipokat, és egyéb dolgokat pakolt ki belőlem.(Most szólnék; nem minden nőgyógyász profi ezekben a furcsa dolgokban, és én is nyolcszor váltottam, mire megtaláltam a nekem ’pont jót egy messzi városban. Sőt a mellben spec. sebészt sem azonnal leltem meg. Nem kell szidni senkit, nem kell szégyenlősnek lenni, de ha az ember azt érzi nem értik meg azt, amit mondani szeretne, akkor menni kell tovább harag nélkül. A hajkihullás átmeneti, és jobb haja nő az embernek utána!)Eltelt sok év és a legnagyobb meglepetésemre a felnőtt gyerekem mellé a sors egy új kisembert küldött. Ennek esélyét a nullánál kisebbre tették a hozzáértők, de a természet minden emberi számítást felülír-, ha úgy akarja. A kicsi születésekor az orvosom azonnal méhműtétet is végzett, mert egy jókora daganat fejlődött a babával együtt a méhfalban. (Na, megint…)Aztán jöttek a gyönyörű hónapok. Anyatej, szoptatás, sőt anyatejleadás, hogy a kis beteg babák is jussanak élelemhez, ha épp szükséges. Bődületes tejhozam mellett, úgy éreztem, nem lesz itt baj, rendbe jön az a nagy csomó is. Kézzel fejés, masszírozás még a fájdalmak ellenére is.(Aha persze-meg, ahogy azt a bután bizakodó elképzeli hogy aki szoptat az nem lesz mellrákos.)Elmúlt a szép időszak, megkaptam emléklapomat a 48 liter leadott tejről, és büszkélkedtem, hogy a kicsim 6 hónapig még vizet sem ivott, pedig már ette a szilárdat. Nem foglalkoztam senkivel, csak vettem mellre, mert a fejemben az volt: a nőorvos és még a sebész is megmondta: egy gyerekszülés szoptatás plusz 20 év a női egészségnek. A gyerek úgy nézett ki, mint egy Sumó birkózó.Aztán valami furcsa dolog történt. Érdekes szúró fájdalom szaladgált a mellemből a hónom aljába,a nyakamba, de még a felkaromba is. Valami történik, és nem jó, nem normális, ez régen nem volt így. Miután a mellem visszaállt a régi megszokott -nem derékig érő formájára, úgy gondoltam itt az ideje, hogy visszalátogassak az én drága professzoromhoz. Mivel elég ’öreg vagyok már, így a szokásos vizsgálatok kiegészültek mammográfiával is. Na; az egy kicsit kellemetlen dolog amúgy, főleg ha nagyméretű gombóc van bent. Lényege, hogy beszorítják a mellet két lap közé, és ’átvilágítják. Minél jobban sikerül a kilapítás annál jobban látható mi van belül. A nagy elképedésem itt vette kezdetét: Nem félek az emberektől, és tisztelem őket így igyekszem vicces és gátlástalan lenni. Beszélgetésbe elegyedtünk a vizsgálatot végzőkkel. Egyébiránt: a szégyenérzet és a tudatos problémafelfogás fordított arányban áll egymással, tapasztalataim alapján. Döbbenten hallottam, hogy a nők a fekélyes mellrákokkal meg a citrom, alma méretű daganatokkal úgy jönnek, mintha tegnap találták volna az utcán. Pedig akik ezekkel a szűrővizsgálatokkal és a műtétekkel foglalkoznak, pontosan tudják, hogy a páciens gátlástalanul hazudik; mind magának, mind az orvosnak. Aztán olyan patáliát csapnak, hogy azonnal-máris gyógyítsák meg mulasszák el az egészet, mert erre nincs idejük, meg pénzük sem. Milyen puruttya az eü.; a doki is elérhetetlen, a szűrővizsgálatokra heteket kell várni (pedig az élete függhet tőle-ugye), a nővérek kevesen vannak és mufurcak. Az orvos nem mosolyog, pedig ’neki az lenne az elvárása. És egyébként is, egy hónapja várja ezt az időpontot, és már 15 perce bent kéne lennie…. ja barátocskám; az az 5-8-10 év amíg otthon rákosodtál és vártad,hogy elmúljon a melldaganat az nem volt baj? Nyugalommal vártam soromat, sőt jót nevettünk, mert megzavarodtak, hogy nem az a nevem, ami benne van a gépben, amit megszoktak: bocsánat férjhez mentem, sőt öreg pingvin is vagyok, otthon tollasodik a kis tojás. Vetkőzés, mammográfiai kép kint a világító ablakban, Uh. beizzítva. Doktornő megtapogatja, nézi, nézi. Nem lát sokat, csak azt a régi dolgot, azt is nehezen behatárolhatónak írja le, de mondja, hogy tapintva van másik is, de képalkotó dolgok ezt nem mutatják. Ami látható az a leletek alapján jóindulatú. Tanácskozás a prof.al hogy mi legyen. Ő is kitapintja, hogy "van ott még más is".Jó akkor dobjuk ki a ’kukába, ami nem kell; mondom én. Azonnal hívja az orvost, aki speciálisan ezeket a dolgokat operálja, mert a prof.már nem operál. Csodával határos módon azonban még rendel, segíti a kollégák munkáját, és szakértelmével nyugtatja még azokat is, akiknek egy alapos fejmosásra lenne inkább szüksége a felelőtlenség, az igénytelenség, a nemtörődömség és az testi-lelki egészség összefüggése témakörében. A várakozás alatt egy kedves hölggyel (73 éves) beszélgettünk: ő a negyedik mellműtétére készült. Mindig eljön idejében, kiveszik, ami nem odavaló. Egészséges, és nagyon jól érzi magát. Sokat vigyáz az unokákra, és tudja, hogy szükség van rá. Inkább egy pár nap, aztán minden rendben lesz megint. Sajnos a férjét nemrég temette, hiába könyörgött neki, hogy a gyomrával menjen orvoshoz. Mire ment késő lett. Ő volt az egyetlen nyugodt és békés, és láthatóan örült, hogy van kivel sztorizgatni, míg bekerülünk.Két hét múlva műtét.(kicsit meglepett ugyan, én 3-4 hétre számítottam. Nem nagyon szoktam érteni a nagy várólistákat, mert az igazán szükséges műtétek -mind a sajátok, mind az ismerősöké gyakorlatilag hetek alatt lezajlanak. Fél évvel a mostani műtét előtt; 3 hét várakozás után kivették az epehólyagomat a kövekkel, ott is csak a műtét előtti vizsgálatok miatt kellett ennyi idő)Bevonulás, műtét. A mellműtét egyáltalán nem fáj. Kis sebfájdalom, de rosszabb itthon mosogatás közben elvágni a kezemet egy pohár szélével, mint a bekötött mellemet vizsgálgatni. Annyiban volt kellemetlen, hogy ugyan azon az oldalon a vállamból is kiemeltek egy 6cm-es csomót (orvos megfogalmazása szerint: gyönyörű tankönyvi, jóindulatú) Na, az fájt, de ez sem akadályozott meg másnap abban, hogy az epeműtött 78 éves néninek ne segítsek fürdeni. Jön a gyógytornász, mutatja a mellműtét utáni gyakorlatokat; majd betojok, úgy fáj, de csinálom. Erre a dokim azt mondja: na ezt nem kéne; a mozgó részt mozgatni még 2 hétig. Megfogadom. Hazajövetel előtt átkötözés; amire várok fél napot. Nem azért mert a doki héderezik, vagy nem törődik semmivel; hanem mert már négy napja csak operál, operál, és néha alszik kicsit bent a szobájában. Jé, emberből van. Mikor jön értem; mondom neki: főorvos úr; haza mikor megy? Ezt nagyon sok még néznem is, vigyázzon magára. Elmosolyodik picit, de nagyon fáradt; látom rajta. Aztán nézem a vágásaimat, szép kis gombok vannak a végén. Mondom: jaj, de kedves, hogy kis inggombokat tett rám; ilyet még nem láttam. Meglepődik: honnan tudja, hogy ennek ez a neve? Nem tudom, csak gomb kinézete van… és nevetgélek magamon. Fel vagyok gombozva. Már ő is nevet kicsit.10 nap múlva varratszedés: 4-5 órát várok rá,(mert a doki operál egy 6 órásat) és találkozom egy hasonló sorsú hölggyel, és megnyugtatom, a legjobb kezekben van. Ő őszinte, és elmondja, hogy már vagy 10 éve van gondja, de most "szánta rá magát az orvoshoz menésre"; vettek mintát és rosszindulatú. Tudja, hogy nem így kellett volna, de azt hitte el fog múlni, meg egyébként is a család, meg a "minden". Mindenki feszült sietnének… hogy hova az sosem fog kiderülni. Elhanyagolni nem siettek, most az operáló, vagy kezelőorvosra várás alatt kell hisztizni. Aki viszont új vesével, és más nagy beavatkozással él az olvasgat, várja sorát, és kedélyesen cseveg. Milyen érdekes.Napokig telefonálgatok; sosem érem el - operál. Aztán szerencsém van: jöjjön be, kérem! Bemegyek. Épp operál, így átadja a közlés jogát egy nagyon kedves orvosnak, aki elmeséli miket találtak bennem. Hosszú tömött sorokban a beszámoló. Hány féle, milyen mekkorák. 4x3cm; 5x2cm;3mm; 4mm;összesen 8 darab az egyik egy agresszív és nagyon csúnya dolog, a vállam a 9.ik de az sima ügy. Úgy szoktuk ezt mondani: a rák előszobája. Na de semmi baj, tökéletesen eltávolítottunk mindent, lehet szülinapot ünnepelni. Kezelés nem kell, de amint bármi változás van; azonnal jöjjön. Na; ezt nem kell kétszer mondani. A babyblues után most sírhatnékom van megint, de eszembe jut a kedves hölgy, és többedik mellműtéte, máris jobban vagyok.Persze a gyerek itthon megütötte még a mosoly formájúra szabott oldalamat, hogy ne feledjem a bajokat. Nem kaptam érte dicséretet, de két hónap után azért rendbejött.(veszélyes üzem egy 3 éves) A férjemnek mutattam, hogy befelé horpad az, aminek kifelé kellene, de megvigasztalt: neki pont így jó, és nem adja senkinek, sőt még megjegyzi: akkor most veszel új bikiniket? Ja persze az összeszabdalt hasamhoz jól is mutat, de szerinte csak érdekes és ne törődjek a konvenciókkal.A tanulság: Nem kell Angelina Jolie-nak lenni ahhoz, hogy az ember lánya pontosan tudja, hogy mi zajlik a szerveztében. Ha meg a biológus és sebészi tudomány ott tart,(igen itthon, ahol világszínvonalú biológusok és sebészek dolgoznak) hogy a bajokat a forrásánál és az okainál képes megfogni, és meggyógyítani ép ésszel, felelősséggel tegye meg a lépéseket. Nem; nem akkor, ha már nagy a baj! Nem akkor kell nagyokat csúsztatni, kitalációkat előadni -főképpen a szakértőknek ne! Hiszen ránézésből-állapotból tudják, mi mennyi idő alatt alakul ki. A család néhány tagja be szokta venni a drámai sirámokat, de azért az ismeretek terjedésével egyre inkább nem releváns az ilyen jellegű jajveszékelés. A mellrák, és a hozzá kapcsolódó daganatos elváltozások akkor lesznek egy halál okozói, ha tulajdonosuk kellően nem törődik magával és a szeretteivel. Mivel alapvetően nem érint életfontosságú szerveket, így egy lányt lehet úgy nevelni, hogy mindig igényes, figyelmes és alapos legyen önmagával./Igen; tapogassa a melleit, és járjon nőgyógyászhoz/ Az asszonyok, nagymamák pedig vegyék tudomásul, hogy a saját egészségük ilyetén megőrzése nem csak önfelelősség, hanem az egész családdal kapcsolatos felelősség vállalását is jelenti. A szűrővizsgálatok csak részben segítenek, ahogy a sebész is. Ahogy orvosom mondta volt: Én nem tudok meggyógyulni senki helyett, de segítek meggyógyulni; ha kérik. De csak akkor, ha az alany őszinte, és komolyan veszi a saját maga feladatát is. Nagyon sok és sokféle rákban meghalt családtagommal, ismerőssel beszélgettem számukra nehéz, végső időszakokban, amikor már visszafordíthatatlanná vált a baj. Mindegyik, kivétel nélkül beismerte, hogy évekkel azelőtt kezdődtek a dolgok hogy orvos látta volna. Tudta, érezte, csak nem ment idejében, vagy ráhagyta az orvosra: mondván ad rá valamit, aztán hátha elmúlik. De közben mindvégig tudta, hogy valami nagyon nagy baj van… érezte, de nem tett semmi releváns dolgot önmagáért.(más orvos, más szűrés, tovább menni, mást keresni és kérdezni, információkat szerezni) Várt. Addig várta mástól a megoldást, míg már nem maradt senki, aki meg tudja menteni az életét. A melldaganatok, és a mellrák -még ha nőgyógyászati elváltozásokkal is jár; nem halálos dolog. Jól látható, és érezhető helyen van. Gyönyörűen meg lehet gyógyulni. Egyetlen nőnek sem szabad megtennie, ha talál egy akár pici akár nagy gombócot a mellében, hogy várja, hogy elmúljon, vagy érezvén, hogy baj van - egy sporthasonlattal élve: majd csak az középtávfutás utolsó húsz méterében vegye észre, hogy a cipőfűzőben el fog esni. De már a földre zuhanás közben szidja az orvost, aki az arcát fogja összerakni a nagy esés után. Egyszerűen tenni kell magunkért, és nem azt kell kérni, hogy szép temetésem legyen, hanem azt, hogy szülinapon mindenki jöjjön haza, és együtt tortázzunk. Az én történetem sok-sok éve kezdődött, és ellenőrzés alatt volt. A változások észlelése és a műtét között majd egy év telt el, és a műtét a teljes rosszindulatú góc tökéletes eltávolításával járt. Az orvos annyit jegyzett meg: a rák legalaposabb gyógymódja a tökéletes kimetszés. Aki figyeli magán a változásokat az mind ilyen szép eredménnyel ballag haza.(szerencsére egyre többen vagyunk ilyenek) Ezért én egyáltalán nem fogadom el, ha olyat hallok, hogy most ment el, és már áttétes, és meg fog halni. Az nagyon sok év várakozás, nemtörődömség eredménye. Bár mostanában már azokat is megmentik akik kb 5-6 éve még menthetetlenek voltak. (viszont nagyobb árat fizetnek a hiúság és nemtörődömség vásárán- kétségtelen)/Most történt alig két hete: napi látogatóban járogattam az I. seb. Klinikán. Az egyik reggel jött egy ragyogóan szép, kedves és kellemes hölgy (olyan bő negyvenesre tippeltem a korát) Aztán másnap nem volt ott. Kérdem, hol van? Hazament, nem akarta a saját szövetből mellfeltöltést.63 éves,13 éve műtötték a mellét. Most egészséges, boldog. Nem kell új mell, elég a meglévő. Boldog így is. Sok dolga van még./ ui: Műtét után; már toporogtam hazafelé a kis kofferommal az előtérben, várva, hogy a férjem megérkezzen. Az aulában odajött hozzám egy úr; nagy vigyorral az arcán: Kedves; emlékszik rám? Én tettem fel a műtőasztalra, én vagyok a műtősfiú. Elnevettem magam; mondom nem nagyon; be voltam ’állva, de emlékszem leföldelt, hogy mégse vágjam agyon a ’dokit mint egy zárlatos vasaló. Meg Beethoven; az szólt a műtőben. De hogy most így hogy emberi formában is találkozunk, köszönöm! Megsimogattuk egymás karját… még azt se bántam, hogy a fájós oldalam volt. Majd jövök még, mert fő az éberség. Szeretek élni


2013. augusztus 27. 8:41

Az orvosok miatt nem lehet gyermeke

Varga Beáta ugyanolyan nő, mint bármelyikünk, ugyanúgy boldog életre, egészségre, szerelemre és gyermekekre vágyott. Egy kálváriába illő szenvedés után, az egészsége már nem lesz tökéletes és gyermeket sem szülhet soha. Tisztelt Praxis Blog! Tegnap a Hirhatár online ujságban elkészült egy interju Velem csatoltan küldöm,szeretném ha megosztanák oldalukon,hogy minél több emberhez eljuthasson.Köszönettel Varga Beáta.Varga Beáta ugyanolyan nő, mint bármelyikünk, ugyanúgy boldog életre, egészségre, szerelemre és gyermekekre vágyott. De alig 34 évesen tudja, ezek már biztosan nem úgy valósulnak majd meg, mint szerette volna. Egy kálváriába illő szenvedés után, az egészsége már nem lesz tökéletes és gyermeket sem szülhet soha. Mikor kezdődött a kálváriád?2011.07.04-én jelentkeztem a Budapesti Semmelweis Egyetem I. számú Nőgyógyászati Klinika (Baross utca) rendelésén, a petefészekcisztám miatt. Dr. P. Péter a vizsgálat után orvosi konzíliumot kért. Ezen a konzíliumon, 2011.07.08-án, részt vett dr. R. János egyetemi tanár, Dr. T. Pál docens, Dr. P. Péter és a rezidensek. A vizsgálaton megállapították az endometriosis meglétét, és átirányítottak dr. B. Attila orvoshoz, aki a műtétemet is végezte. Valójában, akkor valahol itt kezdődik a keserű történet?Igen, 2011.07.18-án vizsgálatra jelentkeztem nála, ami egy hatórás várakozás után ötpercnyi beszélgetésből állt, és ezalatt is az Ő panaszkodását kellett hallgatnom, hogy aznap mennyi műtétje volt, és hogy milyen fáradt. Utólag visszagondolva és az ügyet átlátva, egyértelműen látszott, hogy a papírjaimat csak felszínesen nézte át, és nem tájékozódott 100 %-osan a betegségemről, ez később be is igazolódott. Az ötperces megbeszélést követően kiírtak 2011.08.01-ére laporoszkópos műtétre. Mennyire volt ez veszélyes műtét?A műtét előtt, reggel 8 órakor az orvos úgy nyilatkozott, hogy rutin beavatkozás, ami max. 90 percig tarthat. Ennek ellenére ötórás műtétre sikeredett. Az operáció végeztével dr. B. Attila közölte a családtagjaimmal, hogy a bal oldali petevezetékemet el kellett távolítani, és a műtét nagyon nehéz volt. Hozzátette, nem tud semmi jót mondani, a következő 48 órában derül majd ki, hogy fellépnek-e súlyosbító komplikációk. Milyen komplikációktól tartott a doktor?A családtagjaim kérdésére, hogy mire lehet számítani, ő elmondta, hogy olyan bélsérülésre, ami valamilyen lézer sugár miatt léphet fel, ami esetleg átégette a belet. Komplikáció képen egyértelműen a szepszist jelölte meg kockázati tényezőnek. Akkor, ezek szerint jött a 48 órás szigorú megfigyelés.Nem éppen. A műtét napján este 7 órakor kihelyeztek egy kórterembe, amit és sem igazán értettem a 48 órán belül felléphető komplikációk miatt. Ébredésem után pár órával a nővérek sétálgatásra ösztönöztek, ami, azt mondták, bevált szokás egy ilyen beavatkozás után. Mondtam nekik, hogy hasi fájdalmaim vannak. Válaszul azt kaptam, hogy biztosan elmúlik pár napon belül. Amikor már elviselhetetlennek tűnt a fájdalom, alkalom adtán kaptam egy általuk "protekciósnak" nevezett fájdalomcsillapítót. A fájdalomcsillapítók viszont fokozatosan elvesztették hatásukat, és egyre kevésbé csillapították a kínjaimat. Családtagjaim, a türelmüket elvesztve, határozottan jelezték az osztályos főnővérnek, hogy a fájdalmaim egyre elviselhetetlenebbek, és félő, hogy esetlegesen a szepszis jelei jelentkeznek rajtam. A nővérek és a főnővér gúnyolódva megjegyezték, hogy jelenleg az osztályukon nincs életveszélyes állapotú beteg. Jól értem, hogy nem hogy nem volt 48 órás megfigyelés, de még a beteg, azaz a te visszajelzéseidet is bagatellizálták?Sajnos, jól érted. Augusztus 3-ára a fájdalmaim olyan fokúak lettek, hogy járni sem tudtam, szörnyű görcseim voltak, amik már nem múltak el a fájdalomcsillapítóktól. A nővérek még mindig mozgásra késztettek, szerintük természetes folyamat, mivel felfújtak gázzal a műtét során, és ezért gázgörcseim vannak. Nyugodjak meg, hallgassak rájuk - mondták nekem. A párom és az édesanyám nem tudták elfogadni a diagnózist, és a szepszisre gyanakodtak. Kérték hát a képalkotó vizsgálatokat és a doktor megjelenését a betege mellett. A műtétet végző orvos egyetlen egyszer sem látogatott meg a fájdalmaim ellenére, és képalkotó vizsgálat sem volt a gép meghibásodása miatt. Akkor valójában mi volt a 48 órás megfigyelés? És hogyan derült ki, hogy nagy baj van nálad?Én már csak arra emlékszem, hogy 2011.08.04-én, reggel 7-kor tolnak be a műtőbe. A diagnózis: szepszis. Bélsérülésből adódóan széklet került a hasüregbe, életmentő műtét, sztóma kihelyezése, és a továbbiakban, előre láthatóan ideiglenesen 6-8 hónapig székletürítés a hasamon elhelyezett nejlonzsákba. Azt gondolhatnánk, hogy végre véget ért a rémálom, de valójában csak most kezdődött igazán.Jó a hasonlat: álom. Hát valójában tényleg most kezdődött az álom, aminek kimenetele kétséges volt. A végbélkihelyező műtét utáni napon, az intenzív megfigyelő osztályon további kezelésekben részesültem. Dr. B. Attila a gerincembe szúrt egy injekciót, aztán vért kaptam, amitől rosszullét jött rám. Átszállítottak a Kútvölgyi Klinika Intenzív osztályára, ahol 2 hétig gépi lélegeztetésen tartottak. De az álom hál’ Istennek véget ért, hiszen itt vagy közöttünk.Az álomra valójában nem emlékszem. Semmi más nem maradt meg, csak, hogy 2011. augusztus 19-én ébredtem nagyon nehéz légzéssel. Erős légzési nehézségeim voltak, csak oxigénmaszkkal tudtam levegőt venni. A műtét végző dr. B. Attila az altatásból felébresztve  kérdőre vont, hogy miért nem szóltam neki az endometriososról! Azt mondta, hogy ő csak a petefészekcisztáról tudott. Nos, ha a doktor átolvasta volna a papírjaimat, tisztában lett volna vele, hogy a petefészekciszta mellett a IV. stádiumú endometriosis is fennáll, mely rendellenesség csak sebészi segédlettel műthető. A kómából ébredve végre hazamehettél?Nem, itt még közel sem volt vége a szenvedésnek. A Kútvölgyi Klinikáról nem távozhattam más intézménybe csak az elszállítás helyszínére, az I. számú nőgyógyászatra.  A párom kellő engedély mellett beköltözött 24 órára, és ápolt az egyágyas kórteremben. Egy napozóágyon éjjel-nappal felügyelte az állapotomat. Tolókocsiban hozott, vitt a vizsgálatokra és a kezelésekre. A visszaszállításomat követő második napon magas láz alakult ki, az állapotom ismételten romlani kezdett. Kiderült, hogy a hasi varratokban idegen anyagot találtak, ezek miatt gyulladás alakult ki, mely gyulladás 8 hónapig állt fenn. Ez idő alatt állandóan kihullott a hajam, rendszeres fájdalmaim voltak, és lázas állapot alakult ki az egész szervezetemben. Ezek a tályogok gennyes váladékot termeltek. Közben pedig ügyelni kellett, hogy a hasi varrat tályoga, felülete mindig nyitva legyen és a gennyes, savós, véres váladék a hasfal bőrén keresztül is távozzon. Mert, ha beforr a sipoly, akkor a szerveket károsítva a hasüreg felé távozik a váladék átjárva a hasüreget.  Mikor rendeződött az egészségi állapotod?Végül 2012.04.17-én volt a végbelet visszahelyező műtét a Semmelweis I. Számú Sebészeti Klinikáján, ahol a sebész, Dr. W. János lelkiismeretes munkát végzett. De nem szabad elfelejteni, hogy ami történt, az bekorlátozza a jövőbeni életminőségemet, lelki és testi fogyatékosságom most már elkísér az életem végéig.Így utólag visszatekintve, hogy látod, mi volt az alapvető oka, hogy ez megtörtént veled? És hogyan tudtad feldolgozni?Hogy az I. Számú Nőgyógyászaton az orvosok hanyagsága, vagy a nővérek egyeduralkodó viselkedése vezetett-e idáig? Az eddig leírtak alapján szerintem egyértelmű, hogy az ebben résztvevők bűncselekményt követtek el. Feljelentésem ellenére a hatóságok lezárták a nyomozást, és megállapították, hogy bűncselekmény nem történt, ezt arra a szakvéleményre alapozták, amit egy olyan szakértő orvos írt le, aki a műtétemet végző intézménynél alkalmazotti viszonyban van. Én kételkedem benne, hogy teljesen elfogulatlan szakértői véleményt tud valaki alkotni azokról, akiktől a fizetését kapja, tehát a mindennapi megélhetése függ tőlük. De úgy látszik Magyarországon nincs felelős. Ha a felelősöket szeretném megtalálni, azt csak saját költségemen indított magánvádas eljárásban tehetem. Erre viszont jelenleg, anyagilag, nincs lehetőségem. Ezek szerint nem törődtél bele, nem fogadod el, hogy ilyen csak úgy megtörténhet. Igazságot szeretnél?Nagyon sok szenvedés után, szeretnénk végre kideríteni, hogy ki, és miért, milyen jogon tudta megkeseríteni ennyire az életünket? A testem alkalmatlan lett a gyermekvállalásra, és bizton számíthatok a későbbiekben további betegségek kialakulására is, ami az egyéves kezeléseknek köszönhető. Magyarországon úgy néz ki, zárt falakba ütközök, pedig egyértelmű, hogy orvosi gondatlanság történt. Szeretném, hogy ezt sokan elolvassák, és megtudják, mihez vezet az orvosi hanyagság. 10% túlélési lehetőséget adtak, mikor a vérmérgezés megtörtént. Most élek, de ez mind Istennek köszönhető, semmiképpen sem a műtétemet végző orvosnak.Heiling-Koltai Beáta


2013. augusztus 25. 9:57

A kevés pénz nem magyarázat a bunkóságra

Azt ne mondják, hogy kevés a pénz, mert én is az államigazgatásban dolgozom, kevés a fizetésem és attól még nem beszélek így az ügyfelekkel. Kedves Praxis Blog!     A következő történet nem annyira hátborzongató, végtére is semmi borzalmas nem történt velünk a Fiumei úton tegnap.  De mégis megírom, mert elegem van, ahogyan nagyon sok embernek itthon, és úgy érzem, hogy a normális orvosoknak, nővéreknek és pácienseknek végre ki kellene állni az egészségügy teljes lealázódása ellen.     Van egy rendes, kedves ortopéd orvosunk a Baleseti Kórházban. Nála voltunk tegnap.  Leküldött minket egy emelettel lejjebb a röntgenre, kontrol felvételre. A röntgen osztályon indiai állapotok. (Szerintem ez már nem is Balkán.)  Hatalmas tömeg, idős nénik, bácsik fekszenek félig bekötözött kézzel-lábbal órákon át a folyósón, mindenki bámulásától kísérve. A betegek kísérgetik az öregeket a röntgenbe, mert  más nem segít. A röntgenes eszméletlenül rossz kedvében van, irdatlanul utálatos. Kijelenti, hogy neki fogalma sincs mit kell csinálnia a gyerekemmel. Nézek rá, hogy én mint közgazdász ezt honnan tudjam, ott a beutaló."Hát meglövöm én ezt a gyereket, nem érdekel, de fogalmam sincs tulajdonképpen miről kell itt röntgen. A hátáról? De melyik részéről? Hogyan?"  "Ha nem érti a beutalót, nem lehetne felhívni a kollégát?"  kérdezem. "Itt nem hívogatjuk egymást." szólt a válasz. Ekkor kivettem a kezéből a beutalót is visszamentem az orvoshoz, aki rövid úton lement, elintézte a röntgenessel, hogy mit kell csinálnia. A röntgenes utána sem enyhült meg, a védő köpenyt a gyerekem kezébe adta, hogy nesze, vedd fel. Ő meg állt, hogy mi az, és hová vegye. A végén én adtam fel rá, és kötöttem be hátul, a röntgenes meg állt ott és nézett minket, hogy mikor leszünk már végre kész.     Kedves Röntgenes! Csatoljak egy-két norvég állásfelhívást ide? Kérem, nyugodtan menjen el, nem fogjuk sajnálni.     Kérdésem, hogy a Baleseti Kórház röntgenén miért vannak ilyen állapotok mind fizikai, mind lelki értelemben? Meg tudja ezt nekem valaki magyarázni? Azt ne mondják, hogy kevés a pénz, mert én is az államigazgatásban dolgozom, kevés a fizetésem és attól még nem beszélek így az ügyfelekkel.  A munka jobba szervezése sem pénz kérdés.     Üdvözlettel: Zsámboki Katalin


2013. augusztus 23. 8:43

80 %-os égési sérülést éltem túl

Nagyon sok pozitívum volt a kórházzal kapcsolatban de ugyan ennyi negatívum is. Üdvözlöm!  Magamról egy pár szó...20 éves vagyok, 3 és fél hónapot feküdtem a Szent István égési és plasztikai osztályon mivel 80%-ban 2.-3.fokú égéseket szereztem. Nagyon sok pozitívum volt a kórházzal kapcsolatban de ugyan ennyi negatívum is.  Kezdeném a jó dolgokkal: - Nem sok 80%-os égett embert tudnak meg menteni. - Az intenziv osztályon minden orvos-ápoló-nővér a lehető legjobbat teljesítette hála pénz nélkül! -Rendesek voltak a takarítok, röntgenezők, és minden "egyéb" ember akinek köze volt az osztályhoz. Negatívumok: Miután lekerültem a fekvő osztályra (3 hónap után) elkezdődött a szokásos szarakodás, az osztályvezető főorvostól elvették még régen az intenzív osztályt ami most külön dolgozik szóval egy épületben van az ITO-Fekvő-Plasztikai osztály de még se 1 kézben vannak, ezért az osztályvezető főorvos minden egyes emberrel azt játssza el hogy aki le kerül a fekvőre őt utána rögtön teszik át a belbeteg osztályra, ahol a felesége a főorvos (állítólag). Na ez után jött a dolog csúnyábbik része, rengeteg utána járás, veszekedés árán eltudtuk érni hogy az igazgató úr/nő (sajnos nem én intézkedtem nem járkálhattam csak nagyon keveset a folyosón) beszéljen az osztályvezető főorvossal hogy ne tegyenek át mert nem ott van a helyem ott nincs gyógytorna és több dolog is. Ekkor másnap beállított a kórterembe az osztályvezető főorvos hogy kicsit hálás lehetnék nekik hogy meg mentették az életemet és több mint 20 millió ft-ot áldoztak rám. Ezt hogy meri? nem ő költött rám hanem a TB és mindig fizettem-fizetni fogom a TB-met, én hálás vagyok azoknak az orvosoknak akik megmentették az életemet, de ő nem volt köztük, ő csak leakart paterolni a fekvő osztályról. Hozzátenném a dologhoz hogy van pár olyan főorvos aki a családtaggal nem hajlandó beszélni 4-5 napig egy orvos se volt hajlandó beszélni édesapámmal amíg intenziven napi szinten kétszer-háromszor tudtak értekezni, ezt se tartom teljesen normálisnak, és persze azt se hogy éjfél körül az esti vizitnél mindig megkaptam 1 főorvostól hogy nekem innen elkel mennem ezt már otthon is lehet kezelni (hozzátenném hogy akkor még 15% hiányzott a bőr felületemből). Azt leszeretném szögezni hogy én a magyar egészségügy pozitív oldalát tapasztaltam meg, és bátran ajánlom mindenkinek a Szt. István kórházat.  Elnézést hogy ilyen kesze-kusza lett az írás, de máshogy nem tudtam jobban megfogalmazni.  Hajdu Patrik


2013. augusztus 21. 8:20

A kórház a gyógyszereken spórolt

Mégis napokig feleslegesen feküdtem ott, mert nem történt semmi, és az állapotom sem változott, ennek pedig a költségei a kórházat terhelték. Egy hétig iszonyú gyomorfájdalommal és némi hasmenésekkel feküdtem itthon, remélve, elmúlik. Enni nem tudtam, és inni is nehezen ment. Minthogy ekkor sem múltak a fájdalmak, és nem javult az állapotom, ezért bemenetünk a Szent Imre Korház sürgősségi ügyeletére. Ott két óra várakozás után a pihenőbe fektettek, és székletmintát kértek. Azonban nem tudták csak egyik feltételezett fertőzés meglétével kapcsolatban elemezni, mert a korháznak nem volt meg az ennek kimutatásához szükséges  anyaga. 5-6 óra sürgősségi pihentetőben való fektetés  után felvittek a Gasztro enterológiára, egy kétágyas szobába, az akkor ott fekvő betegtársat azonnal elvitték máshova, és újból székletmintát kértek. Két napig fertőzésveszély-forrásként  egyedül feküdtem a kórteremben, mert nem volt meg a szükséges laboratóriumi vizsgáló anyag kimutatni, hogy vajon fertőző vagyok-e, vagy sem. Az újonnan adott székletmintát  állítólag az anyaghiány miatt elküldték valahova elemzésre, de hogy a dolog miként oldódott meg, nem tudtam meg, de tény, hogy a harmadik nap feloldották a karanténom, mert addigra beszerezték az anyagot,  és kimutatták, hogy nem vagyok fertőző. Még új betegtársat is kaptam.  A fájdalmak sajnos nem múltak, noha az osztályos orvosunk megvizsgált, diétát rendelt el (amúgy sem tudtam enni),  és napi három klion szedését írta elő. Az osztályon őszinte megkönnyebbülést okozott, amikor elmondtam, hogy minden általam egyébként szedett gyógyszerrel rendelkezem. Sajnos három napig semmilyen komoly vizsgálat nem történt, a negyedik nap került ser gyomortükrözésre, az ötödiken hasi ultrahangra, és hetediken konoszkópiára. A nyolcadikon annak ellenére elbocsátottak, hogy igazi kezelést nem kaptam, és a gyomorpanaszok nem múltak.  Hazafelé kiváltottuk a felírt gyógyszereket, kliont és antibiotikumot. Ezzel kezelve úgy három-négy nap múlva kezdtem fájdalommentessé válni, majd váltam tünetmentessé.  A tanulságot abban látom, hogy nagyon kicsi az orvosi kapacitás, a korháznak nem voltak meg az én példámon mérve a vizsgálatokhoz és a gyógyításhoz szükséges anyagok és gyógyszerek, így  későn indult be a vizsgálati szakasz, és nem is került sor még ott a korházban a teljes gyógyszeres kezelésre, hanem azt mintegy elhárították azzal, hogy majd otthon. szedjem az előírt gyógyszereket, a háziorvos ellenőrzése mellett.  A korház a gyógyszereken spórolt, de mégis napokig feleslegesen feküdtem ott, mert nem történt semmi, és az állapotom sem változott, ennek pedig a költségei a korházat terhelték. A fő baj, hogy a korházi tartózkodás ideje alatt sem váltam fájdalommentessé.     Dr. Sinkovics Alfréd   


2013. augusztus 19. 7:58

Elvesztettük a kisbabánkat

Az,  hogy elvesztettük a kisbabánkat egy nagyon szomorú része az életünknek, soha nem felejtjük, de nem is adtuk fel a reményt és belevágunk hamarosan újra.  A július 31.-én megjelent cikk kapcsán, úgy gondoltam leírom én is történetem. Életem egyik nagy tragédiája, ugyanakkor a körülményekhez képest a lehető legjobban végződött.  Tavaly októberben a terhességi teszten két piros csík jelent meg, aztán csináltam egy másodikot, másnap egy harmadikot is. Mindhárom hasonló eredményt mutatott. Mivel már több, mint egy éve próbálkoztunk, ezért nagy volt az öröm. Bőven túl vagyunk a 30-on is, ezért végképp örültünk, hogy minden a maga útján, természetesen alakult.  Bejelentkeztem a nőgyógyászomhoz, akihez - ugyan nem túl sűrűn - de évek óta járok. Magánpraxis, nem olcsó, de úgy éreztem mindig, hogy nekem a biztonságom, egészségem megér ennyit. A vizsgálat után gratulált és húgomhoz hasonlóan kb. 5 perc alatt annyi információt zúdított rám az elkövetkező hónapok teendőivel, hogy csak kapkodtam a fejem. Megkértem, hogy szép lassan és egyesével sorba vegyük, mert még a terhességet sem fogtam fel igazán.Türelmes volt, mosolygós, és lelkes. Annak ellenére, hogy nála soha nem volt rossz tapasztalatom rettentően utálom a nőgyógyászati vizsgálatokat (korábban más orvosnál SZTK-ban igen).  Általában hetekig győzködöm magam - mire időpontot kérek, de ezúttal más lett minden. Vidáman mentem és vizslattam a monitort, hallgattuk a szívhangot - mint egy királylány úgy éreztem magam. Minden felvetésemre, kérdésemre válaszolt, javaslatokat tett, odafigyelt rám.  Maga a terhesség nem volt egy leányálom, mondhatni életem legpocsékabb 3 hónapja volt közérzet szempontjából. Nem, nem voltak reggeli rosszullétek - nálam egész napos rosszullétek volt. A nap bármelyik időpontjában jött a hányinger, úgy 10 percenként, a most azonnal halok éhen érzés - éjszaka közepén, autóban, buszon, irodában - mindig és mindehol. Az illatok szagok kikészítettek, szerencsétlenségemre sokat kellett mászkálnom a Belvárosban, így a karácsonyi vásárok kürtöskaláccsal vegyült sültkolbász illata nem sokat segített. Megállás nélkül szúrt a méhem, a cicim szintén. Éjjel nem tudtam aludni, hátamon feküdve a derekam fájt, hasamon nem bírtam aludni, a megnovekedett cicik miatt. Mindezzel együtt örültünk a babánknak.  Decemberben a szokásos rohanós életmód, egy nap az lett furcsa, hogy nem vagyok rosszul, nem fáj a hasam, cicim. Furcsa volt. Másnap szintén. Bejelentkezés nélkül beállítottam a rendelés utolsó percében a dokihoz. Zokszó nélkül fogadott, szokásos kedves, udvarias módján - annak ellenére, hogy a nővér a váróban jelezte, hogy programja van és utazik. Ultrahangot nézzük és egy idő után az tűnt fel, hogy nem szól semmit, ez nem volt jellemző rá, mindig mesélte, hogy mit lát. Kb. 2 perc után esett le, hogy nincs szívhang. 15 percnyi próbálkozás után lekapcsolta a gépet. Kérdeztem, mi van ilyenkor. Elmondta, hogy másnap reggel egy másik géppel meg kell néznie, és egy másik orvosnak is meg kell erősíteni a látottakat, ha ugyanez az eredmény - márpedig valószínű - akkor műtét. Reggelre berendelt a kórházba, ahol rendel.  Este 10,00-kor felhívott, hogy miként érzem magam és hozzak magammal másnap kórházi öltözetet.Reggel férjemmel bementünk, vért vettek, a doki ismét megnézte, hasonló eredménnyel, majd várni kellett a másik orvos érkezésére. A könnyeim patakokban folytak, a férjemet kértem, engedjék be hozzám. A szoba túloldalán egy kismama hasára kötött gépen a baba szívhangja zakatolt. Szomorú érzés volt. Amint levették a gépről, férjemet bekísérték hozzám.  Megvártuk a másik orvost is, aki állítólag a legjobb ultrahang specialistája a kórháznak, a vizsgálat eredménye sajnos nem változott. Ezt követően lekísértek egy másik osztályra, az ún. 1 napos sebészetre - a nővérke aranyos volt és minden kérdésre válaszolt, nemsokkal később bejött az altató orvos, űrlapok, kérdések..stb, elmondta, hogy pontosan hogy zajlik majd a műtét. Nem annak a részleteit, arra nem igazán voltam kíváncsi, inkább az előtte és utána következő eseményeket. Átöltöztem lefeküdtem az ágyra, egyedül voltam a szobában, mondták, hogy kb. 1 óra múlva kerülök sorra. Ezalatt bejött még egyszer a nővérke, az altató orvos és egy asszisztens is. Később a saját orvosom is. Mindenki tapintatos, kedves volt, nyugtatott és segített egy - két jó szóval. Egyáltalán nem voltak zavaróak vagy tolakodóak.  1 óra múlva hajszálpontosan hívtak, bementem és kb. 2 percen belül már aludtam is. Következő emlékem, hogy félálomban beszélek, lassan magamhoz térek. A férjem fogja a kezem és simogat. Később az orvos is.  Az ébredést követően lement a kötelező infúzió, megvolt időre a "kötelező" vizelés is, nem volt komplikáció. Ezt követően hazaengedtek.  Az  első ultrangos vizsgálat, miszerint nincs szívhang és a műtétet követő hazatérésem közt kevesebb, mint 20 óra telt el. Azt a figyelmességet, törődést, türelmet és segítőkészséget, amit kaptam ott és akkor, amikor a legkiszolgáltatottabbnak éreztem magam, azt hiszem nem lehet megfizetni. Nemcsak az egészségemmel törődtek maximálisan, hanem a lelkemmel is.  És igen, fizettem érte - és a férjem sosem szólt előtte, de nem értett egyet, hogy privát praxisba járok - de azóta sosem kérdőjelezi meg, hogy érdemes-e vagy sem. Ugyanakkor sok olyan történetet hallottam, hogy hiába fizetett 9 hónapon keresztül a kismama, szüléskor a doki sehol nem volt, akihez véletlenül került, annál szült és szülés után sem nézett be hozzá a doki. Az altató orvosnak és a nővérnek a férjem a műtét után akart némi pénzt adni, a csokit udvariasan elfogadták, de a pénzt egyikük sem.  Az,  hogy elvesztettük a kisbabánkat egy nagyon szomorú része az életünknek, soha nem felejtjük, de nem is adtuk fel a reményt és belevágunk hamarosan újra. Ugyanakkor egy életre hálás leszek a dokinak és csapatának is.  Úgy gondolom, hogy a sok szomorú történet és rossz tapasztalat mellett, ez is hozzá tartozik a magyar egészségügyhöz. Köszönet mindannyiuknak!  Egy leendő kismama   PS: A húgom is nála csinálta végig mindkét terhességét és szülését, ugyanezt a lelkiismeretes törődést tapasztalta


2013. augusztus 16. 8:03

Nem segítik a szenvedélybetegeket

A durva szerintem a sztoriban az, hogy egy alkoholista ember elég könnyen felad dolgokat, ha nem lennék kitartó, akkor nem tudtam volna meg, hogy hova kéne mennem. Eleve az embernek önmagának bevallania is elég nehéz azt, hogy szenvedélybeteg. Negyvenhez közeli, budapesti srác vagyok, programozó. Sajnos engem elég hamar megtalált az alkohol, és az összes létező drog a cracken kívül, így hát 16 éves korom óta azt hiszem minden függőséget begyűjtöttem ami létezik, legyen szó pornórol, kávéról, társ- vagy szerencsejáték függőségről. Ezek jó nagy részét ledobtam, de a cigaretta és az alkohol mind máig élettársaim. Ebben a szakmában elég gyakori a szorongás, első körben, amíg volt családtag révén jogosultságom, szerenécsre a Honvéd Kórházban kezeltek. Voltam AA-n, hát számomra az szörnyű volt, de ezt most hagyjuk. 3 hónap teljes absztinencia után, amelyeket nyugtatókkal és anti-depresszánssal éltem meg, úgy gondoltam szilveszterkor, hogy egy sör belefér. Hát, beleférni belefért, ebből egy hét masszív ivászat lett. Utána kicsit visszafogtam magam, volt még pár nem ivós napom, de szépen lassan megint mindennapossá vált.  Egy idő után éreztem, hogy ez így nagyon gáz, kértem hát egy beutalót a Nyírőbe 13. kerületi lakosként. Ott megkaptam ugyan ugyanazokat a gyógyszereket, amelyeket a 3 hónap alatt is szedtem, de egy nagyon kedves és segítőkész orvos közölte velem, hogy sajnos ő nem tud felvenni engem, mert ide csak fekvő betegeket vesznek fel. Kérdeztem, hogy hát akkor még is hova menjek, mire azt felelte, hogy fogalma sincs, mert a járóbeteg ellátást most ott költöztetik vagy megszüntetik, nem tudja, a saját magánrendelésére elmehetek.  Újabb egy hónap tisztaság, a nyugtatóknak hála, de utána megint elkezdtem inni. Ekkor elhatároztam, hogy soha többet nem iszom felest. Aki ismeri az alkoholbetegséget, az tudja, hogy a minden reggel sav / hasnyál / epe hányás nem olyan vicces. A feles kihagyása rengeteget segített, bár azóta sajnos lecsúszott egy - kettő, de az ipari mennyiségű sör vagy bor sem igazán segít. Azóta napi 14 - 15 sör vagy ennek megfelelő bort (2-3 liter) iszom, és két - három doboz cigit szívok. Még egyben vagyok, a munkámat is el tudom látni 100% -osan szerencsére, mosok magamra, és takarítok is, tehát nem lettem egy igénytelen állat, de megint azt érzem, hogy kezdek elég erősen a lejtőn csúszni. Nem segített az sem, hogy egy szakítás is becsúszott közben ami szintén padlót fogatott velem. (nem tudom mennyire volt ebben benne a pia, biztosan közrejátszott).  El kellett mennem orvoshoz, mert elkaptam valami vírust, és kértem egy beutalót addiktológiára. Mondtam a doktornőnek, hogy a Nyirő nem jó, mert ott nincs járóbeteg ellátás, de a múltkor amikor itt voltam, helyettesítette őt egy másik hölgy, és azt mondta, hogy a Jász utcában van járóbeteg ellátás. Hát ezen ő nagyon elcsodálkozott mert nincs. Mondom neki, akkor hova menjek? Sajnos ő azt nem tudja, két hét múlva költöznek, de még azt sem tudják hova. Elmeséltem neki a sztorit, és azt mondta, hogy pl. ezt tőlem tudja, hogy akkor nincs járóbeteg ellátás ott. Rákerestem a neten, "addiktológia", és hát nem igazán találtam meg amit akartam. A Nyírőt hívtam fel, és ugyanazzal az orvossal beszéltem, akivel találkoztam itt, és érdeklődtem tőle, hogy akkor most még is mi a csudát csináljak. Ő megint nagyon készséges és segítőkész volt, elmondta, hogy most már van ott a korház területén belül ismét járóbeteg ellátás, megadta a nevet és a telefonszámot. Így oda fogok menni, nyilván meg fogom kapni a gyógyszereimet és nem lesznek elvonási tüneteim, amíg elrendezem a dolgaimat az agyamban.  A durva szerintem a sztoriban az, hogy egy alkoholista ember elég könnyen felad dolgokat, ha nem lennék kitartó, akkor nem tudtam volna meg, hogy hova kéne mennem. Eleve az embernek önmagának bevallania is elég nehéz azt, hogy szenvedélybeteg. Amikor meg megteszi, (s a segítségkérés sem egyszerű), akkor úgy érzi, hogy nem tud hova menni. Azt gondálnám, hogy ennek úgy kéne működnie, hogy bemegyek a körzeti orvoshoz, hogy ez és az a problémám, és ő beutal oda, ahova kell.  Ps: trolloknak: elnézést ha helyesírási hibát vétettem, és tudom, hogy nem az orvosok fogják megoldani a problémámat, ezért pszichológus segítségét is igénybe fogom venni, aki szintén nem fog megszerelni, de ismerem magam annyira, hogy azt is tudom, hogy segítség nélkül akaratgyenge vagyok, hogy egyedül megoldjam. 


2013. augusztus 14. 8:08

Megbízhatatlan, lusta, utálatos nővérek

Arra hivatkozhatnak,  hogy azért nem érnek rá  a csengetésre reagálni,  mert olyan kevés a pénz  és azért ilyen fáradtak, kedvetlenek, türelmetlenek,  faragatlanok.  Nem először történt velem hasonló eset a Nyírő Gyila kórházban. 2013. április 6. án  hajnali 4 órakor arra ébredtem, hogy köhögni kell, de borzalmas hang jön a torkomból,  nem tudok köhögni. Fel akarok kelni, hogy vizet igyak,  de nem tudok. Mi van velem? Az agyam tiszta.  (sajnos, vagy hála Istennek) Akarok szólni a férjemnek a szomszéd szpbába, de nem jön hang a számbólm csak  nyögdécselés, motyogás. Mi van velem? Meg oróbálok át telefonálni a férjemnek a mobiljára. Bal kezemmel elérem a mobilomat, (hála Istennek  éjszakára oda szoktam tenni magam mellé)  de a jobb kezemet nem tudtam oda emelni hogy a gombokat  benyomjam. Mi van velem? Gondoltam  megverem a telefonnal a falat. Hála Istennek a Férjem meghallotta és átjött. Mondani akartam, hogy mi történt velem, de nem tudtam. Ilyennek képzelem el  a "Bábeli zűrzavart" Mutattam, hogy hívja a mentőket. Először a Tűzoltókat sikerült  hívni, mert még soha nem kellet  szegénykémnek ilyesmivel foglalkozni. Azok megmondták, hogy  a Mentőket hívja a 105 ös  számmal. Sikerült. De azok adtak egy számot, hogy azokat hívjuk, aki az ügyeletes orvos volt. ( pedig azt hangoztatják, hogy ilyen esetben, azonnali beavatkozás szükséges és hívjuk a Mentőt.) Az ügyeletes orvos,  férjemmel beszélve azt mondta, adja a feleségét. Na ez volt a ciki.  Hebegtem, habogtam, nem tudtam beszélni. Elég gyorsan kiérkeztek. A Doktornő nyújtotta a kezét, kézfogásra, de én meg sem tudtam mozdítani a jobb kezem. Ekkor azonnal infuziót kötöttek belém és intézkedtek. Vért vettek, ami  1 es értéket mutatott, így kaptam gyosan az infúzióba  cukrot,  ami pillanatokon belül  21  re vitte fel a cukor értékszintemet. Ekkor rájöttek, hogy valami technikai hiba folytán lehetett az első mérés olyan alacsony és próbálták helyre állítani az értéket, miközben a mentőket hívták Ők. Közben az EKG is  rossz értékeket mutatott,  így a mentő a Honvéd Kórházba vitt ahol fiatal orvostanulók vannak specializálva branűr, vérvétel, EKG, neadjIsten gégemetszésre,  mert egyszer el kell kezdeni az  "orvoslást" ugye? Odaadó, kedves, ügyes medikák közt volt egy visszataszító undorító fiatal nő, melírozott hajú 20-30 közötti. Egyedül maradtam vele a vizsgálóba, miközben az EKG gépet rám kapcsolta és közben így  mormogott, de elég hangosan:    Hogy, " mi a francért vagyok én az egészségügyben? Miért nem vagyok bankár? Dögöljön meg minden  magyar!" Szólni nem tudtam, elfordítottam a fejem és tűrtem a mocskos szavakat mély felháborodással. (Utólag hallottam,  következő betegektől, hogy hasonlóan viselkedett egy ilyenforma nő velük is) Amikor végeztek a vizsgálattal, kitoltak a váróba,  egyszál lepedővel letakarva,  hat és fél óra hosszat ott feküdtem egy hordágyon. Majd megfagytam, mert a kétszárnyas ajtó állandóan nyilt az újabbnál újabb betegek hozatalával a mentők által. Pisilnem kellett a  már második infuzió hatására ,  de úgy vigyázott mindenki  aki elment mellettem, hogy nehogy találkozzon a tekintetünk. Végül betoltak a CT re, ahol jelezni tudtam, hogy nagyon kell pisilnem. A Doktornő mondta, hogy majd a vizsgálat után,   és szólt is a hordágy tolónak,  aki   a vizsgálat után kitolt a vizsgálóból  és  tovább adott egy másik fiatalembernek,  hogy  valami kívánsága van a néninek,  mondta. Hála Istennek, vannak jó emberek is és  készségesen, betolt ez a fiatalember egy üres helyiségbe, ahol  alám helyezett egy ágytálat  és magamra hagyott és nagynehezen, kínkeservesen  el tudtam végezni a folyandó ügyemet. Dél elmult mikor közölték, hogy visznek a Nyírő Gyula kórházba, mert oda tartozom. Szombat lévén ügyelet volt, de hála a Sorsnak, Istennek  és   az akkori ügyeletes orvosnak, jó kezekbe kerültem és a sorozatos  infúziónak, letisztultam,  lassan kezdett a nyelvem is és a kezem, lábam is működni. Az egészségügy sajnos nagyon  piszkos módszerekhez ad  táptalajt  azzal, hogy  visszaélve az adott helyzettel  a  legmegbízhatatlanabb, leglustább, legrosszabb, legútálatosabb nővéreknek lehetőséget ad arra, hogy a  szolgálatot átvéve,  máris  arra hivatkozhatnak,  hogy azért nem érnek rá  a csengetésre reagálni,  mert olyan kevés a pénz  és azért ilyen fáradtak, kedvetlenek, türelmetlenek,  faragatlanok. Ráadásul,  penész, kosz piszok van mindenhol. A fürdőben, a WC ben, a betegszobákban.  A szekrények,  az ágyvégek,  az infúziósállványok, ragadnak a mocsoktól. 123 as szobának a 2 es ágyának a szekrénye az ágy felől pl. le van hányva és rá van száradva, már Istentudja mióta? Csak betegek ne legyünk, mert úgy ki vagyunk szolgáltatva, mint egy  papírlapra, tűvel felszúrt élő légy.


2013. augusztus 13. 8:21

A magyar orvosok nem keresnek rosszul

Az egyébként hivatalos állami információkat használó cikkből egyértelmű, hogy az orvosok magyarországi fizetése átlagban véve meghaladja a magyar átlagfizetést, ami egyébként jóval magasabb a legtöbb ember fizetésénél. Kedves praxisblog!  A hvg.hu cikkében szereplő fizetések pontosan a magyarországi bérlehetőségeket reprezentálják.  A praxis posztjai alatt megszólaló orvosok a betegek panaszait kizárólag háromféleképpen reagáljak le: - Az orvosok nincsenek megfizetve, - a beteg nem ért hozzá,- a beteg hazudik.  Az egyébként hivatalos állami információkat használó cikkből egyértelmű, hogy az orvosok magyarországi fizetése átlagban véve meghaladja a magyar átlagfizetést, ami egyébként jóval magasabb a legtöbb ember fizetésénél.  Érdekes volna egy poszt erről a kérdésről, hiszen egyre egyértelműbb, hogy az orvosfizetések nem alacsonyak, az ország lehetségeseinek megfelelőek. Mégis többségében a nehéz megélhetésre panaszkodnak, amikor az udvariatlanság és lekezelő viselkedés kapcsán kérdezik őket.  üdvözlettel: szintagmaar http://m.hvg.hu/itthon/20130806_Ennyit_keresnek_a_nagymeno_orvosok


2013. augusztus 12. 7:21

Megvárakoztatják a súlyos beteg embereket

Akad orvos ki még azt is megengedheti magának, hogy egyszerűen nem megy dolgozni, illetve gondol egyet és a másik munkahelyére megy dolgozni. Megteheti. Nem a beteg a fontos. Tisztelt Praxis-blog.hu!  Szeretném egy történettel gazdagítani az oldalt. A történet nem a sajátom, de olyan mivel a legkedvesebb barátommal esett meg a közelmúltban.  Nap mint nap bosszankodnak akiket a megadott időpontban nem fogadnak, (várni kell, esetenként külömböző okokra hivatkozva: pl. az orvosnak épp el kellett menni, de leginkább azért mert nincs összhang, népiesen szólva a jobbkéz nem tudja mit csinál a bal), megvárakoztatják a súlyos beteg embereket is, akik számára éppen elég megterhelés már az is hogy a rendelőt felkeressék. Jellemző példa a következő, legfrissebb történet, melyet megélve, vagy akár csak látva/hallva a jóérzésű ember zsebében kinyílik a bicska.  Legkedvesebb barátom keresett fel ma. Útja a háziorvosától egyenesen hozzám vezetett. A panaszáradatát hallgatva, vele együtt ragadt magával a düh! A barátom súlyos beteg, a két infarktusa után csoda hogy az utóbbi napokat egyáltalán túléte.... Az orvosa már nyolcadik hónap óta nem képes megállapítani mi állhat a barátom állandóan visszatérő evés utáni rosszulléte mögött. Épp egy héttel ezelőtt a barátom kimondta a bűvös szót: laktóz. Orvosunknak villám hasított az agyába, kis elterelés után laktózintolarencia vizsgálatra küldte. Ám a kórház bonyolult dolog. A beutaló a gasztrora szólt - reggel 8-ra, a vizsgálatra viszont a gyermekosztályon került sor.... De ne vágjak a dolgok elébe, - a barátom sohasem késik el sehonnan, fél 8-kor már a gasztro előtti váróban volt. Ám 8 óra 10-kor még se orvos se ápoló.... A kiírást nézve, orvos nem is lesz majd csak 9-kor.... 8:15-kor megérkezett egy asszisztensnő. Röviddel azután már jött is a papírokért. A kérdésre, igen, a doktornő csak kilencre jön. Miért 8-ra szól a beutaló? Jó a kérdés, az időpontot a háziorvos ővelük egyeztette, de nem tudja.... Megérkezett az orvos pontban kilenckor. De nem a barátomat szólították be elsőnek, hanem az utána jött mind a három beteget. Végre, 9:40-kor az asszisztens megjelenik az ajtóban a barátom papírjával valamint egy kis zacskó fehér porral és utasítja, hogy azonnal menjen a gyermekosztályra. Aholis, megtörtént a vizsgálat, mely 11:45-ig tartott (először sűrűbben, később ritkábban kellett valamilyen műszerbe fújnia lassan a levegőt, mely a kilégzett H2 mennyiségét mérte). Közben a vizsgálatot végző hölgy elmondta, hogy ő már végigtelefonálta a háziorvost a kartonozót végül a gasztrót, mire sikerült megtalálnia a már elveszettnek hitt beteget. (Ezután küldték a barátomat sietve a gyerekosztályra a gasztrósok.) Az eredmény sajnos nagyon is pozitív lett. Viszont nem volt épp elérhető az orvos, akinek véleményeznie kellett volna. Ezért a vizsgálatot végző megkérdezte a háziorvost hogy mit tegyen (?). A háziorvos a gasztrós orvost kérte fel a véleményezésre. Barátom a papírokkal, a gyermekosztályról irány a gasztro. 12 órától 12:40-ig szobrozott a gasztró előtt. Hiába kopogott, nem jött ki senki. Egyszercsak ajtó ki, asszintens kipenderül, papirokat átvesz. Újabb 45 perc múlva ismét nyílik az ajtó, asszistens ki, papirokat átad, - véleményezés nélkül, mert az orvos visszautasította. A kérdésre ennyi volt a szűkszavú válasz. Se egy elnézést kérünk, vagy bocsásson meg a sok felesleges várakozásért, semmi. Barátom újfent a gyerekosztályon, - miközben már nagyon rosszul van - hasfájás, csikarás puffadás, gyomor és fejfájás, szívtáji panaszok. A gyermekosztályon elnézést kértek.... Ám orvos majd csak 6 nap múlva lesz mert épp szabadságon van, így a véleményére legalább ennyit várni kell. A barátomat otthon érte utol a vizsgálat okozta trauma betetőzése, mint mondta, a rakéta lassabb volt nála úgy közlekedett a szoba és a wc között, majd utóbbit óraszámra ki is bérelte, mert két száguldás között már nagyon lerövidült az idő, így értelmesebb volt inkább ottmaradni. Elérkezett a nap amikor végre övé lehet az eredmény - aláírva véleményezve. De nem így történt. Az orvos ugyanis nem ment dolgozni a megadott napon. (Máshova ment dolgozni, de ezt majd később.) Hirtelenharagú barátom nagyon dühös lett, de semmit nem tehetett. Az újabb időpont: 6 nap múlva - akkor talán nagyobb szerencséje lesz, mert az orvosnak ügyelnie kell azon a napon, tehát van remény arra hogy ezúttal végre megtörténik a csoda. A kórházból hazafelé a barátom a háziorvoshoz ment, mert mire a papír a kezében lesz végre, (?) akkor meg a háziorvos lesz majd éppen szabadságon.... A háziorvosnál azomban felfordult a világ. Az orvos ugyanis asszisztensestől nekitámadt a barátomnak, hogy hol a francban volt, miért nem ment időben a gyerekosztályra?.... Mert ő, megmondta, hogy oda kell menni.... (Orvosunk nem a memóriájáról híres!) Ezt már a barátom se tűrhette, - elszabadult a pokol. A betegek a váróban nem mindennapi ordítozásnak lehettek fültanúi. A barátom rosszul lett. Végül az orvos sűrűn elnézést kért a barátomtól!  A történetnek még nincs vége, de a vizsgálat eredménye ismert, s tulajdonképpen csak a hivatalos véleményezés és aláírás az ami hiányzik. Reméljük az is meg lesz 6 nap múlva....  Sok orvosnak több munkahelye is van, míg az emberek nagy többsége naggyon-naggyon örül ha egyáltalán van munkája. Akad orvos ki még azt is megengedheti magának, hogy egyszerűen nem megy dolgozni, illetve gondol egyet és a másik munkahelyére megy dolgozni. Megteheti. Nem a beteg a fontos. De ne legyünk igazságtalanok, hisz az orvosokat körülvevő személyzet méltó környezet. Hát, ilyen orvoslás van nálunk....  Üdvözlettel. Gábor


2013. augusztus 10. 8:23

Magára hagyták a beteget

Ma Magyarországon mindent megtehetnek azok az orvosok akik itt maradtak, és vezető beosztásba helyezték őket. Rettenetes artrítiszes fájdalmaimat szteroidokkal kezelte a szakorvosom több mint fél évig. Közben többször is jeleztem,hogy nem tudom mi bajom van, de rosszul érzem magam. Nem szólt semmit gépiesn írta a további szteroidot. Amikor a következő kontrolom mondtam, hogy nagyon fáj a térdem és a vállam is nem csak gyengének érzem magam, azt mondta hagyjam abba a jelenleg szedett gyógyszereket / nem is  szabad lett volna csak folyamatos csökkentés mellett / és egy injekciót ír amit hetente kell saját magamnak beadni.Kezdtem reménykedni végre talán enyhülnek a fájdalmaim. Tévedtem.Éjszaka rosszul lettem vérnyomásom 200 pulzusom 140, egész testem elzsibbadt. Ügyelet kihívása. Ügyeletes orvos szerencsére a háziorvosom, aki tudott az új terápiáról. Azonnal neki kezdett a vérnyomás csökkentéshez, vízhajtáshoz. Szerencsém lett, nem kaptam strokot.Talán ha nem ő az ügyeletes mire kórházba kerülök nem élem túl a helytelen gyógyszerváltás kalandját.3 hónap küzdelem , orvoskeresés , mert közben kiderült az anyagcserém is felbomlott. Szerencsére egy magánrendelésen sikerült időpontot találni, közben folyamatos rosszul lét a magas pulzus miatt / pajzsmirigy túlműködésem / lett az új inj.-tól Kecskeméten egy lelkiismeretes fiatal endokrinológus kezelt ki 3 hónap alatt. Közben már az artrítiszes izületi fájdalomtól nem igen tudtam már közlekedi, de semmit sem csinálni otthon. A régi orvosomhoz nem mentem vissza, mert ha idáig nem tudott tisztességesen kezelni, akkor ezután mit várhatok ezután tőle. Az sem állapot, hogy ezután ágyban fekve a fájdalom tól elgyötörve szenvedjek a 21.-században, a férjem vette a kezébe az ügyemet. Az interneten találta a Kecskeméti artrítiszes centrumot, akinek a főorvosa Dr G. Írt neki egy e-mailt, és kérte hogy ha tud foglalkozni velünk fogadjon. A megadott időpontban jelentkeztünk is nála. Üdvözölt, és elkezdte "tanulmányozni"a papírjaim.Mint az itt a piros ott a piros játékban.forgatta kevergette a lapokat / idegességében ? / soha nem tudom meg. Azután gyorsan rájöhetett, hogy túl problémás vagyok, mert sok műtétem betegségem volt , ezért nem egyszerű a dolog, és kérdezgetni kezdett  Ugyanazokról ami a kezében lévő leletekben le volt írva. Igazán toleráns voltam, mert megértettem, hogy azokat nemigen lehet rövid idő alatt áttanulmányozni. Volt egy két dolog amiről nem kérdezett, de én lényegesnek tartottam, hogy ismeretlen okból több éven keresztül lecsökkent a trmbocitám is, és hogy ez lényeges-e. Lényeges, de ezután csak arra válaszoljak amit ő kérdez, és ne mondjak semmit, ne szóljak közbe.Megdöbbentem, de ha ez a terápia ára tudomásul vettem.Szív rendellenességemet így kihagytam, viszont egy figyelmes doktorandusz aki jelen volt a kikérdezésemen , és amikor neki sürgős telefonja lett és kiment, közben én mondtam, hogy hepatétiszem is volt , jelezte a főorvosnak, hogy volt a betegnek máj gyulladása mondta akkor arra is veszünk vért.A katonai procedúra véget ért, és mondta, hogy a biológiai terápiára szeretne bevenni, de nagyon hosszú rögös út vezet oda a hajam is kihullhat addig stb. Mondtam rendben van vállalom. Felírta a következő 6 hetes gyógyszeremet amit szerinte szednem kell, és megdöbbenve láttam, hogy ugyanazokat a gyógyszereket amiket az előző kezelő arvosom írt, most duplázva kell szednem.Kicsit elcsodálkoztam, hogy attól lettem rosszul, és most duplán szedjem ? - mindegy nem álltam vitába, lesz ami lesz csak már a fájdalmat szüntessem.Mondta, ha bármi probléma baj történik azonnal telefonáljunk, vagy e-mailt írjunk.Igen a baj megtörtént, újból magas vérnyomás, pulzus szám emelkedés . Próbáltunk telefonálni, üzenetrögzítő . Válasz több napon keresztül semmi. Közben e-mail. háromnap után, egy doktornő válaszolt, hogy menjek a háziorvosomhoz. Zseniális , ezt már közben én is eldöntöttem, szegény háziorvosom csóválta a fejét, de mondta, hogy valószínű megint az anyagcserémet borította fel ugyanaz a gyógyszer dupla mennyiségben.Vérnyomáscsökkentés , endokrinológus, és iszonyú izületi fájdalom.Mitévő legyek ? Megírtam e-mailban Dr G főorvosnak, hogy a továbbiakban nem kívánok megjelenni a kezelésén, mert nem ebben egyeztünk meg. Ha baj történik akkor a háziorvos találja ki mi a gond, és kezeljen ő. Nagyon csalódtam benne, mert el lehet olvasni a Kecskeméti Artrítisz Centrum honlapját. Bűbájos a betegnek reményt adó tetszetős írású hirdetmény. Azóta orvos nélkül vagyok , mert megkezdődtek a nyári szabadságok, és akihez szeretnék menni, csak aug. 20.-a után rendel. Sorstársaimnak üzenem, nem minden arany ami fénylik. Nekem a megváltásnak tünt  , az artrítisz cenrtum honlapja, és tele reménnyel gondoltam a fájdalom nélküli leendő életemre. Tévedtem!. - ma magyarországon mindent megtehetnek azok az orvosok akik itt maradtak, és vezető beosztásba helyezték őket.


2013. augusztus 8. 10:17

Renitens betegnek nem jár gyógyszer és kezelés?

Botom már van,fájdalomcsillapítót meg bármikor vehetek.  Évek óta csípő artrózissal élek,a szokásos és ismert tünetekkel.Egyszer jobban-egyszer rosszabban viselhető. Az idén ,miután a másik csípő felöli oldalon esés következtében,letörött egy kis csontocska az ülő csontomról. Ennek csak annyi köze van az egészhez,hogy arra nem tudok fájdalom nélkül üldögélni,vagy kerékpározni,ami viszont a másik problémára enyhülést hozhatna(szoba-és utcai is).Tavasszal kértem egy füdrőbeutalót,amit meg is kaptam,majd elkezdtem járni a Dagályba a kezelésre(vízalatti sugár,,tangentor) Amikor a beutalót átvettem,aláírattak velem egy másolati példányt,hogy az abban foglaltaknak eleget teszek azok határidejét betartom. Igen ám,de jött az árvíz,és a fürdő bezárt,a 60 napos kezelésből még hiányzott néhány,amit már nem tudtam befejezni,bár lehet,hogy ha nagyon akartam volna talán lett volna lehetőségem rá.  De miután javulást nem tapasztaltam,vissza akartam adni a kezelő lapot az orvosnak,akivel csak beutalóval lehet találkozni,amit a háziorvos ad. Persze Ő is csak ember ,tehát jár neki is a nyári szabadság egy hónap. De a reumatológus orvos is szabin van ,aug 12-ig.és már közölték,hogy csak szeptember-október az az időpont amit kaphatok. Kérdésem,az hogyan tehetnék eleget a kötelezettségemnek?,amikor levélben nem fogadják el a kezelési lapomat,időpontot is csak nagyon későn kapok? És mit mond erre a TB? Renitens beteg nem jár neki a gyógyszer,vagy gyógykezelés támogatása. Kösz-szépen . Botom már van,fájdalomcsilapítót meg bár mikor vehetek.  Tisztelettel Soltész István(70)


2013. augusztus 6. 9:08

Felügyelet nélkül hagyták a kislányt a pszichiátrián

Nagy megdöbbenésemre a 22 hónapos kislányom ott kószált egyedül, felügyelet nélkül. Épp a lefelé vezető lépcső előtt kaptam el, simán leeshetett volna. Gyermekünk másfél éves volt, mikor feltűnt, hogy a viselkedése valamiért furcsa, valahogy nem olyan, mint a többi gyerek. Abból sajnos már régebben megjöttem, hogy a védőnőre és a gyerekorvosra hallgassak (miattuk több hónap késéssel kapta csak meg a megfelelő mozgásterápiát a kislányom, pedig időben jeleztem, de hát jöttek mindig a szokásos, "lusta, kövér baba, majd fogja csinálni" szöveggel, aztán sajnos nem lett igazuk, csak az értékes időből pazaroltunk a várakozással...) Voltunk hallásvizsgálaton, ami megállapította, hogy tökéletes a hallása. Majd ezután magán úton elvittük állapotfelmérésre egy fejlesztő központba. Itt alaposan megvizsgálták, megfigyelték, bennünket részletesen kikérdeztek. Azt a javaslatot kaptuk, hogy vigyük el a területileg illetékes Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsághoz, (a továbbiakban Szakértői Bizottsághoz), mivel szerintük szükséges a gyermek korai fejlesztésben való részvétele. Így is tettünk, és ők is ugyanarra jutottak, sajnos erőteljes elmaradásai voltak a kislányomnak több területen, felmerült az autizmus spektrumzavar is. A Szakértői Bizottság kérte, hogy a diagnózis megerősítése vagy elvetése, pontosítása érdekében vigyük el gyermekpszichiátriai kivizsgálásra. Erre azért volt szükség, mert nem mindegy, hogy a fejlesztéseket hogyan állítják össze, milyen irányban indulnak el.   Először ambuláns rendelésre mentünk, ahol már finoman jelezték, hogy mi a búbánatot keresünk itt egy ekkora gyerekkel, nem biztos, hogy tudnak diagnózist adni. Ekkor 22 hónapos volt. Közöltem, hogy a Szakértői Bizottság kérte.  Pár héttel később feküdtünk be. Az előzetes megbeszélésekben arról volt szó, hogy naponta több órás, kortársak közti, játék közbeni megfigyelés lesz, és én nem mehetek be. Ehhez képest a foglalkozásokat tartó hölgy azt mondta, hogy ő nem fog egy ilyen picire vigyázni. Örültem is egyébként, hogy bemehettem, és jobb is így, mert legalább láthattam, hogy mik zajlanak az ajtó mögött. Egyébként kortársakról nem lehetett beszélni, a kislányomon kívül nem volt a teremben 4 évnél fiatalabb gyermek. Ezzel az volt a fő gondom, hogy ugye a nagyoknak voltak foglalkozások, amikben ő nem vehetett részt. Apró gyöngyöt fűztek, gipszet festettek, ragasztgattak. A gyermekem viszont csak céltalanul bolyongott, szerencsére nem borult ki attól, hogy ő nem vehetett részt ezekben. A csoportszobában sem volt túl sok, a korának megfelelő játék.   A harmadik nap bejött egy gyógypedagógus hölgy, aki nem tudta, hogy az anyuka, vagyis én is bent vagyok a teremben, ránézett a kislányomra, majd a foglalkozást vezető hölgynek elkezdte mondani, hogy értelmi fogyatékos, hisz nem tud játszani, és hogy mi  a fenét keres itt ilyen fiatalon. Ekkor azért szóltam, hogy legyen szíves ezt kifejteni. Szíven ütött, hogy ezt állapította meg ennyiből, és ez látszódott is az arckifejezésemen. Erre lazán közölte, hogy örüljek, hogy csak értelmi fogyatékos, mert ha autista lenne, akkor nem lehetne fejleszteni. Köpni nyelni nem tudtam, hisz tudom, hogy ez nem ennyire fekete és fehér, és hogy képes egy szakember olyat mondani, hogy az autisták nem fejleszthetők?! Később, miután felmentünk a gyógypedagógus hölgy irodájába, a lépcsőket megszámolta a kislányom 10-ig, és ekkor azért már nem állította olyan határozottan, hogy értelmi fogyatékos, de persze nem is vonta vissza. Még olyan okosságokat is "megtudtam" tőle, hogy mivel a gyerekem megörült egy játéknak, és megosztotta ezt a boldogságot velünk, és mert nem húzza segítségkérés gyanánt mások kezét, így nem autista. Aki jártas a témában, az tudhatja, hogy nincs egyetlen olyan viselkedés sem, amely mindig, minden érintettnél jelen van. Sem olyan, amely kizárná az autizmus diagnózisát.   Egyébként persze, hogy nem tud játszani nem neki való játékokkal... Másnap vittem magunkkal fa kirakóst, építő kockát, lapozókat, mert már nem bírtam nézni, hogy csak fel-alá járkál 3 órán keresztül. Ezt meglátta a foglalkozást tartó hölgy, és érdekes mód ezután kinyitott egy szekrényt maga mellett, és előpakolt egy csomó megfelelő játékot...  Majd elérkezett az a pont, ami arra ösztönzött, hogy menjünk innen. Az történt ugyanis, hogy ki kellett mennem a mosdóba (egészségügyi okokból kifolyólag muszáj volt), és jeleztem a 2 fő személyzetnek, hogy rögtön jövök, csak kiszaladok az illemhelyre. Siettem, ahogy tudtam, de mire visszaértem a folyosóra, nagy megdöbbenésemre a 22 hónapos kislányom ott kószált egyedül, felügyelet nélkül. Épp a lefelé vezető lépcső előtt kaptam el, simán leeshetett volna. És ha nem erre indul el, akkor nem lett volna nehéz kijutnia az utcára, ugyanis nem olyan messze volt tőle a kijárati ajtó. Eléggé felháborodtam, nem örültem neki, le voltam fagyva, majd miután észhez tértem, illedelmesen megérdeklődtem a gondozóktól, hogy tudnak -e róla, hogy a gyerekem kint lófrált. Választ nem kaptam. Ezután kissé határozottabban, de még mindig kulturáltan próbáltam megtudni legalább annyit, hogy mennyi időt volt felügyelet nélkül egyedül, mire annyit kinyögtek, hogy nem sokat. Nagyon nem érdekelt, hogy pont akkor hozták az ebédet (mielőtt lehurrognak itt egyesek, jelezném, hogy összevissza hozták, nem lehetett kikalkulálni, hogy mikor). Az étel tudott volna várni pár percet, míg visszajövök; de gondolom nem mondok újdonságot azzal, hogy pár pillanat is elég ahhoz, hogy bekövetkezzen a baj. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha legurul a lépcsőn, vagy kiszalad a forgalmas utcára... Fontosnak tartom kiemelni, hogy ezen a napon 4 gyerekre volt 2 gondozó, mégsem tudtak figyelni!  Ezután közöltem a doktornővel, hogy mi innen megyünk. Ő nagyon kedves és megértő volt egész végig, és mondta, hogy sajnálja, hogy előbb elmegyünk, és azt is, hogy nincsenek kellőképp felkészülve ilyen pici gyerekre. Azt azért nem értem, hogy miért nem közölték ezt előbb, hisz akkor vittem volna olyan helyre, ahol igen; és nekik sem okoztunk volna ennyi kellemetlenséget.


2013. augusztus 5. 7:44

Az idős ember nem ember?

Mire fizetjük a TB-t és egyáltalán miért van orvoslás, ha az embert annyira sem veszik tiszteletbe mint egy vágóhídi állatot. Tisztelt, oldal. Immáron több mint két hónapja kezdődött legjobb barátnőm kálváriája a nagymamájával. Sajnos a nagyi már nem a legfiatalabb, így bekerült a kórházban kisebb rosszul lét miatt. Már akkor a szegedi kettes klinika, amit Szegeden találhatunk, az ott dolgozók bunkó stílussal lekezelően bántak szegény nénivel. Azt mondták minek foglalkozzanak vele, hisz már öreg, és egy öregnek nem itt lenne a helye. Kérdezem én miért kell így bánni mással? Idősként is ugyna annyi joga van mint akárki másnak. És most már a hozzá állási stílusuk is egyre jobban nem emberre méltók.  Barátnőm és családja egyre többet veszekszenek az orvosokkal, akik ráadásul még lekezelő módon beszélnek a családtagokkal. Miért kell valakit így kezelni? Én azt hittem, egy olyan hely mint Szeged, sokkal elismertebbek az orvosok. Ezért tanulnak az emberek, hogy a végén kapjanak egy Dr. elnevezést, és istenként akárkivel megtehetnek akármit? Akkor kérdezem én, hogyan menjünk el ezek után orvoshoz, kórházba? Mire fizetjük a TB-t és egyáltalán miért van orvoslás, ha az embert annyira sem veszik tiszteletbe mint egy vágóhídi állatot. Sajnos a kálváriánk még mindig tart és most már egyre roszabb a helyzet. Abban reménykedem, hogy noha nem hosszú és nem részletes történetem, eljut az illetékesekhez is. Ezzel  mutatván példát, hogy az internetnek van hatalma és hamar utól  éri az ilyeneket, kik az emberek gyógyítására felesküdvén istennek képzelvén magukat játszanak emberi élettel. Kortól, nemtől független.  Kérem, jelentessék meg történetem, nagyon fontos lenne és ha felkerült, kérem jelezzenek vissza.  Egy elkeseredett lány legjobb barátnője.


2013. augusztus 2. 8:15

Nem volt hajlandó betömni a lyukas fogamat

Nem volt hajlandó betömni a fogamat, azt mondta jöjjek vissza 20 nap múlva.Így kétszeri beteg látogatást tud a kórház elszámolni az OEP felé, vagy miért? Nem hosszú a történet, inkább csak egy kérdés.  Az egy héttel korábbi időpont egyeztetés után tegnap befáradtam a Szent János Kórház  fogászati osztályára, mert a fogínyem gyakran vérzik és lyukas fogam is lehet. A váróban komplett utcanév jegyzék volt kifüggesztve, meg a tájékoztató, hogy csak XII. kerületi páciensekkel foglalkoznak. A mondat lakcímre vonatkozó része esetemben stimmelt, és nem gondoltam volna, hogy rejthet e rövid, tömör információ további problémát, hogy a hangsúly a foglalkoznak-on lesz. Sor egyáltalán nem volt, épp érkezésemkor jött ki az előző beteg a kezelőből. A székbe beülve jeleztem, hogy mi a panasz. Miután a doktornő megvizsgált, mondta, hogy van egy kis lyuk az egyik fogamon, és a képződött fogkő okozhatja a vérzést. Gyorsan neki is állt leszedni, folyt a vér, sercegett a nyálelszívó. 4-5 perc múlva végzett is a fogkő eltávolításával. Aztán jelezte, készen vagyunk, mehetek.  Értetlenül néztem rá. Mondom: a lyukas fogat nem tömi be? Nem, nem tömi be. Jöjjek vissza húsz nap múlva. De miért, ha most ön is itt van, az asszisztens is, a tömő anyag, és én is? Azért mert nincs rá ideje.  Lyukassal mondjuk nem olyan jó rágcsálni, mint kezelt foggal, a  kérdésem mégis csak annyi, hogy ez miért történt. Így kétszeri beteg látogatást tud a kórház elszámolni az OEP felé, vagy miért?


2013. augusztus 1. 7:33

Teletömtek Rivotrillal és skizofrénnek tituláltak

Szerencsére végül egy rendes pszichiáternél kötöttem ki, aki bátor volt és kimondta hogy csak depressziós vagyok. Onnantól kezdve csak Antidepresszánsokat szedek és jól vagyok. Tisztelt praxisblog! Pszichiátriai beteg vagyok, mert nem bírtam az egyetemet és 3 idegösszeroppanást kaptam. Az 2.3. idegösszeroppanásnál ütöttem a fejemet. Senki másra nem votlam veszélyes, nem okoztam maradandó kárt magamban.  Mindháromszor a Balassa utcában voltam, 1x nyílt , 2 szer zárt osztályom. Először azért feküdtem be önként, mert mondtam hogy agresszív vagyok, mert nincs barátnőm.  A fő ok azonban az egyetemi szakirányválasztás volt mindháromszor.  1. paráztam hogy mit válassszak. 2. választottam egy nehezet, megbuktam 3. választottam a könnyebbet, végigcsináltam. fejverés megszűnt  A probléma az volt, hogy a drágalátos Balassa utcában annyira korszerűtlenül kezeltek mindháromszor, hogy végig Rivotrilt kellett szednem, amitől kómás voltam. (kb. 60as évekbeli gyógyszer szerintem) 2. szor és 3.szor rávittek engem az orvosok erős elmebetegeknek való gyógyszerekre. Azt mondták a szüleimnek hogy skizo vagyok, azért kell.  Szerencsére végül egy rendes pszichiáternél kötöttem ki, aki bátor volt és kimondta hogy csak depressziós vagyok. Onnantól kezdve csak Antidepresszánsokat szedek és jól vagyok.  Nem pereltem be a kórházat, örülök hogy jobban vagyok és főleg hogy KIJUTOTTAM!!!. Mindenki kerülje e la Balassa utcát, bármilyen beteg!  Üdv. Anoním


2013. július 31. 7:52

Egy hét a pokolban, avagy hogyan éld túl a 222-es szobát

Fizettél??! -Nem! -Látod ez volt a hiba, ezért nem foglalkoztak veled! És kimondta az igazságot! Csak az kap méltóságot egy megyei kórházban, aki fizet! Mikor egy nő gyermeket vár, ő a világ legboldogabbja, sajnos azonban vannak olyan pillanatok is, amikor az álom összetörik, és így a világ legboldogtalanabb lényévé válik... Igen lényévé, mert azt a fájdalmat, amikor kiderül, hogy elveszítheti gyermekét nem tudja feldolgozni emberi ésszel, gyűlöli a világmindenséget, kételkedik Istenben, és nem ért semmit...  Ez az én történetem, amikor megtudtam, hogy második kisfiamat soha nem fogom látni, hisz gyakorlatilag leállt a fejlődésben, életképtelen és 20 hetesen elválunk egymástól. A történetben szereplő orvosok nővérek nevét megváltoztattam, bár nem érdemlik meg ezt az emberséget tőlem.  November utolsó péntekjén, a genetikai ultrahangon kiderült, hogy a fiunk beteg. Boldogan mentem be a vizsgálóba, hogy lássam a kisfiamat, de összezuhanva, támolyogba jöttem ki onnan. Az orvosom, akinek köszönöm az őszinteségét, felkészített a legrosszabbra. 90% hogy meg kell szakítani a terhességet a baba és a saját érdekemben is. A férjem, aki szerencsére mindig elkísért, támogatott le a kocsiig, én meg szinte önkívületi álapotban sétáltam mellette. Megkaptuk a győri kórhazba a genetikai ultrahang beutalót, ott döntenek az életről... Hazaérve felhívtam a védönőmet, aki kérés nélkül jött egyböl...nagyon hálás vagyok neki a mai napig és köszönöm, amit megtett értem.  Ismerős révén hétfőre kaptunk lehetöséget a Nagy Ultrahangistenhez. Készüljek úgy, hogy haza sem jövök, míg meg nem szülöm a babát! Hoppá, ilyenkor esik le az ember lányának...meg kell szülnöm?!???!! Nem altatásban vagy ilyesmi???!! Mivel a fiamnál beindított szülésem volt, lassú tágulással, császármetszés végkifejlettel, így a para még jobban belém költözött. Mondanom sem kell, hogy az egész hétvégét végigbőgtem...  Hétfőn reggel nyomtam egy puszit a 3évesemnek és irány Győr. Az épületben keresni kezdtem a dokit, mire egy szonográfus Mrs. Bagósötvenes a fejemhez vágta, hogy "Én vagyok az egyik legjobb, majd én megnézem!" Persze azután előkerült a Dr. Nagy Ultrahangisten is. Lesétáltunk az ultrahanghoz, aminek a bekapcsolásához is segítség kellett, mert új volt... Elkezdte a vizsgálatot, majd átrendelt egy nagyobb felbontású ultrahanghoz... Patakokba folytak a könnyeim, a férjem csak némán fogta a kezem... (Mint később kiderült fogantatási kromoszómahibája volt, de ezt több orvos több ultrahang vizsgálat után sem merte biztosra mondani.) Elővette a mobilját és lehívta Mrs. Bagósötvenest. Csak lesett a nénike...ilyet ő sem gondolt, állt szótlanul, lehajtott fejjel, lehívtak még egy nőgyógyászt Dr. Megvígasztallakot, majd így szól a telefonba: " Dr. Atyaúristen, gyere le, ezt látnod kell, jó lesz a könyvedhez, siess!" Ezt egy anyának hallani rémálom, ráadásul fájt, hogy így beszélnek a gyerekemről. Sorra nyomtatódtak az ultrahangképek, előkerült néhány pendrive is, nehogy már elvesszen a könyvhöz egy részlet is.... Lejött Atyaúristen, újból ultrahang, löködik-böködik a babát, megkérem öket, hogy kapcsolják ki a monitort, ne kínozzanak. Sokadik kérésre Atyaúristen kitépi a falból a dugajt, látszólag rohadtul nehezére esett a dolog. 20 perc alatt 15 lehetséges variáció is előkerült a tarsolyukból, de egyöntetüűen a terhesség megszakítása mellett döntöttek. Kérdés sem merült fel, hogy én esetleg mit akarok. Dr. Atyaúristen közölte, hogy menjek ki délután a magánrendelőjébe, mert jön egy kardiológus ultrahangspecialista hozzá, szeretné megmutatni neki, ö mit gondol. Ilyen helyzetben meg ki mer nemet mondani egy főmuftinak?! Felvettek az osztályra, 2órát ültünk a folyosón, mert nem volt tiszta ágynemű a szobába... Na a szoba egy putri volt, linóleum, szocialista kori csempe, ágy minden.. jelzem az egész folyosón összesen 4db wc és 3db zuhanyzó volt. Délután átautóztunk a magánrendelőbe, Andante bőrbútor plusz nagytáblás faborítás a falon, jobb ultrahang felszerelés, mint a megyei kórházban... Behívott minket, vizsgálgazott, kérés nélkül kikapcsolta a 150centis tévét. Ekkor még úgy gondoltam, hogy ez egy emberi doki...aztán lassan kezdett elszakadni a cérna, szinte folyt a nyáluk, miközben vizsgálgattak. Átadta Nőnek a gépet, mikozben combon ütögetett, rámnézett, és így szólt: "Nyugodtan vizsgágasd, a kismama tisztában van vele mi lesz a sorsa!" Na itt borult el a férjemnél a cérna, és kicsit helyretette őket. Miután végeztek a nézegetésemmel és mindent rögzítettek a gépen, visszamehettem a kórházba. Azt mondta másnap reggel jön és ő csinálja a magzatvízvételt. Az asszisztens csajszi ki akarta fizettetni velünk a vizsgálatot, erre férjem kikelve ismét magából leosztottaa csajt. Estére agyi katasztrófa voltam, zuhogtak a fejemben a gondolatok, fájt az élet. Nehezen, de elaludtam egyedül a szobámban.  Másnap persze nem Atyaúristen jött értem, hisz nem fizettem neki, gondolom zokon vette, mert többet nem láttam... Felfeküdtem a vizsgálóra, körbeálltak a dokik és belekezdtek. Volt egy aranyos kis doktornő Rózsaszínmasni, aki megfogta a kezemet, miközben böktek. Elöszőr egy hatalmas tüvel korionboholy mintavétel történt. Jelezték, hogy ez nem mindig sikeres, de igyekeznek. Pechemre a hatsó falon volt a méhlepény, így jó mélyen szúrtak. Utána egy másik tűvel magzatvizet vettek. Ez első bökésre nem sikerült, így szúrtak egy harmadikat is. És igen fájt, remegtem, mint egy kocsonya. De ez végre sikeres volt. Ezután éreztem, hogy valami meleg folyik az oldalamon... a magzatvíz volt az. Annak helyébe pedig egy sárga gyógyszeres szószt nyomtak vissza, ami megöli a babát. Természetesen ezt ott nem mondták el nekem. Áttoltak a műtőbe, ahol a zárt méhnyakamba felraktak egy ballont, ami segíti a tágulást, hisz a 20. hét körül a legkenyényebb és zártabb a méhszáj. Kikötve feküdtem, leírhatatlan volt a fájdalom, hisz nem érzéstelenítettek. Véreztem, 3 doki tuszkolta belém a cuccot. Rózsaszínmasni vigasztalt, neki is folytak a könnyei, én lehettem neki az első. Miután a ballon felkerült, felpumpálták a kívánt méretre es kivezették a hüvelyen át a lábamig, ahovafelragasztották a szelepes végét. Kitoltak, vissza a szobámba, engedéllyel, hogy a férjem bármikor bejöhet, mert szigorú látogatási rend van... Délután hoztak 40 egység oxitocint, hogy fájásokat produkáljak, de ne legyen sok, nehogy szétrepedjen a méhem a császármetszés helyén. Nakirály, még ez is... persze nem lettek fájásaim, alig éreztem, hogy van valami. Egy ápolónő (egy a sokból, de őszinte és kedves volt) benézegetett, hogy mi van velem, a férjem ott volt véigg mellettem és megkérdeztük, hogy ugye nem kell majd megnéznem a babát, ugye nem fog mozogni a lábam között, ha kijött...?! Sírva mondta, hogy ha megvolt afeltöltés, már nem él... bennem van, halott és én nem is tudtam... Aznap, vagyis kedden, már nem történt semmi. Lefolyt az oxi, és ennyi.  Szerdán dupla adagot kaptam, reggel 9kor bekötötték, na akkor már éreztem azt a bizonyost. Míg a férjem nem ért oda, a Morning showt hallgattam, hogy Balázs hogyan lesz Mikulás :-) Kicsit elterelte a figyelmemet az erösödő, rendszeresedő fájásokról. Mire a férjem odaért 5perces fájásaim voltak. Körülbelül 2órára 3percesekké csökkentek, és este 5re már félperc hosszúak voltak. Eszméletlen kínjaim voltak, kaptam egy fájdalomcsillapítót, de nem ért sokat. Műszakváltás után kaptunk egy nővért Miss Rózsaszínpulcsist. Na vele csak maximum a rémálmomban akarok találkozni.. Nemsokára a fájások hatására kiderült, h bő egy újnyiratágultam. Ennyi volt a vizit, a fájások erősödtek, a lelkieröm elfogyott, zsibbadni kezdtek a kezeim, vállig nem éreztem őket, lassan a tarkóm is zsibbadni kezdett, kezdtem elveszíteni az eszméletemet. A férjem futott nővért hívni. Miss Rózsaszínpulcsis ennyit mondott: Vegye rendesen a levegőt, mert el fog ájulni és akor mit kezdek vele!?? De nem jött megnézni.. alattam patakokban folyt. A tegnapi megszáradton elfért, luxus lett volna lecserélni. Felhívta férjem a védőnőnket, akivel együtt lélégeztem, és lassacskán elmúlt a zsibbadás. 9kor lefolyt a maradék oxi.. ennyi nincs máratovább, a férjemet hazaküldték, hogy manem lesz szülés. Kedd reggel óta egy halott babával apocakomban. Fél 11re kiürült a cuccos, és álomba sírtam magam. Hiányzott a fiam, akit hétfő reggel óta nem láttam...  És eljött a csütörtök is, Mikulás napja volt, már hajnalban a sírással küszködtem, utáltam magam, mert minden vágyam az volt, hogy minél előbb megszabaduljak a halott kisfiamtól. A másik meg otthon nélkülem már 4napja... Reggel korai vizit volt, egy fiatal orvocsapatból álló team megsajnált, csak bőgtem, válaszolni sem tudtam nekik, vizit után berendeltek a vizsgálóba, hogy megnézzék mi történik odabenn. A tágítóballon kifejtett egy újnyit elért (nem tudom mit takar, viszont tágultam) majd a Fiatal doki megrántotta és leesett. Mondta, hogy ez jó jel, a baba is fejvégű fekvésben van, menjek reggelizzek, hisz tegnap nem ettem, utána kapok még oxitocint. Sírva vánszorogva indultam vissza a 222esbe. És ekkor jött velem szembe dr. Megvígasztallak. Megállt, átölelt és bíztatott, nem tart már sokáig, jó hogy leesett a ballon, tartsak ki. Kb. 4 percig zokogtam a vállán, de hagyta, kicsit megnyugodva léptem a szobámba. Belekezdtem a reggelimbe, majd hozták is az adagomat. A branül ami bennem volt kedd óta, már nagyon fájt, de nem szúrtak újat. Drága. Elfeküdtem, elkezdett folyni, megált, megint foly, megált...szeretlek magyar egészségügy... mégsem kaptam újat... A férjem úton volt hozzám, rádiót halgattam. Egyszer csak úgy éreztem, mint amikor tele van a tampon és lecsúszik. Ezek iszonyatos fájásokkal kísérve, bár koránt sem olyan erősek, mint tegnap. Elkezdtem lehúzni a bugyimat, éreztem, hogy ömlik avérem, combközépig jutottam, mikor sokkolt, hogy jön a baba. Remegni kezdtem, nyomtam a nővérhívót... közben csúszott lefelé a baba, majd egy nagy cuppanással a bugyimban landolt, sikítottam, kiabáltam, mert a nővérhívóra nem jött senki. A folyosón lévők rohantak segítséget kérni, én önkívületi állapotban sírva, remegve, zsibbadva üvöltöttem. Bejött a főnővér , kérdezte mi van. Kértem hogy nehogy meglássam, mert elájulok. A hálóingemtöl nem láttam semmit, de mondta, hogy szerencsém van, magzatburkostól kijött, valószínű nem kell műteni, csak kimosni a méhem...ekkor a férjem kinn várt, hallotta az üvöltésem, de nem engedték be..a nővérek elvitték a babát, beengedték a férjemet, otthagytak magamra.... De olyan hányás jött rám a sokktól, hogy 2 poharat hánytam telibe, mert hánytál nem volt, a takarómra vigyáznom kellett, mert nincs másik. Bejött egy doki, hogy ő fog megnézni mi van odabenn, mindjárt jönnek értem. Felmászattak a betegtotogató ágyra, rámrakták az oxitocinos palackot és toltak. Eközben a férjem összefutott a takarítónővel, aki rákiabált, hogy csukja be az ajtót, mert mit szólnak a látogatók, ha meglátják a vértben úszó szobát. A férjem, aki nem a magatűrtőztetéséről híres, visszaüvöltött neki, hogy inkább jöjjön ide, és takarítson össze. Engem a műtőben ismét átmászattak remegő térdekkel a műtőasztalra. Jött az altatóorvosnő. Na őrá a kutyámat sem bíznám, így nem viselkedhet egy orvos. Kérdezte, hogy mikor ettem utoljára. Egy órája. Erre ordinálé módom elkezdett üvölteni velem, hogy műtét előtt nem lehet x órával enni. Mondtam neki, hogy a reggeli doki mondta, hogy ehetek, mert délelött nem lesz semmi. Hát tévedett. De nyugodjon meg kihánytam. Pofavágással ennyiben hagyta. Bejött a doki is, hogy megkezdik a dolgot. Számoljak vissza tíztől. Számoltam. Erre az altatóorvos ismét ordít, hogy lassabban a levegőket, mert elájul. Hát basszus, miért nem mondják az embernek, akit még sohasem altattak! Szerencsére egy mosással megúsztam a dolgot, visszatoltak a szobámig, ami még mindig vérben tocsogott... Akkor kapkodtak..bár a lepedőmön maradt egy kis vér, de azt már nem cserélték le, csak a tetejét. A szobámban még egy órát össze-vissza beszéltem, de végre vége volt. Sikerült, megcsináltam, túl vagyok rajta. Az a megkönnyebbülés, amit éreztem, leírhatatlan volt.. Vége volt az egy hetes kínnak, fájdalomnak, kétségbeesésnek.  Úgy megtörték a testemet, hogy a lelkem nem számított már! Csak arra vágytam, hogy minél előbb megszabaduljak a pokolból, hazamehessek a kisfiamhoz és elfelejthessem az egészet. Ami persze nem ment! Viszont ez az akarat olyan lelkierőt adott, hogy másnap reggel hazaengedtek.  Péntek reggel összefutottam a folyosón egy beteggel, akivel a hét folyamán megismerkedtem, és ennyit kérdezett: -Fizettél??! -Nem! -Látod ez volt a hiba, ezért nem foglalkoztak veled!! És kimondta az igazságot! Csak az kap méltóságot egy megyei kórházban, aki fizet!!! De mi van azokkal, akik nem tudnak több tízezret adni??? Azt kapják, amit én??!!! Ennyi jár??? Megtehettem volna, hogy fizetek, de úgy gondoltam, hogy ilyen helyzetben ezt nem kell. Hát tévedtem....  Ez az én történetem, ami nem azért íródott, hogy sajnáljanak, hanem azért, hogy ha valaki ilyen kilátástalan helyzetbe kerül, tudja mi történik, mire számítson.  2hónap telt el, a lelkem javul, atestem müködik...elfelejteni viszont sohasem fogom. Viszont az idö segít!?...


2013. július 29. 8:38

Már 25 évesen elegem van a nőgyógyászokból

15 éves korom óta az orvosok flegmáját hallgatom,és hogy nem foglalkoznak az emberrel,csak ide oda dobálják az embert,nem segítenek,nem támogatják az embert! De közbe munkaidőben kávézni,cigizni,pizzázni van idejük,szegény ember meg ráér kint várni!  Nekem is van egy történetem,ami évekkel ezelőtt kezdődött! Egy sima rákszürésre mentem,ahol közöltem a dokival,hogy mostanában görcsöl a hasam!Meg uh-ztk,de semmi!Hazaküldtek!Majd másnak visszamentek,hogy megint görcsölök!Ez így ment 4 napig!Majd 5. nap átküldtek a sebészetre,hogy ott vizsgáljanak meg,mert akkor vakbelem van és műteni kell!Természetesen ott sem történt semmi!Ismételten hazaküldtek!Másnap már cuccokkal mentem be,hogy engem nem érdekel,fektessenek be,vizsgáljanak ki,vagy valami,mert ez nem állapot!A főorvos látva a sok papírt felvett az osztályra,ahol 2 napig semmi étel,csak infúzió,mert hogy műtenek vakbéllel,csak első nap nem került rám a sok,és azért nem műtöttek!Mondom a nővérnek,legalább egy kis nasit,mert éhen halok!De nem kaptam semmit! Majd megint uh műtét előtt!Belgyógyász semmit se talált,majd megint nőgyógyászati uh!Na ott azt mondták cisztáim vannak a petefészekben!Visszavittek az osztályra!Végre kaptam eni,mert ugye mégse kell műteni!Végül gyógyszert kaptam,meg pihenjek,majd elmúlik!Ekkor kb 15 éves voltam!Aztán teltek az évek,de ez a görcsölés sose múlt el,de mindig azt mondták minden évben vizsgálaton,hogy ciszta,majd felszívódik! Majd 20 évesen elkezdtem dolgozni,ahol minden évben egy magándokinál el lehetett a rákszűrést is végeztetni!Én elmentem már csak azért is,hátha ő esetleg többet tud mondani! Vizsgálat vizsgálat hátán!Majd közölte,hogy valószínű többször lehetett petefészek gyulladásom,amit nem kezeltek,mert megrövidült az egyik petevezetékem,és emiatt elcsavarodott a méhem!És ezután ért a hidegzuhany!Hogy természetes úton nem valószínű,hogy teherbe fogok esni!Mivel ekkor már 4 éve volt párom,ő is nehezen fogadta!Majd gondoltuk azért próbálkozunk,hátha!De semmi!Minden évben mentem kontrollra és elmondtam,hogy semmi eredmény!De műteni ezzel nem lehet!További vizsgálatokra nem küldött!Annyit mondott,ha átgondoltam a dolgokat,és eldöntjük hogy gyereket akarunk,akkor beültetés lehetséges!  Teltek az évek,majd másik párom lett!Védekeztünk hébe hóba,de a gumira allergiás vagyok sajnos!Aztán történt egyszer,hogy nem védekeztünk!Én enm éreztem magam másabbul,vagy furán,csak a hátam akart leszakadni,ahogy közeledett az idő,hogy meg fog jönni!De hiába vártam nem jött! Aztán elmentek a gyógyszertárba,vettem tesztet! De semmi,Negatív! Eltelt még 2 nap,de még mindig nem jött meg!Újabb teszt,de ezen semmi csík nem volt,még az ellenőrző csík sem!Gondolom hibás volt!Megint vártam 2 napot,majd újra teszt!Ez már azt mutatta pozitív! Mentem is másnap az orvoshoz,igaz nem a sajátomhoz,mert azt sem tudtam ki az,hanem az ambulanciára!Ott közöltem az adatfelvevős pultnál,hogy miért jöttem!Erre kérdezi a nő nagy flegmán,hogy biztos terhes vagyok? Mondom neki,a teszt azt mutatta,és ezt szeretném megtudni! Mondta várjak,majd sorra kerülök!' óra várakozás után,miután már azis rég elment haza,aki utánam jött (gondoltam megint alulra kerult a papírom,mint mindig) kijön egy nő,hogy itt egy papír menjek uh-ra!Elmegyek,megint várakozás!Bemegyek,megvizsgál egy nagy darab óriási nő!Kérdeznék tőle,miközben a monitort bámulja nagy bambán,hogy na,kisbabám lesz?De mintha ott se lennék!Csak diktálja monotonon,fapofával a latin szavakat a gépelősnek!Olyan stílussal beszélt,mintha legalábbis valami nagyon komoly bajom lenne,és a halálomon lennék! Majd közölte: - Öltözzön és menken az orvosához!Hát okosabb nem lettem semmivel!Kérdem tőle,hogy nagy a baj,mi az?Mondjon már valamit! De ugyancsak fapofával közölte,hogy majd az orvos minden további teendőt elmond,menjek vissza hozzá,sok a beteg! Mondtam neki,hogy itt nem betegek vannak!De sztem már meg sem hallotta! Na visszasétálok a nőgyógyászhoz,közbe próbálom kibogozni a papíromat!De egy árva kukkot sem értek belőle!Gondoltam,biztos valami nagy bajom van,ezért nem lettem terhes sem eddig,tuti műtenek,ki kell venni a méhes,stb! Ilyen gondolatok voltak bennem! Majd visszaérek,beadom a papírt!Újabb 1 óra várakozás,ezalatt tuti öregedtem 5 évet,és csak kattogott az agyam! Végre mondják a nevem!Szaladok befele,majd az asszisztens megállit az öltöző ajtajában,és kérdezi,hogy mit mondtak uh-on!Elmondtam,hogy azt mondták az orvos majd elmondja!Megint 5 perc várakozás!Végre hív a doki!Közli: - Üljön le! (a szívem már a torkomban volt) Majd folytatja!Akkor maga azért jött,mert pozitív lett a teszt?- Mondom igen! És meg akarja tartani?- Erre visszakérdeztem,hogy - Terhes vagyok? A doki meg csak annyit mondott,hogy ezért jött,vagy nem? Hát részben!Nem voltam biztos benne a teszt is tévedhet! De közöltem vele,hogy meg akarom tartani,nem vagyok tizenéves csitri!Fiatal vagyok,de sztem normális ha egy 24 éves meg akarja tartani a babáját! Na utána kicsit észbekapott a doki és normálisan kezdett velem beszélni, hogy 5 hetes vagyok,lehet esetleg más is,de ő erre gondol,mivl a teszt is ezt mutatta!Hát nem nyugtatott meg!Mondta 1 hét múlva menjek a körzetes orvosomhoz kontrollra,és akkor már tutira fogja mondani! Eddigre már a párommal megromlott a viszony és szakitottunk! Elmentem,de 1 hét múlva már 7 hetes voltam,majd még egy héttel később 9 hetes! Már a végén magam sem tudtam,hogy hány hetes vagyok!  Teltek a hetek szépen lassan, hasi görcsök kíséretében,erre csak B6-ot kaptam semmi mást nem csináltak,se vizsgálat semmi.Majd az utolsó hetekben iszonyatosan zsibbadt a kezem lábam,amivel annyit csináltak menjek belgyógyászhoz meg idegsebészetre!Mindenhol azt mondták szedjek B6-ot,meg B1-et,de B6-ot ugye a 36. hét után nem lehet szedni!De hiába szedtem nem segített! Így telt el az idő a 39.hétig,amikor dél körül elkezdett szivárogni a magzatvíz! 1-re bevitt a mentő,ahol konkrétan annyit csináltak velem,hogy üljek le és várjak!Kérdeztem meddig? Erre a nővér,nagy flegmán,hogy hova sietek!Mondtam neki,hogy én sehova,de a kicsi lehet siet! Várjak soromra,első gyerek 15-16 órát el fogok szenvedni! (na mondom most aztán nagyon megnyugtattál)  De 1 óra hossza múlva annyira fájt mindenem,hogy megmozdulni nem bírtam!Szólok a nővérnek,hogy szeretném,hogy megvizsgáljon egy orvos!Hát az orvos az nem ér rá,közölte!Kérdeztem,hogy miért?Mondta,hogy a dolgát intézi,én is csináljam azt,menjek el fürödni! Mondtam neki,hogy ne haragudjon.,de ekkor már sírtam a fájdalomtól,de anyukám had jöjjön be,mert egyedl nem tudok!Csak akkor engedték be,amikor már a zuhanyzóig másztam nénykézláb!Innen már scak 2 nővér segítségével bírtam elmenni a szülőágyig!Addigra odeért a doki is 15 órára sikerült neki,ki tudja merre volt! Mondta,hogy innen én már sehova se megyek mert látja a fejét!Ránéztem az orvosra és mondtam nkei,hogy na ugye,én megmondtam!Nem tetszett neki,az orvos meg csak nézett értetlenül!Ezek szerint nem is szóltak neki,hamarabb,és nem tudott az egészről semmit sem!A nővér el is tűnt hirtelen! 15:15-re meg is szültem! Van egy gyönyörű kislányom!  Aztán közölték,hogy hematómám lett szülés közbe!Két órán keresztül megfigyeltek és a kicsit se adták ide!Ezalatt legalább 6 orvos és 10 tanonc nézett meg,és nyulkállt bennem,mire mondtam az orvosnak,hogy most szültem fáradt vagyok,és ne haragudjon,de én több tanoncot nem engedek magamban nyulkálni,ígyis eléggé fáj mindenem!Este megműtöttek,a kicsit elvitték tőlem!Éjfélig azt e tudtam hol van!Erre közölte egy nővér,hogy hát hol lenne, a gyerekosztályon van,majd reggel megkapom!Így ilyen kedvesen! Mivel fájt a műtét helye,kértem fájdalom csillapítot,de nem iparkodtak hozni!Néhány óra mulva sikerült kikönyörögnöm erősebb fájdalomcsillapitot!Addig azért nem hozott azt mondta,mert más is kibirja a szülést!Igen persze,de a nagy része fájdalomcsillapitót kapott előttte,akik akkor ott voltak!És egyiket se műtötték utána!És persze ő meg még sose szült!De okoskodni azt tudott! Mire hazafele engedtek minket a kórházból,addigra meg a papírjainkat keverték el,meg a zárójelentést!És engem rohangáltattam 2 emeletre meg a pincébe frissen szülve fel alá,hogy keressem meg,ha kell! Ha esetleg szülök még valaha,tuti,hogy vagy magándokihoz,vagy másik városba fogok orvoshoz járni!  Majd visszamentem később ahhoz a dokihoz,aki azt mondta nem leszek terhes ,hoyg tessék van egy lányom!Hát ő ezt nem érti!   Ez a mi kis történetünk!Elég hosszúra sikerült! De 15 éves korom óta az orvosok flegmáját hallgatom,és hogy nem folalkoznak az meberrel,csak ide oda dobálják az embert,nem segitenek,nem támogatják az embert! De közbe munkaidőben kávézni,cigizni,pizzázni van idejük,szegény ember meg ráér kint várni!Most 25 évesen elegem van a nőgyógyászokból!De hát ez nem így megy,menni kell évente,és kész!  De valahogy az orvosokat észhez kéne tériteni,hogy ez a munkájuk,ezt vállalták!Jó lehet rossza napjuk,de ne a pácienseken töltse ki a nyűgjét! És erre fizetjük a TB-! Ha én a munkahelyemen így beszélnék,ahogy ők velünk,aznap el lennék küldve azonnali hatállyal abban a percben!És én is minden nap,minimum 200 emberrel beszélek az üzletben!


2013. július 27. 8:24

Megalázták a szülni készülő kismamát

Miért kell felülbírálni egy szülésindítás? Miért hagynak egy kismamát 3 napig étel nélkül? ÉS miért kell egy orvosnak a kismama súlyával foglalkozni? Kedves Praxis Blog! Történetem a legszebb dolog a világon, némi flegmával...  2012. 02.14én megtudtuk a párommal, hogy szerelmünknek gyümölcse érkezöben van! Aminek nagyon örültünk, tervezett baba. Hosszas beszélgetés után úgy döntöttünk nem lesz magán doki, pénzt a babára fordítjuk. Meg amúgy is EÜ végzettséggel van ismeretség. Nem is volt semmi gond, jártam egy szuperjófej dokihoz az sztkba, majd NSTre. Babuval és velem is minden oké. Eljött a kiírt idöpont, de semmi, 3 nap túlhordás után a doki elküldött a szülöszobára oxitocin infúzióra. Hát egy leendö anyuka tele örömmel, izgalommal, vágyakozással lép be ide. De amit ott kaptam, azon egy ideig elrágódhattam. Az orvos azzal foglalkozott, hogy miért ilyen nagy a súlyom, flegmázott. SOHA, DE SOHA életemben ennyire durván nem vizsgált meg senki.A szememböl a könny kicsordult. Végül elökészités után OTTre kerültem. Semmi. Szülés nem indult be. Szülésznö jött, totyogjak ki osztályra felvesznek, este próbálkoznak még. Totyogtam. Este nem próbálkoztak, én tágultam folyamatosan. Reggel meglátott egy ismerös dr. menjek be vele megvizsgál. 2,5 ujjnyira nyitott voltam akkor, felnyúlt a burkot megmozgatta, hogy elöbb jöjjön a baba. Kiírt szülésindításra. Apuka jött, újra a szülöszobán vártunk indításra. Már 10 asszony megszült, mire este közli velem az éjszakás doki, hogy neki kellene megindítani, de nem fog. Este van már szülni.Állunk kerek szemekkel, de nincs mit tenni. Felkelek az ágyról, hogy megyek vissza az osztályra, férjemet hazaküldöm. Ekkor szól a szülésznö, hogy sajnálja, de már az osztályról kitettek itt kell addig aludnom a szülöszobán még nem lesz valami. Itt volt a jéghegy csúcsa. Azt meg kell említenem, hogy 2.napja nem hagytak enni, mert szülni fogok. Ott "aludtam" bent. Reggel arra ébredtem, hogy egy ismerös szülésznö ébreszget és kérdi, hogy miért itt alszok. Hozta a szölöcukrot, egyem mindig. Ez egy pénteki nap volt. Közöltem ezzel az ismerösömmel, hogy én hétvégén nem fogok itt aludni, ha nem indítják meg a szülés, megyek haza. Fél óra múlva szól, menjek, megindítják a szülést. Elökészítettek burok repesztésre, ekkor már velem volt 2 ismerös orvos, az ügyeletes orvos, a szülésznö és a férjem. Sajnos császár lett a dologból, mert a kisfiam máshogy döntött. De nem értem, miért kell felülbírálni egy szülésindítás? Miért hagynak egy kismamát 3 napig étel nélkül? ÉS miért kell egy orovsnak a kismama súlyávval foglalkozni?


2013. július 24. 9:57

Borzasztóan bántak a 6 hónapos kisfiunkkal

Kedden egy újabb adag vért vettek tőle, persze a szokásos eljárás(elviszik,halálra siratják)  és végül úgy hozták vissza hogy csupa véraláfutás volt a tenyere meg a kézfeje (ANNYIRA SZORÍTOTTÁK A KEZÉT). 2012-ben sajnos be kellett feküdnünk a 6 hónapos kisfiúnkkal a DEOEC Gyermekklinikára, ugyanis 1,5 napig nem  evett és ivott semmit. Nagy reményekkel fordultunk a "híres" Klinikához. Hát sajnos nagyot kellett csalódnunk. Mikor beértünk a gyereket anya nélkül elviszik, hogy beszúrják neki a branült és levegyék a vért, mondanom sem kell 2órába telt megnyugtatni a gyereket.( Azóta ha kell a Kenézibe járunk vérvételre,mert ott az ölembe lehet fogni). Mindez történt egy VASÁRNAPI napon, kapott infúziót és beraktak egy szobába. Végülis ezen túlléptünk, oké ezt biztos így szokták.De aztán kedden egy újabb adag vért vettek tőle, persze a szokásos eljárás(elviszik,halálra siratják)  és végül úgy hozták vissza hogy csupa véraláfutás volt a tenyere meg a kézfeje (ANNYIRA SZORÍTOTTÁK A KEZÉT). Szóltam is rögtön a doktornőnek , hogy nézze már meg mi lehet a kezével és annyit kommentelt, hogy: - ez egy nehéz dolog ilyen kicsiknél. Kérdezem én, miért nem engedtek be és én megfogtam volna.Aztán erre jött SZERDÁN!!!! az ötlet hazamenetel(csütörtök) előtt kapjon még egy infúziót. Rá is kötötték persze a vasárnap bekötött branülre (nyilván egy féléves gyerek mozgatja a kezét, piszkálja azt amit belekötnek, sőt talán még be is kapja) , a lényeg hogy szépen elindult az infúzió a bőre alá és csak dagadt és dagadt. Szóltam a nővérnek , hogy ez van le is kötötte róla, aztán valahogy már újjat nem szúrtak és a végén meg sem kapta azt az infúziót...érdekes... Bonuszként csak említem, hogy éjszaka 1-2 kor csak úgy bejönnek és szólnak, hogy anyukáéknak költözni kell másik szobába mert új beteg jött. Ráadásul a fertőző bronchitiszes gyerkőc a  folyosón sétálgat anyjával. Természetesen el is kapta. Valamint ahogy bekerültünk fizetős szobába (ugyanis anyukának ki van téve egy flair szék, hogy aludjon) ,ahol ágy is van, a szerdai hazamenetelből (ok nélkül) rögtön csütörtök lett.  Szóvalennyit a klinikáról!  Ha bármi van azóta a Kenézibe megyünk - ott  legalább nincs 2 hónapos előjgyés.Bogica


2013. július 22. 9:35

Az egészséges fogamat húzták ki

Kiderült hogy nem a fájós fogamat húzták ki hanem a mellette levőt aminek semmi baja nem volt. Így elmentem egy maszek fogorvoshoz aki nem kevés pénzért orvosolta a problémát. Az én történetem egy fogászati kezelésről szól. Nem mindha más területről ne tudnék írni. Az Örsvezértéri rendelöbe mentem el mikor nagyon fájt a fogam. A lényeg hogy kb. délután 5 körül értem oda amikor 6 körül rám is került a sor. A kezelést végző nő (mert hogy doktornőnek szólítsam nem méltó rá) beadta az érzéstelenítő injekciót majd kiültem a váróba. kb. 8 körül került rám a sor azaz 2 órával az érzéstelenítés után. Vagyis annak a hatása már nagyrészt kiment. Megjegyzem 8-ig volt a rendelés. Szóval nekilátott a gyökérkezelésnek mivel a diagnosztika szerint ez volt szükséges. 3. fúrásra találta meg ami persze eléggé fájdalmas volt. Közben már eléggé idegbeteg volt mert a munkaideje ami 8-ig tartott volna 10 perce lejárt. Próbálta gyökérkezelni a fogat de nem sikerült neki közben fel alá járkált és úgy csapkodott a rendelőben mint akinek vesegörcse van. Miután hazaértem eléggé fájt az a fogam úgyhogy el kellett mennem éjszaka a Királyutcai rendelőbe ahol ki kellett húzatni. És most jön a folytatás. A rendelőben két idegennyelvű akcentussal beszélő orvos volt akik az érzéstelenítést követően nekiláttak a kezelésnek. Amikor végeztem ill. ők velem elindultam hazafelé és éreztem hogy a húzás ellenére még mindig nagyon fáj. Kiderült hogy nem a fájós fogamat húzták ki hanem a mellette levőt aminek semmi baja nem volt. Így elmentem egy maszek fogorvoshoz aki nem kevés pénzért orvosolta a problémát. De legalább orvosolta. Kérdem én minek fizessük akkor a TB-t. Szóval még rengeteg ilyen eset van. És most jön a lényeg!  Kihez lehet panasszal menni ha egy ilyen közorvos nem jól végzi a munkáját? Valószínűleg sehova. Tehát a lényeg hogy semmilyen felelősséggel nem tartoznak a munkájukért ezek az orvosnak álcázott szakmunkások. És nem is lehet őket felelősségre vonni sem egy hibás műtétért sem egy rossz diagnosztikáért. A lényeg ismét erre épül! Az emberekben is rengeteg a hiba! Én kisgépszerelő vagyok és tőlem eléggé elvárt hogy jól dolgozzak már csak azért is mert nem állami cég. Tegyük fel ha én elrontok valamit ami 1000-ből talán egy és ráadásul kis összegről van szó az ügyfél már perelni akar meg meg akarja lincselni az eladót vagy éppen a szervizest.Úgy hogy ráadásul többnyire az ő hibájából romlott el a készülék mert nem megfelelően használta. (ezt lehet globálisan is venni! ) Ha meg az orvosnál elrontanak valami műtétet, benne felejtik a fogót vagy esetleg az orvos hibája miatt meghal a hozzátartozója érdekes ott fület farkat behúzva sírva elvánszorog. Kérem ennyire hülyék az emberek! Mit várnak ha ezektől a dolgoktól?  A jelentős dolgokért nem mernek kiállni a jelentéktelenekért meg oroszlánnak tüntetik fel magukat.


2013. július 19. 9:01

Diónyi nagyságú méhlepény darab maradt bennem

Nagyon sok a "ha", de egy kis odafigyeléssel talán nem rémálomként kéne visszagondolnom az elmúlt pár hónapra. Talán a férjem nem mondta volna, hogy lehet nem szeretne több babát, mert ő idegileg tönkre ment a sok aggódásban,hogy hol a kicsit, hol engem látott a kórházi ágyon. Tisztelt Praxis Blog!   Szülésemmel kapcsolatos "élményeimet" szeretném megosztani és az elkövetkező 3 hónapot. Terhességem 28. hetében éreztem elöször hogy gond van. Sejtettem hogy összeszedtem valamilyen fertőzést. El is mentem a fogadott orvosomhoz, aki rám nézett és írt fel egy krémet. Ezt sajnos hiába használtam egyre nagyobb fájdalmaim lettek, sokszor már ülni se tudtam. Eltelt 4 hét, vissza mentem, ekkor kúpot írt fel, úgyan úgy ránézésre. Nagyon mérges voltam, hogy egy kenetet se hajlandó venni, de vártam és próbáltam bízni benne. A 33. héten azt hittem folyik a magzatvíz, így berohantunk a kórházba, ahol pont az én orvosom ügyelt. Kiderült, nem szívárgott a víz, de legalább vett kenetet. Pár nap múlva meglett az eredmény, ecoli, candida, és ureaplasma urealyticum. Kaptam antibiotikumot. Ekkor azt remélemtem hogy végre minden helyre jött.   A 37. héten reggel arra ébredtem hogy mintha megjött volna a menstruációm, de hamar kapcsoltam hogy az nem lehet, kipattantam az ágyból és pukk. Akkor már tényleg elfolyt a magzatvizem. Egy órán belül bent voltunk a kórházban. Húsz percet álltunk a betegfelvételnél, én törölközővel a lábam között, és vártuk hogy valaki jöjjön. Az ügyeletes orvos megvizsgált, nem mondott semmit, kaptam egy szobát ez volt fél 10-kor, délben pedig ebédet. Egyszer pár percre NST-re tettek, ezenkivűl rám se néztek délután fél 4-ig, annak ellenére hogy tudták nincs magzatvizem, fertőzésem viszont igen. (Addigra megjött a kontroll kenetem eredménye, miszerint az ureaplasma nem múlt el). Fél 4-ig nem kaptam semmit, pedig fájásaim szinte nem is voltak, illetve a méhszájam is éretlen volt, akkor azonban hirtelen kaptam egy adag oxytocint amitől hánytam  és 2 perces fájásaim lettek. Ez ment kb. 6-ig. Akkor jött a fogadott orvosom, aki annak elenére hogy már nem volt magzatvizem, burkot repesztett, mármint csak akart, helyette a lányom fejét vágta el. Ezután szóltam hogy nyomnom kell. Erre összeszaladt mindenki és mondták hogy nem szabad, de a lányom úgy megindult hogy törte magának az utat. Tisztán éreztem a gátmetszést. 18:45 kor megszületett a kislánym 2550grammal és 47 centivel. Ezután megszületett a méhlepény, és itt kezdődőtt a rémálom.   A szülésznő kiterítette, és mutogatta a dokinak az egyik részét kérdőn. Az orvosom ekkor elkezdett varrni, nem tőrődve a lepénnyel és a szülésznővel. Több mint fél órán át varrt, kivűl belül repedtem, plusz ugye vágott.   Három nap után haza jöhettünk a kórházból. 4 órát vártam az orvosomra hogy kiszedje a varratokat. Nem tudom, ilyenkor szokás e megvizsgálni a hasat, méhet, de nálam biztos elmaradt. Kiszedte a cérnákat és viszlát.   3 hét múlva visszakerültünk az intenzívre, fulladt a baba. 3 napig voltunk bent, ahol minden nap azt hallgattam, hogy képzelődők, az egész család képzelödik, ennek a gyereknek semmi baja. Én egy mamaszálláson kaptam helyet, ami omladozott, tele volt bogarakkal melegvíz pedig hol volt hol nem. Úgy működött a rendszer hogy végig a babával lehettem, de aludnom a mama-lakban kellett, ahová letelefonáltak ha mennem kellett szoptatni. Egyszer el mertem bóbiskolni a gyerek ágya mellett ülve, mire közel sem szép szavakkal elzavartak. Elvileg egy légzésfigyelő gépnek kellett volna állandóan a pici lábán lennie, gyakorlatilag a nővérkék a képembe vágták hogy minek az a gyerekre ha nincs semmi baja. (Persze az ajtó csukva, ők kint a gép előtt,én elzavarva... Hálát adok hogy pont akkor nem volt fulladás) Utolsó éjszaka megetettem a picit 8kor és lementem aludni, gondolván majd szólnak ha felébredt. Hatkor magam mentem föl megnézni minden rendben van e, mert az én lányom még soha nem aludta át az éjszakát, szerintük viszont akkor ez történt. Akkor még nem értettem miért volt napokig bedagadva a gyerek szeme, már tudom, valószínűleg hagyták sírni. A 3 nap alatt csináltak egy vérképet és vettek vizeletet. Soha nem kérdezték bukott e a baba, volt e bármi gond. A záron az áll, semmi probléma nem volt a bentlét alatt, a gyerek túl van etetve emiatt fulladt (amit persze csak beképzeltem). A valóság azonban, hogy a gyerek minden evés után bukott, nem is keveset, látszott hogy fájdalmai vannak, késöbb kiderült hogy vadhús nőtt a köldökében, amit ott is észre vehettek volna, ha legalább egyszer megvizsgálják rendesen biztos feltűnt volna nekik. Minderről szóltam, de szerintük csak túl aggódtam.   A 6 hét gyermekágy alatt folyamatosan véreztem, és elviselhetetlenül fájtak a varrataim, de mindenki azt mondta hogy ez így természetes. Volt hogy fekve pelenkáztam a kicsit, mert felkelni sem tudtam. Abban biztos voltam, hogy az elöző orvosomhoz nem megyek vissza azok után, hogy rengeteg pénzért cserében bent volt max. 30 percet a szülés alatt, rám se nézett amíg bent feküdtem, és nagy nehezen szedte ki a varratokat. Barátnőm orvosához mentem el, aki közölte hogy nem ment össze a méhem, ad méhösszehúzó cseppeket, ha 4 nap alatt nem javul, akkor eü. küret. Nem javult, megvolt a műtét. Kiderült egy diónyi nagyságú lepénydarab maradt bennem, és nagyon nagy szerencsém van, hogy a közel 8 hét alatt nem lett belőle semmilyen mérgezés vagy fertőzés. Végre elmúlt a vérzésem, azóta a kontroll is megvolt, és egy nappal azelőtt hogy a lányom 3 hónapos lett, végre elmondhattam hogy egészséges vagyok.   Ha az orvosom időben kikezeli a fertőzést megkímélt volna közel 7 hétnyi pokoli fádalomtól. Nem vagyok orvos, de az a megérzésem hogy talán emiatt indult be a szülés olyan korán, és emiatt lett kis sulyú a babám. Sajnos egy olyan megérzésem is van, hogy talán ettől az ureaplasmától fulladhatott a kicsi. (Ez csak a saját sejtésem, ezidáig senki nem támasztotta alá,de olvastam hogy okozhat ilyen gondot) Ha odafigyelt volna arra amit a szülésznő mutat, nem maradt volna bennem egy lepény darab. Ha szülés elött nem csak oxytocint kaptam volna hanem méhszájlazítót vagy ehhez hasonlót, talán nem repedtem volna annyit hogy hetekig csak feküdni tudtam. Ha az intenzíven nem könyvelték volna el, hogy a lányom túl van etetve akkor nem most 3 és fél hónaposan kéne kezelni a rengeteg bukást, és a vadhúst a köldökében. Ha engem nem műtenek, nem kellett volna tápszert kapnia.   Nagyon sok a "ha", de egy kis odafigyeléssel talán nem rémálomként kéne visszagondolnom az elmúlt pár hónapra. Talán a férjem nem mondta volna, hogy lehet nem szeretne több babát, mert ő idegileg tönkre ment a sok aggódásban,hogy hol a kicsit, hol engem látott a kórházi ágyon.   Még gondolkodom, hogy tegyek a panaszt a lepény miatt a betegjogi képviselőnél. Nem akarom hogy ez a hanyag, nem törödöm orvos másnál is hasonló hibát ejtsen, de már le szeretném zárni, és elfelejteni mindezt.   Mindez a Zeg-i kórházban történt.


2013. július 18. 8:25

Miért ekkora probléma egy allergia-vizsgálat?

Beutalót gyakorlatilag csak akkor adnak, ha én állok elő félkész diagnózissal, én tapasztaltam, hogy ettől vagy attól kijön, ekkor is csak hosszas könyörgés és sok megjegyzés után, hogy ne számítsak sokra, egyáltalán nem biztos, hogy allergiás vagyok. Évek óta küzdök az ekcémámmal, de egy éve már az elviselhetetlenségig jutottam. Ennek megfelelően egy éve orvostól orvosig járok, hogy derítsék már ki, mi a bajom. Már legalább 10 féle krémet kipróbáltam, receptre és vény nélkül kaphatót, patikából és bioboltból egyaránt, a végeredmény mégis ugyanaz: folyamatosan fáj a kezem, nagyon csúnya, gyakran már fogni sem tudok vele, akadályoz a munkában és eléggé szégyellem is, hiszen sokan azt hiszik, fertőző. Nem tartott sokáig rájönni, hogy ha a krémek vagy nem hatnak, vagy ha elsőre hatnak is, a második használatkor már nem, akkor valami más állhat a probléma hátterében. Voltam már SZTK-s és maszek bőrgyógyásznál többször is, mégis nekem kellett kikönyörögnöm, hogy adjanak már beutalót különböző allergiavizsgálatokra, hátha az lehet a probléma. Beutalót gyakorlatilag csak akkor adnak, ha én állok elő félkész diagnózissal, én tapasztaltam, hogy ettől vagy attól kijön, ekkor is csak hosszas könyörgés és sok megjegyzés után, hogy ne számítsak sokra, egyáltalán nem biztos, hogy allergiás vagyok, vagy ha az is vagyok, lehet, hogy ki sem derül, vagy valami olyanra, amire nem is vizsgálnak. Voltam már hátraragasztós bőrvizsgálaton - teljesen negatív lett - , IgE ételallergia-vizsgálaton, ami enyhe tejfehérje-allergiát mutatott, de hiába vontam ki a tejet az étrendemből, semmi hatása nem volt, pedig már örültem, hogyha nehezen is, de talán elmúlik az ekcémám. Legutóbb a háziorvosom - aki legalább próbál segíteni - állatszőr-allergia gyanújával a tüdőgondozóba küldött, mert a többi - TB által támogatott - allergiavizsgálatot már elvégezték rajtam. Itt olyan kiosztást kaptam, hogy sírva jöttem ki a rendelőből, hogy ekcémával minek megyek ide, ő nem szurkálhat meg bőrtünettel, mert csak rosszabb lesz (őszintén szólva nem tudom, hogyan lehetne még ennél is rosszabb). Erre kérdeztem, hogy akkor mégis honnan fogom megtudni, hogy allergiás vagyok-e pl. bármilyen állatszőrre, vagy akár a porra?? Menjek vissza a bőrgyógyászatra, hiába voltam már háromszor. Különben is, ha azt feltételezem (nem tudom, csak feltételezem!), hogy állatszőrre vagyok allergiás, egyszerű a megoldás váljak meg az állattól és meg van oldva a probléma. Mert persze egy háziállat ilyen, csak úgy ki lehet dobálni. Szedtem-e már allergia-gyógyszert? Hát hogyne, nem tudom, hogy allergiás vagyok-e, és ha igen, mire, de azért tömjek magamba egy kis Claritint, ha elmúlik, valamire biztosan allergiás vagyok, amire az hat. Persze amikor visszaszóltam, egyből védték magukat, hogy hát ők segíteni akarnak, ezért puszta jóindulatból beutalnak az IgE vizsgálat másik felére, mert ő nem is érti, a bőrgyógyász miért nem utalt be arra, csak még egy x-et kellett volna húznia, amikor az ételallergia-vizsgálatra küldött. (Én értem, hogy miért, azért, mert ha nem mondom neki, hogy én ételallergiára gyanakszom, még arra se utal be. Nem tudtam, hogy nekem kell megmondanom még azt is pontosan, hogy milyen vizsgálatokra utalhat be még egy x-szel. Mert hát nem én vagyok az orvos.)  De azért ő most nagy jóindulatból beutal engem, nem kerül ez neki semmibe, illetve de, mert a tüdőgondozónak ezt ki kell fizetnie. Szerintem meg utánam fizetik a TB-t a munkahelyemen, innentől kezdve nem tudom, miről beszélünk.   Nem kifejezetten az orvosokat akarom bántani, tudom, hogy az allergia-vizsgálat nagyon drága, gondolom meg van mondva nekik, hogyha valaki nem ragaszkodik hozzá foggal-körömmel és nincs a halálán, azt ne utalják be. Ez nyilván nem az orvosok hibája, hanem az egészségügyé. De azért úgy gondolom, hogy ha egy éve néhány tünetmentes napot kivéve véresre repedezett kézzel kelek és fekszem, hiába próbálok ki akármilyen csoda- vagy kevésbé csodakrémet kipróbáltam, már a hajamat is kesztyűben mosom, a normál ár ötszörösébe kerülő gyógy-tusfürdővel mosakszom, és mosódióval mosok, és még így sem múlik el, akkor azért valaki végre megmondhatná, mi a bajom. És erre nem kielégítő válasz az, hogy sokaknak életük végéig nem derül ki, hogy mitől van. Attól még nekem kiderülhetne, ha maguktól is elküldenének azokra a vizsgálatokra, amikre lehetséges.   Persze az egyik nővér már azt is mondta, lehet, hogy a van. Azt viszont nem igazán tudom, hogyan kéne nem stresszelnem, mikor bárhová megyek a véresre repedezett kezemmel, mindenhol nekem kell könyörögnöm és veszekednem, hogy gyógyítsanak már meg...Tudom én, hogy ez nem halálos betegség, de azért nem akarom állandó fájdalomban leélni az életem.


2013. július 16. 9:13

Betegek meztelenül az ágyuk mellett állnak

Elképesztő, hogy miket tapasztaltunk! Betegek meztelenül az ágyuk mellett állnak, és szerencsétlen öregek várják, hogy kész legyen pl. az ágyhúzásuk. Mindez nyitott kórterem ajtónál - talán ez az a dolog, ami könnyen megoldható lenne egy kis odafigyeléssel. Mi van az emberi méltósággal? Tisztelt blog!     Mai személyes tapasztalataim egy budapesti KÓRHÁZBÓL:    Úgy kezdem, hogy egyetlen másodpercig sem hibáztatom a nővéreket! Sőt, minden elismerésem azért a munkáért, amit ennyi pénzért mindennap próbálnak elvégezni.     A 99 éves nagymamám került be éjjel a kórházba, mert otthon elesett, és rendesen összetörte magát. Délelőtt 10 óra után értünk be a kórházba, mint látogatók. Szerencsétlen nagymamám teljesen maga alatt volt, mert senki nem törődött vele.  Az igaz, hogy éjjel bepelenkázták, így a WC-re járásról szerintük már nem kellett gondoskodni (otthon önállóan jár ki). Csakhogy így már korábban felfekvése lett, amit nagyon nehezen tudtak ebben a korban meggyógyítani. Az előttünk lévő hozzátartozó is próbált segítséget kérni, hogy levegyék róla a pelenkát (férfi látogatóról lévén szó,  nem fogott neki), nem sok sikerrel. Amikor végre odaért a nővér, felállította a Mamát, lekapta végre a pelenkát, és kirohant vele. A Mama meg ott állt pisis, kakás hátsóval az ágya szélén. Kénytelenek voltunk mi, hozzátartozók nedves WC-papírral letörölgetni, amennyire ez lehetséges volt. Ismételten hangsúlyozom, egy cseppet sem okolom a nővéreket, láttuk mi is, hogy szerencsétlen rohan egyik ágytól a másikig, egyszerűen nem volt több ideje törődni a beteggel.    Amikor próbáltam hozzájutni a Mama saját kenőcséhez, amit szintén a gyógyszerekkel együtt be kellett vinni, hogy bekenjük vele, amit be kell, akkor kérdezte a nővér, hogy a reggeli gyógyszereit megkapta-e? Visszamentem megkérdezni a Mamát, a válasz nem volt. Délelőtt 11 óra volt. Erre azt mondja a nővér, hogy akkor vegyem ki, ami kell, mert neki erre még nem volt ideje, ezt el is tudom hinni. Csakhogy a Mama nem velünk él, tudom nagyjából, hogy mit szed, de nem olyan szinten, hogy mikor, melyiket és mennyit. Szerencsére SMS-ben elküldte a húgom a pontos beadandó gyógyszereket.  Újból nővér keresés, de az illetékes nincs meg, aki odaadhatná azt, ami kell. Azt javasolja a kolléganő, hogy figyeljem itt a folyosón, és ha jön a kocsival - éppen kötözi a betegeket, tehát nem kávézni ment, vele intézzem, amit akarok. De én látogatni jöttem, nem nővéreket vadászni. Nagy sokára, de sikerült! Így kb. fél 12-kor megkapta a reggeli gyógyszereket. És mi van a többi beteggel, akihez éppen nem ment látogató? Amíg ott voltunk, mindent nekünk kellett segíteni, a WC-re menéstől kezdve az etetésen át, mindent.      A körülményekről csak egy mondat. A szomszéd ágyról a néni éppen a szoba -WC-n próbál valamit produkálni, míg a Mama eszik. Amikor szól egy másik beteg, hogy neki is intézni valója lenne a WC-n, az a válasz, hogy várjon egy keveset, amíg a szomszéd végez, akkor kiviszi a művet, és hozza vissza a bilit. Nem a nővér a hibás, ha nincs több bili, nem tud másikat adni! Mi van, ha esetleg nem tud várni a beteg, ő sem üdülni van bent. És mi van a fertőtlenítéssel?       Elképesztő, hogy miket tapasztaltunk! Betegek meztelenül az ágyuk mellett állnak, és szerencsétlen öregek várják, hogy kész legyen pl. az ágyhúzásuk. Mindez nyitott kórterem ajtónál - talán ez az a dolog, ami könnyen megoldható lenne egy kis odafigyeléssel. Mi van az emberi méltósággal? Elismerem, ha becsuknák az ajtót, az így is borzalmas szagok még elviselhetetlenebbek lennének.      Mint említettem, a Mama novemberben lesz 100 éves! Ledolgozta bőven, amit kellett, volt része háborúkban, nélkülözésben. Mindig befizette, amit kellett, és most áttételesen az Ő pénzéből is épülnek a stadionok, amíg neki így kell arra várnia, hogy valaki megszánja. És hányan vannak így, meg még rosszabb állapotban, akihez esetleg látogató sem megy, de ha ezt túléli, majd mehet a stadionokba élvezkedni!  Hány kórházat lehetne rendbe tenni ezekből a pénzekből? Hány dolgozót lehetne megfizetni ezekből a pénzekből, hogy végre legyenek elegen, hogy értékeljük a munkájukat!     A békemenet az nagyon kell, mert hiszen minden rendben van, minden csodálatos, csak azok a ronda kommunisták! Ezt tűzzék ki a transzparensükre! És jöjjetek lengyel barátaink tüntetni a kormányunk mellett, mert hát Ti is ott fekszetek azokon az ágyakon, Ti is ezt élitek át, biztos tudjátok, hogy nekünk milyen jó, ezt érdemes megvédeni!  Magyarország jobban teljesít!?


2013. július 13. 9:33

Meztelenre kellett vetkőzni az iskolai vizsgálaton

Levetették aztán az alsó gatyát és negyed órát vártunk a széken ülve anyaszült meztelenül. Gondoltam én is elmesélem a történetem. Általános iskolás voltam 6.-os . Szokásos orvosi vizsgálat volt. Az iskola orvosi szoba olyan volt hogy bementem az ajtón egy kis szobába ahol fogasok voltak és székek voltak és onnan nyílt a vizsgáló. Az évben két ilyen vizsgálat van. Első órába mentünk fel mi fiúk mind annyian kb. 8-en lehettünk, leütünk a székekre és vártuk hogy mondják mit kell csinálni. Hamarosan kijött a doktor nő és mondta hogy hármasával megyünk be, de neki még van valami dolga addig vetkőzzünk le és akasszuk fel a fogasra a ruhánkat. Mindenki levette pólóját és nadrágját csak alsó gatya volt rajtunk. aztán kijött az asszisztense és mondta hogy MINDENT vegyünk le magunkról. Voltak bátrak akik egyből le vetkőztek de az osztályba voltak szégyenlősebbek. Hamarosan ők is levették aztán az alsó gatyát és negyed órát vártunk a széken ülve anyaszült meztelenül. Aztán kijött az asszisztens hogy lehet bejönni hármasával. Mindenki a saját barátaival ment. Mi harmadiknak kerültünk be de mi csak ketten voltunk én meg a barátom.    Bementünk a kis szobába és leültettek engem egy székre öt meg az ágyra fektették. A doktor nő megnézte torkát meghallgatta a légzését. aztán beült egy székbe és megmérték a vérnyomását majd a hallását és a látását végig meztelenül. Aztán megmérték a súlyát és magasságát. Aztán széttárt lábakkal kellet állnia és a doktor nő most a kukiját vizsgálta én addig ott ütem és próbáltam más fele nézni.Az asszisztense behozta ruháit mert már a lányok kint voltak várva a vizsgálatra. Előre féltem mi lesz velem. De aztán mondta hogy most a lányok jönnek és én addig öltözzek fel és várjak kint.   Meg is csináltam egyből. A lányok 10-en voltak ők is hármasával mentek de utoljára négyen mentek be nem voltak benn sokat de csak hárman jöttek ki én észre se vettem, akkor kijött az orvos és mondta kezdhetek vetkőzni gyorsan le is vetkőztem és kopogtam be hogy kész vagyok. Mondták hogy mehetek és mikor beléptem a lány teljesen meztelenül feküdt az ágyon a lába széttárva és  szembe űlt doktornő és a puncijánál matatott én azonnal lefagytam nem tudtam mit tegyek a lány nagyon szégyenkezett a doktornő meg mondta üljek le abba a székbe ahol a múltkor is voltam (mellékesen mondom a lány az osztály legszebbje volt és nagyon tetszett nekem)   A lány azonnal mondta hogy nem akarj hogy lássam de a doktor nő mondta hogy ezzel hátráltatja a vizsgálatot és és rovót kapok és nálam ez különösen rossz lett volna mert kicsaptak volna(ez később meg is történt de nem ezért) a vizsgálat nem volt különös csak meghallgatták a szív verésem és a légzésem és készen is voltam a lány is és már öltöztünk is. Otthon elmeséltük mi volt és apu mivel ügyvéd azonnal pert indított és feljelentettük az orvost akitől később vissza vonták az engedélyét. Hát ez az én kis sztorim.


2013. július 11. 9:11

Kikönyökölték belőlem a kislányomat

Az orvos emlékszem, feszegette a hüvelyemet, de úgy, hogy megfogta a két oldalát, és csak húzta, húzta, engem meg majd megevett a fene. Egyszer csak a fejemnél termett, "gyengéden" belekönyökölt a hasamba, és megszületett a kislányom. Van egy kisváros az Alföldön. Ennek a városnak pár évvel ezelőtt még volt kórháza, de bezárt (jaj, bocsánat, nem zárt az be kérem szépen, "csak" struktúrát váltott, vagyis elfekvő lett szakrendelésekkel és rehabilitációval). Addig persze sokan szidták, de így, hogy nincs, csak most érezzük igazán, hogy mit veszítettünk...  Terhes lettem, nagy volt az öröm. Persze attól nem voltam boldog, hogy nem az én szülővárosomban fogok életet adni neki, de úgy voltam vele, a Bács-Kiskun Megyei Kórházában is biztonságban leszünk.  A szülés várható időpontja előtti nap mentem fájásmérésre a helyi szakrendelésre. Ezen a reggelen valahogy nem mozgott a babám, és olyan furcsa, rossz érzésem támadt. Beértem, felhelyezték a vizsgálófejeket, de a szokásos patadobogás helyett most csend volt. A vizsgálatot végző hölgy kezdett komoly arcot vágni. Pakolja, pakolja, semmi. Ekkor áthív egy másik hölgyet, akkor sincs semmi. Majd egyre fehérebb lett az arcuk, és hívták az orvost. Ő is komor volt, szavakat csíptem csak el, igazából fel sem nagyon fogtam, hogy mi történik.   A következő, amire tisztán emlékszem, hogy mondják, hogy feküdjek a bal oldalamra, a baba már nem érzi jól bent magát, leesett a szívhangja, hívják a mentőket, mindjárt itt lesznek. A telefonba ezt mondták: kérnénk egy mentőt, sürgősségi császár lesz valószínűleg, készítsék elő a műtőt. Ekkor már nagyon ideges voltam, rettegtem, fogalmam sem volt, hogy mi van a kislányommal. Csak annyit tudtam tenni, hogy feküdtem a bal oldalamon, és próbáltam nyugtatni magam. De ahogy teltek a percek, egyre inkább nőtt a feszültség. 35 perc alatt ért ki a mentő (ha nem szüntetik meg a szülészetet, akkor ezzel ellentétben csak egy emeletet kellett volna megtennünk). Állítólag azért kellett ennyit várni, mert a városunkban nem volt szabad kocsi, így a célállomásról, azaz Kecskemétről jött. Ehhez a 35 perchez adódott még a szülés helyszínére vezető út, ami hiába autópálya, így is kellett még pluszban minimum 15 perc... Miután megérkeztünk azonnal CTG-re kötöttek, és szerencsére ekkor már rendeződött a kicsi szívhangja. Majdnem hazaküldtek, a rossz NST-eredményre annyit mondott az ügyeletes orvos, hogy biztos elnézték, tiszta a magzatvíz, nincsenek rendszeres fájásaim. Igazából ezeket a szülésznőtanulóktól tudtam meg... Közülük volt egy lelkes, és egy kevésbé lelkes. A lelkes tanuló nagyon kedves volt, mindenben segített, masszírozta a derekam, információt szolgáltatott nekem, és a kint várakozó rokonaimnak is. Ha ilyen marad, akkor nagyon jó és lelkiismeretes szakemberrel gyarapodik az egészségügy. A szülésznőről is csak jót tudok mondani, talán a kislányom életét is neki köszönhetem, mert nem hagyta, hogy hazapateroljanak, ő észrevette, hogy szenvedek; mondta, hogy fájni fog, amit csinál, de értünk teszi, vagyis kézzel tágított. Az orvost pedig győzködte, hogy halad a folyamat. A doktor úr még le is szidta, miután ő is méltóztatott megvizsgálni, hogy nem is nagyon halad a tágulás. De végül megkegyelmezett ő is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy fekszem széttárt lábakkal, ő matat, semmiről nem tájékoztat, majd egyszer csak vízcsobogást hallok, és hirtelen le sem esett, hogy ez bizony a magzatvíz. Nem sértődtem volna meg, ha közli, hogy mi fog következni...    De ekkor csak az érdekelt, hogy nem zavarnak haza, belátható időn belül a karjaimban tarthatom őt, akit annyira vártunk. Burokrepesztés után szinte azonnal összefüggő fájásaim lettek, majd 2 óra múlva már nyomtam. Csak nagyon enyhe székelési ingert éreztem, nem igazán tudtam, hogy mikor kellene nyomnom, és sajnos nem is kaptam utasításokat. Fél órát szenvedtem, iszonyúan fájt, mondtam is, hogy nem bírom tovább, de szerencsére egy határozott szülésznő rám szólt, és észhez tértem. Ezután az orvos emlékszem, feszegette a hüvelyemet, de úgy, hogy megfogta a két oldalát, és csak húzta, húzta, engem meg majd megevett a fene. Egyszer csak a fejemnél termett, "gyengéden" belekönyökölt a hasamba, és megszületett a kislányom. Elég nagy baba volt, én meg pici vagyok, és a mérések alapján a csípőmről úgy nyilatkoztak, hogy határesetes, szóval a téraránytalanság esélye fennállt, hasam akkora volt, mint a ház, sokan mondtak (e.ü.-i dolgozók főleg), hogy tuti császár lesz... Ehhez képest -hajszál híján nem vákuummal befejezett- hüvelyi szülés lett. Elképzelhető, hogy került oxigénhiányos állapotba szegénykém. Erre utalhat, hogy a mozgása megkésve fejlődött, 8 hónap gyógytorna kellett, hogy megtanuljon járni, de ez már egy másik történet.  Azt hittem, hogy ezzel túl vagyunk a nehezén, de sajnos nem így történt. Kislányom nem akart szopizni, a csecsemősök semmiben nem segítettek. A védőnő a 2. vagy 3. nap igen, valószínűleg rámuszították, mert unták, hogy csak az én babám bömböl állandóan a szoptatások ideje alatt. A csecsemősök elég érdekesek voltak, igazából annyi emlékem van róluk, hogy sokszor elég durván vágták hozzám a gyereket, meg egyszer egy feltűnően flegma nőszemély érdekes hangnemben közölte, keresztbetett kézzel, lábdobolás kísérete mellett, hogy "végül is ráérek ám anyuka, ne zavartassa magát".   Ezt azzal érdemeltem ki, hogy nem vettem észre egyből, hogy fertőtlenítő folyadékot akar a kezemre nyomni, ugyanis háttal álltam, valamit pakoltam. Negatív dolog volt még, hogy az a dolgozó, aki az ágyneműcserét végezte, leszidott, mikor a véres helyett tisztát kértem. Úgy csinált, mintha direkt véreztem volna össze... Na meg a látogatások is elég érdekesek, az osztályra nem mehetnek be rokonok, így mindenki kint a folyosón tolong a lift előtt, ahol van kábé 4 szék. Én a szülés után egy nappal nem tudtam volna kimenni, így ha nem  könyörögtem volna, hogy had jöjjenek már be egy picit a szobába, akkor aznap még egy kis időre sem láthattam volna a férjemet, és az édesanyámat. Ez lehet, hogy apróságnak tűnik, de aki szült már, az tudja, hogy mekkora lelki viharok dúlnak az újdonsült anyukákban, és mennyire fontos, hogy találkozhassunk a szeretteinkkel.  Végül a hazaadás tervezett napján kaptam egy jókora "pofont". Hosszas várakozások után végül benyögték, hogy felejtsem el, hogy ma távozunk. Fel kellett mennem, és ott egy doktornő tájékoztatott, hogy átkerült a babám a koraszülött osztályra, mert kiszáradt, infúziót kap. Kérdeztem, és közben próbáltam magam nyugtatni, hogy de ugye ezt infúzióval könnyen tudják kezelni, és nincs nagy vész, mire odavágta, hogy az elektrolitháztartása is felborult.    Ekkor eltört a mécses, és elkezdtem zokogni. A nagyon empatikus hölgy annyit mondott, hogy fejezzem be, mert megijesztem a többi kismamát... Igazán jól esett! Nem tettek át másik kórterembe, hozták a babákat, akik boldogan szopiztak, míg az én csöppségemnek meg tű állt ki a fejéből, és ő ilyen "bababarát" módon kapta a folyadékpótlást. Én sajnos ettől a látványtól rosszul lettem, szédültem, minden bajom volt. Leültettek ott a koraszülött osztályon, adtak inni, és még cukrot is, majd hívtak beteghordót, és mondták, hogy a következő etetésre inkább ne jöjjek, ha nem érzem magam jól, nehogy a betegszállítónak a bokrok közül kelljen összeszednie. Sajnos nem lettem jobban, és kiderült, hogy a vérnyomásom felszökött 190/100 körüli értékre. Adtak vérnyomáscsökkentőt, majd lefeküdtem, és sopánkodtam, hogy a reggeli etetésre tudjak menni. Nem lett így, a vérnyomásom elszabadult (200 fölé is ment), nem használtak a gyógyszerek, így engem az Izsáki úti kórházból átszállítottak a Nyíri útiba, ugyanis csak ott van belgyógyászati osztály. Itt nagyon kedvesek voltak az ápolónők. Volt, aki látta, hogy fejek, leült mellém, és mondta, hogy ne aggódjak, ha nem sikerülne a szoptatás, neki is tápszeres mindkét gyereke, mégis olyan egészségesek, mint a makk. Nagyon jól estek a szavai, sokat jelentett. Amikor sikerült lejjebb vinniük a 4. nap az értékeket, mehettem végre. Igen ám, de a 2 kórház azért elég nagy távolságra van egymástól, férjem hazavitte az utcai ruháimat, így hálóingben és köntösben indultam neki, felpakolva nehéz cuccokkal (mivel nem tudtuk, hogy mikor engednek ki, előző nap hoztak a hozzátartozóim sok rostost, ételt, stb). Nem igazán bírtam el a csomagokat, de nagyon rendes volt egy fiatal orvos, vagy rezidens, nem tudom pontosan, hogy milyen beosztásban volt, nem is ez a lényeg. Vitte a cuccaimat végig a kórházak közt járó ingyenes járathoz. Ez is roppant kedves dolog volt, ha nem segít, a csomagomat csak magam után húzva tudtam volna elérni a buszt, sőt, mivel kevés idő volt, szerintem le is késtem volna.  Megérkezve már nagyon vártam a találkozást, és a hazajövetelt. Kicsit zokon vettem, mikor nem akarták egyből haza adni, fel is kellett magam vetetni osztályra (ott, ahol intéztem a felvételt, azért meghallottam egy olyan beszélgetést, aminek a tárgya én voltam, és ami arról szólt, hogy minek akarja felvetetni a doktornő, úgy se tud ez szoptatni...)    Itt is volt szerencsém kedves ápolónőhöz, biztatott, nyugtatott, lelket öntött belém. Kétszer meg kellett etetnem a kislányomat (meg akart róla győződni a doktornő, hogy képes vagyok -e ellátni, gondolom nem tettem túl jó benyomást a hálóing/köntös szerkómmal, és a kezemben lévő branüllel, azt ugyanis bent felejtették, és így az összkép olyan volt, mintha megszöktem volna egy bizonyos zárt helyről... Akkor rosszul esett, hogy nem adják oda egyből, de így visszagondolva azért érthető, és tényleg a kislányom érdekét nézték), majd végre zöld jelzést kaptunk, és jöhettünk haza, nagy megkönnyebbülésünkre.  Ebből az egészből számomra nagyon felháborító az, hogy egy bababarát kórházban hogy a csudába szárad ki egy baba? Az egyik ismerősöm csecsemős nővér volt évekig, és azt mondta, ha az ő idejében történt volna ilyen, akkor abból nagy botrány és leszidás lett volna, pedig akkor még nem is voltak bababarát kórházak... Legalábbis nem hívták őket így. Az is érdekes, hogy a koraszülött osztályon kapásból elfogadta a cumisüveget. Később azt is kiderítettem, hogy ezekben a csodálatos bababarát kórházakban ugye tiltott a cumisüveg használata (mert az az ördög műve, hisz utána állítólag egyáltalán nem fogadják el a mellet) így pohárból/kanálból történik a pótlás. Nekem ez sajnálom, de nem tetszik.   Nem vagyok szakember, ezt aláírom, így pusztán csak a laikus gondolataimmal próbálom összerakni a képet: szerintem, mivel a kislányom izmai lazák voltak, és ez alól a szájában lévők sem voltak kivételek, emiatt nem szopott, és gondolom emiatt sok levegőt nyelhetett a poharazás közben, és ezek voltak az állandó sírásának az okozói, ami végül odavezetett, hogy kiszáradt.  Ha visszagondolok életem egyik fő eseményére, sajnos több rossz emlék tör fel, mint jó. Borzasztó volt a kiszolgáltatottság -és a félelemérzés, de annak azért örülök, hogy kedves, elhivatott egészségügyi dolgozókhoz is volt szerencsém. Mindenesetre jó darabig nem tervezünk családbővítést...


2013. július 9. 10:35

Az orvosok nem Istenek!

Amikor bekerültem hozzá, elmondtam miért vagyok ott és kértem, bár nincs rajta a beutalón, nézze meg ezt a csomót is. Ekkor kifakadt, hogy ami nem szerepel a beutalón, azzal nem foglalkozik, különben is SORON KÍVÜL LÁT EL! Kedves Praxisblog,    Az elmúlt két hónapban három ízben kellett felkeresnem az érdi rendelőt ultrahang vizsgálat céljából. Úgy alakult, hogy kétszer egy olyan doktornőhöz kerültem, aki látszólag mindenki felett állónak érzi magát.... AZ első találkozásunk alkalmával MIUTÁN! elolvasta a beutalómat melyen szerepel, hogy erős dohányos vagyok, közölte, hogy "pusztulat" milyen dohányszagú a ruhám és utasította az asszisztensnőt, nyissa ki az ajtót, mert nem kap levegőt. Ezt kikértem magamnak, a ruházatom tiszta, a megjelenésem ápolt. Ennek ellenére elismerem, hogy egy nem dohányzó számára a hajból, bőrböl érezhető cigiszag zavaró lehet, de még egy orvos sem engedheti meg magának az ilyesfajta otromba kirohanást. Megkérdezte, nem mondták-e nekem, hogy le kellene szoknom. Akkor abban a szituációban az jutott eszembe, hogy visszakérdezek, nem mondták-e neki, hogy le kellene fogynia, mert a túlsúly is lehet halálos, de nem mentem bele, mégis én vagyok a kiszolgáltatottabb helyzetben. A következő kirohanása már nem csak emberileg, de szakmailag is vitatható. Egy rossz lépésem miatt újra nála kötöttem ki.    A bal vádlim sérült, nem tudta megítélni a háziorvos, hogy izomszakadás, vagy trombózisgyanú, ezért továbbküldött a sebészetre. A sebészorvos, aki maga intézte (volna) telefonon az Uh-ra az időpontot, elfelejtette ráírni a beutalóra, hogy a másik lábamat is kéri megvizsgálni, melyen elől egy kitüremkedés van. 5! nappal későbbre kaptam időpontot Uh vizsgáatra, jóllehet járni nem tudtam.  (Ilyenkor bánja meg az ember, hogy nem hiv mentőt, ügyeletet...) A lábam lényegesen javult, már el sem mentem volna a vizsgálatra, ha nem zavar a jobb lábamon lévő csomó. Amikor bekerültem hozzá, elmondtam miért vagyok ott és kértem, bár nincs rajta a beutalón, nézze meg ezt a csomót is. Ekkor kifakadt, hogy ami nem szerepel a beutalón, azzal nem foglalkozik, különben is SORON KÍVÜL LÁT EL!    5 nappal a baleset után, soron kívül! Nagyon eltérő fogalmaink vannak a sűrgős ellátás soronkívüliségéről, közöltem,  nem vagyok hajlandó visszajönni csupán azért, mert a sebészorvos nem tüntette fel a beutalón a másik lábamra vonatkozó kérésemet, kérését. A szóváltás során említettem, hogy emlékszem az előző vizsgálat során tett kijelentésére, arra hogy kishíján lebüdösözött. Innentől csendben és alaposan megvizsgálta mindkét lábamat.  Elgondolkodtató, hogy  ha velem, aki a jómegjelenésű, ápolt, tiszta, --bár dohányzó-- emberek közé tartozom, meg meri magának engedni ezt a lekezelő, fölényeskedő stílust a kedves doktornő, hogyan viselkedhet egy elesettebb, idősebb, magáért kevésbé kiállni tudó, kiszolgáltatottabb emberrel.   Bár ez, megítélésem szerint minden szakmában jellem kérdése. A rendelő honlapján a szokásos lózung arról,  mennyire fontos a betegek megelégedettsége és mennyire törekszik az intézet az orvos-beteg kapcsolat, partneri viszony kialakítására. A partneri viszony kialakítása számomra nem szempont, sokkal inkább elvárom az emberi hozzáállást, az emberhez méltó bánásmódot és hangnemet. Mert az orvosok (sem) nem Istenek!


2013. július 7. 9:09

Elszakadt a gumióvszerünk

Az ember igazítsa a nemi életét a bürokráciához... Tisztelt Praxis!    Az én történetem 2 éve történt, olyan nevetségesen szánalmas, hogy meg kell osztanom Önökkel. Remélem azóta javult a helyzet. 2 éve egy csütörtök esti szeretkezés alkalmával, szabályos használat során, hogyhogy nem elszakadt az gumióvszerünk. Én ezt nem vettem észre. Az akkori barátom, másnap napközben hívott, hogy amúgy nekem feltűnt-e a dolog? Nem, nem tűnt fel. Munka után siettünk a Klinikákra, hogy beszerezzük a nőgyógyászaton az 72 órás esemény utáni tablettát.  Innen kezdődik a vicces sztori. Először is, ahová elsőként bementünk pavilonba, azt mondták, hogy rosszhelyen járunk. Azonban ahová továbbküldtek, az az ambulancia volt. Onnan tovább küldtek egy olyan pavilonba, aminek az ajtaja be volt zárva. Végül nagy nehezen találtunk egy értelmes embert, aki megmutatta, hogy hol is van a nőgyógyászat. Azt gondoltuk, hogy a nehezén már túl vagyunk, hiszen közröhej, hogy nem tudják, hogy melyik pavilon melyik a nőgyógyászat.    De amikor beértünk a nőgyógyászatra, a bejáratnál közölték, hogy délután 5-kor már nincs rendelés…. Remek…. Mikor lesz? Másnap reggel. Rettenetesen örültem, hiszen úgy tudom, hogy az esemény utáni tabletta bevételét minél hamarabb kell elvégezni, és már az első 24 óra majdnem lepörgött…. Na de eljött a szombat reggel.  Jó reggelt! Tegnap itt jártunk, mondták, hogy most jöjjünk. Itt vagyunk, 72 órást szeretnénk.   -Mondtam a mondókát a legmegnyerőbb kincstári mosolyommal kezemben érezve a tabit. De még várom kellett a sikerre, mert a magyar EÜ azért annyira nincs a toppon. Egy iszonyatosan lekezelő, flegma fehérruhás ősz orvosszerű fickó mondta nekünk, hogy a főorvos úr megtiltotta, hogy hétvégén esemény utáni tablettát adjanak ki, és kb mennyire idióták vagyunk, hogy ezt nem tudjuk magunktól, mert ez új szabály és teljesen logikus. Na itt már kezdtem kicsit ideges lenni, hogy a 40. óra környékén szórakoznak velünk.   De azért sokkal tiszteletteljesebben, mint amilyenben a mókus lekezelt bennünket megkérdeztem:  - Hétfőn jöjjünk a 72 órás tablettáért?!!!!! Addigra már felesleges bevenni! - Őt nem érdekli  Hétfőn jöjjünk vissza ez a szabály.    Éljen a bürokrácia, az ember igazítsa ehhez a nemi életét! És ezzel kb kizavartak bennünket, hogy hát ugye nincs dolgunk, menjünk. Na de én azért 21 évesen még nem akartam gyereket a sráctól, akit 3 hónapja ismerek és amúgy egyre kevésbé szimpatikus, így a vészhelyzetben. Az abortusz meg annyira nem rokonszenves. Bementünk a recepcióra, hogy ilyenkor mi a teendő, ha a kollégák nem ismerik az idő fogalmát? A nő csodálkozva állt, hogy ezek hülyék, és átirányított a 9. kerületbe, hogy ott majd adnak, mert adni kell. Remek. Nem volt nagyon parkolóhely, de begyalogoltunk néhány kilométerről. A portán elkérték a lakcímkártyát meg mindent…De minek?! Előttem a sorban egy lány állt. Egyedül, esemény utáni kellett is, neki de szentendrei a lakcímkártyája. Az sok-sok várakozás után a doktorúr elküldte a fenébe, hogy akkor menjen Szentendére, ő nem ad. Na de itt lakik… nem érdekli az orvost…. Nézem, remek, és is vidéki vagyok de a kolesz miatt 7 éve itt lakom Pesten. Na de engem nem küldött el az orvos, csak abba a kerületbe ahol lakom, de amúgy oda sincs lakcím kártyám.  Jött a 7. kerület. Szépen haladunk 8,9,7 ….   Ott bementünk, egy kórházba, de ott a fickó a recepción azt se tudta, hogy miről beszélünk, ezért jött a kitudja hányadik kórház.  Ott felirányítottak az emeletre, ami elég ijesztő volt, mert a takarítón kívül egy lélek sem volt ott, egy kis ablakhoz érkezünk ahol valami nővér féle asszony volt. Lemondóan fáradtan kértem tőle a 72 órást. Mire annyit mondott csak : töltse ki ezt az űrlapot, rá írtam a vidéki címem, meg mindent. Visszaadtam, és a kezembe nyomott egy receptet.  Elég hihetetlen volt, se főorvos úr, se lakcímkártya?Ezért meg is kérdeztem. - Elnézést, ennyi?- Mondta, hogy persze, miért mit szeretnék még? - Semmit :D.    Szerencsére a szomszédban volt egy gyógyszertár. Amint a kezembe kaptam a tablettát gyorsan be is vettem, mert még egyszer ezt nem csinálom végig. Pár héttel ezután szakítottunk a sráccal, nem kellett volna tőle gyerek.     Ennyi megalázó beszéd, tovább küldözgetés, és bürokrácia után nem csodálom, hogy a lányok nem mernek elmenni orvoshoz ilyen esetben. Elég elszomorító, remélem már jobb a helyzet. Habár kétlem, szerencsére azóta nem kellett mennem. Oh és mindenkinek ajánlom, hogy tartson otthon ilyen tablettát, mert ez szörnyű amit művelnek az emberrel.  


2013. július 7. 9:05

Az ember igazítsa ehhez a nemi életét a bürokráciához

Az ember igazítsa a nemi életét a bürokráciához... Tisztelt Praxis!    Az én történetem 2 éve történt, olyan nevetségesen szánalmas, hogy meg kell osztanom Önökkel. Remélem azóta javult a helyzet. 2 éve egy csütörtök esti szeretkezés alkalmával, szabályos használat során, hogyhogy nem elszakadt az gumióvszerünk. Én ezt nem vettem észre. Az akkori barátom, másnap napközben hívott, hogy amúgy nekem feltűnt-e a dolog? Nem, nem tűnt fel. Munka után siettünk a Klinikákra, hogy beszerezzük a nőgyógyászaton az 72 órás esemény utáni tablettát.  Innen kezdődik a vicces sztori. Először is, ahová elsőként bementünk pavilonba, azt mondták, hogy rosszhelyen járunk. Azonban ahová továbbküldtek, az az ambulancia volt. Onnan tovább küldtek egy olyan pavilonba, aminek az ajtaja be volt zárva. Végül nagy nehezen találtunk egy értelmes embert, aki megmutatta, hogy hol is van a nőgyógyászat. Azt gondoltuk, hogy a nehezén már túl vagyunk, hiszen közröhej, hogy nem tudják, hogy melyik pavilon melyik a nőgyógyászat.    De amikor beértünk a nőgyógyászatra, a bejáratnál közölték, hogy délután 5-kor már nincs rendelés…. Remek…. Mikor lesz? Másnap reggel. Rettenetesen örültem, hiszen úgy tudom, hogy az esemény utáni tabletta bevételét minél hamarabb kell elvégezni, és már az első 24 óra majdnem lepörgött…. Na de eljött a szombat reggel.  Jó reggelt! Tegnap itt jártunk, mondták, hogy most jöjjünk. Itt vagyunk, 72 órást szeretnénk.   -Mondtam a mondókát a legmegnyerőbb kincstári mosolyommal kezemben érezve a tabit. De még várom kellett a sikerre, mert a magyar EÜ azért annyira nincs a toppon. Egy iszonyatosan lekezelő, flegma fehérruhás ősz orvosszerű fickó mondta nekünk, hogy a főorvos úr megtiltotta, hogy hétvégén esemény utáni tablettát adjanak ki, és kb mennyire idióták vagyunk, hogy ezt nem tudjuk magunktól, mert ez új szabály és teljesen logikus. Na itt már kezdtem kicsit ideges lenni, hogy a 40. óra környékén szórakoznak velünk.   De azért sokkal tiszteletteljesebben, mint amilyenben a mókus lekezelt bennünket megkérdeztem:  - Hétfőn jöjjünk a 72 órás tablettáért?!!!!! Addigra már felesleges bevenni! - Őt nem érdekli  Hétfőn jöjjünk vissza ez a szabály.    Éljen a bürokrácia, az ember igazítsa ehhez a nemi életét! És ezzel kb kizavartak bennünket, hogy hát ugye nincs dolgunk, menjünk. Na de én azért 21 évesen még nem akartam gyereket a sráctól, akit 3 hónapja ismerek és amúgy egyre kevésbé szimpatikus, így a vészhelyzetben. Az abortusz meg annyira nem rokonszenves. Bementünk a recepcióra, hogy ilyenkor mi a teendő, ha a kollégák nem ismerik az idő fogalmát? A nő csodálkozva állt, hogy ezek hülyék, és átirányított a 9. kerületbe, hogy ott majd adnak, mert adni kell. Remek. Nem volt nagyon parkolóhely, de begyalogoltunk néhány kilométerről. A portán elkérték a lakcímkártyát meg mindent…De minek?! Előttem a sorban egy lány állt. Egyedül, esemény utáni kellett is, neki de szentendrei a lakcímkártyája. Az sok-sok várakozás után a doktorúr elküldte a fenébe, hogy akkor menjen Szentendére, ő nem ad. Na de itt lakik… nem érdekli az orvost…. Nézem, remek, és is vidéki vagyok de a kolesz miatt 7 éve itt lakom Pesten. Na de engem nem küldött el az orvos, csak abba a kerületbe ahol lakom, de amúgy oda sincs lakcím kártyám.  Jött a 7. kerület. Szépen haladunk 8,9,7 ….   Ott bementünk, egy kórházba, de ott a fickó a recepción azt se tudta, hogy miről beszélünk, ezért jött a kitudja hányadik kórház.  Ott felirányítottak az emeletre, ami elég ijesztő volt, mert a takarítón kívül egy lélek sem volt ott, egy kis ablakhoz érkezünk ahol valami nővér féle asszony volt. Lemondóan fáradtan kértem tőle a 72 órást. Mire annyit mondott csak : töltse ki ezt az űrlapot, rá írtam a vidéki címem, meg mindent. Visszaadtam, és a kezembe nyomott egy receptet.  Elég hihetetlen volt, se főorvos úr, se lakcímkártya?Ezért meg is kérdeztem. - Elnézést, ennyi?- Mondta, hogy persze, miért mit szeretnék még? - Semmit :D.    Szerencsére a szomszédban volt egy gyógyszertár. Amint a kezembe kaptam a tablettát gyorsan be is vettem, mert még egyszer ezt nem csinálom végig. Pár héttel ezután szakítottunk a sráccal, nem kellett volna tőle gyerek.     Ennyi megalázó beszéd, tovább küldözgetés, és bürokrácia után nem csodálom, hogy a lányok nem mernek elmenni orvoshoz ilyen esetben. Elég elszomorító, remélem már jobb a helyzet. Habár kétlem, szerencsére azóta nem kellett mennem. Oh és mindenkinek ajánlom, hogy tartson otthon ilyen tablettát, mert ez szörnyű amit művelnek az emberrel.  


2013. július 3. 9:06

Te jó ég, magának miért ilyen ráncos a combja 40 éves létére?

De ez nem volt elég a megaláztatásból. Odahívta az összes jelenlévő asszisztenst, hogy nézzék meg !És kioktatott, hogy csináljak ezzel valamit, mert nem lehet így kinézni. Most találtam rá erre a címre, és a felhívásra, hogy a magyar egészségüggyel kapcsolatban lehet "élményeket" írni. Sajnos van jó pár keserű tapasztalatom, de a tavalyi nőgyógyászati vizsgálatom viszi a "pálmát " mind közül.. Akkoriban munkanélküli lévén nem volt lehetőségem magánpraxist igénybe venni. Így maradt az SZTK. Miskolc gyönyörű új egészségügyi komplexumában, ami tényleg európai szintű. Mármint az épület.   Nagy nehezen, jó sokára sikerült előjegyzést kapnom. Mikor mentem, a csili-vili épület-komplexum nőgyógyászati részlege gyanús sötétségbe volt borulva. A rendelő ajtaján tábla : a rendelés szabadság miatt elmarad..Mentem egy újabb időpontért. De ha tudom mi vár rám a vizsgálat során, inkább el sem mentem volna. Felfeküdve, kiszolgáltatva a vizsgálószékben a "doktornő" a következőket mondta: "Te jó ég, magának miért ilyen ráncos a combja 40 éves létére?!" Hebegve, megalázottan mondtam, hogy pajzsmirigy betegségem volt, műtéten estem át, sokat fogytam hirtelen. De ez nem volt elég a megaláztatásból. Odahívta az összes jelenlévő asszisztenst, hogy nézzék meg !És kioktatott, hogy csináljak ezzel valamit, mert nem lehet így kinézni. Lelkileg összetörve, megalázottan hazavánszorogtam. Máig sem tudom, miért nem jelentettem fel..   És akkor nyomják a propagandát, hogy minden nő járjon rendszeresen nőgyógyászati vizsgálatra! Egyet megtanultam: soha többé SZTK. Most külföldön élek, de ha valaha is visszamegyek, csak magánpraxist fogok igénybe venni. És sajnálom az emberek millióit otthon, akiknek erre nincs lehetőségük, és kénytelenek hasonló megaláztatásokat elszenvedni!


2013. július 1. 8:36

Ne mondjunk le a tájékoztatás jogáról!

A betegtájékoztatás és a betegekkel való kommunikáció sok kívánnivalót hagy maga után. A 21. században, amikor lassan Mari néni is okos telefonnal megy "kapálni", akkor az egészségügy információátadása, hogy lehet "középkori" szinten? Hazaengedés előtti beszélgetések egyike (orvossal): "Minden műtétnek van rizikója, ezt tudni kell, amikor az ember befekszik. Örüljön, hogy meggyógyul, és ha teheti, amikor kimegy a kapun, felejtse is el." Elmeséltem, hogyan jutottam el a műtétig. "Tény: Maga ide egészségesen jött be." Elmondta, hogy nem tudja, mi okozhatta azt, amit tapasztaltak a hasamban a második műtétkor. Ő nem volt biztos abban, hogy a beavatkozás (bevérzett foltok elbuktatása) elegendő a folyamat megállításához, és tényleg nem volt az. Azt csak később tudtam meg (részben rokonoktól, akik velem erről nem beszélgettek), hogy a 3. műtét után számítottak egy 4.-re is.   Az én történetem ott kezdődik, ahol másoké véget ér…   De azért az elejét se érdemes kihagyni.   MRI-vel állítottam be a nőgyógyászokhoz, de őket nem érdekelte a felvétel. A szonográfusok hamarabb tudták mi a diagnózis, mint a nőgyógyászok, az MR-es szakorvos és a gerincsebész, aki eredetileg porckorongsérv miatt küldött az MR-re, jobban aggódott értem, mint a nőgyógyászok. Egyértelmű diagnózisért és, hogy végre nőgyógyász lássa önként és dalolva az MR felvételemet Párizsba kellett e-mailt küldenem egy orvosi tudományos szaklapban megjelent cikk első szerzőjének. Aki még diagnózist és egyéb javaslatokat is adott (mindezt ingyen, pár napon belül, ismeretlenül és professzorként). Mire a laparaszkópiás műtétig jutottam, addigra idegileg kimerültem, lesújtó véleménnyel voltam némelyik nőgyógyászról (pl. aki a szemembe hazudott, vagy aki más orvost lefikázott vagy aki meg se nézte az MR-t, de azon a véleményen volt, hogy majd hátha eltűnik a…)   Dermoid cisztám volt az egyik petefészkemen. Dermoid ciszta nem tűnik el, dermoid ciszta nem szublimál, dermoid ciszta magzati korban, csíralemez osztódási zavarakor keletkezik, aztán növöget, amolyan aranyos kis teratómaszerűség csak több jóindulattal van megáldva. Bőr, ami befelé fordulva növeszti a szőrét, haját, termeli a faggyúját és még néha fog, csontocska is lehet benne. Ajánlott, hogy a bennékje ne folyjon ki a hasüregbe, mert 1-2 % eséllyel kémiai hashártyagyulladást okoz. Persze van a laparatómia párti lobbi és a laparoszkópia párti lobbi. Előbbi szerint fő a biztonság, egyben kell kivenni, utóbbi szerint ott az endobagnek nevezett kis zacsika, rá kell cuppantani, még mielőtt kifejtésre kerülne és gondosan ügyelni, hogy a hasüregbe be ne kerüljön belőle semmi, de szintén utóbbi szerint lehet, 1-2% esély miatt, minek is az endobag, ha alaposan kimossák a hasüreget ugyanott vannak. Meg persze ott vannak azok az aranyos kis reklámszlogenek, hogy laparoszkópiával másnap hazamehetsz, hogy nincs alternatív beavatkozás a kiváltására, nagyon modern technika etc. vonzó a ma emberének, mert miért is, megússza a táppénzt, a kirúgást, a nagy hegeket és különben is nincs kockázata. Buta vagy, ha elhitted! Én el, mert pl. az általam olvasott betegtájékoztatók néhány magyar magánkórház honlapján vagy egyes nőgyógyászok magánrendelésének oldalain idáig tartanak. Nincs alternatívája…kockázatokról nem esik szó, csak előnyökről.   Akkor leírom én a súlyos kockázatokat:   1.      érsérülés, főleg a köldöknél történő bevezetésnél…pár %, de ha te beleesel a pár %-ba, akkor bizony meghalsz.    2.      bélsérülés ez is 1% körüli, de ha belesel az 1%-ba, akkor majdnem halott vagy. Ez az egyik legalattomosabb dolog, ugyanis nem veszik észre, hogy véletlenül a bélfalon felszínes sérüléseket (horzsolásokat) okoznak, sőt a bél kilukasztását (perforálódást) se. Meglepő módon, azonban a páciensek szervezete nem produkál különösebb tüneteket, hányás, hányinger alig, maximum hőemelkedés fordul elő és sajnos sokszor a beteget hazaengedik és otthon történik meg az igazi rosszullét, amikor már késő…Az elméletek szerint az immunrendszer valószínűleg azért nem reagál megfelelően, mert a laparoszkópia "nem elég invazív" beavatkozás (pl. ellentétben a laparatómiával), és ezért nem kezd el megfelelően védekezni a szervezet, tehát nehezen észrevehető, hogy komoly probléma áll a háttérben.   Aztán van még sok "kockázat" (hátrány), de leginkább csak az ismert, hogy mivel széndioxiddal töltik fel a hasüreget, hogy legyen hely a trokárokkal bent matatni a műtétkor, ezért, amikor ezt kiengedik ez ugye nem lehet tökéletes, így a bent maradó "levegő" még egy darabig, amíg a szövetekbe nem diffundál, zavaró, netán fájdalmas érzést okozhat.   Nem értek hozzá! Csak beleestem az 1%-ba. Pech, igaz? Amit nem értek, hogy bármelyik orvosnak is, hogy nem számíthat az az 1%? Még az adónk 1%-áért is versengenek mások, de a páciensek 1%-áért a 100% nem érdemli meg a korrekt tájékoztatást? Érdemes ezen spórolni? Időt vagy pénzt? Pénzbe nem kerül. Időbe csak annyiba, hogy egyszer megírja egy orvostanhallgató a betegtájékoztatót (lehetne ZH feladat is), átnézi egy szakorvos, aztán mehet föl a kórházi honlapokra. Ja, hogy utána olyan okos lesz a beteg, hogy kérdezni is tud? Ugyan már, úgy kell megírni, hogy ne is értse és minekutána nem érti, akkor lehet azzal érvelni, hogy közzétenni is fölösleges, úgyis retardált hozzá, ha pedig fölösleges, akkor minek is megírni. Helyette szóban is jó lesz. Szó elszáll, írás megmarad…aláírathatunk a beteggel egy pár soros beleegyezőt, amiben az szerepel, hogy szóban minden tájékoztatást megkapott, minden kérdését föltehette, arra értette a válaszokat. De úgy írassuk vele alá, hogy ne legyen lehetősége senkitől se kérdeznie, hogy érezze rászorul az orvosra, de vállaljon saját magáért felelősséget. Elnézést provokatív voltam, de szándékosan.   Szóval laparoszkópiával műtötték a dermoid cisztámat, a műtét jól sikerült, de nekem két nap múlva szeptikus állapot miatt újra műtétre volt szükségem (kitapadt gázos belek, fibrines felrakódások, 1-2 cm-es bevérzések rajta…), majd egy hét őzőben eltöltött idő után akut hasi katasztrófa miatt még egyre (akut peritonitisz, szepszis, vékonybél elhalás, vékonybél perforáció). Újabb egy hét intenzív osztály, egy hét rendes osztály, már mehettem is haza.   Hazamenetelem napján az egyik intézmény nem akart zárójelentést adni. A nőgyógyászom szerint az nem az ő dolguk, hiszen ők átadtak és velem együtt minden papírt is. A másik kórház orvosa ezen kiakadt és mégiscsak lett zárójelentés. Miközben vártam a másik zárót, elkezdtem végigolvasni azt, amit már megkaptam. Sutura…et recti. Amikor feltűnt újra az itteni orvos, megkérdeztem tőle "Varrták a "fenekem"?". "Az nem én voltam". Nevetni és sírni egyszerre lett volna kedvem.   Nem haragudtam, - rá nem -, csak az egész szituációra, hogy mi lett volna, ha nem tudok latinul, ha nem olvasom ezt el ott helyben (magyarul nem szerepelt rajta)! Aztán megérkezett a másik zárót is, a másik kórháztól, azon is voltak ilyen BNO kódok: "műtét utáni fertőzés", "egyéb tényezők által okozott sérülés" (kétszer), hashártya endometriózisa (ez is új infó volt számomra), részletes szövegnél a "rectum sérülést suturával elláttuk". Gondosan itt se végbelet írtak, de ekkor még semmi szándékosságot nem feltételeztem. Ekkor, ami bosszantott, hogy az igazolás szerint én egyetlen és akkor is csak fél napot töltöttem a "női őrzőben" (aneszetziológiai, intenzív terápiás osztályon) a többi napon a sima nőgyógyászati osztályon feküdtem. (Mi van? Ennyi erővel már az amnézia BNO kódját is ráírhatták volna, akkor legalább mindenre van magyarázat.) Sajnos a nőgyógyászati zárójelentést már egyedül kellett értelmeznem, mert az ottani orvosom csak a mentegetőző asszisztensnőjét küldte vissza a záróval, hogy hát a doktor úrnak sürgősen dolga akadt.   A kórházban még a távozás napjának reggelén jeleztem a nőgyógyásznak, hogy a laparoszkópiás videót szeretném továbbra is látni (de emellett jeleztem azt is, hogy ha ezt lerendeztük, akkor nekünk nincs több közünk egymáshoz, inkább írjon cikket az "esetemből", hogy más legalább tanuljon belőle.). A(z elvileg) kontroll vizsgálatra, a magánrendelésére kellett menni. Már majdnem odaértem a rendelésre, amikor az asszisztens felhívott, ne menjek, mert úgysincs náluk a felvétel. (Ó, hogy vizsgálatról is szó volt? Majd akkor egy hét múlva.) Következő héten, már volt felvétel, ami miatt az asszisztens, bár nem kérdeztem, 5 percig magyarázkodott, hogy az ő hibája, elfelejtett szólni a doktor úrnak, ne gondoljak semmi rosszra. (Már megint nem értettem, most miért magyarázkodik, sok a dolga, elfelejtette, kész, minek ennek ekkora feneket keríteni?)   A doktor a felvételből kb. 20 percet mutatott meg, bele-beletekerve. Már a műtét legelején kiszakadt a ciszta. Kérdeztem, hogy azok ott? "Azok a vékonybelek, bár általában ennyire nem szoktak belógni." Érdeklődtem, hogy és nem történt-e még valami említésre méltó, amikor engem műtöttek? "Mégis mire gondol?" "Hát, valami olyasmire, amit elfelejtettek elmondani." "Nem, nem értem, szerintem nem." "Például sutura recti?" Azt hittem köhögni kezd, de csak zavartan elmosolyodott, ja hát, igen, jaj hát történt egy aprócska kis baleset. "És az ki volt?" "Nem én voltam, hanem az ottlévő nőgyógyász kolléga." "Azaz?" "X.Y. doktor. De nem szándékos volt." Jaj, mami segíts, ugye ez nem komoly, ki feltételezné, hogy szándékosan kilukasztják a fenekét, miközben épp megmentik az életét?! Csak hasi UH-os vizsgálatot engedtem, mire azt firtatta valóban "ennyire" megviselt ez az egész? (Reméltem, hogy csak a humora ilyen, és úrilány módjára testis érzéstelenítés helyett, csak annyit mondtam, igen ennyire.) (A felvétel elkérését, ekkor már nem jeleztem neki újra, mert emlékeztem, hogy a kórházban azt mondta, hogy ez kórházi tulajdon és csak azért ajánlotta föl, hogy a magánrendelésén megnézhetem, mert azt kérdezgettem tőle, hogy akkor hogyan kellene elkérnem a kórháztól, ha látni akarom? Erre mondta, hogy majd a rendelésén, akkor végül is meg tudja mutatni. Megmutatta és pont.)   Amikor már szedelőzködtem, akkor nagy nehezen kimondta "sajnálom, ami magával történt, ezt az egészet." "Ugye még nem történt ilyen a praxisában?" "Nem, és remélem soha többet nem is fog."   Sort kerítettem arra is, hogy felhívjam az orvost, aki véletlenül kilukasztotta a végbelemet a harmadik műtét végefelé. Bár nem tudtam, hogyan történt pontosan a dolog, de a nőgyógyász kollégája mondta, hogy ő volt, ezért bátran mondtam neki, hogy én örültem volna, ha odajön, és ezt elmondja, ha veszi a fáradtságot, és bocsánatot kér. Nem értette, miről beszélek. Telefonon többféle magyarázatot is adott arra, hogy miért nem kell neki ilyenért bocsánatot kérnie és tájékoztatni róla egy orvosnak: pl. 1. ha egy ér elpattan császármetszés közben, akkor nincs "hibás" azok közül, akik jelen vannak, mert ez csak úgy megtörténik; 2. hogy a kezelő orvosnak kellett volna elmondania, megkérdeztem, hogy és az nálam ki volt a sok közül??? De erre hallgatás volt a válasza; 3. hogy valójában az orvosi szabályzat tiltja vagyis a "szokásjog tiltja", szóval ő meg se tehette volna, hogy odajön hozzá, és erről tájékoztat.   Addig magyaráztam neki, hogy fogja már föl végre mit mondok neki, hogy nem attól lesz valaki jó orvos, hogy nem hibázik, hanem attól, hogy a hibáit, tévedéseit föl meri vállalni és talán nem a "szokásjogot" és az idősebbek példáját kellene követni, hanem túllépni rajtuk és felelősséget vállalni, mert az igen, akkor igazi orvos lesz valaki. Erre kicsit megkönnyebbülve bizonygatni kezdte, hogy jó majd értekezleten fölveti, hogy másképp kellene csinálni. És negédesen megkérdezte, hogy egyébként jól vagyok-e, most már minden rendben van velem? Érdekes, hogy ugyanez az orvos, amikor fájdalomtól fetrengtem és morfint nyomtak belém a harmadik műtétet követően, akkor a párom füle hallatára (én nyilván abban az állapotomban nem fogtam mit mond) azon morgolódott, hogy ez az én hibám, hogy választottam volna az epidurális bélmozgatást, az nem fájt volna ennyire, most majd megtudom mi a fájdalom…A párom szólt neki, hogy de biztos azért nem akartam, mert a gerincem miatt… Tudom ez így nem érthető, de megint csak tájékoztatásról van szó. A második műtétet követően, akármit is próbáltak, akárhogy is vizsgálgattak, az állapotom nem mutatott jelentős javulást és a beleim is "leálltak". Egy orvosi nőgyógyász kontra sebész konziliumot követően, amiből nem fogtam fel túl sokat, hiába zajlott előttem, csak azt, hogy szó van egy újabb műtétről, de most inkább mégsem műtenek. Szóval akkor, amikor a sebészek távoztak, ez a nőgyógyász előhozakodott az epidurálisos bélmozgatásos ötletével. Én meg az epidurál szót meghallva frászt kaptam (tényleg a gerincem állapota, a porckorongsérv stb. miatt) és annyit kinyögtem, hogy epidurált nem. Természetesen senki nem mondta el, miről van szó, senki nem próbált rábeszélni semmire, sőt még ez egyik, vezető orvos, némi megkönnyebbüléssel mondta a kollégájának, hogy hallhatta, nem akar epidurált. És ezzel a téma le volt zárva.   Szóval a tájékoztatás hiányosságát, a gyógykezelésemből való kizárásomat, mert ez azért valahol nagyon is az volt, hiszen fölöttem és nem velem tárgyaltak szakmai kérdésekről, nem tudom, hogy meri valaki utólag egy ilyen helyzetben félhangosan akárcsak magában motyogni is, hogy ez a páciens hibája? A hashártyagyulladása, a bélelhalása, hogy életmentő műtétre volt szüksége, ez az ő hibája? Én még soha nem hallottam olyanról, aki hashártyagyulladással és vékonybélnekrózissal akar véget vetni az életének szándékosan. Ilyen "okos, kedves, empatikus" orvosnak meg csak gratulálni tudok.     Aztán egy nap, gondoltam egy merészet és tettem egy utolsó kísérletet a laparoszkópiás felvétel megszerzésére, hogy valóban meglegyen emlékbe a dermoid ciszta. Betértem egy nap a kórházba és eredetileg szerettem volna az utolsó 3 leletemet és 1 UH-os felvételem visszakapni, amit beadtam a kórházi felvételkor a "közösbe" (nem itt készültek, de az eredeti példányok voltak, csak elfelejtették visszaadni). Kiderült, hogy hát azt is csak úgy kapom meg, ha kérem. Mégis kitől? …Hát, az igazgatótól. Az igazgatóhoz vettem az irányt, aki épp nem volt az irodában, de mondták, hogy várjam meg. Aztán jött. Elmondtam, hogy mi járatban, hogy a laparoszkópiás műtétem felvételét szeretném elkérni, hogy nekem is meglegyen.   Kérdezte, hogy ki műtött? Megmondtam. Szerinte, akkor tőle kell elkérnem. Erre megmondtam, hogy de hát a doktor úr kijelentette, hogy ez a kórház tulajdona. Ekkor váltott, hogy igen az, de meg kell kérdeznie az orvosom is, vagy beszéltem-e már vele erről, esetleg? Mondtam, hogy igen, sőt láttam is a felvétel egy részét, de én szeretnék egy másolatot. … Azt mondta semmi gond, hogy persze, kikérhető az egészségügyi dokumentáció, hogy mindent lemásolnak nekem, de azért írjak már két sort, hogy ezt kérem, aztán egy hét múlva jöhetek is érte. Már elment, amikor a folyosói padon próbáltam szépen megfogalmazni azt a két, kerek, dokumentum kikérő, mondatot, amiről nem tudtam, hogy milyen érdekes "lavinát" indít majd el. Hirtelen egy hölgy tűnt föl mellettem, akivel előtte már az igazgatói iroda előterében szóba elegyedtünk, és behívott, hogy írjam meg nyugodtan az ő irodájában a levelet, kényelmesen az asztalánál. Én még mindig naív voltam. Hozzáteszem tombolt bennem az életöröm, hogy túléltem, hogy megmentették az életemet, hogy a halálközeli élmény, csak halál közeli maradt, hogy minden jó, ha a vége jó blabla. Persze jól kikérdezett, aztán arról mesélt, hogy mindig csak a rossz esetekről, a műhibákról hallani, de, hogy csak az ügyvédek gazdagodnak meg rajta. Kicsit fura volt, hogy az ezelőtt taglalt beszédtémánkból, az egészségügy általános helyzetéből, hogyan is jött ez ide, ezért mondtam, hogy igen arról többet hallani, de szerencsére vannak olyanok is, akik szépen meggyógyulnak, mint például én, és hogy én mennyire elégedett voltam a nővérekkel, az orvosokkal egyaránt és minden elismerésem az övéké.   DE azért szöget ütött a fejembe a mindig csak a rossz esetekről hallani megjegyzése. Tudtam, hogy már elkönyveltek valaminek, ami nem akartam lenni.     Akkoriban még létezett egy bizonyos felügyeleti szerv, akiktől hivatalosan állásfoglalást kértem (intézmények, orvosok, konkrét történet megnevezése nélkül), hogy műtéti felvétel része-e az egészségügyi dokumentációnak? (Ekkor már féltem, hogy a felvételnek lába kél, és az életben nem látom a dermoid cisztámat.) A válasz az volt, hogy igen, minden audio és vizuális felvétel is a beteget illeti, ami a kezelése során keletkezik, azaz a beteg tulajdona, annak csak az "őrzője, kezelője" az egészségügyi intézmény. Vártam, hogy mehessek a videofelvételért, a többi nem érdekelt. Aztán felhívtak a kórházból, név nélkül, és megkérdezték miért kértem ki? Mit akarok? Elmondtam, hogy eltenni, magamnak. Komolyan visszakérdezett a név nélküli személy, hogy miből gondolom, hogy nem fog eltűnni? Mert az ilyenek el szoktak tűnni… Aztán felhívott még valaki, az is mondott érdekes dolgokat. Nem érdekelt. Tudtam, hogy meg fogom kapni a felvételt és ezzel téma lezárva.   A felvételt megkaptam, sőt majdnem minden dokumentumot is (természetesen csakis papíron leírva, némelyik olvashatatlan szinten fénymásolva, valamelyikekről nem tudni, hogy nem javítottak-e bele utólag, mert hiányzik róla a "fejléces, akármilyen rész"). Igaz, 3 hetet kellett várnom az ígért 1 hét helyett (gondolom ennyi kellett ahhoz, hogy mindenki átnézze, hogy nem maradt-e benne olyan rész, ami…) és csak a személyi igazolványom felmutatása ellenében kaptam meg (amikor kikértem, akkor még "nem kellett azonosítani magam"). Az engem érdeklő felvételt DVD-n csatolták. Boldog voltam, és amit az előbb gonoszul írtam, az akkor még meg se fordult a fejemben! Hazamentem és gondoltam csekkolom a DVD-t, hogy elindul-e? Elindult. 4 és fél perces felvétellel. Na, itt eldurrant az agyam. (80 perces műtétem volt, 20-on akárhányperc még pár hete biztos megvolt belőle, most meg csak 4 és fél? És talán nem is az enyém?) Felhívtam a nőgyógyászt. és "leordítottam a haját a fejiről", hogy mégis mit képzel magáról és ezt most minek kellett csinálnia?   Persze volt rá magyarázata, leginkább az, hogy "Ön most biztos nagyon csalódott és azt hiszi összefogtunk maga ellen, pedig nem." Tényleg nem értettem miről beszél, miért lennék csalódott, itt nem a csalódottságról van szó, hanem arról, hogy eltüntette a felvételt és tényleg, valóban, igazán ezt tette! Még ő volt felháborodva, hogy mit emlegetem a biztosítási felügyeletet, hiszen majd "ha ők fizetik a felvételek tárolásának költségeit, akkor majd mondhatják ezt" (= hogy kötelességük megőrizni, meg hogy az a betegé). Annyira szánalmas volt az egész: letörölte a felvételt, mert nem volt kapacitás a tárolására (legalábbis ezt állította), a sebészt is próbálta bemártani ("csak nem gondolja, hogy a sebész direkt úgy műtötte meg másodjára, hogy harmadjára is meg kelljen?") és még néhány hasonló épületes megjegyzés. Cserébe most már nem kíméltem, hanem kimondtam: "És ezek után, amikor végig jóindulatú voltam és eszemben se volt senkit beperelni, most mit gondoljak, ha nem azt, hogy azon a felvételen biztos volt valami, ami pontosan magyarázza, hogy engem miért kellett még kétszer megműteni. Legközelebb, ha ennyire fél, akkor inkább kérdezze meg akar-e a betege pereskedni?!" És kinyomtam a telefont, sőt a földhöz vágtam.   Valójában ezek után, mint valami mókás magányos harcos, nekiláttam megkritizálni a kórház adminisztrációját jogi szempontból. Először is, hol van az a nyilatkozat, amiben én hozzájárultam, hogy a műtét során videofelvételt rögzítsenek? Sehol, mert ilyen nem volt. De akkor meg, honnan is lett egy 4 és fél perces videófelvétel, amire meg azt nyilatkozta a kórház igazgatója, hogy az az én műtétem során, rólam készült? Szóval, ahol még orvosokat is oktatnak, ott talán ezt nem kéne, hanem valahogy rendezzék soraikat. A kedves doktor úrnak, de a kórháznak címezve, küldtem vagy 100 DVD-t, hogy a tároló kapacitásukat növeljem és ne kelljen betegek "eü dokumentációját" törölni. Az igazgató még meg is köszönte hivatalos levélben.   Aztán gondoltam rákérdek pár hónappal később, hogy hogyan is állnak a betegtájékoztatókkal és műtéti beleegyezővel, vajon "rendezték soraikat"? Úgy tűnt igen. Kaptam a laparoszkópiás műtétről szóló fejléces betegtájékoztatót (nyomtatva), aminek egyben része a műtéti beleegyező is és a videófelvételkészítésről is rendelkezik (állítólag laparoszkópiás műtétek előtt már ezt írják alá a betegek, bár ezt nem kívántam szeméylesen ellenőrizni, de biztos így van, mert ha nekem tudtak küldeni belőle egy példányt, gondolom van ott több is). Igaz szerintem jogi és szakmai szempontból is voltak benne hibák, ezért korrektúráztam, megjegyzésekkel visszaküldtem, elektronikusan is, hogy ne kelljen vele sokat vacakolniuk. Kértem, hogyha már ilyen szépen megírták, tegyék föl a honlapjukra is, hogy még jóval műtét előtt elolvashassák a páciensek is. Ja, hogy nem vagyok orvos? Ugyan, attól még, el tudok olvasni orvosi szakcikkeket, értelmezni és pont, a pár %-os műtéti szövődménybe esettként reálisabban végigvenni a kockázatok ecsetelését egy ilyen tájékoztatóban és javítani. Laikusként pedig az átlagember nyelvére is könnyebben átírható egy ilyen tájékoztató (például a rectum szó helyett végbél, az ovárium szó helyett petefészek kerül bele).   Utoljára 2011-ben volt az a "tiszteletteljes kérésem", hogy az akkor már (egy ombudsmani dorgálásnak köszönhetően, minden nőgyógyászattal rendelkező kórház honlapjára fölkerült) "szüléslevezetés" betegtájékoztató mellé ezt a laparoszkópiásat is tegyék föl. Kérdeztem átvezették-e a javításokat? (Mert gondolhatják, hogy ilyen pimaszságra, hogy egy nem orvos, belejavít szakmai részekbe, nem kaptam választ korábban). A válasz ez volt: "Tisztelt Asszonyom! Köszönöm levelét. A korábbi javaslatait megkaptam és kiadtam munkatársamnak átdolgozás céljából. Persze, ha ezt csináljuk, akkor további műtétek esetén is frissíteni kell a hozzájárulási nyilatkozatokat, amely hosszabb időt vesz igénybe, amig a honlapra kerül. Ez a munka folyamatban van. Üdvözlettel…"(XY igazgató prof.) A munka természetesen, azóta is folyamatban van (2013-at írunk). Ennek a kórháznak, most már a szüléslevezetés című betegtájékoztatója is eltűnt az átalakított honlapjáról. Az igazgató se a régi. Viszont a kórházban dolgozó egyes orvosok magánrendeléséhez tartozó (magán)honlapon elérhetők a régi kórházi fejléces betegtájékoztatók (némelyike), évek óta! Ugye milyen érdekes?   A végére hagytam még egy kis nyalánkságot. A rectumlukasztó nőgyógyászt felkerestem személyesen, mert a mindenféle dokumentációmból, azért ki tudtam hámozni, hogy milyen bakit is csinált. (Persze biztos nem lehetek benne, mert én mélyen horpasztottam a műtőasztalon és nem láttam mi történt pontosan.) Bejelentkeztem hozzá, szerencsére nem emlékezett a nevemre. Besétáltam az elit kis rendelőjébe. Bemutatkoztam és megkérdeztem emlékszik-e rám? Tudja az vagyok, aki…Egyből emlékezett, jött az előtte telefonban is már elhangzott szövegével, hogy ha egy ér elpattan műtét közben… Leállítottam, hogy hagyjon már, itt nem pattant el semmilyen ér. Azt kérdeztem, hogy mit is csinált pontosan vagy mit nem, amivel a sérülést okozta? Nem mondta meg. Sőt azt se, hogy hogyan is néz ki az adott beavatkozás. Többször kértem, hogy elég, ha elmondja, hogyan kell azt a bizonyos beavatkozást csinálni, mondja el, hogy értsem. Nem mondta. Helyette dicsérni kezdte a másik nőgyógyász munkatársát, hogy ő precíz, jó szakember, hogy hát az első műtétkor is biztos minden rendben volt (bár ő nem volt jelen rajta, de kezeskedik érte). (Nem értettem, hogy jön ide az első műtét?!) De kicsit pipa lettem, hogyha olyan jó szakembernek tartja, akkor miért is nem használt vajon endobaget? (Igaz a műtéti leírásban az szerepelt, hogy a lehámozott dermoid cisztát feldarabolták és endobagbe helyezték, majd úgy vették ki, szóval én ezt véletlenül kérdeztem rosszul). DE a válasz meglepően az volt, hogy azért nem, mert az drága! (Mit gondol az mennyibe kerül, xx ezer forint!) Én meg benyögtem, hogy de ha szólnak, hogy ez ilyen veszélyes, akkor kifizettem volna, nem kell az életemmel játszani. (És azt kockáztatni, hogy a dermoid ciszta bennékje okozzon kémiai hashártyagyulladást, ami elvileg lehetett is az egyik esélyes szövődményokozó, hiszen kórokozót többször kerestek, de nem találtak bennem, a zárójelentésben szereplő "egyéb fertőzés" ellenére se.). Aztán valahogy a sebészre próbálta hárítani a felelősséget, finoman célozva rá, hogy "ő vágott" a harmadik műtéten. De amikor erre visszakérdeztem, hogy akkor a sebész hibázott-e, már visszakozott, hogy ő nem ezt mondta, ő nem is látta, hogy mi történik, és az egy nagyon jó sebész orvos. Zavaros volt az egész és szomorú.   Azon viszont majdnem nevetni kezdtem, amikor megjegyezte, "sőt emlékszem kifejezetten jó hangulatú műtét volt a magáé".   (Biztos az volt, mert gondolom, mindenki szakadt a röhögéstől a műtőben, hogy kilukadt a szepszisben, hashártyagyulladásban és vékonybél elhalásban, perforációban majdnem elpatkoló beteg végbele egy dréncső felhelyezése közben a műtét végén, és moshatták át újra az egész hasüreget. Komolyra fordítva: Biztos nagyon jó hangulatú műtét lehetett, ha utána a rokonságom szerint halál idegesek voltak az orvosok, a párom még rá is kérdezett az egyiknél, hogy valami gond van? Ő pedig személy szerint morgolódott, hogy majd megtudom, mi az a fájdalom…(lsd. fentebb) Vajon milyen lehet, akkor egy rossz hangulatú életmentő műtét?) Megkérdeztem szemtől-szembe, hogy de tényleg nem érzi-e úgy, hogy bocsánatot illene kérnie bármiért is? Ekkor annyit mondott, "ja ha magát ez megnyugtatja, akkor sajnálom". Búcsúzáskor a következőket kaptam: 1. örüljön, hogy nem a sphinctere (fordítom a laikus olvasónak: záróizomzata) sérült, akkor lenne baja; 2. már ideje lenne szülnie, babáznia; 3. nagyon szívesen segítek mindenben. Visszakérdeztem: Végül is, h amár így felajánlotta, élnék a lehetőséggel, segít? Ajánlana egy jó nőgyógyászt? Csak, ha lehet ne a maguk kórházából." "Azt nem tehetem, ilyet nem illik" Erről ennyit. Meg is mondtam, hogy ennyit az őszinteségéről.   Soha nem fogom megtudni, mi is történt pontosan az első műtétkor, már ha történt olyan, ami okozhatta a hihetetlen mértékű és gyors gyulladást. És azt se, hogy a harmadik műtét alatt bekövetkezett bakit, miért nem lehetett elmondania senkinek?   A történet tanulságai és a jelenlegi véleményem a következő:   Egy orvos hibázhat. A beteg el fogja nézni, ha az orvos felvállalja az igazságot, és elnézést kér. Egy orvos tévedhet. A beteg nem fogja a szemére hányni, ha közben látja, hogy igyekszik, ha emberséges vele, ha látja, hogy ő is csak egy ember, aki esendő is lehet. Egy orvos, akkor lesz igazi orvos, ha vállalja az igazságot, a tévedést, a nem tudást, a következményeit a tetteinek, ha ki mer állni a páciens elé és vállalja annak az első haragját is, sőt a többi orvos rosszallását is akár.     A betegtájékoztatás és a betegekkel való kommunikáció sok kívánnivalót hagy maga után. A 21. században, amikor lassan Mari néni is okos telefonnal megy "kapálni", a 3-4 évesek már tudnak internetezni és holnaptól csak digitális alapú lesz a TV adás, akkor az egészségügy információátadása, hogy lehet "középkori" szinten? (túloztam, bocs.) Tiszában vagyok azzal, hogy ha kapok megfelelő tájékoztatást a műtéti kockázatokról, attól még az események sorozata nem változott volna meg. Csak talán jobban elfogadom, hogy pont beleesek, abba a néhány peches %-ba vagy van választási lehetőségem, hogyha tudom, hogy 100-ból 1-2 embernek hashártyagyulladása lesz a dermoid bennékjének kifolyásától, akkor keresek olyan helyet, ahol biztos használnak endobag-et, vagy inkább a laparatómiát választom.     Mindenkinek azt tanácsolom, a tájékoztatásról való jogáról (páciensként) ne mondjon le (nem is mondhat le róla!), ha nincs, akkor kérje, persze udvariasan, érthetően, de kérje és merjen kérdezni! Ebben önzőnek kell lenni, és nem szabad azzal foglalkozni, hogy hányan várnak a váróban, hogy hülyének nézik az orvosok, mert az ő életéről van szó és nem az orvoséról   Üdvözlettel: Ági


Az összes hír